Másfél év várakozás endometriosis műtétre, de lehet hamarabb is 2 millióért

2014.07.02. 05:28

b_az_eltűnt_200_millio_forint_nyomaban.jpgMinden betegnek csak azt tudom javasolni, ne álljon meg egy orvosnál, ha látja, hogy nem mennek előre az események és az állapota rosszabbodik.

Tisztelt Praxis!

 

Babát szeretnénk, de a vastagbél endometriózis miatt nem jött, csak a műtét fog segíteni.

 

Engem dr. B-hezirányítottak az I. sz. Női Klinikára a Baross utcába, miszerint az országban ő állítólag a legnagyobb penge a vastagbél endometriózis műtétekben. Korábban 2013. december végén jártam nála, pontosabban dr. F-nél, (mivel B nem ért rá), aki erre a műtétre 2015. márciusra adott időpontot. Nem hagyott nyugodni a dolog még két orvossal megnézettettem magam hátha nagyobb sikerrel járok és talán kapok hamarabb időpontot máshol. Az orvosok mind továbbküldtek, végül dr. B-nél kötöttem ki, a sebész felhívta, akivel együtt operálni szokott, hogy megyek másnap reggel 8-ra. Másnap délelőtt háromnegyed 8-tól (elsőként adtam be a papíromat) délután egy óráig vártam, hogy behívjon. 11 órakor az asszisztensnőt kérdeztem, hogy mikor kerül rám a sor, hiszen elsőként adtam be a papírt és régóta várok, sőt akik utánam jöttek már rég be is hívták őket. Türelem, a doktor úr majd hív. Szerintem direkt hívott be ilyen későn. Mikor bementem, közölte, hogy ne is mondjon semmit mindent tudok magáról. Ez érdekes, mert most látott először és én is őt. Gyorsan nézett is időpontot, közöltem, hogy már kaptam időpontot 2015. márciusára, nézegette a vonalas spirálfüzetet amibe tollal, írkálják bele, hogy kit mikor műt. Közölte, hogy jaa a kolléganő nem írta be, de nézünk másik időpontot 2015.10.24-re írt be. Azt ha jól számolom 1 év és 7 hónap. Ennyi idő alatt meg lehet szülni két gyereket, ha nem ikrek. Azt mondta sajnos ilyen sok a beteg és ilyen műtétet hetente egyszer csinálnak.

 

Kérdeztem, hogy addig mit csináljak? Közölte, hogy sportoljak, diétázzak és szedjem  fogamzásgátlót folyamatosan, azzal elmúlnak a tünetek és nem menstruálok, és próbálkozzunk. Ha fogamzásgátlót szedek, hogy fogok teherbe esni???? Amikor ezt meghallottam, összeszedtem az asztalról az eddigi leleteimet, mondtam, hogy köszönöm, de ezt most itt hagyjuk abba szerintem, és eljöttem. A beteg valóban sok, az I. sz. Női Klinikán, az ember oda megy időpontra pl. reggel 8-ra és kiderül, hogy a többi 30 betegnek is azt mondták, hogy reggel 8-ra jöjjön, így nem csoda, hogy reggel 8-14 óráig ott ül az ember.

 b_az_eltűnt_200_millio_forint_nyomaban.jpg

Az én betegségem, vastagbél endometriosis, ami olyan súlyos, és olyan tünetei vannak, hogy most már a harmadik hónapja minden menstruációkor a székletem véres, és ez a menses első 2-3 napjában tart. Erős alhasi fájás, szédülés, hányinger, étvágytalanság. Közölte a doki, hogy van még most indult egy magánváró lista és esetleg ide fel tud írni de itt is van várakozás. Kérdeztem, hogy és ez önköltséges, közölte igen ez 2 millió forintba kerül, de ha gondolom elmehetek külföldre ott kevesebb a várólistás, kérdeztem, és ott mennyit kellene fizetnem 5 milliót? Erre az volt a választ, körülbelül bár most nem tudja, hogy az euro mennyi. Milyen orvos az ilyen?! Egyáltalán miért orvos még az ilyen! Azóta eltelt 2 hónap hála a nőgyógyászomnak aki ajánlott egy hozzáértő orvost, aki nem elküldött, hanem azt mondta, hogy ezt nagyon gyorsan meg kell operálni, ezzel már nem szabad várni. Azóta mióta Bokor Attilánál jártam eltelt 2 hónap.

 

Egy hónapja megoperáltak és nagyon gyorsan kaptam időpontot!

A főorvos úr aki operált azt mondta, nem sok kellett ahhoz hogy átszakad  a vastagbelem, olyan nagyon össze volt szűkülve hogy életveszélyes állapotba kerültem volna. Annyi történt volna, hogy kiszakad, erős hasfájás a roham mentő bevisz az első ügyeletes kórházba és ott sem csinálnak mást, kivezetik a vastagbelet a hasfalon kívülre. És vártam volna még 1 évet 7 hónapot, hogy megműtsön Bokor Attila???

 

Minden betegnek csak azt tudom javasolni, hogy ne álljon meg egy orvosnál, ha látja, hogy nem mennek előre az események, nem történik semmi és az állapota nem javul, vagy rosszabbodik és csak küldözgetik mert azt mondják, ez nem az én területem. Az egészségünk fontos és belőlünk csak egy van.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bajkal 2014.07.02. 08:02:24

upsz Érdekes volt elolvasni, mert nemrég meséltek ugyanerről azorvosról személyesen. Ott a hölgyet meglepően hamar megoperálta. Persze olyan típusú műtétje biztos nem heti egyszer van. A posztolónak igaza van, hogy egy orvosnál nem érdemes megállni, nőgyógyászati vonalon.

Hogyan lehetséges, hogy adnak időpontot, de nem írja be senki? Ez itt plusz 7 hónapot jelentett volna (marc.-okt.).
7*4 = 28 hét, azaz heti egy műtét és ezek szerint kb. 28 ugyanilyen vagy nagyon hasonló nőbeteg előzte be a pácienst, aközben, hogy elsore idopontot kPott, majd elment személyesen az orvoshoz.
Ilyen esetekben a magánmegoldás helyett nem engedi az orvosi etika, hohy másik intézményt vagy orvost javasoljon felkeresni a túlterhelt orvos? ?

platelet 2014.07.02. 09:12:54

Hmmm... elmegy az adott területen az ország legjobb nőgyógyászához. Mivel ő a legjobb, hosszú a várólista. A műtét nem akut, ezért nem előzi be a többieket. Több helyen is próbálkozik, hátha máshol hamarabb műtik, de mindenhol a specialistát javasolják neki, ő ezt el is fogadja. Valaki beprotezsálja, hogy másnapra kapjon időpontot az ambulanciára, ahelyett, hogy heteket, esetleg hónapokat várjon. Annak ellenére, hogy valószínűleg soron kívül kapott időpontot, a néhány óra várakozás már sok neki. Az orvos már tisztában van az esetével, vagy a helyettesétől, vagy attól, aki elintézte, hogy másnap fogadja, a posztoló ezen is felháborodik. Felháborodik azon, hogy papíron vezetik a várólistát. Itt lehet, hgoy az adminisztrátor tényleg hibázott, és nem írta be, kap októberre időpontot, addig pedig konzervatív kezelést javasol a nőgyógyász. A posztoló ezen felháborodik. Az orvos közli, van lehetőség magánúton, fizetősen, hamarabb is a műtétre. Ezt a beteg nem fogadja el, sőt, felháborodik rajta. Elmegy egy másik orvoshoz, akinek rövidebb a várólistája, két hónap alatt megműtik. Az orvos közli vele, hogy a betegség progresszív, a késlekedésből szövődmény is lehetett volna. Azt persze (etikátlanul) elfelejti hozzátenni, hogy a "dr B" várólistáján levő többi betegnél is ugyanígy van, tehát nincs ok a posztolót előre venni. Az utolsó bekezdésben a posztoló elítéli, ha egy orvos egy olyan, másik orvoshoz küldi a beteget, aki az adott területnek a szakértője.

reepach 2014.07.02. 10:09:58

@platelet:
"elmegy az adott területen az ország legjobb nőgyógyászához"
Sok kiváló, laparoszkópos műtétekben és endometriosis kezelésében is jártas nőgyógyász van az országban Bokor Attilán kívül is. Helyesebb lett volna "az egyik legjobb" kifejezés használata. Egyébként B.A. már szerepelt a praxis blogon (praxis.blog.hu/2013/08/27/az_orvosok_miatt_nem_lehet_gyermeke) és a babaneten is kapott hideget-meleget. Persze, biztosan a betegek a hülyék.

platelet 2014.07.02. 10:16:42

@reepach: Ez volt a posztban: "az országban ő állítólag a legnagyobb penge a vastagbél endometriózis műtétekben". Ezek alapján a posztoló úgy tudta, hogy "az adott területen az ország legjobb nőgyógyászához" megy, ezért nem értem, hogy miért csodálkozott a hosszú várólistán. BA-t nem ismerem, ezért objektíven nem tudom, hogy mennyire egyedülálló ő a témában. Nem általánosítottam, hogy "a betegek a hülyék". Konkrétan a posztoló felháborodását gondolom több ponton is értelmezhetetlennek.

reepach 2014.07.02. 11:19:46

@platelet:
" a posztoló felháborodását gondolom több ponton is értelmezhetetlennek."
Egy ponton osztom a posztoló felháborodását, nevezetesen, a leírt alarmtünetek miatt a másféléves várólista elfogadhatatlan, ilyen esetben relatíve sürgős műtétre van szükség, amit más intézményben el is végeztek.
Ismereteim szerint a klinikán is végeznek sürgősségi műtétet.
Elvonatkoztatva a konkrét esettől, általános szabályként elmondható, hogy amennyiben az orvos saját munkahelyén nem képes sürgősségi ellátást biztosítani, akkor (kutya)kötelessége megfelelő helyre irányítani és helyet biztosítani a beteg részére. Természetesen nem a saját magánpraxisába irányítani egy kisebb vagyonért, vagy cinikusan külföldöt javasolni még többért...

platelet 2014.07.02. 11:31:54

@reepach: Elment a másikhoz, ahol 1 hónap elteltével operálták meg. Ha akut, azonnal meg kell operálni. Ha relatíve sürgős, várólistára tenni, a többi, relatíve sürgős beteg mögé, akik már régebb óta várnak. A népszerűbb (esetleg jobb) operatőrnek másfél éves a várólistája, a kevésbé népszerűnek 1 hónapos. A beteg eldönti, hogy neki melyik éri meg.

Természetesen, a (sürgősségi) ellátást igénylő beteget, ha nem tudjuk ellátni, a megfelelő helyre kell irányítani. Helyet biztosítani az erre területileg illetékes/ügyeletes kórháznak kötelessége. De az, hogy egy hónap múlva megműtik, nem sürgősségi ellátás.

she_wolf 2014.07.02. 12:14:25

@reepach: A link valami miatt vagy nem jó, vagy csak praxison belül nem lehet linkre kattintva megjeleníteni. A kezdőlapon meg kell keresni a bejegyzést ezzel a címmel.
Ez nem elsősorban Neked szól.

she_wolf 2014.07.02. 12:30:05

@mig54: Megpróbáltam, nem jött össze, gyorsabb a google, ha beírom a címet akkor kiadja. Érdekes poszt, emlékszem rá.

CsakMintTe 2014.07.02. 12:49:52

@mig54: A link végén ottmaradt egy zárójel. Azt törölve már működik.

reepach 2014.07.02. 12:54:19

@platelet:
Nem.
A rectalis vérzés ún. alarm-tünet, relatíve sürgős indikációja a műtéti beavatkozásnak. A relatíve nem azt jelenti, hogy várólistára lehetne/szabadna tenni, hanem azt, hogy nem kell vele azonnal a műtőbe rohanni, hanem korrekt preoperatív kivizsgálást ( staging, colonoscopia, CT, cystoscopia, TVS, stb) végezni, előkészíteni a beteget, ha kell feltranszfundálni, esetleges kísérőbetegségeket (szív, cukor, stb) kezelni és tervezetten ütemezni a műtétet néhány napon, legfeljebb néhány héten belül.
A másféléves várólista ilyen esetben mindenféle szakmai szabállyal, protokollal ellenkezik, teljességgel elfogadhatatlan.
Írogatok már egy ideje a buxusblogba, többször meg is kaptam a mundér elvtelen védelmezője minősítést.
Az indokolatlan rinyálást és a betegek részéről a posztokban (és a kommnentekben) összehordott elképesztő marhaságokat éppúgy szóváteszem, mint az általunk elkövetett hibákat.

platelet 2014.07.02. 13:00:12

@reepach: Ha a többiek a várólistán jelentősen jobb állapotban vannak, akkor elfogadom. De ha többen is vannak, akik ilyen tünetekkel, erre várnak, akkor nincs más lehetőség, mint sorban.

reepach 2014.07.02. 13:00:31

Egyébként egy egyetemi klinikán nem heti egy laparoszkópos műtétet végeznek, még naponta is többet. Az abszolut sürgősségi eseteket éjszaka, karácsonykor is megoperálják, a relativ sürgőst pedig ahogy írtam, néhány napon-heten (legfeljebb egy hónapon) belül.

she_wolf 2014.07.02. 13:15:16

@CsakMintTe: Köszönöm a segítséget!:)

Én is itt vagyok 2014.07.02. 17:00:23

Az EU-ban a műtétért nem kell fizetni, csak az ellátásért. Ha 6 hónapnál hosszabb a várólista, bármelyik országban megműtik. Fizetni a kaját, áplást,a kórházi ellátást kell. A műtéthez szükséges gyógyszerekért már nem.
Bár elismerem, ez is sok pénz, de nem 2 milla.

P.Freddy 2014.07.02. 18:00:12

@Én is itt vagyok:

Az EU-ban viszont sok helyen vizitdíj (és a miénktől eltérő egészségügyi szerkezet) van, amit a magyar nép elutasított.

Mert legfontosabb a REZSICSÖKKENTÉS!:)

rikitikitévi 2014.07.02. 18:56:37

@Én is itt vagyok:
" Ha 6 hónapnál hosszabb a várólista, bármelyik országban megműtik. "
Ez sajnos nem igaz, az EU sok országában lényegesen hosszabb (több éves)várólisták vannak, mint nálunk. Külföldön pedig csak sürgősségi ellátásra jogosult az úniós állampolgár, olyan feltételekkel, mint az adott ország saját állampolgára..

Juhász Kati 2014.07.02. 19:27:17

Sziasztok!

Engem Bokor doktor operált egy éve, úgyan ezzel.Csak jót tudok rá mondani, teljesen korrek ember.Nekem kb.1 évet kellett várnom a műtétre,közben vizsgálatokra is elküldött, és igen nagyon sokan vannak nála.
Nekem is volt,hogy reggel oda ültem fél nyolcra és 15:10-kor kerültem be, mert addig végig a műtőben volt.Engem először a Nyirőben műtöttek meg 10 évvel ezelőtt úgyhogy bent hagyták azt a csomót,amit a Bokor doktor ki vett.A 2 milliós műtétről is hallottam,de nem hiszem, hogy ettől nőnne meg a várólista ideje.

csepke 2014.07.02. 19:30:24

Ez nem úgy működik, hogy az állam előre elhatározott x mennyiségű ilyen műtétet finanszíroz, még akkor is ha lenne többre is igény és lenne kapacitás is? És persze erre a kevés eshetőségre túl sok az igénylő, ezért a sorbanállás, de ha valaki megfinanszírozza az állam helyett maga számára, akkor meg tudják hamarabb is műteni, hiszen nem műtőhiány van csak pénzhiány? Ha ez így van, akkor arra a felháborodásra nincs ok amit sugallni akar a cikk.

bioCsili 2014.07.02. 19:53:29

Az emberek hajlamosak az orvost hibáztatni mindenért, holott ki más felelős az egészségünkért ha nem mi magunk?! Nekem is bélendometriózisom volt, (menzeszkor előről és hátulról is ömlött a vér) óriási fájdalmakkal. Ajánlás útján eljutottam Bokor Attilához, aki műtétet javasolt. Ez 2010-ben volt ha jól emlékszem. Mivel én úgy gondolom, hogy nem ő a felelős az endometriózis kialakulásáért, közben a kezembe vettem a sorsom és életmódot váltottam. A műtétet hónapról hónapra toltam el, mert az állapotom egyre jobb lett és mindenféle műtéti beavatkozás és gyógyszer nélkül eljutottam oda, hogy a tüneteim minimálisra csökkentek a bélvérzés elmúlt!!! Azóta igyekszem segíteni azoknak a nőknek akik hozzám fordulnak, illetve társaimmal együtt egy klubot is létrehoztunk www.noiegeszsegert.hu. Itt talán segítségre lel az, aki keres és tenni akar magáért, nem az orvosoktól várja (egyedül) a csodát! Azóta megszületett a kislányom, aki természetes úton fogant, de a történetem másokéval együtt az említett oldalon olvasható. Kívánok kitartást, hitet magatokban akik ezzel a betegséggel küzdötök. Bár nem szeretem ezt így nevezni, mégis egy véget nem érő valamiről van szó, ami hol szunnyad, de ha nem vigyázunk újra fellobban. Az orvosok pedig túl vannak terhelve, mert a mai világban mi nők nem vigyázunk eléggé arra ami mindennél drágább… hogy életet adhassunk. De ha már így alakult, akkor keressünk és ne csak orvost, hanem megoldást….

Gyorgy Nagy 2014.07.02. 20:13:43

Az eu kormányzat a felelös! A stadionokra van pénz mert a vidéki fiunak ez a dilije orvosokra.növérek bèrére,korhàzak rendbetételére (70milliàrd az adosád az első félévben ) gyokszerekre,stb,stb nincs pènz. SZÉGyEN! ÈBRESZTŐ MAGYARORSZÁG !

bioCsili 2014.07.02. 20:15:12

@reepach: Ez nem a magánpraxisa, hanem a SOTE fizetős betegellátó rendszere. Erről számlát kapnak, és ezekből a pénzekből finanszírozzák azokat a műszereket amikre az OEP nem ad pénzt, hogy az is európai szintű ellátásban részesüljön akinek nincs lehetősége kifizetni ennyi pénzt.

kaposztaafejem 2014.07.02. 21:31:55

Ez talán segít tisztázni egy félreértést: sima laparoszkópiát valóban ezrével végeznek a SOTÉ-n (és máshol is), itt a bél érintettség miatt a műtét jóval komplexebb, és nagyobb team szükséges hozzá (sebész, urológus). Ezért hosszabb a várólista.
(Az mondjuk "tetszett", hogy az elején a "dr. B."-ből egyszercsak kikerült a teljes név is...)

nickiname 2014.07.03. 12:01:44

Engem is Bokor Dr. operált, a Semmelweis Kft.-n keresztül, a műtét 1.950000 forintba került, amiről számlát kaptam és ami nem az orvos hálapénze!!! Ezért cserébe valóban nem kellett közel két évet várakoznom, egy egy ágyas szobában összesen 4 napot töltöttem a klinikán és teljesen meg voltam elégedve mindennel, ami a műtét előtt, alatt (pl: egyszer használatos műszereket és összenövés-gátló zselét és lézert használtak) és után történt, azóta is jól vagyok és végre sok év után nem fáj a hasam:))) ( ja és a szex sem...)
Én nem írtam volna le a doki nevét, ha te ezt nem teszed a hozzászólásodban, de így úgy éreztem, hogy tartozom neki és a többi klinikai dolgozónak is ennyivel. Szerintem mielőtt csúsztatásokat írsz, gondold át: pl. ha életmentő műtétre volt szükséged, miért vártak vele mégis 1 hónapot a másik helyen???

Apacuki 2014.07.03. 14:02:33

Nem értem a posztoló miért Dr.Bokorra "élezte" ki a posztot...
Engem is ő műtött - hálapénz és egyéb hozzájárulások nélkül. Arról nem ő tehet, hogy nincs kapacitása a kórháznak az államilag támogatott, így csak heti egy alkalommal elvégezhető műtétre.
A kórházban töltött tapasztalatom az volt, hogy a Doktor úr minden délelőtt a műtőben volt, sorozatosan műtött, heti egy alkalommal pedig rendelt (és azt hiszem még ráadásként aznap is műtött). Magánrendelésén is rengetegen vannak, ott is késő estig helyt áll.
Az, hogy ő felajánlotta a "fizetős" műtétet, valószínűleg nem a saját zsebe miatt tette - hiszen nem egyedül, tartva a markát műtene - hanem mert a SOTE-n -más kórházakhoz hasonlóan) csak ez az egy módja a hosszú várólista megkerülésének.
Egy CT, MR elkészítéséhez is esetenként heteket, hónapokat kell várni, de ha saját magad finanszírozod, már akár másnap megvan a vizsgálat....

Tudjátok mit? Inkább reklám a poszt: fizetősen hamarabb sorra kerülsz a beles endónál! :)

A végeredmény pedig teljesen pozitív, hiszen a posztolót megműtötték, mindenki happy...

Hamra74 2014.07.04. 21:18:37

Az elején szeretném leszögezni: soha nem szenvedtem endometriózisban (szerencsére) és a nevezett dokit sem ismerem, mégis nagyon megértem a szerzőt. Nemrégiben én is egy nőgyógyászati beavatkozáson estem át, amit az országban nem sokan tudnak megcsinálni. A pesti dokit konkrétan azért "dobtam", mert éreztem, hogy az állapotom fenntarthatatlan, ő időpontot áprilisra ígért, majd később világossá vált, hogy akkor nem fog történni semmi.
A miskolci dokihoz viszont tudtam kapcsolatot is szerezni, valamint ő nem hitegetett, hanem cselekedett. A szakmai hírneve ráadásul makulátlan, míg a pestiről semmi infót nem kaptam.
Nem bántam meg, hogy 180 km-re mentem azért, amit Pesten is megkaphattam volna, de ki tudja, mikor?
Vannak helyzetek, amikor az embernek nem kell foglalkoznia azzal, ki mit gondol... mindenkit arra bíztatok, ha érzi, hogy sürgős küzdjön és ha kell váltson orvost!!!

Playa de Maya 2014.09.09. 20:18:36

Németországban nincs vizitdíj, nincs hálapènz, ès kèt hèt várakozás után bárkit megműtenek, a dolog sürgőssègètől függetlenül..

csakmotyogok 2014.09.09. 20:29:04

@Playa de Maya: No ez hazugság. Vizitdíj csak tavaly január 1 óta nincs.Van várólista igen komoly. Csak akkor műtenek azonnal ha magánklinikára megy és jó sok ezer eurót kipenget.Ott sokkal többet fizetnek be a polgárok eü járulékként.....hálapénz nem illik felemlegetni ha csak az orvosok 10%-15% kapja, gyakorlatlanig itt sincs mivel a nagy többség nem kap semmit:).

Playa de Maya 2014.09.22. 10:07:39

Èrdekes amit írsz. Biztos vannak olyan tartományok, ahol tènyleg rengeteg lehet a beteg. De engem egy hete (szept 15. èn ) műtöttek meg endometriózisos cisztákkal. Vègig egyedül voltam a szobában. Szombaton fájdalmaim voltak, kórházba kerültem (Baden-Baden), hètfőre nőgyógyászati műtètes èn voltam egyedül. Csak csak szülès volt mèg rajtam kívül. Több üres szoba van most is az osztályon. Egèsz egyszerű Kreiskrankenhausról beszèlünk, ès biztosításom is teljesen mindennapos, átlagemberre kitalált. Semmilyen magánkórházról ès különleges dologról nincsen szó :)

csakmotyogok 2014.09.22. 19:23:25

@Playa de Maya: Hát Hessenben kell, és gondolom nem 1 ilyen tartomány van. Viszont azt elismerhetnéd, hogy a vizitdíjjal kapcsolatban igazam volt:).És azt is lemered-e írni mennyi eü járulékot fizetsz havonta? Meg mennyit dolgozik ott 1 orvos és főleg mennyiért? :))
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása