Az egészségügy gyászos állapotban van, de ezúttal kellemesen csalódtam

2015.02.01. 06:38

janos_korhaz_1_1.jpgMég mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját, van még remény!

Az én történetem annyira friss, hogy csak pár órája értem haza a kórházból.
Hirtelen ájulás miatt vitt be a mentő a Jánosba. Nagyot koppantam, bevertem a fejem, szédültem és hányinger kerülgetett. Az egyik fiatal mentős mondta, hogy valószínűleg agyrázkódásom van, és bevisznek a traumára. Az utazás nem tartott sokáig.

 

A fiatal srác bekísért, majd miután engem leültettek egy narancssárga székre, elváltak az útjaink. Volt bent egy kis sürgés-forgás, úgy öt perc múlva leült velem szemben egy kopasz férfi, kikérdezett az ájulásom körülményeiről. Egy fiatal lányra bízott, hogy kössön be nekem egy infúziót.

 

Nem volt a legjobb dolog a világon, de túléltem, a csajszi kedves volt. Vércukrot is mért.
Viszont alig csöpögött le valamennyi a tasakból, amikor elzárták, és átkísértek a CT-hez. Egy beszédes fickó vezette le a folyamatot, én közben egy kicsit megijedtem, amikor a vérem elkezdett visszafolyni az infúziós csőbe, de megnyugtatott, hogy ez nem baj. A CT-ben megint megijedtem egy kicsit, de ez már csak a nagy zajos gép hatása volt.

 

 Visszatértem az előző helyemre, majd hosszas várakozás kezdődött az eredményekre. Közben a kopasz emberről kiderült, hogy ő a doki, párszor még rámnézett, kérdezett ezt-azt, elmondta, hogy szerinte a kevés folyadékbevitel, hasmenés és hirtelen vérnyomáscsökkenés miatt ájultam el, de tovább vihetnek a Honvédba a belgyógyászatra (mivel nem vagyok bejelentve, csak albérlő vagyok a 13. kerületben), vagy hazamehetek, ha úgy döntök. Mivel a szédülésen és hányingeren kívül semmi bajom nem volt, a hazamenetelt választottam.
A doki erre megkérdezte, rendeljenek-e mentőt vagy van valaki, aki hazavisz. Szerencsére az egyik barátom felajánlotta még a mentők kiérkezése előtt, hogy haza tud fuvarozni, így nem volt szükség a mentőkre ismét.

 janos_korhaz_1_1.jpg

 Ezek után már tényleg csak a várakozás maradt. Hallottam, ahogy ellátnak egy nénit a pszichiátriáról, meg egy másikat egy idősek otthonából, aki elesett. Mindenki nagyon türelmes volt, nincs anyázás, semmi horrorisztikus fordulat. Ahogy elfogyott az infúziós tasakból a lötty, úgy én is sokkal jobban lettem.
Amikor már csak én voltam bent, a dolgozók arról beszélgettek más országokban mennyi támogatást kapnak a kórházak.

 

 Én is láttam mennyire le van pukkanva a kórház. Jó kis horrorfilmet lehetne itt rendezni, külön díszlet se kell. Ennek ellenére mindenki tette, amit kellett, közben folyt tovább a beszélgetés.
" -Ebédelnem kéne már.
- Most? Lassan inkább már vacsorázni.
- A múltkor ilyenkor reggeliztem."

 

 Hat óra volt mire elfogyott az infúziós folyadék és megérkezett a sofőröm is. Eltávolították az infúziót (fájt), aláírattak egy papírt aztán mehettem is.

 

Akinek volt türelme végigolvasni, az talán most azt kérdezi: Na és? Mi ebben az érdekes? Hol a fordulat? A fordulat az, hogy a számtalan rémes történet után én is csak a legrosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam. Az egészségügy gyászos állapotban van, de ezt ki ne tudná? Viszont még mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját. Van még remény.

 

Köszönöm,
L.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2015.02.01. 09:39:22

ingyen reklám jól jön mindenkinek
most ettől a cikktől hasra kellene esnünk?

nos "az utazás nem tartott sokáig" mondatához annyit fűznék, hogy ha piripócson lett volna az eset akkor bizonyára sokáig tartott volna ...

elég gáz már maga a cikk megfogalmazása is:
kopasz férfi ???
fiatal lány, csajszi ???
beszédes fickó ???

látszik a cikk írója sem volt még sokat eü. intézmény közelében!

Tempus.Anh 2015.02.01. 10:29:23

Itt a narancssárga szék a lényeg :D

she_wolf 2015.02.01. 12:15:00

@Tempus.Anh:
Még szép!:)
Tudod Te, hogy milyen narancssárga az? Boááh...De minimum hányadék. Tényleg, miért van szinte minden hányásban sárgarépa?:o

Nincs ezzel a poszttal semm baj, egyszer végre nem az orvos véréből akarnak inni:)

"Viszont még mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját."
Ez itt a lényeg. És akár tetszik, akár nem (egyeseknek), ők vannak többen:)

Kétszer olvastam el a posztot, és azon kaptam magam, hogy nulla energia ráfordításával lehetne belőle gyártani egy, az itt szokványos hangvételűekhez hasonlót.

Tempus.Anh 2015.02.01. 14:15:28

@mig54: Ismerem azt a széket, nem annyira narancssárga, mint répasárga (milyen répa? :) ), valóban, műanyagból van és talán négyesével van kiállítva.
Nagyon jó, hogy megúszta a koponyaűri vérömlenyt és az is, hogy végre nem mészárszék, hentesüzem, halálgyár, siralomház, rémtanya, kísértetház, kripta, Sztálingrád, Waterloo, Dien Bien Phu, vagy egyéb névvel illették a kórházat.

she_wolf 2015.02.01. 14:37:57

@Tempus.Anh:
Marharépa:DDD Bocs, most is röhögök:)
A színe még csak hagyján, de nem egyszer jártam már úgy, hogy a lábam sem ért le róla. Vagy előre kellett volna csúsznom, és akkor úgy néztem volna ki, mint aki tehénkedni tévedt be oda egy kicsit, vagy még hátrébb, és akkor már semmi nem választhat el a lótuszüléstől (csak az ergya a térgyeim).
Meg is írom a Praxisba hogy vérlázító, mennyire nem figyelnek oda a breteg kényelmes várakoztatására. Skandalum, hiszen fizetem a téjbéjt!:)

A magyar nyelv gyönyörű, nyugi, nem gyűjtötték ki még az összes szinonímát:)

mnika88 2015.02.01. 14:55:02

@Tempus.Anh:
De,igenis kísértetház/rémtanya stb. névvel illették:
"Jó kis horrorfilmet lehetne itt rendezni, külön díszlet sem kell .."
:D

@mig54: honnan tudod,h szinte minden hányásban sárgarépa van?? :O :))

Tempus.Anh 2015.02.01. 14:55:09

@mig54: Olyan, mint egy középszerű futballstadion-szék, csak épp nem zöld vagy lila és a rajta ülők nem püfölik vagy dobálják időről-időre egymást vele. :)

Tempus.Anh 2015.02.01. 14:58:15

@mnika88: Hét másodpercnyi a fáziskülönbség köztünk, úgy látom :)
valóban, vannak kórházbban játszódó horrorfilmek is :)

Ha a hányásban répa lenne, akkor úgy mondanánk, hogy répázhatnék és nem úgy, hogy rókázhatnék :) (de róka sincs benne, valóban)

she_wolf 2015.02.01. 15:35:30

@Tempus.Anh: @mnika88:
Vannak az életeben meg nem válaszolható kérdések:)
Mikor már elég volt aznapra a cefre, a jó piás elkezd agyalni (ha még nem ájult alvásba). Például azon, hogy mikor evett utoljára sárgarépát....legalábbis így emlékszem, és másoktól is így hallottam:D

Répa/róka. Narancs-narancs...lenne átkötésem, inkább nem teszem, bár akikre gondolok, azok böcsülettel répáznak bennünket, mi meg rókázni tudnánk ettől.

Foci: apám MTK drukker volt, én meg Liverpool, és Madrid:) Ma már egyik sem.

she_wolf 2015.02.01. 15:38:23

@mnika88:
Azt azért meg kell hagyni, hogy a Jánosnak vannak olyan "körletei", ahol csak nagyon lapulva mer az ember közlekedni:(

mnika88 2015.02.01. 15:58:28

@Tempus.Anh:
Meg boa sincs (Boah,ahogy Mig írta) :D

@mig54:
Én egyszer életemben jártam olyan kórházban,amitől az ereimben is megfagyott a vér:Országos Korányi Intézet Budapesten.Apukámat kezelték ott,komolyan mondom,annyit kivett az emberből lelkileg amikor odament,egyszerűen a halál mindent átjár a falai közt...az a szint ahol apum volt,mint egy kripta félholtaknak.Szörnyű volt,képtelen lennék ott dolgozni,elsorvadnék.:( Kitűnő horrorfilm helyszín lehetne.

she_wolf 2015.02.01. 16:07:56

@mnika88:
Eeeeegen...a kényó nevét is ki lehet mondani, nekem most spec. mástól támadt hányingerem, sírni tudnék, a linket átküldöm neked hátul.

Amit a Korányiról írtál valóban szomorú, és nem szeret az ember belegondolni a létezés minden fázisába.
Mert életnek nem mindig lehet nevezni. Minden elismerésem azoknak, akik ilyen helyeken dolgoznak, és még nem halt meg a lelkük. Ilyenkor lennék kíváncsi azok véleményére, akik csak azt tudják hajtogatni, hogy el lehet menni, és ezért becsülöm azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a körülmények ellenére is itthon maradnak.

she_wolf 2015.02.01. 16:13:13

@mig54:
Átküldtem a linket, és én most balra el. Megérkeztek a bicskáim:)

hímszarvas 2015.02.01. 19:17:56

Az írás olyan, amilyen. Előtte beütötte a fejét. :)
Ami a lényeget illeti: az egészségügy azért működik, mert vannak becsületesen hozzáállók.
Holott protokollban meghatározott és finanszírozott módon kéne működnie, azaz fel se szabadna merülni, hogy emmámeg milyenrendes. Elvégzi a dolgát jól, mert jól megfizetik.
Egyébként az oktatás pontosan ugyanígy áll. Ahol működik, ott szinte hősök a dolgozók.
Egy kis demagógia: stadionok jól működnek...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.01. 20:21:04

@Tempus.Anh: Bizony, bizony bújtatott fideszes propaganda esetével állunk szemben..

qbr 2015.02.01. 21:27:48

János kórház gyermek ambulanciájának én is köszönöm a pénteki ellátást, kedvesek és segítőkészek voltak, és igyekeztek úgy megoldani a dolgokat, hogy minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon nekünk.

csakmotyogok 2015.02.01. 21:56:04

A többség lelkiismeretesen végzi a munkáját ,csak magyar átok, hogy csak a rosszat vesszük észre.

csakmotyogok 2015.02.01. 21:58:05

@Tempus.Anh: Nálunk a répázhatnék egész mást jelent , mint a rókázhatnék.

csakmotyogok 2015.02.01. 22:00:33

@mnika88: No, én ott évente előfordulok betegként..és csak jót tudok mondani a dokikról. Az egyik felhúzza az ágyneműm és én hálából lehúzom.

mnika88 2015.02.02. 14:26:06

@csakmotyogok: Nem is a személyzetről írtam,hanem magáról az épületről,annak kisugárzásáról,ami félelmetes (számomra.) Apukámat lenyűgözte,engem elborzasztott.Mondjuk volt ott egy kis kommunikációs probléma,a kezelője sokszor hívott egy héten,hogy apu nem együttműködő,pedig szegényem csak nagyothalló volt,egyszerűen nem értette amit mondtak neki.:( Sokat kellett oda mennem,mindig szorongtam miatta.:( Egyetlen rossz tapasztalatom volt,de az a sebész asszisztensével,vele összekaptunk,aljas módon viselkedett apummal,szerencsére az orvos helyretette a hölgyet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása