A barátnőm törölte fel a véres padlót

2013.06.13. 08:25

waiting-patiently.jpgReggeltől estig hiába vártunk...

Tisztelt Praxisblog! 

 

Olvasva mások történetét, én is "kedvet kaptam" hozzá, hogy leírjam a sajátomat, ami így szól:  A barátnőmmel nagyon szerettünk volna babát, sokat beszéltünk róla, hogy milyen jó is lenne ha... fiú lenne, vagy inkább lány, ha kék lenne a szeme, ha barna lenne a haja, ha rád hasonlítana, ha rám hasonlítana jobban stb. Idén februárban a baba meg is fogant, viszont olyan körülmények adódtak, hogy nem tudtuk vállalni. Hosszas fej és szívtörés után arra az elhatározásra kellett jutunk, hogy valóban nem maradhat, mennie kell. Hívhatjuk ezt abortusznak vagy terhességmegszakításnak is. Kinek melyik a humánusabb.  Annak rendje és módja szerint, hűen a magyar bürokrácia útvesztőihez, "végre" elérkeztünk ahhoz a naphoz (két hetes ide menj és oda menj után), amikor megvolt a dátum, amikor be lehetett menni a kórházba a műtétre.  7:30-ra kellett éhgyomorra a recepcióra menni, ahol be lehetett "jelentkezni". Kb. 10-15 perces várakozás után (meglepően "kevés") fel is vették a barátnőm adatait, elkérték a leleteket stb.

 

Ezek után azt az utasítást kaptuk, hogy fáradjunk át a másik részlegre, ahol majd megvizsgálják a barátnőmet illetve az "ezzel kapcsolatos dolgot" felhelyezik neki. Kereken nyolc órakor elfoglaltuk "helyünket" az orvosi rendelő előtt és hűen vártuk, hogy valaki jöjjön és hozzánk szóljon. Az orvosok és nővérek jöttek-mentek. Be a rendelőbe, ki a rendelőbe. Kávéval, cigivel, szendviccsel, beszélgettek, nevetgéltek... Gondolom, ez volt a megszokott szeánsz, amíg ezeket véghez nem vitték, addig nem indult el a nap. Közben a körülöttünk ülők és mi is csak forgattuk a fejünket, hátha végre sorra kerülünk és szólnak, hogy lehet befáradni a vetkőzőbe. Az idő vészesen telt és kb. másfél órás várakozás után 9:30-kor behívták barátnőmet. Kb. 10 percig volt bent, aztán mondták, hogy menjünk fel az emeletre és jelentkezzünk a nővérnél, kapunk egy "csinos" szobát egy ággyal és várjuk meg a főorvost illetve a hozzá tartozó vizitet. 

 

Az emeletre felérve bejelentkeztünk és a főnővér (aki olyan volt, mint a filmekben; a tipikus undok, senki nem érdekel, bele vagyok fáradva a szakmába ember) megmutatta, hogy melyik kórterembe kell mennünk. Itt felhívta a figyelmemet, hogy búcsúzzak el és majd jöjjek vissza délután négy órakor, az ékszereket rakjam el, a barátnőm kezébe pedig belenyomott egy adag paksamétát amit olvasson el figyelmesen, töltse ki, írja alá. (Hál' Istennek) laikusként elkezdtem a búcsúzkodást, mire a barátnőm közölte, hogy ne menjek sehova, maradjak nyugodtan.  10:15 felé meg is volt a vizit és mondták, hogy kb. 1 óra múlva kerül sor a megszakításra, ami 15 percig fog tartani. Az idő ismét rohant, mi pedig számoltuk a perceket, aztán meg egy óra hosszát amikor illedelmesen bekopogtam a nővérszobába, hogy megkérdezzem, nem-e feledkeztek meg rólunk? A fiatal nővérke, aki alig múlt 23 éves távolságtartóan a szoba másik végéből kiszólt, hogy kb. 13 órakor kezdődik a műtét.

 

Nos, innentől kezdve az órákat számoltuk. Senki nem szólt hozzánk, senki nem foglalkozott velünk, s azzal, hogy szerencsétlen "kismama" nem evett előző nap este nyolc után. Ismételt egy óra várakozás után (amikor a főnővér bejött a szobába egy másik pácienshez), megkérdeztük, hogy van valami probléma, mikor is kerülünk sorra? Az életunt nővér pedig azt mondta, hogy lehet, hogy 15 perc, de az is lehet, hogy 45. Ki tudja? -Gondoltam magamban, ha ő nem tudja, akkor én mit is tudhatnék?-  15:10 perckor (5 órás várakozás után) végre megjelent a műtőssegéd, aki mondta, hogy most következik a barátnőm. Az orvosnak előzőleg valóban igaza volt: Nem tartott az egész megszakítás 15 percnél tovább. Volt baba, nincs baba. Itt állnék meg és hozzátenném, hogy a lélektani megpróbáltatásról nem fejteném ki gondolataimat, hogy mit éreztem, gondoltam ez idő alatt, hogyan érintett, hatott rám a dolog. A történetünk szempontjából ez nem is releváns tény.   15:30 perckor barátnőm a kórteremben az ágyban bóbiskolt az altató hatása miatt, innentől kezdve 4 órán át még bent kell maradni a kórházban, ha bármilyen rosszullét vagy komplikáció lépne fel. A kórteremben összesen hárman voltak a barátnőmmel együtt.

 

Tudják, ilyenkor mindenki elmondja a saját történetét, hogy került ide, mi történt vele, s kollektívan megállapítják, hogy a magyar egészségügy gyalázat.   17:30-kor az egyik nővér bejött és közölte a másik páciens hölggyel (aki szintén reggel 10 óra óta volt velünk), hogy ma nem fogják megműteni, meg tudja-e oldani a vacsorát magának, mert itt nem nagyon lesz neki vacsora, ha esetleg ki nem marad valamelyik másik osztályról valami. Ennél a résznél kikerekedett a szemem, de inkább nem mondtam semmit, nem az én dolgom. Most tenném fel az első költői kérdésemet: Miért fizetünk egyáltalán TB-t? Milyen világ az, ahol megkérdezik egy kórházban, hogy megtudja-e oldani magának az étkezést vagy sem? Teszem hozzá, hogy a börtönben a rabok napi háromszor étkeznek... aki meg beteg, valami baja van, az éhen döglik.

 

Rendben, a pumpa lement.  19:00-kor a barátnőm úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy hazamenjünk, de előtte azért próbálgatja "szárnyait", sétáljunk az osztályon a folyosón. Amikor az ágyból kikelt kissé elkezdett vérezni, ezáltal az ágynemű, a "hálóruha" és a padló is véres lett. Ismét bekopogva a nővérszobába szóltam az ügyeletes nővérnek, hogy legyen kedves, hozzon tiszta lepedőt mert a másik eléggé véres lett. A három nővér közül az egyik hátranézett, majd vissza, befejezte az éppen mesélt történetének az utolsó 4 mondatát és ülve, háttal a nővérszobából kibökte felém, hogy mindjárt visz.  Ebből a "mindjártból" lett 30 perc, addigra a barátnőm feltörölte saját maga a véres padlót... 19:35-kor megkerestük a nővért, hogy adja a talpunk alá az útilaput és itt sem vagyunk. Kérdezte, hogy miért nem maradunk, hova sietünk ennyire?   

 

spk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2013.06.13. 09:00:21

Csak úgy megkérdem?

Kaparásra ment. Ugyan miért nem vitt magával szárnyas betétet?

Rotoxis 2013.06.13. 09:59:20

Elolvastam, de nem jöttem rá, mi a mondanivalója.

karcsibácsi 2013.06.13. 10:12:19

"Hívhatjuk ezt abortusznak vagy terhességmegszakításnak is. "
Nagyon sokan vannak, akik ezt gyilkosságnak hívják.

hibiszkusz75 2013.06.13. 11:07:27

@karcsibácsi:

"az elhatározásra kellett jutunk, hogy valóban nem maradhat, mennie kell."

Hát....., jobb ha most meg sem szólalok.

IrishOak 2013.06.13. 11:16:36

@Dr.laikus PhD:

Találkoztam már olyan lánnyal is aki tangában és fehér forrónadrágban jött.Volt nagy baj, az már igaz.

Poszt@:Egy ilyen beavatkozásnak 'sora' van.Ha tetszik, ha nem időbe és várakozásba kerül.Nem látom, mi a baj, ha egy munkahelyen szendvicseznek, kávéznak. Abban sem látok kivetnivalót, hogy a műtéti sorban a fontosak, vagy a nagyok jönnek előbb.Az ételt meg kell rendelni,és az nem úgy van mint a közértes pultnál.
/A férjem térdét műtötték -egy napos; azaz 4 órás módban -ő sem kapott enni.Sőt a délután sorban lévő szemműtétesek sem.Vettem neki 'szendót, azt falta hazafelé.Pedig engem ki is dobtak az osztályról,pedig még havazott is.Itthon meg azt készítettem neki amit kívánt:-)/
Azért a fogamzásgátlásnak van más módja is, még akkor is ha olyan bájosnak találjuk a babákat, meg szép képeket kergetünk a fejünkben a jövevényekről:-(

büdösbanya 2013.06.13. 11:17:48

"senki nem foglalkozott velünk, s azzal, hogy szerencsétlen "kismama" nem evett előző nap este nyolc után."

Elég furcsa erre úgy hivatkozni, hogy a "kismama" épp a baba elhajtása érdekében fáradt be a kórházba.

Mindazonáltal azt mondom, ne ítélkezzünk, mert ehhez minden részletet, a döntés valamennyi indítékát ismernünk kellene.

Tempus-Anh 2013.06.13. 11:25:49

Ha két felnőtt ember gyereket tervez és összejön nekik, majd hirtelen "meggondolja magát", én azt felelőtlenségnek nevezem.
Játék a nő egészségével, az eljövendő teherbeesések esélyének csökkentése.
"Hívhatjuk ezt abortusznak vagy terhességmegszakításnak is. Kinek melyik a humánusabb."
Hányinger.
A tervezett gyereked megölése mennyire "humánus", szerinted?
Innen tovább a rinyálás, a kórház szarral dobálása és kivagyiskodás csak az önnön rossz lelkiismeretük vigasztalgatása. A helyükben egy qrva szót nem szólnék, hanem magamba fordulnék.
Ettől még ugyanolyan infantilis, önző és a saját érdekét minden más elé helyező két lény marad a posztoló meg a "barátnője".
Broáf kategória.

magam adom 2013.06.13. 11:55:23

"Tudják, ilyenkor mindenki elmondja a saját történetét, hogy került ide, mi történt vele, s kollektívan megállapítják, hogy a magyar egészségügy gyalázat. "

Kollektívan megállapítom, hogy a hozzáállásod, és felelőtlen viselkedésed a gyalázat. Bár nem írod, hogy a gyalázkodó "kollektíva" többi tagja is hasonló okból volt-e ott, de ha igen, akkor veletek együtt részesei és okozói annak a gyalázatos magyar egészségügynek.

"Miért fizetünk egyáltalán TB-t?"

Semmiképpen nem az ilyen "tervezett-magzat" -elhajtásért.

"addigra a barátnőm feltörölte saját maga a véres padlót..."

Hát miért hagytad, hogy maga törölje fel? Segíthettél volna!

Irkutszk 2013.06.13. 12:14:07

"aki meg beteg, valami baja van, az éhen döglik"

A posztot író barátnője NEM volt beteg, és nem volt semmi baja. Csaxólok.

A poszt témája undorító, ahogy azt már korábban mások is kifejtették. Tervezett terhességet megszakítani, te atya ég!

Lehet, hogy a poszterben lement a pumpa, nem kellett volna megírnia a történetét, mert itt jónéhány emberben viszont felment. Magam is beleértve.

Farkasokkal táncoló 2013.06.13. 13:06:52

Ez már csak így van, az abortuszra váró egészséges nők nem sürgősek, és ezt be is kéne látni.
Mindenféle közbejön, sürgősségi császár, egészségügyi küret stb, mikor van egy kis holtid, akkor elővesznek egy sima küretest. . Szerintem nagyon hamar sorra kerültetek (két hét várakozás nem sok) az 5 óra várakozás meg smafu, miért nem adtál a barátnődnek szőlőcukrot pl? És miért nem vittetek be vastag betétet, azt hitted, hogy a kaparás után nem lesz semmi nyoma a műtétnek? Meg vagy sértve mert nem nyalták ki a seggeteket, ez az igazság.

Annak a szobatársnőnek meg biztosan hoztam volna a büféből vagy a legközelebbi boltból egy kis parizert meg egy kis zsemlét, de ez én vagyok.

Rotoxis 2013.06.13. 13:12:06

@ IrishOak: Hohó! Kihagytad a cigivel sétálást. Mert azt úgy szokták a nővérek az osztályon...

CPR 2013.06.13. 13:47:58

Lehet, hogy durva leszek, de az ilyen ne is szaporodjon. "Sétálgató agyhalottból" van elég. A TB-t meg az abortuszt ne emlegessük egy kalap alatt. Én a kotont tenném inkább ingyenessé és a szexuális felvilágosítást kötelezővé. Ennyi.

bajkal 2013.06.13. 14:21:50

@Farkasokkal táncoló: @IrishOak: Csak a műtéti sorrendhez: egyes kórházakban épp, hogy elsőbbséget élveznek az abortuszos küretek.Saját tapasztalat, hogy 4 hete halott magzattal még egy abortusztnál is hátrébb tesznek. (persze ez egy konkrét kórház volt).

Poszthoz: abortuszt nem feszegetem (de otthon vagyok a témában szakmailag), azt azonban szomorúnak tartom, hogy amit láttak az adott intézmény működéséből, az nem egyedi és sajnálatos is.
El kell tekinteni attól, hogy valaki miért kerül kórházba, és azt nézni, hogy az emberek felé mit közvetít egy ilyen leírás.Nekem azt, hogy hurrá nem csak nekem maradt ki egy vacsora a kórházban és nem csak én vagy más barátnők takarítanak maguk utAn vért stb-t és nem csak én voltam a kivételezett, akinek x óránként mondták, hogy de majd mindjárt, meg várjon..és nem csak én láttam, hogy mindeközben exkolléganővel kávéznak, egymás hátát veregetve nevetgélnek, ha udvariasan kérdezik őket, akkor meg még le is hánynak az előtte megevett szendvicsükkel...na bocsánat, nemmindenkiről beszélek, hanem pl. 5-6 emberről egy konkrét esetből (meg volt ott vagy x akik nem ilyenek voltak).
Szóval éljen, nem csak nekem jutott egy ilyen nap. (erős iróniát remélem érzi (mindenki)).
Egyebkent sajnalom a dontest es az odavezeto utjukat is, es azt is, ami kesobb kovetkezik majd.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.13. 14:52:06

@bajkal: Komolyan kérdezem más nem eszik-iszik a munkahelyén? Étlen szomjan húz le 12 órát? Mástól miért várja el? Csak jelzem kötelező nekik ledolgozni az ebédszünetet még ha nem is esznek,mert nincs rá idő. Azt csak csendben mondom a törvény is biztosít nekik erre lehetőséget. Hát azt csak had töltsék már le ,a nagy többség úgy sem teheti meg annyi a beteg.

IrishOak 2013.06.13. 14:58:25

@Rotoxis: Meg szoktak nevetgélni, meg beszélgetni a maguk akár privát dolgáról... :-) skandalum, de tényleg.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.13. 15:05:37

@Rotoxis: Minden kórház nem dohányzó kórház már, tilos a területén dohányozni. Egy kórházi osztályon meg, hát sztem ez kamu.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.13. 15:07:52

@IrishOak: A brodmann mezőket kellene nekik sorolniuk mikor maguk közt vannak,aki nem tudja kukorica,ne má'..nevetgélnek. Sírjanak. :DDDDDDDDDD

IrishOak 2013.06.13. 15:07:56

@bajkal:
Bizonyára így volt. Ettől függetlenül tudható, hogy súlyoznak a műtétek súlyossága között.Mindig mindenhol!A orvosok miatt az idő miatt, a bonyolultság miatt. Lehet, hogy azon a napon egy doki végezte az abortuszokat, és egyedül csinálta, aztán jött a másik doki és nekilátott a maga pácienseinek.

Azért én meg azt tapasztaltam, hogy a méhdaganat,meg egyéb cifraságok jóval fontosabbak, mint egy eü.küret, vagy egy abortusz. Sok orvos nem is abortál, mert erkölcsileg nem tartja helyénvalónak. Egyetértek, engem sem kényszeríthet senki arra -a magam szakmájában- hogy tegyek meg olyat amit határozottan nem akarok,még akkor sem, ha nem érint emberéletet.

Én is napokat vártam a műtétemre, mert az új májak,vesék jöttek, csak jöttek, és fél napokat ígérgettek mire sorra kerültem. De senki nem megy haza egy kórházból műtétre várva úgy, hogy csak megnézte volna hogy kv.znak a nővérek.

SzerződésSertés 2013.06.13. 17:23:52

Én nem vagyok az abortusz ellen, inkább az, mint a nyomorba megszült, szeretet nélkül felnőtt lelkibeteg kölykök. De hogy a "kismamának" az abortusz napján az ebéd és a vacsora volt fontos... el sem hiszem, hogy ezt a történetet nem direkt provokációnak írták, ilyen nincs.

hazank fia 2013.06.13. 17:55:50

"Miért fizetünk egyáltalán TB-t?"

Inkabb azt kerdeznem, hogy miert a tarsadalom altal befizetett TB-bol kell a nem buncselekmenybol fogant es egeszseges terhessegeket megszakitani? Mi koze van a nepnek, az allamnak, vagy barkinek rajtatok kivul, hogy keptelenek vagytok civilizalt fogamzasgatlasra, a csaladtervezest pedig feluton meggondoljatok? Kit erdekel ez?

Amugy pedig elbujdosnek ha megolnem a gyerekem, nem pedig egy blogon sirnek a "kismama" megprobaltatasairol.

jágör68 2013.06.13. 19:16:41

Rosszul állunk a kérdéshez.
Szigorúan közgazdasági alapon nézve, valaki fizet- vonják le tőle- minden hónapban a "tébét", aminek ugye csak kb 1/-a egészségügyi járulék. A többi szociális meg nyögdíj.
Na most, ha így megnézzük, a havi átlagfizetés melletti 7-8 ezer Ft- ból ha megháromszorozzuk az ellátást igénybevevők körére is kiterjesztjük, akkor kb minden állampolgárra jut havi 2- 3 ezer Ft- os befizetés.
Amikor egy koszorúér- stent 1,2 millió Ft/ db- szívinfarktus esetén ugye életmentő beavatkozás...
Na most a magyar szociális és anyagi viszonyok között a nagy többség elég csúnyán bebukná a 100% önerőből fizetést.
Más kérdés, sajnos, hogy akinek van pénze, azt sem érdekli hogy legyen nomrális magánegészségügy- teljesen legálisan- és ne csak anyajegyeltávolítást, maximum csípő- protézist végezzen, hanem mondjuk nagy rákműtéteket vagy urambocsá szívműtéteket- végső esetben pedig akár sürgősségi ellátást- a combnyaktörésektől kezdve, a szívinfarktuson át a stroke- ig.
Hanem ők is a leterhelt állami egészségügyben kenik meg az illetékes elvtársat.
Hogy aztán minden mehessen tovább azon a csodálatos lepusztulás útján, ahol eddig is haladt.
Posztkommunista rablóprivatizátor tolvajkapitalista rabszolgatartó gazdasági és politikai "elitnek" olyan egészségügy is "jár".
Lehet még pár hétig a hálapénzre mutogatni- mellesleg az sem ugyanaz, mint az előre, illegálisan adott/ követelt zsebbelóvé- de ha nem tesznek legálisan, súlyos százmilliárdokat a magyar egészségügybe, akkor hamarosan Kongó is beelőz

bajkal 2013.06.13. 21:24:46

@karamellcukorka: Jaj, dehogy.Igen enni kell, nalunk is jogszabaly biztositja (elvileg max munka vagy főnök nem "engedi"), nem gond. Én max. arra gondolok a poszt alapján és a saját tapasztalatom alapján, hogy ez olyankor veszi rosszul ki magát, amikor valakit órákig várakoztatnak, de nem azt mondják, hogy órákig kell várnia, hanem mindjárt, azonnal, máris és ő meg a lelki teherrel, mert műtétre várni az vagy szimpla vizsgálatra is az (de tényleg egy abortusz vagy halott magzat eltávolítása még extrán teher, akárhogy is viszonyulunk a témához) és ilyenkor olyan megalázó tud lenni, hogy varakozol turelmesen es senki nem kepes azt mondani vagy elmondani, hogy nem tudjuk mennyit kell még várniuk...közben látod kényelmesen esznek, isznak.
Sajnos a tobbseg nem kenyelmesen eszik, iszik, ha igy lenne akkor szuper lenne az egeszsegugy, mert lenne eleg kapacitas.

A kavezgatas exkolleganovel konkret volt.Reggel erkezett, mindenki nagyon orult neki es vidaman udvozoltek, csevegtek vele főmusoridoben. Aztan gondolom, hogy kora delutan maradt ido rendes beszelgetesekre, amikor lementek a mutetek, csak epp ezert hulyen jott ki, hogy én megzavartam őket, hogy akkor engem most műtenek-e vagy sem. (délben aneszteziologus jott papirt alairatni, kikerdezni es hogy ugy tudja mutenek), 1-kor is ugy tudtak. 3-kor a kave mellol csak gyors kiszolt a nover, hogy ne aggodjak lesz mutet es beszelgetett tovabb a kulsőssel! Szerintem utana el is feledkezett rolam ő is. A fenti posztrol eslore az jutott eszembe, hogy valaki az en sztorimat irta ujra hoho:-(

bajkal 2013.06.13. 21:43:39

@IrishOak: Igen tudom a sorrendiséget. Ahol en voltam az orvos mondta (amit volt szerencsem nekem is latni), hogy ebben a korhazban a vezetes le se sz**ja a szakmaiságot, hogy itt a kisműtétesek élveznek előnyt...(a többit azért nem írom, mert az még szomorúbb).
Én a következőket tudom a műtéti sorrendiségről: 1. Az alfa-orvos betege előrébb való minden másnál. 2. A többiek marakodhatnak a maradék kapacitásért. 3. Életmentő műtét bezavarhatja az alfa-orvos műtétjeit (minek után ezt a műtétet kiharcoló orvost még akár meg is szólhatják). 4. Ha valaki fizetős műtétre jő, akár legálisan, akár fű alatt, akkor azt előre veszik (pl. fontosabb egy plasztika, mint egy rosszindulatú daganat). 5. Ha van turelmetlen, azonnal mutetet akaro paciens, akkor kideríti, hogy előrébb juthat-e, ha fizet az orvosának (kórházban már napok, hetek óta aszalt betegre gondolok), aki vegul bekeret a rokonoktol 100000 koruli osszeget es masnap műtik. (lehet penz nelkul is epp sorra kerult volna, de azért nem adják vissza neki a "hála"penz ezen formajat.
Egyebkent termeszetesen a szakmaisag dont, aztan minden mas. Amit en tudok, láttam az kamu.
X kórházban az abortusz azért elvezhet elonyt miomassal szemben, mert az abortuszert sokan, nem elég, hogy a kotelező összeget kifizetik, de a doki is kap 10-40000 koruli osszeget, mert "elvallalta". Letezik illegalis abortusz is, amikor hivatalosan eü kaparasrol van szó, de abortusz a valóság (ők is perkálnak rendesen). Gondolom ilyenkor a legalis lenezett abortuszt ez beelozheti....
Na mindegy. A valóság semmiképp nem szívderítő. Örülhetsz, ha nálatok valóban csak a szakmailag súlyozott műtéti sorrend él és egy hétnél tovább nem kell fontos műtétekre várni.

bajkal 2013.06.13. 21:58:15

@hazank fia: fizetsz csekken az abortuszert (itthon). Igaz nem.tudom, hogy valosan fedezi-e a mindenfele koltsegeit es valoban oda kerul, ahova ilyen alapon kellene (siman megmarad adminisztraciora). Sokan azon sirnak, hogy ilyen sokat? Es ezert megis megtartjak a gyerekuk, aztan meg lesz, ami lesz..

Lajos ghr 2013.06.13. 22:34:45

mi a baja, ez a menete a dolognak, a felhelyezés után várni kell, sőt sokszor bennis kell aludni egy napot előtte, az abortusz után meg az ágyban maradni kell amig nem engedik el az embert haza, még jó h összevérzett mindent a földön, mert amúgy minden ott lévő krvára vérzik, ez így megy. végülis tök normálisan zajlott minden.

karcsibácsi 2013.06.13. 22:37:14

@bajkal: Töredékét fedezné, ha a TB-hez kerülne, de amit az abortuszért fizetsz, az az államigazgatási eljárás díja.

lutria 2013.06.13. 23:50:06

A leírás szerint nem szeszélyből vetették el a tervezett babát,mi van ha elvitte a házat a bank,mindketten munkanélküliek lettek,munkanélküli terhes nő talán kapna állást manapság?Ha nincs munkája kapna GYES-t,GYED-et,bármit...???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 07:09:33

A műtét csúszását még értettem, megesik, hogy jön valami sürgősebb (hogy fietős beteg, vagy életmentő, az más kérdés)
De
"meg tudja-e oldani a vacsorát magának, mert itt nem nagyon lesz neki vacsora, ha esetleg ki nem marad valamelyik másik osztályról valami. "
Azért ez már, na.
Mondjuk ez nem is annyira a dolgozók sara, hanem a kedves kormányainké (az eddigi összesé), akik hagyták ennyire lezülleni az egészségügyet.

Dr.laikus PhD 2013.06.14. 07:20:31

@ColT:

Műtét napján amikor altatják a beteget nem tanácsos (nem szabad) enni.
Egy napot mindenki kibír - kivéve ha cukros - hogy nem eszik.

cenzorilla 2013.06.14. 07:23:06

@Olcsó kütyük:

Vedd le a webcímed légy szíves és ne kiabálj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 07:39:58

@Irkutszk: Szövegértés? Azon az osztályon mások is vannak. Ott már nem annyira a barátnőről volt szó ám.
Gondolod?

@Dr.laikus PhD: Ja, csak itt nem az volt a baj, hogy nem evett, hanem hogy "ja, marad estére a beteg? oldja meg a kaját, mer' nem lesz".
Khm, ez gáz.

@jágör68: Aki rendesen fizet TB-t, az sem jár naponta műtétre. Sok-sok évekig a közelébe sem megy egy egészséges ember az eü. ellátásnak.

Dr.laikus PhD 2013.06.14. 08:08:38

@ColT:

Látszik, hogy mostanában nem jártál kórházban.

Vacsora a reggelinél kiosztott zsömle, zsiradék az már reggel elfogy, erősen fokhagymás felvágott - azt nem eszik az ember lánya éjszakára -.

Nem gáz, vagyis gáz, de ennyire van pénz. Van jól gazdálkodó élelmezés és van ahol agyanaz a pénz csak ehetetlen ételre elég.

Két kórházban is jártam. Az egyikben az ételt átcipelik a klinika területén. A tea instant porból készül, ihatatlan, mert hipóval fertőtlenítik a csapos edényt. Kétszeresen egészségtelen.

Van a másik ahol viszonylag közel vannak az osztályok a konyhához. Alaprecipe azonos.
Három zsömle, 1 dkg legócsóbb margarin,ez a reggeli, szénhidrátot el kell tenni estére. tea amennyi beléd fér. Egész nap rá lehet járni.
Viszonylag ízletes ebéd három fogás, leves, második hússal, harmadik gyümölcs, vagy kompót.
Vacsora mint fent, tömény fokhagymás felvágottnak csúfolt, csomagolt két szelet papírvékony nagyon halvány (valaki azt gondolta, hogy ettől diétás) hússzínű valami. Zsiradék nyema.

Ugyanannyi pénzből, két helyről.

Ja és még egy másik. Azonos kórház két telephellyel, két konyhával. Az egyikben ehető az étel, a másikban pedig nem.
Két élelmezés, azonos pénz, más szakácsok. A norma megvan, csak ehetetlen.
A látszólag jobb körülmények dacára van így.

Ja és napi 550.- ft-ból. Valaha 250.- Ft volt.

Farkasokkal táncoló 2013.06.14. 09:33:23

@bajkal: Én tényleg nem értem, hogy mégis mit vártok el a mostani egészségügytől, na jó, az udvarias bánásmód nem kerül pénzbe, de ennyi, kifujt.

Nézz már utána, hogy mennyi orvos maradt az osztályokon (szülés-nőgyógyász nem ér, az egy külön állatfaj) és főleg mennyi nővér, és azoknak a nővéreknek mennyi a fizetésük? Nyugdíjba küldték a 62 évet betöltött orvosokat, nekem panaszkodott az orvosnőm (maga is hasonló korú jelzem), hogy régen volt legalább 6 év, amikor egy kezdő orvosnak volt rendes idősebb mentora, és ha nagyon elbizonytalanodott a diagnózisban, akkor volt kitől tanácsot kérnie, ma meg már képtelenek kezelni egy vércukor mérőt - tényleg, miért nem tanítják meg az ilyen apró kütyük használatát ??? - aztán nem tudta értelmezni azt hogy hiba (olyan magas volt a cukor, amit már nem tudott mérni), hanem cukormegvonás helyett még jobban megtömte a beteget cukorral, aki annak rendje s módja szerit meg is halt. (Mentős ügyelet volt, biztosan sokan emlékeznek rá. )

Nekem senki ne panaszkodjon az élelmezésre, mert aki ott verte a nyálát és forradalmat csinált 300 ft vizitdíjból (ééééérdekes, hogy mára más mennyien mondják, hogy ők nem is) az egye csak a száraz zsemlét meg az 1 deka flóra margarint kétszerre beosztva, vagy mozgósítsa a családot, hogy hozzon neki körömpörköltet főtt krumplival.

Ja és alázzuk csak még jobban az itt maradt orvosokat meg nővéreket, hátha azok is kimenekülnek, vagy átmennek maszek ápolást vállalni, akkor még jobb lesz a helyzet.

karcsibácsi 2013.06.14. 09:54:06

@hazank fia:
" elbujdosnek ha megolnem a gyerekem, nem pedig egy blogon sirnek a "kismama" megprobaltatasairol."

Szivemból szóltál.

Irkutszk 2013.06.14. 10:06:03

@Farkasokkal táncoló: Gyógyszerészkaron nekünk volt vércukormérő használata gyakorlaton. :/ Én abban a történetben inkább a túlhajszoltságot vélelmezem, mint a tudás hiányát.

karcsibácsi 2013.06.14. 10:07:45

@ColT:
"Khm, ez gáz"
Nem ez a gáz. A gáz, vagy ha úgy tetszik, a pofátlanság csimborasszója az, hogy miután úgy döntöttek, hogy a gyermeküknek "mennie kell" (micsoda eufémizmus!), van bőr a pofáján az miatt rinyálni, hogy kicsit várniuk kellett és az összevérzett padlót maga után fel takarította...

Farkasokkal táncoló 2013.06.14. 11:00:48

@karcsibácsi:

Most, hogy már kinyilvánítottad, hogy a te erkölcsi magasságod kb a Csomolugmát verdesi, abbahagyhatnánk ezt a témát, mielőtt átmenne abortuszellenző és támogató vitába az egész?

Farkasokkal táncoló 2013.06.14. 11:02:25

@Irkutszk:

Hát igen, egy hatodévest nekiereszteni éjszakai mentős ügyeletek, és akkora felelősséget a vállára tenni mint egy évtizedek óta mentőző orvosnak, hát ahhoz is pofa kell, no meg egy halott - bár nem hinném, hogy tanultak az esetből.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.14. 11:06:48

@karcsibácsi: No igen,azok a pofátlan dokik ahelyett ,hogy kikaparják képesek voltak a valóban betegeken és rászorultakon segíteni előbb.Igazán rendelhettek volna az "anyának" vmit a Gundelből.Nem is értem :).

karamellcukorka (törölt) 2013.06.14. 11:08:33

@Farkasokkal táncoló: Én azt gondolom előbb legyen a sürgősségi műtét, a császáros, a rákos, a szülés és utána a megszakítás. Nem arról volt szó, hogy a "kismama" elvetélt és s.o.s kell a kisműtét.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.14. 11:09:32

@Farkasokkal táncoló: Vagy ez vagy senki :(. Kevés a doki és most még kevesebb lett.

ritmikus csimpifon 2013.06.14. 11:17:38

Nekem vannak fenntartásaim a magyar egészségüggyel kapcsolatban, de a fenti esetleírás tényleg gyomorforgató. Úgy ír a babáról, mintha kutyát vitt volna altatni.

Egyébként meg belegondolva, ha mérnökként én is olyan szutyok aprópénzt kapnék, mint egy ápolónő, és annyit is szivatnának, mint őket, én se nagyon hagynám ki a munkaidőben pofázást, grimaszokat meg a "le vagytok szarva" attitűdöt. Csak mert. Az emberség le van szarva ha 1. nincs megfizetve az ember 2. a tetejébe még a sok tahó is rajtam köszörüli a nyelvét.

karcsibácsi 2013.06.14. 11:19:34

@Farkasokkal táncoló:
Egy rossz szót nem szóltam hozzád, nem véleményeztem az erkölcsi magasságodat.
Amennyire ismerem, ez egy olyan blog, ahol bárki kifejtheti a véleményét, akkor is, ha az nem hízelgő a posztolóra nézve.
A terhesség megszakítás nem lehet a fogamzásgátlás alternatívája. Ha elfogadjuk, hogy az emberi élet a fogantzatással kezdődik (márpedig biológiai értelemben ez nem kérdéses), akkor bizony az abortusz hmm..., hogy is mondjam finoman, hogy a jogvédők meg a feministák ne izgassák fel magukat, emberi élet kioltása. Innen már csak egy lépés a Tajgetosz. Azt gondolom, erről beszélni kell, még ha neked ez nem is tetszik.

Getta,grip 2013.06.14. 11:46:34

Ezerszer hallottam már ezt a történetet. Voltam műtősfiú nőgyógyászaton. Leírom hogy tisztában legyetek a folyamattal:
Először is ez a műtét egy kisműtét.
Annál aki még nem szült és szűk a méhszája tesznek fel egy pálcikát ami tengeri algából van és az a szerepe hogy kitágítsa a megfelelő méretűre a dolgot műtét előtt. A nem fizetős betegeknek olyat tesznek be ami olcsóbb és egy nap alatt duzzad meg, tehát egy nappal előtte kell menni, annak aki kifizeti meg az orvos barátja olyat tesznek be ami 4 óra alatt tágítja ki. Ennyit minimum kell várni.
Amikor reggel bejönnek az orvosok dolgozni 8-ra akkor nem műtenek. Vizitelnek, megbeszélnek, kávéznak, addig a műtősök állnak és szívják a fogukat. Az orvosok a királyok. A műtősnőknek, az anestheseknek a nővéreknek tele van a tökük. Majd jön a sorrend. Kisműtétből a fizetősek, barátok előre, többi vár. Megvan a sorrend, elkezdődnek a műtétek. Normál esetben megy egy nagyműtő, császárok, ilyesmik és a kicsi. Egy-egy altatóorvos mindegyikben. Rossz esetben valami gebasz van a szülőszobán, jön egy másik nagyműtét, altatóorvos elmegy mert csak kettő van és megáll a kisműtő. Tehát nem a személyzetre kell haragudni, hanem a viktorra meg a többire akik miatt elmennek magyarországról az orvosok, nincs altatóorvos itthon, kint tízszer ennyit kapnak.
Enni a saját érdekedben nem ehetsz, ha eszel akkor hánysz altatás közben után. Minden csupa hányás lesz, plusz belemegy a tüdődbe. Nem viccből van ilyen szabály. Mivel nem tudni hogy ki mikor kerül sorra, nem lehet reggel sem mondani hogy na egyél valamit mert csak egykor műtenek. Ilyen ez a popszakma.
A vérzés meg... Én láttam olyat aki vérzik, és amikor már egy liter vér van alatta akkor hidd el hogy odamennek, felvágnak a kocsira, bevisznek a műtőbe és feltakarítják. Ez egy kórház, itt senkit nem érdekel ha lát egy két csepp vért, csak a betegeket. Hülyén hangzik, de egy autószerelő sem fog odarohanni hozzád hogy segítsen, ha mondjuk lapos az egyik kereke a kocsidnak. Azt fogja mondani hogy menj el egy kútig és fújd fel. Sajnálom ha valakinek csalódást okoztam, de sose felejtsétek el hogy ez egy munkahely ahol a dolgozók havi 70ezret keresnek.
Egy jótanács, ne az orvosnak adjatok pénzt ha adtok, hanem a műtősfiúnak, műtősnőnek, anesthesnek és a szülésznőnek. Meglepődnétek ha tudnátok hogy milyen befolyással rendelkeznek. Ha az orvosnak adtok az elteszi és nem ad senkinek, így ne is várjatok a személyzettől semmi extrát. Mondok egy példát is, amikor fizetsz 130ezret egy szülésért a dokinak abból tudod mennyit kap a szülésznő?? A kiskasszába 200 Ft-ot!!! Amit elosztanak. Ha két szülése van a dokinak akkor elküldi az ötszázassal a szülésznőt hogy váltsa fel és megvárja amíg visszaadja a százast! És ez nem vicc. Volt olyan hogy a nőci megkérdezte az altatóorvost hogy megkapta e a pénzt amit az előző műtétnél a dokival küldött, azt mondta az altatóorvos hogy igen, pedig gondolhatjátok hogy mit kapott... Az orvosok szarháziak.

2013.06.14. 11:57:14

És akkor most melyikőtökre hasonlít a gyermek?
Komolyan, mi a bánatos lófasz indokkal lehet elkapartatni egy olyan magzatot, akit magatok is szerettetek volna?

karcsibácsi 2013.06.14. 12:06:43

@Getta,grip:
"ne az orvosnak adjatok pénzt ha adtok, hanem a műtősfiúnak, műtősnőnek, anesthesnek és a szülésznőnek"
Meg a beteghordónak.

Getta,grip 2013.06.14. 12:17:04

@karcsibácsi:
A nőgyógyászaton nemigazán van beteghordó, ott a műtősfiú hozza-viszi az embereket.

karcsibácsi 2013.06.14. 12:29:31

@Getta,grip: Persze, tudom, csak magas labda volt.
A nőgyógyász dokikkal kapcsolatban nekem is vannak rossz tapasztalataim (egyszer talán meg is írom), de általánosítani nem szabad.

büdösbanya 2013.06.14. 12:55:08

@Getta,grip: Na most akkor az orvosok a királyok, vagy a műtősfiúk és a műtősnők rendelkeznek komoly befolyással?

Továbbá: nyilván ők is megérdemlik a magukét a sok-sok erőfeszítésért, de hogy az orvosok pénzét egy az egyben adjam nekik... ezt hogy?

cenzorilla 2013.06.14. 12:56:45

@Olcsó kütyük:

A neved mellől szedd le a weboldalad linkjét. Ez itt nm a hirdetés helye.

oleszt 2013.06.14. 13:18:46

Mikor a 2. gyerekem szültem este 7 órától másnap du 2 óráig egy falatot sem ettem, és kétszer fél pohár vizet mertem meginni kánikulában. Mikor a kórterembe kerültem a nővér leordított mert vizet töltöttem magamnak, és nem őt néztem miközben magyarázott, mert ebédet már nem kaptam. Amikor a szülőágyról a szülésznő wc-re kísért nem adott betétet, ezért végigcsöpögött a vér az egész szobán, de én nem töröltem föl. Ha ennyi esze van akkor takarítson ő. Szóval nem kell úgy megsértődni, lesz még ennél különb is. Pl mikor más gyerekét adják oda szoptatni, mert a fél kórterem nincs bent, és sorban adják a csecsemőket.

bajkal 2013.06.14. 14:10:19

@karcsibácsi: Igen ez igaz, de legalább mégse ingyen van. Az államigazgatási eljárási díjak ugyanúgy kozos kasszába mennek vissza, mint az adónk, a tb-nk. Ha marad is a befizetőhelynél, akkor is az ÁNTSZ az ahol maradna, ahol szinten meglehetősen sok eü-s dolgozik.
A lényeg, hogy ez a "műtét" kivetelesen nem teljesen "ingyenes", ahogy sokan hiszik.
@Farkasokkal táncoló: Egy személy vagyok:-), én pont annyit amennyit írtál, emberi bánásmódot, megfelelő tájékoztatást. Ha az megvan, akkor szivesen megveszem magamnak a vacsorat a korhaz bufejeben, viszek be gumikesztyut az intenzivre, takaritom magam utan a klotyot, sot ha kell uritem a kateteres zacsimat, vagy mérek magamnak cukrot, sőt még csokival is megkínálom az éjszakásokat. Nekem ennyi eleg, hogy jo fej legyek/maradjak. A többi ember nem tudom, pontosan hogy gondolja.
@Getta,grip: Ezt lattam en is. De sokaig naiv voltam, mert azt hittem, amit az orvos kap abbol legalabb par ezret atad (nektek is). Van, ahol most mar az a gyakorlat, hogy az anesztes kulon jarkal (műtét előtt es után), es a betegek fizetnek neki is kulon.Feltetelezem ő se osztozkodik (nem altalanositok, van ilyen is, tiszteletem, akik nem ilyenek).
Hát elkeserítő.

neduddki21 2013.06.14. 14:13:39

Ez a poszt tényleg gyomorforgató. Minek a csöpögős bevezetés arról, hogy mennyire szerettek volna gyereket, ha utána meg "mennie kell" szerencsétlen magzatnak. Ezen kívül: hogy lehet úgy bemenni kórházba ilyen műtétre, hogy nem visz magával betétet? A posztíró amúgy nyugodtan segíthetett volna feltörölni a vért, mit csinált bent egész nap? A többi sirám még ennyi említést sem érdemel. Ha már tényleg nem volt más választás, mint az abortusz - amit kétlek a szirupos bevezetőt olvasva - akkor legalább mélyen kellene hallgatni és nem pitiáner vélt sérelmek miatt panaszkodni.

Kacsura 2013.06.14. 14:21:29

De könnyen ítélkezik itt mindenki! Pedig senki nem tudhatja, hogy a családjában nem fordul-e elő ilyen eset valamikor. Nincs 100 %-os védekezés.

A magyar egészségügy pedig tényleg katasztrofális, de azt mondom, ezt is érdemeljük. Nem azon háborodunk fel, hogy az orvosok, nővérek szarnak ránk, hanem egy fiatal pár döntésén. Aki legjobban háborog, legyenszíves megkérdezni aput-anyut, nagymamit, nem fordult-e elő a családban anno. Szemét k volt az illető vajon?
Komolyan borzasztó ez a mentalitás, ami ebben az országban van.

Kacsura 2013.06.14. 14:24:32

@karamellcukorka: Mert a császárossal, rákossal, satöbbivel olyan de olyan jól bánnak ám. Szarnak rájuk is nagyívben, ebben demokrácia van.

Dr.laikus PhD 2013.06.14. 14:27:37

@Kacsura:

Te sem azon háborogsz amin kéne. Hogy bánnak veled? Hogyan kéne? Tudod?

Csak azért mert páran azért sokszor vagyunk köztük, néha többet mint otthon.
Mégsem írunk ilyen posztokat, sőt tele vagyunk hálával és azt kérjük ki magunknak az orvosaink nevében, hogy annyit sem keresnek, mint egy kukás ember az autó hátuljánál. :((

Biztos minden családban volt valami olyan amit nem szok a világnak elmondani, de olyan barátnét sem tart aki világgá kiáltja a szégyennel vegyes fájdalmát.

Szóval nem köllött volna megírni sem így, sem úgy. Sehogy.

Dr.laikus PhD 2013.06.14. 14:30:17

@Kacsura:

Honnan tudod, hogy kire szarnak a fenébe is?!

Kikéred magadnak egy ismeretlen fiatal nő nevében, hogy miért kapartatta el a vágyott gyerekét, de sommásan ítélkezel olyanról amiről hangyafaszányi ismereted és tapasztalatod nincs.

Mikrobi 2013.06.14. 14:53:19

Ezt úgy hívják, hogy magzatgyilkosság. Az ilyenért életfogytiglani fegyház járna mindkét szülőnek!!!

DFK 2013.06.14. 15:13:58

Micsoda megfogalmazás: "mennie kell".
S TB-ből bizony csak az egészségügyi abortuszt volna szabad fininszírozni.

macska500 2013.06.14. 15:23:04

@ritmikus csimpifon: Megbocsáss kedves diplomás... Azért bunkó valaki mert kevés a fizetése? Vagy esetleg úgy gondolod,hogy van ebben az országban bárki, aki ezt a hivatást a fizetésért, vagy egyéb juttatásért választja? Igenis, senki nem engedhetné meg magának, hogy az egészségügyben, ott ahol a leginkább kiszolgáltatott helyzetben vagyunk,-igen vagyunk, ugyanis Te is kerülhetsz még kórházba - embertelenül bánjanak velünk!!! Ezért tart itt ez az ország ahol, mert rengetegen így gondolkodnak ahogy te...... kevés a fizetésem? dögöljön meg a bunkó beteg... szomorú...

lekvárlegelő hintaló 2013.06.14. 15:26:47

Úristen... hogy itt mindenki mindent mennyire tud, átlát. A srác nem tért ki arra, hogy miért döntöttek így, és szerintem nincs a világon ember aki "heccből" járna abortuszra. Nyilván megvolt a maguk igen alapos oka rá. Ez pedig az ő saját ügyük, senkinek nincs joga ítélkezni felettük. Attól még, hogy meg kellett tegyék, egyáltalán nem biztos, hogy jó szívvel tették. A post meg nem arról szól, hogy helyes -e az abortusz vagy sem, hanem az ellátás minőségéről. Szerintem sem feltétlen kell kiakadni 1-2 dolgon, amin ők kiakadtak, de a nővérek viselkedéséből ugyanaz az ítélkezősdi jön át, mint a sok mindenhez okos kommentelő megnyilvánulásaiból. Hogy leszarjuk, mert csak 1 szemét gyilkos. Mit tudunk mi a háttérről?

írhatok 2013.06.14. 15:50:08

Nekem a Szent Imre kórházban éppen ellenkező tapasztalatom volt, nagyon rendesek voltak a nővérek is, azt meg tudtuk, hogy az abortuszosoknak várni kell, amíg lesz műtéti "slot", nyilván a sürgős meg súlyosabb esetek fontosabbak. Leszámítva egyetlen nővért, aki rosszul szúrta a vénát (pedig majdnem sírva könyörögtem, hogy nem jó és nagyon fáj, vegye ki, és azért is erőltette tovább), igazán profi és rendes volt a gárda. Ráadásul akkora tumultus volt, hogy eredetileg azt mondták, hogy este hatkor el kell menjek, de annyira be voltam kómálva az anyagtól, hogy nem is tudtam akkor még rendesen beszélni se, így azt mondták, hogy aludjak inkább ott.
Viszont a rendelési idő kezdetétől való, azaz a nyolc és kilenc közötti kvaterkázást-kávézást helytelenítem, miközben a beteg már ott ülnek és várnak. Sokszor az egész nap csúszása ennek köszönhető. Ezt más munkahelyen sem lehet megcsinálni.

Rotoxis 2013.06.14. 17:13:56

@karcsibácsi: Na most lett elegem belőled. A beteg hordót a kádárhoz kell vinni. Tanuld már meg, hogy a foglalkozásod BETEGSZÁLLÍTÓ! Hrrrrr!

neduddki21 2013.06.14. 18:24:41

@írhatok: Ezzel egyetértek. Reggeliszünet egyáltalán nincs benne a munkaidőben, ebédszünet pedig húsz perc. Ha a rendelési idő 8-kor kezdődik, akkor az nem 9 órát jelent, mert még nem értek a reggeli végére, a reggelit és a kávét 8 előtt kell megoldani. Ez a legtöbb munkahelyen így van és a hivatalok is általában pontosan kezdik az ügyfélfogadást. A munkahelyi vezetőnek meg kellene követelnie a pontos munkakezdést és a munkaidő munkával töltését az egészségügyben is, ennek elmaradása nem indokolható a kevés fizetéssel. Itt nem arról az esetről beszélek, amikor az orvosnak más dolga van, hanem arról, amikor 8-kor fognak hozzá a kávézáshoz és a reggelihez, emiatt pedig csúszik a rendelés.
A posztolóval kapcsolatos ítélkezést - bár valóban nem helyes, mert nem ismerjük a körülményeket - a poszt stílusa váltotta ki. A negédes bevezető, aztán, hogy a magzatnak "mennie kellett". (Milyen felháborító megfogalmazás!) És hogy kismamának hívja az abortuszon átesett barátnőjét. Az abortusz elég nagy lelki teher lehet, ami mellett eltörpülnek és kisstílűek az olyan sérelmek, amiket a posztoló leírt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.06.14. 18:49:15

@neduddki21: árnyaljuk a témát.
jár egy szünet étkezésre, amit a dolgozó nem köteles ebédidőben kivenni ha a munka rendje ezt nem teszi lehetővé.
a nővérek jellemzően 06-14 óra között dolgoznak délelőtti műszakot. nekik előnyösebb 8-9 kor megszakítani a munkát mint mondjuk 1 kor. a nővér pedig mivel jellemzően egyedül van szakképzett nővérként 1-2 segédnővérrel az osztályon, el sem hagyhatja az osztályt, így ott reggelizik, adott esetben látható helyen. el is vonulhatna szépen a kantinba de akkor az a fél óra alatt nincs szakképzett munkaerő az osztályon. tehát inkább örülni kellene annak, hogy a nővér az osztályon eszik.
a munkaidő kezdése természetesen pontos kell legyen, és az is. fél 8 ra megjön az orvos, majd részt vesz a referálón, vizitel, elintéz száz röntgent, hazaenged 20 beteget, szóval úgy általában 3-4 ember munkáját, mert nincs csak egyedül az osztályon, majd miután ezt összehozta 29 perc alatt, lerohan gyorsan rendelni 8 órától.
ez szerinted működtethető munkamodell?
azok a hivatalok amikről te beszélsz egy embert max 1 munkakörre alkalmaznak, vagy két embert egy munkakörre, így lehetnek is pontosak. ha egyszerre 3-4 munkakörben dolgozol akkor elég nehéz pontosnak lenni, örülsz ha elvégzed egyedül a sok ember munkáját.
persze jön a kérdés, hogy akkor miért a szakrendelés kezdete 8 óra? azért mert a betegeket időre kell előjegyezni, óránként mondjuk 4-et, ha hivatalosan lerövidítik a szakrendelés idejét akkor kevesebb beteget lehet előjegyezni(2 órával kevesebb szakrendelés, 8 ember mínusz), és a várólista így szépen megnyúlik. a másik ok, hogy régen nem működtek az intézmények fele vagy még kevesebb alkalmazottal és volt minden munkára egy ember és nem egy fél

jágör68 2013.06.14. 18:59:06

Idézet a fecebook- os kommentekből:

Ildikó Szathmári · Debrecen
A tB-t azért fizetjük, hogy kapjanak nyugdíjat az idősek. Az egészségügyi járulék csak 7%. Azt is csak az ország 30% fizeti. Csak egész napos (24 órát meghaladó), ellátásra jár étel. Erről a törvényhozók tehetnek ők döntöttek így.

Na, kábé ennyi a nagy há.
Arról meg hogy ki mennyi "tébét" csal el arról mindenki maga dönt.
Mint ahogyan arról is, hogy egy köztudomásúan a végletekig alulfinanszírozott egészségügyben miért kell napi 2 doboz cigit elszívni, 3 liter sört/ 4-5 felest meginni, egészségtelenül étkezni, semmit se sportolni, stb, stb.
Meg persze arról is, hogy mindig mindegyik intézményvezető lenyilatkozza, írásban biztosítja, hogy mindig minden a legnagyobb rendben van- mondjuk havi 1-2 milliós fizetéssel lehet én is elő tudnám adni.
Csak igaza lesz az egykori ékesszóló miniszterelnöknek:
mindig, mindenben mindenki sáros.
Hol/mikor rontottuk el?
Lehet, mi tényleg Koppány népe vagyunk és nem Istváné.
Elvégre sokkal jobb a szabályok nélküli szabadrablás- kalandozás, mint egy hazaáruló által ránk erőltetett nyugati keresztény- kultúra.
Hát nem?
Az a lényeg nekem meg a családomnak jusson megfelelő egészségügyi ellátás- akár zsebbedugdosott lóvéval- a többi nem érdekel.
Mondjuk, hogy a zyebbelóvéra semmilyen garanciavállalás nem jár- hát kit érdekel....

hazank fia 2013.06.14. 21:01:29

Megszolitas nelkuli valasz, illetve nehany ujabb gondolat.

A google szerint a terhessegmegszakitas jelenlegi teritesi dija 29,710Ft. Nem vagyok jaratos a beavatkozas tenyleges koltsegeben a magyarorszagi viszonylatokban, de a valos koltsegnek ez talan a 20-50%-a lehet a terhesseg koratol fuggoen. Tehat ha ez az osszeg az ellatohoz kerulne, akkor is a maradekot az adofizetok alljak. A szolidaritasi elven mukodo magyar egeszsegbiztositas feladata, hogy fedezze a betegsegbol/balestebol bekovetkezo egeszsegkarosodasok ellatasat. A nem egeszsegugyileg indokolt beavatkozasokat jelenleg is mindenki zsebbol kifizeti maganak (mellplasztika pl.). Az, hogy barkinek becsuszik egy nem vart terhesseg, vagy meggondolja magat, az szinten nem tarsadalombiztositasi kerdes.

Az 1992-es magzatvedelmi torveny nehany reszlete:

- A FOGANTATÁSSAL INDULÓ magzati ÉLET tiszteletet és védelmet érdemel;
- A TERHESSGÉMEGSZAKITÁS NEM A CSALÁDTERVEZÉS ÉS A SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS ESZKÖZE;
- a családtervezés a szülők joga és FELELŐSSÉGE

5. §10 (1) A terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő SÚLYOS VÁLSÁGHELYZETE esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg.
(2) Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.

Hogy mi szamit "testi vagy lelki megrendulesnek", illetve "tarsadalmi ellehetetlenulesnek" ami indokolhatja egy egeszseges ELET (lasd torveny) kioltasat, azt mindeki konzervativ ertekrendje szerint dontse el maganak.

SusanneF 2013.06.14. 21:40:46

"Az orvosok és nővérek jöttek-mentek. Be a rendelőbe, ki a rendelőbe. Kávéval, cigivel, szendviccsel, beszélgettek, nevetgéltek... Gondolom, ez volt a megszokott szeánsz, amíg ezeket véghez nem vitték, addig nem indult el a nap."

Ez talán így normális,sok más munkahelyen is hasonlóan zajlik!A cigi max. úgy értendő szerintem,hogy vitték a dobozt magukkal,oda,ahol lehet!

"Az idő vészesen telt"
Mihez képest?Nem vérzett,nem volt rosszul...

" szerencsétlen "kismama" nem evett előző nap este nyolc után. Ismételt egy óra várakozás után (amikor a főnővér bejött a szobába egy másik pácienshez), megkérdeztük, hogy van valami probléma, mikor is kerülünk sorra? Az életunt nővér pedig azt mondta, hogy lehet, hogy 15 perc, de az is lehet, hogy 45. Ki tudja? -Gondoltam magamban, ha ő nem tudja, akkor én mit is tudhatnék?"

Akkor lett volna kismama,ha megtartja a gyermeket!
Amúgy én úgy tudom,éjféltől nem lehet enni.
A tervezett másféle műtétek és a sürgős műtétek talán prioritást élveznek,hisz itt egy egészséges nőről bezsélünk,és párjáról,és az ő döntésükről.

"Amikor az ágyból kikelt kissé elkezdett vérezni, ezáltal az ágynemű, a "hálóruha" és a padló is véres lett. Ismét bekopogva a nővérszobába szóltam az ügyeletes nővérnek, hogy legyen kedves, hozzon tiszta lepedőt mert a másik eléggé véres lett. A három nővér közül az egyik hátranézett, majd vissza, befejezte az éppen mesélt történetének az utolsó 4 mondatát és ülve, háttal a nővérszobából kibökte felém, hogy mindjárt visz. Ebből a "mindjártból" lett 30 perc, addigra a barátnőm feltörölte saját maga a véres padlót... 19:35-kor megkerestük a nővért, hogy adja a talpunk alá az útilaput és itt sem vagyunk. Kérdezte, hogy miért nem maradunk, hova sietünk ennyire? "

Miért is kellett volna maradniuk még?
Mire számítottak?Ez műtét,vérzéssel jár!!!
Feltakarították...és?
A legtöbb kórházban délután már alig van takarítónő-ez sokkal jobb eset annál,mint amikor egy 8-10 éves,egyébként rossz állapotú gyermeket kérnek arra,hogy takarítsa fel a hányását...!
A TB. akár ki is vonulhatna a nem eü. indokkal végzett abortuszokból!

Coffie (törölt) 2013.06.14. 22:22:12

na álljunk már meg egy kicsit.

most mindenki képzelje el, hogy néznének ki a kommentek, ha a posztoló nem azzal jön, hogy nem ismertetett okokból abortuszra mentek, hanem mondjuk

1, el kellett vetetni a babát, mert fejlődési rendellenessége volt
2, már elhalt a magzat, csak nem indult be a vetélés

ezekben az esetekben valószínűleg mindenki, aki gyerekgyilkosozott és a többi, sajnálná a posztolót meg a barátnőjét és mélységesen elítélné az embertelen eü dolgozókat.

mégis milyen jogon ítéli itt meg őket bárki? nem tudhatjuk, mi volt az okuk rá, és nem tudhatjuk, mekkora trauma ez mindkettőjüknek.

mindenkinek joga van az emberi bánásmódhoz és a normális eü ellátáshoz is, függetlenül attól, hogy kicsoda és miért kéri azt az adott műtétet, ezesetben az abortuszt.

és nem, nem a paciens dolga a vér feltörlése!

ilyen műtétre váró nőket váratni és bizonytalanságban tartani embertelenség, függetlenül az eü dolgozók meggyőződésétől (még akkor is, ha az utóbbiak mindig_minden körülmények között erkölcsös és a társadalmi normáknak megfelelő döntést képesek hozni, de ezt kétlem) és az ítélkező, lekezelő bánásmód egészségileg is veszélybe sodorhatja a beteget.

és mielőtt: nem vagyok abortuszpárti, de voltam már olyan helyzetben, amikor nem tudtam/akartam volna megtartani egy gyereket. senkinek nem kívánom.

nemhiszem, hogy 2013.06.15. 01:01:31

namàrmost egy nő két dologért tesz meg mindent. Hogy legyen gyereke, meg hogy ne legyen gyereke.

neduddki21 2013.06.15. 09:17:30

@csak néha benézek ha marhaságot látok: OK., árnyaljuk. Valóban, az új Mt. szerint a 20 perc munkaközi szünet bármikor kivehető, viszont nem számít munkaidőnek (ez a régi Mt-ben is így volt), így ha a nővérek 6-14 óráig vannak műszakban, akkor egyáltalán nem jár. Ha igénybe veszik, a munkaidejük ennyivel meghosszabbodik. Felőlem egyébként bármikor igénybe vehetik, csak akkor a rendelés kezdő időpontját határozzák meg úgy, hogy az a kezdő időpontban meg is kezdődhessen. Az előjegyzést is lehet a valós kezdő időponthoz igazítani. Bármilyen furcsa ugyanis, a betegnek is lehet munkaideje, amit nem feltétlenül azzal szeretne eltölteni, hogy a rendelési idő kezdete után a nővérek reggelijének befejezésére vár.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.15. 09:51:04

@neduddki21: Ha 8 órás munkarendeben dolgozik akkor kötelezően jár és kötelezően többet is kell dolgozni 20 perccel.Ne lovagoljunk már ezen. Sok nővér pedig 12 órázik.
Az előjegyzéshez pedig akkor lehet ragaszkodni,ha gépekről van szó,embereknél bármikor előfordulhat sürgős eset és mivel 1 doki van 3-4 ember melójára, ez van..de akine knem tetszik szülhet gyorson sok képzett tapasztalt orvost, vagy elvégezheti az orvosit . Emelt szintű színjeles érettségi után csak 6+5 év+ 2 nyelvvizsga. Bagatell.

karamellcukorka (törölt) 2013.06.15. 09:53:23

@Coffie: Ok. Kinek kell feltörölnie a vért? Ha a nem beteg nem visz eü betétet?(Ha visz akkor meg nem lett volna véres a padló, ki is nem vigyázott a tisztaságra?).
Az ápolónő és az orvos nem takarítónő.

jágör68 2013.06.15. 10:13:07

Nem a beteg dolga a vér feltörlése meg a megfelelő vérzés- felitató kötés az intimrészre.
De ahhoz, hogy ez így is legyen, ahhoz párszázmilliárddal több pénz kéne legálisan, szabályozottan tolni az egészségügybe.
Plusz le kell választani a kisebb ambuláns műtéteket, beavatkozásokat az amúgyis végletekig túlterhelt állami rendszerről.
De az megint pénz, mert kéne minimum minden megyeszékhelyre egy magánklinika, fekvőrészlegekkel, nővérekkel, teljes személyzettel.
De ez ugye megint pénz- ráadásul legálisan, szabályozottan kéne- ami Koppány kalandor népének nemigazán megy.

IrishOak 2013.06.15. 11:12:37

@Coffie: @neduddki21:
Na most; de tényleg:-)
A látogatókkal,páciensekkel ellentétben - akik sok évente, vagy legalább is nagyon ritkán látogatnak egy-egy kórház betegfelvételére- a nővérek nap mint nap ott vannak.Éjjel, nappal.
Mennek hajnalban, átveszik a műszakot. Felveszik a jelentkezőket, és amíg a vizitek zajlanak, vagy eldől hogy ki mehet, ki marad; elmennek kávéznak, reggeliznek.
Akinek ez fájdalmat okoz, azt megkérném, hogy a napi gyakorlatában- ne pihenőzzön,ne kvzzon, de főleg ne egyen. Micsoda egy dolog már az is, hogy vidéken pl bezárják a bankot ebédidőben... vagy a hiperben csak úgy bezárják a kasszát, mert majd be pisil a kasszás.
Emberek, legyünk már észen!!!

Az abortusz beavatkozását illetően pedig semmi olyan dolgot nem találok, ami hőbörgésre adna okot. Szokásos rend, szokásos várakozás, szokásos cselekménysor.Egyszerűen a felkészületlenség, a végig gondolás hiánya a szembetűnő a leírásból. Azt meg jól árnyalják a beírt vélemények, hogy egy tervezett/aztán 'mégsekell gyermek abortáltatása milyen erkölcsi fogadtatásban részesül.(Nem, nem életmentés, vagy egészségmegőrzés... pont nem!!! Bár attól még a sorát mindenki kivárja (pontosan tudom,mert vannak nagyobb súlyú dolgok is.)
Ha egy abortuszon, kaparáson, műtéten átesett nő a nőgyógyászatra nem visz magával betétet, vattát,ruhát... bármit; és a belőle távozó dolgok feltakarítását a földről; mástól várná el, akkor én meg azt mondom : el tetszett tévedni. Ha a lepedő véres, azt pont hogy figyelik.Mint szülés, vagy császár után. A vérzés mennyiségének és minőségének nagy jelentősége van.De ezt a pontot is "vétekként" rója fel a úr.Pedig egy műtősfiúval elcseveghetett volna pl.

Felnőtt emberek ne adják a butát, mert az nem mutat jól... be is fejeztem a véleményemet.

IrishOak 2013.06.15. 11:15:20

@jágör68:
Kedvesem; ön mindig a pénzzel van elfoglalva :-) Ami igaz is,de itt ahol a 300ft-ra hőbörögtek? Majd lesz szépen eü. magánbiztosítás, lepusztításra kerülő közkórházak, aztán megtudja a pórnép hol lakik az 'úristen.
Az ember olyan: ha van nem becsüli, szidja, aztán majd ha már az sem lesz siránkozhat, hogy régen jobb volt.

jágör68 2013.06.15. 11:29:03

@IrishOak:

Erre mondom, hogy Koppány népe... Vagy Kádár népe, ahogy tetszik.
Na igen, a magyar módi posztkommunista tolvajprivatizátor rablókapitalizmusról is le kéne szokni...
Magyarul:
nem az államilag lerohasztott intézményeket kéne haveroknak átjátszani, aztán hipp- hopp magánintézménynek kinevezni.
A magyar magánegészségügy nagy része is teljesen posztkommunista tolvajprivatizátor módon működik.

Coffie (törölt) 2013.06.15. 13:03:30

@IrishOak:
olvasd el még egyszer. én nem szidtam az eü dolgozókat, hanem azt írtam, hogy mindenki szidná őket, és felettük erkölcsbíráskodna, ha nem egy "sima" abortuszról lenne szó. így viszont a posztolóék kapták meg ugyanezt.
tudom, hogy a legtöbb eü dolgozó szívvel-lélekkel dolgozik, de ettől még ők is ugyanúgy ítélkeznek pl egy abortuszra váró nő fölött és igenis sokan emiatt nem végzik akkor ott éppen azzal a beteggel megfelelően a munkájukat. (itt olyan konkrét esetre gondolok, amikor pl direkt nehezen szúrják meg a vénát, had fájjon egy "olyannak" - mert tudok ilyenről)
nem írtam, hogy ne egyenek a nővérek, se azt, hogy ők takarítsanak. nem írtam azt sem, hogy miért nem adtak betétet.

annyit írtam, hogy rohadtul nem kéne erkölcsbíráskodni se a kommentelőknek, se az eü dolgozóknak, mert mindekettő veszélyes (ez utóbbi nem csak átvitt értelemben)
a takarítás nyilván a takarító dolga, nem, nem a betegé! hogy képzeled, hogy a frissen szült nő, (vagy ezesetben a frissen műtött) takarítso egy kórházban, ahol ő az ellátásra szoruló beteg???? ha van rajta betét, ha nincs.
ha pedig vinni kell betétet, vagy bármit, (most ne kezdjünk bele abba, hogy ez sincs így jól...) akkor ennyi idő alatt meg lehetett volna kérdezni, hogy van-e náluk minden, amire szükség lehet, és ha nincs, menjen el a srác és vegyen.
az meg, hogy a várakozás szokásos, attól még elég megterhelő és felháborító is bizonyos szempontból - lehet, ez sem az ottani dolgozók hibája, az viszont már igen, ha nem tesznek semmit azért, hogy ez elviselhetőbb legyen (mondjuk azt mondják az elején, hogy előfordulhat, hogy nagyon sokáig kell várni, vagy ilyesmi, tehát érdemi információt adnak emberi hangon) és ennek pedig a fentebb említett erkölcsbíráskodás az oka ebben az esetben, egyéb esetekben meg valószínűleg a figyelmetlenség.

IrishOak 2013.06.15. 13:49:38

@jágör68:
ebbe a véleménybe...sajnos nem tudok belekötni.Magam is hasonlóképpen gondolom.

IrishOak 2013.06.15. 14:02:04

@Coffie:
A félresikerült vénaszúrás- az marhára nem attól függ, hogy a nővér mit gondol magában az adott emberről. Van aki szakmailag tudja jól, mások nem.Van olyan aki megcsinálja egyedül, más meg tapasztaltat hív, van aki meg egyenesen az orvost.
Erkölcsi tanulságok vonódtak itt le, és általános emberi érzetek.

Amennyiben a nőgyógyászati műtéteken megforduló páciensek betétet meg svédasztalt szeretnének kérem hogy járuljanak a pénztárhoz... kb 250.000 perkálása után lehet kérni privát küretet illatos betéttel.(Ahogy a kb 500.000 ft egy szülés)bármit lehet. Amíg az átlag tb befizetések a havi 6600 ft-hoz tendálnak és nem a havi 80.000 hez addig ez felesleges álom.
A várakozás, és a műtéti rend dolgában ajánlom megcélozni az adott intézmény orvos-igazgatói pozícióját,hátha érdemben lehet cselekedni. Bocsánat, annyira abszurd dolgok jutnak eszembe, hogy nem is írom le.
Annyi bizonyos... aki nem jár sűrűn kórházba, kés alá, vagy kezelésekre, annak jut eszébe sok fura dolog. De ez nem a befizetett all inclusive nyaralás... ez a magyar eü. Amiről csak az jut eszembe: azon csodálkozom, hogy van még orvos, nővér, és nem dőlt össze az egész. Bár ami késik nem múlik.

magam adom 2013.06.15. 17:06:16

@Coffie:

"tudom, hogy a legtöbb eü dolgozó szívvel-lélekkel dolgozik, de ettől még ők is ugyanúgy ítélkeznek pl egy abortuszra váró nő fölött és igenis sokan emiatt nem végzik akkor ott éppen azzal a beteggel megfelelően a munkájukat. (itt olyan konkrét esetre gondolok, amikor pl direkt nehezen szúrják meg a vénát, had fájjon egy "olyannak" - mert tudok ilyenről)"

Honnan tudod? Magad is így csinálod? Vagy milyen szakmát képviselsz, és ott milyen esetek kapcsán nem végzed el megfelelően a munkádat? Autószerelőként melyik célcsoport az, akinek a javítandó kocsiját direkt rosszul javítod meg? Építőiparosként kinek a házát építed meg úgy, hogy összedőljön?
Normális vagy, hogy ilyet feltételezel és le is írod?????

Napi 60-70 véna szúrásánál örül az ember (sokszor jobban, mint a beteg), hogy elsőre, gond nélkül sikerül. Ha ekkora pitiánerséget feltételezel az eü. dolgozókról, miért is jársz magyar orvoshoz?

magam adom 2013.06.15. 17:07:03

zzzzzzzzzzzzzz képzavar zzzzzzzzzzzzzzzzz

Nevetgélő, fecserésző, DE életunt nővérek!? Mi van???

bajkal 2013.06.15. 18:14:53

Ismeretterjesztés: Az abortusz OEP által megállapított költsége kb. 130000 HUF, amely tartalmazza a teljesség igénye nélkül: az orvosok, nővérek (személyzet) munkadíját, ágyhasználatot (ágynemű mosás, vasalás), világítás, fűtés, altatószer, vákumfej (szívócső), műtéthez szükséges eszközök sterilizálása stb. költségeket.
Az abortusz jelenlegi díja 29710 (a teljes összeg), amit válsághelyzetre hivatkozással végeztetett abortuszok esetében kell kifizetni (válsághelyzet=, pl. munkanélküli lett vagy a férj lelépett stb.). Sokan megkérdezik, ha fizetik a TB-t, akkor miért kell külön fizetni érte? Válasz: azért, mert a TB-t arra fizetik, hogyha betegek lesznek, akkor ellássák őket, ezek a nők egészségesek (testileg).
Ez a 29710 HUF is az OEP-hez megy be és kiegészíti a 130-as összegre és a kórháznak visszautalja (az OEP-pel leszerződött állami kórházakról beszélek). Akinek nincs szerződése az OEP-pel (=magánkórház) ott a nőkkel megfizettetik a „tényleges” összeget (szóval annyit fizetsz, amennyit a kórház elkér érte, ami nyilván több mint ez a majd 30000 ft).
Szociális kedvezményt lehet kérni a 30000-re. (30, 50 és 100%-os kedvezményt).

bajkal 2013.06.15. 18:42:51

@hazank fia: Bocs, nem olvastam végig most az ujabb kommenteket, ezert az atfedes, en viszont nem a googlebol szedtem az infokat (de azonosak).
Ha erdekel egy "durva" hazai anyag a témával, felfogasokkal kapcsolatban, akkor (en nem tudom itt olyat hogy lehet), de keress meg priviben. Szivesen tovabbitom...(siralmas azonban arra keszulj).

Rotoxis 2013.06.15. 19:34:50

Még ilyen taplót, mint ez a Coffie!

kispotzak 2013.06.16. 20:03:52

Szerintem az abortusz erkölcsi megítélése ilyen blogon off... Úgy értem, bármennyire szörnyű, én is mélységesen elítélem és rettenetesnek tartom, de... Mo-on törvényes, legális, és nem, nem számít gyilkosságnak, ergo emiatt gyalázni a posztolót, ITT, hát, a fene tudja. (Úgy értem, nem a bezzeganya blogra írt, hogy jaj, jól tettem-e, nem-e stb, itt alapvetően nem a beavatkozások morális indoklásán szokott lenni a hangsúly). De evvan, nyilván egy ilyen téma mindenkiből kivált valamit (belőlem is, de nem írom le - nem pozitív, az tény).

Ettől függetlenül psztoló el van szállva, nem kicsit, nagyon. Senki nem bántotta őket, nőgyógyászaton voltak, ahol tényleg bármi beeshet, a pár órás várakozás nem olyan rettenetes. A vérzés meg... hát, igen, tényleg kellemetlen. És tényleg kell betét. És tényleg nem kell ám elvárni, hogy minden csepp vérre ugorjon egy saját bejáratú takarítónő. Vagy akkor nagyon rossz helyre ment abortuszra.

(Ismerős kislánya több, mint 2 napig nem ehetett, mert a fájdalom jellege, a vizsgálatok alapján nem tudták eldönteni, kell-e azonnali műtét. Anyuka nagyon ki volt akadva, a gyerek rettenetesen érezte magát az éhségtől, de nem gyalázta (mármint az édesanyja) a dokikat, meg nem hajtogatta, hogy ezért fizetem a tb-t...)

Ismerősömnek ab után, amikor ment volna haza, kérdezte a dokit, hogy megkaphatja-e a zárójelentést. Az orvos mérgesen ráförmedt: Miért, talán mutogatni akarja?
Sírt, kiborult, engem is felháborított a doki stílusa, de azt magyaráztam a csajnak (akit épp elég volt helyretenni az ab miatt, évekig ki volt készülve miatta, nem kicsit vágta földhöz a dolog), hogy Figyu, az orvosoknak ez nem egy "kedvenc" műtét, nem azért lettek nőgyógyászok, szülészorvosok, hogy ezt csinálják; egészséges babákat szeretnének a világra segíteni, és valószínűleg - ha érző lélek - őt is kiborítja egy ilyen műtét, ezért reagálta túl a kérdésed.

gömbőc33 2013.06.16. 21:12:23

Végigolvastam az összes kommentet..... Akkor most alapból az abortuszról... Én csak azért születhettem meg, mert az anyám nagynényje azt mondta az anyámnak: ha az elsőt elveteti, lehet, hogy nem lesz több gyereke. Innentől nem részletezem mit gondolok a TERVEZETT várandósság megszakításáról. Azonban elmondom, hogy mi nem akkorra terveztük a gyermekünket, amikor megfogant.... Még várni akartunk.... Azonban annak ellenére, hogy a lakás kicsi, hogy nekünk is van hitelünk, megtartottuk a picit. Egy 4 hónapos gyönyörű kislány szuszog mellettem... Terhességi cukorbetegséggel, császármetszésre várva 23 órát töltöttem a szülőszobán 2 db korpovit keksszel, és néhány korty ásványvízzel.... Mert mindíg volt egy sürgős eset, ahol élete(ke)t kellett menteni..... Én jól voltam, csak nem tudták megindítani a szülést..... Én a posztíró helyében annyira nem dicsekednék ezzel a tapasztalattal.....

Irkutszk 2013.06.17. 10:06:17

@Coffie: Egyik általad felsorolt lehetőség sem tervezett terhességmegszakítás, hanem kényszer. Nagy különbség. Ahogy @neduddki21: is említette, a stílus váltotta ki az ellenérzést a történetíró iránt.

bajkal 2013.06.18. 19:08:17

@Coffie (törölt): Töröltek vagy törölted magad?
Amit irsz, higy pl. rossz venaszuras, szerintem se egyedi.
Noi forumokon nagyon sokmindent lehet olvasni (aminek persze vagy hiszunk vagy nem), de egy csaj, aki egeszsegugyben dolgozonak vallotta magat, irt egy nagyon durvat, hogy amikor meg gyakorlaton volt, akkor a fonoveruk kiment a mosdoba es kopott egyet a kagyloba, hogy ezt minden ab.nak. (es persze valoszinu, ha johiszemuek vagyunk nem szurt direkt melle is...). Sajnos a holgy olyanokat is emlegetett, hogy nagyon csunyakat tudnak meg a mutet alatt is mondani kaparas kozben (mikozben a paciens alszik).
Sajat tapasztalat: paraszt stilus, mert elfelejtette a doki nagy rohanasban vegignezni a leleteimet es ő arra kovetkeztetett, hogy abortuszra jottem...(ja egy honapja elhalt babaval mi a tokot kellett volna csinalnom, ha nem azotfogadni az sztks-nak, hogy irany a korhaz es adta a beutalot).
...azt hiszem egyetertek veled:-(.

magam adom 2013.06.18. 22:28:28

@bajkal:

Nos, ezért kell olvasgatni mindenféle fórumokat, oszt' elhinni a magukat egészségügyben dolgozónak (???) vallók okosságait, és történeteit.
???= az egészségügyben dolgozó nem egyenlő az egészségügyi dolgozóval.

karcsibácsi 2013.06.19. 17:16:36

Gábor Váradi: abortuszra sehogy nem mentek. Már ha épelméjűek vagytok.

bajkal 2013.06.20. 10:49:55

@magam adom: zon a fórumon vallalta a nevet nővér volt majd kesobb műtosnő. (de nyilvan nem irom ide ki).
De persze igaazd van semmit se kell elhinni. Mindenki hazudik. Minden hazugság. Főleg, ha egészségügyben bizonyos embereket bizonyos esetekben rossz színben feltűntetők kijelentései esetében.Szerintem is szuperül bánnak egy abortuszossal. Még pszichológust is adnak mellé, és senki.nem.ítéli el a tettéért és ennek senki nem ad hangot, se előtte, se a háta mögött, se miközben nincs tudatánál, se pedig az ilyen kommentekben, amiket itt olvasni, ugye? Coffie csúnyán rátapinott valamire, ami egy tyúkszem az egészségügyben: a páciens minden parasztsága és penze ellenere is kiszolgaltatott.
es ezzl visszaelni akar konkretan akar csak erzelmiszinten a legalja (es van aki megteszi, akar hisszuk akar nem).(nem nem mindenki!)

magam adom 2013.06.20. 13:27:57

@bajkal:

Általánosítás. Én nem találkoztam még negatív bánásmóddal az eü-ben azért, mert a páciens ab-os, HIV-es, stb. lett volna. Sőt, a bilincselve hozott sérült sem "élvezett" hátrányt, vagy hátrányos megkülönböztetést. Persze, lehet, hogy az én tapasztalatom egyedi. Láttam már nemtörődömséget, flegmaságot, nem gondolom, hogy helyénvaló lenne, de ez soha nem volt köthető a beteg anamnéziséhez, vagy aktuális állapotához.
Megjegyzést tenni azonban, azt gondolom, lehet. Volt, aki a kilencedik ab-ra jött (hozzáteszem, nem cigózok). Igen, mindenki megjegyezte, hogy nem ez a módja a családtervezésnek. De ezért senki nem szurkálta szarrá a vénáját, és mind emberileg, mind szakmailag megkapta a korrekt ellátást. Na, istenem, ha esetleg ő volt aznap az utolsó kisműtétes, akkor meg mi van? Sajnos, valakinek utolsónak is lenni kell. Ismétlem: HA ESETLEG.
Ha a nem kívánt terhesség oka egy erőszak, vagy betegség miatt kell az ab, akkor igenis van szakember, pszichológus, aki foglalkozik a pácienssel, ezt a szakorvos ajánlja is, illetve a nőgyógyászaton, onkológián, gyermekgyógyászaton nagyon sok helyen foglalkoztatnak is pszichológust. Ha erre valódi igény van, akkor tessék azt igénybe venni.
Igen, Coffie csúnyán tapintott rá valamire. Nem csak a páciens a kiszolgáltatott az egészségügyben. Az ott dolgozók legalább olyan kiszolgáltatottak. Tudod Te, mennyi hamis vád, és betegpanasz történik nap, mint nap? Tudod Te, hányszor hülyéznek le nővért, asszisztenst, és orvost is a betegek? Amikor eleve elutasító a hangnem és a viselkedés, de az "életét" mégis a kezedbe adja, tudod Te, hogy milyen érzés? Azok az eü dolgozók, akik az életük nagy részét a munkahelyen töltik, az áldozatos és felelősséggel végzett munkájukért sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést nem kapnak, és igen, ki vannak téve mindenféle elvárásnak (amikor a kaja minősége és mennyisége miatt is ők vannak felelősségre vonva), nos, ezzel visszaélni akár konkrétan, akár csak érzelmi szinten a legalja. A mondat utolsó részét Tőled idéztem. Csak az alany változott.

Anne_B 2013.07.03. 00:46:22

Az a szép amikor már a vacsora minősége is az orvos/nővér felelőssége :)

Hatesz79 2013.08.07. 15:54:03

Hu kedves posztoló át kellett volna gondolni mielött ezt leírod ide.

Csak néhány gondolat az íráshoz:

Kismamának hívod a párodat, akit beviszel kaparásra, mert mégsem kell a tervezett gyerek??? Babának hívod a magzatot??? ("Volt baba nincs baba", hu te aztán morbid vagy)

Hagyod hogy műtét után maga törölje fel a vérét, ha már azonnal nem ugrik a nővér? Te mit csináltál közben?

Amúgy ott sem lehettél volna, megmondták, hogy húzzál el, nem? Tudod miért? Nem véletlenül adták ám oda azt a sok papírt! Előfordulhat, hogy a a "kismama" a várakozás órái alatt elolvassa azokat, esetleg rájön, hogy egy kezdődő élet van a kezében és lehet meggondolja az abortuszt... Tudod az ő teste, egy ilyen beavatkozás nem olyan ám, mint egy foghúzás!

A TB nem hinném, hogy fizetné az "á mégsem kell a gyerek" terhességmegszakításokat. Legalábbis remélem nem. Fel sem fogod a döntésetek súlyát, majd csak akkor, ha kiderül, hogy az abortusz következtében nem lehet már többé terhes a barátnőd.

Az irományodért pedig szégyelhetnéd magad kedves posztoló. Te csak állsz és passzívan szemlélsz mindent, de azonnal ugorjon mindenki egy orvosilag nem indokolt beavatkozás miatt.
Felháborodsz mindenen, de hogy hoznál a szegény szobatársnak valamit enni... (Nem értem ő miért nem ment haza, hiszen nem volt beteg)

Remélem egy életre lemondasz a gyerekvállalásról, felelőtlen bunkó vagy az írásod alapján. És közönséges gyilkos. Fogadd részvétem a halott baba miatt...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása