Mennyi hálapénzt illik adni?

2014.05.06. 09:00

20111118-anyaskodj-100-ezer-forint-ennyibe1.jpgKevesellte a hálapénzt a műtétet végző orvos.

Tisztelt Praxis blog olvasók!

 

Valaki legyen olyan szíves és árulja már el nekem, mégis mennyi hálapénzt is illik adni egy orvosnak? Történet röviden, nagyobbik, majdnem felnőtt fiam mandulaműtétre kórházba került. Körülmények elég mostohák, bár nem is számítottunk másra. Nővérek kissé arrogánsak, türelmetlenek, persze ez valahol érthető, ennyi pénzért… Szóval úgy mentünk neki a műtétnek, hogy nem voltak illúzióink. A műtétet végző orvos sem volt éppen barátkozós típus, persze nem is ezt vártuk tőle. Inkább legyen rideg és kissé lenéző, mint rossz orvos.

Műtét lezajlott, fiam utána nem volt a topon, de persze erre is számítottunk, hiszen ennyi idősen már nem egy kellemes dolog a mandulaműtét, de legalább nem voltak komplikációk, rendben lezajlott minden. Feleségemmel bementünk a gyerekhez és a doktor urat is felkerestük egy borítékkal, megköszönve a munkáját. Nem a stílusát, mert mint jeleztem azzal akadtak gondok, de a akkor is úgy éreztük, a munkáját úgymond illik honorálni.

20111118-anyaskodj-100-ezer-forint-ennyibe1.jpg

Meg is találtuk, köszönetnyilvánítás, kézfogás, boríték átadás. nem kell óriási összegre gondolni ám, 20000, azaz húszezer forint volt bekészítve a dokinak. Számunkra az is elég visszatetsző volt, hogy ott, előttünk kinyitotta a borítékot és megvizsgálta a tartalmát, hiszen a borravalót sem illik a tisztelt vendég előtt számolgatni, de az még inkább megrökönyödést váltott ki belőlünk, hogy a következő gúnyos mondat hagyta el a doktor úr ajkát: „Na, ezt is meg kell köszönni…”

Én mondtam volna erre igen szép dolgokat, de a feleségem leállított, így inkább udvariasan távoztunk. Ettől függetlenül értetlenül állok a dolgok előtt és elég pipa is vagyok. Kérdem én akkor újra, mennyit kellett volna a borítékba raknunk, hogy a tisztelt doktor úr elégedett legyen? Oda jutottunk, hogy 20 ezer forint már csak annyit ér, hogy gúnyos megjegyzéssel kell konstatálni, ha csak ennyit kap egy orvos? Nem vagyunk milliomosok, mi is fizetésből élünk, 3 gyerek, törlesztők, nem részletezem. Nekünk speciel igenis számít ez az összeg, nem is keveset. Ráadásul ez a pénz nem jár, azért, adtuk, mert tudjuk, hogy az orvosokat sem fizetik agyon. Na de álljon már meg a nászmenet! Lehet, hogy kevés volt (nézőpont kérdése), de akkor is bitang nagy pofátlanság ezt az ember orra alá dörgölni, főleg ilyen körülmények között.

Szóval így jártunk, a lényeg, hogy a fiunkkal minden rendben van, de szeretném a tisztelt olvasók és kommentelők véleményét kikérni arról, hogy mégis mennyit kellett volna tejelnünk, hogy mindenki elégedett legyen?

 

Üdv: Attila

 

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zunuke 2014.05.06. 23:46:13

@vitalis06: Dehogy látnak el pénz nélkül ugyanúgy.Persze vannak kivételek,de az elég ritka.

Tahaa 2014.05.06. 23:51:17

@Braincelle: Nem teljesen értem, amit írsz... Úgy érted: kis pénz, kis foci ? Akkor keressen annyit egy orvos, mint egy buszvezető, ha a befektetett képzés is ugyanannyi (pénzben/ befektetésben és időben), valamint elvárásként elég, ha kb. 10-30 perces kapcsolatuk alatt nem hal meg a beteg (mint egy BKV-s ügymenet esetén is kb ennyi a deal).
Különben minden tiszteletem a buszvezetőké...

zunuke 2014.05.06. 23:57:58

@polyvinyl: Én az előző posztban ugyanezt kérdeztem két "nagyon okos" itt lihegőtől.
Miért a szerencsétlen,nincstelen,pénztelen,minimálbéren vergődő betegeket átkozzák napi szinten,mert nem kapnak annyi fizetést,amit megérdemelnének.Ki a lóf@sz tehet erről?? Erre jött a "nagyon okos"válasz,hogy kit érdekel ki mennyit keres (ez volt a lényeg)akkor is havi 30-40 ezret kéne fejenként becsengetni járulékként.Édes nem?

zunuke 2014.05.07. 00:08:12

@Diorella Queen: Persze,hogy előre.Így talán még van valami reményed,hogy normális ellátást kapsz.De még ez sem biztosíték.

Magdolna Baka 2014.05.07. 00:11:36

egyáltalán nem adnék már egyrészt vállaltak egy hivatást,erre felesküdött nem nekünk kell kkompenzálni amit az állam évtizedek óta nem rendezett

Tahaa 2014.05.07. 00:23:07

@Magdolna Baka: Hagyjátok már ezt a bugyuta "felesküdött" dumát. Sehol nincs az orvosi eskü szövegében, hogy szegénységet fogad az orvos, sőt !!!

AZ EREDETI HIPPOKRATÉSZI ESKÜ SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

Esküszöm az orvos Apollónra, Aszklépioszra, Hügieiára, Panakeiára, az összes istenre és istennõre, õket híva tanúul, hogy erõmhöz és belátásomhoz mérten teljesíteni fogom eskümet és alábbi kötelezettségemet.

Az orvostudományban mesteremet ugyanolyan tiszteletben részesítem majd, mint szüleimet; megosztom vele megélhetésemet, és ha nélkülöz, gondoskodni fogok ellátásáról; fiait saját fivéreimnek fogom tekinteni, és ha õk is elakarják sajátítani az orvostudományt, fizetség és szerzõdés nélkül megtanítom majd nekik.

Gondom lesz rá, hogy a tudományt, a szóbeli és minden más felvilágosítást ismertessem fiaimmal és mesterem gyermekeivel, valamint azokkal a tanítványokkal, akiket szerzõdés és az orvosi törvény alapján tett eskü kötelez, de (rajtuk kívül) mással nem.

Az életmódra vonatkozó szabályokat a betegek hasznára kamatoztatom majd erõm és belátásom szerint, megóvva õket a bajtól és kártevéstõl.

Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sõt még csak ilyen tanácsot sem adok neki. Hasonlóképp egyetlen asszonynak sem adok magzatelhajtó méhgyûrût.

Tisztán és szeplõtelenül fogom eltölteni életemet, gyakorolni mesterségemet.

Nem alkalmazok vágást még akkor sem, ha az illetõk kõtõl szenvednek is; az ilyen feladatot azoknak hagyom meg, akik ebben szakemberek.

Bármely házba lépek is be, azért megyek oda, hogy hasznára legyek a betegeknek, tartózkodva minden szándékos jogtalanságtól és kártevéstõl, fõleg attól, hogy nemi visszaélést kövessek el nõk vagy férfiak testén, legyen szó akár szabadokról, akár rabszolgákról.

Foglalkozásom gyakorlása közben vagy azon kívül bármit is látok, illetve hallok az emberekkel való érintkezés során, aminek nem szabad nyilvánosságra kerülnie, arról hallgatni fogok, és azt, mint titkot õrzöm.

Ha teljesítem és nem szegem meg eskümet, adassék meg nekem, hogy örömömet lelhessem életemben és hivatásomban, mindig elismerésben részesülhessek minden ember részérõl; ha viszont fogadalmamat megsértem és hamisan esküszöm, akkor az ellenkezõ sors jusson nekem osztályrészül.

Sandor Akarki 2014.05.07. 00:25:19

Ez a történet különböző változatban fél-egy évente legalább egyszer felbukkan.

Sandor Akarki 2014.05.07. 00:28:30

@Szinvai Gábor: Nekem volt egy darabig szomszédom balesetis orvos. Azt mondta, hogy ők nem kapnak semmit, beteg ájultan jó, felélesztik ha tudják, utána megy osztályra, ott fizetnek parát.

lüke 2014.05.07. 06:39:30

A pénzt is megvizsgálta,lelkiismeretes dr

csakmotyogok 2014.05.07. 07:01:17

@polyvinyl: Az eü dolgozóknak sem jó, nagyon nem max 10%-nak.

csakmotyogok 2014.05.07. 07:07:17

@Braincelle: Te vagy a magyar betegek álma:)) szegénységi fogadalmat tettél és úgy élsz,mint az apácák/szerzetesek. De azért van orvos,aki szeretne családot és enni is szeretne neki adni.

csakmotyogok 2014.05.07. 07:09:42

@Tahaa: Ó igen és ha hivatkoznak rá, azt is tudni illene róla, hogy szerinte az orvosoknak nagy utazásokat kellene tenni, és szte fejedelmi fizetés is járt neki. A legjobb az az intelme mikor óvja tanítványait a fertőző betegeknek még a meglátogatásától is:)). Lenne itt balhé ha betartanák a dokik. :))))

kheiron 2014.05.07. 07:41:56

@csakmotyogok:

Netán a kultúrára is költeni, színházba, koncertekre járni, netán kirándulni....

csakmotyogok 2014.05.07. 07:54:34

@kheiron: No mit képzelsz te? Orvosnak ilyen luxus, mikor sokan minimál bérből élnek?? Menjenek innen azok akik ilyen luxusra vágynak.:)) Bocsi, ugrattam Braincellét és téged is. Teljesen normális igénynek tartom.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.07. 08:11:30

@mz//iksz:
"Ha találni kell egy pozitívumot a paraszolvencia (UTÓLAG adott hálapénz) rendszerben, az épp az hogy szolidáris: ha valaki nem tud adni az is ugyanolyan műtétet kap mint a másik."

NINCS olyan hogy utólag adott!!!!
(vagy csak nagyon-nagyon ritkán!)

A legtöbb esetben a beteg többször is találkozik az orvossal: utókezelés, varratkiszedés - vagy éppen a zárójelentés írása. Mindezt pedig befolyásolja az, hogy adott-e, mennyit adott stb. Még ha valóban a műtét UTÁN adja is, de mindezek ELŐTT...

És hány olyan történet van, hogy a műtét rendesen lezajlott ugyan, de aki utána tejelt, az felírták utókezelésre, és rögtön megkapta a zárójelentését - aki meg nem adott, azt egész nap várakoztatták, és semmilyen utókezelésre nem írták fel.

És akkor még nem beszéltünk a krónikus betegekről - akik tuti, hogy rendszeresen kénytelenek visszajárni az orvoshoz.

Tahaa 2014.05.07. 10:35:45

@Hoppácska: Honnan szeded ezeket a totális - bocsánat !- ostobaságokat ? Teljesen légből kapottak, amiket írsz, és életszerűtlen is. Az ország két végében is dolgoztam sebészként. SOHA, sehol nem fogadott el SENKI előre borítékot, már csak babonából sem... Utólag pedig szinte 10-30 percen belül zajlanak az általad leírt zárójelentés kiadás (sokszor a nővér, adminisztrátor adja ki) / varratszedés... stb. UTÓKEZELÉS van vagy nincs... MIRŐL BESZÉLSZ? A legtöbb műtét után vagy nincs (nem szükséges) semmilyen utókezelés (mi lenne egy epeműtét, vagy vakbél, sérv, stb. után az utókezelés?), vagy teljesen más szakma végzi; Gondolod, hogy aki nem adott pl. daganat miatti műtét után HP-t, az nem kerül vissza az onkológushoz, vagy cspőprotkó után rehab-ra ???? Vannak szakmai szabályok, azokat be kell tartani... Micsoda marhaságokat írkálsz. Eszem megáll !
Igen. Általában a hazaengedés előtti "búcsú-kötéscserekor" / varratszedéskor csusszan "váratlanul" a boríték. 95%-ban a beteg felől ténylegesen érzett hála vagy legalábbis megkönnyebbülés kapcsán... Van ennek ilyenkor egy ilyen formális "Ááá, nem kellett volna" koreográfiája az orvos felől, de én a magam részéről ezt a koreográfiát hamar elhagytam és nagyon udvariasan megköszöntem. Ha pedig nem kaptam műtét után, akkor dupla-tripla kedvességgel és korrektséggel kezeltem (a szó mindkét értelmében) a beteget: nehogy azt mondja, hogy azért voltam pl. mosolytalan, mert nem tudott adni.
Természetesen én is hallottam olyan (általában Bp-i) profokról, akiknek az előszobájáig sem jutsz be 100.000 Ft alatt... De ez így van pl. a sztárügyvédeknél is, csak szorozd meg a költségeket 10-zel ! Lehet a katalógus középső oldalairól is válogatni (jó sebészeket is) és ott a fenti szisztéma fog működni: nem fogja elfogadni ELŐRE ! Utólag viszont megszámolás nélkül hangosan, szépen megköszöni. A legtöbb orvos ezzel együtt (se) keres negyed-ötöd-tized annyit, mint 400 km-rel nyugatabbra tehetné.

Tahaa 2014.05.07. 10:44:51

@Hoppácska: rövidebben:
"Nem szedem ki a varratát, mert nem adott HP-t " Ez tiszta ökörség lenne, mert általában a varratszedésKOR történik az aktus, tehát nem tudod előre...
A legtöbbet hazaengedéskor pedig mégis a borítékszorongatók várnak és nem azok, akik nem adnak. Utóbbiak ugyanis megkapják a személyzettől a zárót és usgyi... Míg a "hálásak" kénytelenek megvárni, míg kijön az orvosuk a műtőből, ill. egyéb délelőtti rohanásból. Apám egy egész napon át üldözte a szívsebészét bypass műtét után 100.000 Ft-tal, mert egymást kerülgették a le-fel lifttel. "Itt látták, ott látták, berohant a műtőbe, szobába" stb. De teljesen feleslegesen, mert a prof (nagynevű) határozottan visszautasította, nem fogadta el a pénzt. Hozzáteszem meglepődtem, mert soha nem találkoztam vele, csak annyit tudott, hogy van apámnak egy orvos fia is... Valószínűleg ezért nem . (Ez íratlan szabály az eü-ben egyébként: kolléga HT-tól soha).

lüke 2014.05.07. 13:29:01

@Tahaa: vó" t régen
Flórian prof.úr ezt mondta nekem
-nem szoktam a kollégákat fosztogatni

lüke 2014.05.07. 13:30:41

@zunuke:
Dehogy nem, az akut pénztől,akutan nem változik az orvos tudása

Kovács Nóra Anna 2014.05.07. 14:10:27

Naiv kérdés, de aki benne van, segítsen: Én pl. magánrendelőbe hordom a lányomat endokrinologushoz. De ez nem olyan, hogy egy bérelt lakásban nyomja, hanem egy magán eü.centrum, kb. van 6 endódoki, 3 nőgyógyász, labor, stb.
Ezekben pl. olyan 7-800 ezret keresnek a dokik? És ezek a dokik semmit nem dolgoznak állami szférában? (A mi dokink tán két hétben egy nap dolgozik összesen 2 órát egy kórházban, de ennyi az össz.)

Kovács Nóra Anna 2014.05.07. 14:17:42

@Sandor Akarki:
Ez de igazságtalan már!
De mi emberek is milyen hülék vagyunk. Amikor a lányom a gimiben elájult, és hívták a mentőt, én sem a mentősnek adtam pénzt, hanem az osztályon a dokinak (aki a pofámba röhögött, és nem vette komolyan a kislány baját). A mentős pedig végig beszélt hozzá a kocsiban, tartotta benne a lelket.
De úgy meg voltam zavarodva akkor.....:( Utólag sajnálom már.

Igazság, hol vagy? 2014.05.07. 14:27:49

@Kovács Nóra Anna: Csak egy kérdés.A szülész orvosod gyerekgyógyász is volt? Ha nem,akkor csak annyi "köze"volt a további ellátásban,hogy megkérdezze hogy van az újszülött.-

reepach 2014.05.07. 14:28:17

@Kovács Nóra Anna:
" mi emberek is milyen hülék vagyunk."
Végre egy helytálló megállapítás, bár helyesebb lett volna egyes szám első személyt használni...

lüke 2014.05.07. 14:29:11

@Kovács Nóra Anna:
ez nagy baj,ha nincs háttere
Kereshetnek billiókat is ,de a szakmai izoláltság beszűkít

lüke 2014.05.07. 14:32:40

@Kayassine:
Ne menjen orvosnak,aki ezzel nem tud mit kezdeni,legyen inkább kozmetikus, vagy szakács

lüke 2014.05.07. 14:34:50

@Tahaa:
Na ja a nagyhírű müvészettörténésznél volt gyerekszoba

Kovács Nóra Anna 2014.05.07. 14:59:43

@Igazság, hol vagy?:
Azt sem kérdezte meg. Besárgult, súlyosan, intenzív osztályra került, és ez sem érdekelte, kicsit sem. Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy többet vártam volna, legalább némi érdeklődést, de már mindegy.

Kovács Nóra Anna 2014.05.07. 15:07:59

@reepach:
Rendkívül szellemes vagy,, hülyére röhögöm magam.
Mondjuk ha a te gyerekedet vinnék szirénázó mentővel (előttetek motoros rendőr) az aglomerációból a Heim Pálba, biztosan a retikülödben kotorásznál a pénztárcád után a mentőben...

Kovács Nóra Anna 2014.05.07. 15:10:15

@lüke:
Az ország legjobb IR és PCOS specialistája a doki.

lüke 2014.05.07. 16:08:11

@Kovács Nóra Anna: nekem mindegy,lehet hírneve,attól még,PCO
nem egy nagy cucc,sok a tudatlan, ezert nem diagnosztizálják,
beteszed a CT-be s vmi csak kijön

Kovács Nóra Anna 2014.05.07. 17:17:43

@lüke:
Szerintem kevered valamivel, PCOS-hoz hogy jön a CT.

lüke 2014.05.07. 22:08:32

Hogy keverném 40 év praxis tamás

lüke 2014.05.07. 22:10:10

@lüke: bocs tamás h, után
Isteni lett a lapsus

lüke 2014.05.07. 22:20:13

@Kovács Nóra Anna:
Megsúgom neked:mivel nem gondolnak rá,véletlen leletként sokszor CT fedi fel
pl,
s ez az új dg-i könnyebbség -a CT-,nem kell gondolkozni csak lefenyképezni-egy kis sugár terheléssel, CT-ben
De már így is többet írtam a kelleténél a laikusnak

Kovács Nóra Anna 2014.05.08. 12:51:35

@lüke:
Szerintem meg hülyeséget írsz. Policisztás ovárium szindróma.
SEMMI nem néztek CT-vel a lányomnak, és senki másnak sem. Ultrahangok vannak, főleg kismedencei, aztán labor vizsgálatok, cukorterheléses is.
Négy tünetből ha három megvan, akkor ez a gond, (PCOS) megspékelve egy jó erős inzulinrezisztenciával.
Laikus vagyok (közgazdász és igazságügyi adószakértő), de hülye azért nem.
Hogy jön a CT a cukoranyagcsere zavarhoz, meg a hormonális bajokhoz???????????
De tudod mit, ne írjál, mert itt befejeztem.

lüke 2014.05.08. 15:25:09

@Kovács Nóra Anna: intoleráns vagy s nem ertetted,mit írtam

magam adom 2014.05.08. 16:48:33

@lüke: A PCO(S) nem CT diagnózis. Véletlen leletként pedig igen ritka, mert véletlen CT nem készül. Főleg nem fiatal, fogamzóképes nőkről. Semmilyen hasi panaszt nem kezdenek el CT-vel vizsgálni.
A hasi-kismedencei CT sugárterhelése 400-600 x több, mint egy mellkas röntgen felvételé. Azzal nem dobálóznak csak úgy, mint - szerinted - a fényképezéssel gondolkozás nélkül.

lüke 2014.05.08. 17:01:12

@magam adom:
más okból -mozgás szervi-elvégzett CT-n fiatal nöknél véletlen lelet,ezt irtam
üdv.egy allrounder belgyógyásztól,
a többi néma csend és stimmel.........
a másik ,amit írtam ma: "betesszük a beteget a CT-be és kijön a dg."-gondolkodás helyett,
megj az atom sorompó egyezmény elött/ ENSZ Közgyűlésének XXII. ülésszaka 1968. június 12-én, 2373. sz. (1968) határozatával elfogadta a szerződést, majd 1968. június 19-én a Biztonsági Tanács 255 (1968)/több sugárterelést kaptunk

magam adom 2014.05.08. 18:26:29

@lüke: Kedves lüke, én nem akarok kötözködni, de azt írtad, véletlen leletként sokszor CT fedi fel. Én sok CT vizsgálatot végzek, de arányaiban kevés a fiatal nőkön végzett CT - főleg mozgásszervi okokból - és ebből még kevesebb a véletlenül felfedezett PCO.

lüke 2014.05.08. 19:05:38

@magam adom:
Mas orszag,más szakma, más- latószög, nem vagy 40 eve benne
Nicht ,nicht
Az en praxisomban több is volt, a medicinaban minden lehetseges, még 40 ev után is lesz olyan, amit nem lattál
( s ha a te kórházadban dolgozna pl a női sízők kezisek,kosarasok, orvosa,nalatok is több lenne a véletlen lelet)

magam adom 2014.05.08. 22:54:03

@lüke: Így igaz. Más ország, más szakma, más látószög. Ami fix, hogy a medicinában minden lehetséges. Nálunk "csak" a focisták orvosa dolgozik, lehet ezért nem láttam PCO-t mellékleletként. :-)

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 10:50:54

Nagyapám idős ember volt, egyik lábbujja elüszkösödött. Mondták neki az egyik kórházban, hogy hát le kell vágni, de mivel idős is, és szívbeteg is, sajna van rá sansz, hogy nem éli túl. Elvittük egy másik kórházba is. Ugyanezt mondta az orvos. Megkerestünk egy érsebészt. Neves érsebészt. Elmondtunk neki minden infót. Ő azt mondta 100 ezer ft-ért megműti. Sajna a műtét állítólag sikerült, de a beteg meghalt. nem bírta szive. A doki mellesleg a kórház műtőjében, a kórház eszközeit használta. Odament nagyanyámhoz részvétet nyilvánítani és kérte a boritékot. Hiszen ő elvégezte amit vállalt.
Ez csak nekem visszatetsző?

kheiron 2014.05.09. 12:46:39

@Mirella 2014:

Nem eredménygarancia van, hanem műveletgarancia.

Próbálj meg egy ügyvéddel olyan, perrel kapcsolatos megbízást elintézni, melyben ő garanciát vállal a nyerésre. :-)

carrie 2014 2014.05.09. 12:46:41

@Mirella 2014:

Őszinte részvétem.
Bár tudom nem hozza vissza a nagyapádat, de minimum az összes fórumon felnyomnám.

Borítékot ügye nem adta át?

Esetleg visszakérdezhetett volna a nagyanyád, hogy:
- "oké, akkor az eü doksi másolatait és az ügyvédje telefonszámát megkaphatná-e?"
vagy háborodottan visszakérdezni / mondani:
- "mégis mi a fenét gondol? Miből temessem el a férjemet? Ez AZ ÖSSZES SPÓROLT pénzünk".

[egyébként a mostani divat az orvosok között, hogy bepróbálkoznak. Nem , nem finoman, hanem durván. Előadják, hogy ők az istenek, te egy sz@rházi vagy kioktatós lenézős stílusban - és ezt éreztetik is veled - majd kibökik, hogy fizess (és hogy mennyit). Ennek eredményeként el is hiszed, hogy így működnek a dolgok és nem ellenkezel. Persze nem is mersz, mert az az orvos aki ráförmed az emberre, hogy merjél visszaszólni, ugye, mint az aki normális hangnemben kommunikál: nála hamarabb visszakérdezel...] csak azért írom, hogy tudj róla!]

carrie 2014 2014.05.09. 12:48:20

@Mirella 2014:

Van jobb:
"Odament nagyanyámhoz részvétet nyilvánítani és kérte a boritékot. Hiszen ő elvégezte amit vállalt. "

Nagyanyád erre előveszi a borítékot, kiveszi a pénzt és átadja az (üres) borítékot, majd hozzáteszi, hogy ő is elvégezte azt amit kért tőle az orvos... :-)

carrie 2014 2014.05.09. 12:51:24

@kheiron:
Ezt mondom már régóta:

Felesleges az orvosokat túlfizetni, meg hálapénzzel tömködni, MERT ÍGYSEM ÚGYSEM VÁLLALNAK felelősséget az Ő ÁLTALUK ELVÉGZETT MUNKÁÉRT! Majd akkor kapjanak fél millás kezdő fizetést, ha felelősséget vállalnak a munkájukért, nem NEM a biztosítójuk, hanem ők maguk.

kheiron 2014.05.09. 12:56:59

@carrie 2014:

Te kevered a dolgokat, mint már oly sokszor.

A felelősségvállalás megvan: a szakma szabályainak megfelelő ellátást kell nyújtani. Ezért az orvos igen sokféle jogi felelősséggel tartozik, személyében is.

Az más kérdés, hogy a beteg hogyan reagál az amúgy hibátlanul kivitelezett kezelésre - erre nincs garancia.

kheiron 2014.05.09. 13:00:26

@carrie 2014:

Autót vezetsz. Egyszer csak belecsap a villám az autódba. Elveszted az irányítást, és elütsz egy embert, aki ott a helyszínen meghal.

Szerinted te személyesen milyen büntetést érdemelnél?

Elég azt leírnod, hogy pénzbüntetést, vagy szabadságvesztést érdemelnél-e a fenti esetben?

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 13:12:11

Két másik orvos egyöntetűen azt mondta, hogy igen nagy az esély arra, hogy a szíve nem bírja majd, de le kell vágni mivel üszkösödött. Ez tiszta. Ők nem is kértek semmit sem.
Az érsebész nem mondott ilyet. Azt mondta műtsük. Szerintem azt kellett volna mondania, hogy figyi rossz a szíve, de megpróbálom megmenteni a lábujját. Ha rendben lezajlik a műtét akkor ennyi lesz. Ha netán nem sikerül akkor a/ nem kérek semmit. B/ amennyit tetszik gondolni.
Sokkal másabb lett volna az ember szájíze.

Tahaa 2014.05.09. 13:20:16

@Mirella 2014: A történet vége - ha így történt - teljesen nonszensz és nemcsak Neked visszatetsző. (Ugyanakkor vannak fenntartásaim... én egyáltalán nem ilyen orvosokat ismerek.)
Viszont: két külön kórház két szakembere is megmondta, hogy mit kellene csinálni, különben meghalhat a nagyapa. Nem hittétek el. (Miért is nem ?) Kierőszakolta a család a maga laikus elképzelését egy nyilván nem leinformált, gerinctelen orvosnál (aki valószínűleg nem aznap kezdett gerinctelen lenni, tehát lettek volna informátorok, akik ezt elmondhatták volna előre...) De O.K nem volt info., nem volt mód és idő ezt kideríteni: nem tehettek róla...
Viszont vegyünk egy működő, nem HP-es rendszert: ott módod sem lett volna őt felkérni; Normális országokban kiírják valakihez műtétre (vagy ha nem indikált/indokolt, akkor pont NEM írják ki... nincs módod alkudozni), majd a biztosítási fokozatodnak megfelelően megoperálja valaki, stb... Azzal, hogy őt kérted, máris (nem ártatlan)részese lettél a romlott, balkáni, xar rendszernek... Igaz, hogy ő maszekol az állam eszközeivel, de (pont ezért)megtehette volna, hogy nem operál, hanem szakirodalmat (vagy Playboyt) olvasgat a szobájában... A fizetése ugyanannyi lett volna. Magyar módi szerint viszont megbízási szerződés köttetett közöttetek. (Kicsit örömlány/kuncsaft módon... az se' szabályos, de mégiscsak egy szerződés.) Ezzel nem védeni akarom, csak rávilágítani arra, hogy mennyire természetesnek veszi a magyar beteg a saját kóros viselkedését és nem látja a fától az erdőt...
Vagy legközelebb, ha repülőre ülsz, megkérsz egy "jónak mondott" pilótát, hogy vezesse már ő a gépet ????? Sok országban ez a szabad "lepaktálás" az orvossal ugyanennyire elképzelhetetlen; De a beteg részéről is... Sőt ! Aki orvost akar szabadon választani, az meg mehet a magánkórházakba... Ja, hogy annak nem 100.000 Ft a költsége (hanem sokkal több...) ?! Hát igen.

Tahaa 2014.05.09. 13:36:43

@Mirella 2014: a "figyi, rossz a szíve"-'t tudtátok... A kockázatot tehát Ti vállaltátok. Ő műtétet vállalt. Megcsinálta? Meg. (ld., ahogy előttem is írták - ügyvédi díjszabás... Ha bebukja a pert attól még nagyon nincs ingyen !... Kevesen tudják, de egyedül a plasztikai sebész szerződik eredményre, de bizonyos szövődmények ott is benne lehetnek a pakliban. Ha viszont azt kéred, hogy az orrodat a hátad közepére szeretnéd, ő pedig véletlenül a térdedre varrja, akkor az nem frankó / nem kell kifizetni)

"Amennyit tetszik gondolni" ?????????????????????,(Elvégzett munkáért ???!!!) Ez az (egyébként valóban bűzlő, romlott) eü-n kívül HOL VAN MÉG ÍGY ? Csak egyet mondj !

Bocs, de a "hivatalból kedves hölgyeknél" sem mondhatja a delikvens, hogy ne haragudjon Icuka, most nem élveztem annyira: 50%-ot fizetnék... Azért hozom ezt a példát, mert a prostitúció is elítélendő, meg a HP rendszer is, attól még (és azon belül) lehetnek létező és betartandó "szerződések". Itt a teljes ország qrvázza az orvosokat, miközben bax(ogat)ni meg mindenki szeret(ne)./ Csak fizetni nem.

Még1x mondom: NE LEGYEN HP RENDSZER ! DE AKKOR NEM LESZ KIVÁNSÁGMŰSOR: AZ ELSŐ (általad ismeretlen) ORVOS LEVÁGJA MAJD A NAGYPAPA LÁBÁT ÉS (ha végül beleegyezik) NEM LESZ APELLÁTA (és, ahogy a mellékelt ábra mutatja, mennyivel jobb is lett volna így !

Tahaa 2014.05.09. 13:42:58

@Tahaa: ... ja és az a bizonyos (ismeretlen orvos) ugyanúgy meg fogja kapni a már nem "hálapénznek" hívott PÉNZedet, csak kerülőúton: Te->Biztosító/vagy adórendszer-> szerződött ellátó-> orvos; De ebben a rendszerben ez a "nem válogatás" SOKKAL TÖBBE FOG NEKED KERÜLNI (havonta perkálod). Hasonlóan a Casco, vagy KGFB-hoz. Ha nem töröd az autódat, akkor az is rohadtul drága)

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 13:44:49

@Tahaa:
Valószínűleg elfogult vagyok, de nagypapi élni is szeretett volna, és lábat is szeretett volna. Ezért mentek el több orvoshoz.
Ez a doki amúgy falubéli elszármazott volt, nagyszülők, és az ő szülei ismerték egymást. Így kerültek hozzá.
Simán megmondhatta volna, hogy tessék figyelni, két kollega megmondta a tutit. Le kell vágni. Abba is simán belehalhat, de ennél a műtétnél sincs garancia arra, hogy sikerül.
Ezt kellett volna tennie. Ha már Juliska fia is ezt mondja, beletörődtek volna. Amputálták volna, lehet még mindig élne. Lehet, hogy nem, azt se bírta volna ki.
A halála miatt nem hibáztatom a dokit, félre ne értse senki, hisz egyértelmű volt, hogy rossz a szíve, lehet műtét nélkül is meghalt volna.
Csak hiányzott az a gesztus, hogy visszautasítsa a boritékot, vagy azt mondja tessék nézni igaz, hogy nem sikerült, de én megtettem mindent, tessék annyit adni, amennyi a néni szerint jár. Nagyanyám biztos odaadta volna az egészet. Ha ez a mondat elhangzott volna, nem lenn rossz szájíz.

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 13:56:33

Én is maximálisan a hálapénz ellen vagyok. Mindig is utáltam, hogy kétszer fizessek valamiért. Vonják a tb-t, nem is tudom minek. Ugyanolyan ellátást kapok mint az aki egy fillért nem fizetett be. Sőt az még talán jobbat is, és több vizsgálatot is, mert úgysincs egyéb dolga ráér orvosnál ülni.
Ha jó ellátást, és korrekt elbánást akarok magánorvoshoz kell mennem.
Magánrendelőbe járok nőgyógyászhoz. Ki van irva jól látható helyen az árszabás. Ez így tiszta. Az időpont az be van tartva. Maximálisan kedves a nővér, és az orvos is.
Fiamnál serdülőkorban előjött egy anyajegy. Iszonyat gyorsan nőtt, bőrgyógyász közölte, le kell venni. Elmentünk a sebészetre ahol 6 hónappal későbbi időpontot kaptunk. hónapot várjak egy műtétre? És utána a szövettanra? Gyereknél?. Hát a francokat. Kerestem egy bőrgyógyászati magánrendelőt. 20 ezer volt, 1 hét alatt megvolt minden.
Kellene szerintem valami olyan rendszer mint Amerikában ki mennyit fizet olyan ellátást kapjon. Nincs hálapénz, nem kell hónapokat várni egy 30 perces műtétre.

Tahaa 2014.05.09. 14:02:50

@Mirella 2014: Amúgy jobban (sőt teljesen) igazat adok Neked !!! Én is sokszor voltam a barikád túloldalán: 1000%-ra mondom, hogy eszem ágába' sem lett volna rosszul végződött műtét után bármit elfogadni, pláne - ezek szerint - ismerőstől... (Ezért is írtam a leges-legelején a "gerinctelenségre" vonatkozó sorokat.
Viszont a jellemző eset kapcsán azért - lássuk be - rá lehet világítani a rendszer nagyon érdekes és igazságtalan vonásaira. Ezzel azonban csak az orvosokat (példámban ld. prostituáltak) szokás bántani, a betegeket (=szolgáltatást "abúzáló" jelleggel igénybe vevőt) viszont gyakorlatilag sohasem. Én ezt kifogásolom.

Tahaa 2014.05.09. 14:03:58

@Tahaa: jobban igazat adok Neked, mint kitűnik az okfejtésből (ezt akartam írni)

Tahaa 2014.05.09. 14:12:40

@Mirella 2014: Húúúú, az amerikai rendszert ne kívánd ide, ők a miénket (meg főleg a kanadait) irigylik. Egyik rokonunk makk egészséges volt és kb. 20 évvel fiatalabbnak nézett ki 65-70 éves koráig. Akkor beszerzett egy ritka gyomorrákot. És volt gyógyszer rá, havi 600.000 Ft, majd később (dózisemelés miatt) dupla ennyiért. Jól kereső munkája volt egész életében, jó biztosítást fizetett mindig, ezért fizette is a biztosító a költségeket... EGY DARABIG. Mikor letelt, amit kiszámoltak üzletileg (elég hamar eljött ennek az ideje,) onnantól: STOP, - gyakorlatilag "fordulj fel !" üzemmódba kapcsoltak. Na itthon, aki egész életében nem fizetett semmit, abba is beletöltik a kemót.. ha kell , akár 4-5 CT, sőt PET, MRI, lófütty vizsgálata is lesz, - a "szakma szabályai szerint".

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 14:15:11

@Tahaa:
Értelek.
Azt mindenképpen kiszeretném jelenteni, hogy én sosem adtam senkinek sem hálapénzt. Ahogy fentebb írtam, inkább magánrendelést kerestem, ahol a pénzemért megkaptam a maximális ellátást. DE! Volt egyik fiamnak egy súlyos másodfokú égése. Hetekig kórházban volt, bőrátültetés is kellett neki. Maximálisan ellátták, mindig kedvesek voltak vele, és velem, minden kérdésemre válaszoltak. Nem kértek hálapénzt, sőt még csak nem is utaltak rá. Nem csak tőlem nem, másoktól sem. Hetekig jártunk vissza kötözésre, mindig más orvos és asszisztens volt. Ez a csoda hely a Debreceni Klinika égés osztálya.

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 14:20:57

@Tahaa:
Ezek szerint nincs jól működő rendszer. Ez sem jó, és az sem.
De úgy gondolom valahogy mégsem járja az, hogy ugyanazt az ellátást kapja az is aki fizeti a temérdek Tb-t, és alig megy orvoshoz, és az is aki életében nem fizetett még be semmit. Valahogy tisztítani kell a rendszert.
Én egyetértettem a vizitdíjjal. Nem volt nagy összeg, és nem volt tele a rendelő sehol sem ráérő unatkozó emberekkel.

Tahaa 2014.05.09. 14:28:22

@Mirella 2014: Ismerem a helyet. Sokat jártunk oda gyakorlatra. Nagyon jó benyomásim voltak nekem is, sőt egy darabig fontolgattam az égés-plasztika irányában specializációt. Egy nagydarab, kopasz doki volt a gyakorlatvezetőnk. Nagyon kedveltem, de sajnos a nevére már nem emlékszem (régen volt).

Tahaa 2014.05.09. 14:51:16

@Mirella 2014: (külföldön) "Nincs hálapénz, nem kell hónapokat várni egy 30 perces műtétre."
Minden magyar páciensnek ajánlanám a külföldi várólisták, beutalási rend, orvoshoz (akár háziorvoshoz is!) (be)jutás, majd pedig ezek díjszabásának szíves tanulmányozását.
Nincs itt olyan rossz világ a betegekre, csak fejetlen és/vagy idióta a szervezés.
Ma a HO-i rendelőben 80 (!)-as betegforgalom volt. (Legyen a fele "csak Rp. felírató, - ami különben sohasem ilyen egyszerű, mert kérdés, panasz, vérnyomásmérés, stb. mindig van mellé -, akkor is minimum 40 beteg(vagy panaszos) emberről beszélünk. Ha, mint sok Eu. országban 8-12 beteget ENGEDÉLYEZNE a rendszer, mert ugyebár alaposnak kell lenni (nagyon helyesen!), akkor a heti 400 beteg mikorra kerülne sorra ? Szerinted lenne elégedetlenség ?

A vizitdíj egy kalap xar volt. Alig csökkent a betegforgalom, de legalább még néhány órában baxakodhattunk a koszos százas-kétszázasokkal + az adminisztrációval. A 300 Ft-ot fizetős beteg meg úgy érezte, hogy a (korlátlan) időd, amit rá kell fordítanod, már meg is van vásárolva. Őrület volt. A hátam közepére nem kívánom. Az ügyeleti 1000 Ft-ozás már egy fokkal hatékonyabb volt, arról lehetne vitát nyitni.

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.09. 14:58:37

@Tahaa:
Ennyire én nem látok bele. Ezt a 300 Ft-os vizitdíjat saját tapasztalatból írtam.
Az is igaz, hogy én olyan háziorvosi körzetbe tartozom, ahol az emberek kb 70%-a nyugdíjas. Én azért ebben az időben észrevettem a csökkenést a várakozásban.

carrie 2014 2014.05.09. 15:56:23

@kheiron:

Fordítsuk meg a kérdést:
Akkor egy műtét után bent felejtett olló, szike, géz, tampon, tű ...etc. MIÉRT TARTOZIK MŰTÉTI KOCKÁZATOK KÖZÉ???? Miért is van ráírva a beleegyező nyilatkozatra?
Hisz ELMÉLETILEG számolgatják a műtőben, hogy miből mennyi, neeeemmm?!
Vagy nem tudnak elszámolni tízig diplomás létükre???? cöcöcö

Szóval ez így nonszensz... ja, aha, műtéti kockázatok?
NA ne röhögtess...

A doki úgy beszéli rá a pácienseit, hogy " rutin műtét nem kell tőle fosnod"... aztán valami balil sül el, ja, hát mégsem volt rutin mert blablabla....

Elhiszem és aláírom, hogy az altatásnál lehet gáz, mert ki tudja hogyan reagál rá a szervezeted, még azt is benyalom, ha egy aneurysma miatt jön össze valami gubanc, de a többi mendemondát hagyjuk már...

A napokban volt a TV-ben az, hogy egy nő a féregnyulvány gyulladása miatt szenvedett: a fiatal (szakorvosjelölt-aki ügyebár egyedül NEM műthet) megműtötte, majd kiderült, hogy nem is a féregnyúlványát vette ki, hanem a PETEVEZETÉKÉT... Na erre mondom már azt hogy ezért nem kell 10 évig az állam pénzén tanulgatni ANATÓMIÁT... ráadásul kurvár@ máshol van a féregnyúlvány mint a petevezeték, meg más irányban, meg amúgyis... jaj istenem ne is menjünk bele ebbe... Szóval szerinted EZ is műtéti kockázat????

carrie 2014 2014.05.09. 16:02:56

@kheiron:
"Autót vezetsz. Egyszer csak belecsap a villám az autódba. Elveszted az irányítást, és elütsz egy embert, aki ott a helyszínen meghal."

Hülye példa, mert
1. az autó Faradey kalitkaként működik...
2. ha belecsapna a villám, akkor az a földbe megy.... és kisüti az áramköröket
3. végső esetben ott a kurv@ kézifék... (mint orvosoknál a konzílium).

Tudod mindenre van megoldás, csak akarni kellene :)

Ez kb olyan, mint aki nem tud úszni, az ne másszon fára mert elüti egy villamos... XD

De neeem... fogjuk rá a villámra... tényleg, ez mekkora ötlet b@szdi hogy ez még eddig nem jutott eszembe...

Most nem azért de holnaptól az orvosok rá fogják fogni, hogy juj hát villámlok mikor műtöttem és ezért nem sikerült??? Na neeee

Tahaa 2014.05.09. 18:31:36

@Mirella 2014: "Fiamnál serdülőkorban előjött egy anyajegy. Iszonyat gyorsan nőtt, bőrgyógyász közölte, le kell venni. Elmentünk a sebészetre ahol 6 hónappal későbbi időpontot kaptunk. hónapot várjak egy műtétre? És utána a szövettanra? Gyereknél?. Hát a francokat."

Szóval - anélkül, hogy Veled bajom lenne, sőt ! - ezek a mindennapos történetek a következőt mutatják: a legtöbb beteg tudja, hogy a rendszer xar, halódik, nem működik, de az orvos korrekt bérezése "nem az ő feladata"... "Fizetem a TB-t" (istenem de sokszor hallani olyantól is, aki NEM fizeti...), szóval oldja meg más. Nem adok HP-t... , azaz = "nem érdekel az orvos pofátlan (hivatalos, állami) alulbérezése".
O.K.
Amikor viszont a beteg bütyke fáj, akkor már NEM ELFOGADHATÓ, HOGY A RENDSZER ROSSZ: azonnal jön a kiskapu keresése: Csak a teáltalad leírt pár hétköznapi esetben: 3 szakorvos (ingyenes !) felkeresése 1 betegséggel. Megadott várakozási idő ki nem várása (mindegy, hogy jogos, vagy nem...) Ilyenkor miért nem elfogadható, hogy kérem a magyar eü, a magyar állam ennyi pénzből, ennyi orvossal, ENNYIT TUD.... ?
Igen: 6 hónapos várakozást tudunk prezentálni.
Persze igazad van, hogy ez elfogadhatatlan, de akkor miért fogadja el az orvos, hogy az ő saját elemi érdeke sérüljön ?

Érted mi a bajom ? A világ kultúr országaiban ismeretlen a para/ a HP., de az ugyanúgy ismeretlen, hogy ingyen rohangálsz 3 szakorvoshoz, orvost választasz (csak úgy, "puszira",) nem fogadod el a várakozási időt. Értelmezd ugyanezt a problémát mondjuk, akár M.o-on az ügyvédekre... Mennyibe fog neked kerülni 3 ügyvéddel való konzultáció ? Pláne, ha a rázós ügyet 2 nem vállalja, a 3. mennyiért fogja ?

A magyar állam évtizedek óta nagyon farizeus: nem áll ki a tömegek elé és nem mondja el az igazat: ENNYI PÉNZBŐL A JELENLEGI SZÍNVONALNAK A TÖREDÉKE JUT ÖNÖKNEK ! Inkább hagy mindenkit ügyeskedni (ami nagyon sokszor az államnak is nagyon sokba kerül, de messze nem annyiba, mint korrektül bért rendezni, és valóban egyenlő, megbízható ellátást nyújtani.) Vagy ne legyen egyenlősdi, (most sincs), de akkor a magán-biztosító rendszert általánossá kellene tennie, vagy magától fel kellene borítania az egész szolidaritásos rendszert. Mindegyik megoldásnak szörnyű hátulütői vannak, pláne a változás szakaszában. Jó ez így (majdnem) mindenkinek: államnak, betegnek (hiába ajvékolják, hogy nem...) és sok orvosnak is, de messze nem mindegyiknek. Csak akkor ne ordítsuk már mindenfelé, hogy szemét orvos- szemét HP ! Akkor miért tart évente többezer magyar orvos a hálapénzmentes nyugatra ? MIÉRT ? Mi is hajszál híján Skandináviában kötöttünk ki a múlt évben, csak a gyerekeink + a szüleink "nem örültek szívből" - hogy finom legyek...

Tahaa 2014.05.09. 19:00:15

@Tahaa: Kicsit más, de az eszem áll meg tőle, tulajdonképpen:

Mit mond a TV, (KERESKEDELMI adók főleg), naponta több100x ? :
"A kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, vagy KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, gyógyszerészét !"

ÉRTITEK ???? B+ Egy profitorientált cég nyilvánosan rádbaszarintja a nyereséges termékével kapcsolatban a melót !!!! Beszélgessél te a termékéről a beteggel... INGYEN ! Nesze sánta, itt egy púp is ! És ez senkinek nem tűnik fel.... (?!)

Képzeld el:
"Az általunk gyártott autónál felmerülő problémával kapcsolatban beszélgessen INGYEN a SAJÁT szerelőjével !!!!"
"Ha lakás-kölcsönünkkel / banki termékünkkel kapcsolatban kérdése merül fel, menjen el INGYENESEN BÁRMELYIK ÜGYVÉDHEZ (vagy közjegyzőhöz) és beszélgessen vele erről jó sokat !"
"Bárhol vásárolt bútorát az IKEA szakemberei ingyen segítenek összerakni ".

Még mielőtt .... Természtesen, ha én javaslom a betegnek a bajára, akkor szívesen felvilágosítom, de azért mert látta a TV-reklámban, Nők Lapjában, stb. hagy ne áldozzak már rá negyed-fél órákat, ha nem muszáj... Amellett, hogy utána is kell nézni az ikszedik fogyókúrás marhaságnak, meg csodatévő pirulának.

Tempus-Anh 2014.05.09. 21:15:47

@carrie 2014: Faraday-kalitka...aha.
Ahol Faraday, Tesla, Volta és Ampére találkoznak egy golfparty erejéig a sofőr hajzatában ? :)))
Na és a négy abroncs hogy vezeti le a földbe az áramot.
Esetleg csorog közben az olaj a motorból?

kheiron 2014.05.09. 22:34:47

@Tahaa:

"Ha, mint sok Eu. országban 8-12 beteget ENGEDÉLYEZNE a rendszer, mert ugyebár alaposnak kell lenni (nagyon helyesen!), akkor a heti 400 beteg mikorra kerülne sorra ? Szerinted lenne elégedetlenség ?"

Néhány hete a FAKOOSZ vetette fel, hogy szakmailag korrekten ellátható számra kellene limitálni az egy napra jutó emberek számát.
Olvasd el a különféle híroldalakon a hír alatti kommenteket. Finoman fogalmazva: nem egyöntetű a lelkesedés.

kheiron 2014.05.09. 22:35:44

@carrie 2014:

Nem válaszoltál a kérdésemre.

Először válaszolj: milyen büntetést érdemelnél?

kheiron 2014.05.09. 22:36:16

@carrie 2014:

Nem válaszoltál a kérdésemre.

Először válaszolj: milyen büntetést érdemelnél?

Tahaa 2014.05.09. 22:38:50

@kheiron: Ki nem lelkesedik ? A betegek ? (Azt elhiszem...)

kheiron 2014.05.09. 22:39:17

@Tahaa:

" Természtesen, ha én javaslom a betegnek a bajára, akkor szívesen felvilágosítom, de azért mert látta a TV-reklámban, Nők Lapjában, stb. hagy ne áldozzak már rá negyed-fél órákat, ha nem muszáj... "

"Kedves asszonyom, az általános orvosi konzultáció díja óránként 20.000 Ft, mint az ügyvédeknél. Mikorra írhatom be Önt?"

kheiron 2014.05.09. 22:41:38

@Tempus-Anh:

Valami rémlik neki még az általános iskolai fizikából, na bumm.

De valahogy nagyon nem akaródzik neki válaszolni egy tényleg egyszerű kérdésre, csak tekergőzik szegény, mint giliszta a zselében.

kheiron 2014.05.09. 22:42:48

@Tahaa:

Ja, van ott minden, a hippopotámuszi eskütől kezdve a fizessevisszán át az énfizetematébét-ig. :-)

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.11. 13:06:45

@Tahaa:
Értem mit írsz, és nem mondom, hogy nincs igazad. De biztos vagyok benne, hogy külföldön is, ha nem fogadom el az első orvos szakvéleményét, akkor mehetek tovább.
Az emberek többsége úgy nőtt fel, hogy azt tapasztalta, hogy adni kell/illik. Tudják, hogy kevés az orvosok bére, de ugyanúgy nekik is kevés. Nagyon sokan fújjolnak, hogy "szemét orvos tartja a markát, minek adjak, azért kapja a fizuját, hogy gyógyitson, én kevesebből jövök ki, vonják a tb-t minek adjak?" Azt hiszem mindet felsoroltam amit felszoktak hozni az emberek. De ezek az emberek is, ha odakerülnek adni fognak. Mert úgy érzik akkor kapnak jó/jobb ellátást. És itt jön képbe az orvosok felelőssége. Ha az emberek többsége ezt igy érzi, akkor lehet volt már rá példa, hogy aki nem fizetett/vagy keveset az azt érezte, hogy őt kutyába se vették.
Véleményem szerint az embereket az bosszantja amikor egy orvos pofátlan. Gondolom emlékszel még "ennyi pénzt 5 perc eliszok" doktorra, vagy a poszt-toló által leírt esetre. Ilyenkor minden jó érzésű ember legszívesebben jól pofán verné az illetőt. Az 20 ezer ft ami a dokinak zsebpénz, és fanyalog, hogy csak ennyi? az lehet ennek a családnak 1 havi tüzifája, vagy a 2 gyerek cipője. Vagy lehet anyu félévi konyhapénzből ezer-két ezer forintosával hozta össze.
Szerinted, ha megemelnék az orvosok fizuját az mennyiben szorítaná vissza hálapénzt? Főleg így, hogy a működési szabályzatban vagy nem tudom pontosan hol a kórházak engedélyezik. Szerintem semennyire. Max most már egyes orvosok a 100 ezer ft-nál fognak fikázni. Önmagában a fizuemelés semmit nem old meg. És ami ezt illeti mindenki más is rosszul keres.

Mirella 2014 (törölt) 2014.05.11. 13:21:21

Tahaa.
Félre ne értsd, nem támadni akarlak, csak őszintén kiváncsi vagyok. Ti akik benne vagytok hogy látjátok ezt? Hogy védenétek ki? Elhiszem, hogy jobb érzésű orvosoknak ez az egész hálapénz megalázó, és igazából a betegnek sem jó, neki is megalázó. Akkor is ha tud adni akkor is ha nem. És elhiszem, hogy az orvosok többsége akkor is rendes a beteggel, ha az nem ad neki, de vannak kirívó esetek, és nyilván azok kerülnek előtérbe.

kheiron 2014.05.11. 14:50:04

@Mirella 2014:

" Az 20 ezer ft ami a dokinak zsebpénz, és fanyalog, hogy csak ennyi? az lehet ennek a családnak 1 havi tüzifája, vagy a 2 gyerek cipője. Vagy lehet anyu félévi konyhapénzből ezer-két ezer forintosával hozta össze. "

Az a 20 ezer forint, amit a gázmérő kötelező cseréjére kell költenie mindenkinek, mert egyébként kikapcsolják a gázt, az 2 gyerek cipője.

kheiron 2014.05.11. 14:57:48

@Mirella 2014:

A hálapénz megszüntetésének módjai:

1. Tarifarendszer: vizsgálat 5000, konzultáció 20000 / óra, mandulaműtét műtéti díja 25000 a gégésznek, 15000 az aneszteziológusnak, 10-10000 a műtősnőnek és az aneszt. asszisztensnek, 6000 a műtőssegédnek. Plusz a fogyóanyagok, és a műtő bérleti díja (ebben van a műtőfelszerelés, takarítás, rezsi stb.).

2. Az állami egészségügyben dolgozó emberek nagy arányú fizetésemelése, ezzel párhuzamosan ellenőrzés.

3. Definitív szegényellátás megteremtése, karitatív orvosi munka.

"Önmagában a fizuemelés semmit nem old meg."

Tévedsz. 10000 Ft emelés nem old meg semmit, 300000 Ft emelés már jó lehet valamire.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.11. 16:08:22

@kheiron:

" Definitív szegényellátás megteremtése, karitatív orvosi munka."

Úgy érted, hogy az orvosok kötelező jelleggel, fizetést nem kapva érte lássák el a szegény betegeket?

Úgy érted, az arcukba lenne vagdosva, egy komolyabb fizetésemelés után, hogy "némi ingyenmunkát" igazán végezhetnek a szabadidejük terhére, hiszen megkapták a nagy lóvét?

Döbbenet, hogy ez a kádár népe mentalitás mennyire nem akar kikopni az emberek fejéből, a zsigeri irigységgel és önzéssel együtt, és magukat az átlagnál okosabbnak képzelő emberek simán nem ismerik fel a saját gondolkodásukban a diktatórikus társadalmakra jellemző elemeket.

A tarifarendszered árazása meg egy vicc a mai magyar átlagbérek mellett. Arról nem is beszélve, hogy fogalmad se lehet, miért szerveződnek az emberek kb. 2000 év óta biztosítás jellegű kockázatközösségekbe.

Mandulaműtét cakumpakk 100K plusz anyagköltség per beteg? Egy törött alkar, vagy egy balesetben fullra szétesett ember öszerakásáért és beüzemeléséért mennyit kérnél a kedves betegtől, ember?

kheiron 2014.05.11. 20:59:56

@polyvinyl:

"Úgy érted, hogy az orvosok kötelező jelleggel, fizetést nem kapva érte lássák el a szegény betegeket?"

Nem kötelező, opcionális jelleggel. dr. Batthyány-Strattmann szemész kollégát konkrétan boldoggá avatták ezért. :-)

"A tarifarendszered árazása meg egy vicc a mai magyar átlagbérek mellett."

Hm. A mai magyar átlagbérek mellett ha bedögik a gáztűzhelyed, mennyi is a kiszállási díj? 4000? 5000? És a szerelő még csak odament, nem csinált semmit.
Mennyi is egy ügyvédi díj? Mennyi egy mérnökóra?
Ezek a mai magyar realitásban gyökerező díjak, semmi extra nincs bennük. Amúgy még nagyon keresned sem kell....

"Ügyvédi Irodánkban a jogi tanácsadás ( jogi konzultáció ) díjköteles, melynek összege 20.000 Ft/megkezdett óra."
www.ugyvedipraxis.hu/ugyvedi-munkadij

Szerinted az orvosi munka nem ér annyit, mint az ügyvédi?

"Mandulaműtét cakumpakk 100K plusz anyagköltség per beteg? "

Igen, kb. ennyi a mai reális ára. Egy Merci 10 millió, 1 kiló csirkemell meg 1200.

Az egészség drága dolog. Mi ezzel a baj?

Tahaa 2014.05.14. 16:13:50

@kheiron: Ja, most volt kint nálunk, múlt héten a mosógépszerelő... Fűtőszálcsere (jó sokáig bírta, nem mondom / itt volt az ideje.) Kb. 5 percig tartott: kicsavar, régit kihúz, újat (kicsomagol) helyére dug, visszacsavar. Ennyi. Asszem 5-6.000 körül volt a munkadíj+kiszállás (2 utcával odébbról jött/ belvárosban lakunk.)

Én is ezeket a példákat szoktam hozni, habár az igazság kedvéért az ügyvédi díjazással kapcsolatban meg kell említeni, hogy "JB-t" nem fizetnek az emberek és (leggyakrabban) nem is halnak bele, ha nem pereskednek. A "maszek" fogorvoslás, plasztikai sebészet, magánkórház már azért jobban hasonlít az ügyvédek rendszerére.(Nem is visítozok ott senki, legfeljebb nem veszi igénybe.) Kevert rsz.(és sz.r) van itt, ahol a szolgáltatást igénybe vevők többsége úgy érzi, hogy eleget fizet(-ett már), illetve minden jár neki(ezért).
A betegek igen nagy %-a közelítőleg sem fizeti ki (akár TB+HP esetén SEM) az Eü. által rá fordított költségeket. És ehhez nem kell úgy járni, mint Schumi, sokszor elég egy életen át krónikus gysz.használónak lenni + 1-2 apró-cseprő műtét. Sokan azt hiszik, hogy a Tb-jük csak az orvost "fizeti" meg a reggeli mackósajtot a Kh-ban. Pedig pl. a gyógyszertámogatás, vagy faluhelyen az a ménkűsok útiköltség sem gyenge, amit egyesek igénybe vesznek. És akkor hol vannak még az onkológiai kezelések, PET CT-k, stb. (Természetesen nem kívánva senkinek...)

Tempus-Anh 2014.05.14. 16:51:02

@Tahaa: A kéményseprő ÁFÁ-val együtt négyezerért kukkol be egyszer egy másodpercre a tükrével kürtőbe, éppen azon gondolkodtam, hogy egy nőgyógyász tarifája kisebb ennél, igaz, ő szűkebb és többnyire kevésbé kormos réseket kémlel ki a munkája során.
De így is szép teljesítmény.

reepach 2014.05.14. 20:48:25

@carrie 2014:
"gy műtét után bent felejtett olló, szike, géz, tampon, tű ...etc. MIÉRT TARTOZIK MŰTÉTI KOCKÁZATOK KÖZÉ???? Miért is van ráírva a beleegyező nyilatkozatra?"
Hülye. Nem tartozik a műtéti kockázatba és nincs ráírva a beleegyező nyilatkozatra.

Tempus-Anh 2014.05.14. 20:52:49

@reepach: Én már a bennfelejtett űrszondánál tartottam, de carrie leállított :)

carrie 2014 2014.05.14. 23:48:31

@reepach:
Te vagy hülye!
Jó lenne megtanulni utánanézni a dolgoknak, mert BENNE VAN!
Faszkalapkám!

"Nem tartozik a műtéti kockázatba"
DE BELETARTOZIK, ÉRTSED MEG, FOGD MÁR FEL AZZAL AZ EGY SZEM NEURONODDAL!

Tempus-Anh 2014.05.15. 09:15:42

@carrie 2014: Ti mindig ilyen csúnyán beszéltek? A férfi hímtag ilyetén gyakori emlegetése arra utal, hogy a hölgyek egy része phallossal igencsak aluldozírozott lehet...

reepach 2014.05.15. 09:53:47

@carrie 2014:
Attól, hogy csúnyán beszélsz és kiabálsz, még nem lesz igazad. Sőt, okosabb sem leszel, amint azt ismételten demonstrálod. Bármeddig is vered itt a nyálad (és egyéb váladékaidat), az egyrészt visszahull rád, másrészt pedig nem változtat a tényeken.

carrie 2014 2014.05.15. 23:03:10

@reepach:
Mondd csak!
Tegnap óta sikerült megtanulnod számolni?
Legalább eljutottál a tízig?
vagy a kettőnél elakadtál?

Verd a nyáladat meg más testnedveidet a nagy számtudásodra! te okostojás

carrie 2014 2014.05.15. 23:06:14

@Tempus-Anh:
Csak aki kiérdemelte!

De mondd csak, te meddig hagynád magadat ekézni?

Egyébként kösz az aggódásodat, hidd el nincsenek ilyen problémáim :-)

Na és neked, nincs véletlenül memóriazavarod, vagy személyiséghasadásod?

kheiron 2014.05.18. 22:45:38

@carrie 2014:

"De mondd csak, te meddig hagynád magadat ekézni?"

Egyszerűbb módszer is van, mint az önuralom-gyakorlatok.

Nem írsz iszonyatos baromságokat, és akkor nem lesz miért ekézni.

carrie 2014 2014.05.19. 09:13:43

@kheiron:

"Nem írsz iszonyatos baromságokat, és akkor nem lesz miért ekézni. "

Baromságokat írsz! Néztél már tükörbe mostanság?
De nyugodtan falhatjátok egymást, akár nyíltan akár privátban, mert nem érdekel.

Viszont véleményem van. Ha NEM TETSZIK, NEM HOGY KOMMENTELNI, DE ELOLVASNI SEM KÖTELEZŐ!

mldrv 2014.05.19. 11:03:09

@kheiron: "Valami rémlik neki még az általános iskolai fizikából, na bumm."

és az baj?

kheiron 2014.05.21. 15:49:46

@mldrv:

Nem baj, hogy rémlik neki valami, hanem az, hogy a töredékekre próbál építeni. :-)

A régi vicc: mi a különbség a f...sz és a balf...sz között? A f...sz felláll, a balf...sz hozzá is szól.

Gyűrött Papír 2015.01.12. 23:01:40

Szóval, mennyit szokás adni?

Tempus.Anh 2015.01.19. 12:56:24

A Kopaszkutyában van egy jelenet, amikor a zenésztársak összegyűjtik Billnek a zenei cuccra valót. Hobo következik a korpa virításával és ekkor a pénz összegyűjtésével megbízott Schuster Lóri megkérdi tőle:
- Mennyi?
- Annyi.
- Mennyi az annyi?
- Annyi, amennyi."

:)

Edit Kovacs 2015.03.19. 14:21:23

Elkepedve olvastam a sok negative hozzaszolast. Ugy tunik a Magyar emberek nem ertekelik a kivaloan kepzett, lelkiismeretesen dolgozo orvosokat. Londonban elek 15 eve es bizony ossze tudom hasonlitani a kinti es a Magyar orvosok hozzaerteset. Ketszer is haza kellett repulnom Magyarorszagra surgossegi mutetre mivel kint NEM kaptam orvosi ellatast! Az itthoni orvosok minden toluk telhetot megtettek azert hogy felepuljek, nem ugy mint a kintiek. Ha nem repulok haza ma mar nem irogatnam e sorokat. A halapenz nem kotelezo, de egy kinti orvos tobb mint 10-szer annyit keres negyed annyi munkaval mint az itthoniak. Nem csoda hogy tobbseguk kulfoldre megy ahol megbecsulik oket. Itthon cask az marad aki imadja a szakmajat - en eddig szerencsere cask ilyenekkel talalkoztam. Szoval kedves honfitarsak ha mar az allam nem becsuli meg orvosainkat akkor legalabb mi tegyuk ezt legalabb azzal hogy nem szidjuk szerencsetleneket!!!!!!

Tempus.Anh 2015.03.19. 17:05:23

@Edit Kovacs: Nagyon köszönjük, kedves Edit az elismerő sorokat. Mindig tárt karokkal várunk, ha problémád van, erőnk szerint igyekszünk mindent megtenni Érted.
:*
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása