Hiába kértük, hogy ne legyen boncolás

2014.12.16. 07:28

A tudomány érdekei nyilván pont az én édesapám máját követelték.

Kedves Praxis Blog!

Két év elteltével szántam rá magam, hogy leírjam a történetünket. Azért pont most, mert most már talán meg tudom őrizni a nyugalmamat, és azért írom meg, mert még mindig borzasztóan foglalkoztat, ami történt, és bízom benne, hogy hátha valaki a kommentelők közül mondd valamit, ami segít megérteni a történteket. Próbálok semlegesen írni, és két dolgot le szeretné szögezni:

1. Nem az a célja a levelemnek, hogy bárki felelősségét keressem, ha van felelős, annak a megtalálása nem változtat semmin. Egyszerűen tudni szeretném, mi történt.

2. Az orvosokról, akik a történetben részt vettek, megvan a véleményem, de ez nem lejárató kampány, nem kell arról meggyőzni, hogy vannak lelkiismeretes orvosok.

Tehát a történetem a következő:

Édesapám 2012. nyarán egy esküvőn elesett, és koponyatörést szenvedett. Nem tudjuk, mi történhetett, egyedül dohányzott a teraszon a baleset előtt. Ivott is előtte, illetve a dohányzástól voltak erősebb köhögési rohamai, elképzelhető, hogy pillanatnyi fulladásos szédülés, vagy az ital okozta az esést. A mentő a János kórházba szállította, azon belül a Neurológiára. Már az entré sem volt szerencsés, senki nem volt hajlandó megérteni, hogy egy esküvői elhajlás miatt volt alkohol a szervezetében, kissé az volt az érzésünk, hogy mindenki azt gondolja, na már megint itt egy hülye alkesz, aki leborult valahonnan. A beszállítás után rögtön CT-felvételt készítettek, és felvették a kórelőzményt. Ez azért fontos, mert Apu enyhe diabéteszben szenvedett, emellett magas vérnyomás miatt gyógyszert és enyhe vérhígítót szedett. A CT szerint koponyaalapi törése volt, az agyán vérömlennyel, nem igazán tudott magáról, mégis úgy találták, hogy a Neurológiai osztályon helyezik el, és minden kezelés nélkül várják a vérömleny felszívódását. Ekkor anyukám még mondta is a kezelőorvosnak, hogy ha kijön a kórházból, lesz fejmosás az italozás miatt. A válasz az volt, hogy ne aggódjon, egészen biztos, hogy kijön. Az osztályon kérdeztük a nővérkéket (ők egyébként nagyon kedvesek voltak), hogy nem kellene-e kikötni, mert elég nyugtalannak tűnik, és az orvos szerint feküdnie kell a minél gyorsabb gyógyulás érdekében. Azt mondták, ne, az olyan kegyetlen...

Másnap újabb sérüléseket találtunk rajta, az arcán és a kezén, kiderült persze, hogy fel próbált kelni, és a mosdó mellett találtak rá a földön. A mai napig nem tudjuk, hogy szenvedett-e ekkor újabb fejsérülést. Csináltak még egy CT-t, ami azt rögzítette, hogy a koponyaüreg tele van vérrel. Bevallom, hogy sok más emberhez hasonlóan, nekünk is fenntartásaink voltak a János Kórházzal szemben, ezért mindenkit mozgósítottunk, hogy jó neurológust, illetve agysebészt találjunk. Mindenki megerősített abban, hogy nagyon jó helyen van, ez az osztály állítólag kifejezetten jó a Jánosban. Egy professzor volt csak, aki azt mondta, hogy az a tény, hogy a koponyaűrben vér van, életveszélyes állapot. Megkérdeztük ekkor a kezelőorvost, illetve egy ismerős orvost, hogy akkor most mégis mire számítsunk, de a válasz még ekkor is az volt, hogy nincs életveszély, jók az esélyek. Egy nappal az újabb esés, és két nappal a beszállítás után Apu belázasodott, és több, egymást követő epilepsziás rohamot kapott. Éppen én voltam nála “ügyeletben”, igazándiból azt sajnos ki kell jelentenem, hogy a nővérkéken kívül nagyon senkit nem érdekelt az állapota, a rohamok során bementek hozzá, majd vissza az orvosi szobába. Én ekkor már olyan súlyosnak láttam az állapotát, hogy sírógörcsöt kaptam, és bementem az orvoshoz könyörögni, hogy csináljon valamit, mert szerintem haldoklik. Az orvos nagyon kedvesen azt mondta, hogy rendben, ha engem megnyugtat (!), akkor átteszi az Intenzív Osztályra. Így is járt el, az intenzív osztályon aztán szembesültünk az ottani doktornő ki nem mondott, de igen látványos döbbenetével, aki közölte, hogy az édesapám életveszélyes állapotban van, és már rég agyi vízhajtót és antibiotikumot kellene kapnia, és már rég át kellett volna kerülnie az Intenzív Osztályra. Azt mondták, kb. egy hét, és eldől a sorsa. Így is lett, 5 nap altatás után felébresztették, és másnapra elment.

Mind az Intenzív, mind a Neurológiai Osztályon borzasztó kedvesek és empatikusak voltak a nővérkék, igazándiból még ezt a lekötözéses ügyet sem írnám a számlájukra, Apu amikor bekerült még beszélt és amikor magánál volt, viccelődni is próbált, ők nem orvosok, nem tudhatták milyen állapotban van valójában. Sajnos az orvosokról ezt nem tudom elmondani. Végig lekezeltek minket, a folyosón rohanva kellett információért könyörögni, és a haláleset után sem volt senki, aki legalább egy magyarázatot mondott volna. Hozzáteszem, nem vagyunk értetlenek, vagy bunkók, nem vártunk hosszas megbeszélést, csak minimális információkat. Sajnos a Neurológiai Osztályon ezt csak úgy kaptuk meg, ha könyörögtünk érte. Az Intenzíven van egy 10 perc, amikor az orvos végiglátogatja a hozzátartozókat, és felvilágosítást ad a beteg állapotáról. Itt már megkaptuk az információkat, bár az orvosok úgy néztek ránk, mint az ufókra, amikor arról kérdeztük őket, mik az esélyek. Utólag már tudjuk, miért. Hab a tortán, hogy el szerettük volna kerülni a boncolást, főként édesanyámnak fájt arra gondolni, hogy szétvagdalják Apu testét. Sajnos senkinek sem volt ideje elmagyarázni nekünk, hogy mivel baleseti halálról van szó, kötelező a boncolás, ezt csak a panasz e-mailem után tudtam meg a kórház marketing osztályától (mert hogy van ilyen nekik). Rohangáltunk osztályról-osztályra engedélyért, az Intenzív előtt várattak minket egy órát a haláleset napján, mondván, hogy a főorvos úr még nem ért rá a kérelmünkkel foglalkozni. A főorvos úr mindeközben kijött a folyosóra, ahol egy barátja kézsérülését nézte meg, és a gyászoló család mellett cca. fél órás kedélyes beszélgetést folytatott a baráttal a vitorlásszezon tapasztalatairól, ránk sem nézve. Ezt követően bevonult, és beikszelte a kérelmünkön az elutasító rubrikát.

A boncolásra két hét alatt került csak sor, hála Istennek a temetést eleve így terveztük. A boncolási jegyzőkönyv a halál okát nem rögzítette, azt viszont igen, hogy a boncolóorvos döntése alapján édesapám máját az egyetem kapja kutatási célokra. Gondolom ő is látta, hogy nem szeretnénk boncolást, de a tudomány érdekei nyilván pont az én édesapám máját követelték.

A boncolási jegyzőkönyvet megmutattuk egy szakértőként is dolgozó ismerősünknek, egyértelműen kijelentve, hogy csak a miérttel szeretnénk tisztában lenni, nem perelünk, mert azt sem tudjuk, történt-e műhiba, de ha tudnánk is, egy per méltatlan lenne Apu életéhez és emlékéhez. Nyilván nem hitte el nekünk, mert egyszer még felvette a telefont, közölte, hogy két probléma is felmerült a kezelés során, de mondjuk már meg, miért szeretnénk tudni. Valószínűleg az a mai világban nehezen érthető indok, ha valaki csak tudni akarja az okokat, mert többé nem tudtuk elérni.

Sokszor kérdezik a kommentelők, mi az indoka a poszt megírásának. Én egyrészről szerettem volna kiadni magamból a történteket. Másrészről kíváncsi lennék mások véleményére: vajon én látom rosszul, vagy ez a rendszer tényleg valami olyan elképesztő embertelenséggel működik, hogy az felfoghatatlan?

Köszönöm, ha közzéteszik a leírtakat. Nem írom alá, nem szeretnék udvariatlan lenni, de nem szeretném, ha a nevem megjelenne.

Üdvözlettel: egy olvasó

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.12.16. 08:40:46

Részvétem a poszternek az édesapja halála miatt.

Valóban így igaz, baleseti halál esetén kötelező a boncolás. Azt furcsállom, hogy a boncolási jegyzőkönyvben nem szerepel a halál oka, úgy tudom, kellene, hogy szerepeljen.
Azt nem tartom furcsának, hogy egy szervet kutatási célra kisajátítanak, de nem vagyok biztos abban, hogy ezt hozzátartozói beleegyezés nélkül megtehetik-e?
(Erre én is kíváncsi lennék, ezért ha erre jár egy orvos, kérem, írjon valamit erről.)
A prosector nyilván okkal döntött így, nagyon sokféle gyógyszert állítanak elő májbetegségek kezelésére,és ehhez szükséges a szervet minél alaposabban kutatni.
A máj pedig egy nagyon érzékeny indikátor, ám sokat tűrni képes szervünk (ha jól tudom).
Nem akarok érzéketlen lenni, ezért lelépek erről a témáról.

A posztból azt szűröm le, hogy a gyászolóval az édesapja halála után érzéketlenek voltak, ami meglepő, mert míg a beteg élt, ez nem volt az általános, legfeljebb egy-két szakember kivételével. Szomorú az ilyet ovasni, és megértem, ha a poszter 2 év után még mindig választ szeretne kapni:(

Kommentek:

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.16. 19:15:19

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog