Az sem érdekli őket, ha meghalt valaki

2014.06.27. 07:37

terem1.jpgElhiszem sok a dolog, de menjen el mosogatni, ha nem tud emberhez méltóan bánni az emberekkel.

Tisztelt Praxis!

 

Most jöttem az újpest Károlyi kórházból, ahol apukám fekszik két napja. Sajnos már nem a régi (83) éves mindig elfelejt inni, kapott valami fertőzést is kiszáradt, kénytelen voltam mentőt hívni. Tegnap jól volt, ma kevésbé, de a nappali személyzet eddig nagyon rendes volt, nem róla akartam írni. A szobában rajta kívül még két "mobil" és egy ágyba fekvő napok óta alvó vagy eszméletlen bácsi fekszik.

 

Az egyik beteg megkért, hogy keressek már egy nővért, mert úgy látja, hogy a bácsi nem vesz levegőt. Elmentem nővért keresni. Nem találtam. Kerestem az orvost nem találtam. Bekopogtattam mindenhova ahol lehetnének. Nem szólt senki. Ott feküdt az osztályon (belgyógyászat) kb 100 beteg se orvos, se ápoló sehol.

 terem1.jpg

 

Végül előjött két ápoló (nem örömmel, de már hangosan kopogtam, hogy egy bácsi valószínűleg már nem él a kórteremben, vagy csak alig, erre az ápoló- nekem erre nincs időm -. sok a dolgom hagyjon békén. Még 10 percbe telt mire megtaláltam az orvost (adminisztrált és kedves is volt nem képzelem, hogy neki kellene a kórtermekbe körbenézni, hogy vannak a betegek). De a nővér, és itt hagyjam apukámat?

 

Mikor sehol senki és még egy halotthoz vagy haldoklóhoz sem hajlandók odajönni. Elhiszem sok a dolog, de menjen el mosogatni, ha nem tud emberhez méltóan bánni az emberekkel. Szörnyű. Még ha azt mondta volna, hogy elnézést mindjárt megyek... Még akkor sem lennék ennyire felháborodva. De ez, hogy nem érdekel, ha meghalt hát meghalt...

 

Na, kiadtam magamból, apukámat féltem, keresek helyet, míg késő nem lesz.

 

I.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reepach 2014.06.27. 09:00:23

" apukámat féltem, keresek helyet"

Na érdemes volt írnod, máris segítek helyet keresni: vidd haza, a saját lakásod pont megfelelő lesz. Lehet ápolni, itatni, etetni, mosdatni, tisztába tenni, stb.
Nem is lesz nehéz, mert egy embernek (neked) csak egy embert (apukádat ) kell ellátni, nem pedig kettőnek százat, mint ahogy írtad az újpesti kórházról!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.06.27. 09:35:23

Az egészségügyben nincs semmi gond, slussz.

csakmotyogok 2014.06.27. 09:39:33

@reepach: Ezen vagyok elképedve : elvárná 2 ember lásson el százat és 1 orvos álljon ott 100 beteg mellett. Ráadásul úgy írja azt, hogy adminisztrált mintha legalább is pasziánszozott volna . Az orvosok is utálják, de beletartozik a munkájukba az adminisztráció.

soymilk (törölt) 2014.06.27. 09:49:51

Sok a munka az egészségügyben, nyilván nem áll ott egy orvos és két nővér folyamatosan. De azért nem kell ellenségnek tekinteni a betegeket. Ilyen esetben pont ugyanennyi energiába kerülne annyit mondani, hogy nagyon köszönöm, hogy észrevette és szólt, máris megyek és megnézem. Sokkal kevesebb poszt lenne itt, ha az egészségügyi dolgozók összeszednék az érzelmi intelligenciájukat és udvariasan beszélnének a betegekkel.

csepke 2014.06.27. 09:53:00

Én ebből nem ezt olvastam ki. Hanem azt hogy elborzad, hogy mennyire hétköznapi a halál. De ez szerintem azért van, mert azt hisszük, mi civilek, hogy nem az, pedig de. De ez civilizációs "ártalom", hogy egyfelől magunkat különlegesnek gondoljuk, pedig csak egy vagyunk a hétmilliárdból aki mind meg fog halni, másfelől meg sosem szembesülünk a halállal, vagy ha igen, ritkán. Közeli hozzátartozóéval de szigorúan azzal is csak távolról, mert általában már kórházban éri. De még úgyis megrázó. Mert mi az egyetlent veszítjük el, míg ő másnak csak egy idős bácsi az x kórteremből. De egy kórházban a dolgozók nem "halhatnak meg" minden beteggel. Megy az élet tovább, következő pillanatban is teljesítenie kell a feladatát, várnak a segítségére még élők. Szerintem csak ennyi a történet.

she_wolf 2014.06.27. 09:53:38

Kötve hiszem, hogy egy ápoló vagy nővér ilyen esetben azt mondaná, hogy: "- nekem erre nincs időm -. sok a dolgom hagyjon békén.".
Saját tapasztalat, hogy mikor hasonló helyzetben szóltam a nővérnek, csapot-papot hagyva végezte amit ilyenkor kell, kisvártatva pedig már az ügyeletes orvos is ott volt.

"Elhiszem sok a dolog, de menjen el mosogatni,..." Menjen, jól is teszi.
Meg a poszter is elmehet....nem mondanám hova:( Keressen beteg édesapjának jobb helyet, ahonnan még nem küldte el mosogatni a szakembereket.

she_wolf 2014.06.27. 10:00:45

@csakmotyogok: A szótól-adminisztráció- már a hajam hullik:( Amikor az orvos bőszen csattog a billentyűzeten az nem ugyanaz, mint mikor anyám nevét már az első személyimben lerövidítette az ügyintéző ("ly" helyett "j"). Azóta - bár többször szóvá tettem - így íródik, én meg ívesen teszek rá, így maradt:P

zunuke 2014.06.27. 10:08:39

@csakmotyogok: Én meg azon vagyok elképedve,hogy az ügyeletben lévő orvoshoz bekopog egy látogató,hogy legyen szíves megnézni egy beteget,mert lehet már nem él,és az orvosnak az a válasza,hogy "ez nem az ő dolga"majd nyugodt szívvel adminisztrál tovább (mert az ugye fontosabb).
Az is elképesztő,hogy az ápolónak meg az a válasza,hogy "nekem erre nincs időm,hagyjon békén".Szép kis dolgok ezek,elképesztőek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.27. 10:10:02

Nem voltál képes megbökdösni a bácsit és megnézni, hogy él-e? De a nővér ugorjon, ha füttyentesz?

she_wolf 2014.06.27. 10:10:52

@soymilk: Engedtessék meg nekem, hogy ne higgyek el mindent betűről - betűre, amit a poszterek írnak. Egészen addig, míg magam is hasonlót nem tapasztalok. Ezzel nem azt mondom hogy minden poszter hazudik - távol álljon tőlem -, de komoly fenntartásaim vannak ilyenkor, pláne ha azzal fejezi be a levelét, hogy: "Na, kiadtam magamból, apukámat féltem, keresek helyet, míg késő nem lesz."
Előre elnézést kérek a szóhasználatért, de ideokádja vélt vagy valós sérelmét (mely sérelem nem is őt érte), majd mintha csak az mondaná, hogy "voltam a boltban, vettem ásványvizet, ez is letudva" elhúz mint aki jól végezte dolgát.
És akkor csodálkozik, hogy az árokparton felvő döglött kutyát nem érdekli az ő nagy felháborodása....

she_wolf 2014.06.27. 10:13:33

@Hoppácska: Megint jól megaszontad, slussz.

midnight coder 2014.06.27. 10:36:47

Alapvetően az a baj, hogy az egészségügy az utolsó szocialista nagyvállalat, ezt sajnos nem számolták fel a többivel együtt. Anno minden így működött: ha bementél Pl. egy áruházba, az eladó pont úgy bánt veled, mint ma az egészségügyben teszik. Kivételek persze akkor is voltak, és ma is vannak, de általában véve az emberek csak akkor végzik el tisztességgel, lelkiismeretesen a munkájukat, ha erre kényszerítve vannak.

Na most, a szocializmusban ilyen kényszer nemigen volt, és az egészségügyben ma sincs. El lehet menni persze másik kórházba, ahogy a szocializmusban is el lehetett menni másik boltba, de ennek a melós csak örül, elvégre ettől csak kevesebb a munkája - a pénzét így is, úgy is megkapja, az állása, megélhetése nem kerül veszélybe attól hogy elmegy az ügyfél, ez utóbbi elégedettségének semmiféle hatása nincs az előbbi megélhetésére. Ilyen körülmények között az átlagpolgár szépen beveszi a leszarom tablettát, és ez ügyben az egészségügy sem kivétel.

Ahhoz, hogy változzon a helyzet, az egészségügyhöz való hozzáállásnak kell megváltoznia. Nem fehérköpenyes jótündérek osztják a gyógyulást a népnek, hanem ugyanolyan mezei polgárok mint az autószerelő. Az egészségügy egy ugyanolyan szolgáltatás, az ottani embereknek te ugyanolyan munkadarab vagy mint a szerelőnek a kocsi. Csak mivel az autószerelők maszekok, és érdekeltek abban hogy megtartsák az ügyfélkört, így a műhelyek általában tiszták, jól felszereltek, a szerelők hozzáértők és udvariasak. A szocializmusban ez sem így működött - de annak már jó ideje vége. Csak az egészségügy maradt itt mint a hadtörténeti múzeumban a mai napig harcoló II világháborús német alakulat.

zunuke 2014.06.27. 10:57:28

@polyvinyl: De miért neki kellett volna a bácsit bökdösni?? Az ő dolga?
Milyen hülyeséget írsz,hogy "de a nővér ugorjon ha füttyentesz?" Nem kell ugrani,nem kell szaladni,de az ilyen esetet azért meg kellene személyesen nézni,hiszen ő az oda beosztott nővér,és nem a beteglátogató.Nem tudom miért kell a posztert lefikázni azért,mert egy odatartozó szakembert keresett akinek gyakorlatilag kutyakötelessége lett volna a bácsit megnézni.Nem is értem mit vagytok ezen úgy felháborodva?? Te ezt megtehetnéd a munkahelyeden? Nyilván nem,mint ahogy én sem,és ne fogjunk már mindent erre az "emberhiányra"mert ennek az esetnek ehhez semmi köze.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.27. 10:58:52

@midnight coder:

"általában véve az emberek csak akkor végzik el tisztességgel, lelkiismeretesen a munkájukat, ha erre kényszerítve vannak"

Vagy ha motiválják őket.

Netán az irigyelt nyugaton minden dolgozó mellett korbácsos őr áll, azért dolgoznak többnyire tisztességesen?

Nem azért, mert embernek, sőt munkatársnak nézik, csakis a teljesítőképességüket nem rontó mértékben terhelik, és mindezek tetejébe még meg is fizetik őket?

sakalakamo 2014.06.27. 11:02:03

Nem lélegzik valaki és elmegyek keresgélni? Hármas érzékelés, ha nincs légzés, hívass mentőt megkezdett újraélesztéshez, segítségkiáltás után! Mondd a telefonba: igen bazmeg, itt vagyok a kórház kórtermében. Állampolgári kötelesség letudva.

Bedörömböl az ajtón, miért jöjjenek ki örömmel, valszeg nem sütit hoztak nekik. A "nekem erre nincs időm -. sok a dolgom hagyjon békén" nem tűnik pontos idézetnek. 100 betegre két nővér az azt jelenti: még a dolgukat sem tudják ellátni. Olyan mint a golden gate híd festése: végzel, aztán kezdheted elölről.

Jó lenne olyat olvasni, ami objektív, nem pedig düh és pánik sugárzik minden sorból. Ja és ezért tenném kötelezővé minden állampolgárnak az elsősegélynyújtás-oktatást, és nem csak egyszer, mikor jogsi kell.

zunuke 2014.06.27. 11:03:33

@reepach: Na látod ebben igazad van.Édes mindegy szerintem,hogy a papa hol fekszik.Otthon legalább van valamennyi esélye arra,hogy ránéznek,és ha esetleg meghalna,azt észreveszik.

reepach 2014.06.27. 11:04:03

@midnight coder:
Igazad van. Az eü. dolgozók "ugyanolyan mezei polgárok mint az autószerelő. Az egészségügy egy ugyanolyan szolgáltatás, az ottani embereknek te ugyanolyan munkadarab vagy mint a szerelőnek a kocsi."

Világos. És mivel "... a műhelyek általában tiszták, jól felszereltek, a szerelők hozzáértők és udvariasak.", ebből egyenesen következik, hogy legközelebb, ha megbetegszel, autószervízbe kell menned. Mindenki jól jár.

4
4
4
4

she_wolf 2014.06.27. 11:05:30

@midnight coder:
"a szerelők hozzáértők és udvariasak." Aha. És ott baszn(án)ak át, ahol nem szégyellik.
A szocializmusnak egyetlen csökevénye vetette meg sziklaszilárdan a lábát, a "nekem az jár!" szemlélet:(
Az autószerelés foglalkozás. Az egészségügyi dolgozónak hivatása van (legalábbis annak kellene lennie). Egy roncs autó nem = egy beteg, élő szervezettel. Nem tartom szerencsésnek ezt a párhuzamot, még akkor sem, ha -köztudomásúlag - az autónak lelke van:)

zunuke 2014.06.27. 11:06:42

@sakalakamo: Ezt most nem írtad komolyan,hogy a beteglátogatónak kellett volna a félholt,vagy már akkor halott bácsit újraéleszteni a kórteremben?! Jézusom..elképesztő valóban miket írnak egyesek ide.

reepach 2014.06.27. 11:07:50

@zunuke: Irónia nélkül írtam azt, amit. Egy idős, teljeskörű ápolást igénylő beteg jobban jár, ha otthon fekszik szerettei között, ismerős környezetben. Hja, csakhogy annyira azért nem szeretjük a papát, hogy sz@rból-hygyból vakargassuk ki... Ezt csinájja csak a nővér. Az a dóga, erre esküdött a marhája, meg amúgyis ezé fizessük a tébééét.

Reggie 2014.06.27. 11:10:51

En nem ertem, hogy az emberek miert nem veszik fel a beszelgeteseket. Ma mar minden adott hozza.

she_wolf 2014.06.27. 11:11:40

@reepach: :D Bocs, de elképzeltem autószerelő barátunk arcát egy ilyen szituban:D

she_wolf 2014.06.27. 11:13:33

@Reggie: Mert macerás, meg jogi hercehurcás izéhozé.

reepach 2014.06.27. 11:16:53

@zunuke:

"a beteglátogatónak kellett volna a félholt,vagy már akkor halott bácsit újraéleszteni a kórteremben?!"

A poszter szerint " ágyba fekvő napok óta alvó vagy eszméletlen bácsi" -ról volt szó, akinek nyilvánvalóan az elhúzódó agonizálása ért véget. Senkinek nem kell újraéleszteni ( a beteglátogatónak sem) , sőt, még mindent félbehagyva odarohanni sem, a halál beálltát megállapítani.

shg 2014.06.27. 11:17:00

Hé, újpesten minden ilyen, egy iszony nagy lakótelep (lepratelep) az egesz.
Az sztk-tol
Az onkormanyzattol
A rendorsegtol
Minden korhazig
Ott minden ilyen.

Megcsinaltak maguknak az emberek h eleguk legyen az orvosoknak.
Ha nem tetszik, sajnos en is oda vagyok beirva meg, es eszem agaban nincs a karolyiba menni!!!! Akkor valaszthatsz egyetemi korhazat, pl a SOTE vagy pedig alapitvanyit, vagy (en ezt tennem) ha haldoklik egy rokonom, railjet - munchen, vagy becs, ott mentot hivsz, es mehet. (eu eü kartya legyen)

she_wolf 2014.06.27. 11:17:06

@reepach: Nem beszélve arról, hogy a beteg sem érzi magát eldobott zsebkendőnek, ami pedig nagyon fontos az állapotának jobbra fordulása érdekében.

midnight coder 2014.06.27. 11:17:52

@mig54: "És ott baszn(án)ak át, ahol nem szégyellik."
Én nem ezt tapasztaltam. Másrészt a kórházak sem feltétlenül azt számolják el a TB felé, amit veled valójában csináltak. Csak itt nem személyesen vágnak át, hanem a TB-t - amit viszont végül is te fizetsz.

"A szocializmusnak egyetlen csökevénye vetette meg sziklaszilárdan a lábát, a "nekem az jár!" szemlélet:("
Ha én fizetek egy szolgáltatásért, akkor elvárom hogy teljesítsenek a másik oldalon.

"Az autószerelés foglalkozás. Az egészségügyi dolgozónak hivatása van"
Ezt kellene gyorsan elfelejteni. Nem. Ez egy ugyanolyan tevékenység mint bármi más. Nincs mögötte mágia, nincs mögötte isteni erő, szent elhivatottság. Nem kézrátétellel gyógyítanak hanem szikével, gyógyszerekkel, műszerekkel. Ezek kezelése pedig ugyanolyan szellemi vagy fizikai munka, mint bármi más. A dolgozó pedig nem fog együtt halni a beteggel - ha ez így lenne akkor nagyon hamar az elmegyógyintézetben végeznék.

Innentől kezdve viszont nem is szabadna másképp kezelni ezt a dolgot - mert pont oda jutunk ahol a magyar egészségügy van - néhány lelkes megszállott aki a belét is kidolgozza, meg egy rakás biorobot aki azért van ott, mert nem vették fel BKV ellenőrnek.

Reggie 2014.06.27. 11:21:27

@mig54: A felvetellel nincs semmi jogi hercehurca, csak 1 gombnyomas.

christophe 2014.06.27. 11:29:42

@reepach: sehol nem olvastam arrol,hogy fegyverrel kènyszeritettek valakit arra,hogy àpolo(no)nak menjen,èn nem birnàm csinàlni,nem is megyek annak,akik lelkiismeretesen,empàtiàvàl vègzik ezt a nemes hivatàst,a minden tiszteletem!!!

shg 2014.06.27. 11:31:31

Ja rendorsegrol csak annyit, hogy elloptak tolunk 3 (harom!) nagy erteku kerekpart, amikor en tettem meg a feljelentest a szabadsagra eltavozo nyomozo visszakuldte az egeszet, hogy maganvadas az eset.

Amikor a parom tett kulon ujra bejelentest kesobb, az volt a hivatalos valasz, hogy az ugyet athelyeztek a 8. Keruletbe, hat nem ertettuk miert nem tortenik semmi, felhivtuk oket, 2 napig kerestek, majd megallapitottak, hogy nem kaptak ilyen ugyet.

Szoval ujpest az ilyen. Porig kellene rombolni es behinteni soval mert ahogy egy kommentelo mar irta, az egeszsegugy valoban szocialista maradvany, de nem mindenhol. Viszont ujpest onmagaban egy szocialista panoptikum. Erdemes elkerulni az egeszet. Mondjuk a kertvarosi resz normalis, de a hivatalok nem segitokeszek a lakotelepek miatt. (nem veszik komolyan a panelprolikat) szoval. Ilyen normalis kornyeken nem igen fordulhatna elo, de ujpesten egeszen biztos, hogy megtortent...

she_wolf 2014.06.27. 11:47:00

@midnight coder:
1: Miért pont a kórházak ne akarnának ügyeskedni? Ezt én is tudom. A TB nem TB immár (jajistenem!), ne részletezzük se a nevét, se azt hogy milyen levonások hova kerülnek, mert az egyenes út a vigyorgóba:(

2: Az egészségügy igénybevétele csak akkor egy szolgáltatás igénybevétele, ha magánorvossal magánkórházban veszed igénybe. Egyébként pedig nem. Az állami egészségügyi intézmények nem szolgáltatók.

3: Nem kellene elfelejteni, nem szabadna elfelejteni. Nem mesevilágban élek, és nem vélek glóriát látni az egészségügyben dolgozók feje fölött (nagyon nem!). Amit a harmadik bekezdésedben írtál, azzal engem nem kell meggyőznöd, nem vagyok naív, nincsenek téves elképzeléseim/valóságtól elrugaszkodott képzelgéseim az orvoslásról.
Akkor lennék szűklátókörű, ha mindabban hinnék, amiket ebben a bekezdésedben megemlítettél. Bakot lőttél:)
Nem is kell, hogy együtt haljanak a beteggel, ez blődség. Nem ismersz, csak ezért hívom fel ezekre a figyelmedet.

4: Azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy egy BKV ellenőr szintjén helyezed el az egészségügyben dolgozókat (még ha "biorobotok" is)?

she_wolf 2014.06.27. 11:48:01

@Reggie: A felvétellel nincs is semmi gond, csak a felhasználhatóságával:(

she_wolf 2014.06.27. 11:50:22

@christophe: Üdv a klubban. De legalább tiszteled azokat, akik rendesen végzik el azt, amire te gondolni sem tudsz. Kedves tőled.

apr494 2014.06.27. 12:04:26

Ismerősöm egy vidéki kórház sürgősségijét vezeti.Hihetetlen dolgokat mond. 140-160 beteg műszakonként.A 2/3 indokolatlanul megy oda. A szakrendelés helyett ezt választják, mert azt hiszik itt soron kívül ellátják a pöttyeiket, hetek óta fájós térdüket, vagy hörghurutjukat. Nem veszik tudomásul, hogy az érkezési sorrend itt aztán tényleg semmit nem jelent. Az akut infarktus gyanús előbb jut orvos elé, mint a fülfájós. Visszasírják a vizitdíjat, ami legalább részben szűrte a betegeket. Így aztán rendszeres a vita veszekedés. Mennek a feljelentések, kiszerkeszti őket az újság internet. A szakorvos kollégák nem szívesen mennek le az osztályokról. Maradnak a rezidensek, akik lelkesek, sokat dolgoznak, vágynak a tudásra tapasztalatra, de mégis kezdők. 1 több szakvizsgával bíró vezető nem győzi. A kórház vezetése nem partner a személyi és tárgyi feltételek biztosításában. Egy a jelszó: nincs pénz. Jobbulást mindenkinek !

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.27. 12:18:58

@zunuke:

"De miért neki kellett volna a bácsit bökdösni?? Az ő dolga?"

Egy emberi lényről van szó, bammeg!

Ezt kérdezed magadtól akkor is, ha a járdán esel át egy ott fekvő emberben?

Például azért nézhette volna meg a bácsit, hogy az agyatlan vénasszonyos sipítozás helyett legalább saccperkábé el tudja mondani kint, hogy mi van vele.

A posztoló majd akkor sipákoljon, ha ő maga nem undorodik attól, hogy 10 méternél közelebb menjen egy ELESETT és SEGÍTSÉGRE szoruló másik emberi lényhez.

Zoltán Mátyus 2014.06.27. 12:44:57

Bocsánat, valaki írta hogy az ott fekvő "betegek"....pontosítsunk egy kicsit. Haldoklók.
A civilizált ember elfelejtette a halálhoz való normális viszonyát. Jujj, be a kórházba, ápolja más, ha meg nem tetszik neki, akkor "feszítsd meg!"

she_wolf 2014.06.27. 12:46:07

@polyvinyl: Nem esik át. Gondosan kikerüli. Az emberek többsége.
A másik véglet meg a diagnosztizálós (merasógornakisígyvót!), minden lében sok kanál, aki "reanimázik":))

she_wolf 2014.06.27. 12:57:23

@Zoltán Mátyus:
"Bocsánat, valaki írta hogy az ott fekvő "betegek"....pontosítsunk egy kicsit. Haldoklók."

Nem feltétlenül. Az attól függ, hol van hely. Ahogy - és ahol - én láttam, azért igyekeznek "kategorizálni" az elhelyezéseknél, de ez nem mindig sikerül. Voltam olyan kórteremben már életemben, ahol a járóképes és önellátó beteg együtt volt haldoklóval, és ez nem intenzíves kórterem volt:(

barkaba 2014.06.27. 14:02:12

@shg: Te ugye nem újpesti vagy, maximum beköltöző vidéki? (Ahol persze senki semmit nem lop el.) Ha újpesti lennél (vagy legalább nem bornírt), nem írnál ilyen primitív ostobaságot.

zunuke 2014.06.27. 16:16:57

@reepach: Ebben is igazad van, de csak részben. Tegyük fel, hogy a papa olyan állapotban van ami mindenképpen kórházi bentletet kíván, akkor mi van? Hogy vigye haza? Saját felelősségre? Bár szerintem ezzel még szivesseget is tenne...elvégre 80 éven felül van.

zunuke 2014.06.27. 16:20:07

@reepach: Na de azért mégis kéne. ...emberségbol nem?

zunuke 2014.06.27. 16:34:09

@polyvinyl: Hát ez nagyon jópofa, emberi lenyrol van szó, mint írod. Így van, egy emberi lenyrol van szó, aki történetesen egy kórházban fekszik eszméletlenül, es sem az orvos, sem az ápolónő nem hajlandó meg nézni mégis el e még, vagy már halott.Az egyik nem ér rá, a másik meg adminisztral. A posztoló akkor ne sipakoljon ha 10 méternel közelebb mer menni egy elesett segítségre szoruló emberhez??-De megis mit akarsz a posztolotol? Mit kellett volna még tennie, azonkivul, hogy szólt az illetékeseknek, akik le sem szartak, a bácsival együtt. Nem értelek komolyan.

platelet 2014.06.27. 17:44:29

@christophe: a minden tiszteletedért sem adnak kenyeret a közértben...

platelet 2014.06.27. 17:54:37

@midnight coder: ezt szeretem... az egyik ember szerint az orvos minimum legyen szent, végezze tisztességgel, ingyen, empátiával, belegebedve (@christophe: )... a másik szerint valójában csak szolgáltatás, egy egyszerű szellemi és fizikai munka, eszközzel, gyógyszerekkel, ne misztifikáljuk...

"Ha én fizetek egy szolgáltatásért, akkor elvárom hogy teljesítsenek a másik oldalon."

ha így gondolod, akkor a következő a felállás: én, a szolgáltató, mondok egy árat, és ha AZT kifizetted, akkor várhatod el, hogy teljesítsem... amíg te a töredékét fizeted ennek, többet nem kapsz

csakmotyogok 2014.06.27. 18:08:03

@platelet: jaja ,de ezt úgy szeretnék bagóért legyen minden,mert fizetik a TB-t. Mikor kiigazítom eü járulék és ,hogy ezért sokkal többet kap,mint amit belerak akkor vagy nem hiszik el vagy előrántják a hepihippo esküt.

csakmotyogok 2014.06.27. 18:10:49

@mig54: Az milyen már, hogy az adminisztráció órákat vesz igénybe??? És annyira gazdagok, vagyunk, hogy tellik' arra,hogy ezt 1 orvos végezze.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.27. 18:25:46

@zunuke:

"egy emberi lenyrol van szó, aki történetesen egy kórházban fekszik eszméletlenül, es sem az orvos, sem az ápolónő nem hajlandó meg nézni"

Honnan veszed, hogy eszméletlenül feküdt?

A posztoló nem nézte meg, így nem is tudhatta, hogy a bácsi csak alszik, vagy eszméletlenül fekszik, vagy meghalt.

Én arra tippelnék, hogy a bácsi csak aludt, mert a rinyagép nem írja a posztban, hogy meghalt volna, pedig ha máshonnan nem, a mellette fekvő apjától tudnia kell, mi lett a bácsi sorsa.

Drago Brutic 2014.06.27. 18:51:37

Kedves posztíró!

Apám három éve halt meg... a Károlyi kórházban. Azóta intézzük, hogy anyám még véletlenül se kerülhessen ide, sajnos ez a körzetes kórház. A legrettenetesebb tapasztalatunk volt, ahogy apám méltóságát és a mi aggódásunkat kezelték, pedig egyikünk sem az a rámenős, ordítozós, önérzetes ember, sőt. Az egész személytelen, embertelen és megalázó volt, úgy kellett könyörögni, hogy egy haldokló COPD-st ne operáljanak bélcsavarodással, hanem enyhítsék a szenvedéseit. Senki nem állt szóba velünk, vagy ha igen, jött a kioktatás. És ez nem általános! A János kórház pneumológiája ehhez képest maga volt az emberség, odafigyelés. Pedig ott sem jobbak az állapotok.

cenzuratroll bosszanto 2014.06.27. 18:53:42

Van egy rossz hírem. Te is ilyen vagy a saját munkádban, ha belefásulsz. Ott más lepődik meg, itt meg te. Az élet ilyen kegyetlen.

cenzuratroll bosszanto 2014.06.27. 18:57:41

@midnight coder:

"a szerelők hozzáértők és udvariasak"
Az egész rizsád nevetséges volt, de ez viszi a prímet. Fogalmad nincs az itthoni viszonyokról, fogalmad nincs a szocializmus viszonyairól.

Drago Brutic 2014.06.27. 19:07:19

@Drago Brutic: Az meg, aki a posztolót ekézi, az a típus, aki mindenkit leszar a környezetében, legyen mozgássérült, ájult cukorbeteg, vagy bárki segítségreszoruló. Az ő dolguk...aki meg segítene, az rinyagép...na ez balkáni mentalitás: minden úgy jó, ahogy van. "Csak" egyhetes sztori: a szomszéd 84 éves demens néni az erkélyen kiabál, hogy rosszul van, mentőt akar. Kb fél óra telefonomban volt, mire kijött a mentő. Addig a mentőszolgálat és a helyi ügyelet pinpongozott velem, irányítgattak át. Mintha rám próbálnák hárítani a felelősséget, hogy egy 84 éves néniről eldöntsem: a néni tényleg életveszélyes állapotban van. Nyilván ez is teljesen normális, és én vagyok a rinyagép. Az ilyen kommentelők nyilván behúzzák az ablakot, hogy ne hallják a kiabálást.

midnight coder 2014.06.27. 19:18:45

@platelet: Ez úgy működik, hogy van N darab szolgáltató, és én elmegyek ahhoz, amelyik árban és teljesítményben a nekem megfelelőt adja.

csakmotyogok 2014.06.27. 19:26:02

@midnight coder: Az autószerők?? rabló tolvaj banada...alig láttam tisztességest, az udvariasság? Bazi nagy taplók és még finom voltam.

zunuke 2014.06.27. 19:26:31

@polyvinyl: Teljesen mindegy,hogy eszméletlenül fekszik,vagy már akkor meghalt.Ez most itt mindegy.A poszt íróját az egyik betegtárs megkérte,hogy kerítsen elő egy ápolót,mert a bácsi mozdulatlan mit tudom én mennyi ideje.Ő elindult keresni valakit aki odatartozik,és akinek a munkaköréhez tartozna ellenőrizni ha ilyen eset felmerül.Ehhez képest sem az orvos,sem az ápoló nem volt hajlandó a beteghez menni.Az egyik nem ért rá,a másik meg arra hivatkozott,hogy nem az ő dolga ezt ellenőrizni.
Igen lehet,hogy csak aludt,de lehet akkor halt meg.Nem lehet tudni.

csakmotyogok 2014.06.27. 19:27:03

@csakmotyogok: javítok: autószerelők, ja és mind adócsaló járulék csaló,tisztelet a nagyon ritka kivételnek:))

midnight coder 2014.06.27. 19:33:22

@cenzuratroll bosszanto: Miután úgy 20 évet eltöltöttem benne, egy pici azért van. Ott tényleg úgy működött minden mint ma az egészségügyben: a dolgozó világosan éreztette veled, hogy Pl. egy eladó a boltban mekkora szívességet tesz neked azzal, hogy elvégzi a munkáját azért a pénzért amit a munkájáért kap. Kb. ugyanez a helyzet az egészségügyben is. Persze valahol igazuk is van, különösen ha a fizetésüket a nyugati bérekkel vetjük össze - persze ez nem csak az orvosra nézve igaz, hanem mindenki másra is az országban.

midnight coder 2014.06.27. 19:35:34

@csakmotyogok: Nem tudom, én eddig hárommal találkoztam, az egyik egy vidéki mezei szerviz, a másik egy vidéki márkaszerviz, a harmadik egy pesti márkaszerviz volt (másik márka). Mindhárom helyen maximálisan korrektek voltak.

csakmotyogok 2014.06.27. 19:36:46

@midnight coder: Az utső mondattal vitatkoznék, míg az eü dolgozóinkat tárt karokkal várják szerte a világban a többi munkavállalónkról nem állítanám ugyanezt. 1 eladót összemosni 1 orvossal: kb ua,mint a kukoricát az igazgyöngyhöz hasonlítani.

csakmotyogok 2014.06.27. 19:37:31

@midnight coder: Tőlem márkaszervizben is vidéki szerelőnél is loptak.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.27. 19:41:07

@Drago Brutic:

"a szomszéd 84 éves demens néni az erkélyen kiabál, hogy rosszul van, mentőt akar"

Bármibe lefogadnám, hogy nem volt szüksége mentőre. Te meg ráhívtad a mentőt, bár lehet, hogy emiatt egy valós életveszélyben lévő beteg meghalt.

platelet 2014.06.27. 20:54:30

@midnight coder: Pontosan. Arra célzol, hogy nem kérhetnék sokkal többet a verseny miatt? Nézd meg, mi van Amerikába, ahol működnek a piaci viszonyok, hányszorosát fizetik biztosításként, mint a magyarok. Nálunk ahhoz képest, hogy mennyire alulfinanszírozott az egészségügy, relatíve jó ellátást nyújt. Ha itt is szabad piac lenne, azzal az ellátók járnának jobban.

she_wolf 2014.06.27. 21:04:54

@csakmotyogok: Ami lehetne sokkal rövidebb is, ha hagynák az orvost rendesen végezni. Az, hogy ezt ő teszi, én helyénvalónak tartom. Hasonló helyzetnben nem venném jó néven, ha más tenné meg helettem, én tartozom felelősséggel azért, amit aláírok.

she_wolf 2014.06.27. 21:31:06

Ahogy olvasom az alanti hozzászólásokat az a véleményem, hogy kirívóan érdekes hely lehet ez az újpesti kórház:o Különösen tetszik, hogy az utca embere milyen prímán tudja, hogy ki nem odavaló. De az egészségügyben dolgozókat sem értem. Mi a búbánatos istenharagjáért van itthon még egy is?!

Winkler Józsefné figyelmébe: az eü.-be való bejutás alkalmával 2 (azaz KETTŐ!) alkalmassági vizsgálat során is meg kell felelnie egy leendő ápolónőnek.
1: mikor eü.-ben akar továbbtanulni.
2: mikor munkát akar vállalni egy intézményben.

Ági Szőnyi: "Ezek"? Ha "ezek" küldenének téged ahová akarnának, pofádat befogva tűrnéd, remélem.

Fromthedeep 2014.06.28. 01:35:50

@polyvinyl: És ezt szerinted neki kellett volna ránézésre eldönteni az erkélyről?! Te most trollkodsz?

christophe 2014.06.28. 01:46:01

@platelet: szovegèrtès rendben?irtam senkit sem kènyszeritenek arra,hogy az egèszsègugyben dolgozon....

christophe 2014.06.28. 01:54:53

@platelet:''.. az egyik ember szerint az orvos minimum legyen szent, végezze tisztességgel, ingyen, empátiával, belegebedve (@christophe: ).''
Ezt hol irtam dràga ''baràtom'',azt irtam èn nem lennèk kèpes az eu-ben dolgozni,illetve ,hogy tisztelem azoknak az eu-s dolgozonak,akik lelkiismeretesek,empatikusak.Egyèbkènt pedig ki lehet menni tuntetni egymàsèrt,magatokèrt,el lehet kezdeni rendesen adozni,korrupciot elutasitani stb...

Drago Brutic 2014.06.28. 08:26:39

@polyvinyl: Igen, rólad beszélek. Leszarod, mi történik körülötted, de itt osztod az észt. Látatlanban is tudod, mi a helyzet, szemben a két mentőssel, aki a nénit bevitték a kórházba.

Franci123 2014.06.28. 08:30:17

@reepach: Oké. Apukán fekvő beteg lesz. El kell látnom. Örülök, hogy van munkám, de fizetés nélküli szabadságot kérek, akár 1 évre is, mert ápolnom kell őt. Valószínűleg elvesztem a munkám. Nem tudom fizetni a lakás rezsim. Nem tudok ételt venni. Nem tudom megvenni neki a gyógyszereket. Szerinted ez kell azért, mert az, aki ezt a munkát választotta, ki van borulva, hogy sok a munkája, és nem bírja. Tényleg menjen el mosogatni, azt biztos fogja bírni. 10 órán keresztül a mosogató mellett fog állni, le nem ülhet, csicskáztatják.

reepach 2014.06.28. 08:54:15

@Franci123: A poszternek írtam a tanácsaimat, te csak akkor vedd magadra, ha te írtad a "Na, kiadtam magamból, apukámat féltem, keresek helyet, míg késő nem lesz." zárósorokat.
Erre szólt a válaszként adott tanács!

zunuke 2014.06.28. 10:26:55

@Franci123: Bizony-bizony...
Az éttermi mosogatók napi 12-16 órát állnak a hárommedencés mosogató előtt,könyékig gumikesztyűben,negyven fokos hőségben,úgy,hogy a verejték folyik a seggükről. Van egy fél órás ebédidő,egyébként három óránként 10 percre kimehet.Ha nem dolgozik elég gyorsan a szakácsok leordítják a fejét,az üzletvezető szintén.Második leordításnál már ki is van rúgva,nem szórakoznak velük.Bár az is igaz,hogy nagyjából 1000 Ft-os órabérben izzadnak mint a lovak a mosogató medence felett.

Beatrix Walter 2014.06.28. 12:47:36

Tisztelt Oldal!

Újpest Városikórház Cardiologia Rehabilitáción feküdtem és nagyon meg vagyok elégedve rendesek a nővérek, ápolok és az orvosok. Egy nagyon jó csapat. A betegeket gyorsan ellátják.

platelet 2014.06.28. 13:35:08

@christophe: szövegértés rendben? hol írtam, hogy te írtad?

tetszenek az "el lehet menni" meg "senki nem kényszerítette" is... Van egy ilyen téveszmétek, hogy Dunát lehetne rekeszteni azzal a rengeteg nővérrel, orvossal, akinek egyetlen célja, hogy rajtatok segítsen, lángol bennük a hivatástudat, pénzre nincs is szükségük, a fényből is megélnek... A legtöbb ugyanolyan ember, mint te, 18 évesen úgy gondolja, ez az, ami érdekli, ezt szeretné csinálni, aztán amikor dolgozni kezd, rájön, hogy ebből alig tud megélni, jönnek a másod-, harmadállások, szembesül a kritikán aluli munkakörülményekkel ... Undorító dolog a 18 éves kori idealizmusát felróni egy 30 éves embernek, aki a családját szeretné eltartani... Ráadásul úgy, hogy ők azok, akik miatt a rendszer még mindig, erőn felül is, képes betegeket ellátni...

platelet 2014.06.28. 13:38:03

@Franci123: Nem ezt választotta, krónikus betegek ápolása nem a kórház feladata. Ez szociális probléma, nem egészségügyi. Vagy ápolod otthon, vagy fizetsz valakinek, vagy beteszed valahova, és fizetsz érte, hogy ott ápolják.

christophe 2014.06.28. 14:49:00

@platelet: ez a mai magyar valosàg,mindenki alulfizetett,frusztràlt,tulhajszolt egy orvos,àpolono,mègszàmithat egy kis hàlapènzre(nem sajnàlom toluk)az ovono,tanàr,rendor,tuzolto,mosogato ugyanugy sziv....Erre irtam azt hogy amig nincs szolidaritàs,osszefogàs addig semmi nem fog vàltozni.

Drago Brutic 2014.06.28. 15:31:20

@Beatrix Walter: Csakhogy ez a Károlyiról szól, nem a Városiról.

SaulTigh 2014.06.28. 15:43:54

"Mikor sehol senki és még egy halotthoz vagy haldoklóhoz sem hajlandók odajönni. Elhiszem sok a dolog, de menjen el mosogatni, ha nem tud emberhez méltóan bánni az emberekkel. Szörnyű. Még ha azt mondta volna, hogy elnézést mindjárt megyek... Még akkor sem lennék ennyire felháborodva. De ez, hogy nem érdekel, ha meghalt hát meghalt..."

Jó lenne, ha a sok laikusba is szorulna némi emberség, és a krónikusan fekvő és haldokló beteghez nem akarnának ugrasztani mindenkit, hogy élesszék újra bármi áron, had szenvedjen tovább az illető.
Ha pedig meghal egy haldokló beteg egy kórházban, senkinek nem kell azonnal csapot papot otthagyva intézkedni. Itt a gyorsaságnak semmi köze az emberséghez.

SaulTigh 2014.06.28. 15:53:13

@midnight coder: Ha szerinted az államilag finanszírozott egészségügy és az autószerelés ugyanolyan foglalkozás és szolgáltatás (rég hallottam ekkora blődséget), akkor nesze egy hasonlat.

Képzeld el azt a rendszert, hogy minden autó tulajdonos kötelezően befizet havi átlag kb. 20-30 ezer forintot (a munkanélküliek csak 7 ezret) és cserébe bármi történik az autójával - ide értsd azt is, ha saját(!) hibádból összetöröd - azt bármelyik területileg illetékes és képes autószervizben ingyen is bérmentve megcsinálják. Legyen trabantod, 10 éves Astra-d vagy Lexus terepjáród, (netalán Lamborghini-d!).
Megyjegyzem egy Lexus terepjáró szervizelése olcsóbb, mint egy szívinfarktus 21. századi ellátása.

SaulTigh 2014.06.28. 16:00:02

@Drago Brutic: Hát ha az erkélyen kiabált akkor életveszélyes állapotban biztos nem volt, kivéve, ha azt kiabálta, hogy ki akar ugrani. A kórházi ellátásra lehet, hogy rászorult, de az azért az életveszélyes állapottól messze van. A kétszemélyes mentő meg (szakápoló és gépész), ha már kimentek inkább beviszik a kórházba, ha kell, ha nem.

Mentő, ügyelet hívásban az szokott lenni a legjobb, mikor a 200 km-re lakó hozzátartozó hívja rá a mentőt a betegre, mert ő hallotta a telefonban, hogy köhintett. Aztán kiérkezéskor a néni/bácsi fel van háborodva, hogy mit keresünk ott, neki semmi baja.

jágör68 2014.06.28. 21:01:25

100 betegre egy orvos és egy nővér-
Magyarország jobban teljesít- már Budapesten is! Az Önhöz legközelebb eső kórházban is!
Tiszteletet a magyaroknak!

bajkal 2014.06.28. 23:49:57

@SaulTigh: A sok laikus azt latja, hogy a többszemélyes kórteremben van 3-4 egymásnak vadidegen beteg és az egyik halott vagy épp haldoklik. Emberség ide vagy oda, újraélesztés kell-e vagy sem, erről lehet vitázni, de vadidegenek haláltusáját végighallgatni, nézni vagy egy halottal órákig együtt lenni, úgy hogy egyrészt közöd semmi, másrészt épp te is szenvedsz, küzdesz az nem egy felemelő érzés. Valószínűleg egy eüst erre legalább egy elméleti órában kiokítottak, egy kórházi ápoló, orvos netán heti szimten átéli a munkája során és ezért adaptálódott a maga módján hozzá. De egy beérkező látogatónak had legyen már joga felháborodni az ilyen jellegű (ami a posztban megírt) megnyilvánulásokon.
Nekem volt részem abban betegként, hogy haldoklók voltak körülöttem, voltam látogató, hogy egy halott még ott volt, és úgy is hogy az utolsó pár órájában volt. Nagyapám pl. ez utóbbira maximálisan kiakadt, hogy de hát azt hallgatja órák óta, hogy hörög és nem foglalkoznak vele és miErt nem viszik máshova ő megőrül ettől. Ja a fronton egymás hullái mellett feküdni és nézni a lőtt sebbel vergődőket az rendben van, mert kényszer, és az szintén nem normális, hogy a szeretteink haldoklását se tudjuk kezelni és elfigadni, de a kórházban egyik eset sem áll fönt!
Pl. lehet paravánt feltenni, lehet átcsoportosítani, lehet legegyszerűbb megoldásként normálisan tájékoztatni vagy megnyilvánulni pl. igen sajnáljuk, nagyon beteg volt, köszönjük, hogy szólt, már tudunk róla (ha igen) és elkezdünk intézkedni, de ez hosszadalmas folyamat. A betegtársak felé meg nem árt néha jelezni (van ahol szokták), hogy x.y. nagyon rosszul van, ha bármi történik szóljanak és legyenek megértőek.

Drago Brutic 2014.06.29. 11:33:36

@SaulTigh: Nem érted a problémámat. Én, mint teljesen laikus, hogyan döntsem el, hogy egy idős ember tényleg rosszul van, vagy csak kitalálta? Talán vizsgáljam meg? A néni gyerekeit nem sikerült utolérni. Miért enyém a felelősség, hogy a néni esetleg aznap meghal? Én megértem a mentőhiányt, a problémákat, de ezzel a hozzáállással azt érik el, hogy mindenkiből kiölik a felelősséget. Legközelebb jobb nem csinálni semmit.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.29. 14:38:31

ez nem film, hogy majd rohannak a nővérek a tappancsokkal újraéleszteni...

she_wolf 2014.06.29. 16:16:14

@SaulTigh: Ritkán olvasni itt találó párhuzamot, de Te összehoztad:) Bárcsak többen gondolkodnának így.

she_wolf 2014.06.29. 16:22:41

@bajkal: Úgy tudom, hogy az elhunytat kötelezően a kórteremben tartják 2 órán keresztül, csak utána vihető el. Ami azt illeti, teljesen igazad van abban, hogy ilyen esetben nem ártana empatikusabban viselkedni. A halál tényét különbözően fogadjuk és dolgozzuk fel. Egy paraván pedig a minimum.

zunuke 2014.06.29. 19:18:30

@Drago Brutic: Na ja...de akkor meg megbüntetnek,hogy nem hívtál segítséget,és te sem nyújtottál.Szóval itt tényleg az ember nem tudja mit tegyen ilyen esetben.

zunuke 2014.06.29. 19:20:24

@Babette.: Nem kell "rohanni",nem kell "tappancs" sem,sőt az egész osztályt sem kell riasztani,de azért illő lett volna megnézni,és ha valóban meghalt, legalább letakarni.

zunuke 2014.06.29. 19:25:56

@zunuke: 2003 ban (jó régen) a Péterfy S.utcai kórház intenzív osztályán a nagymamámtól 4 méterre haldoklott egy bácsi,elég hangosan szegény.A nővérek odafordították a paravánt,elhúzták a függönyt,az egyik leült mellé egy székre,minket meg megkértek,hogy egy kis időre menjünk ki a szobából,majd szólnak ha vissza lehet jönni.Lemenekültem a büfébe,mert nem nagyon bírom az ilyet se látni,se hallgatni.Nagyjából egy óra múlva mentem vissza,addigra már a bácsi szépen le volt takarva.
Szóval lehet így is..

Braincelle 2014.06.29. 22:02:20

Ennél a bácsinál nyilván nem merült fel az újraélesztés. És ha napok óta tartó haldoklás után meghalt, akkor nem is indokolt rohanni hozzá. Értem ez alatt, hogy az ember leteszi, ami a kezében van, vagy mondjuk beköti még az infúziót, ami mellett áll és utána megy megnézni.

De semmiképpen nem szerencsés így kommunikálni ezzel a hozzátartozóval, nem azért, mert szakmai hiba vagy akár csak etikai vétség történik, hanem mert ez lesz a következménye, ilyen vélemény, ilyen poszt.

Az egészségügy is színház, a gyógyításban mindig van szerep és egy kis varázslás, és lehet, hogy nekünk már igazán nem mond semmit, hogy az ezredik végkimerült bácsi meghal, de ezt nem lehet kimutatni. Drámázni sem kell, de ilyenkor azért az orvosnak fel kellene állnia, bármennyire is idegesítő ez, mert idegesítő, tudom, hozzánk öt percente jön be valaki, hogy lefolyt az infúzió, és meg van sértődve, ha az ember azt mondja, hogy szóljanak a nővérnek, és nem gondol arra, hogy mondjuk az akut kardiológiai áthelyezés intézése a dolgom abban a pillanatban és nem az infúziólevétel szervezése.

Az emberben egy idő után kialakul az, hogy nem kel fel és nem segít, ha nem az ő dolga, mert különben nem tudja a sajátját elvégezni, azt gondolom, hogy ez a posztban leírt helyzet ez ennek egy eltorzulása.

platelet 2014.06.30. 11:36:22

@christophe: Ez igaz (az arányokról persze vitatkozhatnánk). De te azt írtad, az egészségügy szolgáltatás. Ha bemész a boltba, olcsóbban adják neked a kenyeret, ha elmondod, hogy az óvónőnek is kevés a fizetése?

zunuke 2014.07.01. 00:07:23

@Braincelle:
"Az emberben egy idő után kialakul az,hogy nem kel fel és nem segít,ha nem az ő dolga,mert különben nem tudja a sajátját elvégezni,...."

-Amikor ilyen ember hiány van,amikor a nővér azt se tudja merre ugorjon-mert ezt lehet olvasni megállás nélkül-akkor egy idő után kialakulhat az,hogy nem kel fel és nem segít?
Szuper.

Braincelle 2014.07.01. 22:53:09

@zunuke:
Sajnálom, ha nem tudtad vagy nem akartad értelmezni a szöveget, amit írtam.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása