Szívatták a kislányt, mert otthon maradt a TAJ kártya

2014.04.29. 08:22

aiqr5R7iM.jpegAkkor is meg kellett volna néznie a gyereket, ha egyáltalán nem oda tartozunk és egyáltalán nincs kártyája. Valamiért csak kitalálták a Hippokratészi esküt.

Tisztelt Praxis!

 

A napokban sikerült olyan sajnos rossz tapasztalattal gazdagodnunk, amit szeretnék önöknek megírni. Kislányomat (8) nem volt hajlandó megvizsgálni a helyettesítő gyermekorvos. A lányom sajnos nagyon könnyen betegszik meg, így elég gyakori vendégek vagyunk a gyermekorvosnál. Sajnos nemrég ismét belázasodott a kislányom és a lázcsillapítók nem igazán vitték le a lázát, így elmentünk a rendelőbe. A kiírás szerint az orvosunk, akihez tartozunk szabadságon volt, a helyettesítő orvost nem ismertük. Várakoztunk egy jó háromnegyed órát, amikor kijött az asszisztense, és a tb kártyákat kérte. Sajnos ekkor vettem észre, hogy a nagy kapkodásban otthon maradt a gyerek kártyája.

 aiqr5R7iM.jpeg

Én ezt közöltem az asszisztens hölggyel, valamint arra kértem, hogy tekintsen el kivételesen a formaságoktól, mert már a rendelési idő vége felé jártunk, meg hát úgyis oda tartozik a gyerek, ennek utána nézni nem nagy kunszt. Megértés helyett azonban arrogáns elutasításban volt részünk, ott, mindenki előtt. a hölgy durván és idegesen mondta nekünk, hogy tb kártya nélkül a doktor úr nem fogad minket, nincs mit tenni. Próbáltam kedvesen arra kérni, hogy nézze el az én feledékenységemet, de azt mondta, őt nem érdekli a dolog. Szeretném hangsúlyozni, végig udvarias voltam, a hölgy pedig végig emelt hangon beszélt. Amikor kijött az épp aktuális szülő a kisfiával, szerettem volna a doktor úrral is váltani pár szót, de nem adott rá lehetőséget. Továbbra is az volt a koncepciójuk, hogy menjünk haza érte.

 

Ezzel csak az az egy apró gond volt, hogy már vissza nem értünk a rendelésre. Próbáltam ezt elmagyarázni, de teljesen hiábavaló volt a próbálkozásom. Így sajnos vizsgálat és gyógyszerfelírás nélkül, dolgunk végezetlenül kellett hazamennünk. És egy újabb elég rossz éjszaka után másnap mehettünk vissza, ráadásul ekkor is elég bunkók voltak, de ez már szót sem érdemel, a gyerek kapott gyógyszert és szerencsére elég hamar jobban lett.

 

Tudom jól, hogy hibáztam, amiért otthon hagytam a kislányom kártyáját, de! Nem hiszem, hogy egyrészt ilyen hangnemben kellett volna beszélni velünk, hiszen ahogy mondtam végig kedves és udvarias voltam, másrészt azt hiszem akkor is meg kellett volna néznie a gyereket, ha egyáltalán nem oda tartozunk és egyáltalán nincs kártyája. Valamiért csak kitalálták a Hippokratészi esküt… Vagy az ma már nem számít, csak a bürokrácia és a bunkó viselkedés?

 

Éva

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.04.29. 22:42:25

@carrie 2014: Ha még mindig nem tudod feldolgozni a veled történteket, fordulj pszichiáterhez, vagy pszichológushoz. Szerintem.

carrie 2014 2014.04.29. 23:10:42

@mig54:
Úgy látom nem nekem van problémám, válaszolnál a kérdésre, mert megesz a kíváncsiság?
Miben különbözik a két poszt, hm?? Meg tudod fogalmazni?

she_wolf 2014.04.29. 23:35:58

@carrie 2014: Jó étvágyat a kíváncsiságodnak!
Tudsz különbséget tenni egy nem akut problémás felnőtt ember és egy 8 éves lázas kislány között?

she_wolf 2014.04.29. 23:38:18

@Tempus-Anh: Köszönöm szépen! Jól, sőt!, remekül vagyok:)

axaic 2014.04.30. 00:50:29

@tempus-ahm az usaban ER-on ellatnak, sot a kezeles elott tilos barmilyen penzugyi vonatkozast megbeszelni a beteggel.

fabatka2 2014.04.30. 02:24:57

Gyakorló szülőként mi is nem egyszer futottunk bele ugyanabba a szituációba, mint a poszt írója, Éva: helyettesítő orvosnál kötöttünk ki a beteg gyerekkel, "természetesen" TAJ kártya nélkül, mivel nem tudtuk, hogy a mi orvosunk (aki az első adatfelvétel után többé soha nem kérte a kártyát) aznap ezért-amazért éppen nem rendel. A helyettesítő orvos asszisztense kikérdezte adatainkat, leellenőrizte a számítógépben (1 perc...), a doktor pedig végezte dolgát: vizsgált, gyógyszert íratott asszisztensével, tanácsokkal látott el és visszarendelt, ha szükséges volt. Szó és megjegyzés, vagyis kioktatás nélkül.
Tekintve, hogy egy - nyilván ránézésre is - nyolc éves gyereknek alanyi jogon jár az ellátás (ráadásul a körzethez tartozása egy perc alatt megállapítható), nem is értem azokat a hozzászólókat, akik törvényre, jogra, rendre hivatkozva néha meglehetősen arrogáns stílusban kioktatják a "fegyelmezetlen" magyar szülőket...

fabatka2 2014.04.30. 02:30:06

Félreértések elkerülése végett: az orvos természetesen a receptet íratta meg az asszisztensével...

Kobaki 2014.04.30. 03:52:28

Elnézést kérek, én csak egy tudatlan beteg vagyok, ezért kérdezem:
Az 1995 október 5-én kiállított (papír) TAJ-kártyám hogyan bizonyítja, hogy én jogosult vagyok ingyenes orvosi ellátásra? Nem a számítógépen néznek utána, hogy be van-e fizetve az éppen aktuális EHO-m?
A konkrét esetben pedig: Rosszul tudom, hogy Mo-on a kiskorúaknak alanyi jogon jár a betegellátás?!

lüke 2014.04.30. 04:50:19

Hát igen, az orvos bürokrata vagy filantróp?
Kár,hogy nem Lehet beküldeni a betegséget a taj kártyán

lüke 2014.04.30. 04:54:41

@Tempus-Anh:
Hogy lehet lopni az eü ellátást?
Orvost loptak-e már?Pedig milyen jó lenne!!!!!!!!
(HA BELOPNÁNAK A MAGYAR EÜ-BE ITT IS EU LENNE,IGAZI ELLÁTÁSI KÁNAÁN)

BKV reszelő 2014.04.30. 04:59:50

@Tempus-Anh: Nehéz dícsérni ezt az általad személyzetnek hívott bandát...ezt bevallhatjuk bátran. Azt is bevallhatjuk, hogy a magyar ügyfél hülye, nem tesz meg magáért mindent, hanem mástól várja ezt el...de ezt a himnuszban szépen meg is fogalmazzák. :)

BKV reszelő 2014.04.30. 05:04:35

@fabatka2: Amit leírtál, abban igazad van. Abban is, hogy a szülők többsége fegyelmezetlen és nem neveli a kis szeme fényét, hanem csak eteti és elvárja mindenkitől a kis trónörökös azonnali és feltétlen tolerálását. A posztban leírtak meg...hát, anyukánál van mindenféle irat, ha hiányzik a taj kártya, attól még meg lehet állapítani - ha van nála taj kártya, akkor is meg kell - a biztosítás meglétét....de egy ember gyerek esetében akkor is megtesz mindent, ha annak nincs meg semmilyen adminisztratív alapja. Könyörgöm, gyerek! Ha hülye az anyja, ami gyakori ebben az országban, vagy paraszt az apja, ami még gyakoribb, akkor sem a gyereken kell ezt levezetni. Ellátni és a maminak megmondani, hogy mi volt ennek az ára...pénzt csak vitt magával a gondos anyaállat. :D

babbaba 2014.04.30. 06:58:48

@Tempus-Anh: Te a stílusod alapján elsőgenerációs értelmiségi vagy, ha ugyan az vagy. Itt mindenki azt hazudik amit csak akar. Én meg azt hiszem le róla, amit csak akarok.

babbaba 2014.04.30. 06:59:44

@lombozódó: Nekem is ez volt a gyanúm.:))

Tempus-Anh 2014.04.30. 07:01:09

@Kobaki: Nálunk az ambuláns lapon és a kórlapon is megjelenik, hogy a beteg biztosítotti jogviszonya rendezett-e vagy sem, sőt ezt meg tudják állapítani már az információs irodába történő bejelentkezéskor. Valszeg kapcsolatban lehetnek a TB-szerverével, nem tudom. De a rendezetlen jogviszonyú betegek TAJ-számai lila színben jelennek meg a beteglistában, őket az asszisztensnők figyelmeztetik is, hogy ezt rendezzék, mert különben az OEP kiszámlázza nekik az ellátás árát. Nem én találtam ki, ilyen a rendszerünk.

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.04.30. 09:15:00

Beteg nem maradhat ellátatlan. Ha van biztositasa jo. ha nincs kikuldik a szamlat es a beteg fizet vagy fizet a biztosito. esetleg felajanlhatod a keszpenzes fizest es a szamlat benyujtod az oepnek.

carrie 2014 2014.04.30. 10:36:43

@mig54:
Én igen, és Te?

Hol írta a másik posztban a poszter, hogy az ő problémájuk nem sürgős jellegű volt???
Másrészről a 8 éves gyerek nem egyedül volt, mellette volt egy elméletileg felnőtt ember, aki már 8 éve küzd a gyerek nyavajáival (utalás a rutinra), vagy most azért esett meg a szíved, mert gyerek van benne? Ilyenkor hol a gógyi? Honnan gondolta a szülő, hogy a gyerekorv. biztos hogy ott lesz? Náluk a gyereko. nem szokott kimenni más gyerekhez házhoz? Nem kellett volna a rendelőt felhívni, hogy ilyen problémám van, segítsenek mit lehetne még tenni??? Csak úgy minden előzetes tájékoztatás, időpont nélkül beesni egy rendelésre??? :) Kicsit kétszínű hozzászólásaid vannak, mert a masik postnál PONT TE írtad ezeket.

Nekem egy közös pont tűnt fel: kifogás az mindig van, betegellátás meg nem mindig. Hol a TAJ kártya hiánya, hol az hogy az orvos egy órával előbb lelép (vagy be sem megy mert tudok ilyenről is)... mi lesz ezek után?

Most nem azért de ha Te is egyszer orvoshoz kerülsz, nálad nem fog kinyílni a bicska a zsebedbe, ha bemész rendelési időbe (szabadnapot veszel ki), aztán az orvos be sem megy,egész nap beteg emberek között ülsz, boríték sorozatokat, felmagasztaló himnuszt vár majd el tőled, az asszisztencia meg leüvölt mindenért? Majd szólj, ha mész orvoshoz, szívesen megnézném az arcodat, a reakciódat mikor veled történne ilyen. Mert történhet még...

Robyyy 2014.04.30. 10:42:59

@Tempus-Anh: Nem lesz repeta:) Addigra vagy a fellazadt nep takarit el benneteket hazug, agressziv, alnemzeti demagogok vagy 18-ban a Jobbik. 44%-ot kaptatok ami kevesebb mint a szavazatok fele ebbol vagy 10% Magyarorszagon soha nem elt kulfoldi magyar szavazata. Tehat elmondhato, hogy a Magyarorszagon ELO allampolgarok korulbelul 1/3-a szavazott ratok. Ebbol hazudtatok ti 2/3-ot csalassal, manipulacioval torvenyeket valtoztatva meg hozza. Ezt 4 ev mulva mar nem tudjatok megtenni, kis torpe partta fogtok valni ami bejut a parlamentbe de sok vizet nem zavar majd. Persze utana jon majd a felelossegre vonas a nemzet es ember ellenes buntetteitekert...

Morrancs 2014.04.30. 10:45:43

@platelet: Az odatartozást nem csak TB kártyával lehet igazolni. A szülőnél minden bizonnyal volt más igazolvány, a gyerek pedig szerepel a körzet számítógépes nyilvántartásában.

platelet 2014.04.30. 10:47:46

@Mókus ős: Persze, többféleképpen is lehetett volna igazolni, a posztoló ezek közül egyiket se tette meg. Vagy, ha megkísérelte, akkor erről nem írt nekünk.

platelet 2014.04.30. 10:50:15

@Morrancs: "Minden bizonnyal" Ezt miből gondolod? Nem írta le a posztoló.

she_wolf 2014.04.30. 11:10:45

@carrie 2014: Ha történik, megírom. Igen, azért esett meg a szívem, mert gyerek (egy beteges gyerek) van benne. A hozzászólásaim mindig az adott poszt kapcsán kialakult véleményemet tükrözik. Lehet őket kétszínűnek minősíteni, de általuk engem nem. Szeretném, ha ezt szem előtt tartanád.

she_wolf 2014.04.30. 11:13:21

@Tempus-Anh: Ez nálunk is így van, csak pirossal:) Egyszer volt olyan, hogy szólt az asszisztens, hogy minél hamarabb lépjek a posta felé a csekkel, mert gáz lesz. Mondtam, hogy onnan jövök:)

she_wolf 2014.04.30. 11:32:43

Próbálom, de nem tudom megérteni, mit keres itt a politika:(

Tempus-Anh 2014.04.30. 11:42:56

@mig54:
Egy helyen bedobtam a maszopot (amely az utóbbi időben folyamatosan szopott amúgy, nem csak ma, jobb helyeken ezt Bülau-szerinti kontinua-drainezéshez hasonlítják) és ebből csévélték le ezt a tüskés politika-folyondárt, amit aztán tovább bonyolítanak.

carrie 2014 2014.04.30. 12:03:19

@mig54:
Köszönöm az őszinteségedet, ezt így már el tudom fogadni ;)

she_wolf 2014.04.30. 13:33:04

@Tempus-Anh:
"...Bülau-szerinti kontinua-drainezéshez hasonlítják.."
Bocs, de erről fi...fogalmam sincs, hogy mit jelent, alkalomadtán megnézem.
A politizálásba nem szívesenmegyek bele, jóval korábban már megindokoltam, miért.
Csak azt tudom, hogy az ilyen kitérők nem szülnek jót:(

she_wolf 2014.04.30. 13:34:14

@carrie 2014: Tőlem te is csak azt kapsz, mint bárki más.

Tempus-Anh 2014.04.30. 13:54:23

@mig54:
Egy viszonylag régi eljárás volt a gennyes mellhártyagyulladás (empyema) drénezésére, német szabadalom, a régi magyar orvosi iskolák is oktatták. A mellüregben lévő genny folyamatos katéteres (ún. alagcsöves) szívás révén kiürül.
A kifejezéssel az illető párt sorozatos kudarcaira utaltam.

she_wolf 2014.04.30. 14:05:12

@Tempus-Anh: Értem, és köszönöm:)
Bár nem politizálok, de: ha az illető párt az országot is úgy vezette volna, ahogy a kampányát bonyolította, jó nagy szarban lennénk. Nem kérdés, hogy így is szarban vagyunk, de ebből még talán ki lehet kecmeregni.

Tempus-Anh 2014.04.30. 15:12:19

@mig54:
Igen, a gödörben az a fontos, hogy a kikecmergésben munkálkodjunk, nem a lefelé ásásban.

Robyyy 2014.04.30. 18:33:21

@Tempus-Anh: Kulfoldon elo magyarokat irtam nem kulfoldit. Magyarul beszelnek de nem itt fizetnek adot, nem erintik oket Orban terrorista kormanyanak intezkedesei. Ok csak azt a latszat-nemzeti bohocot latjak akit ugyanaz a hatter elit kepzett ki (Soros) mint amelyik Gyurcsanyt is. Azt az elvtelen bohocot, volt KISZ titkart (mikor eppen melyik politikai iranyzat hoz neki hasznot) aki evrol evre hazudtolja meg korabbi elveit es kepes rovid ido alatt tobbszor is 180 fokos fordulatott tenni akarmilyen temaban. Ugyanaz a nemzetkozi hierarchia van a FIDESZ felett akik utasitasokat osztanak szamukra mint az MSZP eseteben is. Ezert se tortent meg soha a beharangozott szamonkeres. Majd megteszi a Jobbik!... Oszd meg es uralkodj. Latszat kulonbsegek a vegso cel ugyanaz. Az emebereknek megadjak a valasztas latszatanak lehetoseget.Lehet valasztani EU es Orban diktatura, Eu Oligarchak es Orban oligarchai kozott. Gratulalok.... Egyebkent nektek mindenki komcsi es baloldali aki kritizal?? Mert lassan fel kellene ebrednetek, az igazi nemzetit az igazi jobb oldalt mar a szerencsere egyre erosodo Jobbik kepviseli.

Tempus-Anh 2014.04.30. 18:40:19

@Robyyy:
Értelek, OK. Bocsánat, hogy félreértettelek.

Braincelle 2014.04.30. 22:29:51

@platelet:
Nem teljesen értelek. Hogy engedheti meg az orvos, hogy nem néz meg (legalább a szemével) a rendelési idejében megjelent beteget, akár gyerek akár felnőtt, akár van biztosítása, akár nincs?
Ad absurdum és ha meningitise van? Ha besétál egy meningitises gyerek, nem nézik meg, hazamennek és mire segítséget kap már késő? Tényleg lehet egy gyerek életét vagy akár a közérzetét rizikóztatni ilyen marhasággal? Úgyis biztosított az összes gyerek, de ha nem, az is kit érdekel? Az meg simán ellenőrizhető lett volna, hogy szerepel-e a rendszerben, járt-e a másik orvosnál, ott vannak-e a kartonjai.

Mi felnőtt intézmény, méghozzá az adott szakmában a beutalási rend alapján magas progresszivitási szintű intézmény vagyunk, elég nagy terheléssel, mégis ki van adva, hogy aki vizsgálat nélkül elküld beteget, az ki lesz rúgva. Akkor is ha indokolatlan, ha területen kívüli, ha nincs TB-je, ha féléves panaszokkal jön hajnalban, és ha mindezek együtt állnak fenn, akkor is. Utána le lehet írni, hogy nem igényel felvételt, ha nem igényel, forduljon a háziorvoshoz stb, de meg kell nézni, és dokumentálni kell.

Ne keress indokot ennek a posztbeli asszisztensnek a viselkedése mögé, ez tipikus kisstílű, értelmetlen, szakmailag védhetetlen hatalmaskodás. Aki ezt elköveti, az kevesebb, mint nem "nagyon jó ember".

formed 2014.05.01. 01:37:50

A dolog nagyon egyszerű. Lényegtelen, hogy az asszisztens zavarta el, vagy a doktornak nem volt kedve megnézni. Btk, segítségnyújtás elmulasztásának btte. Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget....a hangsúly a tőle elvárhatón van. Pontosan, amit írtatok, hogy legalább az életveszélyt kizárni. Ez ugyanis orvostól elvárható. Asszisztenstől elvárható, hogy ilyen eset láttán értesítse az orvost. Gépjárművezetőtől elvárható, hogy nyújtson elsősegélyt, hívja az OMSZ-ot.
Ráadásul, a további bekezdés súlyosabban rendeli büntetni azokat az elkövetőket, akiknek foglalkozásuk réven amúgy is kötelesek segítséget nyújtani.
Itt nincs vita, ez történt.
Az, hogy az asszisztens önállóskodott, és nem is szólt az orvosnak, vagy szólt, de nem érdekelte--lényegtelen.
Ismeretlen tetteses bcs-ben folytatódik a történet, az, hogy ki és mit csinált, majd a nyomozás kideríti--vagy nem.

Bikli néni 2014.05.01. 12:41:33

@axaic: Ez NEM IGAZ.
Én kaptam az USA-ban sürgősségi (baleseti) ellátást ügyeleten (aztán később kórházban is), de addig, amíg nem nézték meg a gépben, érvényes-e a Social Security Card-om (az volt), addig az egyetlen ellátás egy tolószék, egy pokróc, meg egy közepesen együtt érző tekintet volt. Miután tisztázódott, hogy nekem itt duplán is biztosítva van a helyéből kifordult térdem, olyan hotelszintű ellátásban volt részem, hogy azóta is emlegetem, sehol Magyarországon ilyet nem tapasztaltam.

@formed: Kitalálom: harmadéves joghallgató vagy, és most fogsz vizsgázni bünti különösből. Ugye? :)

epres négercsók 2014.05.01. 12:46:02

@Tempus-Anh: A személyeskedést és a politizálást tessék mellőzni. Főorvos úr, ez a beszéd nem méltó hozzád. Mutasd meg, hogy igenis tudsz normálisan is beszélni.

she_wolf 2014.05.01. 14:41:50

@formed: Ez az összefoglaló szerintem többet ér (és hasznosabb), mint a + 119 hozzászólás:) Köszi!:)

she_wolf 2014.05.01. 14:46:42

Azért jót tenne a lelkemnek, hogy mindazok, akik az orvosok mindenkori "összezárásáról" óbégatnak ha kell, ha nem, bekukkantanának ide és figyelmesen elolvasnák ezeket a hozzászólásokat.

jágör68 2014.05.01. 16:23:28

Joga meg kötelessége mindenkinek van- illetve dehogyis? kb 1,5 millió soha-semmit-nem-fizető-de-mindig-minden-ingyenjárónak persze csak jogai vannak.

A "mégis mibe került volna" hozzászólóknak meg egy kis tájékoztatás az egészségügyi költségekről:
-koszorúr- stentelés: 1,2 millió Ft/ darab
-egy sima mellkasröntgen: 4000 Ft

Egy "csak" vizsgálat is minimum 10- 15 perc időben és az orvosi tevékenységnek is van- egészen hihetetlen módon- pénzbeli értéke.
Van, ahol 10 EUR a vizitdíj- anélkül biztosítási kártya birtokában se néznek rád.
Nem a kommunizmusba' vónánk már.
Az elmúlt.
Mindennek ára van.
És az egészségügy még most is jócskán a piaci árak alatt dolgozik.
Csak azért, mert milliószámra hallani, hogy "mégis mibe került volna" mindenféle egyéb esetben is.
Sok ilyen 4- 5000 Ft- os tételből ki is jön, hogy már nem is elég az a rengeteg 7%- nyi tééé- bééé.

she_wolf 2014.05.01. 18:10:42

@jágör68: Egyre gyakrabban van hányingerem a hozzászólásaidtól.

"-koszorúr- stentelés: 1,2 millió Ft/ darab
-egy sima mellkasröntgen: 4000 Ft"

Egy kis tájékoztatás külön, és csakis neked: A posztban ezek egyikéről sem volt szó.

"Van, ahol 10 EUR a vizitdíj- anélkül biztosítási kártya birtokában se néznek rád."
Van. És? Nem is azt kérte itt bárki is, hogy a betegre nézzenek, hanem csak abba a kurva számítógépbe. Érzed a különbséget ugye? Ez mennyibe került volna, te zsebkurkász? Egyébként többen leírták itt, hogy MAGYARORSZÁGON (ha felismered még a térképen, hogy hol van) milyen szabályok vonatkoznak a gyermekkorúak ellátására.
Emeld fel a segged, gyere haza (ha tudod egyáltalán még, hogy mit jelent ez a szó/fogalom), és itt hirdesd az igét!:)

"Mindennek ára van."

Ezt senki nem vitatja. Neked is volt árad.
Szégyelld magad! Nem azért, mert eladtad a tudásodat, ezt eszembe sem jutna felróni neked, mindenki ott és úgy boldogul, ahol és ahogy tud.
Azért szégyelld magad, mert rendszeresen arcul köpöd a Hazádat, az itt élő - néha csak élni próbáló - embereket, pedig ennyi erővel akár tanácsokat is adhatnál. Minden hozzászólásodban a poszterek zsebében turkálsz, mintha te tettél volna beléjük valaha is egy fillért is. Minden hozzászólásodból süt a "dögöljetek meg ott, ahol vagytok, mert nem perkáltok jól.
Élj a magyar nemátlagfizetésből vásárolj be belőle ennivalót, rendesen fizesd a rezsidet, és még gyógyszerre is költs, ha beteg vagy. Amíg ezt nem teszed meg, addig ne papolj, hanem inkább szégyelld magad. Nagyon!

Tempus-Anh 2014.05.01. 18:40:27

Formed törvényszéki orvostanász.

Oltalom 2014.05.02. 07:48:13

Tennap kimentem a piacra, vásárúlni. Pínzt nem vitem magamal, de bísztam benne, hogy a kofa ellát engem. De aza mocsok nem adot semit! Most ezé' lyól beírok a praxisra! Há' mijen ellyárás e? Há' nem aza kötelesége nekilye, hogy ellásson engemetet?

Oltalom 2014.05.02. 07:53:10

@mig54: "@jágör68"-nak tökéletesen igaza van: Ő tett valamit azért, hogy ne ebben a félcigány/félzsidó által (kuruc.info/r/2/127268/) vezetett fekália-gyűjteményben kelljen élnie! Az itt maradottaknak pedig csak azt tudom mondani: Mint minden, az egészségügy is pénzbe kerül - és a pénzért dolgozni kell! (Kivéve persze a hollókosztosoknak és orsósviktor fajtájának!)

csakmotyogok 2014.05.02. 09:29:01

@mig54: Nagyon sok mindenben igaza van. Sajnos. Zsebben való turkálás, no igen a betegek részéről mindig ez megy ő csak visszaturkált:)).

she_wolf 2014.05.02. 09:39:29

@Oltalom:
Valóban. Tett azért, hogy ne itt kelljen élnie. Akkor a véleményét, kéretlen tanácsait, matematikai villongásait is tartogassa meg választott hazája polgárainak.
Senki nem vitatja, hogy minden pénzbe kerül, nem is kevésbe. De a poszt (már megint) nem erről szólt.
Mint a hozzászólások többsége sem.

Eggyel fentebbi hozzászólásod pedig "érdekes nyelvi folklórgyűjtemény":(

platelet 2014.05.02. 13:24:09

@Braincelle: Abból amit leírtál, az következik, hogy minden lázas gyereket orvoshoz kell vinni, mert ad absurdum meningitise is lehet... Ez azért (szakmailag) túlzás...

Az asszisztens betartotta a szabályokat. Ha kivételt kell tennie, az azt jelenti, hogy innentől bárhonnan beesik egy gyerek, el kell látniuk. Felborul a területi ellátási rendszer. Nem értem, miért kell azért hatalmaskodónak nevezni, mert betartja a szabályokat...

Oltalom 2014.05.02. 13:28:32

"Tudom jól, hogy hibáztam, amiért otthon hagytam a kislányom kártyáját, de! " Nincsen DE! Ha te trehány, bekábszerezett luvnya vagy, akkor az orvos jogosan nem látja el a makákódat!!!

2014.05.02. 13:38:34

@platelet: Nem azért kell lázas gyereket mindig orvoshoz vinni mert esetleg komoly baja lehet hanem azért mert az iskola, óvoda az igazolást csak attól a naptól kezdve állítja ki amikor a szülő megjelenik a gyerekkel. Hülye szabályozás de így van. Még ha tudom hogy 1-2 napos lázzal otthon lehetne maradni, akkor is el kell vinnem a kölköt a papírok miatt és jó eséllyel még összeszed hozzá más betegséget is. Én is hagytam már otthon TAJ- kártyát, de minden más iratom megvolt ahhoz hogy a rendszerben igazolni tudják a jogosságot. Persze nem vertem a tam-tam dobot meg nem írtam posztot, fület-farkat behúzva de sikerült elintézni.

Oltalom 2014.05.02. 13:38:52

@mig54: "Eggyel fentebbi hozzászólásod pedig "érdekes nyelvi folklórgyűjtemény":( " Látogass el Miskolcra - ennél különbeket is taálsz! ("dr. Lákátos Emmánuelá" és társai - a nevét nem "tuggya" leírni, de kisdoktorija van - még jó, hogy nem DSc...:-)")

2014.05.02. 13:45:24

@Oltalom: Igazad van, aki otthon felejti a gyerek iratát az trehány. Én is voltam az egyszer 12 év alatt. Előfordul az ilyesmi. És még bekápszerezett luvnya sem voltam. Ennek ellenére megnézték a gyereket mert benne volt a rendszerben, ismerték. Ha elküldtek volna akkor hazamegyek taxival és esetleg visszaérek a TAJ kártyával. Ha nem, akkor egy trehány disznó voltam. Nekem ne mondd hogy te még semmi fontos dolgot nem felejtettél el életedben. És ne beszélj ilyen csúnyán. Anélkül is érthető amit írsz.

Oltalom 2014.05.02. 14:10:43

@Turchi: Minden "bekápszerezett" luvnya gyerekét ismerik az orvosok - ha már a természetes kiválasztódást meggátoltuk, legalább ezen a szinten működjön a dolog....

she_wolf 2014.05.02. 14:22:00

@csakmotyogok: Viszont csakis, és kizárólag erre képes. Ez a poszt tényleg nem erről szól(t).

she_wolf 2014.05.02. 14:28:08

@Oltalom: Borsodi vagyok, szűkebb pátriámat nekem ne mutasd be!

2014.05.02. 14:41:38

@mig54: Hmm, én is borsodi D

2014.05.02. 14:43:14

@Oltalom: Szeretném ezt a mondatot inkább nem érteni

she_wolf 2014.05.02. 15:05:29

Szeretném megérteni, hogy a fenti poszttól hogy sikerült eljutni a természetes kiválasztódásig? Hogy miért van létjogosultsága egy orvosi/egészségügyi témájú blogban az általánosításnak és a már-már etnikai villongásnak? Hogy miért a gyermekekkel szembeni bánásmódban csúcsosodik ki mindez?
Ha valaha, most nagyon szerettem volna, ha megszólal a poszter.
Mindenesetre én ma nyugodtan alszom: nem az én képemről kell lesülnie a bőrnek.

Tempus-Anh 2014.05.02. 15:27:02

@mig54:
Borsod-Abaúj-Torna-Gömör és Kishont-Zemplén, hogy pontosabbak legyünk, hisz négy vármegye romjaiból lett megalkotva. Hozzám Zemplén van közelebb földrajzilag és Móricz Zsigmond szavaival élve:"áldott annak minden röge"...:)

2014.05.02. 18:52:27

@Oltalom: Nem azt írtam hogy nem értem hanem azt hogy szeretném nem érteni. Nagy különbség. Az első ugye azt jelenti hogy fingom nincs miről van szó. A második pedig azt hogy tudom, de erre a helyzetre nem szeretném ha bárki is alkalmazná, vagy kapcsolatba hozná. A témát kimerítettük, nincs több hozzá tennivalóm.

formed 2014.05.02. 19:26:52

@Bikli néni: nem vagyok sem joghallgató, sem jogász. Az az igaz, amit Tempus-Anh írt.
Ehhez a poszthoz csak azért bátorkodtam hozzászólni, mert egy kollégámnak nemrég volt egy hasonló esete, ott az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat, a kolléga feladata az volt, hogy megválaszolja, hogy az orvosi beavatkozás megmenthette volna-e. Részleteket, várost természetesen nem írhatok, de sztem az itteni orvosok ennyiből tudni fogják, hogy miről lehet szó.
Na, mindegy is ez, nem akartam én most itt senkit sem leszólni, csak vázoltam egy ilyen esetben elképzelhető forgatókönyvet.
Személyes véleményem szerint az asszisztencia, ill. nővérek nem ritkán túl sokat engednek meg maguknak, nem tájékoztatják az orvost, önállóan gyógyszerelnek (főleg este, sedativumokkal, hogy "ne legyen gond a bácsival/nènivel éjszaka"--nem is lenne baj, ha ezt orvosi utasításra tennék, a reggeli vizitnél meg nem érti senki, hogy a titokban adott x mg clonazepamtól lassú a psychomotoriuma).

Oltalom 2014.05.03. 10:32:45

@Turchi: "A témát kimerítettük, nincs több hozzá tennivalóm. "

Magyarul ezt úgy írják: Nincsenek észérveim, amivel cáfolhatnám állításaid igazságtartalmát...

Köszönöm, hogy egyetértesz velem.

2014.05.03. 14:21:36

@Oltalom: Ha neked ez jól esik, legyen. Talán a hozzátennivaló helyesírásán még lehetne vitatkozni de hogy milyen észérveket osztok meg és kivel vitatkozom azt inkább én döntöm el. Arra akartam utalni hogy nincs időm erre. Biztosan találsz magadnak más vitapartnert, hisz oly sokan szeretnek vitatkozni. Én nem szoktam blogokon idegen emberekkel túl sokat cseverészni. Én is köszönöm ha megtisztelsz azzal hogy nem velem társalogsz.

zunuke 2014.05.03. 23:29:11

@platelet: Jogszabályokat betartotta? Hmmm..Az lehet,bár ilyen jogszabály nem létezik,hogy egy abba a körzetbe tartozó,sajnos sűrűn orvosi kezelés alatt álló,lázas-beteg gyereket, a "helyettesítő orvos"nem köteles megvizsgálni.Az a gyerek nem az "utcáról esett be"hanem oda tartozott körzetileg,amit nagyjából 20 másodperc alatt ki lehetett volna deríteni,a tejhatalmú asszisztens hölgynek.Minden gyereknek ebben az országban-még egyenlőre-ingyenes az orvosi ellátás,tehát érthetetlen a TAJ kártya hiánya miatti elutasítás.Mit akart ellenőrizni vajon a hölgy,hogy a gyerek biztosított-e? Megáll az eszem az ilyen hozzászólásokon,de komolyan.És ha otthon történt volna azzal a kislánnyal valami komoly gond,akkor ki vállalta volna a felelősséget? Senki-gondolom,mint ahogy lenni szokott.Az orvos kente volna az asszisztensre,az meg az orvosra,a felettesek meg a jogszabályokra.Csak az ember beteg ne legyen ebben az országban,mert vége van,szó szerint.

csakmotyogok 2014.05.03. 23:46:39

@zunuke: Azt hogy abba a körzetbe tartozik bizonyítani kell. Bizonyára jó páran átverték már őket. Az nem baj, ha miattuk fizeti ki a doki ingét gatyáját. Egy rendelési időn túl kiadott receptér is odalöknek 400 eFt-os büntit a helyettesítő orvosnak (Bács megyében)...jajj azt meg ki fizeti ki? Bizos nem a magadfajta háborgók, legfeljebb az orvos gyereke nem eszeik. Szép..az bele férne a világképébe a sok acsarkodónak. Pedig itt arról van szó van 1 felelőtlen némber, aki ahelyett hogy csendeben szégyenkezne köpköd. Elvégre az a könnyebb.

carrie 2014 2014.05.04. 13:16:23

@zunuke:
Gondolom sehová nem került rögzítésre írásban(!), hogy a gyerek vizsgálatát megtagadták. És itt hibázott (egy kurv@ nagyot) az anyuka: addig ott kellett volna maradni ameddig vagy:
1. meg nem vizsgálják a gyereket
2., Írásban nem kapja, hogy TAJ kártya hiányában nem hajlandó az orvos ránézni a gyerekre...

De ebből mi lesz? Tán megy egy ÁNTSZ-es levél, tán az ÁNTSZ vizsgálódik... és? 1:1: Anyuka azt állítja, hogy nem vizsgálták meg taj kártya nélkül, ápnő meg azt hogy azt mondta az anyukának, hogy üljenek le, várják meg a rendelési idő végét és az orvos megnézi, de anyuka elment.... és fel lehet tenni a nagy kérdést: ki mit tud ebből bizonyítani????

carrie 2014 2014.05.04. 13:19:46

@csakmotyogok:
"tőle megtehető és elvárható gondosság" mond valamit?

Ápnő/assz. mit tehet? Megnézi a gépbe, a kartont vagy bármi egyebet. Megtette? Nem. Lusta volt? igen. Hanyag volt? Igen. Anyuka hanyag volt: igen... de ez nem mentség arra hogy az ápnő/assz. is hanyag legyen!

"Egy rendelési időn túl kiadott receptér is odalöknek 400 eFt-os büntit a helyettesítő orvosnak (Bács megyében"
aha, persze.. .és ezt ki ellenőrzi? Ki bünteti az orvosokat 400e-re? Hm? Vagy ez is inkább egy égből pottyant mese volt?

kheiron 2014.05.04. 15:04:59

@zunuke:

Amikor a rendőr megállít az autóddal, akkor is bemondásra megy a jogosítvány meg a forgalmi?

she_wolf 2014.05.04. 16:27:57

@kheiron:
Nem, de a rendőr legalább utánanéz a sofőrnek, hogy ki fia-bornya....
Az autó pedig nem lázas gyerek, max. szar az alapjárat, és megeszi a hajat a hülye tulaj fejéről, vagy éppenséggel kellő kenés híján beáll a "motorikusz exitus":P
A hasonlatod eléggé nyögvenyelős.

she_wolf 2014.05.04. 16:39:05

@csakmotyogok: "Bizonyára..." az ilyen következtetések ezesetben szerintem pláne nem állják meg a helyüket. Ha megnézik azt a tetves számítógépet a végén még kiderülne, hogy kávé melegítésére abszolut alkalmatlan berendezés, ellenberger pöpecül tud a gyerek összes eddigi nyavajájáról.
(Az asszisztensek egy részéről pedig inkább egy szót se, vagy semmit! Nem is értem, miért ilyen kevés nálunk az orvos. Szerintem az asszisztensek happolják el előlük a betegeket:P)
Igaz, anyuka sem jó végénél fogta meg a dolgot. Az esetet nem hagynám szó nélkül a saját, különbejáratú gyerekorvos előtt.

kheiron 2014.05.04. 16:39:21

@mig54:

A rendőr beviheti az illetőt az őrszobára.

De az orvos nem.

És ha nem az adminisztratív szabályoknak megfelelően jár el, akkor a tisztelt OEP-ellenőr simán megbüntetni néhány százezer forintra. Azt majd te fizeted ki netán? Vagy a trehány anyuka?

she_wolf 2014.05.04. 16:41:37

@csakmotyogok: Bocs, még valami: ez a 400 ropis bünti meg kb. annyira jön ide, mint szegény öreg Hippokratész:(

she_wolf 2014.05.04. 16:49:26

@kheiron:
Vitázhatunk erről napestig, nem lenne értelme.

1:milyen adminisztratív szabály tiltja meg az orvosnak, vagy az asszisztensének, hogy utánanézzen a gyerek adatainak a számítógépben? Ha a TAJ kártya nem egy sajtcetli lenne, hanem egy mágnescsíkos kártya, amit az orvos, vagy az asszisztencia lehúz az erre rendszeresített, azonosításra alkalmas gépben, akkor azt mondanám, oké!

2:de még így sem igazán oké, mert milyen adminisztációs szabály tiltja/tilthatja! meg az orvosnak, megnézzen egy lázas 8 évest, akit biztos nem passzióból hurcol az anyja az orvoshoz ha kell, ha nem?

she_wolf 2014.05.04. 16:51:05

@kheiron:
Tudod, erre szívem szerint azt mondanám, hogy a rendőrök rendesek, mert legalább tudni akarják, kivel van dolguk. Nem szomorú?:(

zunuke 2014.05.04. 17:16:02

@kheiron: Azért a kettőt ne hasonlítsuk össze,mert nevetséges.

zunuke 2014.05.04. 17:33:14

@csakmotyogok: Jaj ne nevezzünk már egy embert felelőtlen némbernek,mert otthon hagyta a gyerekének a TAJ kártyáját.Ne akarjuk már ezért megkövezni az isten szerelmére.Előfordulhat bárkivel nem? Ennyi erővel az orvos/asszisztensnő is felelőtlen,hogy egy lázas gyerekre rá sem nézett.Annak a kislánynak lehetett volna komoly baja is.

kheiron 2014.05.04. 18:02:52

@mig54:

Nekik van rá joguk, nekünk nincs.

csakmotyogok 2014.05.04. 19:42:33

@zunuke: Jó eufemizmus volt :nem felelőtlen némber hisztis lüke pitsa. Tudtommal kövezni itt csak a dokit és az asszisztenst akarták, ha anyunak lehet hibázni nekik is .De ők nem hibáztak csak éltek a jogukkal, no ez meg tetszik.

she_wolf 2014.05.04. 21:16:37

@kheiron: Látom, kölcsönösen nem értjük meg egymást. Nem baj ez.
Kár, hogy nincs itt valaki, aki részrehajlás nélkül el tudná mondani, hogy ilyen esetben mi az ábra. Mármint kinek milyen jogai és kötelességei vannak a törvények szerint.

kheiron 2014.05.04. 21:49:39

@mig54:

Lehet "rendesnek" lenni, és mindenféle igazolás nélkül elhinni bemondásra az adatokat.

De a "rendességért" aztán lehet ám büntetést is elszenvedni.

A láz amúgy nem tartozik a sürgős szükség kategóriájába.

she_wolf 2014.05.05. 10:10:30

@kheiron: Azért egy ilyen számítógépes nyilvántartásban nem csak a beteg neve szerepel.
Konkrétan:
név;
születési név;
anyja neve;
születési hely;
születési idő.
Ha az én kártyám nálam van, de a gyereké nincs, akkor ki az az ostoba, aki elhiszi, hogy az a gyerek nem az enyém?
Ha pedig egyikünké sincs nálam, akkor honnan a bánatból szavalom el valakiért az összes adattal, meg még a gyerekével is?
Anyuka jól tenné, ha legalább a számot a fejébe vésné:(
Bár nem tudom, hogy ez mennyiben segítene rajta...vagy egy fénymásolat, hiszen ennyi erővel bárkiét lefénymásolhatja.
Tényleg: minek van egyáltalán ez a kártya? Legalábbis ilyen formátumban? Azt viszont tudom, hogy az én adataimmal más ember nem rendelkezik Magyarországon. Pedig semmi extra sincs bennük, a nevem is 12 egy tucat:)

she_wolf 2014.05.05. 10:12:06

@kheiron:
"A láz amúgy nem tartozik a sürgős szükség kategóriájába."

Nyugtával dícsérd a napot!:)

kheiron 2014.05.05. 16:20:00

@mig54:

"Ha az én kártyám nálam van, de a gyereké nincs, akkor ki az az ostoba, aki elhiszi, hogy az a gyerek nem az enyém?"

Bemegy egy férfi és egy kisfiú a fodrászhoz.
A férfi azt mondja a fodrásznak:
- Kérem, először az én hajamat vágja le, aztán a gyerekét, el kell mennem, majd jövök és kifizetem mindkettőnkét.
Amikor a férfi frizurája kész, távozik. Aztán levágják a gyerek haját is.
Eltelik egy kis idő, a fodrász meg odafordul a gyerekhez:
- Nem tudod, mikor jön vissza az apukád?
- Az a bácsi nem az apukám, egyszerűen odajött hozzám az utcán, és megkérdezte, hogy akarok-e egy hajvágást ingyen?

Szóval, te kifizeted az OEP büntetését, amit az orvos kap?

Igen, vagy nem?

lüke 2014.05.05. 16:51:15

@Kiti-Kati:
Pont ez az,minden LAjtán túli belenéz-nem az orvos a nővér-

lüke 2014.05.05. 16:53:26

@kheiron:
az OEP,ha ezért büntet,nyugodtan mehet a. Delikvens-az orvos STRASBOURG-BA

lüke 2014.05.05. 16:58:45

@kheiron: a láz tünet
amihez nem elsősegély,hanem diagnosztika tartozik, Szép ez az orvos feladata
(Csak egy kisebb fejezet pl a FUO)

she_wolf 2014.05.06. 00:32:58

@kheiron: Köszi az anekdotát (vagy inkább vicc?), de ívesen teszek rá, hogy valaki - akár csak egy viccben is - hogyan hintáztatja meg a fodrászát.
Teljesen más kategória a kettő, és bocs, de röhögségesen gyenge párhuzam. Már ha annak szántad.

A láz tünet, és mint a poszter is írta, azért fordultak orvoshoz, mert a lázcsillapító ellenére sem kúszott le normális értékre.
Ránézésre pedig orvos legyen a talpán, aki megállapítja az okot.
És nem győzök mások beírásaira hivatkozni, miszerint gyereket tilos elláttatlanul hagyni. Én ugyan ritkán vagyok lázas beteg, de ha mégis lázam van, ezerrel tépek az én morózus, ám nagyon lelkiismeretes doktornőmhöz.
Mivel a posztban említett gyerek sajnos eléggé beteges, az anyja valószínűleg tudja, mikor lehet házipatikázni, és mikor kell a szakember.
Az orvos védelmében: lehet, hogy ő semmit sem tudott erről az egészről, mert az asszisztensek gyakran szenvednek Isten-komlexusban (saját tapasztalat, és más kérdés, hogy velem csak egyszer szívózott, azóta tudja, hogy hol a helye:P).
Eddig nem volt tudomásom arról, hogy az orvost bünteti-e az OEP, és ha igen, miért, és milyen szankciókkal.
Mióta erre járogatok, nem találkoztam ilyennel.
Szóval téphetjük a szánkat keresztül-kasul, ez a dolog nem vót helesen megódva! Na!:)

she_wolf 2014.05.06. 00:35:06

@kheiron: Bocs, még valami: tujadonképpen miért is büntették volna meg az orvost, ha ellátja a kislányt? Mi az ok?

kheiron 2014.05.06. 05:28:32

@mig54:

Az állami egészségügyben egy ismeretlen, azonosítatlan személy ellátására kizárólag a vonatkozó jogszabályban leírt sürgős szükség fennállása esetén köteles az orvos.

Egyébiránt az ellátásra igényt formáló illetőnek azonosítania kell magát. Amennyiben ez nem történik meg, az beláthatatlan következményekkel járhat. Megjelenik Józsi, nincs nála semmi, és bemutatkozik, hogy ő "Béla" (vagy bemondja, hogy jaj, épp nincs nála a gyerek TAJ-számát igazoló papírka). Kap is gyógyszert, amitől rövid úton egy súlyos allergiás roham során meghal. Mert a valódi Béla nem allergiás a gyógyszerre (ez le is van írva a dokumentációjában), Józsi viszont igen.

Ki vállalja a felelősséget?

she_wolf 2014.05.06. 14:34:12

@kheiron: Ha a kutya nem szarna, szétdurranna! Kérlek alássan, én mindent elhiszek neked. De itt konkrét esetről van szó az Isten áldjon meg! Példálózhatsz bármivel, én jóhiszemű vagyok veled szemben. De a posztban szereplők ezer éve odajárnak, anyuka sajnos eléggé rutinos ahhoz, hogy tudja, mikor kell orvos.
Nem tudható, hogy Évánál milyen egyéb papírok voltak, de ha bármilyen is volt akkor a gyerek BEAZONOSÍTHATÓ. Pont.
És ha már "HA": Ha mindezek ellenére nem kap a gyerek ellátást, akkor ki a felelős azért, ha a láz valami olyan betegség tünete, amiben vagy nyomorékká válhat, vagy meghalhat az a gyerek?
Azért ki vállalja a felelősséget? Eddig ezt nem említettem meg, mert alapvetően optimista vagyok, és utálok vészmadárkodni.
És még valami, amit már említettem: nem arról van szó, hogy anyuka az első tünet megjelenésekor hiperűrsebességgel rohant orvoshoz, hanem megpróbálta levinni a gyerek lázát. Ez nem sikerült, ezért lett ilyen kifogástalanul ocsmány élményben része.
Sürgősség: egy levihetetlen láz (gyermekeknél) miért nem tartozik a sürgősség ketegóriájába?

kheiron 2014.05.06. 20:48:08

@mig54:

Melléklet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelethez

Sürgős szükség körébe tartozó, életet veszélyeztető állapotok és betegségek

1. Életet veszélyeztető, vagy maradandó egészségkárosodás veszélyével járó (külső vagy belső) vérzés
2. Átmeneti keringés- és/vagy légzésleállással járó állapotok (Pl. embolia, Adams-Stokes-Morgagni szindróma., syncope, fulladások, életet veszélyeztető ritmuszavarok, klinikai halál állapota)
3. Életveszélyes endokrin- és anyagcsere állapotok, a folyadék- és ion- háztartás életveszélyes zavarai
4. Központi idegrendszeri kompresszió veszélyével járó kórképek (Pl. agyödéma, fejfájás, szédülés, tumor, gyulladás, fejlődési rendellenesség, trauma)
5. Eszméletlen állapotok
6. Status epilepticus és tüneti görcsrohamok
7. Hirtelen fellépő látászavar, látásvesztés, „vörös szem”, szemsérülés
8. Szepszis
9. Magas halálozású, vagy súlyos szövődmények kialakulásának veszélyével járó hirtelen fellépő, vagy progrediáló, nem-sebészeti betegségek és érkatasztrófák ellátása
10. Szülés, koraszülés, lepényleválás, súlyos terhességi toxémia, eclampsia újszülött ellátása, akut nőgyógyászati vérzés
11. Sokk megelőző és sokkos állapotok, életveszélyes allergiás és anaphylaxiás állapotok, szisztémás és poliszisztémás autoimmun betegségek krízis-állapotai
12. Az immunrendszer fokozott, vagy kóros működésén, illetve a csontvelői vérsejtképzés elégtelenségén alapuló heveny vérsejthiány-állapot
13. Veleszületett, vagy szerzett véralvadási zavar alapján létrejövő heveny életveszély
14. Akut légzési elégtelenség, légút szűkület (Pl. gégeödéma, asthmás roham, idegentest, fulladás)
15. Mérgezések
16. Akut hasi katasztrófák és azok képében jelentkező, nagy fájdalommal, görcsökkel járó kórképek (Pl. bélelzáródás, appendicitis, perforatio, méhenkívüli terhesség, petefészek ciszta megrepedése, tuboovarialis tályog, kocsánycsavarodott cysta, kizárt sérv, epegörcs, vesegörcs, vérvizelés)
17. Égés-fagyás (III.-IV. fokú és nagykiterjedésű I-II. fokú, és/vagy az életminőség szempontjából különösen veszélyeztetett testtájat vagy a légutakat érintő)
18. Elsődleges sebellátás
19. Testüregek (koponya, mellkas, has) és parenchymás szervek (szív, tüdő, lép, máj, vese) sérülése
20. Compartement szindrómák
21. Nyílt törések és decollement sérülések
22. Amputációk (replantációs lehetőségekkel vagy azok nélkül)
23. Súlyos medencegyűrű törések
24. Politraumatizáció, többszörös sérülések
25. Búvárbalesetek, magassági betegség, keszonbetegség, barotrauma
26. Áramütés, elektrotrauma
27. Hő- és hidegártalom, kihűlés, hypothermia, hyperthermia, napszúrás, hőguta
28. Súlyos akut sugárártalom és sugárbetegség
29. Öngyilkossági kísérlet és szándék, mentális állapottal összefüggő közvetlen veszélyeztető állapot
30. Heveny pszichés zavarok, pszichózisok
31. Infektológiai kórképek, melyek önmagukban vagy szövődményeik révén az életet veszélyeztető állapotot idéznek elő.

she_wolf 2014.05.06. 20:59:39

@kheiron: Jesszusmaris! Ez szép kis gyűjtemény. Mire a végére érek, elfelejtem az elejét:(
De a kérdés nem ez volt, hanem hogy egy ilyen korú gyereknél (aki ráadásul már szép kis anamnézissel is rendelkezik) a tartósan lázas állapotot miért nem lehet sürgősséggel kezelni?

A hozzászólásodat egyébként nagyon szépen köszönöm, elmentettem magamnak!;)

kheiron 2014.05.06. 21:18:24

@mig54:

Mert nem sürgősség.

Amúgy anyuka nem írta, hogy volt nála bármilyen dokumentum. Mondom: próbáld te is bemondással megoldani a jogosítvány-forgalmi kettőst a rendőrnek.

És a helyettesítő orvos asszisztense nem kell, hogy ismerje a másik orvos betegeit.

she_wolf 2014.05.06. 22:49:13

@kheiron: Kár, hogy nem sürgősség. Egyszer majd csak meghal egy gyerek ilyen miatt, azután az lesz:(

she_wolf 2014.05.06. 22:54:12

@mig54: Csak úgy magamnak, szójáték gyanánt: a magyar egészségügyet azonnal be kell utalni kórházba, sürgősséggel. Eszméletlen állapotban van:(

"Melléklet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelethez" alapján.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása