Pénzért kedvesség és jószándék is jár

2013.03.18. 07:00

orvos_halapenz_1.jpgVégül a néni elővett egy borítékot és kitette az asztalra. Éles váltás következett. Mikor is szeretné, ha hazamenne a párja, mikorra tud mindent elintézi…etc. és közben mosoly, kedves hangsúly és igen, ne tessék aggódni.

Kedves Parxiblog! 

 

Az idős bácsi már igencsak öreg, évtizedek óta cukros (érszűkületes stb.). A lábán lett egy kis seb, ami üszkösödni kezdett, végül amputációval mentették az életét. A felesége, szintén idős és beteg. A néni fél. Félt eddig is, mert a rendszeresen összeeső férjét, egyedül nem bírja fölszedni a földről, mert a rokonok többsége szintén idős vagy több száz kilométerre él vagy az élethelyzetük olyan, hogy nem tudnak állandó fizikai segítséget nyújtani. A bácsinak az amputációt követően azt mondták, hogy amint lehetséges irány a rehabilitáció, kap művégtagot megtanulja használni és mehet haza. Azonban ez nem ment olyan egyszerűen. Lassan épülgetett, lassan gyógyult a csonkseb, rendetlenkedett a cukra és lelkileg se volt jó állapotban. A bácsi sajnos nehezen viseli a változásokat és az idegen környezetet is, ami nem csoda, hiszen alig lát és alig hall és az is lehet, hogy alapból ilyen a természete.

 

Ezért, amikor végre átkerülhetett volna a rehabilitációt végző kórházi részlegre, nem akart menni. A vezető orvos megértő volt, maradhatott a bácsi még egy ideig. A feleség hálából pénzt adott, mert meggyőződése volt, hogy ez csakis az orvos kedvességén múlt. Időközben egy „ideiglenes” művégtaggal inkább csak elméletben ismerkedett a bácsi. Végül a bácsi, talán, mert fizikailag is erősödött és lelkileg is kezdett helyreállni, maga kérte, hogy végre mehessen arra a másik helyre, ahol őt megtanítják újra járni. A feleség félt, hogy ehhez mit fognak szólni, hogy ez nem kívánságműsor, hogy maradni akar, aztán meg nem akar. Végül is átkerült a rehabilitációra, de úgy, hogy a vezető orvos egyszerűen közölte, hogy ideje lesz már hazamennie a bácsinak (ekkor még se a csonkseb nem gyógyult meg teljesen, se a cukrát nem sikerült beállítani). A feleség szerint az orvos újabb pénzt várhatott, de ő nem adott.

 

Viszont a rehabilitációt végző részlegre átkerült a bácsi, ahol a vezető orvos a feleséget empátiával, kedvességgel fogadta, hogy a férje a legjobb helyen lesz, és igen még beteg és igen itt segítenek mindenben (pl. az amputáció miatt elmaradt másik kórházban esedékes kontrolra átvitetik, a feleség csak az időpontot egyeztesse le, és ne aggódjon semmi miatt). A néni annyira megörült a váratlan segítő szándéknak, hogy ennek az orvosnak is adott pénzt, hogy megköszönje a segítséget. A bácsi végleges művégtagja azonban még nem volt meg, de végre a cukra már úgy-ahogy beállt. Azonban amikor a néni beállított az időponttal, amit a másik kórháztól kapott, akkor váratlanul az orvos közölte, hogy őt ez már nem érdekli, hiszen egy hét múlva mehet haza a férje. A néni teljesen elhűlt és kétségbeesett, mert otthonra nincs segítsége (csak a szomszédok, akik szintén idősek), neki pedig épp szintén több kontrolvizsgálata esedékes, de azokra, akkor hogy vigye el magával a férjét vagy kire hagyja otthon, mert egyedül nem meri hagyni.

 

A bácsi, amikor megtudta, hogy neki haza kell mennie, pedig még a művégtagját, amit ígértek neki se kapta meg és nem is tudja használni, zokogott. A néni még jobban kétségbeesett. Végül egy ott dolgozó biztatta, hogy ne féljen nem lesz baj, csak menjen be beszélni az orvossal és mondjon el mindent, ráadásul ilyen állapotban még nem is engedhetnék haza a bácsit. A néni így is tett, miután összeszedte magát. Az orvos lekezelően beszélt vele, mondta, hogy majd otthon megtanul járni a művégtaggal a bácsi, hogy miért is ne lehetne egyedül hagyni, hogy ugyan a néninek milyen bajai is vannak?! Végül a néni elővett egy borítékot és kitette az asztalra. Éles váltás következett. Mikor is szeretné, ha hazamenne a párja, mikorra tud mindent elintézi…etc. és közben mosoly, kedves hangsúly és igen, ne tessék aggódni. A folyosón azóta előre köszön, jó nagyot. Szerencsére a bácsi erről nem tud (talán).

 

Az időközben megérkezett végleges műlábának örül és büszkén mutogatja, hogy ő azzal megtanul járni és akkor otthon már mindennel tud boldogulni. Maximum azon értetlenkedik, hogyan lehetséges az, hogy az egyik nővérke, amikor megkérdezte, kapott-e valamit az ajándékcsomagból, amit a felesége nekik hozott valamelyik nap, azt válaszolta, semmit, ő nem is tudott róla. És ezt ismételgeti a fejét rázva „Ezt ti értitek, ilyen lehetséges?” 

 

bajkal

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2013.03.18. 08:39:32

Úgy látom, itt szakszerű és sikeres életmentés történt. Azt sejtetni, hogy az kórháznak itt további szociális teendői lennének, szerintem nem helyes. A hálapénzt pedig, úgy látom, a sikerért utólag, illetve plusz szolgáltatásért és önként adta a hölgy.
Ami az ajándékcsomagot illeti: Igen, sunyi és pitiáner dolog nem egyenlően elosztani. Bár megelőzhető lett volna, ha mindenkinek személyesen adják át az apró ajándékot.

SusanneF 2013.03.18. 08:43:47

Hát....szomorú,feltételezzük,hogy minden épp így történt.
Majd jönnek az okosok,és elkezdik védeni a parapénzre hajtó dokikat,meg leírják majd,hogy az öregek rontották el az orvostársadalmat.....
Én is tanúja voltam már,hogy romákat a boriték után gyerekorvos hogy körbeugrált,csak néztem...:(
Az egyik családtagomat meg felvilágosították,hogy szívműtét előtt előre illik adni a súlyos tízezreket,kisnyugdíjból is,és mivel ez nem így történt,úgy megrántották a páciens combját műtét után-ahonnan az eret kioperálták,hogy bizony csillagokat látott.....

Mikor jutunk el nyugat szintjére,ahol ismeretlen a boritékos rendszer???
Majd írjátok,hogy az mennyibe is kerülne havonta.....de bizony akkor is tiszta lenne a helyzet,és nem az a nagy homály,és kegyetlenkedés,meg rossz érzések,ami most uralkodik néhány területen....:(

El Visco Stello (törölt) 2013.03.18. 08:51:14

@SusanneF: Neked tökéletesen igazad van, csak elrugaszkodsz a valóságtól. Ha ezt az ideált kergeted, mindig csalódni fogsz, rossz lesz a közérzeted, ez aláássa az egészséged, oszt mehetsz orvoshoz. Nekünk itt és most nem a maximumra, sőt nem is a minimumra, hanem a legkisebb veszteségre kell hajtani.

SusanneF 2013.03.18. 09:53:15

@El Visco Stello: Biztos igazad van,csak fejtsd ki kicsit bővebben...

El Visco Stello (törölt) 2013.03.18. 10:18:22

@SusanneF: Mit kell ezen magyarázni? Kis pénz, kis foci.
Egyébként aki olvassa a kommentjeimet, ismeri a hozzáállásom a hálapénz bizonyos fajtáihoz: Az előre kierőszakolt, vagy a megszabott, vagy egyáltalán a kért pénzt egyenesen bűncselekménynek tartom. A többit se helyeslem, de ez van. Lehet álmodozni a nyugati szisztémákról, meg romantikázni a szocialista ingyenességről, de aki itt és most lesz beteg, annak itt és most, ilyen körülmények között kell meggyógyulni.

karcsibácsi 2013.03.18. 10:23:42

Nekem csak egy kérdésem van: ki a csoda a "bajkal" fedőnevű beszélő? Minden bizonnyal nem a "bácsi" és nem is a '"néni, aki " szintén idős és beteg".
Honnan tudja "bajkal", hogy pontosan mi hangzott el a "néni" és az orvos(ok) négyszemközti beszélgetésén, mikor, ki beszélt lekezelően, mikor mosolygott szélesen, mikor következett be éles váltás, mikor hűlt el, stb.???
A poszt lényegi részéhez: cukorbetegség szövődményeként kialakult klritikus alsóvégtagi ischaemia miatt kapott a "bácsi" minden szempontból korrekt ellátást (beleértve az amputációt és a rehabilitációt is), majd a hozzátartozó - eléggé el nem ítélhető módon - plusz szolgáltatásokat, normatív ápolási időn túli kórházi bentfekvést vásárolt a beteg részére, természetesen a többi beteg ellátásának rovására.

bajkal 2013.03.18. 10:48:13

@karcsibácsi: Talán, ha nem a néni vagy nem a bácsi vagyok, akkor a tortenet kitalació? Nem az. De nem tanácsos megírnom, hogy honnan tudom. Kérem ezt tartsa tiszteletben.

Az adott osztályon jelenleg is vannak szabad ágyak. A bácsi par napja rosszul lett láz, lábvörösödés, -dagadás.

SusanneF 2013.03.18. 11:07:43

@bajkal: Örülünk,hogy itt van,és reagál-kedves Posztíró!
Amúgy szerintem mindegy,hogy családtag,rokon,vagy egyéb,csak minél hitelesebb legyen,amit leír!
Jobbulást a bácsinak,és sok erőt a néninek!

SusanneF 2013.03.18. 11:11:26

@El Visco Stello:
Persze,ebben egyetértünk!

DE engedtessék meg nekem,hogy mivel rendszeresen és közelről látom a bűvös nyugati rendszert,hadd reméljem,hogy nálunk sem utópia...:(
Főleg azért mert időnként nekem is kellemetlen,hogy tudom illene,kellene adni-de minimál fizetésből,a családunk érdekét is figyelembe véve-egyszerűen nem fér bele az "annyi,amennyit mások adnak",vagy amennyi a neten olvasható...:(

karcsibácsi 2013.03.18. 11:16:20

@bajkal:
Nem írtam, hogy kitaláció a történet. Azt írtam, hogy egy harmadik személy, aki nem volt jelen a beszélgetéseken, nem tudhatja, hogy pontosan mi hangzott el, mikor, melyik fél hogyan reagált az elhangzottakra... Ez a véleményem. Kérem ezt tartsa tiszteletben.
"De nem tanácsos megírnom, hogy honnan tudom." De megírta: '"... egy ott dolgozó biztatta, hogy ne féljen nem lesz baj, csak menjen be beszélni az orvossal és mondjon el mindent..."

bajkal 2013.03.18. 13:45:19

@El Visco Stello: Igen, életmentés történt. Viszont nem szerettem volna további szociális teendőket sejtetni.
Én szakmailag nem értek hozzá, hogy egy combközepi csonkolás után, mennyi az „előírt” rehabilitációs idő, amit indokolt kórházi körülmények között tölteni.
2-4 hetet feltételeztem. De mi lehet a szakmailag indokolt, amikor az amputáció időpontjára a beteg erősen legyengült állapotba kerül (a műtétre is egy napig tartott a „feljavítása”), majd az alapbetegség miatt (is) nagyon lassan gyógyul a csonk, a vércukorszint 30 és 3 között ingadozik. Pszichológus tudtommal nem járt a bácsinál, ezért az első hetekben egyszer örült, hogy az amputáció mellett döntött egyszer meg inkább haltam volna meg állapotban volt. (Ezt akár egy napon belül váltakozva.) Most az hajtja, hogy ő meg fog tanulni a műlábbal járni és végre hazamehet. De eltekintve attól, hogy eg yilyen műtét után fontos lehet a pszichológiai segítség, amit nem biztos, hogy a feleség tud megfelelően biztosítani és szakmai leírásokban az szerepel, hogy a kórház intézi, mi az általános eljárás? Az amputált beteg hazamegy és otthon egyedül tanul járni egy megrendelt műlábbal, ami lehet még igazításra szorul? Ha igen, akkor mi alapján kérhető TB alapon gyógytornász? Én úgy tudom, hogy a kórházi zárójelentésen kell szerepelnie az orvosi véleménynek, hogy a beteg további ápolásra szorul stb. és akkor a háziorvos otthonápolást „ír fel”. Ebbe beletartozik, gondolom én, a gyógytornász is. (?)
Az orvosok se elég egyértelműek és határozottak. Ha a beteget gyógyultnak és hazaküldhetőnek ítélik, akkor miért van az, hogy elfogadnak pénzt és mégis bent tartják az „egészséges” embert? (Költői kérdés…L) De a történetben az egyik orvos szerint mehet haza, ezzel egy időben egy másik szerint szó sem lehet hazaengedésről. Újabb idő eltelte után megint van orvos, aki szerint mehet haza, és megint más szerint így nem szabad hazaengedniük. Ez szimplán szakmai vita? Mert az elfogadható. Csak akkor kinek van igaza?

bajkal 2013.03.18. 13:51:43

@El Visco Stello: "mindenkinek személyesen adják át az apró ajándékot."
Igaza van, az szerencsésebb, csak nehezen kivitelezhető (ki mikor van beosztva, hányszor kell bemenni ahhoz, hogy mindenkit bent találjon, ha ilyenek a munkatársak, akkor az se megoldható, hogy névre szólóan hagyja ott, hiszen azt is „lenyúlhatják”). Itt egyébként a „szokvány” ajándékcsomagról volt szó: kávé, tea, kapuccsínó, kis csokikák, amiről azt gondolja a nem egészségügyben dolgozó, hogy milyen jól jön, hogy lefőzhetnek maguknak délután egy jó kávét, vagy reggel készít egy kanna teát, esetleg napközben nasizik a rohangálás közepette és ez ott van a „közösben”. De mint tudom magyar ember a külföldi szállodából hazahozza a kiskanalat is :-)

bajkal 2013.03.18. 13:53:03

@SusanneF: Köszönöm a kedvességet, remélem jól alakul majd az eset.

bajkal 2013.03.18. 14:07:15

@SusanneF: Parapénz? :-) így még nem is hallottam, de sajnos túl jól hangzik :-(
Igen jó lenne, ha ismeretlen lenne a borítékos rendszer, vagy leredukálni, akkor az igazi hálapénzre, ha már jelenleg másként nem megy. (Szerintem mehetne, de a hagyományokat nagyon nehéz hirtelen megtörni és máról-holnapra megoldani az ehhez kapcsolódó egyéb problémákat, okokat is.)
Helia írt nem olyan rég a hálapénzről. Ebben a történetben (a nem leírt részeket is beleértve), bőven van mindenféle pénz adásra és elfogadásra is példa. Műtét utáni, igazi hálapénzre, előre adott, mert úgy tűnt, hogy elvárás, menetközben adott, mert úgy tűnt elvárás és akkor több odafigyelés várható, és azért adott, mert hátha akkor majd kapható valami. Szégyen mindegyik félnek vagy félre nézve. A legutolsó, amit leírtam a néninek nagyon-nagyon megalázó volt. Nem azért, mert amúgy nem adott volna, hanem azért, amilyen hangnemben beszélt vele az orvos és maga az az éles váltás, hogy amikor mégis elővette a borítékot, akkor hirtelen már emberi hangon beszélt vele...
Szóval én is inkább kergetnék álmokat és ideálokat.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása