Majdnem megoperálták feleslegesen

2014.10.04. 08:41

operation-generic-450-pic-getty-images-219989645.jpgNem lehet, hogy anyagi érdekek is vezérlik a kórházakban a kezeléseket, műtéteket?

Egyik barátommal-nevezzük Lacinak- történt, amiről írok. Nem mondok ítéletet, csak leírom, ami vele történt, mert mindnyájunkat érinti vagy érintheti még valamilyen módon. Az előzmény: Lacit csúnyán összeverték egy Szabolcs megyei kisváros pályaudvara előtt. Egyedül volt, vonatra várt. Volt még ideje annak indulásáig. Úgy látszik, rossz helyen volt rossz időben. Agresszív garázda fiatalok összeverték, életveszélyesen -mint később kiderült börtönviselt emberek ők, a kisváros rémei, akik miatt nem lehet öröm a környezetükben élni.

 

A rendőrség velük szemben az eljárást beszüntette nem tudni milyen megfontolásból. De most nem erről szólnék. A rendőrség a helyi orvosi ügyeletre irányította Lacit látlelet felvétele céljából, aholis az ügyeletes orvos továbbküldte őt a Debreceni Kenézi Kórház ügyeletére. A kórházban bent tartották, több bordája eltört,és a lépe sérült, de ezt kívülről nem lehetett látni. A gyakori ultrahang vizsgálatok egyre rosszabb eredményt mutattak, és Laci egyre rosszabbul is érezte magát. Akkor még nem tudta miért,de a következő hét elejére már megfogalmazódott benne egy elképzelés ennek okáról. A szerdai ultrahang után hét végén már nem voltak vizsgálatok.Vasárnapra már jobban lett,és volt egy olyan gyanúja,hogy talán azért van jobban,mert az ultrahang vizsgálatot végző vizsgáló a kezelőfejet nem nyomja rá a gyógyulófélben lévő lép kivülről nem látható, lassan gyógyuló sebére,amely minduntalan felszakad,minden egyes nyomkodás után. A hét elején egy újabb vizsgálat következett,vérvétellel kombinálva.

 operation-generic-450-pic-getty-images-219989645.jpg

Az eredmények krónikusan kevés vörösvértest számot mutattak,így az orvosi stáb már rákövetkező nap,azaz csütörtökön úgy döntött, megműtik Lacit.Ő ezt nem akarta,bízott a szervezetének erejében,és az égiek segítségében.Szándékát közölte a műtétet előkészítő főnővérrel is,aki nem hallgatott rá.Ettől függetlenül betolták a műtőbe,ahol már az orvos és az aszisztencia beöltözve várta.Ott a műtét megkezdése előtt még alá akarták vele iratni a belegyezési nyilatkozatot.Nem írta alá,a műtős stáb legnagyobb megdöbbenésére.Közölték vele,hogy csodák ezen a szinten már nem léteznek,és ha a vörösvértestszám egy meghatározott szám alá csökken,akkor már nem kérdezik őt,hanem életvédelmi okokból, beleegyezése nélkül is megműtik,kiveszik a lépét.Visszatolták a kórterembe,és hétvégére, ennie nem volt szabad,csak intravénás táplálást kapott.Hétfőn egy újabb vizsgálat kiderítette volna,hogy változott e a vörösvértest szám. Folyamatos vérvizsgálat történt hét végén,napi 2 alkalommal.Mindez azért mert már a lépburok kiszakadt,és a medencét elöntötte a vér.Ha tovább vérzik,akkor biztos hogy a vörösvértest szám csökken.

 

Laci úgy gondolkozott,hogy miért is lenne több vörösvértest a vérében,ha egyszer nem visz be fehérjét a szervezetébe? Telefonon megkérte egyik barátját,hogy jöjjön be hozzá a kórterembe, és ha meg tudja oldani,hozzon számára joghurtot és tojást.Barátja megtette amit kértek tőle és nagy titokban behozta a kért élelmiszereket. A fehérje tartalmú ételek elfogyasztása után,na meg az ultrahangos nyomkodások szüneteltetése miatt Laci állapota látványosan javult.Hétfőn,mire az orvosok bejöttek,már elutasította a további ultrahang vizsgálatokat,így a vérvizsgálati eredményéből állapították meg a vörösvértest számot. Nem csökkent,hanem nőtt! Úgy látszik,erős szervezete,és koncentrált imája az égiekhez eredményes volt.Néhány nap további benntartózkodás után már haza is engedték. És akkor ami miatt tollat ragadtam: gondolják csak el,mi lett volna,ha egy idő után nem utasítja el az ultrahangos diagnosztikát.

 

Nem lett volna ideje a sebnek begyógyulni.Vagy ha hallgat az orvosra,aki megtiltotta neki az étkezést és intravénás táplálást írt elő.Hogy lett volna nagyobb vörösvértest szám a vérben? Megfogalmazódott bennem a kérdés: Nem e anyagi érdekek is vezérlik a kórházakban a kezeléseket,műtéteket? Nem is merek arra gondolni,hogy akkor is végezhetnek műtétet,kezelést ha nem feltétlenül indokolt.A több elvégzett műtétért persze több pénz jár a kórháznak. Biztos hogy így jól van?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megvalaszolok 2014.10.04. 10:14:06

Kedves Posztoló.
Annyi marhaságot összehordasz a posztban, hogy már sírni lenne kedvem. Azért a lépsérülés nem egy felületi seb, hogy egy vongálódásra újra felszakad. A barátodnak szerencséje volt, de gondolom, ha elhunyt volna műtét nélkül, mégis az orvosok lettek volna a hibásak, miért is nem voltak erőszakosabbak, nem?
Ami nincs jól, hogy buta, hozzá nem értő emberek, összeesküvés elméletek szőnek, és vannak még butább, szenzációhajhász emberek, akik ezeket nyilvánosságra is hozzák (mint pl. ez a blog).

megvalaszolok 2014.10.04. 10:31:52

Mellesleg az i.v. (parenteralis) táplálás során kap a beteg fehérjét is, szóval nem a joghurt gyógyította meg, ebben biztos lehetsz. A krónikus anaemia (mert erről írsz a posztban) pedig nem egy léptrauma, lépburok repedés és vérzés után alakul ki. Mellesleg a lépsérülés gyógyulhat spontán, de még egyszer mondom, ha véletlenül nem gyógyult és a kedves barát elvérzik, akkor most milyen posztot olvasnánk? Netán egy szintén orvosokat szidalmazót?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.10.04. 11:00:37

jelen esetben az anémia nem krónikus hanem akut de ez részletkérdés.
majd a sok vértől a peritoneumban lenövései lesznek és pár év múlva lehet műteni ileussal.

csakmotyogok 2014.10.04. 12:50:10

@megvalaszolok: Tipikus van sapka nincs sapka ... poszt , mindig az orvosok a hernyók:)). Nem csoda legtöbb már a blog felé sem néz.

mildi 2014.10.04. 14:05:04

(rohadtul röhögök. tudom, tragikus, mert összeverték, meg minden... de basszus! :D ekkora baromságot)

platelet 2014.10.04. 14:16:39

ugye ez valami vicc??? mindjárt sírok...

2014.10.04. 14:27:08

@csakmotyogok: "Nem csoda legtöbb már a blog felé sem néz. "
Nem csak az orvosok hanyagolják a blogot, gondolom azt is észrevetted.
Ez poszt meg katasztrófa. Mármint akkora hülyeség.

Tempus.Anh 2014.10.04. 16:41:20

Mért is lenne több vörösvértest a szervezetében, ha a vörösvértest-raktára, a lépe szarrá van verve a Bodhidharma-eszű és -bölcsességű Lacinak?
(Hol is lakik? Ja, Szabolcsban, aha...)
Életmentő műtéteknél, imminens életveszély esetén nincs beleegyező nyilatkozat, ott életmentő műtét van.
Ha nem, meghal a beteg és aztán jönnek Bodhidharma rokonai leverni ezúttal a kórház lépét és veséjét, amért megölte a gyereket.

Magas impaktfaktorú poszt rendkívül emelkedett intellektusú főszereplőkkel.
Tojás és joghurt rulez...

she_wolf 2014.10.04. 19:05:17

Sok dolgot nem értek, pl. ezt:
"A több elvégzett műtétért persze több pénz jár a kórháznak. Biztos hogy így jól van?"

Ezek szerint kifejezetten nyereségesek azok a kórházak, ahol hentelnek ha kell, ha nem? Az orvosok úgy mennek melóba, hogy: műűccsünk gyerekek, mert nem lesz fizetés, kötszer, vegyszer? Hiszen reálisan belegondolva mindenkinek jobb, ha mindenáron műtenek, mert az orvosbrigád nem a lábát lógatja egész nap, a beteg érzi a törődést, rengeteg eszköz és energia kerül mozgósításra, és akkor ugye még ott az utógondozás kérdése is. Ki az a hülye aki nem látja, hogy mindez csak azért történik, hogy az egész ország gyarapodását szolgálja?
Most már azt is tudom akkor, hogy miért van műtét közben maszk rajtuk: hogy a remélt pénz után csorgó nyáluk nehogy szepszist okozzon a nyílt sebbe kerülve.

Ezek szerint az egészségügy nem azért veszteséges, mert kevés a befizetés, hanem mert az orvosok mindenféle felesleges műtétekre elkótyavetyélik? Bár igaz, a tojás még mindig olcsóbb, mint egy penge a szikeszárra.

A poszter barájának jó egészséget, ha ne adj' Isten lesz következő alkalom, a tojás és a joghurt mellé nem árt vételezni egy rózsafűzért is, mert biztos, ami biztos!

Azt nem feszegetném, hogy a további életminőség lép nélkül, vagy egy pocsékul működő léppel milyen ábrát mutat...

sunabajnok 2014.10.04. 20:22:35

Apósom lepottyant a létráról. Fájt a könyöke. Sűrgősségi, könyök rtg. Kicsit csúf, de sebaj, pihentesse. Otthon, kb egy óra múlva a vér eltűnt az arcából, mentő, ismét sűrgősségi. Kilyukadt a lépe, vérhigítót szed 15 éve, mert dupla(nemröhög!) bálypász :) műtétje volt.
5 napig küzdöttek az életéért. Hálisten velünk maradt, és még mindig a véremet szívja.
A lép nem vicc! Ha meg képes a posztoló öngyógyításra, minek fogadta el a rendőr hülye javaslatát, hogy menjen ügyeletre?

hátmitírjak 2014.10.04. 20:23:02

Ez most egy vicc vagy komoly? Ennyi hülyeséget egy posztban már itt is régen olvastam.

reepach 2014.10.04. 20:43:03

Marhaság. Vagy kitalált történet,vagy megtörtént esemény kiszínezése (hazugság).
A szervezet nem úgy működik, hogy fehérjét eszek, aztán abból vér lesz.
A vérképzés folyamatos, ha van fehérjebevitel, ha nincs. Egyébként a csontvelőből a perifériára 8 nap alatt jut ki a vörös vértest, vagyis, ha lenne összefüggés a joghurt és az emelkedő vvt szám között (nincsen), akkor az csak bő egy hét mulva jelentkezne.
A lépruptúra amúgy műtét nélkül 100%-ban halálos.

Tempus.Anh 2014.10.04. 20:54:00

Valószínűleg kétlépcsős lépruptúrája volt. Ez az ultrahang-fej nyomkodós mondat is megér egy Aranymálnát :)

"És akkor ami miatt tollat ragadtam: gondolják csak el,mi lett volna,ha egy idő után nem utasítja el az ultrahangos diagnosztikát."

Nab+ ! :)

Aprika1978 2014.10.04. 21:01:56

Mint gyakorló baleseti sebész: Édes drága jó Istenem... kétszakaszos lépruptúra joghurttal gyógyítva

she_wolf 2014.10.04. 21:14:51

Olvaslak Titeket, és somolygok:) Az egy dolog hogy valaki ezt így megírta ide, a Praxisra. De képzeljétek el azt, amikor a Tiétek egy ágy a kórteremben, a szomszéd ágyon pedig fekszik egy beteg és a jelen posztot ezerszeresen überelve adja elő magát. Előveszi az orvosságos zacskóját, és minden szart ami benne van kapkod befele tekintet nélkül arra, hogy milyen gyógyszeres terápiában részesül éppen, aput ugrasztja naponta 600-szor, hogy akkor most ezt, meg azt hozzon be neki, de itt meg ott vegye meg, mert különben szart sem ér, és közben Nektek tart fejtágítást ha kértetek belőle, ha nem. Néha halkan sírva anyámat emlegettem, mert azt legalább tudtam, hogy ő miért beszélt zöldségeket...

BelAmi 2014.10.04. 21:20:15

@Tempus.Anh: "Hol is lakik? Ja, Szabolcsban, aha..."
Mert Szabolcsban csak bunkók élnek. Orvos létedre nem lehetsz ennyire idióta seggfej! Bár kommenjeid alapján sokszor egy arogáns baromnak tünsz.

Aprika1978 2014.10.04. 21:36:25

Vajon ez alapján elgondolkozik-e a posztoló, milyen káros hatásai lehetnek egy fejlődő magzatra az elvégzett Uh vizsgálatok? :)

marand22 2014.10.04. 22:09:18

Tudja-e valaki, milyen oltásokat kell/célszerű/érdemes adni lépeltávolítás után és miért?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.04. 22:33:49

"Laci úgy gondolkozott,hogy miért is lenne több vörösvértest a vérében,ha egyszer nem visz be fehérjét a szervezetébe? Telefonon megkérte egyik barátját,hogy jöjjön be hozzá a kórterembe, és ha meg tudja oldani,hozzon számára joghurtot és tojást."

Mi van???

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.04. 22:37:03

@Tempus.Anh:

"(Hol is lakik? Ja, Szabolcsban, aha...)"

Nem az a baj, hanem az, hogy valami antalvaliba ojtott amatőr testépítő lehet a főhős :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.04. 22:41:02

@Aprika1978:

"Vajon ez alapján elgondolkozik-e a posztoló, milyen káros hatásai lehetnek egy fejlődő magzatra az elvégzett Uh vizsgálatok? :)"

Ugyan már. A saját leendő gyerekét majd csak nem engedi SUGARAZNI?

she_wolf 2014.10.04. 22:49:01

@polyvinyl:
Titkos tojás! Ér annyit, mint a bakmacska bajsza kilecszer megköpködve, ledarálva, és kenyérre morzsolva:) De Te ezt sem tudod....:)

@marand22:
Csak annyit tudok, hogy mikor berobbant hazánkba a 900-as GSM, egyik kolléganőnknek kellett folyamatosan gyógyszert szednie, és rendszeresen ellenőrzésre járnia laborba. Kamasz volt, mikor lienectomián esett át. Egyébként miért? Ha már feltetted a kérdést:)

she_wolf 2014.10.04. 22:51:16

@polyvinyl:
Inkább szétnyomatja az UH fejjel...ne bosszants!:)

marand22 2014.10.04. 22:57:28

@mig54:
Splenectomia a "rendes" neve.
"Funkcionális vagy anatómiai léphiány a tokos baktériumokkal szembeni
csökkent védekezőképességgel jár, gyakoribbak a fertőződések, lefolyásuk
súlyosabb. Tervezett műtét előtt 2 héttel, baleset miatt történt splenectomia
után pneumococcus, H.influenzae és meningococcus infekciók elleni védőoltás
ajánlott."
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&ved=0CC8QFjAC&url=http%3A%2F%2Fwww.oek.hu%2Foekfile.pl%3Ffid%3D2796&ei=n14wVNPlH5Pdar_zgcAK&usg=AFQjCNHnoO_IyCl28umxdOdlRLQxV5bpEw&bvm=bv.76802529,d.d2s

she_wolf 2014.10.04. 23:04:13

@marand22:
Köszönöm!:) Nekem azért a lienectomia ugrott be, mert Krisztivel még poénkodtunk is amikor a boltban a futógazokat csipkedtük vissza, hogy most "liánektómiát" végzünk (lien=lép; valaminek az ektómiája meg = műtéti eltávolítás, de ezek szerint ritka ostoba tudok lenni).
Szóval csúnyán mellényúltam, majd utána fogok olvasni, mégegyszer köszi!:)

marand22 2014.10.04. 23:09:32

@mig54:
ógörög σπλήν (szplén)

she_wolf 2014.10.04. 23:22:02

@marand22:
Na tessék, bekavartak a görögök! Köszönöm szépen!:)

christophe 2014.10.04. 23:38:37

basszus hol a pi...ba voltak az ''ègiek'' amikor agyba-fobe vertèk?!

Dwokfur 2014.10.04. 23:59:23

Besírtam. Az orosz rulett magyarosított változata.
Tojásból és joghurtból két nap alatt vörösvértest lesz.
Fenomenális, kérem folytassa! :-)

she_wolf 2014.10.05. 00:30:18

@marand22:
Köszi a linket! Ha csak a felét értettem volna meg már elégedett lennék, de így is sokat segítettél, köszi!:)
Egyébként pedig ezt is ajánlanám az oltásellenesek szíves figyelmébe!

she_wolf 2014.10.05. 00:33:42

@Dwokfur:
Nem vörösvértest, hanem szakácskönyv! Előbb-utóbb csak kisül belőle valami, ha más nem, hát valami öntetféle:D

she_wolf 2014.10.05. 00:37:15

@christophe:
Hol lettek volna? Vajat köpültek. Népi gyógyászatban tejföllel kifejezetten égési sebekre ajánlották gyerekkoromban, nem kell röhögni!:)

she_wolf 2014.10.05. 01:13:22

Egyébként addig-addig megy a macska bajszának a cibálása, míg valaki megint jön majd az önrendelkezési joggal, aztán lehet bele fújni két kiló tollat.

Nálam ez verte ki a biztosítékot (lehet találgatni, hogy miért!):

"Ő ezt nem akarta,bízott a szervezetének erejében,és az égiek segítségében.Szándékát közölte a műtétet előkészítő főnővérrel is,aki nem hallgatott rá.Ettől függetlenül betolták a műtőbe,ahol már az orvos és az aszisztencia beöltözve várta.Ott a műtét megkezdése előtt még alá akarták vele iratni a belegyezési nyilatkozatot.Nem írta alá,a műtős stáb legnagyobb megdöbbenésére."

Tempus.Anh 2014.10.05. 07:13:43

@mig54: Végülis az az elv, hogy a beavatkozás nyelvéhez (görög vagy latin) igazítják a szervet megnevező nyelvet, pl. a méheltávolítás is hysterectomia és nem uterectomia, mert a hysteron a görög, az uterus a latin neve a méhnek, az -ectomia pedig görög eredettel a kimetszést, eltávolítást jelöli.
Lehet uterus-exstirpatiot is mondani amúgy, ami már teljesen latin.

Ugyanez a helyzet a splenectomiával is, ahogy kedves marand22 kollegám szépen kifejtette fentebb.

Tempus.Anh 2014.10.05. 07:15:41

@BelAmi: Majd tanulok tőled, suttyó :)

Tempus.Anh 2014.10.05. 07:17:11

@polyvinyl: Gondolom, hogy a verést sem a szerénységével szerezte, hanem az arcától nem fért el a vonat a vágányon, talán még az utasok sem a váróteremben...

Irkutszk 2014.10.05. 07:18:42

@polyvinyl: legalább ne reklámozzuk, kérem :D

SarahConnor 2014.10.05. 09:32:08

@Tempus.Anh: Hol olvastad, hogy Laci Szabolcs megyében lakik? És mi is a probléma a szabolcsiakkal? Mondd el, meghallgatjuk.
Tökéletesen egyetértek azzal, amit írtál, de ez a Szabolcs-szapulás akkora suttyó egy dolog.
Ugyanolyan az összetétele a népességnek, mint az ország többi részén. Ha szeretnél meggyőződni róla, hogy itt is felkel reggel a nap, és van áram, szívesen meghívlak egy körútra.

Tempus.Anh 2014.10.05. 09:40:59

@Lenina Huxley: Szabolcsban lakom, majdnem két évtizede.

she_wolf 2014.10.05. 11:41:43

@Tempus.Anh:
Ne fokozd, így is égek, mint a rongy, de azért köszi:) Szerintem egy életre megtanultam függetlenül attól, hogy szükségem van-e rá, vagy sem.

Tempus.Anh 2014.10.05. 11:49:05

@mig54: Ezt nem kötelező mindenkinek tudni, akinek kell, tudja, a többieknek jó, ha tudják, de ha nem, az sem bűn.

Kommentelő k.m.n. 2014.10.05. 13:07:41

Ahová ez a blog süllyed színvonalban már-már tragikomikus. Lassan csak a sárdobálásról szól, hogy az "XY helyen csak pénzsóvár, kókler sarlatánok dolgoznak, bezzeg a Lacika az általános sulis 3-as biológiatudásával felvértezve rendet vágott a sok hülye orvos között".

Az egész kezdődött a "40 éve történt, de most ide kiírom, mert végre találtam egy oldalt ahol névtelenül lehet mocskolódni" felütésű sztorikkal.

Mostanra pedig már eljutott odáig, hogy szó szerint MESÉLŐ(!!!) van, nem pedig közvetlen tapasztalat. Már-már népmese lesz a műfaj, mert szájról szájra terjed a sztori, mindenki beleteszi a maga kis kiszínezését ill. elfelejt számára lényegtelennek tűnő (amúgy fontos) részleteket. Így már akkora blődségek és hatásvadász fordulatok vannak, hogy még a monitor is beleremeg.

Ezeket már kommentálni se lehet, mert ennyi erővel a Hófehérkének adott mérgezett alma toxikológiai jellemzéséről is lehetne értekezni...

Ami viszont kifejezetten felháborító, az az, hogy a Hófehérkében kitalált szereplők vannak, míg itt konkrétan nevesítve van a "gonosz", mégpedig a "Debreceni Kenézi Kórház" (az már apróság, hogy "y"-nal írják) dolgozóinak személyében. A hatásvadász cím pedig azzal kombinálva, hogy kikerült az Index főoldalára már-már a rágalmazás minősített esetét is felveti.

A még nagyobb baj pedig az, hogy olyan életveszélyes tanácsokat ad, amiket ha egyesek megfogadnak, akkor lehet, hogy nem lesznek olyan szerencsések, mint Lacika. Például, ha valaki bármilyen súlyos sérüléssel/betegséggel megfigyelés alatt van és a bármikor szükségessé váló műtét miatt éhgyomorra kellene lennie, de ő a fenti történetből okulva inkább suttyomban eszik, akkor elég komoly bajok lehetnek altatásnál.
Vagy említhetném például az akut pancreatitis miatt nulldiétán levő betegeket is...

A vérképzésről és intravénás táplálásról szóló nézetei pedig a posztoló "szakmai" hozzáértését minősítik (nevezetesen: halvány lila fingja sincs az egészhez), ami nem is lenne baj, hiszen laikusoktól nem várható el, hogy értsenek ilyen dolgokhoz. A probléma az, hogy ezekből a hibás feltételezésekből kiindulva eljut egészen odáig, hogy idézem:
" Megfogalmazódott bennem a kérdés: Nem e anyagi érdekek is vezérlik a kórházakban a kezeléseket,műtéteket? Nem is merek arra gondolni,hogy akkor is végezhetnek műtétet,kezelést ha nem feltétlenül indokolt.A több elvégzett műtétért persze több pénz jár a kórháznak."

Bízom abban, hogy egyszer valamelyik nevezett intézmény jogi képviselőjéhez is eljut ennek a blognak a tartalma és egy kis bírság és helyreigazításra kötelezés után hátha fel fognak hagyni az ilyen nyilvánvalóan csak rágalmazásról szóló történetek közlésével...

Aprika1978 2014.10.05. 21:22:05

Mellesleg az infúzió adását azért ne keverjük már a parenterális táplálással ( Nem hinném hogy László abban részesült volna...) Kontroll UH-ig éhgyomorra hagyni, hogy ha nő a folyadék (vér) szintje a hasban, akkor aspiráció veszélye nélkül be lehessen tolni a műtőbe és megoperálni: teljesen bevett eljárás. De utána valószínűleg megkapta a kórházi kosztot. Mellesleg kétszakaszos léptupturánál igenis van esélye meggyógyulni konzervatív terápia mellett is. Az más kérdés, hogy ha anaemizálódik meg nő a folyadék mennyisége a hasban, már határeset szituációnál is jobb belemenni egy exploratív laporoscopiába, hogy ne később már vitalis indikációval legyen muszáj megnyitni ( amikor jelzem senkit nem érdekelne hogy Laci mit is irt alá meg mit nem )..

sunabajnok 2014.10.06. 07:29:15

Üdv!
Van itt köztetek gasztroenterológus, akit felkereshetnék?

yogosan 2014.10.06. 10:34:30

Kedves poszter !!
Kérlek jelezd,hogy a csodajoghurtot és a csodatojást hol lehet kapni.Hogy mekkora az isten állatkertje,azt sosem gondoltam volna.

kispotzak 2014.10.06. 10:57:20

Nem mindenki orvos ám... A posztoló meg különösen nem. És a laikus, de érdeklődő olvasók ÉRDEMBEN szeretnék tudni, hogy miért hülyeség, amit a posztoló leírt, mert attól, hogy "úristen mekkora marhaság", még nem fogják tudni, hogy pontosan miért, és melyik része, és akkor viszont mi az igazság...

Van néhány hozzászóló, aki konkrétumokat írt le az esettel ill a kezeléssel kapcsolatban, ennek nagyon örülök.
Bevallom, totál laikusként nekem még léphez kapcsolódó témával sohasem volt dolgom, amikor az uh-s témát írta, azt még hihetőnek is tartottam, a joghurt-tojás ügy fura volt, de amíg konkrétan vki oda nem írja, hogy vörösvérsejt így, kaja amúgy, addig nem fogom tudni eldönteni, hogy lehet-e benne igazság, vagy sem. És most nyugodtan nézzetek hülyének, csak lécci, a hülyéneknézés mellett az infót is osszátok, ne csak a sértő jelzőket. Köszi.

kispotzak 2014.10.06. 10:58:50

@Tempus.Anh:
"Szabolcsban lakom, majdnem két évtizede."

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy amikor épp megsértődnék vmin, amit írsz, jön még egy komment, amitől szétröhögöm magam.

Tempus.Anh 2014.10.06. 11:08:44

@kispotzak: Szabolcs-Szatmár-Bereg egy varázslatos hely.
A legszegényebb régiónak mondják, de valahol az első megyék közt van az országban a beruházások terén. Mindjárt hosszabb autópálya van benne, mint bármelyik dunántúli megyében.

Szép és szeretem is.

Amit a pasiról írtam, annak nincs köze ehhez.

kispotzak 2014.10.06. 11:15:57

@Tempus.Anh: Levettem ám. És ismerem Szabolcsot :) Lenina Huxley-vel való párbeszéded mosolyogtatott meg, olyan kedvesen, találóan osztott ki, erre ez a mondat... nekem "ütött" :)

reepach 2014.10.06. 17:47:02

@kispotzak: "amíg konkrétan vki oda nem írja, hogy vörösvérsejt így, kaja amúgy, addig nem fogom tudni eldönteni, hogy lehet-e benne igazság, vagy sem. "

Odaírtam:

A szervezet nem úgy működik, hogy fehérjét eszek, aztán abból vér lesz.
A vérképzés folyamatos, ha van fehérjebevitel, ha nincs. Egyébként a csontvelőből a perifériára 8 nap alatt jut ki a vörös vértest, vagyis, ha lenne összefüggés a joghurt és az emelkedő vvt szám között (nincsen), akkor az csak bő egy hét mulva jelentkezne.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.10.06. 18:30:10

@Aprika1978: kétszakaszos léprupturából csoda konzervatívan meggyógyulni mert nincs ami tamponálja a vérzést. a konzervatív módszer addig működik míg a vérzés tamponálva van a tok által, amikor a második szakaszban a tok megreped akkor a vér ömlik és ömlik és akkor áll meg amikor a hasfal feszülése megállítja, ekkor jön a totál felkészületlen sebész és elvégzi az exploratív laparoskópiát és megöli vele a beteget.
lépruptúrában laparotómiát végzünk, magyarországon klasszikusan felső mediánt, másutt a bal subcostális is elfogadott. itt nincs idő szarakodni, ha a hasfal tamponál akkor ott már több liter vérről van szó, én láttam olyat, hogy a beteg stabil volt és amikor megnyitották a hasat akkor összeomlott a hirtelen csökkenő nyomás és utánvérzés után.
láttam és már laparoskópos splenektómiát meg klasszikusat is. laparoszkóposan ha dől a vér akkor nem látsz semmit és még ha van cell-savered akkor sem bírod elég gyorsan visszaadni a vért és a beteg elvérzik, ilyenkor aztán lehet gyorsan konvertálni.
gyakran az egyedüli módszer betamponálni, várni míg az anesztes helyrepofozza a keringést majd szépen felkeresni az artériát (vagy artériákat) és lekötni.
egyébként mindig maradnak kis lépdarabok a hasüregben (sőt egyes öreg sebészek egy kis lépet szét is morzsolnak a kezükkel és szétszórják a hasban) és azokból állítólag kis lépszigetek alakulnak ki a peritoneumon meg a csepleszen.

she_wolf 2014.10.06. 20:22:59

@kispotzak:
:)
Sokan az ismerős "az vagy amit megeszel" című bölcseletből indulnak ki, ami így, ebben a formában nem igaz, de kétségkívül lehet benne valami. Ha ezt okosan használják, az jó lehet az egészségenek, de vakon és így hinni benne, szerintem nem túl bölcs:)

Annak idején feszegetett téma volt, hogy milyen orvosnak mit kellene tanulnia, hogy hatékonyan működjön az eü. ellátás. Nem akarnék rá visszatérni, de akkor is, és most, utólag is egyre inkább úgy látom, hogy méltán ismerik el a magyarországi képzésben részesült orvosok tudását. A hazai egészségügynek nem ez a baja. Szerintem.
Részben baja lehet a szűkös (gyakran elégtelen) anyagi okokra visszavezethető időhiány, ebből fakadóan pedig a betegek tájékozatlansága. Ezen - ha csak kis mértékben is - tudna segíteni egy, vagy éppen sok netes felület, ahol a kérdéseikre választ kaphatnának a laikus olvasók, a betegek. Csak ahhoz is kellene egy elkötelezett és nem kevés idővel rendelkező csapat, és még sok egyéb.

Szerintem az itt megfordulók már utálnak engem azért, hogy folyamatosan azt szajkózom, hogy hiába születnek itt meg a jószándékú szakemberek hozzászólásai, ha a poszter a füle botját sem mozdítja, nem jelzi, hogy itt vagyok, olvastam, kérdezek....
A másik, ami engem nagyon tud bosszantani, hogy nem az esetben leginkább érintett írja meg a baját, tapasztalatát, hanem egyre inkább bevett gyakorlat, hogy Jóskamari ír valaki nevében, helyett. Vagy nem meri bevallani hogy ő a szenvedő alany, mert jujmilesz, téren, időn átívelnek, és leszedik a fejemet!
Hülyeséget lehet írni, kiigazítanak, meg kell köszönni! És ha igazságtalanul akarnak a földbe döngölni, nem kell hagyni, nem kell visszavonulni:)

she_wolf 2014.10.06. 20:32:03

@Tempus.Anh:
B-A-Z se csúnya:) Bár már régen jártam otthon:(

Aprika1978 2014.10.06. 21:13:45

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Igazad van. Mea culpa, contusiot akartam írni... Egyetértek, laporoscoppal csak az álljon hozzáé aki ért is hozzá. Ahogy én látom, intézete válogatja, meg az ottani orvosgárda: voltam már lépmegtartó laporoscopos műtétnél is asszisztens, stabil keringésnél gyakorlott orvos nálunk néha megpróbálja, foleg gyereknél. Egyébként laporotomia+ splenectomia. Esetleg a végén csepleszbe direkten lépszeletek visszaültetése, folytak vele elég biztató kísérletek.
Az egészben a legpofátlanabb, hogy 24 órában vigyáztak rá, naponta többször kontrollálták az állapotát UH-val, non-stop készen álltak arra hogy ha véletlenül a contusiós gócból mégis tokszakadás lesz, akkor bevigyék a műtőbe, csak egy ilyen posztra való szűrődik le...

Tempus.Anh 2014.10.06. 22:16:00

@mig54: B.A.Z. garantáltan a legszebb megye csonka Mo.-n.

she_wolf 2014.10.06. 23:08:58

@Tempus.Anh:
Köszi!:)
Írtam egy pár sort, de inkább radíroztam:) Nagyon off lenne, és merő nosztalgia....

SarahConnor 2014.10.07. 07:58:41

@Tempus.Anh: akkor szívből gratulálok.

kispotzak 2014.10.08. 13:34:04

@reepach: És én pont rád gondoltam, amikor azt írtam, hogy van néhány hozzászóló, aki konkrétumot írt le az esetről, és ennek nagyon örülök is :)
De rajtad kívül azért jópáran csak dehülyéztek, ha Te nem írod azt, amit, csak nézek mint a moziban.

kispotzak 2014.10.08. 13:42:44

@mig54: Na ja, néha nekem olyan érzésem támad, hogy a levelet esetleg nem is ide szánták eredetileg. Tehát: vkivel történt vmi, idős néni megírta (pl a dokinak, az unokájának, tudomisén), és vki, akit felzaklatott a téma, az átírva az E/1-t E/3-ra szépen beküldte ide, de mivel pont annyit tud az ügyről, ami az általa hallott/olvasott szövegben volt, nem akar, nem is tud már később a kommentekre reagálva hozzászólni.

Nekem pl lenne sztorim. Pozitív, negatív dolog is van benne, sőt, van olyan, amit anno totális orvosi tévedésnek gondoltam, aztán kiderült, hogy az általam felületesnek gondolt háziorvost egy olyannyira nem tipikus tünetem vezette félre, ami még az emberileg, szakmailag szuper szakorvost is meglepte (félre már nem tudta vezetni, de ez hosszú), és elmondta, hogy ilyen tünettel ennél a betegségnél még sosem találkozott a 20 éves praxisában. Ha ez előtt a beszélgetés előtt írok posztot, valszeg mindennek elmondtam volna a háziorvosomat azért, mert félrekezelt.. Csak zavarban vagyok: egy olyan történetet írjak le, ami tök jól zárult, és úgy tűnik, tényleg lezárult, nincs igazán ezzel kapcsolatban kérdésem.

she_wolf 2014.10.08. 15:31:00

@kispotzak:
Én most nyalogatom a cerka hegyét, mert jegyzetelek:) Nem lesz belőle (remélhetőleg) kisregény, ugyanis posztot készülök írni arról, ami pénteken veszi nálam kezdetét. Nem tudom még hogy milyen lesz, de az biztos, hogy színigaz!
Ha pedig mégsem születik belőle egy árva betű sem, akkor így jártam, de tudnotok kell, hogy mindösszes ambivalens érzéseimmel együtt szívesen lógtam itt néha:)
És most húzok a házisárkányomhoz gyógyszert íratni....

csakmotyogok 2014.10.08. 17:49:26

@kispotzak: Akkor írd le..okolásul..hátha tanulunk belőle.

FelixJager 2014.10.22. 09:49:36

Rég röhögtem ennyit. Át kéne tenni a blogot valami humor, vagy stand up kategóriába.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása