A mai orvostudomány a legfejlettebb technikával acsődöt mondott

2013.05.13. 07:59

images_8.jpgA barátnőmön már nem tudok segíteni,mert kiderült,hogy rosszindulatú gyomorrákos lett.

Tisztelt Praxis blog!

 

Szent Imre Kórház Gastroentologia. A barátnőmön már nem tudok segíteni,mert kiderült,hogy rosszindulatú gyomorrákos lett. Körzetileg tartozott ebbe a 11.kerületi kórházba,mert 22. kerületi lakos volt. Kívülről tényleg korszerű,maga az épület megragadó. S hogy EURÓPAI szintű kórházzá válik dicséretes, de azt érzem ,hogy ez nem az egyszerű betegeknek lesz fenntartva ..ugyanis az orvosok már nem igazán hivatástudattal dolgoznak..országszerte van tapasztalat a legnagyobb klinikákon történnek orvosi bakik:(( (Hol van az ,hogy egy beteg nem eszik hónapok óta s nem kap semmilyen ellátást, csak annyit hogy megnézik a gyomrot így meg úgy..fájdalmas a gyomortükrözé,biopszia..s várni az eredményre heteket .Megjegyzem  a gasztroenterolólógus nem ismerte fel,hogy nagy baj lehet ,csak annyit,hogy megvastagodott gyomorfal.

 

Más már erre felismerte leletek nélkül ,hogy ez gyulládásból kelettkezett, ami rákká alakulhat át...aki ellenben magánpraktisában, már azt hirdeti, hogy gyomortükrözés fájdalommentesen. A biopsiát nem altatásban végezte el- nem fájdalommentesen-tehát ahány ház vagyis kórház ,annyi szokás ???..mert nem volt hozzá eszköz?? milyen érdekes máshol ezt még altatásban is elvégzik, kérés nélkül.

 

Az nem magyarázat, h alattomos a rák,többfajtája létezik,amikor már felfedezik akkor menthetetlen a beteg- időben lehet mindent kezelni, de az elvesztett hónapokat sose. Orvos beteg kapcsolattartás, felvilágosításról kezelésről..amit annyira a konferenciákon hangsúlyoznak elmaradt .A mai orvostudomány a legfejlettebb technikával a XXI. században csődöt mond. Mára nagyon el kell gondolkodnunk,hogy menjünk e be a kórházba ,mert félő dolog,hogy kiféle már nem jövünk ki...

 

A dolgozók többsége ,ápolók asszisztensek a sebészeti ,mind a gasztroenterologián megfelelő. Olyan lelkes emberekkel is találkozhatott a barátnőm ,aki éreztette emberszeretetét. Volt, amikor nem tudták beadni az infúziót ..de hogy az orvosok, mint a szellem lények suhogtak- keringtek ..A cirkuszban kellene fellépniük mutatványosként.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.13. 14:11:49

@TamásD: de.

@karcsibácsi: jó, akkor milyen csippentő fájdalmat éreztem?

TamásD 2013.05.13. 15:01:35

@Babette_: De nem:) (De igen. De nem. De igen. Az én apukám erősebb... bibííí)
Nyilván ez egyéntől függ, nem is viccnek szántam, de azért a betegek döntő többsége nem éli meg katasztrófaként. Gondolj be fordítva, ha mindenki altatva, bódítva kérné, és csak akár minden 1000. beavatkozásnál lenne valamilyen szövődmény (vagyis egy nagy centtrumban évi 3-5), akkor meg azon menne a tamtam, hogy a gonosz orvosok eltették láb alól a beteget, pedig csak egy gyomrotükrözésre ment be.

A belek falában, meg úgy általában a belső szervek falában nincsenek érzőidegek. Ez tény. Fájdalmat akkor érezhet az ember, ha a kimetszés kicsit mélyebb, közel megy a beleket borító hashártyához (főleg, ha a kimetszés elektromos hurokkal történik), ami viszont már beidegzett.

El Visco Stello (törölt) 2013.05.13. 15:49:23

"Mára nagyon el kell gondolkodnunk,hogy menjünk e be a kórházba"

hanem?

IrishOak 2013.05.13. 15:50:19

Amennyiben ez vigasz: nekem két közelim szenvedett a gyomorrákkal.Nem, nem veszik észre egy évig..akár!Mert semmi nem utal rá azonnal,és a szükséges vizsgálatok sorban elvégezve-sem- egyértelműen utalnak a baj létére.A biopsziát nem szívesen végzik altatásban.(persze lehet mindent, de nem ez az általános)
Utólag nagyon okos az ember,hogy mikor mit kellett volna észrevenni.De a család, meg a közeliek sem gondolják halálosnak a gyomorbajt,meg a rossz evést, de még a nyelési nehézségeket sem.
Pár hete volt már egy gyomorrákos téma, akkor írtam, hogy jobban van az úr... 'hát úgy alakult, hogy szombaton temetik.A legjobb orvosok sem látnokok, hiába vagyunk a XXI.században.

2013.05.13. 15:56:26

@Dr.laikus PhD: Azt magának kéne tudni, hogy mindenkinek más a fájdalomküszöbe. Lehet hogy neki fájt, vagy nem figyeltek oda mikor csinálták, nem lepődnék meg. De tényleg ilyenekbe belekötni... megfogta a lényeget megint.

Egyébként minek szóltok hozzá egyáltalán a poszthoz, ha nem tudtok semmit hozzátenni csak okoskodtok, lényegtelen dolgokba köttök bele vagy véditek a mundér becsületét?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 16:00:59

@karcsibácsi: egy biztos. Ma, Magyarországon nem nagyon találni orvost, max. orvosi diplomával rendelkező élőlényeket. Legalábbis a "TB" által fizetett körben.
Pár éve egy diabetológus beszélt úgy velem, ahogy a kutyájával sem, ma történetesen egy tüdőgyógyásznak csúfolt ÁVH-s kihallgatónőhöz volt szerencsétlenségem.
A kettő közt meg ortopéd orvos, akinek hiába pofáztam, hogy mi fáj, közölte, hogy lúdtalpbetét kell (mert lehajolva, erősen pumpáltam a bringámat és elmozdult egy csigolyám, mint azt később a CT-n kiderítették).
Elküldenek terheléses EKG-ra, a kardiológus szarik rá, nyugalomban semmi bajom, akkor részéről letudva. Ennek folyománya volt most, majd egy évvel később a tüdőgondozó, ahol természetesen szintén nem találtak semmit, de az az orvosnak csúfolt nőszemély... No comment.
Érdekes, hogy tíz-tizenöt éve még csupa olyan orvossal volt dolgom, akik ha nem is értettek jobban a szakmájukhoz, mint a mostaniak, de legalább emberszámba vették a beteget. Most meg...
A beszólásaid alapján te is egyike lehetsz azoknak az "orvosoknak", akiket első találkozás után a legszívesebben felrúgna az ember. :(

platelet 2013.05.13. 16:03:01

Csak a címre: sajnos az orvostudomány se mindenható. A fejlett világ leggyakoribb betegségei (magasvérnyomás, koszorúér-meszesedés, cukorbetegség, daganatok egy része) gyakorlatilag gyógyíthatatlanok, legfeljebb kezelni tudjuk és az életkilátást, életminőséget javítani. Rengeteg energia és pénz megy a kutatásba, a technika fejlesztésébe, egyre előrébb jutunk, de soha nem fogunk tudni mindent maradéktalanul meggyógyítani.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 16:08:26

@karcsibácsi: apropo, ha ennyire szakember vagy, árulj el nekem valamit! Hogy lehet az, hogy dokinál járok, csak beszélgetünk, a betegéletútban meg két alkalommal is szerepel valami izomba adott injekció?
Hogy lehet, hogy ugyanitt, másik doki, akinél csak egyszer jártam, a betegéletútban kétszer szerepel, a második alkalom ráadásul hétvége, amikor eleve nincs rendelés?
Hogy lehet, hogy az előbb említett diabetológustól eleve úgy jöttem el, hogy ehhez soha többé, mégis a betegéletút szerint kétszer jártam nála?
Amikor a derekammal ideggyógyásznál jártam (szerencsémre ott voltam előbb, csak utána az ortopédián), olyan vizsgálatok vannak felsorolva (az egyébként kivételesen normális, a beteget emberként kezelő orvos részéről), amikre azért csak emlékeznék, ha elvégezték volna?

(bocs a posztolótól, de bárhol kérdezem, mindig valakinek a panaszába rondítok bele :( )

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 16:09:26

@platelet: I.tipusú diabéteszre lehet, hogy pár éven belül lesz gyógymód. (engem nem vigasztal, de bár úgy lenne...)

Pan Modry 2013.05.13. 16:11:07

@álfirkász:
Szerintem jarj maganpraxisba, ott ugyfelkent bannak majd veled.

platelet 2013.05.13. 16:12:29

@álfirkász: reméljük! nem írtam, de a gyakoribb II. típusúra gondoltam

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 16:15:34

@Pan Modry:
1. Nem tehetem, mert nincs rá anyagi fedezet. Még a havi 7000 is sok.
2. Amíg tehettem, jártam egy-két magánrendelésen. Sajnos ott is csak a stílus más, tudásban ugyanaz, mint a TB.

@platelet: indexen olvastam, szóval akár kacsa is lehet. :(
II-re is olvastam olyat, hogy drasztikus fogyókúrával akár meg is szüntethető, de ugye a II-es típus úgy tudom, eleve nem egyféle, másrészt amit tudok erről a betegségről, annak alapján ökörségnek tűnik.

kisvirag78 2013.05.13. 16:26:18

@álfirkász: Már bocs, de azért ez egy kissé erős vélemény. Nekem az elmúlt hónap során pontosan 7 orvosnál volt látogatásom, egy sem kért/kapott borítékot, és mind emberszámba vett, alaposan vizsgált. A probléma okát nem tudták feltárni, így folytatják a vizsgálatokat, de 7-ből 7 rendes orvoshoz volt szerencsém, ami a statisztikákat némileg árnyalja... Még az a vérvételes nővérke is kedves volt, aki közben egy másik szobában egy másik vizsgálatnál is segédkezett, ezért negyedórát itt, negyedórát ott töltött. Ez nem normális munkakörülmény, de mosolyogni ő is tudott. Azon is múlik, te milyen hangnemben indítasz.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 16:35:21

@kisvirag78: nővérkékkel, laborosokkal nem nagyon volt problémám.
Azt egy orvos sem mondhatja, hogy udvariatlan lennék elsőre (na az olyan, mint a mai banya, másodszorra már okkal lehetne olyan, amilyen)
Ettől kezdve nem hinném, hogy bármi okuk lenne rá, hogy úgy viselkedjenek, ahogy...
És már bocs, de ahhoz meg végképp semmi köze egyetlen orvosnak sem, hogy miből élek és miért nem dologom per pillanat (az ÁVH-s banya közölte velem, hogy majd a fidesz ad munkát... és itt elharapta a mondat végét, de kb. az lett volna, hogy "az ilyen ingyenélőknek" - nem sokon múlt, hogy elküldjem valahova)

karcsibácsi 2013.05.13. 16:48:04

@álfirkász:
"Pár éve egy diabetológus beszélt úgy velem, ahogy a kutyájával sem, ma történetesen egy tüdőgyógyásznak csúfolt ÁVH-s kihallgatónőhöz volt szerencsétlenségem."

Hát, erre mit mondjak? Nekem van egy nagyon aranyos, értelmes, kedves, ragaszkodó kutyám. Szépen beszélek vele. Szerintem a két mellső lábad összeteheted, ha veled is úgy beszél az "ÁVH-s kihallgató(nő)", mint a kutyájával. Hiába "pofázol" neki. Csodálkozol, hogy "szarik rá"d?

Szerintem is " jarj maganpraxisba, ott ugyfelkent bannak majd veled."
Azért arra vigyázz, hogy hova mész, mert vagyunk néhányan, akik az ilyenféle androidokat páros lábbal rúgjuk ki a magánrendelésünkről, hiába akarja leperkálni a pízét!

Fejesrob 2013.05.13. 16:55:25

@TamásD: "Nem azért mert az orvosok gonoszok, hanem az altatáshoz ugye altatóorvos, felszerelés, gép, miegymás kell, ami a belgyógyászaton nem szokott lenni."

Gyere hozzám foghúzásra. Persze érzéstelenítő az nincs, mert nálam nem szokott lenni, másrészt kockázata is van.

Az ilyen seggek mentalitása miatt szenved egy csomó beteg.

karcsibácsi 2013.05.13. 16:58:56

@Fejesrob:
"Az ilyen seggek mentalitása miatt szenved egy csomó" orvos.

Fejesrob 2013.05.13. 16:59:16

@álfirkász: Lehet, hogy idősebb korodra te leszel udvariatlanabb és ezt kapod vissza.

Nekem pld. teljesen jók a tapasztalataim a dokikkal. Még azt sem nagyon éreztetik, hogy tele van a váró.

exlex 2013.05.13. 17:00:49

A gyomorráknak milyen jelei vannak? Hogyan lehet felismerni laikusként?

karcsibácsi 2013.05.13. 17:01:40

@álfirkász:
Végre valamiben egyetértünk:
A beszólásaid alapján te is egyike lehetsz azoknak a "betegeknek" akiket első találkozás után a legszívesebben felrúgna az ember.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:02:45

@karcsibácsi: sajnálom a kutyádat. Már egyszer felmerült bennem, hogy te voltál az a diabetológusnak csúfolt alak, akivel dolgom volt. Épp akkora paraszt vagy te is. Nagyon szeretném tudni, hol rendelsz "magán praxisban", hogy tudjam, kikre kell APEH és OEP ellenőröket küldeni. :D

@Fejesrob: fiatal koromban egy belgyógyászt leszámítva, emberileg csupa pozitív tapasztalataim voltak az egészségügyben.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:04:47

@karcsibácsi: kettőnk közt van egy marha nagy különbség: én csak a magadfajta véglényekkel beszélek érdemük szerint, még azt a diabetológusnak nevezett alakot sem küldtem el a kurvaanyjába, ahogy megérdemelte volna, csak a háziorvosomnak jeleztem, hogy oda soha többé ne küldjön.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:05:49

@karcsibácsi: apropo, a betegéletútban szereplő, finoman szólva is valótlan infókról vajon miért nem nyilatkozol? Nem tudsz vagy nem akarsz? :D

karcsibácsi 2013.05.13. 17:06:42

@exlex:
Ún. alarm tünetek.:

1. Szokottól eltérő, erősebb felsőhasi fájdalom.
2. Hányinger, hányás.
3. Étvágytalanság, húsundor.
4. jelentős fogyás.
5. Véres/fekete széklet, vagy laboratóriumi vizsgálattal kimutatott vér a székletben.
6. Vérszegénység.
7. Felmenők között gyomorrák előfordulása.

Ha ezek közül bármelyik megvan, kötelező a gyomortükrözés (legalább "once in a lifetime", mert csak így lehet felismerni a rákot!

Mária 2013.05.13. 17:08:14

A gyomortükrözés nem fáj. Nem csak altatás, de helyi érzéstelenítés se kell hozzá. Az altatásnak viszont számos kockázata van.

Ki az a hülye, aki az életét kockáztatja az altatással, csak mert nem képes elviselni egy kellemetlen, ám fájdalommal nem járó beavatkozást?

karcsibácsi 2013.05.13. 17:09:14

@álfirkász:
" kettőnk közt van egy marha nagy különbség"
Kettőnk között ennél sokkal nagyobb, mondhatnám, nagyságrendi különbség van.
Fájlalom, nem a te javadra...

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:10:08

@karcsibácsi: méretileg? Nagyobb szarnak érzed magad, mint amilyennek engem gondolsz? :D

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:11:19

@karcsibácsi: őszintén remélem, hogy csak játszod az eszed és max. műtősfiú vagy első éves egyetemista vagy!
Bár a tapasztalataim szerint van ilyen "orvosban" is. :(

karcsibácsi 2013.05.13. 17:14:28

@Mária: Kedves Mária! Rég láttalak itt a blogon, pedig üdítő színfolt, hogy vannak normális gondolkodású emberek is...

karcsibácsi 2013.05.13. 17:17:29

@álfirkász:
" őszintén remélem, hogy csak játszod az eszed és max. műtősfiú vagy első éves egyetemista vagy! "

Beteghordó vagyok. Hozzád hasonló selejteket transzportálok a psychiátria - röntgen - belgyógyászat Bermuda háromszögében. Néha teszek egy kitérőt a patológiára...

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:21:08

@karcsibácsi: kb. ennyinek is nézlek. Bár a beteghordók, akiket ismertem, melletted még kultúrlények voltak.

karcsibácsi 2013.05.13. 17:27:17

Hát, követek el hibákat. Sajnos, csak most, az ikszedik csörte után kattintottam rá a rohadtnarancsos liba blogjára... Mostmár minden világos, elválik a szar a víztől. Sajnálom, hogy ennyire süllyedtem, hogy ilyenfélékkel szóba álltam. Máskor körültekintőbb leszek.

hot-spot (törölt) 2013.05.13. 17:27:57

A rák akkor kezd veszélyes lenni,amikor elkezd tüneteket okozni.Ekkor esik szét.Addig csak egy helyre lokalizálódik.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:28:23

@karcsibácsi: ja, hogy egy fidesznyik vagy ráadásul? Miért nem vagyok meglepve? Ja, mind ilyenek vagytok! :D

nusica 2013.05.13. 17:28:44

Tisztelt posztíró, mélyen együttérzek Önnel és barátnőjével. Önöket ez aligha nyugtatja meg, de a történet hűen tükrözi a magyar egészségügy mai, lezüllött állapotát.

nusica 2013.05.13. 17:29:54

@Babette_: sajnos ez így igaz. Most arról a kedves népszokásról ne is beszéljünk, hogy lopják a végstádiumosok morfiumját.

nusica 2013.05.13. 17:30:45

@TamásD: fő, doktor, hogy te dicsérd. Hiteles!

nusica 2013.05.13. 17:33:21

@álfirkász: és ha az ember kifogást emel a hangnemért, ezrével nekiesnek, hogy "kicsi a fizetésük". Ezt a hangnemet magam is tapasztalhattam.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:36:57

@nusica: ilyet eddig nem tettem, amennyire lehet, kerülöm a konfliktust, még az ilyenekkel is, mint a mai nőszemély.

És sok mindent meg is értek, de az ilyen megnyilvánulásokat, amikor a magánéletemben kezd turkálni... vagy amikor ott vagyok és magánbeszélgetést folytat mobilon... na az ilyet kicsit nehezen tűröm.
Hogy van aki tudja, hogy cukros vagyok, de gondolkodás nélkül felír olyan gyógyszert, amit pl. glaukómás beteg nem szedhet, holott a cukorral sokszor együtt jár... (volt már ilyen is)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 17:39:01

@nusica: erről szerencsére nem tudok. De pl. a t. kormány a "mindenható orvosok" által végstádiumosnak ítélt betegektől elvette a korszerű, de drága gyógyszereket. Mert ugye az orvos 100% biztonsággal tudhatja, hogy felesleges a gyógyszer.

nusica 2013.05.13. 17:39:26

@álfirkász: apám endokrinológusa pedig rendszeresen molesztálja apámat, a szó eredeti értelmében. Mondtam neki, csúnya dolog, de tegyen a zsebébe egy magnót a legközelebbi vizsgálat előtt.

cenzorilla 2013.05.13. 18:02:16

@álfirkász:

Felhívom a figyelmed a blog szabályzatára!

Amennyiben nem hagyod abba a személyeskedő hangnemet törölni foglak!

cenzorilla 2013.05.13. 18:05:54

@nusica:

A tapasztalatcserét álfirkásszal magánban megtehetitek.

Ez egy másik blog, ha folytatod törölni foglak.

mojoking77 2013.05.13. 18:15:00

Huha, szep a hangnem mar megint. Az a baj, hogy sokan magukra veszik azt is, amit nem biztos, hogy kellene. Az ide irogat orvosjeloltek egy reszenek bizony sajnos eleg bicskanyitogato a stilusa, kernem, hogy elobb a szukseges tudast szerezze meg egy szakvizsga kisereteben, es csak utan masszon fel arra a marha magas lora. Csaladomban is tortent mar sajnos orvosi "muhiba", keresztapam az eletevel fizetett egyert, viszont lassuk be emberek dolgoznak ott is, akik hibaznak neha.
Aki annyita fel a gyomortukrozestol, de a gyororraktol meg inkabb, annak javaslom, kezdjen el felre rakni, havi 10-15000 forintot, es iratkozzon fel egy PET CT/teljes rakszuresre. Apamnak ott talaltak meg a kezdodo prosztatarakjat, amit -hala az egnek- azota sikeresen meg is mutottek. MAs kerdes, hogy hala az altatoorvos altal elkovetett "apro bakinak", majdnem ott maradt, de mivel nem tortent semmi tragikus, inkabb oruljunk az elert eredmenynek...

mirx 2013.05.13. 18:22:37

Hát, a posztolót sem az MTA éves közgyűléséről zavarták ki. Egy kukkot nem értek az egészből... de talán jobb is.

mojoking77 2013.05.13. 18:27:04

@mirx: Javallom olvasd el a hsz-eket is. Kb a masodik ad eg mindenki szamar ertheto magyarazatot. A tobbi nagyja nem mas, mint netto kotekedes....

mojoking77 2013.05.13. 18:28:05

@mirx: Hmmm, betegeskedik a klaviaturam. Nem minden karakter akar megjelenni. Bocs, remelem azert ertheto volt.

victor vacendak 2013.05.13. 18:36:04

@mojoking77: és ha nincs semmi baja, akkor azért kap kurva nagy adag sugarat, ami önmagában is elég ahhoz, hogy akár rák alakuljon ki valahol. gratulálok, jó tanács volt.

alfax 2013.05.13. 18:38:10

én is voltam biopszián, érzéstelenítés, bódítás, vagy bármi nélkül.
elég rossz. de meghalni rosszabb szerintem.

egyébként értem, hogy dühös, de egy szót sem értettem a posztból.

Dr.laikus PhD 2013.05.13. 18:40:28

@mojoking77:

Honnan tudod, hogy az altatóorvos hibázott?

alfax 2013.05.13. 18:42:19

@karcsibácsi: lehet érezni a mintavételt, de közel sem annyira kellemetlen, mint maga az endoszkópia.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.13. 18:43:44

@Dr.laikus PhD: őt nem tudom. Apám egy endoszkópos epekőműtétbe halt bele. Azóta sem tudtuk meg, mi volt a tényleges ok.
Kb. egy hétig húzta az intenzíven, majd egyik nap anyám arra ment be, hogy meghalt.

Dr.laikus PhD 2013.05.13. 18:44:23

@Dr.laikus PhD:

Nem kell a prosztatarák felfedéezéséhez PET CT.

Létezik egy teszt, igaz óccsóbb, mint a fenti derága és legalább annyira pontos is.

www.urologiai-centrum.hu/hu/urologiai_tanacsok/prosztatarak_szures

victor vacendak 2013.05.13. 18:48:32

@Dr.laikus PhD: melyikre gondolsz? A PSA-ra? Mert a linken ezt is írják ám: "Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy nem minden esetben jelzi egyértelműen a rákos betegség jelenlétét a teszt. A prosztatarákos betegek 20-25%-ában negatív PSA értéket mérhetünk." :-)))
Vagyis még mindig a legolcsóbb és legbiztosabb az, mikor az urológus vagy a belgyógyós szépen megrektál az ujjacskájával.

Dr.laikus PhD 2013.05.13. 18:57:00

@victor vacendak:

Nem mondasz ellent semmiben.
A PET CT sem mentesít a manuális vizsálattól, csak baromi drága.
Saját pénzen azonnal, egyébként meg ha nincs vészhelyzet várólista van.

micsoda? 2013.05.13. 19:05:44

@mildi: Igen, nekem is ez a véleményem. A fájdalom ami írásra késztette. Részvétem.

sanyix 2013.05.13. 19:07:45

Az általános, hogy pont leszarják hogy mi bajod, én is tapasztaltam, ismerősök is. Az egyik ebbe is halt bele. Hirtelen lefogyott, majd vizsgálat nélkül megmondták neki hogy valami bélfertőzés, antibiotikum... Sajnos annyiban hagyták, és 2 év múlva kiderült hogy az bizony rák volt, ami addigra az egész testében elterjedt, és már mindenre késő volt.
Ennyit ér a már 6000 forint fölött lévő TB járulék...

mojoking77 2013.05.13. 19:23:22

@Dr.laikus PhD: Az egy szures, konkretan a prosztatarakra. Ezen felul hany kulonbozo fajtaja is letezik a tumornak? Tolem persze mindenki pont azt tesz amit akar, en tanacsot adtam, amire jottek az ellenvelemenyek. Hacsak nem a szembejovo auto soforje az illeto, en pont magasrol teszek ra, hogy megfogadja e a tanacsomat, vagy esetleg megprobalja C Vitaminnal gyogyitani a gyomorrakjat.

Az altataskor, mint utolag kiderult, az altatoorvos feladata ellenorizni, nics e a betegnek pajzsmirigy joindulatu elvaltozasa, mert az esetben valamit (bocs, mernok vagyok, fogalmam sincs a pontos procedurarol) mashogy kell csinalni, mint "sima" esetben. No ez amradt el, aztan lett nagy idegesseg, es ossze vissza rohangalas minden orvosnak aki epp raert a delpestiben...

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.13. 19:50:07

@TamásD:
nyilván ne mindenkinek, nem vagyunk egyformák.
de ha kéri, kapja meg.
ha mégsem kapja meg, akkor ne csesszék le, mert bepánikolt. szólt előre.

midnight coder 2013.05.13. 20:08:42

Van egyáltalán olyan komolyabb betegség, amit mondjuk 100 éve nem tudtak meggyógyítani, és a mai "modern" orvostudomány képes rá ? Rák nem, allergia nem, cukor nem. Sőt, lassan már azokat sem amiket eddig igen, mivel a bacik az antibiotikumokra egyre inkább rezisztensek, jobbat viszont azóta sem találtak ki. Az arcuk viszont szép nagy. És itt nem a mezei orvosokat kárhoztatom, ők csak azt csinálják amire képzik őket, hanem az egészségipart.

Rotoxis 2013.05.13. 20:15:08

@álfirkász: Nem, nem egy endoszkópos epekő műtétbe halt bele, hanem egy szövődménybe, amely bizony előfordulhat. Erről jó előre tájékoztatták. Mielőtt elkezdene cirkuszolni, hogy senki nem mondta, hát közlöm, hogy rajta volt a műtéti beleegyező nyilatkozaton (mindegyiken rajta van).

@sanyix: A 6000 Ft-os "téjbé" szégyen. Ezért nem becsüli senki az egészségét semmire. Mer' ingyé' van. Hogy maradjunk az epehógyag eltávolításnál, az is több százezres tétel.

@mojoking77: Egy sz@rt kérem szépen! Az aneszteziológus feladata hogy kikérdezze és megvizsgálja a beteget. Nem feladata "leellenőrizni" a beteg összes nyavalyáját. Ha az lenne, akkor egy műtétei kivizsgálás alsó hangon másfél évig tartana. Hallott valamit, nem érti ugyan, de szajkózza, amit félreértett.

De a mai kedvencem "dm" délutáni hozzászólása, amelyben megállapítja, hogy Laikus elvtelenül védi az orvosi mundár becsületét. Nem tudja az Isten barma, hogy Laikus nem orvos, hanem RÁKOS BETEG! Vazze!!

El Visco Stello (törölt) 2013.05.13. 20:23:07

Kicsit félrenéztem és 70 komment? Ez igen! Akkor nyilván rengeteget fogok tanulni, mire átolvasom. Még csak szemezgettem, de már tudom, hogy Mária normális.
@midnight coder: Rossz kérdés. Meggyógyítani, vagy az életét meghosszabbítani? A tudomány mai állása szerint az "életet" elég jól meg lehet hosszabbítani. Csak pénz kérdése.

mojoking77 2013.05.13. 20:31:16

@Rotoxis: Szertnem megkerni, hogy probald meg moderalni magad, mielott telebofogod a forumot. Ha nem megy, inkabb ne is irj Az, hogy mi az altatoorvos feladata? Jo kerdes. Valoszinuleg megkerdezni a beteget, hogy ugyan mar, nincs esetleg X, Y vagy talan Z betegsege? Ja, hogy van? Hat akkor mashogy kell dolgozni.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.05.13. 20:31:25

ez az erős felindulásban elkövetett írás nem érdemelne posztot. önterápiának jó, de posztnak nagyon nem.

nemhiszem, hogy 2013.05.13. 20:46:24

miért hiszik sokan, hogy minden betegség gyógyitható? Ha valaki korhàzba kerül ott màr nagy a baj. Minden betegség magàban hordozza a legrosszabb végkifejletet is. Van aki szerencsésebb van aki nem. Nem minden a dokin múlik. Sőt. Csak az orvoslashoz mindenki ért. a tv ha elromlik nem nyulok bele. Bezzeg a betegséget mindenki meg tudja gyogyittani. Ha egy baleset történik az úton arra nem képes valaki hogy a beteget oldalra fordítva meggatolja hogy ne a sajàt vérébe fulladjon bele. De az eszet azt osztani tudjàk

Rotoxis 2013.05.13. 21:12:51

@mojoking77: Képzeld, ha nem moderálom magam. Egyébként részemről ennyi. Nem etetek trollt.

mojoking77 2013.05.13. 21:16:35

@Rotoxis: Szerepet tevesztettel baratom. Itt te vagy ma a troll. Sebaj, nem is vartam ertelmes valszokat.

victor vacendak 2013.05.13. 21:16:38

@victor vacendak: de nem a manuális vizsgálatot linkelted be, hanem a PSA-t. Így végső soron ellentmondok :-)

victor vacendak 2013.05.13. 21:20:41

@Dr.laikus PhD: a sors fintora, hogy saját magamnak válaszoltam, de neked szólt az egyel felette lévő :-)

victor vacendak 2013.05.13. 21:23:43

@mojoking77: nem. ez nem az altatóorvos feladata, az ilyesminek már szerepelni kéne a milló és egy anamnézisben.

mojoking77 2013.05.13. 21:29:55

@victor vacendak: Valamiert sajnos ezek szerint nem szerepelt, es ez azt jelenti, hogy valaki hibazott. Elnezest, ha ez esetleg nem az altatoorvos volt,de gondolom nem is beteg

victor vacendak 2013.05.13. 21:53:55

@mojoking77: nem, a beteg nyilván nem, ezt azért itt senki sem állította. de sajnos semmi vigasztaló nem jut eszembe. van akinek megmentik az életét (erről kevesebb blog születik) és van, akit elveszítenek. azt hiszem egy ilyen veszteséget könyebb lenne megemészteni, ha a kórház legalább vállalná a felelősséget. szerintem sokan nem akarnának perelni, csak a hiba elismerését várnák.

mojoking77 2013.05.13. 21:59:13

@victor vacendak: Persze, de amit a postolo irt, s ami az egesz beszelgetest elinditotta, az nem volt mas, mint a fajdalom kiirasa sajat magabol. Sajnos nehany ide iro egeszsegugyi alkalmazott, ezeket nem tudja kezelni, sot ugy tunik, itt vezetik le a nap folyaman felgyulemlett feszultseget. Nekem/nekunk szerencsenk volt, draga jo apamat vissza tudtak hozni, szegeny keresztapam viszont egy sokkal trivialisabb hibaban vesztette eletet (vizhajtos kezeles alatt elfelejtettek kaliumot adni). Az orvosok ott elismertek a felelosseguket, de ezzel ugye nem hozzak vissza ot, es a csaladnak is legkissebb baja is nagyobb volt a pereskedesnel.

turif 2013.05.13. 22:04:46

Szemét egy betegség a gyomorrák. A húgom idén február 1-jén halt meg gyomorrákban, 22 évesen. Semmi baja nem volt soha, nem is volt kórházban, csak először és utoljára.

turivivien.hu

sárga nyúl 2013.05.13. 22:37:22

@turif: Elolvastam a belinkelt oldalt. Szörnyű történet, részvétem. :(

Fergio 2013.05.13. 23:44:44

@Rotoxis:
Téged is ki kellene bannolni a fantasztikus megjegyzéseidért, csak Cenzorilla szubjektíven elemzi a posztokat úgy látom...
Nagyon jó lenne, ha végre megértenétek, hogy a "téjbé" nem azért van, hogy fedezze az ember életében fellépő összes betegség költségét. Mert az lehetetlen. Már kismilliószor leírtuk, hogy pl. a német állam kb. 6-szor annyi támogatást fizet egy adott műtétért, mint a magyar állam. Mivel ott hatszor annyit keresnek, és hatszor annyit fizetnek "téjbét" és hatszor több adót fizetnek, és hatszor fejlettebbek mmint mi, ezért ez nem probléma. A németeknél az eü támogatás a GDP-jük 11%, nálunk a sajátunk 7,5%-a. A magyar ember nem fizethet annyit, mint a német, mert nem vagyunk egy súlycsoportban, jó lenne, ha ezt végre megértenétek! Ha majd az állam nem stadionokat, meg mutyitrafikokat pénzel , majd akkor több pénz marad a kórházakban, és több pénze lesz az orvosoknak.

cenzorilla 2013.05.14. 05:29:15

@Fergio:

Tévedsz!
Cenzorilla nem szubjektív.
Rotoxis orvos és néha nehezen viseli a határozott laikus meggyőzhetetlen kioktatását.

Érdemes ráfigyelni, sok betegnek és főleg az aggódó hozzátartozónak való a tudnivaló amit írni szokott.

mojoking77 különösen tudálékos. Javaslom nem érdemes az információit sem megjegyezni sem válaszolni rá.

Dr.laikus PhD 2013.05.14. 05:38:06

@turif:

Megríkattál!

Részvétem!

Fergio 2013.05.14. 11:55:51

@cenzorilla:
Engedd meg, hogy én döntsem el, mire válaszolok, és mire nem! Mintha kicsit túllépted volna a hatásköröd.
1. Szubjektivitás = elfogultság. Ezek után elég nehéz lesz megmagyaráznod, hogy a moderálás objektív ezen a blogon...
2. Az, hogy Rotoxis nehezen viseli a laikusok véleményét még nem jogosítja fel arra sem őt sem mást, hogy "Isten barmának" hívjon bárkit is! Úgy tudom, ez kimeríti a személyeskedés fogalmát. Én is nehezen viselem néhány orvos nagyképű, kioktató stílusát olyankor, amikor abszolút nem orvos-szakmai kérdés merül fel, de ők azt is megmagyarázzák...

Az orvosok ugyanolyan emberek, mint bárki más, "laikus" ezen a blogon. Ha valaki vét a blog házirendje ellen, mert hevesebb vérmérsékletű, ki kell tiltani, attól függetlenül hogy orvos, és adott egy-két jó választ, de egyébként minden második mondata kiveri a "morális" biztosítékot.

2013.05.14. 12:26:15

@victor vacendak: A PSA nem megfelelő marker (bár még mindig a legjobb volt a többi tumormarker között), ez világos tény. Nagyon sok helyen a tumormarkereket nem is használják, mert teljesen megbízhatatlanok. Korlátozott szerepük van a betegségek monitorozásában és differenciálásában (pl. CA-19 pancreas tumornál). Érdekelne pl. @TamásD: véleménye, hogy ő hogyan látja a klinikumban.

Az 1980-as évek végén volt egy nagy erőfeszítés, amikor úgy tűnt, hogy néhány éven belül a rákos megbetegedések jelentős része kimutatható és szűrhető lesz vérvizsgálatokkal, és egymás után vezették be a tumormarkereket. Ezek azonban nem váltották be a reményeket, mert nem bizonyultak specifikusnak. A prosztatarák szűrésére az alkalmazott korábbi modell lényege, hogy a rectalis és a PSA vizsgálat együtt határozza meg a biopszia szükségességét.

Azt kell tudni, hogy ezek az "első generációs" tumormarkerek alapjában véve fehérje természetű anyagok, többnyire antigének (PSA = Prosztata-Specifikus Antigén, CEA = Carcino-Emibrionális Antigén, CA-x = CancerAntigén-x). A bevezetésük ideje sem véletlen, mivel a '80-as évek végére eléggé kiforrottá vált pl. a Western blot technológia, amely alkalmassá vált az expresszált fehérjék megfelelő mérésére, illetve akkor jött be döntő mértékben a komplexek spektrofotometriás vizsgálata a laborokban. (Napjainkban az egyszeres töltésű ionok kivételével komplexes spektrofotometriás vizsgálatok mennek a klinikai kémia rutin laborjaiban. Az egyszeres töltésű ionokhoz ionszelektív elektródát használnak.)

A fehérjék mérésével kapcsolatos bajokat úgy lehet vázolni, ha lerajzoljuk az ún. centrális dogmát, amelynek a rövid lényege: DNS->RNS->Fehérje--->Tulajdonság. Egyértelmű, hogy a DNS, amely a teljes sejtkódot tartalmazza, és amely defektusa a rák kialakulásáért felel, ráíródik az RNS-re, amely meghatároz néhány hibás fehérjét, amelyek közül aztán a tudós kiemel egyet, majd azt mondja, hogy ez specifikus az eredeti, sejttípust meghatározó DNS-re. Szép elmélet. A baj az, hogy nem specifikus, és hogy ha az adott fehérje nem a rákért felelős, hibás DNS-szakaszról dekódolódik, hanem máshonnan, a szintje egyáltalán nem emelkedik meg. Pl. pancreas tumornál ha az első vizsgálatoknál nem emelkedett a CA-19, akkor a későbbiekben nem használható.

DNS-defektus sokféle létezik, nem csak rákos természetű. A PSA azért nem igazán jó, mert hyperplasia vagy gyulladás esetén is emelkedett (lehet) az értéke.

De, hogy a végére jót is írjak, a 2010-es években érkezünk el az új generációs tumormarkerekhez, amelyeknek a lényege, hogy az RNS-eket fogjuk vizsgálni. A prosztatarák szűrése esetében a PCA3-mRNS mérési technológiáját egy nagyon jelentős áttörésnek tartom, annak ellenére, hogy a legtöbbször PSA és rectalis vizsgálat is párosul hozzá.

TamásD 2013.05.14. 12:58:01

@Fyall: Egyetértek veled a tumormarkerek, nem jók, de jelenleg csak ezek vannak. Igazából diagnózis felállításához nem mérvadóak, nem elég specifikusak (pl. a CA19-9 emelkedett lehet hasnyálmirigy gyulladásban és rákban egyaránt). Amire jók, az a követés. Ha van mondjuk egy tumoros beteg, akinek magas a tumormarkere és megoperáljuk, kivesszük a tumort, lemegy a marker a normál tartományba akkor örülünk. Ha viszont a követés során megint elkezd emelkedni, akkor az gyanús recidívára, hogy a tumor újra előjön. Tehát sosem az abszolút értékeket nézzük, hanem a trendeket.

karcsibácsi 2013.05.14. 16:57:05

@mojoking77:
"nehany ide iro ... itt vezetik le a nap folyaman felgyulemlett feszultseget."

Mint pl. te is...

mojoking77 2013.05.14. 17:08:50

@karcsibácsi: Nalam meg csak reggel 11 van, igy inkabb beszelhetunk megbantottsagrol, akar sertodottsegrol.
Tudom, hogy ez egy orvosi blog, ahol -tobbek kozt- orvosok/egeszsegugyi dolgozok is kommentelnek, de a tul magas lo, ami akar mukodhet is egy szemelyes talalkozas eseten, foleg, hogy az ugyfeleitek altalaban kiszolgaltatott helyzetben van veletek szemben, tokeletesen mukodeskeptelen az internet arctalan kozegeben..

victor vacendak 2013.05.14. 18:07:45

@Fyall: vagyis a hosszú okvezetés konklóziója, hogy még mindig az orvos "ujjában van" a diagnózis. :-)

victor vacendak 2013.05.14. 18:12:08

@mojoking77: azért vigyázz. ha volna egy kőműves blog, ahol szinte csak szidnák a munkájukat, a hozzáállásukat (durván általánosítva), akkor biztosra vehetnéd, hogy megjelennének a kőműves hozzászólók ia, akik hasonló stílusban vennék fel a kesztyűt. ugye van az az adjonisten, fogadjisten dolog. és azon sem érdemes vitatkozni, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, azaz előbb volt-e a paraszt beteg, vagy a paraszt orvos...
Mert nincs igazság. A legjobb, ha mindkét oldal lenyeli a békát.

platelet 2013.05.15. 08:27:14

@midnight coder: számos olyan betegség van, amit tudunk gyógyítani, életet jelentősen meghosszabbítani, életminőséget javítani. lehet mondjuk választani, hogy mikor akarsz szívinfarktust kapni, száz éve vagy most...

karcsibácsi 2013.05.15. 10:04:26

@midnight coder:
Mélységesen primitív, rosszindulatú és nagyjából nulla valóságtartalmú hozzászólás, amire a butaság sem mentség!
Számtalan konkrét betegségcsoporttal lehetne cáfolni a hülyeséget, amit írt, én csak egyet említenék ezek közül, aminek a gyógyítása számomra különösen örömteli. Máig élő fájdalmas emlékek kötődnek ahhoz a korszakhoz, amikor a diagnózis felállítása az esetek többségében halálos ítéletet jelentett.
A gyermekkori leukémiáról van szó.
40 évvel ezelőtt Tűzoltó utcai gyermekklinikán kaptuk a gyakorlati képzést. Soha nem felejtem el azokat a kisgyermekeket, akik közül a következő héten néhányat már nem találtunk ott. Nem azért, mert gyógyultan hazavitték őket a szüleik...
És ez így ment az egész tanulmányi év folyamán. Ma már a gyermekkori leukémia, néhány extrem kivételtől eltekintve, véglegesen gyógyítható.
De említhetném a Phi+ CML-t, ami szintén halálos betegség volt abban az időben, ma napi 1-2 tablettával (tírozin kináz inhibítor) gyógyítható.

karcsibácsi 2013.05.15. 10:33:11

@turif: Felkavaró, elgondolkodtató írás, ismeretlenül is őszintén együttérzek Veletek. Egy beteg elvesztése mindig fájdalmas számunkra (az eü-ben dolgozókra értem) egy gyönyörű, fiatal, addig egészségesnek hitt lány esetében ez hatványozottan így van.
Ilyen fiatal korban gyomorrák valóban szinte irodalmi ritkaságnak számít, de az érintettnek és hozzátartozóinak ez, sajnos, 100%.
Egébként a gyomorrák kialakulásában a genetikai tényezők szerepet játszanak, többek között a p53 , TFF1, p14ARF és p16INK4-alfa gének etiológiai szerepe merült fel.
Remélem, hogy minél többen elolvassák a húgodnak emléket állító (és a betegségre figyelmeztető, fontos információkat tartalmazó) oldalt.

Bajusz1974 2013.05.15. 15:00:11

@karcsibácsi: A p53 gyakorlatilag az összes tumornál felmerül. Ha megengeded, ajánlok egy magyar nyelvű összefoglalót Boldogkői Zsolt tollából. (Egyébként is érdemes rá figyelni, számomra nagyon érdekes témákkal foglalkozik!)

www3.szote.u-szeged.hu/mdbio/hun/anyagok/2012-2013/2.felev/smge/10/1c.p53-word.pdf

Bajusz1974 2013.05.15. 15:01:05

@Bajusz1974: Azt már említeni sem merem, hogy régi barátom :)

karcsibácsi 2013.05.15. 17:26:02

@Bajusz1974: Köszönöm, utána fogok nézni. Nem igazán vagyok szakértő a cytogenetika és a molekuláris biológia területén, akkor néztem egy kicsit utána a dolgoknak, amikor egy 18 éves coloncarcinomás betegem resekátumából azonosították a bűnös mismatch repair gént. Azt gondolom, a jövő egyik kihívása a a daganatok genetikai hátterének a pontos meghatározása (KPS) és ez alapján az egyénre szabott daganatellenes terápia. Dehát ez még nem a mai magyar valóság, hozzáteszem, gazdagabb országokban is még inkább science fiction.

bajkal 2013.05.16. 02:06:57

@Rotoxis: az alfirkasznak adott valaszreszre: mindegyiken rajta van?
Hmm végül is azon igen, amit utólag írtam alá. (azért írtam alá, mert megesett a szívem a doktor úron, ezért lehet kisbutuskázni). De azon nem, amit egy másik alkalommal előtte írtam alá, azon csak annyi, hogy az orvos szóban tájékoztatott, de az orvossal cirka 4 héttel előtte beszéltem a műtétről, amikor is én kérdeztem rá egy konkrét dologra, amire az volt a válasz "áá dehogy azzal még soha nem volt probléma, ez egy modern technika"...upsz csak én majdnem belehaltam, ja és nyilván nem elsőként lépett fel nálam az a szövődmény a világon (szakirodalom, nem wiki, hanem szakcikk pubmed és társai - 1-2% volt rá az esély). A lényeg, hogy nem MInDegyiken van rajta "a nem is minden";-)).

zünüke 2013.05.27. 12:59:19

@álfirkász: Hát ez valóban érdekes....:)) nem jártál utána??
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása