Okostelefont loptak a kórházban

2013.04.25. 09:55

smartphones.jpegRengetegszer a gyerek lelkére kötöttük, hogy kérjen meg egy nővért, vagy egy betegtársat, hogy ilyen alkalmakkor figyeljen oda, vagy vigyázzon a telefonra, de elfelejtette.

Tisztelt Praxis!

Egy barátom hívta fel a figyelmemet önökre, miután elmeséltem neki, hogy jártunk fiam kórházi kényszerpihenője során. Azért volt szükség a mindössze néhány napos befekvésre, mert egy szerencsétlen focisérülést követően műteni kellett a szalagokat a bokájában. Őszintén szólva az orvosok és ápolók munkája kiemelkedő volt, amire tudtak, odafigyeltek, és bár nem várták el, hálánkat szerettük volna kifejezni, amit meg is tettük és mielőtt bárki lehurrogna, ezt nem is bánjuk. Az aggasztó az, ahogy a többi beteg, illetve a hozzátartozók némelyike nem tartja tiszteletben mások tulajdonát...

Mint minden kamasz, a fiam is a telefonját tartja, pontosabban tartotta legnagyobb becsben. Egy több, mint 100 ezer forintos okostelefonról beszélünk, ezen keresztül tartotta benne a lelket barátnője, a barátai és mi, amikor éppen nem tudtunk bent lenni nála a kórházban. Gyorsan szeretném felhívni rá a figyelmet, egyáltalán nem vagyok híve annak, hogy egy kamasz ilyen méregdrága telefonnal rohangáljon (bár a rohangálás ebben az esetben elég bizarr kifejezés talán). A fiam tavaly nyáron végig az egyik gyorsétteremben dolgozott, hogy megvehesse magának, ugyanis csak így engedtük meg feleségemmel, hogy megvegye a telefont.

Két napot bírt ki összesen a kórházban a telefon, majd lába kélt és valószínűleg soha többé nem kerül elő. Annyi történt, hogy a műtét utáni napon vizsgálatra vitték a fiamat, a telefon pedig ott maradt a szekrényben. Mire visszavitték, volt, nincs, mintha soha nem is lett volna. A feleségemmel gondoltuk, hogy ilyesmiről lehet szó, mert többször is hívni akartuk, de a vonal süket volt. Valaki szépen odasétált, miközben a fiamat vizsgálták, zsebre vágta és elillant.

Rengetegszer a gyerek lelkére kötöttük, hogy kérjen meg egy nővért, vagy egy betegtársat, hogy ilyen alkalmakkor figyeljen oda, vagy vigyázzon a telefonra, de elfelejtette. Kamasz, alapból szétszórt, kórházban születése óta nem volt, a tanév végén alapból nem jött neki jól ez a műtét és most már az általa megkeresett mobiltelefonjának is búcsút mondhatott.

Persze, elsősorban a gyerek hibája, mert nem figyelt, másodsorban a miénk, hogy nem százszor mondtuk el neki, mit és hogy tegyen, csupán kilencvenszer, és az is igaz, hogy jobban felékszíthettük volna a kórházi állapotokra. De azért igazán leszáradhatna a keze annak is, aki egy fiatal kamasz balesetéből nyerészkedik és ez a legszebb elfoglaltsága, hogy kórházakban telefonokat lopkod.

A gyerek bár kiborult, új telefont egyelőre nem veszünk neki, talán majd nyár közepén, amikor születésnapja lesz, addig egy régi, "butatelefont" adtunk neki, ezt nem is vitte el senki. A gyerek tanult az esetből, mi is tanultunk belőle. Feljelentést nem tettünk, lebeszéltek minket, mondván úgy sem lesz meg az elkövető. Mindenesetre két dolgora szeretném felhívni a többi szüő figyelmét. Egyrészt, lehetőleg ne engedjék, hogy gyermekük hasonló értékeket vigyenek magukkal a kórházba , ha úgy alakul. Másrészt készítsék fel jobban a gyereket a hasonló eshetőségekre.

Üdvözlettel: Rónai Tibor

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marand22 2013.04.25. 12:56:29

Sajnos, ilyen esetek előfordulnak. Eddigi tapasztalataim szerint (amikor sikerült rajtakapni az illetőt) vagy belső ember a tolvaj, vagy olyan, aki nagyon jól ismeri a helyi viszonyokat (pl. visszatérő "beteg" vagy "mentős"). Nálunk a legdurvább az volt, amikor szívműtétre váró betegünktől úgy lopták el a laptopot, hogy aludt, és a gép a hasán pihent. A tolvajnak még volt arra is "lélekjelenléte", hogy kívülről bezárta a kórtermet. A páciens a szomszéd kórteremmel közös teraszon át tudott kijönni és szólni, de a delikvenst nem tudtuk elcsípni (az épületünk olyan mint egy labirintus, ráadásul több kijárata van). Egyébként fehér köpenyben ment be a tolvaj a beteghez (amikor leemelték a notebookot a hasáról, felébredt, és látta a tolvajt hátulról).

El Visco Stello (törölt) 2013.04.25. 13:35:22

"jobban felékszíthettük volna a kórházi állapotokra"

Kérdem én és joggal: mondjuk egy gyorsétteremben, vagy moziban, vagy a pláza parkolójában nem vitték volna el a magára hagyott mobilt? Miért gondolja, hogy összefüggés van a kórházi állapotok és az eltűnt telefon között? Általános morálra nem gondolt?

m.gray 2013.04.25. 14:50:57

Sajnálatos az eset, és nem felmenteni szeretném azt, aki lopott, de a legtöbb kórházban ki van írva, hogy a betegek értéktárgyaiért nem vállalnak felelősséget.
Gondolom a műtét tervezett volt (tehát nem a mentő vitte be az utcáról minden cuccával együtt), 3 napot azért ki lehet bírni telefon nélkül. Tudom, hogy unalmas ott feküdni napokon keresztül, de én sosem vittem ilyen esetben magammal semmi értéket. Se ékszer, se telefon, se óra, se laptop. Maximum úgy, hogyha valaki látogató vigyázott rá, nap végén meg hazavitte.
Könyv, keresztrejtvény, alvás.
Sajnos ez van.

lobster thermidor 2013.04.25. 14:53:25

Nahát, nahát, milyen az élet...!

Talán nem kellett volna gyarló politikai érdekek miatt akkora cirkuszt csinálni akkor, amikor minden kórházi ágy mellé számjegyzáras safe-t akartak elhelyezni.
Talán nem kellett volna mégsem kidobatni a kórtermekből a már meglévőket.

Brian Cohen 2013.04.25. 14:57:41

@lobster thermidor: Noha semmi sem vall arra, hogy a cikk szerzője is gyalázta volna a kórházi széfek ötletét, nagyon egyetértek veled. Tény, hogy legalább valaki legalább megpróbálta javítani a helyzetet.

Peterpapo 2013.04.25. 15:04:11

Kedves Posztoló!

Nagyon sajnálatos eset, de csak csatlakozni tudok néhány előttem szólóhoz. Én is feküdtem már kórházban és ott is ki volt írva, hogy vigyázzanak a betegek az értékeikre. Az aranyláncomat, gyűrűmet például a műtét napja előtti látogatáskor az asszonynak szoktam odaadni. A telefonra meg az a megoldás, hogy nem kell kidobni a régi hulladékot, vagy kell venni egyet, ami olcsó, de a kapcsolattartásra kiválóan alkalmas. Azt nem fogják ellopni. Ha mégis, nem fog annyira fájni. Akár még egy olcsó feltölthető kártyára is be lehet áldozni, hogy az se vesszen el, amit eredetileg használ az ember, de ha azt gondoljuk, hogy minek ez a nagy felkészülés pár napért akkor ne felejtsük el, hogy nem születnének ilyen írások.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 15:08:10

"Persze, elsősorban a gyerek hibája, mert nem figyelt, másodsorban a miénk"

Akkor a tolvaj nem is hibás?

"A gyerek tanult az esetből, mi is tanultunk belőle. Feljelentést nem tettünk, lebeszéltek minket, mondván úgy sem lesz meg az elkövető."

Levelet írni bezzeg volt idő, ettől majd biztos meglesz a tetves.

Nem tanultatok lószart sem az esetből.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 15:19:13

Azt azért elárulom, hogy ahogy eladja a tetves a lopott telefont egy baleknak, és az bejelentkezik vele a hálózatba, máris be van mérve a telefon, lehet érte menni, lefoglalni és visszaadni a jogos tulajdonosnak. A tetves megy a börtönbe, az orgazda meg minimum bukta a pénzét.

De lehet ezer egyéb nyom is, ujjlenyomat, kamerafelvétel, szemtanú stb.

Tudom, biztos vérprofi volt a tolvaj, láthatatlanná tevő köpenyben, kesztyűben lopott, és egyből vitte a hackerekhez a telefont kivett akksival.

A fel nem jelentéssel nem csak magukat szopatták meg az áldozatok, hanem a többi, leendő áldozatot is.

Még mindig nem késő feljelentést tenni egyébként.

Unom már a rinyaposztokat, magukért semmit megtenni nem tudó lúzerek nyavalygásait, akik aztán a saját problémáikat még rá is öntik másokra. Minek kellett ez a levél, hátha megdob valaki titeket egy új telefonnal vagy kettővel?

von Putri 2013.04.25. 15:19:26

Csak beigazolódik amit már tudunk: okos telefon, buta gyerek

szanalmas 2013.04.25. 15:22:18

"Feljelentést nem tettünk, lebeszéltek minket, mondván úgy sem lesz meg az elkövető."

Bezony, mert kurva nehéz ám megtalálni a lopott mobilt a szilikon korszakban. Csak figyelni köll az IMEI-t, aztán párosítani a benne levő kártya telszámával... De ha végképp mégsem kell a telefon, feketelistára is lehet tenni az IMEI-t. Gondolom, valami hazai egybites lúzer lehet a tolvaj.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 15:22:43

Gecin hangzik, de megérdemelnék "az esetből tanuló" áldozatok búnuszként, hogy belekeveredjenek még valami olyan ügybe is, amit a lopott telefonnal követtek el.

Még mindig nem tettétek meg a feljelentést?

kotyomfitty 2013.04.25. 15:28:16

Megint ez a "szazezer forintos telefon" sztori, hogy nahat, elloptak, pedig szazezerforintos, es megis elloptak! Ellopta, ha 47ezerert eladja, egy honapig elhet belole. Mennyi egy galaxy dart vagy gio? Plane hasznaltan? Mivel tud kevesebbet? De nem, csak a szazezer forintos a jo.

Informatikus vagyok, de nekem nem er ennyit a laptopom, a munkaeszkozom, eeerted, amivel 3 naponta keresem meg azt a tobbmintszazezret. Mert minek, a dragabbon sem tudnek gyorsabban se gepelni, se olvasni, se gondolkodni, es csak feltenem, hogy koszos lesz, tonkremegy, ellopjak. Ez meg koszos lett, ugyhogy mar otvenezresnek sem nez ki, nem is lopjak el.

Zemberek, olcso smartphone-t vegyetek!

Ps: aki meg nem jelenti fel, meg jelenti be a szolgaltatoknal az IMEI-t hogy tiltsak le a picsaba az egesz vilagon, az megerdemli, hogy eladja neki az orgazda, aztan megint ellopjak tole!

samcro 2013.04.25. 15:32:31

Horváth Ágnes és a páncélszkrények esete. Horváth Ágnesnek már se híre, se hamva, de a mackók még megvannak, ilyen esetben használni kéne.

Amúgy nem hiszem, hogy nincs a fiókjában mindenkinek egy 2-3 generációval ezelőtti telefon, amit ilyen esetekben üzembe lehet helyezni. Ha én kórházba kerülnék, akkor áttenném abba a SIM-et. Persze így le kell modnani az "okosságról", dehát az ember úgyis gyógyulni megy, nem internetezni.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.04.25. 15:35:09

@Negyvenértelmiségi:
"Persze, elsősorban a gyerek hibája, mert nem figyelt, másodsorban a miénk"

Ezen húztam fel én is legjobban magam. A sok birka már természetesnek veszi a tolvajok létét, ahol te vagy a hibás ha meglopnak. Hát nem!
Rohadjon meg az a tetves tolvaj a pokolban! Akárhogy is sugallja a poszter, a lopás nem természetes dolog, amivel együtt kell élnünk.

ikke i drift 2013.04.25. 15:37:46

@Negyvenértelmiségi: androidos okostelefonom van, új rendszer telepítésekor elfelejtette azt az IMEI számot, ami alapján a hálózat azonosítja a készüléket. Úgy, hogy fogalmam sem volt, hogy mi történt, kb. 30 percembe telt alkalmazást találni és az 1234567890... fiktív IMEI helyett visszaírni az eredetit, ami egy matricán van a készüléken.
A 30 percből 29 volt, amíg rájöttem, hogy mi a probléma és az alkalmazást megtaláltam, a maradék maga a művelet.
Bármilyen IMEI számot beírhattam volna.

paroma 2013.04.25. 15:38:31

Egyesek tul sok TV-neztek, akik azt hiszik a rendorseg akarja es kepes rogton a bemerni a telefont...
99% hogy a jegyzokonyv felveteleert is meg az aldozatnak kelett volna a korhazbol befaradni az orsre.

samcro 2013.04.25. 15:39:51

Sajnos lopnak. Mindent. Tele is van is van minden a rendőrség szórólapjaival, hogy az értékeinket ne hagyjuk felügyelet nélkül. A tolvajt meg, mint közismert, az alkalom szüli.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 15:44:37

@régebb óta vagyok Subban mint te:

Ez az eltérő kultúra doktrinája. Ha megerőszakolják a lányunkat, akkor nem a bűnözőket basszuk ki a kontinensről is, hanem a lányunkat basszuk le, miért vett fel miniszoknyát vagy farmernadrágot.

@ikke i drift:

Nem mindegyik telefontolvaj ilyen rafinált, különben tán rendes munkájuk is lenne, mondjuk egy telefonszervizben. Meg aztán ott van még a többi nyom.

Ha kiégett féklámpa miatt elkapnák a tetveseket, és megtalálnák a csomagtartójukban 29 másik mellett az ontopik telefont is, akkor sem kapnák vissza a sajátjukat levélíróék.

Fejesrob 2013.04.25. 15:48:52

Soha nem értettem az ilyet. Megveszi a 100.000 Ft-os telefont a fiának, de annyi pénze már nincs, hogy vegyen egy négyezer Ft-os telefont, ha kórházba megy.

Elég köztudott, hogy a kórházakat tolvajok járják.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.04.25. 15:49:19

@szanalmas:
"nehéz ám megtalálni a lopott mobilt a szilikon korszakban"
Szilikon, ami a nők csöcsében van, de hogy jön ez ide?

Szerintem te a szilíciumra gondoltál.
Gondolom az angol megnevezés hasonlósága téveszthetett meg.
silicon-silicone
szilícium-szilikon

Fejesrob 2013.04.25. 15:52:21

@régebb óta vagyok Subban mint te: Maradjunk inkább abban, hogyha elkapják a cigánybandát, egy óra múlva kint vannak úgy, hogy az ügyész még bocsánatot is kért.

Szóval sajnos az user a hibás.

Dzoltán55 2013.04.25. 15:54:32

Én arra a jó megoldásra is emlékszem mikor pár ezer forinttért széfeket akartak szerelni a szobákba,de a sok hülye fideszes szétröhögte ezt is,hisz SZDSZ-es ötlet volt.Most meg jól mellébeszél mindenki.

Dr. Fotos 2013.04.25. 15:55:12

Okos telefon es buta felhasznalok!!! Ma mar az osszes 'okostelefonra' lehet telepiteni olyan programot amivel terkepen keresztul le lehet kovetni hol van az eltulajdonitott keszulek. Igen, erosen hozzaertok ezeket le tudjak kaparni, de az ido. Az eset utan ha rogton megnezed hol 'szalad' a keszulek meg lehet eselyed eltorni a tolvaj kezet mielott lenullazzak a keszuleket. HA pedi ehhez hulye vagy, jelentsd fel a rendorsegen es a feljelentessel a kezedben a szolgaltato kitiltja a telefon IMEI szamat. A kis tolvaj maris nem kap erte annyi penzt mint amennyit szeretne.

Egyebkent sajnalom a gyereket de ha ilyen aron kell megtanulnia, hogy egy ilyen mocskos vilagban elunk akkor ennek igy kellett lennie. Legkozelebb jobban vigyaz majd ra az biztos.

ohrana 2013.04.25. 15:55:52

Mindig feljelentést kell tenni.
Magunk miatt, mások miatt.
A rendőrök meg büszkélkednek a javuló statisztikával?

o

notib 2013.04.25. 16:00:06

Józsibogyó: mit vártál ???

a lábamról a gipszet azért régi kézi ollóval, össze-vissza nyomva, csavargatva vágták le, mert a motoros készüléket ellopták !!!

wartburg1963 2013.04.25. 16:04:33

Egyetértek az előttem szólókkal: feljelentést KELL tenni!

Velem másfél hónapja ugyanez esett meg: miközben az orvostudomány a műtőben foglalatoskodott velem, egy "kedves" elkövető kilopta a telefont a kórházi szekrénből (egyedül voltam az egész kórteremben, előtte is, utána is, s mindez látogatási időn kívül esett meg.
SIM kárzsa még aznap letilt, s a néhány napos felépülést követően irány a rendőrség. (Ez már csak ahhoz is kellett, hogy visszakaphassam a régi telefonszámomat.)
Mondjuk a tolvaj láthatóan kispályás volt: az előfizetéses készülékről három különböző számra is töltött fel pénzt, sőt, még néhány száz forintért hívást is kezdeményezett róla. Ezek alapján a mobil szolgáltató ügyfélszolgálatnál kisebb utánajárással megtudtam, mely számokat hívott illetve töltött fel pénzt -- ezekkel szépen kiegészítettem a rendőrségi feljelentést.
Emellett a rendőrség (igaz, nem pár nap, inkább pár hét alatt, de) valóban leéári az IMEI-hez tartozó jelenleg használt SIM kártya számát, tulajdonosát, s gondolom kihallgatja a delikvenseket.
Hát egyelőre itt tart az ügy, remélem, előbb-utóbb meglesz a telefon.

wartburg1963 2013.04.25. 16:08:04

@Dr. Fotos:
Jah! A z említett nyomozó elmondta, hogy persze ezekkel a dzsémszbondos alkalmazásokkal legfeljebb egy háztömb pontossággal lehet megmondani a telefon pillanatnyi tartózkodási helyét... Vajon mit teszel? lenyomozol/kikutatsz minden szembejövőt (pláne: lakót) az adott körzetben??
:-)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 16:08:50

@ohrana:

Pontosan, nemcsak magunk, hanem mások miatt is illik megtenni a feljelentést ilyen esetekben.

Az nevetséges, hogy azért nem tett feljelentést, mert úgysem lesz meg a tettes, de azé egy levél az belefér a blogra.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 16:10:24

@wartburg1963:

Hát igen, nincs mit tenni, a legjobb lenne okostelefont venni mindenkinek állami pénzből EU-s támogatással önkormányzati önerővel, vagy kettőt, hogy az egyiket el lehessen adni, ha kell a pénz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 16:13:03

Azt fel sem merem tételezni, hogy a levélíró, akinek egy barátja ajánlotta ezt a blogot, azért nem írt ide eddig, és nem is fog sosem, mert nem létezik, csak kellett mára is néhány komment- és hirdetésbevétel-generáló poszt a címlapra.

Saját tapasztalatom szerint sokkal intelligensebbek az írástudó emberek a valóságban, mint amik kiderülnek az ún. blogoszférában.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.04.25. 16:17:02

Ezt kell feltenni okostelefonra, egy évre 20 dolcsit megér egy drága okostelefon védelme: www.wavesecure.com/products/android.aspx

Ami meg a széfeket illeti: az ötlet jó, de Ágica kicsit túllőtt vele a célon. Egy sima kis kulcsos szekrényke megtette volna, aminek a kulcsát a nővérkének adhatom. Olyan nagy dolog lett volna ez?

Persze könnyebb az áldozatot hibáztatni, meg olyanokat irkálni, hogy 2013-ban normális dolog, hogy az embert az okostelefon otthonhagyására kényszerítsük (pont egy kórházban, ahol 24 óra fekvés felér egy hét magánzárkával? Mert ha még egy két hetes nyaralásra felejtem el vinni a telefont, hát leszarom, de kórházba én ugyan be nem teszem nélküle a lábam, inkább fizetek az őrzéséért.)

wartburg1963 2013.04.25. 16:26:06

@Gery Greyhound // (Két vonal, nem Kubatov barátja):
Ez tényleg okos kis fícsőr, de sajnos ettől még nem lesz meg az ellopott készülék -- legfeljebb a kukában végzi. No akkor meg végképp lőttek az IMEI alapján való azonosításnak.

Konyvtaroslany 2013.04.25. 16:27:30

Hallgattassék meg a másik fél is alapon szeretném mondjuk egy olyan rendőr véleményét hallatni ezekről az ügyekről (a publikálható mértékig), akinek az a dolga, hogy kórházba besurranó tolvajokat kapjon el. Keressen meg privát üzenetben, vagy írja be ide!

Démonmac1 2013.04.25. 16:27:56

Hihetetlen mi megy a kórházakban, úgy be lehet menni, hogy az ördög nem kérdezi meg, mégis ki maga és mit akar?

u.i. statáriális jelleggel kellene a betegfosztogatókkal elbánni. (bár sajnos nem visszatartó erő, de kevesebben lennének)

A széf feltörhető.
mintha lenne az okostelefon nyomonkövetésére alkalmazás? nem?
És feljelentést kell tenni!

Dr. Fotos 2013.04.25. 16:34:11

@wartburg1963: Hasznaltad is vagy csak hallotall valakirol aki latott mar fenykepen olyan embert aki olvasott ilyenrol? Csak a kedvedert: Tavolrol bekapcsolhatod a GPS szolgaltatast ha eppen ki van kapcsolva. Ez ~10 meteres pontossaggal megmondja hol a keszulek. De ha nem eleg, siman lehuzod rola az adataidat, kitorlod rola hogy illetektelenek kezebe ne jusson szamodra fontos info, zarolhatod a keszuleket es meg meg is szolaltathatod. A delikvens hiaba kapcsolja ki, ezeket a funkciok felulbiralhatjak azt. Ennyi. Nem egy emberke talalta meg igy a keszuleket. Csak tudni kellene hasznalni is.

barsled 2013.04.25. 16:35:03

@wartburg1963: "Egyetértek az előttem szólókkal: feljelentést KELL tenni!"

Másfél éve télen az utazáskor mindig biztos helyen tartott, akkor új, nokia belépő szintű "okos"telefonomat egy hívás után szórakozottságból zsebre tettem a 7-es buszon. Vagy ott, vagy utána a 4-6 villamoson, vagy a 9-es buszon ellopták. Siettem vidékre, aznap csak letiltatni tudtam. Másnap, szombaton feljelentést küldtem az V.és a VIII. kerületi kapitányságra, minden szükséges adattal. Az egyiktől jött automatikus válasz, hogy nem vagyunk bent. Erre küldtem még egy mailt a BRFK zsebtolvajlással foglalkozó egységéhez. Sehonnan sem kaptam választ. Hétfőn bementem a (vidéki) T-Mob.-hoz, ott azt mondták, hogy a feljelentéssel akkor foglalkoznak, ha a rendőrség válaszol.
Még kétszer megismételtem a feljelentő mail-eket, sehonnan sem kaptam választ. Azután már hagytam a francba, vettem egy jobbat.

Ettől függetlenül:Egyetértek az előttem szólókkal: feljelentést KELL tenni!

Haloperidol 2013.04.25. 16:36:33

Gyerek telepithetett volna egy phone tracker appot az iphone-ra (tuti nem android volt, csak iphone-ert kepesek egy nyarig dolgozni menozni vagyo kamaszok.) Akkor beljebb lennetek. En is voltam korhazban, nagyon rosszul voltam/komaban, es tolem meg a nagyapam svajci orajat loptak el. En is hagyhattam volna otthon. Utobb mindenki okosabb.

lobster thermidor 2013.04.25. 16:40:50

@Brian Cohen:

Én ezt nem is állítottam!
Arra az általános jelenségre próbáltam rávilágítani, amikor az emberek az orruknál nem látnak tovább.
A saját érdekeiket is csak akkor hajlandóak felismerni, ha már valóban a körmükre ég valami. Sajnos egyszer mindenki szembesül az áldatlan kórházi viszonyokkal, és akkor jönnek sorozatban a "váratlan" meglepetések.

wartburg1963 2013.04.25. 16:45:16

@Dr. Fotos:
OLVASTAD is amit írtam?
NEM saját tapasztalat, de az illetőnek hasonló esettel volt dolga.
Még egyszer kérdem: mit teszel, ha a "tízméteres körzet" mit tesz Isten épp egy bérházra esik, hmmm?
:-)

wartburg1963 2013.04.25. 16:47:36

Az egészben azt hiszem, talán nem is elsősorban az effektív lopási kár a legfájóbb, hanem a rengeteg adat, kapcsolat, infó hirtelen, váratlan és visszafordíthatatlan elvesztése, illetve az efölött érzett tehetetlenség.
Sok szerencsét kívánok a telefon megkerüléséhez.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2013.04.25. 16:55:34

Ahogy a romák mondják, egye ki a rák a belét a tolvajnak...

Peterpapo 2013.04.25. 17:56:29

@Negyvenértelmiségi:

Te annyira okos vagy!

Nyilván sok feljelentést tettél már meg, ami alapján sikeresen elkapták a tetves tolvajokat. A mai világban, amikor a családon belüli erőszaknál azt mondják, hogy csak akkor tehetnek bármit is, ha vér folyik, nyilván a kis mocskos tolvajok nyomába fognak eredni teljes erőbedobással, hogy mihamarabb rács mögé csukják őket.

Peterpapo 2013.04.25. 18:01:11

@Negyvenértelmiségi:

"Pontosan, nemcsak magunk, hanem mások miatt is illik megtenni a feljelentést ilyen esetekben."

Te értelmezed is amit olvasol, vagy csak néha benézel az indexre? Pont itt írtak egy olyan sztorit, hogy egy tanút mennyire meghurcoltak egy olyan esetben, amikor fiatalok vették el más fiatalok telefonját az utcán fényes nappal.

index.hu/belfold/2013/04/12/igy_alaznak_meg_egy_tanut/

lutria 2013.04.25. 18:19:35

@samcro: Szerinted megvannak még a páncélszekrények?
Mert én úgy emlékszem hogy a kórházak a rendelet visszavonása után azonnal kiárusították őket néhány ezer forintos áron,voltak akik több darabot is megvettek egyszerre hogy azután jóárasítva továbbadjanak rajtuk.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 18:26:26

@Peterpapo:

A felderítési arány egy dolog, az meg egy másik, hogy mivel tartozol magadnak és a társadalomnak. Ha te nem veszed komolyan, hogy elloptak tőled valamit, miért érdekelne bárki mást?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 18:32:01

@Peterpapo:

Olvastam, felháborító történet. De olyat is olvastam már, hogy valaki kiment az utcára, és elütötte az autó.

De ha már kórházak, csillió panaszt hallottam már róluk, de a tapasztalataim elsőrangúak, bármilyen ügyben bárkivel dolgom volt kórházban, emberileg is és szakmailag is csak felsőfokban tudok róla beszélni.

A rendőrséggel már messze nincsenek ilyen jó tapasztalataim, de attól még a feljelentést érdemes és illendő dolog megtenni ilyen esetekben. Vagy ha már ezt elmulasztja valaki, mondván, úgysem lesz meg a tetves, akkor legalább ne irkáljon leveleket zugblogokra.

A lány nem követett el hibát, de talán még érpatakibb módon kell eljárni. Ha szopatják a személyes adatok (nem)védelmével, akkor ott helyben feljelentést kell tenni, és ha lesöprik az asztalról, a lesöprőt is fel kell jelenteni. Ha ennek megfelelő a fellépésed, akkor nem fognak szopatni, udvariasan, korrektül fognak eljárni, ez a tapasztalatom.

Sima játékelmélet: először együttműködő vagy, de ha nem működnek veled együtt, akkor te sem, hanem ragaszkodsz a jogaidhoz az utolsó betűig.

Peterpapo 2013.04.25. 18:44:07

@Negyvenértelmiségi:

Csak azt ne felejtsd el, hogy nem vagyunk egyformák, nem mindenki olyan erős egyéniség, mint Te és onnantól kezdve borul az egész. Lehet, hogy néha működik, amit mondasz, de sok tapasztalat van már az ellenkezőjéről. Lehet hogy illendő, sőt biztos az, de több eset tapasztalata azt mutatja, hogy nem érdemes. A megelőzés lehet a megoldás. Tájékozódom, és megteszem a megfelelő lépéseket, hogy ne fordulhasson elő probléma. Vagyis veszek egy olcsó, gagyi telefont és azt viszem a kórházba. És nem a felderítési arányról beszéltem, hanem arról, hogy sok esetben meg sem próbálják felderíteni. Eddig háromszor próbáltak betörni hozzánk, de szerencsére egyszer sem sikerült. A helyszínelő rendőrök is mondták, hogy mákunk van, mert úgy sem tudják elkapni a tetteseket, vagy ha el is kapják semmit sem kapnánk vissza.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.25. 18:56:13

@Peterpapo:

Persze, hogy nem vagyunk egyformák, éppen azért javasoltam a levélírónak, hogy ne legyen mulya, menjen azonnal feljelentést tenni, ha másért nem, hát a további bonyodalmak megelőzéséért, például hogy gyilkosok használják eldobós telefonnak a fia telefonját.

Hiszem, hogy minden helyzetben van egy legjobb megoldás, és mindig ezt kell választani. Aztán ha a többiek nem "nőnek fel", az legyen annak a napnak a gondja, de ha eleve a hülyeséggel kalkulál az ember, és ezért lép ő maga is nagy ravaszul hülyeséget, annak sosincs jó vége.

Itt az a legjobb megoldás, ha megteszi a feljelentést, nem pedig a "tudod mit, medve".

Mesterlövész 2013.04.25. 19:31:52

Ebben az országban semmit nem szabad letennünk felügyelet nélkül a kezünkből, aminek nincs lánca vagy nem lehet lebetonozni. Szomorú tanulság, de ajánlatos észben tartani. Egyébként rohadjon meg, aki ilyet tesz.

Mesterlövész 2013.04.25. 19:44:57

Ja, és igen, k*rva gyorsan tegyetek feljelentést, akkor is, ha enyhén szólva nem garantált a siker. Az okokat már részletezték előttem.

telkoe 2013.04.25. 20:17:05

@wartburg1963: Minden okostelefonnak van automatikus biztonsagi mentesi funkcioja (iTunes vagy Google) csak be kell kapcsolni es nem vesz el az adat.

marand22 2013.04.26. 15:25:34

@lobster thermidor: @samcro:
Nálunk már a Molnár-Horváth-korszak előtt voltak széfek, akkor sem használták a betegek. Viszont emlékszem arra, hogy gyermekkórházban (nevet szándékosan nem írok) a játszószobában voltak a széfek (egy komplett fal volt tele velük). Valamennyi számzáras volt, kifogyott bennük az elem, és nem tudták kinyitni őket (nem volt kulcs hozzájuk).

lobster thermidor 2013.04.26. 17:02:31

@marand22:

Az emberi természet már csak ilyen.
Ha nem használják a betegek a széfet, hát magukra vessenek. Az elemcsere, vagy a kimerült elemek miatt nem nyíló széfek kulcsainak eltűnése pedig nyilván a kórház karbantartó, vagy üzemeltető részlegének a sara.
Ezért már csak a tudatlanságot, és hanyagságot lehet okolni.

Mellékszálként jegyzem meg, hogy én ha olyan szállodában járok, ahol van szobaszéf, még akkor is bezárom az értéktárgyaimat éjszakára, -most itt ne gyémántékszerekre, vagy kövér dollárkötegekre gondoljunk-, ha az ajtót, és a terasz ajtaját biztonsági zár védi. Ha pedig hosszabb - rövidebb időre elhagyom a szobát, és nem cipelem magammal a fényképezőgépet, telefont, laptopot, vagy más egyéb "kapós" dolgaimat, akkor szóba sem kerül, hogy ne a széfben pihenjenek. Ha nincs szobaszéf, akkor a központi értékmegőrzőben helyezek el mindent, ahol a személyzet jegyzőkönyvvel veszi át tőlem a tárgyakat.

jágör68 2013.04.27. 08:37:23

OFF:
Szoval a phone trackert a telefonra kell letölteni meg mondjuk egy laptopra es akkor megtalalom vagy hogy?
Nekem 2 hete loptak el kedves tolvajek, lezart csomagtartobol, feltöres nelkül.
Ezek mennyire profi banda lehetnek?

Tempus-Anh 2013.05.02. 10:36:16

Orvostól is lopnak. A zárt orvosi szobám szekrényéből, a táskámból kiszedték a pénztárcámat mindenestől úgy tíz éve, azóta se leltem meg. Erről ennyit. A lopás egykorú az emberiséggel, csak a szajré és a módszerek változtak.:(

Tempus-Anh 2013.05.02. 10:37:36

@jágör68:
A benzintartály felől közelíthették meg...hűha. De vicc nélkül: jó vigyázni, bár sokszor lehetetlen.

Tempus-Anh 2013.05.02. 10:41:03

Én még abban a korszakban nőttem fel, hogy tárcsázós telefon volt, amire éveket várt a család, amíg beszerelték. Katonáéktól egy héten egyszer telefonáltam haza anyáméknak városközti hívással, a több levélpapíron zajlott. Egy olyan országban ráadásul, ahol a lefülelés rendszeres volt, a levéltitok pedig ismeretlen. A mai ifjúság el nem tudja képzelni, mennyivel könnyebben, szabadabban és gördülékenyebben él.

telkoe 2013.05.02. 12:48:44

@jágör68: OFF:
Szoval a phone trackert a telefonra kell letölteni meg mondjuk egy laptopra es akkor megtalalom vagy hogy?

A telefonra letoltod, egy masik geprol (laptop) hozzafersz egy webes felulethez ahol kb megmutatja a helyet. Utana odamesz es megnezed mit tudsz tenni pl egy 50 lakasos tarsashaz hatranyos helyzetu lakokkal... van olyan program amivel legalabb a sajat adataidat ki tudod torolni ha a keszulek elerheto.

Nekem 2 hete loptak el kedves tolvajek, lezart csomagtartobol, feltöres nelkül.
Ezek mennyire profi banda lehetnek?
Autot felnyitni gyakorlottab tolvajoknak nem nagy kihivas. Hulyen hangzik, de orulj hogy a kocsit nem vittek el.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.05.16. 09:43:06

No akkor legközelebb én is abba kórházba járok majd lopni!!! A károsultat lebeszélik a feljelentésről, mert "úgy sem leszek meg, mint elkövető"... trollollollo
PROBLEM?!

Agyrém, ami ebben az országban zajlik.

Tempus-Anh 2013.10.17. 20:23:04

A kórházban MINDENT lopnak, ami elmozdítható. Csak mondom.

Bikli néni 2013.10.19. 19:45:56

@Tempus-Anh: Igen, hát vannak kórházak, ahol lopnak, ja.
Mondjuk mi most voltunk kórházban. Egy mások által lenézett város gyerekkórházának ránézésre lepukkant osztálya vendégszeretetét élveztük egy ideig. Simán bent hagytam az értékeimet a nem zárható szobában, míg kimentünk fél-egy órára a parkba levegőzni a gyerekkel. Semmim se tűnt el. Pedig sok helyen még izzó se volt a foglalatban, nem ám rendészet vagy biztonsági kamera.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása