Addig lesz lyukas a fogam, ameddig nem telik maszek ellátásra

2014.07.03. 06:00

iStock_000009322347XSmall.jpgMár pedig addig nincs tömés, míg nincs a hátsó fogakról röntgen.Igaz, ha véletlenül rosszak lennének azok a fogak, nem biztos,hogy meg tudja csinálni mert idézem: "Nem biztos hogy van elég tudásom hozzá!"

Tisztelt Praxis!

 

Nos az Én történetem nem volt százezres nagyságrendű de annál bosszantóbb.

Lajosmizsén lakom és a helyi egészségházban folyik az egészségügyi ellátás.Többek közt a fogászat is. Éveken keresztül egy nagyszerű orvos volt az ellátó fogász. Ki merem írni a nevét mert megérdemli.Szántó Kristóf doktor úr.Ő ízig vérig teljes szívből orvos volt. Valószínű ez is lett a veszte mert elege lett és elment.

 

 

Jött helyette egy doktornő. No hát az ő és az én történetem itt kezdődik.

Kiesett az első fogamból a tömés és hát azt hiszem vagyunk manapság egy páran akinek nem telik  maszekre így én is elmentem hozzá tömje már be. A máskor zsúfolt váró most üresen kongott.Viszonylag gyorsan nyílt az ajtó.Mielőtt felálltam volna a doktornő (személyesen!!) a kezembe nyomott egy kérdőívet mondván töltsem ki és elviharzott.Abban a kérdőívben minden volt vagy húsz kérdés  még majdnem a lábméretemet is megkérdezték. Ikszeltem szépen aztán a hívó szóra bementem a rendelőbe és ahogy szokott lenni a fogorvosi székbe.Mondom a doktornőnek kilyukadt az első fogam tömje már  be. Á nem úgy megy az mondta, először átnézzük a többit is.Nézegette kérdezgetett ez fáj e? Az fáj e? Mondom nekem nem fáj egyik sem csak csupán kiesett a tömés azt csinálja.Mire Ő.

 iStock_000009322347XSmall.jpg

 

Addig nem csinálom amíg meg nem röntgeneztetem a két hátsó fogat mert az ...gyanús.De hát mondom az plusz egy nap meg vagy 50 kilométer autózás a megyeszékhelyig meg vissza.Arról nem is beszélve,hogy semmi bajom a hátsó fogaimmal.Már pedig addig nincs tömés míg nincs a hátsó fogakról röntgen.Igaz ha véletlenül rosszak lennének azok a fogak nem biztos,hogy meg bírja csinálni mert idézem:Nem biztos hogy van elég tudásom hozzá.!!!! Róka fogta csuka. Aztán húsz percig ecsetelte a fogápolás szabályait és fortélyait és mint aki jól végezte dolgát elköszönt és be volt fejezve az ellátás.Álltam mint ama bizonyos a lakodalomban.Ennyi???

 

 

Hát nekem maradt elől a mai napig egy lyukas fogam míg nem fog telni maszekre.

Gondolom önkormányzati meg OEP  szemmel nagyon gazdaságos a doktornő mert hát ugye nem költött semmit igaz nem is csinált semmit.Halkan jegyezem meg a szomszéd szobába van röntgen de csak az orvos használhatja ennek ellenére beküldött volna a megyeszékhelyre...-!

 

 

Királyság a fogorvos dolga.Az önkormányzat fizeti biztos pénz.Felelősség alig mert csak tovább utalja a beteget ha nem akar foglalkozni vele.És persze viselhet két betűt a neve előtt.

 

 

Tiszteletem kedves Alexandra doktornő!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.07.03. 09:45:47

Ez valóban így van.Tulajdonképpen a semmiért eltartott emberek ezek mind.
De azt elfelejti, hogy ha nincs kezelés és beteg,akkor a rendelés is (és az ő munkahelye is) meg fog szűnni, mert nem lesz rá szükség.
Ha csak nem csalja össze a nem létező betegek számát valahogy.

sunabajnok 2014.07.03. 10:23:27

Fejér megyében van egy profi maszek doki.
Nekem 12.000 forintért tömte, építette fel.
Priviben írj rám, és megadom az elérhetőségeit.

zunuke 2014.07.03. 11:42:23

Én még ilyet nem is hallottam,mert általánosságban éppen fordítva szokott lenni.Több rossz fog esetében is csak azt kezeli amivel a beteg felkeresi,és xarik a többire.

csepke 2014.07.03. 12:21:28

Igen biztos így is lehet nézni. Meg esetleg úgyis, hogy lehet hogy a doktornő túl alapos. Feltehetően ezért is töltette ki a kérdőívet az általa még nem látott beteggel, és ezért nézte át mindenhol. És esetleg csontig lepusztult gyökereket talált a szájában hátul, amik bármikor bedurranhatnak, de a "tömje má' be" előző doktor csak mindig azt csinálta meg amiért ment. Pedig ehhez képest az elöl lepattant tömés másodlagos. De az emberek már csak olyanok, hogy nem az egészség érdekli őket hanem a kirakat, az egészség csak akkor, ha már nagyon égető a dolog, de akkor meg adj uramisten de azonnal. Fogorvoshoz pl. tipikusan nem akkor kell menni amikor fáj. Hanem félévente.

christophe 2014.07.03. 12:25:51

Engem a szomszèd szobàban rontgen èrdekelne,amit''csak az orvos''hasznàlhat,Fogàszati rontgen,az mukodik egyàltalàn,ha igen nem èrtem mièrt nem csinàlja meg..

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.07.03. 12:30:55

Nincs a rendelőben röntgen?az esz meg all. a röntgenert ki sem kellene szallni a szekbol. 2 perc es mar te is latod a kepernyön.
Na ezrt nem megyek Mora fogorvoshoz.AZ otthoni doki elcseszett munkajat Nurnbergben hozatom helyre egy egyebkent magyar Szegeden vegzett fogorvossal.

csepke 2014.07.03. 13:14:43

Én azért azt tanácsolnám a poszt írójának, hogy csak autózzon be üres óráiban a megyeszékhelyre és csináltassa meg a röntgent. Mert a bosszúsággal együtt is mennyivel jobban jön ki most, mint akkor amikor majd a hátul rohadó fogai miatti eszméletlenül fájós csonthártyagyulladással kell majd megtennie ugyanezt az utat a megyeszékhelyre a szájsebészetre. És ott még fájósan "megvárakoztatva" ülni kell majd egy napot másik 40 ugyanilyen beteggel a váróban.

bloghal 2014.07.03. 13:38:08

Nekem sem tűnik korrektnek ez a poszt. Gyerekkoromtól fogva, akármilyen fogorvoshoz kerültem, sokadszor vagy újként, a konkrét panasztól függetlenül mindig átnézte a teljes fogazatot, laikusként is könnyen belátható okokból: minden beavatkozás komplikációkat szülhet, és nem árt előtte tájékozódni, ha kell, röntgennel is, legyen inkább hálás a páciens érte, hogy az orvos idáig elmegy. Az meg, hogy a "dehát a szomszéd szobában lévő röntgenkészülék" kérdését a közlő így a levegőben hagyja, (rákérdezett-e erre a doktornőnél, mi volt a válasz stb.), több, mint gyanús, de legalábbis kisszerűségre vall - ja, bocsánat: "Halkan megjegyezte" ... :D. Örüljön, ha az (általam nem ismert) doktornőnek nincs se pénze, se kedve pert indítani jó hirnév megsértése, és egyesek grafomániája miatt. A fölényesnek szánt: "mert idézem:Nem biztos hogy van elég tudásom hozzá." meg nagy öngól Önre nézve, kedves blogoló. Mert ilyet a szakmáját és munkáját komolyan vevő szakemberek mondanak ám, talán menjen olyanhoz, "aki bevállal mindent." És persze csakis az Ön "öndiagnózisa" (nem fáj sehol), alapján, mert minek a dolgokat bonyolítani, igaz ?

Gera 2014.07.03. 14:33:06

A síkhülye posztolót nyilván azzal próbálta meg rávenni a doktornő, hogy elmenjen megröntgeneztetni a rossz állapotú fogait, hogy nem tömte be az elsőt, mert tudta, hogy ha megcsinálja, akkor többet nem látja. Sajnos nem sikerült, mert van, aki okosabb az orvosánál :)

Az természetesen egy vicc, hogy egy rohadt fogászati röntgen nincs egy fogászaton, de erről nem az orvos tehet.

Gera 2014.07.03. 15:03:19

www.egeszseghazlm.hu/fogaszat

Ezt nem értem, most akkor mi van a röntgennel? Hogy működik egy ilyen fogorvosi praxis? Én azt hittem, az önkormányzat tartja fenn, de abból ítélve, hogy a két másiknál van röntgen, innen meg menjen be a júzer a megyeszékhelyre, ez nem így lehet. Ezek tulajdonképpen magánpraxisok oep szerződéssel és a saját tulajdonukban vannak az eszközeik?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.07.03. 15:10:59

Foghiányzatomra
(J. A. nyomán…)

Harminckét fogam régen volt,
bal alsó ötöm üres folt,
az űr
a zűr.

Labdát adott be kis Taki,
s jobbal kapásból rúgta ki
nekem
Beckham.

David szerint ez röpke csíny,
Ám új fog alatt nincsen íny,
min ő
kinő.

Fogorvos színleg kőkemény,
pótlásra szinte nincs remény,
utat
mutat.

Pénzem zsebébe átoson,
s leend a jó fogorvosom
hidász
gigász.

Hídalap nem egy nagy titok,
ő csiszol én meg ordítok,
alul
gyalul.

Éttermet járni nem fogok,
Pénzemet vitte műfog ok
miatt-
-i jatt.

Fogam már van, de nincs kajám,
üres gyomornak nagy baj ám
kevés
evés.

Létem ha éhség, leveri,
Temet a kör, a haveri:
múli-
buli.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/11/foghianyzatomra.html

bloghal 2014.07.03. 15:18:39

@Gera: a posztoló tett egy zavaros, láthatóan sunyin hiányos megjegyzést a röntgenre, ez van a röntgennel. Én csak az Indexet nem értem, hogy miért enged ki egy ilyen feslett anyagot a címlapra. Értem én, hogy kell a klikkelésszám (a bevétel), de talán ne az orvosok kontójára, mert neadj'isten van olyan aki még komolyan is veszik a munkáját. Az Indexnek is kinézhetne egy per, de ők is tudják, hogy ha-ha.

efi 2014.07.03. 15:29:37

Engem meg az érdekelne, hogy a fogorvosok miért napi 4-6 órákban rendelnek (mint pl nálunk is)? Rájuk nem vonatkozik a heti 40?

Gera 2014.07.03. 15:36:24

@bloghal: Ember, ott a linkem, nézd meg. A másik két körzetben van röntgen, ahova ő ment, ott meg nincs. Ugyanabban az egészségházban.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.03. 15:36:44

@bloghal:

"Én csak az Indexet nem értem, hogy miért enged ki egy ilyen feslett anyagot a címlapra."

Csak ilyeneket tesznek ki, meg a munkaidőben fizetésért írogatott saját blogjaikat, nem tűnt még fel?

bloghal 2014.07.03. 15:49:26

@Gera: nem néztem bele, nyilván úgy van, én csak a blog inkorrektségére és ennélfogva a tematikus besorolására nézve használhatatlanságára utaltam - és a szerkesztőség igénytelenségére. Mert írjon bárki bármit, de az legyen önmagában (nem feltétlenül tartalmilag, mert azt innen úgysem tudjuk) konzekvens, már csak az (Index lapon klikkelgető) olvasó kedvéért is.

bloghal 2014.07.03. 15:56:01

@efi: intézd el a napi 8 órát nekik, és ülj be a székbe az orvos műszakjának lejárta előtt utolsóként. Légy erős: mert a munkaigénybevétel - a páciens, a TE ÉRDEKEDBEN 4-6 óra munkaidőt tesz lehetővé értelmesen. ÉRTELMESEN.

Antalbaba 2014.07.03. 16:09:20

@efi:
1. Nem;-)
2. Próbálj meg féloldalasan álldogálni sok-sok órán keresztül, azután irány a csípőprotézis
3. Székhez vannak kötve, jön a másik műszak, egyszerűen nem fér bele a napba
4. Nem úgy, mint a háziorvosok a néha 2-4 órás rendelési idejükkel 0:-)

A levélhez: ha pl. panoráma röntgenre lenne szükség, de csak hagyományos van a rendelőben, akkor túl is tárgyaltuk.
Mostanában roppantul elszaporodtak azok a betegek, akik Dr. Bubóhoz szeretnének járni. Diktál a beteg...
Engedtessék már meg az orvosnak az egyetem elvégzése után, hogy betartsa a szakma szabályait, az előírásokat /megjelenéskor szűrővizsgálat/, eldönthesse, hogy ehhez milyen kiegészítő vizsgálat/ok/ra van szükség; végül -ha úgy látja, hogy szükséges- maga döntse el a kezelések sürgősségi sorrendjét. A kirakatrendezés persze fontos lehet, de 10-ből min. 7-en lelépnek az igazán fontos beavatkozások előtt, ha már tudnak mosolyogni.

Feketepéter 2014.07.03. 19:35:32

A kérdések a kérdőíven az egészségi állapotára vonatkoznak,allergia,szív,vérnyomás,idegrendszer,ismerem a kérdőívet,semmi felesleges nincs benne,ALAP!Lábméret sincs,pl.,van viszont alkohol-,droghasználatra vonatkozó kérdés is.Még egy:az önkormányzat nem fizet a doktornő ék semmit,csak az OEP a lejelentett teljesítmény alapján,pl.a kedves posztolónak a szűrővizsgálatért kb.200(kettőszáz)Ft-ot.
Panoráma röntgen készītése,ami csak megyeszėkhelyen volt ebben az esetben,és helyben nem,első ellenőrzés után ALAP!
Márpedig a kedves posztoló a fent leírt esetben találkozott először a doktornővel.
A malíciózus megjegyzéseket,amelyek a szakma komolytalanságára utalnak,tessék ott a pálya,ki lehet próbálni,lehet tanulni,az út végén királyság,koronával.

Feketepéter 2014.07.03. 19:37:05

A keresztnév említése sem etikus!

efi 2014.07.03. 20:49:39

@bloghal: @Antalbaba:
Hát üljenek le.
Más munkát sem lehet hatékonyan ellátni 8 órában, ez nem kifogás.
Általánosan elharapózott gyakorlat az eü-ben, hogy - dacára a félnapos várakozásoknak, meg 4 hónapos előjegyzéseknek - a rendelések pár órások (és nem is feltétlen van minden nap) és persze törekednek erősen arra, ami sikerül is többnyire, hogy mások munkaidejében legyen ez a 4 óra is...

Antalbaba 2014.07.03. 21:51:55

@efi: Ülve is oldalra/előre kell görnyedni, pont elég ebből 4-6 óra is. Ráadásul lassan MINDEN szakrendelésre elkelne egy ideggyógyász-gyakornok, mert az emberek hihetetlenül túl vannak pörögve. Rendelés végére meg a személyzet is:-( De meg lehet tanulni és ki lehet próbálni 0:-)
Egyébként az "öregek" még állva tanultak meg dolgozni, de lassan kihalnak, a fiatalok meg ülve kapnak infarktust. Lesz még itt olyan várólista, hogy csodájára járhatnak bárhonnan...

bloghal 2014.07.03. 21:59:22

@efi: bocs, csak most látom, hogy halvány gőzöd sincs, miről beszélsz. Tehát mégegyszer: a fogorvos általad áhított nyolcórás műszakja végén, ülj be a fúró és a szike alá - de aztán semmi panaszkodás ám utána.

"hatékony munka" ... :DDD

De szerencsére a különböző munkatevékenységek kockázatelemzéseit - itt megint a gyengébbek és nagyon egyszerűek kedvéért: a KEZELT SZEMÉLYT érintő kockázatokról van szó - még nem frusztált, tökvakaró bürokraták végzik el. Persze, verejtékes munkával odáig is el lehet jutni, ha valaki ennyire magabiztosan nem ért semmit abból, amihez hozzászól.

csepke 2014.07.03. 22:19:14

@efi: Te ugye az a típus vagy, aki azt hiszi hogy a tanárnak is 2 és fél hónap szünete van, meg az okmányirodán is csak az ügyfélfogadás ideje alatt dolgoznak. Mert te ezt látod. Hát nem. Az orvos ha 6 órát rendel, azért még el tudod képzelni hogy esetleg simán dolgozik 40 órát a héten? Mondjuk intézi a praxis egyéb olyan ügyeit, mint ami felléphet egy vállalkozás esetén, könyvelőhöz futkoz, anyagbeszerez, adminisztrál, meg továbbképzésre jár stb.

efi 2014.07.04. 11:22:27

@bloghal:
Éjszakai ügyelet után orvosnak operálni az persze mehet. Bőrgyógyász, szemész stb sem rendelnek 8 órát, hiába rugózol azon, hogy ki mennyire fáradt a munka végén. Úgy általában egyetlen szakrendelésen sincs 40 órás rendelés. Háziorvosnál sem.
@csepke:
A tanárnak egészen biztosan több szabadsága/szabadnapja van, mint egy mezei halandónak (vagyis nem 30 nap). Az állami kórházban meg az orvos ne intézzen napi 2 órában semmilyen könyvelést, meg adminisztrálást, mert nem az ő dolga.

bloghal 2014.07.04. 11:43:39

@efi: mondom, intézd el nekik a napi 8 órát, és fáradj be a rendelésükre.

bocs, de tőled nem várható el, hogy megértsél bármit is, amit irogatnak itt neked

nyomott, frusztrált és beszűkült látásmóddal mit kezdjen az ember ?

bloghal 2014.07.04. 12:15:31

@efi: na még valamit - na nem a kedvedért, bár, ha ettől támad jó kedved, miért sajnálnám tőled ? Hoztad a bőrgyógyászt és a szemészt.

Na figyelj, Te nagyon egyszerű:

Én, laikusként, kapásból megkontrázom az éleselméjű felvetésedet - ebből is látnod kellene, hogy hol a helyed egy ilyen vitában.

Bőrgyógyász: tudod mit csinál a rendelés alatt ? Hát, ha van beteg - nézz el egy SZTK-ba, szakrendelésre, mert láthatóan MÉG SOHA NEM JÁRTÁL OTT - az orvos a legbanálisabb panaszt is intenzív szemmunkával - közel hajolva, az apró, de fontos részleteket keresve - vizsgálja ki, és dönt terápiáró, beavatkozásról - ami TÉGED a legközvetlenebbül érint. NEKED, látszólag csak pár másodperc, és máris mondhatod, hogy "ugyan már, csak odapillant egyet". Biztos úgy van, nyiss Te is egy rendelőt és csináld.

Szemész: most légy erős, ugyanezeket fogom leírni másként. Egész délelőtt félhomályos helyiségben dolgozok - vagy ki-be járkál sötét-világos heéyek között. Minden vizsgálatnál kötelező a szemfenék vizsgálat, vagyis: vaksötétben, de egy erős lámpa fényénél, kimeredet szemmel keresi, vizsgálja az apró részleteket.

és még lehetne folytatni bizonyára.

Nincs kétségem afelől. hogy újabb, primitív baromsággokkal fogsz riposztozni, nem is neked írtam az egészet, bevallom.

Élvezettel olvasom itt a szakemberek tömör, de autentikus és a hozzád hasonlók iránt kötelezően (!) toleráns megnyilvánulásait, ezért nézek ide olykor.

bloghal 2014.07.04. 12:17:33

"félhomályos helyiségben dolgozik"

én nem lenni orvos :-)

bloghal 2014.07.04. 12:19:22

és bocs a sok félrecsapott, fele-dupla betűért

nickM 2014.07.04. 16:13:29

"Bőrgyógyász: tudod mit csinál a rendelés alatt ? Hát, ha van beteg - nézz el egy SZTK-ba, szakrendelésre, mert láthatóan MÉG SOHA NEM JÁRTÁL OTT - az orvos a legbanálisabb panaszt is intenzív szemmunkával - közel hajolva, az apró, de fontos részleteket keresve - vizsgálja ki, és dönt terápiáró, beavatkozásról"

:D:D:D:D:D Mikor jártál ott utoljára???

bloghal 2014.07.04. 16:24:21

@efi: tudod mi lett volna a frappáns példa tőled ?

az ideggyógyász - ezért jössz nekem egy huszassal :D

Na látod, ők aztán tényleg csak üldögélnek az asztaluk mögött, és a munkájuk is csak afféle kérdezz-felelek játék a beteggel (persze nemcsak az, mielőtt beleélnéd magad)

Ott bizony kevés a "rendelési volumen" - valahogy rávezettél :)

A tanároknak meg valóban több a szabadságuk, mint a mezei alkalmazottnak. Rájuk is hörög mindenki, amint magasan jár a Nap - amolyan groteszk, május végi össznépi kivirágzással.

De képzeld, annak is megvan az oka: fejlődésben lévő, érzékeny és impulzív emberekkel dolgoznak ők is.

na ... Te mint jelenség, tünet, nekem ennyit értél meg a mókához

bloghal 2014.07.04. 16:25:54

@nickM: egyéni orvosi munkateljesítmények nem érdekesek itt számomra, majd a mindent- és távolbalátok elmondják a magukét erről.

bloghal 2014.07.04. 16:27:10

@nickM: amúgy tényleg marha régen jártam hálisten, nem tudom, mi az ábra zsúfoltság és egyéb téren.

Antalbaba 2014.07.04. 21:33:00

@bloghal: az ideggyógyászat egyébként elég nagy sz@rban van. Egyrészt egyre nagyobb az igény - főleg a sárga ház bezárása óta - másrészt pl. nálunk a 4 orvosból 3 30-as, max. 40-es. Ez nem a koruk, hanem a születési idejük 0:-) Így jó esetben heti 2 rendelést vállalnak be, max. 6 órában. De legalább MÉG vannak. Nemsokára marad 1-2, szabadság, betegség esetén max. 1, vagy vmi ügyeletes kórház kiírása a pókhálós ajtóra. És ez igen sok osztályra jellemző. Reuma, labor, röntgen, sebészet, angiológia, diabetológia, fogászat, háziorvosok..., a szájsebészet TB-alapon lassan totál kinyiffan. Jobb lesz szokni a várólistákat, mert egyszerűen fizikai képtelenség bizonyos létszám felett az ellátás (az iszonyú adminisztrációnak is hála).

bloghal 2014.07.04. 23:55:28

@Antalbaba: a szájsebészet kinyiffanásán már túl vagyunk: Székesfehérváron (100 ezres, megyei jogú város), ha jól emlékszem, legalább fél évig szünetelt, mégcsak nem is orvoshiány, hanem pénz miatt hivatalosan. Nemrég állították vissza, 10 milliót szereztek hozzá, vagy ilyen nagyságrendű összeget. Korrupciós, vagyis mindenapi viszonylatban röhejes aprópénz.

estónia 2014.09.12. 13:48:45

Nem válaszolok külön mindenkinek mert ahány hozzászólás annyi vélemény.Megpróbálom összesíteni.Amit leírtam szóról szóra így történt.Felmerült,hogy nevesítettem.Igen de ha jól esik a dicsérő szó akkor fogadja el a kritikát akiről szó van.Ma Magyarországon ez a legnagyobb baj,hogy elbeszélünk a dolgok mellett és nem nevezzük nevén a problémát.Felmerült,hogy ne a beteg mondja már meg.Igaz. Ha én elviszem a szerelőhöz a kocsimat olajcserére úgy gondolom nagyon rosszul esne ha csak akkor csinálná meg ha előbb mondjuk kihegesztené a küszöböt.Tisztelettel megköszöntem a doktornőnek a velem való törődést de én csak a lukas fogam miatt jöttem.(amúgy meg nincs kirohadva semmim és ha fáj azonnal megyek tehát rendben vannak úgy általában a fogaim).A röntgen ahova küldött közel húsz kilométer ..oda. Nem értem miért nem csinálta meg a szomszéd szobában mert ott van a gép. Igenis forintosítani lehet manapság minden időt,kilométert és én nem vagyok abban a helyzetben ,hogy kifizessek 50 kilométert,kifizessek 1000ft parkolópénzt,és kivegyek egy nap szabadságot mert a doktornő lelkes és kíváncsi,hogy egy 53 éves fog ami kétszer volt már tömve és mellékesen semmi bajom vele, milyen a tömés alatt. Én tisztelettel megkértem:tömje vissza a kiesett tömést.A kérdőívről.Azt hiszem nem a fogorvosnak kellene az általános egészségi állapotot felmérni.Ennyi.
"bloghal"! Nem kérdeztem meg,hogy miért nem röntgenezi meg ha van gép a másik szobában egész egyszerűen azért mert másnap tudtam meg egy véletlen folytán.Egy beteget vittem egy ismerősömet az orvoshoz és az mondta,hogy ott a röntgen. Mikor kijött a nővér tőle kérdeztem meg,hogy igaz ez és ő is elcsodálkozott,hogy miért kellett engem beutalnia megyeszékhelyre mikor ezt a tipusú fényképet itt is meg lehet csinálni...igaz orvosi jelenlétben.
Nincs semmi sunyiság ebben a történetben.Jelzem már voltam ennél az orvosnál de ...hát akkor se mentem vele semmire mert adott egy időpontot.
No...hát ezért üres mostanság a folyosó...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.11.03. 18:00:13

FÉLELEM A FOGÁSZATON

Fél hét felé jár,
Tömeg oszlik már,
Ajtó nyíl és zár...
Nándor fehér. Vár.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása