Levél - A tanárokat nem érdekelte a kislány agyrázkódása

2012.11.24. 09:38

tornaterem.jpgHa baj van,tessék jelezni a szülőnek,akkor is,ha nem látszik tünet,hogy legalább tudjon róla,és eldönthesse,mit tegyen!

Tisztelt Praxis Blog!

 

 

11 éves kislányom a testnevelés órán egy pénteki napon leesett a bordásfalról a fejére. Lefelé kellett lógni, és nem mutatta meg a tanárnő,miként jöjjenek le. Matrac nem volt a bordásfal alatt,kb.70-80 cm-ről esett a padlóra. Ez a 2. órán történt, nem szólt senki nekem a balesetről, sem orvoshoz nem vitték-a háziorvosi rendelő pár lépés a sulitól. Amikor délután felhívtam, egyedül volt otthon,akkor mondta el,mi történt. Este 7-ig dolgoztam, mire hazaértem, már szédült,hányingere volt,fájt a feje,fekete foltokat  látott.Az éjszakába nem akartam cincálni az 50 km-re lévő kórházba-az a legközelebbi hely, ahol van röntgen..

 

 

Másnap bementünk,készült több röntgen felvétel is,ezek negatívak lettek,de folyamatos tünetei miatt felvették a kórházba,24 órás megfigyelésre.Először még nem is bánta,sosem volt még kórházban-"ezt is kipróbálom legalább...",de másnap már nem volt lelkes,amikor kiderült,továbbra is fennálló tünetei indokolják,hogy maradjon még.

Volt,hogy annyira fájt a feje,hogy elsírta magát-pedig nem hisztis.

4 napig volt bent,egy idősebb doki azt mondta egyik látogatáskor,hogy ez súlyos agyrázkódás,komolyan kell venni,ha haza engedik,egy hétig nem mehet suliba.

Mikor érte mehettem,egy fiatal doktornő a kezembe nyomta a zárójelentést,és közölte a lányommal,másnap mehet iskolába.

 

 

Nem szóltam semmit,de amikor itthon elmentünk a gyermekorvoshoz,ő is kiakadt:

-Persze,hogy nem küldi rögtön még másnap iskolába...

-Hogy-hogy nem szóltak az iskolából sem nekem,se orvoshoz nem vitték?/Az iskola azzal indokolta,hogy nem hívtak fel,hogy a   lányom jó kedvűnek látszott./

-A zárójelentésen csak annyi szerepelt:fejtrauma után enyhe vegetatív tünetek,obszerváció,semmi egyéb.Még a többféle röntgen eredménye sem!

 

 

Örülök,hogy nem lett nagyobb baj,de őszintén remélem,hogy az eset tanulságos volt a pedagógusoknak,hiszen gyermekeiket rájuk bízzuk!Ha baj van,tessék jelezni a szülőnek,akkor is,ha nem látszik tünet,hogy legalább tudjon róla,és eldönthesse,mit tegyen!

 

 

Frézia

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amocsok 2012.11.25. 12:31:34

@Fenimore:
Két komolyabb balesetem volt eddig életemben.
Foci közben összefejeltem valakivel, agyrázkódás.
Kosárlabdánál felugrottam a palánk előtt, meglökték a csípőm, szerencsétlen földet érés, szalagok szakadtak.
Mostanában, mielőtt leülök sakkozni, először megvizsgálom az asztalt és széket, statikailag rendben van-e, korrózió mértéke stb.

kanálwarrior 2012.11.25. 12:51:52

@moszkvicssluszkulcs: "Amúgy pedig, nehogy azt hidd, hogy hasra ütésre, azt tanítjuk, ami eszünkbe jut. Van olyan hogy TANTERV. És ebben bizony le van írva, meg van fogalmazva hogy mit is kell oktatni az oktatási intézményekben. Amin lehet finomítani, de az alapok adottak."

Erről én nem vagyok meggyőződve. Azért azt a tényezőt ne hagyjuk figyelmen kívül hogy sok tesitantár, főleg az... ööö... "régimódiak" a grizzlitestű, kőagyú, orosz harckocsi parancsok szavakkal jellemezhető. Megvilágítom egy példával hogy mire gondolok. Magasugrásból nálunk a szint amit meg kellett ugrani talán 120 cm volt, de lehet hogy kevesebb. Soha nem foglalkoztam magasugrással, de a 165 cm-t azért még elég könnyen átvittem. Távolugrásból viszont még vagy másfél méter kellett volna hogy meglegyen a szint, súlylökésben pedig soha a közelébe sem kerültem. De mások se nagyon. Egyszerűen akik kitalálták ezeket a szinteket más testalkattal rendelkeznek mint én. Tesitanárnak többnyire egy bizonyos típusú emberfajta megy, ezek bizonyos sportokban jók, ezért ezeket tanítják, másokból meg nem jók, ezeket nem tanítják. Itt most egyébként egyáltalán nem a szekrényugrás ellen akartam beszélni, sőt. Az én "tesitanárom" egy huszonéves, műkörmös, hidrogénszőke plázacica volt, nála nem volt szekrényugrás, mert az veszélyes. Vagy kézenállás, vagy magasugrás, vagy bukfenc... Utáltam a ribancot. Inkább kockára teszem az életemet mint hogy még egyszer annyira unatkozzak mint az ő óráin.
Így visszaolvasva a kommentemet nincs túl sok értelme, de remélem legalább érdekes olvasmánynak találjátok majd.

Amocsok 2012.11.25. 12:53:20

A mindennapos testnevelés bevezetésével a hasonló balesetek száma csak növekedni fog, gondolom. Ennek megakadályozására az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ha megszüntetjük. A testnevelés órákon bekövetkező baleseteket pedig nullára redukálhatjuk, ha teljesen eltöröljük ezt az amúgy teljesen felesleges tantárgyat. Mert, ahogyan itt már sokan megfogalmazták, amelyik gyerek mozogni akar, annak a szülők megtalálják a módját. A testnevelést oktatók nem egészségügyi szakemberek. Vagy ilyen képesítés megszerzését is alkalmazási feltételként kellene kikötni, vagy előírni, hogy a legkisebb baleset esetén is értesítsék a szülőt, valamint hívjanak mentőt! (Egyszerűbb lenne persze minden iskolában egy mentőállomást üzemeltetni.) Amennyiben a szülő az értesítés ellenére sem jelenik meg elfogadható időn belül, értesítenie kellene a területileg illetékes gyámhatóságot.

Amocsok 2012.11.25. 12:59:36

@kanálwarrior:
Az itt kommentelők közül sokan imádták volna a tesitanárod. :) Eszembe is jutott egy új megoldási javaslat. Minden iskola alkalmazzon minimum 10 tesitanárt, minimum 10 programmal, a gyerekek pedig kedvükre válogathassanak!

kanálwarrior 2012.11.25. 13:04:55

@Amocsok: Az a vicces hogy mégis mindig nála történtek a hülye balesetek. Mert arra például már nem volt esze hogy feltörölje a vizet terem padlójáról mielőtt elkezdünk focizni. Mondjuk nekünk se, de mi gyerekek voltunk. Meg hát ugye vagánycsávók, az is egy súlyos tényező.

VaTi 2012.11.25. 13:05:49

Testnevelő tanár barátnőm (középiskolában tanít) véleménye szerint nem csináltat olyan gyakorlatot a gyerekekkel, amit ő nem tud bemutatni nekik. Tehát nem oldalt-lent állunk és vezényelünk, hanem mutatjuk. Gyűrűgyakorlatot is, korlátot is, bordásfalat is. Nagyon tetszik a hozzáállása.
Egyébként nekem pont a sokak által nehezményezett szekrénygyakorlatok és a kötél volt a kedvencem. Kötélen az, hogy felmászni a tetejébe, ott fél kézzel átfogni a másik kötélre, majd a lábakat középre leengedni és kifeszített Krisztus-pózban tartani magad. Aztán mindkét lábbal átfogni a másik kötélre, végül a másik kézzel is, és lejönni a másik kötélen.
Aztán a scheuermannom miatt pont erről a kettőről tiltott le a gyógytestnevelő...
15 évesen heti kétszer jártam gyógytornára, egyszer úszni + heti 3 iskolai tesióra, mert az alól sem mentettek fel, kivéve a kötelet és szekrényt.
Eszméletlen jó gyógytornászunk volt. Azt mondta, nem csak a hátat, hanem az egész testet kell erősíteni, hogy a hát javuljon.
A hasizomgyakorlat úgy nézett ki, hogy a hosszú tornapad végét be kellett akasztani a bordásfalba, hogy kb 45 fokos szögben álljon. Fejje lefelé végigfeküdni rajta, láb fent beakaszt. És innen indult a felülés, tehát nem vízszintből, hanem mínuszból.
Én imádtam tornázni...

Amocsok 2012.11.25. 13:08:29

@kanálwarrior: Teljesen egyértelmű a szitu. Mi mást is csinálhatna ilyenkor egy kamasz? Menőzik. :)

kanálwarrior 2012.11.25. 13:09:37

@moszkvicssluszkulcs: "Látom, még mindig megy a " mi a tök...nek kell szertornázni".:)))
A torna a testnevelés egyik alappillére. (atlétika, labdajátékok, torna). Ha nem tanítjuk, az olyan, mint ha matek órán az osztást nem tanítanánk, mert az olyan bonyolult. Vagy magyar órán az igéket kihagynánk, biológia órán, a növényeket nem tanulnánk."

Értem amit mondasz, de akkor miért állunk meg a fejenállásnál? Tanítsuk a rundell hátraszaltót is lehetőleg betonon. Én meg tudom csinálni, gondolom te is, akkor bárkinek sikerülhet, csak akarni kell. Aki nem akarja az meg bukjon meg a francba.

sárga nyúl 2012.11.25. 13:14:49

@moszkvicssluszkulcs: Annak, ha egy gyerek nem akar úszni járni, elég sok oka lehet. Látom, az eszedbe nem jut, hogy végiggondold, hogy mi oka lehet a kislánynak erre és hogyan lehetne ezeket a problémákat kiküszöbölni.
Pontosan ez a hibája az oktatási rendszernek. Nem differenciál, a pedagógusok nem gondolkodnak (na jó, ha gondolkodós szakmát akartak volna, akkor atomfizikusnak mennek), a problémamegoldási készségük nulla.

Egyébként visszatérve kedvencemre, a zsugor fejenállásra... :DDDDDDDDDDDDD
A helyzet az, hogy bár totál értelmetlen, de ettől függetlenül megcsináltam annó, mint minden más baromságot. És délután sportolni jártam (na annak volt értelme).

hibiszkusz75 2012.11.25. 13:35:15

@sárga nyúl: Gyanítom, hogy az a gyerek, aki a harmadik felülésnél sírva fakad, kicsit el van kényeztetve.
Sporttagozatos iskola lévén nálunk a fegyelmezés eszköze a testedzés volt, leggyakoribb büntetési tételek között szerepelt a 2x45 percfutás, guggolás feltartott kézzel (na ezt nagyon nem szerettem), lépcsőfutás, de egyikünk sem sírt egyszer sem, igaz szófogadóbbak sem lettünk tőle. :)

Veghetáry János 2012.11.25. 13:45:00

A kedvencem az a pohos TORNATANÁR volt, aki bicikliviel hajtott minket futni. De nem bántom, mivel manapság a mazochizmus felsőfoka tesit tanítani a mai gyerekeknek.
A készségtantárgyak tanárainak azonban nem szabadna elfelejteni, hogy mi a valódi cél.

Veghetáry János 2012.11.25. 13:49:25

@moszkvicssluszkulcs: Értem. Akkor ének-zene órán meg kell tanulni egy kicsit minden hangszeren játszani. Hiszen az alap.

sárga nyúl 2012.11.25. 14:12:36

@hibiszkusz75: Vagy más van a háttérben. Pl. az, hogy ez nem pont így történik... Hanem mondjuk úgy, hogy a tantónéni beszól valami alázósat a gyereknek felülés közben.

Amocsok 2012.11.25. 14:31:05

Az azért megnyugtató, hogy mindegyik kommentelőnél felfedezhetőek olyan emlékképek, melyek azt bizonyítják, hogy voltak gyerekek és jártak iskolába. Ez viszont pontosan elegendő ahhoz, hogy szakértőként szóljanak a témához. Most pedig gondoljuk azt végig, hogy szüleink minden apró balesettel (amik persze szerencsétlen esetekben komollyá is válhattak volna) szaladtak-e velünk a kórházba? Az én szüleim pl. nagyon hanyagok voltak ebből a szempontból. Nagyon sok vágásos, horzsolásos baleset ért gyerekként, ami még vérzésekkel is járt, de nem gondoltak bele, hogy azok komolyan elfertőződhetnek, és akár végtag amputáció is lehet a következménye. Egyszerűen csak lefertőtlenítették és bekötözték a sebeimet. Ilyen nehéz és veszélyekkel teli volt az én gyermekkorom.

SarahConnor 2012.11.25. 15:33:50

@Amocsok: nem azzal van a baj, hogy valami közben érhet baleset, ez még a levesfőzésről is elmondható. Hanem ha már ez a helyzet, akkor nem lehetne olyasmit műveltetni a kölökkel, aminek egy minimális értelme van, és amit (tapasztalatom szerint) mindenki jobban kedvel? A csapatsport szórakoztató, jó edzés, építi a csapatszellemet, míg a denevérként való lógás, a gerenda főleg nagy mértékben full felesleges. Nálunk a fiúk tanára amúgy haladó szellemű volt, év elején, vagy nagyon extrém időjárásban bent volt gyűrű, talaj, labdagyakorlatok, stb, amúgy mentek ki focizni, kosarazni, vagy kézizni. Mi lányok úgy irigyeltük őket, de nekünk a gerendán kellett majomkodnunk. Mi is sérültünk, az egyik lány esett egy komolyabbat gerendáról pl, nyakmerevítő lett a vége, a tanár akkor ijedt meg, onanntól csak röpiztünk. hiába voltak sérülések, pl összefutás, összefejelés, ujjsérülés, azokat az órákat élveztük, kellemesen mozgatott, fárasztott.

zellerlevél 2012.11.25. 15:43:32

@moszkvicssluszkulcs:

Valóban sokat jelent a szülői minta, de fontos az is, hogy milyen közösségben, milyen vezetéssel sportol a gyerek.

(Igen, nekem is volt már olyan gondolatom az uszodában, hogy ha ennek a szegény kislánynak az anyja a kezem közé kerülne, nem úszná meg ép bőrrel. Amikor a hatéves kislány hatvan kiló, és rajta van egy s-es női bikini, a társai törvényszerűen a kibuttyanó hurkákon fognak élcelődni, két úszás után a kislány örökre megútálja - nem a kaját, nem a nem rá való fürdőruhát, hanem az úszást.)

amit még megtehetsz 2012.11.25. 15:50:09

És azon nem kéne a szülőnek elgondolkodnia, h pl. a gyermeke 8 évesen (kötelező úszásokt.) nem meri betenni a fejét a vízbe, annyira nincs hozzászokva a vízhez?! Hogy az egyenes siklás tudományos fantasztikus kategória?

Amocsok 2012.11.25. 15:58:24

@Fenimore:
Népi kezdeményezést kell indítani! Követelni kell, hogy vizsgálják felül a testnevelés órák kötelező tanagyagát! Követelni kell, hogy bizonyos feladatok ne szerepeljenek a szintfelmérőkben! Követelni kell, hogy bizonyos főiskolák és egyetemek alkalmassági vizsgáin ne szerepeljenek ezek a gyakorlatok, vagy hozzá hasonlóak! Ha ellenállásba ütköznénk, bizonyítani kell tudni ezen gyakorlatok feleslegességét, túlzott veszélyességét! Mint már írtam, engem két labdajáték közben ért baleset, és a második el is lehetetlenítette további sportpályafutásom, így kérném ezek kivételét is a tananyagból. Most pedig vegyük sorra a kommentekben szereplő felesleges és veszélyes gyakorlatokat, és nézzük meg, mi maradhat! Ha közmegegyezésre törekszünk, talán a sakk. Bizonyos feltételek teljesülése mellett.
Érdekes egyébként, hogy mikor egy szülő versenysportolásra adja gyermekét, mintha a félelmei is elmúlnának. Látogass meg egyszer egy sportiskolát, vagy ahogyan manapság emlegetni szeretik, egy akadémiát! Ha véletlenül nem látnál törött kezű vagy lábú, mankóval bicegőt, ne tévesszen meg! Két napja még volt, és két nap múlva lesz.

amit még megtehetsz 2012.11.25. 16:17:13

@Amocsok: Egyetértek. A szülők és a gyerekek együtt döntsék el milyen legyen a tesióra. Hiszen mindenki szakértővé vált 6-tól 18 éves koráig ebben a témában...

sárga nyúl 2012.11.25. 16:25:25

@amit még megtehetsz: És azon nem kellene elgondolkodni, hogy miért nincs hozzászokva a vízhez? Mert mondjuk 6 éves koráig harmincszor felszúrták a fülét a folyamatos fertőzések miatt. Például.

A gond nem csak az, hogy mindenki szakértőnek képzeli magát, további gond az is, hogy a testnevelők sem szakértők.

Amocsok 2012.11.25. 16:27:24

@amit még megtehetsz:
Nagyszerű!
Akkor most kérdezzük meg a tisztelt szülőket, hogy milyen legyen egy tesióra? Vagy akár egyből állítsanak össze egy éves programot. Vigyázat! Heti 5 órával tessenek számolni! Legyenek alapkövetelmények, vagy sem?
Majd adjuk ki ezt a feladatot a diákoknak is, és a végén hasonlítsuk össze az eredményeket!

Amocsok 2012.11.25. 16:29:32

@sárga nyúl:
Máris érkezett egy nagyon fontos észrevétel.
Tehát! Milyennek kell lennie egy hozzáértő testnevelő tanárnak?

SarahConnor 2012.11.25. 16:32:45

@Amocsok: bocs, nem vagyok formában, nem tudom, hogy most akkor nem olvastál el, vagy nem értesz, vagy nem értesz egyet, vagy csak poén, vagy wtf, de ez az én bajom. Tény, hogy amíg olyan a tesióra, ami megutáltatja a mozgás minden formáját a gyerekkel (azáltal, hogy majmot csinál belőlük, és nem azáltal, hogy néha sérülnek!), addig ez nem nevelés. Úgy jönnek ki a suliból, hogy semmi vágyuk és indíttatásuk a mozgásra, sportra, örülnek, hogy vége. Aztán felnőttként vagy rávezeti őket valaki vagy valami, vagy nem.

Amocsok 2012.11.25. 16:42:23

A tesitanárok jelentős része izomagyú (soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a védelmükre kelek), de a "haladó szellemű tesitanárt" én egy linkócinak tartom, aki a munka könnyebb végét fogja meg. Hogy a gyerekekkel szembe központilag meghatározott követelmények milyenek, arról hosszasan lehet vitázni. Hogy a tesitanárok, akik éveken keresztül tanulták a szakmát (némelyik egyetemen), mennyire felkészültek, azon is lehet vitázni. Lehet vitázni további szakemberekkel, orvosokkal, pszichológusokkal, edzőkkel... Egyet nem lehet. Saját kis világom beszűkült lehetőségeinek tapasztalataiból nyomatni a frankót.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 16:42:50

@hagymácska12: Ha tudnád, hogy mi megy most. Amikor megkérdezem, hogy mit játszunk, sok gyerek megkérdi, hogy muszáj?? Mármint játszani. Aztán csak álldogálnak és fel vannak háborodva, ha valamelyik mozgó osztálytársuk nekik megy. Mert a mobilt sokkal könnyebb lenne nyomogatni.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 16:47:51

@kanálwarrior: A koromból adódóan akár lehetek én is az a típusú:)))
Igen vannak specializálódott kollégák. Szerencsére én nem ilyen vagyok. De megkövetelem a megkövetelni valót. Mert ez a szakmám.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 16:49:18

@VaTi: Bár az évek előrehaladtával nyilván egyre nehezebb, de 48 évesen én is csak olyat tanítok a gyerekeknek, amit magam is be tudok mutatni.

kanálwarrior 2012.11.25. 16:49:55

@moszkvicssluszkulcs: Na, az ilyet viszont jól arcon kell dobni egy medicinlabdával mert életképtelen. Abból majd tanul a gyerek.

Na jó, csak vicceltem.

SusanneF 2012.11.25. 16:56:56

Vannak munkahelyek,ahonnan nem lehet csak úgy lelépni-ilyen esetben SEM!
Nekem tetszik azon tesitanár hozzáállása,hogy azt kéri feladatként,amit Ő bemutat..
Nem kifogásoljátok a matrac-hiányt?És ha mindez a Te gyerekeddel történik?

Amúgy az egyik alsós tanító néni ismerősöm otthon délután leesett a lépcsőn,legurult,fejét beütötte.Másnap elment a suliba,és a 4. óra után kezdte rosszul érezni magát...kórház,egy hét bent fekvés-az olvasottak után Ő is felelőtlen,igaz???

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 16:58:19

@kanálwarrior: rundell hátra szaltó Általános iskolában az alapokat kell megtanítani. Erre a szaltóra jó alap a fejenállás és a kézenállás.

@Veghetáry János: minden hangszer... ez persze kekeckedés, nyilván ált.isk. a szolmizálás és a hangsorok(dúr, mol), keresztek, előjegyzések az alapok. És ha ez megvan, akkor lehet hangszeren tanulni. Bár én még nem hallottam olyat, hogy valaki ált. isk.-ban tanult volna meg. Ennek az intézménynek nem ez a feladata.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 17:02:18

@sárga nyúl: erre találták ki azokat a nagyon korszerű füldugókat, amik megvédik a fület, és máris lehet menni a vízbe.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 17:04:27

@Amocsok: izomagyú tesitanárok...
Igen, nekünk a mozgás a fontos, így aztán gyakran megkapjuk ezt azoktól, akik egy küszöb magasságon is szédülnek:)))

kanálwarrior 2012.11.25. 17:07:42

@moszkvicssluszkulcs: Szerintem túlegyszerűsíted a kérdést. Van akinek a kézenállás ugyanolyan lehetetlenség mint az átlagembernek egy szaltó. Ennek lehet az oka hogy túlsúlyos, kálciumhiányos, keringési problémái vannak, stb... És az a baj hogy ezek a dolgok (a túlsúlyt leszámítva) akkor derülnek ki amikor a gyerek már fejre esett.
Illetve lehetnek olyan gyerekek is akik a bukfenceket rohadtul unják. Mi annak idején ezért találtuk fel a kosárpankrációt. Ha a tanár egy percre nem figyelt és volt kéznél egy kosárlabda...
Na mindegy, szóval ezért nem értem hogy miért kell kötelező jelleggel osztályzásra mindenkinek ugyanazokat a gyakorlatokat csinálni a testalkati és egyéb sajátosságok figyelembevétele nélkül.

Dr.laikus PhD 2012.11.25. 17:11:05

@SusanneF:

Felnőtt aki felelősséget vállal önmagáért.

A gyerekért a szülő, gondviselő és iskolában a tanár a felelős.

Tekintve, hogy bármi lehet, kit érdekel, hogy elengednek (nem lelép)vagy sem?

A megfigyelés ezért a "bármi lehet" miatt van.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 17:13:47

@kanálwarrior: szerintem vannak akik olyan szinten nem rendelkeznek problémamegoldó képességgel egy matematikai feladat során, hogy képtelenek megérteni a legalapvetőbb összefüggéseket sem. Nincs semmi bajuk csak nem erre jár az agyuk. Miért kell nekik ugyanazt a matekot tanulniuk, int a csavaros eszűeknek??

kanálwarrior 2012.11.25. 17:17:39

@moszkvicssluszkulcs: Nálunk nem kellett, a matematika óra csoportbontásban volt. Szerintem a matekoktatás is úgy lenne az ideális ha ezt minden iskola minden osztályában meg lehetne csinálni.

Amocsok 2012.11.25. 17:17:43

@SusanneF:
Nem kifogásolom, mert nem tudom, hogy ennél a gyakorlatnál előírás-e? És további ismerethiányom is van a témában. Nem tudom pl., hogy a gyermek a fejreesés után közvetlenül milyen diskurzust folytatott a tanárral. Jelezte-e, hogy rosszul érzi magát? A további órákon jelezte-e valamelyik tanárnak, hogy rosszul érzi magát? (...,hogy a lányom jó kedvűnek látszott.) Rosszul érezte-e magát úgy egyáltalán a nap során, vagy csak már akkor, amikor telefonált az anyukájának? (Mert a te példádból is, akár erre is lehet gondolni.)
Már írtam, hogy a tesitanár ritkán orvos is. De ha az lenne sem lenne teljes megoldás, hiszen két orvosnak is különbözött a véleménye az esetben. Én a tesitanárok helyében azt tenném, amit egyikük már itt le is írt. Minden apró sz@rságért mentőt hívatnék.

Amocsok 2012.11.25. 17:24:25

@moszkvicssluszkulcs:
:)
Az adott társaságban lévők természetesen kivételek.
És én pl. csíptem a tesitanáromat. De a másik, egy 45-50 év körüli jókora pocakos is jópofa volt, mikor látva a kínlódást a kötélen, függeszkedve, 5 fogással, 4 mp alatt tornázta fel magát a tetejéig.

(Pszt! Valami menekülési utat a vitapartnernek is kell hagyni.)

Amocsok 2012.11.25. 17:27:46

@kanálwarrior:
Ahogy hallom, pont arra megy az oktatás. Csökkenő óraszám, létszámleépítés.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 17:27:48

@kanálwarrior: Jogos, csoportbontás. Az én időmben -mert én vagyok ez a matematikai lángész- minden gyerek ugyanazt tanulta. És biztos vagyok benne, hogy még ma is sok iskolában így zajlik a dolog.
Viszont tesi órán nincs csoportbontás. Főleg most, amikor olyan szinten csökkentették a tanárok számát, hogy 3-4 kolléga esetleges kiesése miatt be is zárhatnánk, mert nem lenne, aki bemenne a gyerekekhez. Szóval valakihez igazodni kell. Ha a gyengéket veszem alapul, akkor a többi unatkozik, rendetlenkedik. Ha a jobbakat, akkor a vége van a halálán. Ezért próbál az ember egyensúlyozni. Hol jobban, hol rosszabbul.

sárga nyúl 2012.11.25. 17:27:56

@moszkvicssluszkulcs: Zseniális gondolat. Ha esetleg életed párja kommunikációt kezdeményez és ezáltal kiderül a probléma, rögvest meg lehet oldani! Ez lenne a lényeg.
@Amocsok: Nyilván nem én fogok erről doktori disszertációt írni, de mondok egy példát.
Jártam egy évig egy helyre edzésre, ahol beszélgetésbe kezdtem az egyik edzővel az új heti 5 tesiórás rendszerről, mert tudtam, hogy korábban óvodai és iskolai tesitanár volt. A differenciálás is szóba került. Az új koncepció szerint azért csinálják az év eleji felméréseket, hogy differenciálni tudják a gyerekek képességeit: tehát akinek alacsonyabb a terhelhetősége (mert pl. a keringési rendszere ennyit bír), annak kevesebb és könnyebb feladatot adnak és fokozatosan növelik a terhelést. Erre mit mond az edző? Ez hülyeség, aki gyenge, az fusson több kört, csináljon több fekvőtámaszt, hogy erősödjön! Úgy gondolom, hogy nem ártana az ilyeneknek némi továbbképzés.

Amocsok 2012.11.25. 17:38:19

@sárga nyúl:
Egyes izomagyúak elmondásából nem kell végső következtetést levonni. Más az, ha valamelyik egészségügyi problémával terhelt (és jó, ha ezt szülő jelzi is időben, nem pedig sumákol, mert esetleg a tanár pikkel majd a gyerekre), vagy ha ha hót lusta, elkényeztetett. A tapasztalt, jó izomagyú ezt kiszűri az első tesiórán. És valóban. Lehetne akár differenciáltan is foglalkozni a gyermekekkel, de ehhez már valóban nem ártana csoportbontás, ami nem mindenhol megy vagy fog menni. Marad tehát az egyszerűbb megoldás, beteg vagy lusta deák szüleje elintézi gyermeke tornaóra alóli felmentetését. Kedélyek megnyugszanak.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 17:52:21

@Amocsok: Az utóbbi időben egyre népszerűbb a gyógytesi. Sajnos egyre több gyerek kerül be ebbe a körbe jogosan. És aztán vannak azok, akik a testnevelés elől menekülnek oda.

Amocsok 2012.11.25. 18:03:51

@moszkvicssluszkulcs:
Egy ideig kellett járnom gyógytornára (elcsúszott az egyik csigolyám). Jártak diákok is. Aki rendszeresen járt, az volt a valóban rászoruló. Amelyik meg csak minden ötödikre jött, az jött a megjelenési igazolásért. Nem tudom, hogy az anyukának is kell-e vagy csak az iskolának. És még hozzátenném, hogy a 45-50 perces kis mozgolódás bőven felért egy közepesnél keményebb tesiórával (ahogy visszaemlékszem).

sárga nyúl 2012.11.25. 18:07:54

@Amocsok: Azt én kötve hiszem, hogy egy tesitanár bármit is kiszűrne. A szülő oldaláról: nem biztos, hogy a szülő tisztában van a gyereke betegségével vagy egyéb problémájával. Ugyanis ő sem orvos és nem MR és CT van a szeme helyén. De ez nem menti fel az iskolát a felelősség alól!

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 18:12:38

@sárga nyúl: Én speciel könyörögni szoktam az új osztályaim szüleinek, hogy szóljanak ha gáz van a gyerekkel, mert volt olyan, hogy a Cooper után (tudom, azt is tiltsuk be) szólt a gyerek, hogy szívbeteg...

Amocsok 2012.11.25. 18:16:47

"...hogy egy tesitanár bármit is kiszűrne."
Én azért remélem.
"A szülő oldaláról: nem biztos, hogy a szülő tisztában van a gyereke betegségével... De ez nem menti fel az iskolát a felelősség alól!"
Milyen felelősség alól? Egyik oldalról kételkedsz abban, hogy a tesitanár ki tudna szűrni dolgokat (én egyébként a szándékos lógási kísérletekre gondoltam), másrészt meg felelősségre akarjuk vonni, mert egy nem ismert betegség a tesiórán bukik ki? Nem hinném, hogy manapság oly sok szadista tesitanár lenne aki halálba kergetné még az egészséges gyermekeket is.

sárga nyúl 2012.11.25. 18:18:26

@moszkvicssluszkulcs: Nem mondom, hogy a szülőt nem terheli a felelősség, de nem ő találja ki a Coopert. Valamint nem is kell tudnia róla, hogy van ilyen. (És igen, légyszi... :D )

Amocsok 2012.11.25. 18:18:47

@moszkvicssluszkulcs:
Még a neve is visszataszító. Ezt (legyen is bármi) valóban be kellene tiltani. :)

Amocsok 2012.11.25. 18:25:03

@moszkvicssluszkulcs:
Na! Rákerestem Coope-re. Mélységesen felháborít a nemek szerinti értékelésnél az óriási szintkülönbség. Az olimpiai és világversenyek eredményei ezt nem igazolják. Ha nő lennék, ezt az alacsony elvárást hímsovinizmusnak tekinteném.

sárga nyúl 2012.11.25. 18:26:40

@Amocsok: Nem, nem a tesitanárt vonnám elsősorban azért felelősségre, ha a NAT-nak megfelelően levezet egy órát és a gyerek betegsége ott derül ki és bajt okoz. De a betegség jellegétől függően felelősségre vonnám a szülőt és az iskolaorvost (esetleg a tanárt is, ha a probléma szembeötlő volt). Amennyiben az iskola által tudott betegségről volt szó, az esetben a tesitanárt és az igazgatót. Sérülés esetén a körülményektől függően az iskoláé a felelősség vélhetően (bár biztos vannak kivételek).
Ha az én példámból indulok ki, miszerint asztmával futtattak, az egyrészt a szüleim hibája, másrészt az iskolaorvosé, harmadrészt a tesitanáré, tekintve, hogy a hangos hörgést még a hülye is észreveszi. Szerintem.

Amocsok 2012.11.25. 18:33:33

"...ha a probléma szembeötlő volt)"
Akkor csak van valamilyen bizodalmad a tesitanárral szemben is (na nem a te egykoriddal szemben), pedig nincs is egészségügyi végzettsége. Iskolaorvos meg úri huncutság, de max. nagyobb települések, illetve iskolái engedhetik meg maguknak. De majd az államiban bizonyára kötelező lesz, és be is tartják.

Amocsok 2012.11.25. 18:37:30

@sárga nyúl:
A baleseteknek van egy része, melyről egy régi morbiditás jutott az eszembe.
- Pistike vigyázz, lépcső!
- Tudóm!
- Pistike vigyázz, lépcső!
- Tudóm!
- Pistike vigyá...
- Tu-dom-dom-dom!

hagymácska12 2012.11.25. 18:57:14

@moszkvicssluszkulcs: Szerintem tudom, tekintve, hogy tavaly végeztem. Elhiszem, hogy nem mindenhol az van, hogy ilyenkor a diákok tényleg jót játszanak, de szerintem nézzük már meg a gimit megelőző 8 évet is. Az egész felesleges, adott esetben veszélyes gyakorlatok tömkelegéről szól, amit még élveznünk is kellett volna. Ráadásul az órák egy részében csak sorban álltunk (pl. szekrényugrásnál). Tudom, biztos nagyon edzi a testünket, csak borzasztóan utáltuk. Cél a sport megszerettetése... na persze. Ahelyett, hogy 10-15 perc bemelegítés után 30 percet fociznánk/kosaraznánk/floorballoznánk/stb. Vagy aki szeret futni, menjen ki az udvarra és csinálja azt (nálunk ezt lehetett). De ne kelljen már a bordásfalon bohóckodnunk.

Azt az üdvrivalgást pedig, amikor a tanár közölte, hogy a 13. évben nem csináltatja meg velünk a felmérést, szerintem nehéz utánozni (pedig lányok voltunk). Szerintem diákot, aki azt szereti évente kétszer elvégezni, nem találsz. A NAT-ot pedig nagyon át kellene szabni az összes tantárgyra nézve.

Farkasokkal táncoló 2012.11.25. 19:06:56

Na ezért utálom én a tesitanárokat és a tornaórákat. Mert a legtöbbjük ilyen, hogy kis hülyék, ha nem bírják a terhelést, akkor fussanak többet, meg bezzeg én mennyire birom a mozgást, rohadt luzer kis szarosok meg csak bosszantanak és úgyis csak ellógni akarják a tornaórákat.

Hát igen, az ilyen tornaórákat el is kell lógni. Kisebb lányomnak az volt a szerencséje, hogy Schauermanja volt, és így harmadik általánostól gerinc-gyógytornára járt, ahol egy nagyon rendes gyógytornatanárnő foglalkozott vele, dicsérte, buzdította. Nagyobb lányomat ellenben az a részeges pacák oktatta, aki válogatott káromkodásokkal gyarapította a tudását, később meg egy olyan fiatal tf-es csaj, akinek mániája volt a futás, állandóan futtatta őket. És nem igaz, hogy a mozgást ne szerették volna, kisebbik lányom rengeteget mozgott, lovagolt, vívott, úszott, és a munkahelyére is ha csak az idő megengedi biciklivel jár, most valami tollaslabda tanfolyamra jár mellesleg, a nagyobbik meg nagyon hosszú ideig sáska-kungfuzott.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 19:14:17

@hagymácska12: Hát, az élet nem mindig habos torta...

Sajnos a közintézményekben nem kívánságlista van, mert akkor mindig szünet lenne. Szerintem is tök jó lenne, mert akkor nem kellene a sok nyavalygó lányt tanítani...
De szerintem kémia órán sem azt csináltátok mindig amit akartatok. Szóval van, amikor a törzsanyagot igen is meg kell próbálnunk megtanítani az arra igen fogékony ifjúságnak. És ezt a törzsanyagot nem mi találjuk ki, viszont ellenőrizhetnek minket, hogy csúnya szóval éljek "le volt-e adva". és nekünk ez a munkánk. Nektek meg az, hogy tanuljatok. Angolul, számítógépül, matekul, vagy tesiül. Ez van.
Az, hogy a NAT-ot át kellene dolgozni sokan felvetették. DE. Az átdolgozás után is lesz benne testnevelés, azután is kell majd futni, ugrani, dobni, meg gurulni. Szerintem.

hagymácska12 2012.11.25. 19:20:44

@moszkvicssluszkulcs: Egy szóval sem állítottam, hogy nem csináltuk meg. Én nemcsak ezt, hanem minden mást is megtanultam/megcsináltam (matekot, angolt, stb.), mert nem szeretek ellógni a dolgokat. Csak akkor ne az legyen hozzá a szöveg, hogy "a sport megszerettetése" miatt csináljuk. Mondjuk azt, hogy azért kell csinálni mert a NAT-ban van, vagy mert jól szórakoznak a tanárok azon, amikor fejjel lefelé lógnak a diákok és vörösödnek. De ne legyen valamilyen álszent duma mellé, amiről mindenki tudja, hogy hamis.

moszkvicssluszkulcs 2012.11.25. 19:29:55

@hagymácska12: szerinted jó szórakozunk?? Szerinted a tanár szórakozik az órán? Szórakozásból viseljük el a gyerekek minden észvesztő hülyeségét? Szerinted szórakozásból alázkodunk meg nap mint nap a gyerekek előtt?? Szerinted szórakozásból dolgozunk éhbérért?
Most fejeztem be.

hagymácska12 2012.11.25. 19:42:21

Mivel nem tudok minden tanárról nyilatkozni, ezért csak azt tudom mondani, hogy szerintem nem, de ezt nem is állítottam. Szerintem is kevés a tanárok fizetése, sokkal jobb körülmények kellenének nekik és a hozzászólásomnak nem ez volt a lényege. BTW, soha az életben nem aláztam meg tanárt, mert az én tanáraim kiemelkedően jók voltak, és ha rosszak lettek volna, akkor sem tehettem volna meg velük.
De miután 13 év alatt becsülettel végigcsináltam az összes feladatot, amit kiadtak (amik között voltak jók és általam nagyon utáltak is), engedtessék meg, hogy elmondjam, hogy volt közöttük felesleges, és olyan is, ami az adott tantárgyat kifejezetten utálatossá tette.

Amocsok 2012.11.25. 19:46:13

@Farkasokkal táncoló:
Szám szerint mennyit ismersz? Tesitanárt?
"...hogy Schauermanja volt, és így harmadik általánostól gerinc-gyógytornára járt,..."
Esetében tehát ismerhettél 1-2 tanítónénit.
"...az a részeges pacák oktatta,..."
Ez szomorú, de nekem ebből még akkor is csak az alkoholizmus romboló ereje, és nem a "minden tesitanár alkoholista" jön le.
"...egy olyan fiatal tf-es csaj,..."
A TF-en tanított, vagy még nem volt diplomája? De ez mellékes is, mert írásodból azt veszem ki, hogy ha meg nem is szerettette a lányoddal a futást, de nem is utáltatta meg vele a sportot.
Ez az 1 vagy 2 tesitanár fedné le a tesitanárok közösségét? Hol vannak ebben az én tesitanáraim?

Amocsok 2012.11.25. 19:55:27

@hagymácska12:
"...engedtessék meg, hogy elmondjam, hogy volt közöttük felesleges, és olyan is, ami az adott tantárgyat kifejezetten utálatossá tette."
Számodra.
Nekem voltak tornász meg futó osztálytársaim. Idióták. Na, azokat én sem bírtam megérteni. :) De azokra is gyanakodva néztem, akik az oroszt kedvelték. Pedig annak most jön el az ideje. Ismét. :)

hagymácska12 2012.11.25. 20:04:44

@Amocsok: Ez igaz. Helyesbítek: "ami az adott tantárgyat kifejezetten utálatossá tette számomra." :D Én az elmúlt 8 évet azzal töltöttem, hogy próbáltam megmagyarázni, hogy miért szeretem a matekot, kémiát, fizikát. Kb. az osztály 3/4-e idiótának nézett engem is. De legalább nem mondtam, hogy egy jogásznak is kellene tudnia integrálni, vagy atomfizikás feladatokat számolni (pedig az utóbbi, ha alapszinten is, de NAT követelmény, benne van a tankönyvben, és nem emelt szintű részként). Pedig milyen érdekes tud lenni.

ui. remélem a bloggazda nem bánja, ha szétoffolom a bejegyzést. Ha igen, befejezem :)

Dr.laikus PhD 2012.11.25. 20:17:00

@hagymácska12:

Az esetleg nem jut eszedbe, hogy nem megszerettetni kell, hanem elvégezni esetleg amit kell?

Nem kívánságműsor, hanem _kötelező_. Pont. Nyilván az erőfeszítés javítja a teljesítményt. Sikerélményt jelent, lehetőséget a diák számára, hogy képes túlnőni önmagán.
Téved az a szülő aki az egy egy gyakorlat sikertelensége miatt igazat ad a csemetének, hogy felesleges dolgozni, izzadni, majd ha felnő elmegy izmot növelni, lányok meg derága pénzért alig mozogni, elektromos impulzusokkal mélyizmokat mozgattatni, feneket megemelni, combizmot növelni stb....

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.25. 20:19:42

@kolbászoszsömle: hát nálam a szekrényugrás ott dőlt el, hogy hosszú a lábam. mégis folyton basztattak vele, hiába.

hagymácska12 2012.11.25. 20:24:04

Dehogyisnem, eszembe jutott, azt csináltam 13 éven keresztül, egyszer-kétszer morogva, de nagyrészt szó nélkül. De valahányszor a testnevelés célja kerül szóba, általában az első válasz a sport megszerettetése. Nem én találtam ki, kb. mindenhol ez olvasható/hallható. Ezt a célját viszont nem tölti be.

SarahConnor 2012.11.25. 20:24:35

@Amocsok: aha, tehát mindenki, aki nyomja a frankót, az beszűkült. Szerintem meg az, aki minden lehetséges oldaláról megtapasztalta az itt érintett témát (pl én), az minden, csak nem beszűkült. Nem, nem is szakértő, de talán meghallásra érdemes a véleménye. A "haladó szellemű" tesitanár nem más, mint valaki, akinek más volt a véleménye, látásmódja. Akinek pedig más a véleménye, az se több, se kevesebb, mint egy más véleményen lévő ember.
Na de aki ennyit nem lát be, azzal minek vitatkozzak? Még ha lehet is, értelmetlen.

Farkasokkal táncoló 2012.11.25. 20:51:07

@Amocsok:
Aha.
És a sajátomról még nem is beszéltem... ahol lehetett megalázott. Mindig hirtelen növésű magas, ügyetlen lány voltam, és azt csinálta, hogy mindig velem mutatta be a gyakorlatot, és aztán azt mondta, hogy "ezt nézzétek meg jól, mert így nem szabad csinálni". Képzelheted mennyire imádtam. Viszont voltak az osztályban jómozgású középtermetű lányok is, na velük viszont mindig külön foglalkozott, mert mániája volt, hogy ő fogja felfedezni a jövő olimpikonját. Gimnáziumban meg kaptam egy ilyen síppal a szájában született futásmániást, a harmadik órán el is ájultam, na akkor kiderült, hogy van valami enyhe szívbillentyűzavarom, arra elég volt, hogy felmentsenek tornából, amúgy azóta se jött elő...

Az unokámnak két tesitanára van. Egy nő, akit szeret és szivesen tornázik az óráján, de időnként helyettesíti a párhuzamos testnevelés szakos osztály férfi tornatanára. Na aznap nem lehet bírni vele (8 éves), mert a Péterbá állandóan csak ordítozik. Bocs, de egem nem érdekel, hogy egy edző milyen eredményeket ér el, ha azt orditozással, gumipapucs fejrecsapással vagy más agresszív durva módszerrel éri el.

SarahConnor 2012.11.25. 21:09:00

@Farkasokkal táncoló: a mi tanárunk az orvosi felmentés ellenére tornáztott, csak úgy, utcai ruhában, utcai cipőben bezavarta a felmentetteket futni. Hóesésben és esőben is futottunk rövidgatya-pólóban, míg ő bundában állt az esernyő alatt.
Elég hamar csaknem 180 cm lettem, a korosztályomnak kitalált feladatok egy részét nem tudtam szépen megcsinálni, akkor le lettem #va, meg egyest kaptam. Én meg megvontam a vállam, mert minden másból kitűnő voltam, így végül az év végén így is, úgy is ötöst kaptam.
Gimiben állandóan Cooper-teszt volt, aki lassított, az újrakezdte. Edzetlenek lévén futás után volt, hogy páran szédültek, ájuldoztak, hánytak. A parkban futottunk, az egyik gyerek apja meg arra jött kocsival, látta. A tesitanárból lefutott a vér, öröm volt nézni.
Évekig kerültem a mozgás minden fajtáját, annyi rossz élmény ért. Nem, nem tudtam nyújtott lábbal lendülni a váltott korláton, és nem tudtam soha felhúzni se magam. Az senkit nem érdekelt, hogy kosárban, röpiben nagyon jó vagyok és élvezem is. Felküldtek a gerendára inkább :)
Csak egyetemista koromban, egyéb okok miatt kezdtem sportolni, így szoktam rá, ma már a mindennapjaim része. Küzdősportolok, futok. Azóta tudom, mi az az életmód, az a sporthoz való viszonyulás, amit a sulinak meg kellett volna tanítania nekem. Meg most látom a tanítványaimon is, ugyanezt. Igyekszek a lelkükre beszélni, elmondom ezeket az élményeimet, ők is, együtt megbeszéljük, megmosolyogjuk, bátorítom őket, igyekszem megérteni velük, hogy a sport nem ezekről a megalázó helyzetekről szól.

Amocsok 2012.11.25. 21:19:46

@Fenimore:
Nincs frankó. Nincs A tesitanár, és nincs A frankó. Egyéni tapasztalatok vannak. Pozitívak és negatívak, szerencsétlen esetekben (akiket a sors ver) csak negatív.
"Szerintem meg az, aki minden lehetséges oldaláról megtapasztalta az itt érintett témát (pl én),..." Ebben ugye szabad picit kételkednem?
A "haladó szellemű tesitanár"oknak hamarosan végleg leáldozik. Eddig is támasztottak velük szembe követelményeket, de volt egy bizonyos szintű szabadságuk. Majd mikor ott liheg a nyakán a tankerület, akkor próbáljon majd a kötelező anyag helyett fociórákat tartani!
Én viszont szívesen beszélgetek veled, ha néha a realitásokra is kíváncsi vagy, és elfogadod, hogy rajtad kívül másoknak is vannak tapasztalatai. Akár még a tiédtől eltérőek is.

SarahConnor 2012.11.25. 21:26:55

@Amocsok: ""Szerintem meg az, aki minden lehetséges oldaláról megtapasztalta az itt érintett témát (pl én),..." Ebben ugye szabad picit kételkednem?"

Kételkedhetsz benne, de attól még igaz marad.:)

Persze, hogy másoknak is vannak tapasztalatai. Szvsz a tapasztalat itt az egyetlen, ami számít. Amiből kiindulva lehetne változtatni valamin, és nem, nem óraszámemeléssel. Persze illúzióim nincsenek.

Tudtam én gimis fejjel is, hogy a fiúk tesitanára jócskán szembemehet az előírtakkal, de ki nem tett rá akkoriban? :D

Amocsok 2012.11.25. 21:28:17

@Farkasokkal táncoló:
Szerintem csípett, csak nem értetted meg. :)
"...el is ájultam, na akkor kiderült, hogy van valami enyhe szívbillentyűzavarom, arra elég volt, hogy felmentsenek tornából, amúgy azóta se jött elő..."
Kár, hogy felmentett lettél, mert így nem derülhetett ki, hogyan viselkedett volna veled a betegségedet ismerve.
"Bocs, de egem nem érdekel, hogy egy edző milyen eredményeket ér el, ha azt orditozással, gumipapucs fejrecsapással vagy más agresszív durva módszerrel éri el. "
Ez már egy más kategória. A "gumipapucs fejrecsapás" már megérdemel egy feljelentést. Ha igaz, és bizonyítható.

Amocsok 2012.11.25. 21:35:15

@Fenimore:
Nem tudom, milyen korú vagy. Ha a gimis osztálytársaid még elkapták a kötelező sorkatonaságot, akkor hálásak lehetnek a tesitanárnak. Sok nagyhalált láttam én ott anno.
Én javasoltam, hogy kezdeményezni kell egy mozgalmat. Ott lehet összegezni a tapasztalatokat, megvitatni szakemberekkel, javaslatot tenni az oktatásirányításnak. Ilyen egyéni bekiabálásokkal nem lehet sokra menni. Igazából még a sok bekiabálással sem, de próba-szerencse.

SarahConnor 2012.11.25. 21:44:41

@Amocsok: áh, ahhoz fiatal vagyok. A mozgalom meg jó dolog. Jel pill nem a megfelelő helyen dolgozom, így el se tudom képzelni, hogy kezdhetnénk ilyet, de mihelyst lesz, azonnal beszállok.

Amocsok 2012.11.25. 23:11:01

@Fenimore:
Aha! Mindenki arra vár, hogy valaki lépjen. Tehát marad minden a régiben, lehet egyénileg picsogni. :)

SarahConnor 2012.11.25. 23:38:57

@Amocsok: gondoltam, hogy valami ilyesmit fogsz mondani. Nem mindenki vár, én várok. Mint mondtam, elkerültem a munkahelyről, ahol ez aktuális lett volna, viszont van helyette két másik, és ezzel pont elég projektem, amivel leköthetem magam. És közben elsírom bánatom random blogokon.

amit még megtehetsz 2012.11.26. 06:05:20

Azért kicsit gondolkodjunk már el azon, hogy összehasonlítható-e a pl. kémiaóra meg a tesi. Eleve a tesi mozgást jelent, sokszor ismeretlen mozgássorokat kell elsajátítani (torna), vagy kellemetlen érzetekkel jár (fáj mint a röplabda. Mindenképp fel kell állni, mozogni és jó esetben leizzadni, amit általában rühellnek az emberek főleg egy kamasz (lány) akit nem lehet kirobbantani a gép, telefon stb. elől.
A kémia és egyéb órákon azért gyakrabban előfordul, hogy nyitott szemmel lehet aludni, békén hagynak, és meg lehet csendben húzódni, hozzád se szól a tanár, még a nevedet se tudja.
Sajnos a tesiórán ezt nem nagyon lehet megcsinálni. Itt le kell gyűrni a legnagyobb viszolygást is attól, hogy "béna vagyok, nem akarok szerepelni". Szerintem ezért van az, hogy nagyon sokan gyűlölik a tesitanárokat általában (2-5 fő tapasztalata alapján), és a tesiórákat is.
Sajnos amíg a NAT-ban az van leírva h egy x éves gyereknek tudnia kell a fejállást, meg a ziccert is, addig nem lehet haladó szellemben mondjuk csak floorballt tanítani, mert az tetszik a diákoknak.
Javaslom legyen mindenki oktatási miniszter és tiltsák be a tesit, a felszabaduló pénzt mg adják az egészségügynek...

amit még megtehetsz 2012.11.26. 06:08:20

@Fenimore: Tehát jól értem: röplabdázás helyett neked gerendáznod kellett? Neked egyedül, vagy az egész osztálynak is gerenda volt? És miért nem jártál edzésre ha jól ment a röpi?

amit még megtehetsz 2012.11.26. 06:15:55

@hagymácska12: Mégis általánosítasz, miszerint minden tesitanár szórakozik a vörösödő fejeken, és megalázza a gyerekeket.
És ha te gyűlöltél egy gyakorlatot, akkor az felesleges is, illetve gyűlölted (gyűlölöd) azt is aki rákényszerített?
Jogod van hozzá.
De attól még ez nem lesz általános érvényű.

SusanneF 2012.11.26. 06:28:48

Az én tesi tanárom általánosban borzalmas volt,30 év távlatából is....valósággal élvezte,ha megalázhatta a diákokat.

SusanneF 2012.11.26. 06:32:18

@Dr.laikus PhD: Szerinted pl. egy ügyeletes orvos vagy portás-direkt sarkítok-csak úgy leléphet??Igenis,vannak helyzetek,amikor nem lehet elmenni,csak ha lejárt a munkaidő.

Amocsok 2012.11.26. 07:08:57

@SusanneF:
"Igenis,vannak helyzetek,amikor nem lehet elmenni,csak ha lejárt a munkaidő."
Így van. Már ha valaki ragaszkodik a munkalehetőségéhez, nem kívánja kockáztatni a kirúgást. Esetünkben is ez történhetett. Az anyuka ugyan értesült gyermeke rosszullétéről, de ki kellett várnia a munkaidő végét. Meg még egy kicsit kivárt, mert annyira súlyosnak nem ítélte a helyzetet, hogy azonnal intézkedjen. De miért is van annyira felháborodva? Hogy az iskolából, ahol feltehetőleg a kislány még tünetmentes volt, nem értesítették. A miről is? Tegyük fel, értesítik, hogy kislánya fejre esett, de semmi vész, mert tünetmentes. Mit tett volna akkor anyuka?

Dr.laikus PhD 2012.11.26. 07:43:30

@SusanneF:
A világon nincs olyan munkahely amit ne lehetne rövid időre helyettesíteni.

Anya ott marad, ha súlyos életveszélyes balesete van a gyereknek?
Belinkeltem milyen tüneteket figyelnek a kórházban.
A poszt szerencsés véget ért, ezért polemizálunk róla.
Anya tulképp fölöslegesnek ítéli a kórházi megfigyelést.
Mongyuk mi a fenének a koponyányi röggöny szöfügvényenként. Felelőtlenség akkor is, ha anya megnyugtatására szolgált.

Szintén sarkítás, de (szerintem) életszerű. Nem voltam egy agyonizgulós fajta, de egy agyrázkódásgyanúnál csapot-papot otthagyok, lássa orvos, ha tudom én figyelem, ha kell figyelje szakember.

2012.11.26. 07:57:10

@Amocsok: Pont ezt írtam én is. Ha az iskola értesíti, akkor is dolgozott volna estig, és még a másnapot is kivárja. Akkor viszont nem kell hőbörögni a blogon.

2012.11.26. 08:00:54

@Dr.laikus PhD: Mindig megelőzöl! :-)

SusanneF 2012.11.26. 08:40:46

Elfelejtitek,h.szülő nem kérhet semmilyen vizsgálatot,úgyhogy kár itt a röntgennel példálózni.Azt sem lehet kérni,mint ahogy az itt emlegetett CT-t sem.Mindezekről a tünetek és állapot/szükségesség függvényében az illetékes orvos dönt!

SarahConnor 2012.11.26. 08:52:18

@amit még megtehetsz: csak negyedikben volt lehetőség röpizni, így akkor tanultuk meg. Persze én meg vagy három-négy lány mondtuk a tanárnak, hogy ezt szívesen csinálnánk órán kívül. Erre ő azt mondta, minden év elején válogatnak csapatot, akik együtt edzenek, max létszám van, ebben az évben lemaradtunk. Úgyhogy mi összejártunk egyikünknél, és ott csapkodtuk a labdát, a háló egy keresztbe tett gereblye volt :)

A gerenda mindenkinek kötelező volt.

ier6w7i 2012.11.26. 10:55:04

@Fenimore: Elnézést, valszeg félreérthető volt, amit/ahogy írtam. Nem azt akartam mondani, hogy piszlicsár lenne az ügy, hanem hogy ha anyuka rohant volna éjjel ügyeletre, akkor az eü hátterű kommentelők mondták volna (esetleg), hogy ilyen miatt nem 'illik' az ügyeletet zargatni, mert hát ugye nagyon leterheltek. Ezt azért írtam mert korábban a nick-jéből és kommentjeiből általam eü hátterűnek gondolt kommentelő leszólta anyukát, hogy miért csak másnap vitte a gyereket orvoshoz.

A vége felé talán írtam is, hogy fejre esni kb 70cm-ről elég durvának hangzik.

amit még megtehetsz 2012.11.26. 19:17:40

@Fenimore: akkor tényleg egy idióta tanárod volt. És ez középiskolában negyedikben volt?

SarahConnor 2012.11.26. 19:27:26

@amit még megtehetsz: igen. És általánosban is elég rossz tanárom volt.

hagymácska12 2012.11.26. 20:00:13

@amit még megtehetsz: Nem azt mondtam, hogy szórakozik, hanem azt, hogy mit lehetne ahelyett mondani, amit hallunk, csak nem igaz. Nagy különbség!

Egyébként nem talált, soha nem gyűlöltem a tesitanárt (jut eszembe a többi tanáromat sem). Ugyanis 1. embert nem gyűlölök, 2. jófej volt, csak ugyebár vannak kötelező dolgok, amit meg kell csinálnia. De ettől még mondhatom, hogy vannak teljesen felesleges dolgok az órákon.

danesdzsu2 2012.11.26. 23:32:37

@Dr.laikus PhD: Jófele keresgélsz, biztosan bennem van a hiba. Ha már onnan, a messzeségből is látod:)

Egyébként látogasd sűrűbben a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház sürgősségi ügyeletét. Egyik esetben egy vérző arcú, önállóan járni nem képes, erősen zavart embert kísértem be, aki azt hajtogatta, hogy megtámadták. Esőben este a földön mászott, kb. 5 percre a kórháztól.
Konkrétan a "kurva isten faszáért hozod ide ezt a részeg állatot!" felkiáltással fogadott az ügyeletes orvos, természetesen a kötelező félórás várakoztatás után az üres rendelőben. Kétségtelen, hogy nem nézett ki bizalomgerjesztően a csupa sár ruhájában, de alkoholszagot nem éreztem rajt. (Persze ettől még lehetett ittas.) A folytatástól inkább megkímélem a blogot.

Mielőtt megkérdezed, nem, nem vagyok ilyen jótét lélek, az elesettek istápolója, csak magam is voltam már is olyan helyzetben, hogy nem tudtam értelmesen, összefüggően beszélni, járni, és emiatt néztek már részegnek, ezért egy viszonylag rövid, talán egy kilométeres utat sikerült fényes nappal másfél óra alatt megtennem, kapaszkodó híján időnként négykézlábra ereszkedve, valószínűleg megbotránkozó pillantásokkal és a segítőkészség teljes hiányával övezve, ezért különösen empatikus vagyok ilyen helyzetekben.

Dr.laikus PhD 2012.11.27. 06:15:54

@danesdzsu2:

Most is csak azt tudom kérdezni, miért hagyod?
Pláne, ha nem az első eset?

Ha velem történik, hajlamos a magam bajsága miatt hagyni a francba, de mással?

Ennél felháborítóbb dolog a világon nincs.
Ne ordítson velem senki, akkor sem, ha úgy érzi, hogy igaza van.
Orvos? Naná hogy ő aztán különösen nem!

A diploma a tudás kötelez!

zsázsika 2012.11.27. 15:21:48

@moszkvicssluszkulcs: legmélyebb mély őszinte részvétem a nemzet napszámosainak ezért a sok kölkét elkényeztető, csak a tanárt hibáztató, gyerekét végérvényesen szerencsétlenné tevő szülőnemzedék miatt... kiváló, testileg-lelkileg terhelhető, sikeres emberek lesznek.

Farkasokkal táncoló 2012.11.28. 14:42:26

@SusanneF:
Lehet kérni, csak meg kell fizetni. Isten bizony.

Kivy90 2012.11.28. 21:27:26

Én 15 éves voltam (most 22 vagyok), játszottunk szünetben az osztálytársaimmal anno technika óra előtt. Of volt a technika tanár, amúgy imádtuk a nőt. Ugráltunk, és az egyik oszt.társam rosszul ugrott, egyenesen nekem, én meg a combommal nekiestem annak a kis hosszú padnak. Valami nem volt jó, éreztem mind az órán, h zsibbad a térdem, fáj a lábam, de amikor szóltam OF-nek, azt mondta majd elmúlik, nem hívja anyuékat, és haza sem enged, pont. Dupla óránk volt, dupla óra végére 3x akkora volt az egyik térdem mint a másik. Utolsó óra volt, én is gondoltam majd elmúlik, hazabicegtem suliból. 5 percre laktunk az iskolától, az 5 perces utat sikerült 40 perc alatt megtennem, de a saját lábamon. Anya otthon már látta, hogy gáz van, de áááá mondtam majd jobb lesz estére, tettünk rá jégzselét, hogy az majd leviszi. Hát nem vitte. Este 9 fele anyám besokallt, hogy mostmár nem érdekli mit kántálok, akkor is kórház, Madarász utcai kórházba mentünk a X. kerületből mert az volt az ügyeletes éppen. 3 órát ültünk a sebészeten, majd megállapították, hogy szalaghúzódás, plusz a combcsontom hosszanti irányba megrepedt, ami a nagyobb baj volt, az az, hogy van ott valami növekedést szabályzó akármi, és az is sérült, illetve leszívták a térdemből az anyagot, egy komplett vesetál csurig telt vérrel belőle. Sebész elmondta, hogy a sportnak (addig kosárlabdáztam mivel elég magas lányka lettem) itt és most mondjak búcsút egy életre. 2 éve nyújtották ki a bal lábamat. És a mai napig nem tudok vele normálisan sportolni mert azonnal tele megy vérrel-vízzel, ízlés szerint mikor hogy. Anya másnap bement a suliba, szem nem maradt szárazon azért amit az OF kapott mert nem hitt nekem. Ennyit a suliról.

Kivy90 2012.11.28. 21:31:31

Ja és természetesen combtőtől bokáig félgipsz hetekig (természetesen fekvő) valamikor január közepén mentem legközelebb iskolába, de még akkor is alig bírtam menni, pedig járógipsz helyett azt a térdmerevítőt kaptam csak aminek az oldalában van két fém rudacska, azzal tudom hajlítani is a lábam amíg jó, viszont tartja az egész lábamat. Bár én jajongtam egész órán, de igenis a tanárnak kutyakötelessége lett volna a gyereket megkérdezni, hogy mi van. Nekem is azt mondta a doki a sebészeten, hogyha hallgat rám anyu és másnap megyünk, már nem úsztam volna meg a műtétet.

borzAlom 2012.11.28. 23:53:46

Szerintem az iskola igenis felelős a rájuk bízott gyermekek testi és szellemi épségéért!!! Ez nem lehet vita tárgya.
A fejsérülés nem játék, legyen az akármilyen banális. Aki ezt nem hiszi el, írja be a gugliba és máris megtudhatja (ha eddig nem tudta), hogy egyáltalán nincs pariban a külsérelmi nyom az agyban zajló folyamatokkal. A vágott sérülések, kisebb zúzódások említése egy fejsérülés esetén nevetséges összehasonlítás.
Volt hasonló tapasztalatom - na nem ilyen magasról - a saját fiammal kb. 1 éves korában, a vége az lett, hogy neurológián kötöttünk ki, előbb epilepszia gyanúval riogattak, de később kiderült hála Istennek, hogy humbug.
A posztban olvasottak pedig kiverték nálam a biztosítékot. Mi az, hogy fejjel lefele lóg a gyerek és nincs alatta gumiszőnyeg??????????????????
Elárulom, ha valaki nem tudná esetleg, a versenyző szertornász lányok és fiúk úgy ugrottak, felemás korlátoztak, gerendáztak, hogy 1. biztosító kötelük volt, 2. igen komoly mennyiségű gumiszőnyeg, matrac és miegymás volt körülöttük, alattuk (ezt saját szememmel láttam, mert együtt edzettek az RSG-sek a szertornászokkal).
A tornatanárokról és a programokról: persze ne általánosítsunk, mert biztos most is vannak jó és rossz tanárok. Pont. Van, aki nemcsak megtanult valamit a TF-en, kapott diplomát, de szereti is, amit csinál, na meg kreatív és tanterven kívül rá tud hangolódni a gyerekekre. És én reménykedem, hogy egy ilyen ember lesz a gyermekem tanára.
Szerintem nagyon is fontosa mozgás, pont az a baj, hogy a mai gyerekek túl sokat ülnek gépek előtt, a rengeteg feles energiájukat nem tudják levezetni. Egyenes út az agresszív viselkedéshez.
Az nagyon nem mindegy milyen mozgás, milyen a tanár. Amit nekünk anno csinálnunk kellett, az jó sok baromság volt, és ahogy már mások is írták, kisebb sérülések ellenére a csapat sportokat szerettük a legjobban. Végül a fősulin szerettem meg újra a testnevelés óráinkat.
Ja, ha a tanár nem tudja megmutatni, akkor milyen alapon várja el a gyerektől ugyanazt. Ez olyan mintha az aerobik, pilates, step, akármi órán valaki csak ott állna, ordítozna és nem csinálná a többi fogyni vágyóval együtt a feladatsort.
Az meg végképp érthetetlen minek gerenda egy iskolai tornaórán. Köztudottan életveszélyes megfelelő óvintézkedések nélkül.
Amikor én jártam ált.isibe, volt egy állat tesi tanárunk (nálunk a fiúk és lányok külön-külön jártak erre az órára), úúúúúúúúútálta őt minden lány. Pl. azzal perverzkedett, hogy benyomta a fejünket a víz alá, és riogatott minket a tanmedencében. Én, aki imádtam a vizet korábban, olyannyira rettegtem, hogy csak 12 évesen bírtam megtanulni úszni (azóta is félek a sötét medencékben és vizekben). A tornaórák rémálmok voltak, mondom ezt úgy, hogy versenyszerűen RSG-ztem akkoriban, tehát nem volt nagy gond a mozgás, sőt. Később, amikor már a középsulit is elvégeztem, kiderült erről az állatról, hogy molesztálta a lányokat (amit már akkor is gyanítottunk), amit végre el is hittek a gyerekeknek és elbocsátották.
Úgy vélem, hogy az igazság valahol félúton van, a "nemtörődömagyerekmitmond" típusú tanári viselkedés és a "nehogymárrászóljonvagyfegyelmezzeazéngyerekemet" szülői viselkedés között.
Olyan jó lenne, ha az iskola a gyerekekben - és itt főleg az általános iskolára gondolok - azt erősítené meg, hogy tanulni jó, arra ösztökélné, - ha ezt otthon netán meg sem kapja szüleitől - hogy megismerje önmagát; végül a tanár arra legyen kíváncsi mit tud, miben jó az adott gyermek és ne azt plántálja bele, mit nem tud. Legyen szó énekről, olvasásról vagy tornaóráról. Akkor talán kevesebb demotivált, stresszes és tanulni nem szerető gyerek nőne fel.

borzAlom 2012.11.29. 00:10:41

Még valami: Ha egy felelős szülőt értesítenek, hogy gyerek 70 cm-ről fejre esett, de most egész jól van(?!), akkor hacsak nem egy barom a főnöke (és baromi laza a szülő), szerintem azonnal megy gyerekért. És akár ösztönből megítélve elviszi a legközelebbi ügyeletre. Amúgy mindenki szíve-joga, hogy hülyeségnek és túlparázásnak tartsa véleményemet.
Az iskolákban kell lennie iskolaorvosnak, pont az ilyen és egyéb esetek miatt, feltételezem talán meg tudja ítélni, hogy egy fejsérülés nem játék. A posztoló anyának és gyerekének szerencséje volt. De, van egy gyanúm, ha még egyszer valami hasonló - ne adja az Ég! - történne, azonnal menne a gyerekért és vinné orvoshoz.
Jobb félni, mint megijedni!

IgazságotMindenkinek 2017.01.21. 02:29:35

a tanárokat nem érdekli a gyerekek sérülése, fájdalma, könnyei. Nem csak a szóban forgó testneveléstanár, egyik tanér sem tett semmit a sérült kislány orvosi ellátása érdekében. Ha meghal, vonogatják a vállukat, semmi empátia, felelősségérzet nem szorul a kockásinges társadalomba.
tanarokbunei.blog.hu/
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása