Barbár állat a fogászaton

2013.04.24. 07:11

scary_dentist.pngSzeretném  megtudni hogy hol jelenthetném fel ezt a barbár állatot,mert már nagyon elegem van belőle így is de most aztán betelt a pohár.

Tisztelt Praxisblog!  

 Nem egész 1 évvel ezelőtt letört a bal alsó hatos fogamból,egy kb 2 miliméteres darab,és ezzel fordultam "fogorvoshoz",és mára eljutottam odáig hogy ugyanezt a fogamat 5.alkalommal tömte újra ez a szerencsétlen barbár kontár állat. 4 alkalommal fényrekötő töméssel gányolta össze amelyekből egyik sem bírta pár hétnél tovább mert vagy eltörte vagy egyszerűen meglazúltak,pedig milyen nagy mellénnyel mondta a "doki",hogy ezek kémiailag is kötnek a fog szerkezetéhez. Hát nem tudom mit értett kémia alatt de hogy fogalma sincs a kémiáról az tuti,és az első töméstől kezdve 1 éves garanciát vállalt rá, arra ami hetek alatt tönkre megy...Ez igen!   Most a legutolsó ottjártam alkalmával elmondtam mi a gond megnézte és kaptam két injekciót amitől a szám teljesen elzsibbadt de a fogam körül semmi hatása nem volt,mindent éreztem.

Kifúrta a régi tömést,sem vízhűtés nem alkalmazott sem gumikesztyűt nem húzott sőt még csak kezet sem mosott és úgy nyúlt a számba,amit szóvá is tettem neki. Hogy a tömés megkössön és formája is legyen két gyűrűt húzott a fogamra amit csavarhúzóval húzott meg de azt is egyszer sikerült belenyomnia az ínyembe. Ebbe jött a tömőanyag,amit a saját ujjával nyomot addig amíg meg nem száradt,mikor már megkötött,le akarta venni a fogamról a gyűrűket de azok is hozzákötöttek a tömőanyaghoz ezért aztán feszegette kalapálta amiért szintén stóltam neki,és már elég erős hányingerem lett tőle. Ellöktem a kezét és öklendezni kezdtem nagynehezen viszza ültem és megvártam míg leszedi a tömőanyagot formára,ami szintén nem sikerült jól...   

Ezek után közölte velem hogy 11 000-forit lesz,mondtam neki hogy egyrészt ez még bőven garanciális javítás volt,másrészt nincs nálam ennyi pénz.Erre pökkhendi nagyképűséggel közölte hogy jövőhéten hozzam be. Kérdeztem hogy kapok-e róla számlát,azt mondta hogy nem,mert az hogy most fizetnem kell az az én hibám...? Mi van? Erre az volt a válasz hogy nekem azért kell ennyi fizetnem mert rosszul vagyok öklendezem ,és folyamatosan köpködnöm kell attó a büdös és savanyú gáztól amit állítólag a fog szárítására használt. Mondtam neki hogy valószínüleg nem én vagyok az egyetlen aki rosszul lesz a fogorvosnál,és közölte velem hogy nehogy azt hidjem hogy az ilyen rosszulléteket másokkal em fizetteti meg...

Erre mondtam hogy rendicsek,és meg akkor följelentem magát adócsalásért mivel se számlát nem akar írni,meg még a agaranciát sem vállalja ilyen olyan mondvacsinélt okokból kifolyólag,a higiénét nem ismeri mert sem kézmosás sem gumikesztyű sem normális emberi hang a bánásmódról meg már szót se ejtsünk.

 És még Ő közölte velem hogy szivesen elkezelgeti a fogam pénzért de garanciát már nem ad mert ugyis rosszul leszek.  Szeretném  megtudni hogy hol jelenthetném fel ezt a barbár állatot,mert már nagyon elegem van belőle így is de most aztán betelt a pohár.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

braue 2013.04.24. 11:51:55

Nekem pár éve egy orvos az SZTK-ban azt mondta, ki kell fúrni három fogamat, mert rosszak, de jobb lesz, ha a maszek rendelőjében tesszük azt, mert sztk alapon csak szar anyagok vannak. Mondom, ok. Egy héttel későbbre megbeszéltük, hogy elmegyek. De annyira fájt, hogy a feleségem maszek fogorvosához elmentem. Azt mondta semmi baja. A dentincsatornák vannak kinn, ha gondolom betömi őket, de nem sokáig fognak tartani. (Erősködtem még röntgent is csináltatott de semmi.) Mondta viseljem, a fájdalmat, ha nem túl elviselhetetlen, amíg tudom. Nem kért egy fillért sem. Azóta sincs semmi bajom, a fájdalom elmúlt, és olyan fogkrémet használok, ami tömi a dentincsatornákat

Szóval lett volna egy orvosnak nevezett női személy, akik kifúrt volna három ép fogamat, csak, hogy keressen valamennyit. Hogy bízzon az ember ezek után az orvosokban

lobster thermidor 2013.04.24. 16:28:28

A reklamáló tudhatná, hogy fogorvos a gumikesztyű elhagyásával legfeljebb saját magával szúr ki!
Ugyanis ha a kedves ügyfélnek AIDS, vagy Hepatitis C fertőzése van, akkor az orvos bizony elég nagy kockázatot vállal azzal, hogy védőeszköz nélkül turkál a szájában.

neduddki21 2013.04.24. 16:38:59

@lobster thermidor: Miért, az orvos nem betegedhet meg ugyanezekben? Vagy sok minden másban?

stukov1 2013.04.24. 16:52:07

Vicces poszt. Én se szeretek fogorvoshoz járni, de amikor megyek, akkor kb tudom mit csinálnak és miért.
A tömőanyag minősége (ára) befolyásolhatja a tömés tartósságát és az árát is.
Nyilván kell valamennyi garancia, de ha szarul van megcsinálva akkor az gáz.

Kétféle fúrógéppel dolgoznak a fogorvosok, alacsonyabb ill. magasabb fordulatszámúval. A gyorsabbhoz van vízhűtés, a lassabbhoz nincs. A legtöbb töméshez szokták használi mind a kettőt, mert más a funkciója.

Az, hogy nem vett kesztyűt, az neki rossz, nem a beteg szájának. A száj tele van baktériumokkal, meg nyálas is, a kesztyű egy védőeszköz az orvosnak.

A büdös, savanyú gáz az hígított hipó(!), a tömőanyag kötésének elősegítéséhez használják. A tömések ellensége a nedvesség pl: nyál, ezért ha a beteg öklendezik, meg köpköd, akkor esetleg többszöri nekifutásra lehet csak betömni. Idő+anyag fogyás.

A számlaadás hiánya problémás, de egyéb maszek szakmákban is ritka az olyan, aki számlát ad magától.

Egyébként miért nem ment másik fogorvoshoz?

lacix86 2013.04.24. 17:13:24

Nono...

A poszt hangvételéhez nem szólnék hozzá inkább, de a "barbár kontár állat" jelző már olvasva is durván sértő és személyeskedő. Ezt hagyjuk meg a politikusainknak, ne alacsonyodjunk már le erre a színvonalra.
Az a csavarhúzó, meg egyéb "barbárságok": úgy hívják, hogy körkörös/félkörös matrica és a hozzá járó feszítő. Ez adja meg a tömés kontúrját, hogy legalább nagyjából fog alakja legyen a kezdetben folyékony pasztának. Ezt utólag of course még "finírozzák" és "polírozzák", de egy kb. alakot így is kell neki biztosítani. És igen, le KELL nyomni az ínybe, mert a matrica szélének az íny alá kell érni, így van egyáltalán értelme az egésznek.

A tömés kötéséhez NEM hypo-t használnak. NaOCl-t egyedül gyökértömésre, gyökérkezeléskor használnak, átöblítőszerként, köze nincs a tömőanyag kötéséhez.

Ujjal nyomni a tömőanyagot tényleg kissé gázos, nem polimerizál rendesen. Ami olyan fertelmes büdös volt, az a "bond"-nak hívott anyag, ami segíti a tömőanyag fogfelszínhez való kötését.

Számla nem adásával kapcsolatban: legközelebb adóellenőrrel együtt kell megjelenni, ennyi. Vagy választani egy másik fogorvost. Ha öklendezős valaki, attól még lehet neki normális tömést készíteni, csak nem vattarolnis "relatív" izolálásban, hanem abszolút izolálásban (kofferdam a neve, kék, vagy zöld igen rugalmas gumilepedő, amit a fog nyakára húznak és egy fém keretre feszítenek ki a szájon kívül). Ha relatív izolálásban a beteg öklendezik köpköd, akkor az életbe nem lesz normális tömése, mert összenyálazza a kezelt felületet. Erre van a kofferdam, ott nincs ilyen baj.

Az orvos kezét meg soha, senki még csak véletlenül se próbálja "elkapni", mert ki tudja, legközelebb épp a forgó turbinát kapja vele félre és áll bele a nyelvébe, szájpadlásába, arcába, stb... Aztán lehet panaszkodni, hogy "hoppá, zsibbad a nyelvem, meg vérzik, mint állat, irány a szájsebészet" Ezt az egyet SOHA!! jelezze a beteg, hogy állj, fáj, de ne nyúljon a kezéhez az orvosnak.

A kétféle fúrógépet kézidarabnak nevezik. Az alacsony fortulatszámú a mikromotor, a magas a turbina. ez utóbbival szokták a zománcot elfúrni (gyémánt fúróval), valamint a régi tömőanyagot eltávolítani. A mikromotorba gömb formájú acél fúrót fogva távolítják el a szuvas dentint, igen, vízhűtés nélkül (különben semmit nem lát az ember és az amúgy is alacsony fordulatszám miatt nem keletkezik annyi hő, hogy hűteni kellene)

A leírás alapján a fogorvos valószínűleg nem egy "mai darab", a régi iskola híve... a stílusán bőségesen van mit csiszolni, de a kedves páciens is megválogathatná a szavait. És mint mindenhol, el lehet menni másik orvoshoz, akiben az ember megbízik... Itt szemmel láthatóan nem működött a kommunikáció.

lobster thermidor 2013.04.24. 18:11:02

@neduddki21:

Művelődni nem szégyen!
Keress fel néhány ismeretterjesztő oldalt, tanulmányozd az ott leírtakat, és akkor nem fogod sem itt, sem máshol ilyen butuska hozzászólásokkal égetni magad.

christophe 2013.04.24. 18:18:46

NAV,àNTSZ màsik fogorvos.....

neduddki21 2013.04.24. 18:28:50

@lobster thermidor: Tipikus buta válasz. Nem a kérdésre válaszolsz, nyilván mert nem tudsz mit, helyette személyeskedsz, minősítesz. Régi, lejáratott és átlátszó módszer, egyértelmű, hogy nincs érdemi mondanivaló.

Fejesrob 2013.04.24. 18:38:13

Az Astoriánál én is elég jól megjártam egy 30 körüli "dokinővel". Szerencsétlen nagyon amatőr volt, pedig a munka nem kicsi. Gyorsan váltottam és akit találtam, az nagyon kiváló minőségben meg is csinálta a fogóimat.

Van ez így, nem kell szégyellni gyorsan váltani, mert pénz, idő és természetesen a kár.

Fejesrob 2013.04.24. 18:39:09

15 éve volt, nehogy ma valaki ezért ne menjen az Astoria környékére:)

lobster thermidor 2013.04.25. 08:07:09

@neduddki21:

Nem gondolom, hogy alapvető betegségmegelőzési, és orvoshigiéniai kérdésekben egészségügyi felvilágosítást kellene tartanom neked, egy ilyen témájú blogon.

Azt azért remélem, hogy a gyermeteg, saját magadat minősítő replikázás mellett arra is jutott időd, hogy utánaolvass az általad kifogásolt felvetésnek.

Mineko 2013.05.23. 01:14:47

Pár éve amikor még középiskolás voltam, kellett menni kötelező fogvizsgálatra, ahol csak ellenőrzik. Nekem soha semmi bajom nem volt a fogaimmal, se ferdén növés se lyukadás. Erre mondja a fogorvos nő, hogy van egy lyukas fogam, majd jöjjek vissza, csináltassam meg. Másnap mentem időpontot kérni, (nem lakhelyemen voltam, kollégista voltam abban a városban) néztem, hogy itt fel van osztva a város helyileg, ki melyik orvoshoz mehet. Meg is találtam a kollégiumomat, de nem tudtam melyik ajtó, így segítséget kértem, de félreértettem és a másikon mentem be. Miután beírt az ottani fogorvos, nekem esett, hogy én mégis miért ide jöttem mért nem a lakhelyemen (mert ott mondták hogy szörnyen dolgozik) vagy mért nem oda ahova tartozok (mert eltévesztettem) de akkor már nem húzott ki puffogva elküldött. Mikor mentem, megint egy sor mi a ***ért mentem én oda, majd belenézett a számba és közölte, hogy nincs is lyukas fogam. Azóta sem tudom, hogy most az első mondta, hogy van, hogy menjek vissza és valamire szedjen be pénzt, vagy a második hazudott, mert nem volt kedve megcsinálni vagy valamelyik elnézte-e.

Dr. Szadó 2018.04.26. 12:12:00

Hogy merészelsz így nevezni valakit csak azért, mert szadista?! Arra nem gondolsz, hogy neki is vannak érzései, pl. szexuális izgatottság kínzás közben? Van róla fogalmad, mennyi nyűggel jár a kínzás? Utána alsóneműt kell cserélni, vagy akár le is zuhanyozni! Vedd már a másikat is emberszámba! Ő is emberi lény, joga van a vágyai kiéléséhez!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása