Annyira kellemetlen volt, hogy kicsordult a könnyem

2013.05.23. 10:40

images_9.jpgOtt álltam egyedül egy szál semmiben. Amikor kimentem, a számítógépeken épp a Farmerama játék ment.

A mi nap egy sztorit olvastam a blogon, és gondoltam én is elmondom a történetemet.  28 hetes hetes voltam amikor haza látogattam egy osztálytalálkozóra. Kismama lévén elfelejtettem magammal vinni a terhes papírjaimat és Eu kártyámat, amiket direkt kikészítettem az indulás napján az asztalra. 2 éve élek külföldön, és lemondtam a magyarországi egészségbiztosításomat, csak egy országban fizetek. Egy nappal a visszaérkezésem előtt rosszul lettem. A nővérem velem volt, egy családtagunknál aludtunk, hogy hajnalban könnyen kijussunk a reptérre. Bekeményedett a hasam, hasmenés érzésem és hányingerem támadt.

 

Elszaladtam a wcre, és hirtelen nagyon furcsa alakja lett a pocakomnak, ekkor már síkítottam a nővéremnek aki azonnal hívta a mentőket. Méhösszehúzódásaim voltak, nagy nehezen kimentem a nappaliba, ágyon feküdve vártuk a mentőket akik szerencsére nagyon gyorsan megérkeztek. Mire bejött a mentős, a húzódások lelassultak, és én is kezdtem megnyugodni. Nagyon segítőkész volt és mondta, hogy biztonság kedvéért bevisznek a kórházba.  Innen jön a fincsi rész. Éjszakai nővér duzzogva kéri a kiskönyvemet, mondom nincs. Na itt majdnem hazaküldött. Elmondom mi történt, mondom neki hogy nagyon megijedtünk ilyen még nem történt sose, első terhesség, nem igazán tudom mire számítsak. Be vezettett egy szobába, ahol megnézte a baba szívverését, de azt elfelejtette közölni, hogy most akkor mit lát a készüléken. A szívverést én nem hallottam. Ott ültem egy órát idegeskedve hogy akkor most mi van.

 

Lejött egy orvos nagy álmos szemekkel (hajnali 1kor volt), hogy akkor én nem fizeteke TB-t. Mondom nem, de ha kell kifizetek bármit, nem érdekel. Ő nem tudja, hogy egy hogy működik. Mondom neki nem érdekel, hogy van a babám, könyörgöm nézze meg! Hát...akkor menjek be egy kis szobába és megvizsgál. Bementünk 5x5 méteres szobába ahol se szék se semmi, csak egy felfekvő. Bementem, levetkőztem (addig ők néztek a nővérrel), felfeküdtem széttett lábakkal, és a doki megvizsgált. Annyira kellemetlen volt, hogy kicsordult a könnyem. Méhszáj zárt.Öltözzön fel. Ott álltam egyedül egy szál semmiben. Amikor kimentem, a számítógépeken épp a Farmerama játék ment. Elkezdték felvenni az adataimat. Jöttek olyanokkal, hogy volt e mélyvénás trombózisom, kivették e mandulámat...adjam oda a lakcímkártyám. Mondom nincs. De kell hogy legyen. Mondom, külföldön élek. Jó, akkor hol laktam azelőtt. Szeged. Erre a nővér közli hogy miért nem oda mentem, nem is ide tartozok. Jó akkor ők most felvesznek éjszakára.

 

Sok fintorgás közepette a nővérem is csatlakozott a párbeszédekhez. lementünk, a nővérek kitöltötték a kórlapot. Nővérem elszerette olvasni, és kikapták a kezéből mondván kérjem ki hivatalból, nincs jogom elolvasni. Annyit pont elkapott nővérem a kórlapról miszerint alultáplált vagyok, és nem beszámítható. Mikor saját felelősségre úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a kórházat mindenki megnyugodott, hogy etetheti a teheneket tovább. Adtak gyógyszert amit belecsomagoltak egy darab papírba, hogy az segít a méhösszehúzódásokat lenyugtatni. 

 

Amikor hazaértem, első utam a kórházba vezetett, mint kiderült, a baba befordult. Egy rohadt jó szót nem kaptam az este.

 

Anna

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mondeoman 2013.05.23. 11:09:11

Hát nem sok érdekeset tudok kihámozni ebből a sztoriból. Le kellett vetkőznie (orvosnál néha kell ilyet csinálni), a nővér Farmeramázott (de azért amikor megérkezett a beteg, akkor foglalkozott vele, vagy nem jól értem?), a nővér nem mondta el, hogy mit lát a készüléken (meg kellett volna kérdezni), megkérdezték, hogy volt-e mélyvénás trombózisa (dögöljek meg, ha értem, hogy ez miért zavarta a posztolót), felvették éjszakára (dettó, ezt sem értem).
Ami így első olvasásra az orvosra/nővérre fogható, az mindössze annyi, hogy nem adták oda a posztolónak a kórlapot. Bár nem tudom, hogy ilyenkor mi a szabály, lehet, hogy nem adhatják a betegnek, de azért ez a "nincs joga elolvasni" furcsán hangzik.
Ja, meg hogy a beteg még egy jó szót sem kapott. Romlott ez a világ, én mondom...

kispotzak 2013.05.23. 13:26:10

Gondolom, az volt számára kellemetlen, hogy elég elutasítóak voltak. Nekem kívülállóként inkább a "beszámíthatatlan" a furcsa, kiderült vajon, hogy ezt miért írták rá? (Azért a beszámolóból nem derül ki, hogy ő hogyan reagált a helyzetre, lehet, hogy az idegeskedés, és a közönyösnek érzett reakció miatt balhézott, csak azt elfelejtette leírni).

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.05.24. 08:56:52

"Annyit pont elkapott nővérem a kórlapról miszerint alultáplált vagyok, és nem beszámítható."

Bizonyára azért írták ezt a kórlapra, hogy ne kelljen fizetni senkinek, mehessen a TB pénzéből az ellátás.
Nem beszámítható: nem tudták meg az adatokat, nevet, címet
Alultáplált: valami indok az elvégzett vizsgálatokra.

Terézágyú 2013.05.24. 08:58:32

Én ugyan mindig a beteg pártján vagyok a Praxis blogon, és elhiszem, hogy ebben az esetben is az orvosok voltak a rosszfiúk - de ez a levél rettenetes... :( Van legalább nyolc általánosa a levélírónak?

Tóninéni 2013.05.24. 09:12:18

Azért nem értitek hogy miről ír, mert az itteni mocsokhoz vagytok szokva. Két év külföld -gondolom, nem Moldávia- után már nem ugyanaz az összehasonlítási alap. Az itteni egészségügyben nem ember vagy, hanem csak a "betegség" hordozója, egy tárgy. Ez volt bántó a csaj számára.

csepke 2013.05.24. 09:20:49

Lehet hogy az összehasonlítási alap stb. De itt az a helyzet volt hogy a csaj semmivel nem tudta igazolni hogy valahol biztosított-e, ha egyáltalán. De ellátták ingyen. Ilyen formán pedig a világ bármely részén legyen hálás, hogy a többi helyi htb fizetők állták az orvosi költségeit.

Tóninéni 2013.05.24. 09:32:01

@csepke: Írta, hogy kifizeti, ha kell.

SarahConnor 2013.05.24. 09:41:43

Mit jelent az, hogy a baba befordult?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 09:54:57

na most nem tudjuk a vegeredmenyt ami pedig nagyon erdekel!!!
csaltak az orvosok vagy nem??? fizetett vegul a KULFOLDI kismama vagy nem?

karcsibácsi 2013.05.24. 09:56:29

Nem egyszer tologattam már hasonló, néhány éve külföldön élő, ott minden bizonnyal feketén valamilyen aljamunkát végző, nagyképű, nagypofájú alakokat, akik azt hiszik, hogy ők sz@rták a spanyolviaszt. Az ilyeneknek talán nem kellene hazalátogatni az "itteni mocsokba", ugye, @Tóninéni:?
A sok sületlenségből, amit összehordott, annyi mindenesetre kiderül, hogy alaposan megvizsgálták, részletes anamnezist vettek fel tőle ("Jöttek olyanokkal, hogy volt e mélyvénás trombózisom, kivették e mandulámat") és még gyógyszerrel is ellátták, holott az már igazán nem lett volna kötelességük.
Ja, hogy nem terítettek elé vörös szőnyeget és a Claudio Abbado vezényelte bécsi filharmonikusok nem játszották érkezésekor a bevonulási indulót?? Hát ez bizony tényleg felháborító!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 09:59:12

@▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒: hat igen, szoval CSALTAK!!!
akkor feljelentest az arcukba, mi az hogy igy elsurmatjak a KOTELEZO dolgaikat???

a kismama meg nyugodjon le, ha komoly gond lett volna akkor azok a farmeramazott marhak az adofizetok penzen helyt alltak volna

blue angel 2013.05.24. 09:59:32

En mindig a kismamak partjan vagyok, akkor is, ha kismamanak lenni egy tudatbeszukult allapot, amirol nem tehetnek.
Magyar szemmel nezve nem tortent semmi egbekialto, csak a szokasos. Meg jo fejek is voltak, ellattak papirok nelkul.
5 eve Svajcban elo szemevel egesz mas a helyzet, ha kulfoldon gondozzak a terhesseget, meglepo lehet az itteni hozzaallas.
Itt az ugyeletre beeseskor is olyanok az emberrel, mintha egy szallodaba erkezne, ahol koruludvaroljak, kenyelmesen elhelyezik, futva erkezik az orvos meleg mosollyal, kezszoritassal, bemutatkozassal, megnyugtatassal. Az adminisztracional porognek hajnal 2-kor is, h mihanarabb orvoshoz kerulj.
Egy betegiranyito elkiser a vizsgaloba, nehogy eltevedj, egy terhest rogton olyan veszhelyzetek ellatasara alkalmas szobaba helyeznek el vizsgalatokra, ahol szerintem egy kisebb mutet is gond nelkul vegrehajthato lenne, legalabbis a falakbol logo csovek, oxygen, es egyeb gazos palackok erre utalnak. Hozzak az EKG-t, kozben bekotik az infuziot, gondolom, a biztonsag kedveert, majd hozzak a CTG-t, ekozben egy nover 5 percenkent bejon mosolyogva, megnyugtatni.
Nekem ilyen volt az ellatas, mikor gorcsokkel bekerultem.
Mindenrol tajekoztatnak, minden vizsgalatot elmagyaraznak, megbeszelnek. Udvariasak, kedvesek, emberiek, a vilag legbiztonsagosabb helyen erzi magat az ember.
Ez csak penz kerdes. Az itteni orvos es nover meg van fizetve, a korhaz modern, vannak muszerek es anyagok, az orvos nem dolgozik hullafaradtsagig, mindig kipihent es turelmes szemelyzettel talalkoztam.
Kivanom, h az itthoniak is atelhessek egyszer azt, milyen felelem nelkul korhazban lenni, es milyen az, amikor a beteg a fontos.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 10:03:42

@blue angel: mehetett volna a T. politikusoknak fenntartott kutvolgyibe is, csak ott a portan nem jut tovabb fizetes nelkul
nekem adofizetonek szimpibb lett volna ha szamlasan kap valamit mert legalabb az AFA nalunk landol

blue angel 2013.05.24. 10:03:57

Nem igazan erezheto az elozo kommentembol, h en is ugy latom, megtettek, amit meg kell, ellattak, megvizsgaltak, gyogyszerrel ellattak.
Csak a mod lehetett a mashoz szokott kismamanak furcsa, itt az orvos elott nem vetkozol, hanem kapsz egy egyszer hasznalatos korhazi lebernyehet magadra, ha alul semmiben kell elvegezni a vizsgalatot, es nem kell a vizsgalo agyig pucer fenekkel elszambazni, mikozben nez a nover es az orvos. Ilyen kulonbsegeket erzekelhetett, de valoban ellattak.

blue angel 2013.05.24. 10:05:18

*lebernyeget, olyan belebujsz a kezeddel, es van egy kotokeje, nem tudom a nevet...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.05.24. 10:05:43

"Kismama lévén elfelejtettem magammal vinni a terhes papírjaimat és Eu kártyámat..."
Ezzel mit akart mondani? Hogy minden kismama feledékeny vagy azt, hogy pont a terhességével kapcsolatos legfontosabb dolgokat felejtette otthon?
Remélem az utóbbit.

"Öltözzön fel. Ott álltam egyedül egy szál semmiben." <- és ezzel mi a gondja?

..."Jöttek olyanokkal, hogy volt e mélyvénás trombózisom, kivették e mandulámat...adjam oda a lakcímkártyám." <- mégis mit kellett volna kérdezniük? Hogy milyen az idő a ködös Albionban?

Amúgy meg ellátták, megvizsgálták, gyógyszert is kapott és mindezt ingyen.

Nem szeretném minősíteni szegény posztolót, szemmel láthatóan sok kihívással kénytelen így is minden nap szembenézni.
És nem az alultápláltsága miatt.

Dr.laikus PhD 2013.05.24. 10:07:39

@Fenimore:

Fejvégű lett végre. Készülve a születésre.

vitalis06 2013.05.24. 10:07:39

@blue angel: akkor lenne igazad, ha nála lett volna a biztosítási kártyája. De nem volt semmi. Igy pedig a legtöbb országban szépen hazaküldték volna, vagy leküldik a sima ügyeletre. Vagy azt mondják jöjjön vissza holnap.
Itt még rendesek is voltak, ráírtak mindenféle fake dolgot a lapra, hogy ne kelljen fizetnie (oké azért is, hogy nekik ne legyen extra adminisztráció)
Ennyi történt.
És ki az a hülye, aki terhesen (és nem 3 hónaposan) biztostási kártya nélkül utazik?

Doryyka 2013.05.24. 10:10:21

@blue angel: minden szavad igaz. Dobbenet. ( szinten Svajcban).

Doryyka 2013.05.24. 10:12:26

@vitalis06: nem kuldik haza, csak megkapja a szamlat, es kifizetheti csekken pl.

Fejesrob 2013.05.24. 10:18:03

@blue angel: Hogyne. Ha van biztosításod.

Fejesrob 2013.05.24. 10:20:30

@Doryyka: Itt ez kellene, csak ennyire még nem kifinomult a rendszer.

Azt hiszem ez a kismama még jobban megdöbbent volna, ha az orvos svájci minőségben ellátja, majd kiküld neki egy számlát svájci díjjal.

Nem véletlenül nem hívott maszek orvost, pedig van, éjszaka is.

csepke 2013.05.24. 10:21:53

@Doryyka: Ez érdekelne, hogy tudják elérni hogy ténylegesen fizessen, ha eetleg turista és aztán fizetés nélkül hazamegy? Tudsz erről mondani valamit? Miközben a közlekedési bírságok is behajthatatlanok határokon át?

vitalis06 2013.05.24. 10:22:56

@Doryyka: nem teljesen igaz, én szenvedtem USA (eu-ra és érvényes) biztostással Németországban. Nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, (nem kártya volt, hanem 3 A4-es papir) éjszaka adminisztráció nem volt, (nekem nem kellett befeküdnöm, tehát nem maradtam ott reggelig) végül az ismerős, aki behozott papírjait is lefénymásolták a biztonság kedvéért. és az egész hercehurca eltartott vagy 3 órát. Addig álltam törött karral a recepción

blue angel 2013.05.24. 10:24:09

@Fejesrob: Biztositas nelkul is ellatnak itt, de jon a csekk utana, amit magad rendezel.
Biztositassal is csekk jon utana, amit magad befizetsz, es a biztositod, miutan elkuldted a papirokat neki, visszautalja a szamladra az osszeget, attol fuggoen, milyen biztositasod van.
Az ellatas nem kerdes, csak az a kerdes, mennyit fizetsz majd te magad belole.
Az mas kerdes, h nem lehetsz itt biztositas nelkul hosszu tavon, mar az L, ideiglenes munkavallalasi engefelyhez is kell bizti. De ha hazardirozol, es kinnt vagy bizti nelkul, majd baj tortenik, ellatnak. Csak utana jon a tobb titezer svajci frankos csekk, ami igen kellemetlen.
A kismamanak is lehetett volna szamlat kiallitani, csak az orvos nem tudta, h hogyan. Ezert inkabb nem beszamithatot irt, mint aki nem tudja az adatait.
De ellatta, a lelkiismeretevel nem kell elszamolnia.

blue angel 2013.05.24. 10:25:09

@vitalis06: Svajcot irtam, nem Nemetorszagot.

qbr 2013.05.24. 10:26:18

Nekem csak egyetlen egy dolog szúrt szemet az egészben: az orvos nem tudta pontosan annak a menetét, hogy milyen módon fizetheti ki az érvényes TAJ kártyával nem rendelkező beteg az ellátását.

Ennek kapcsán valószínűleg képzésre, vagy egy (ilyen tekintetben) jól definiált SZMSZ-re lenne szükség.

Azt pedig soha nem fogom megérteni (és már nem az első ilyen levelet olvasom), hogy miért lepődik meg azon valaki, hogy hajnali egykor álmos szemei vannak az orvosnak.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 10:35:15

@csepke: ha az ember kulfoldre megy, akkor kothet ketfajta biztositast baleset esetere, az olcsobb olyan hogy neked kint keszpenzzel kell fizetned az orvosi ellatasert es utana valahogy kifizetik neked utolag, a dragabb meg olyan hogy a biztosito ott helytall
ja hogy ez PENZBE kerul? hat az orvos sem a halas szemek miatt dolgozik hanem a penzert

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 10:37:26

@Tóninéni: Németországban vagy Angliában nagy kezétcsókolommal fogadnák az itthoni mocskot, meg is teszenk mindent hogy itt lehessenek :D. Ja és ott az ottani jövedelmekhez képest fizetnek jóval több eü járulékot. Ott külföldön bizony nem látnak el kártya nélkül, a doki egyből azt kéri bedugja az olvasóba. Itthon meg ellátnak mindenkit. Ez a kismama is hálás lehetne,hogy nem kértek tőle 1 szép kerek összeget. Ha vki külföldön fizet járulékot itthon szépen kifizeti a kezelést, nem keveset ( Eu-s ) ár. A biztosítója eldönti jogos volt-e és refinanszíroz.Szóval a posztoló csinálta volna meg ezt Németországban és megtudta volna hol a Magyarok Istene.

Trejo 2013.05.24. 10:38:26

Szörnyű lehetett a para meg az ijedség, de az első bekezdésben ez a mondat egy csöppet érdekes: "Kismama lévén elfelejtettem magammal vinni a terhes papírjaimat és Eu kártyámat..."

A posztoló saját magát nem tartotta beszámíthatónak, aztán ugyanezt a megállapítást másoktól zokon veszi?

blue angel 2013.05.24. 10:39:05

En azt nem tudom, hogyan lehet egyaltalan elvarni valakitol, h egy egesz napos megfeszitett munka utan ugyeljen.
24 ora ebrenlet? Hogy tudnak donteseket hozni, ha talpon vannak 24 + oraja? Ez miert alakult igy? Aki ejjel ugyel, elotte nappal miert nem alhat otthon, h kipihent legyen? Miert nem valtasban csinaljak? Vagy abban csinaljak, csak elszunyokal, ha nincs dolog? Az is teljesen normalis szerintem, csak nem latom at a rendszert. Mi a rendszer az ugyeletnel?

csepke 2013.05.24. 10:39:42

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: ezt értem hogy vannak ilyen megoldások, de azzal mi a helyzet akinek nincs ilyen. Köszönettel meggyógyul és visszamegy fekete Afrikába mondjuk. Vagy Magyarországra.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 10:42:43

@qbr: 2 kórházról tudom hogyan működik ez. Nappal van 1 kijelölt személy akit ,fel kell keresni vinni az igazolásokat (kártya,kasszaszám egyebek) ő bevesz a rendszerebe, utána mehetsz vizsgálatokra.Vizsgálat után: Visszamégy, fizetsz kőkeményen és jó sokat és utána a saját biztosítód Németországban refinanszíroz. Ha nem regizel be 8-16 -ig nincs személy ,aki ezt kezelje. Nincs ebben gyakorlat nincsenek erre kiképezve a dokik (nincs rá pénz, idő) s főleg nem kapnak lehetőséget a rendszer machinálására.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 10:44:50

@blue angel: Nincs elég orvos, ez a köz érdeke,hogy a dokikból a sz..t is kihajtsák lehetőleg ingyen.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 10:46:33

@csepke: Magyarországon behajtják rajtad,elviszik a házad autód ,amid van. Fekete Afrikáról fogalmam sincs.

FuBu 2013.05.24. 10:57:29

@blue angel: Én itt is estem be ügyeletre kismamaként Kistarcsa, Flór F. Kórházba, mert véreztem azonnal megvizsgáltak, azonnal jött egy nővér aki segített volna, ha kell valamiben. korrekt tájékoztatást, ellátást kaptam.
Lehet, hogy nekem volt szerencsém, de elég sok kismamával beszélve, amikor baj van igen csak odatette magát az eü személyzet nagy része.
Ebben az esetben nyilván zavarban is voltak, hogy akkor hogy lássák el, milyen adminisztráció, stb.

Sajnálom a negatív tapasztalatot, de kedves posztoló kismamaként az összes papírját tessék mindig hordani, mert bármikor kellhet!!!

_Epikurosz_ 2013.05.24. 10:57:56

@qbr: mert senki sem feltételezi, hogy 24 óráznak, meg 36 óráznak, pedig dehogynem. Az alváshiány pedig idegessé teszi az embereket, tessék megnézni a kismamákat. Az, hogy a doki hullafáradtan is köpi a diagnózist, az iszonyú trenírozás + kávétúladagolás eredménye. Normál kialvatlan kismama 0,5 perces késéssel reagál... :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.05.24. 11:09:04

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Így van, nekem is volt ilyen tapasztalatom.
Külföldön törtem össze magam, ráadásul szombat délelőtt. Mentő, ambulancia, majd kórház, ahol felvettek ugyan, de egészen hétfőig csak fájdalomcsillapítottak (többszörös végtagtörésekkel ez igen fasza volt), amíg a biztosító nem jelzett vissza a kórháznak hétfőn du., hogy részükről oké a dolog. Másnap műtöttek.
Egy hét után, amikor kiengedtek a kórházból, kaptam szépen egy akkurátus számlát az orvos "szolgáltatásáról", a kötszerekről és egyéb rögzítő biszbaszokról, amit ott helyben ki kellett fizetnem (ezt a biztosító nem fizette). Viszont a kórházi ellátás, műtét, az implantátumok stb. költségeit a biztosítónak küldték meg, amiről hetekkel később értesített a bizt., hogy rendezte. Ami nem százezres tétel volt.
Azóta ki se teszem a lábam az országból utasbizt. nélkül.

amorall 2013.05.24. 11:15:27

1. Lejött egy orvos nagy álmos szemekkel (hajnali 1kor volt... - mégis mit gondol a posztoló, milyennek kellett volna lennie 24-48 óra munka után?
2.Ő nem tudja, hogy egy hogy működik. Mondom neki nem érdekel, hogy van a babám, könyörgöm nézze meg! ...az orvosi egyetemen bizony nem ezt tanítják, hanem a gyógyítást. Gondolom, erre máshol van gazdasági személyzet
3. Hát...akkor menjek be egy kis szobába és megvizsgál. Bementünk 5x5 méteres szobába ahol se szék se semmi, csak egy felfekvő. - Milyen testhelyzetben képzelte volna a vizsgálatot a primigravida?
4. Bementem, levetkőztem (addig ők néztek a nővérrel), felfeküdtem széttett lábakkal, és a doki megvizsgált. - Biztos ennyire perverz alakok dolgoznak ott, ezt élvezik hajnali 1-kor
5.Annyira kellemetlen volt, hogy kicsordult a könnyem. Méhszáj zárt.Öltözzön fel. Ott álltam egyedül egy szál semmiben. - Tehát nem fájt, csak kellemetlen volt. A posztoló sírt. Mit gondol, a baba hogy fog majd kikerülni onnan belülről? Nehogy meglepetés érje aztán
6.Amikor kimentem, a számítógépeken épp a Farmerama játék ment. Elkezdték felvenni az adataimat. - Én nem ismerem ezt a játékot, a posztoló ezek szerint igen.
Vajon ha neki kellene egész éjjel ébren maradnia, mivel érné ezt el?
7.Jöttek olyanokkal, hogy volt e mélyvénás trombózisom, kivették e mandulámat.- Ez meg annyira felháborító, hogy szavakat sem találok!!!

tóninéni 2013.05.24. 11:21:44

@karamellcukorka: Nem a rendszerről beszéltem, arról az orvos, meg az ápolónő nem tehet. A jelző a mentalitásra vonatkozott. De nyugtass meg, ugye azt te sem szeretnéd, hogy a fos legyen a mérce?

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2013.05.24. 11:21:50

azt nem értem, hogy ha a pékségben, meg az auchanban, meg az elmü ügyfélszolgálatán, meg mindenhol máshol elvárjuk, hogy udvariasan szóljanak hozzánk, az egészségügyben ez miért olyan nagy kiváltság magyarországon.
szerintem ez egy tanult attitűd a kórházi személyzet részéről.
ott van pl a nyírő gyula kórház aminek a területén van a róbert károly magánklinika, az egyik épületben egymás mellett van a magánrendelő és az állami rendelő - félelmetesen más hangnemben szólnak ki a nővérek a betegeknek az ajtóból.

okl.szakfordító 2013.05.24. 11:31:15

@Terézágyú: "Én ugyan mindig a beteg pártján vagyok a Praxis blogon, és elhiszem, hogy ebben az esetben is az orvosok voltak a rosszfiúk - de ez a levél rettenetes... :( Van legalább nyolc általánosa a levélírónak?"

Amíg nem olvastam a praxis.blogon megnyilvánuló honfitársaim értelemtől-jóindulattól-empátiától túláradó mocskolódásait, addig egyszer nem szégyelltem, hogy magyar vagyok. Azóta állandóan.

igi1 2013.05.24. 11:45:37

28 hetesen OLYAN FONTOS EGY ROHADT OSZTÁLYTALÁLKOZÓ, hogy utazgatja érte, KOCKÁZTATJA ÉRTE A KISBABÁJA ÉLETÉT????

igi1 2013.05.24. 11:46:24

Na, ezért mondom, hogy az ilyenek utaztatják a 2 hónapos kisbabát a 10 órás utakon a repülőn.

igi1 2013.05.24. 11:56:56

Akkor

ELLÁTTÁK, FOGLALKOZTAK VELE, MEGVIZSGÁLTÁK mindenféle irat, papír, személyi nélkül.

Nem kéne örülni, mint majom a farkának????

Azt valóban fel lehet róni, miszerint: mi az, hogy nincs joga elolvasni????

meg egy szót se szóltak neki, oké, kérdezni kellett volna: TESSÉK, DOKTOR ÚR, MONDJA KÉREM, MI BAJA VAN A KICSINEK??? De a doktor is tapló volt, ezt én is belátom.

Az miért baj, hogy le kell vetkőzni, a doktor/orvos meg nézi? Miért megalázó? ORVOSOK, KÖNYÖRGÖM, elhiszem, hogy egy terhes kismamaszaurusznak nem jut eszébe az, hogy senki nem gerjed rá egy terhes, túlérzékeny libára, hanem csak azt nézik, ki ez a külföldről szalajtott, nem beszámítható egyed, aki azzal jön: MAJD KIFIZETI. ?????

Itthon Dunát lehetne ebből is rekeszteni, a majd kifizetésből.

Nem az, hogy van pénzem, nem érdekel, majd kifizetem, ha nincs TB-m, ezt még a hülye se hiszi el, ha nekem ilyet mondanának, hát én ott helyben kiröhögném az illetőt. Ilyenkor nem úgy van, hogy tételes számlát állítanak ki mindenről, vizsgálatokról, tb-s árral és tb-s ár nélküli fizetendőt? TB nélkül egy ilyen vizsgálat is lehet 60 000 ft, akár, az ultrahangosról nem is beszélve.

Az orvos nem tájékoztatását én is aláírom, és a nincs joga elolvasni dolgot se értem.

Mondeoman 2013.05.24. 11:58:19

@okl.szakfordító: Köszönöm hízelgésed. Kifejtenéd, hogy mi volt a hozzászólásom ellen a kifogásod? Én ugyanis részletesen leírtam, hogy a posztnak mely részeivel nem értek egyet és miért, ha már rám förmedsz, akkor vedd a fáradságot, és indokold meg.

"Amíg nem olvastam a praxis.blogon megnyilvánuló honfitársaim értelemtől-jóindulattól-empátiától túláradó mocskolódásait, addig egyszer nem szégyelltem, hogy magyar vagyok. Azóta állandóan."
Akkor te nagyon szerencsés ember vagy, én már 15 éve szégyellem. Amúgy ha nincs a betegnek igaza, akkor senki nem fog mellé állni, hogy "jaj, szegény, le kellett vetkőznöd a doktor bácsi előtt".

qbr 2013.05.24. 12:00:28

@karamellcukorka: Hm, elég érdekes, köszönöm. Ez így egy nem megfelelő működési mód.

karcsibácsi 2013.05.24. 12:01:04

@okl.szakfordító:
Valóban szégyellheted magad. Nem azért, mert magyar vagy, hanem azért, amiért ok nélkül idiótának titulálod - az egyébként kifejezetten értelmes hozzászólást író - kommentelő társadat.
És még neked van bőr a képeden kritizálni a többiek stílusát!

zse 2013.05.24. 12:41:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hát az biztos, hogy nem Angliában él a posztíró. Az NHS-hez képest sokkal jobb ellátásban részesült. Angliában ugyanilyen prosztón viselkednek mindenkivel (terhessel is), cserébe nem is látják el azonnal, adtak volna neki időpontot két héttel későbbre, hogy akkor jöjjön be

telkoe 2013.05.24. 13:27:32

@okl.szakfordító: Nagyon helyes hogy szegyenled magad, mas sem tul buszka ahozzad hasonlo egyszeruke-ostobacska magyarokra.

igazságos 2013.05.24. 13:33:21

@telkoe: akkor minek írogatsz magyarul, meg ide? szégyelld magad, te külföldre szakadt hazánkfia

funfun 2013.05.24. 13:33:41

@Fenimore: ezt:
"Befordúltam a konyhára,
Rágyujtottam a pipára..."

NemNick 2013.05.24. 14:30:04

@▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒: "Bizonyára azért írták ezt a kórlapra, hogy ne kelljen fizetni senkinek, mehessen a TB pénzéből az ellátás. "

Ott a tíz pont, akartam írni, hogy valszeg jobb nem jutott eszükbe.

A magyar egészségügy mindenkinek szenvedés. Igen, az orvosoknak is. Lehet összehasonlítgatni (B+, a svájcival, apám...) meg elvárásokat támasztani, mondván, ez a hivatásuk, meg lehet arról papolni, hogy ez szolgáltatás - meg lehetne a betegben is egy kis empátia.

Kicsit soknak érzem ezeket az elvárásokat a mai állapotok mellett.

telkoe 2013.05.24. 14:58:34

@igazságos: Hogyan sikerult kiagyalnod hogy honnan irok? Ne eroltetsd olyan teman magad ami messz meghaladja kepessegediet mert csak magadbol csinalsz ujra hulyet.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 18:13:54

@tóninéni: Mi a baj itt a mentalitással? Elláták, pedig nem járt . Ez sztem szuper hála járna érte nem panasz. Mi a mérce? Svájc? Legyen az , akkor az eü dolgozó annyi munkáért annyi fizut kapjon és jön a mosoly kipihent gond nélküli, megbecsült ember tud derűs kedves lenni.Még a mogorva is kedves még ha az nem is szívből jön.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 18:15:40

@NemNick: Itt nem tudom mire föl várt el bármit is a nemfizető vendég. Bemegyek a sarki kajáldába és verem az asztalt ezüsttel terítsenek meg damaszttal ja: és fizetni meg nem tudok, de mekkora rohadékok, mert nem nyalták tövig a hátsóm.

turista vagyok nem magyar 2013.05.24. 18:49:12

@karamellcukorka: ja, hogy mindenhol csak azt nézed, kivel lehet kötekedni, te szarcsimbók? Apád is használhatott volna gumit, ha lett volna egy csepp esze!

igazságos 2013.05.24. 19:27:46

@karamellcukorka: hát, az tuti, hogy ha nekem jönnének azzal, hogy:

vizsgáljanak meg, nem érdekel, MAAAAJD KIFIZETEM, hát én ott helyben ott hagytam volna a rákba az ipsét

@telkoe: tiszteld az országodat azzal, hogy magyar nyelven, magyar billentyűzetet használva írsz

de látom, nem volt gyerekszobád sem

zünüke 2013.05.24. 19:48:30

@karamellcukorka: Na ez az ami nem igaz.Van egy ismerősöm,akinek közel 25 éve semmiféle betegbiztosítása nincs (és soha nem is lesz).Egyébként nagy alkesz a drága,és ebből kifolyólag háromszor volt kórházban,ahol elég komoly kezeléseket kapott és természetesen gyógyszereket is.Ennek két éve.Azóta semmiféle csekk,vagy felszólítás,netán végrehajtó még nem érkezett.Én sem értem,de így igaz.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 19:53:25

@zünüke: Mi ne migaz? Nem tudom mire/melyik hszre reagáltál.

ma21 2013.05.24. 20:39:41

Nem a témához tartozik, de segítséget szeretnék kérni. Ha az orthopéd orvos kiadja a leletet, hogy a protézis műtét 2013-ban lesz akkor ezzel egyidejűleg megkell kapnia a betegnek a 6 jegyű esetazonosítót?? (amivel követni tudja, hogy hol tart a várólistán?) Köszönöm ha válaszol valaki.

2013.05.24. 21:48:04

@karamellcukorka: "Elláták, pedig nem járt" De járt a fizető ellátás. Az nem a beteg hibája, ha az orvos nem ismeri a fizetés menetét, vagy adminisztrációját.
"Bemegyek a sarki kajáldába és verem az asztalt ezüsttel terítsenek meg damaszttal ja: és fizetni meg nem tudok"
De tudott fizetni, csak nem akarták a hozzávaló adminisztrációt elvégezni.
Ettől függetlenül a posztoló elég felelőtlenül viselkedett. Iratok nélkül terhesen külföldre utazott nem túl fontos indokkal (szerintem) Persze van úgy hogy az ember elfelejt valamit, de akkor már az érkezésekor tájékozódik, hogy hova forduljon, ha valami gond lenne. Minimum megkeres egy orvost, akivel megbeszéli, hogy baj esetén mit lehet csinálni. Nem meri megkérdezni, mi az UH eredménye, viszont agyon idegeskedi magát. Nem érti, mért kérdeznek rá bizonyos előző betegségeire. Tehát még tájékozatlanabb, mint ami eddig kiderült. Zavarja, hogy az orvosnak álmos a tekintete. És?

karamellcukorka (törölt) 2013.05.25. 06:39:26

@Turchi: ha nincs nála semmi papír ,nem tudott,nem tudták hitelesen beazonosítani.Az bizony a beteg hibája erősen.
A nem akarták elvégezni az adminisztrációról..nem az orvos feladata gazdasági ügyek intézése.Arról is betegnek kell intézkedni. Mehetett volna fizetős dokihoz,ja hogy mégsem akart annyira fizetni.

zünüke 2013.05.25. 08:37:43

@karamellcukorka: Arra,hogy akinek nincs beteg biztosítása, és mégis igénybe veszi,azt a magyar állam behajtja.Elárverezik a házát,autóját stb.

Dr.laikus PhD 2013.05.25. 09:27:42

@zünüke:

Be kellene hajtani valóban, de ellátni is csak akkor kell, ha életveszélyben van.

Ez a szegény posztoló ritka tudatlan egy szegény pára és gondatlan is.

Saját testrészét becézi (pocakom), nálam kiverte a biztosítékot.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.25. 11:51:01

@zünüke: Én nem ezt írtam. Az eredeti hsz ez volt: "csepke 2013.05.24. 10:21:53
@Doryyka: Ez érdekelne, hogy tudják elérni hogy ténylegesen fizessen, ha esetleg turista és aztán fizetés nélkül hazamegy? Tudsz erről mondani valamit? Miközben a közlekedési bírságok is behajthatatlanok határokon át?"
Erre írtam:"karamellcukorka 2013.05.24. 10:46:33
@csepke: Magyarországon behajtják rajtad,elviszik a házad autód ,amid van. Fekete Afrikáról fogalmam sincs." Lehet félre érthető volt,de arra válaszoltam, ha mondjuk Svájcból fizetés nélkül hazajön az átlag polgár,akkor azt bizony itt Magyarországon behajtják rajta, ne a Magyar állam, hanem a kinti biztosító. Itthon bizony ellátnak mindenkit..pedig 7 millió potyautas van.

2013.05.25. 15:27:40

@karamellcukorka: Ha nincs magyar biztosítása, nem kell beazonosítani, gondolom, legalább útlevelet vitt. A beteg hogy intézze a gazdasági ügyeket egy kórházban saját maga? Minden kórháznak van egy listája a fizetős ellátásról. Ezt tudnia kell az orvosnak, hova küldje a beteget fizetni. Vagy a beteg nyissa ki az iroda ajtaját, és a pénztárat? Igen, mehetett volna magánorvoshoz is, de a legtöbb magánrendelőnek nincs kórházi háttere, UH még csak van, de pl. az a kütyü, amivel az összehúzódásokat mérik, olyan nincs a legtöbb magánorvosnak. És persze ha keres egy magánkórházat, amiből én egyet ismerek összesen így hirtelen, akkor ez nem gond.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.25. 15:57:33

@Turchi: Ha nincs nála a beteg kártyája ,mert nem volt olyan mintha bankkártya nélkül mennél vásárolni. Ezt neki kell intézni vagy fizet kp-ban vagy van kártyája, nos ő egyiket sem akarta és még felgmázik, mert nem úgy látták el,mint a Feketeerdő klinikán.
Én magánrendelőbe járok és ott modernebb uh van,mint a klinikán...igaz nem olcsó (nekem ingyen van, mert családi kapcsolat).

2013.05.25. 16:10:58

@karamellcukorka: Ok, ezen nem veszünk össze :-) Egyetértek, és le is írtam az első hozzászólásomban, hogy papírok nélkül, különösen terhesen nem utazunk, de ha mégis, akkor már érkezéskor meg kell szervezni a saját ellátását, ha gond lenne. Ezzel kezdtem. Ő írta azt, hogy kifizeti az ellátást. Nem értem, miért írod azt, hogy nem akart fizetni. Az UH akármilyen jó, ha az összehúzódások mérésére nem az kell. Igen, felelőtlen volt és még posztot is írt. Nekem sem tetszik. Ha fizetnie kell, akkor fizessen. De akkor engedjék fizetni. Készpénzben. Az csak volt nála.

NemNick 2013.05.26. 10:53:47

@karamellcukorka: Lehet neked apró, pici de szerintem meg egyáltalán nem lényegtelen eltérés az általad felhozott példától: a sarki kajálda konyhásnénije/pultosa nem tett esküt arra, hogy legjobb tudása szerint mindig az élet védelmére törekszik.

De még arra sem, hogy legjobb tudása szerint főzzön és hogy mindig kiszolgáljon téged.

Jelen esetben - utólagos okos az ember, persze - akkor még nagyon úgy tűnt, hogy veszélyben a baba. Ebből a szempontból kellene megítélni, hogy mit érzett vagy várt el a poszttoló.
Saját magának is.

Szóval, hogy világos legyen: Rohadtul nem arról volt szó, hogy, teszemazt, benőtt a körme, és most ér rá kezeltetni, de most aztán izibe...

Dr.laikus PhD 2013.05.26. 12:04:59

@NemNick:

Veszélyben van és lesz a baba.
Hogy lehet úgy elindulni külföldről, hogy nem hozza 7 hónapos terhesen magávsl a papírjait?
Ha mégis, mert a kismamaság hülyeséggel jár szerinte, akkor hallgasson kérem.

Ellátták morogva, mert ez a kórház költsége lett, nem jár érte finanszírozás.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.26. 12:12:16

@NemNick: Akkor tessék hivatkozni a hepi hippo esküre ,ha minden részét betartjuk.Az orvos nem szolga.

Az orvos a beteg ellátását akár meg is tagadhatja megtagadhatja, ha

a beteg együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti,
az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik,
vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza.
Ezen indokok alapján ma Magyarországon ha nem lennének ennyire altruisták és önfeláldozóak simán megtagadhatnák.

NemNick 2013.05.26. 15:24:07

@Dr.laikus PhD: Igen. Sajnos ilyenkor van az, hogy el kellett volna olvasni az előző hozzászólásokat is.

NemNick 2013.05.26. 15:37:42

@karamellcukorka: most kicsit úgy érzem, mintha nekem kellene védekeznem más posztja miatt... fogalmam sincs, miért nem arra hivatkozott a poszttoló, de szerintem egy eskü akkor is köt, ha nem rágjánk a szánkba, hogy "ez most az, ugye?".

Persze, nem vagyunk egyformák.

És még mielőtt teljesen félremenne ez a diskurzus: az orvos szerintem eleget tett az esküjének, viszont a te általad hozott példa teljesen hibás (erre világítottam rá az előbb is), az az után érvelésed meg a tipikus példája annak, hogy nem kellene keverni a szezont a fazonnal. Amit te idehoztál, az az egészségügyi törvény szövege - rohadtul nem tudom, hogy keveredik az orvosi eskü szövegével a fejedben.

(Ami nem "hepi hippo" - szvsz. szerint akkor sem lenne jogod így nevezni, ha eljutottál volna odáig hogy lerakd. Nem miattam, tőlem lazulhatsz ha ettől többnek érzed magad - hanem azok miatt, akik komolyan veszik.)

Szóval neked is ajánlanám, olvasgass vissza, hogy mi az én véleményem - és miért címzed rossz helyre, a mondandódat.

NemNick 2013.05.26. 15:40:01

@Turchi: Legjobb tudomásom szerint nincs sürgősségi ügyeletük, nem tudott volna magánkórházba menni.

ugye.

2013.05.26. 16:01:00

@NemNick: Akkor rosszul mondtam.

bulletproof 2013.05.26. 17:37:25

Kapott ellátást, ahogy látom még érdeklődtek is...és mivel neki nem felelt meg, így lelépett...lelépéshez még pirulát is kapott...............szerintem a nagy pofájából kéne visszavenni..............

dr-eam 2013.05.28. 17:06:09

Basszus...28 hetes terhesen repülőre ülni egy olyan esemény miatt, ami abszolút nem halaszthatatlan, felelőtlenség, mint ahogy a papírokat is otthon felejteni. Ha már mindenáron ilyen eszement döntést hozott, első teendőnek kellett volna lenni eltenni az iratokat. Hajnali egykor álmos szemei vannak az ügyeletes orvosnak, háááát, ez egyszerűen elképzelhetetlen..az utána történtek felsorolása meg a kákán is csomót keresés klasszikus esete. A posztíró érzi, hogy iszonyú idióta és felelőtlen volt ezzel az utazással és próbálja másra hárítani a felelősséget.

NoOne 2013.06.06. 17:13:44

Bocs a viszonylag késői kommentért, de csak most olvastam. Érdekes a poszthoz való átlagos hozzáállás. Nekem úgy tűnt, hogy inkább a sorok között kell(ene) olvasni, azaz igazából az zavarta a posztert, hogy megfelelő tájékoztatást nem kapott: miért görcsölt, hogy van a baba, várhatóan mi fog történni stb. A többi csak körítés, meg "lányos zavar" -- [(jó)előrebocsátom: nem szexista megjegyzésként].

Csii 2013.06.23. 18:06:15

@amorall: Ez tényleg túlzás egy kicsit :(
De tényleg nem viszik túlzásba a tájékoztatást. Ha csak az egyik kórházi szereplő akár csak egy kicsit rászánja magát egy kedves mondatra, akkor lehet, hogy nem születik meg ez a poszt (se).
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása