Levél - Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés

2012.11.12. 09:59

2916694652_885e9d3ba8.jpgFélelmetes, hogy mik megtörténhetnek ebben az országban, ja és az ügyvéd azt mondta nem érdemes perelni mert nem halt bele! A feljelentést még is megtettük félév múlva, kb ekkora tértünk magunkhoz.

Üdvözlöm Önöket 

 

A praxis oldalon olvastam, hogy sztorikat gyűjtenek, gondoltam én is elküldöm feleségem esetét, ami egy egyszerű bőrgyógyászati kis műtétből eredt és a végén, nem hogy nem hozták helyre, de nem is ismerték fel többségében halálos kimenetelű Orbánc betegséget, hanem el is küldték az osztályról. Félelmetes, hogy mik megtörténhetnek ebben az országban, ja és az ügyvéd azt mondta nem érdemes perelni mert nem halt bele! A feljelentést még is megtettük félév múlva, kb ekkora tértünk magunkhoz. Az ügyből nem lett semmi, ez a Péterfy kórház volt. 

 

Feljelentés  Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés 

 

Feljelentést kívánok tenni a Péterfy Sándor kórház-RI Baleseti központ sebészeti osztály XY orvos ellen, valamint a Vll. kerület orvosi ügyelet 2010 január 29.-ről-30.-ára ügyeletet teljesítő orvosára, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Eset leírása 2010.január 18-án 10 órára volt időpontja a Péterfy Sándor Kórház ambuláns sebészeti osztályára, ahol 2 db zsír mirigyet távolítottak el a fejtetőről. Később kiderült, hogy a zsír mirigy ciszta volt. Feleségem a műtétet követően hazajött, másnap kötés cserére kellett mennie, ami abból állt, hogy a sebre tiszta mullapot helyeztek, de a sebbe nem nyúltak, nem tisztították. Ezután 3-4 naponta járt kontrollra, közben nagyon érzékeny volt az egész fejtető, de azt mondták a kontroll alkalmával, hogy még friss a seb, 24-én már a fül mögött nyirokcsomó duzzanatot érzékelt, amit a következő kezelésen jelzett, 26-án az ambuláns kezelő lapon le is írták, de teendőt nem igényelt, mert ez a duzzanat műtétet követően előfordulhat. A sebet minden nap rendben találták, 26-án a varratokat is eltávolították, 27-én és 29-én is megjelent kontrollon, mikor közölték, hogy most már a természetre bízzák a sebet, kötözést már nem igényel a sebek rendben.

 

29-én éjszaka rettentő fejfájást és égető érzést érzett a feleségem a sebtől kiindulva, bevett 2 db algopyrint, amire kissé enyhült a fájás el tudott aludni. 30-án hajnalban ismételten jelentkezett az égető fájás, amikor már nem vett be gyógyszert, hanem az ügyeletre mentünk, mivel a bal oldali homlokán duzzanat jelentkezett. Az ügyeletes orvossal közölte,hogy 12 nappal ezelőtt műtötték és a sebtől kiindulva égető fájdalmat érez és nem a hétköznapi fejfájás gyötri, mire az ügyeletes orvos gúnyosan megjegyezte, hogy ne hisztériázzon, ha már 12 napja fáj a feje, miért most jött az ügyeletre. Azért mentünk az ügyeletre, mivel ahol a műtétet csinálták az ambulancia és hétvégén teljesen zárva van, gondoltuk az ügyelet a megfelelő helyre irányít. Nem így történt, ellátás nélkül kellett távoznunk.

 

Felkerestük a Péterfy S.Kórház sebészeti osztályát, ahol 3/4 8-kor már az éjszakai ügyeletes orvos nem fogadta, mivel 8-kor váltás a váltás után pedig 1/2 9-kor vizit, majd először a kötözéseket rendezték le és 10 óra körül már fogadott az ügyeletes orvos/a kezelő lapon 9 órát jelölt meg, de már 10 óra volt/erről készült ambuláns kezelő lapot készített, melyben leírta, hogy feleségemnél  érzékeli mindkét fül mögött a duzzanatot, nyirok mirigyeket, továbbá leírta, hogy a bal oldalon a homlokon, illetve ekkor már a bal szemen is duzzanat jelentkezett a fül előtt az egész bal arc is duzzadni kezdett. Véleménye szerint a fejen található műtéti hegek rendben az arc elváltozása ettől független, mint sebész fő orvos megállapította, hogy egyéb nem specifikus nyirok csomó gyulladással állunk szemben, ezért gégészeti osztályra irányított, ami a kórházukban nem üzemelt, ott a portán azt tanácsolták, hogy talán a MÁV kórházban fogadnak, így kerültünk 10.40  -re a MÁV kórház Fül-orr-gége szak ambulanciára, ahol  teljes kivizsgálás után megállapították, hogy nem fül-orr-gégészeti panasz, az ödémára kapott gyógyszert és hazaengedtek bennünket azzal, hogy bármi változás történne, azonnal jelentkezzünk.

 

Tartózkodási helyünkre hazaérve, feleségem kimerülten lefeküdt, elaludt, majd pár óra múlva felébredt hidegrázásra, már 38,5 volt a láza, így visszakerültünk a fül-orr-gégészetre a MÁV kórházba, ahol azonnal felvették betegnek, vérvétel után antibiotikumot, lázcsillapítókat kapott. 31-én reggel már a jobb oldalon is megjelent az ödéma, továbbra is lázas volt, majd elküldték a Honvéd kórházba arc üregi CT-re, amely alapján sem volt meghúzódó arc üregi gyulladása, ekkor már szinte biztosak voltak benne, hogy a fejtetőn található sebből indul ki a gyulladás. Hétfőn reggel a bőrgyógyászati konzíliumon megállapítást nyert, hogy a feleségemnek a műtét helyén orbánc keletkezett, amely halált okozhat. Ekkor már a szemek annyira bedagadtak, hogy egyedül már nem tudott közlekedni, mivel nem látott.

 

Többször a hányás és az ájulás határán volt, vérnyomása nagyon ingadozott./100/60 és 195/115 között./ Sebét február 1.-én felnyitották, melyből nagy mennyiségű váladék, varrat darabok bukott ki, Február 3-án a fejtetőbe beműtöttek egy draint, melyen keresztül naponta mosták a sebet. Ekkor már láztalanná vált a feleségem, az ödéma rohamosan csökkent, pénteken a nyirokmirigyek már visszahúzódtak az ödéma megszűnt. 2010.február 9-én a kórházból hazajöhettünk,12-én a kontroll vizsgálaton a  már gyógyuló sebből varratot szedtek. Majd 2010.február 22-én gyógyultnak nyilvánították a MÁV kórház bőr gyógyászatán. Ha a Péterfy S.Kórházban a cisztát megfelelően nyitják meg és ürítik ki, mindez elkerülhető lett volna, de milyen sebész fő orvosok kezelték a feleségemet, ha a cisztát és a zsír mirigyet nem tudják megkülönböztetni, illetve a gyulladt sebet nem ismerik fel? Mindez párosul a megalázó, lekezelő modorral, amit a Péterfy S kórházban tapasztaltunk, és sérelmezünk.

 

Feleségem 12 napot töltött a MÁV kórházban, fájdalomtól eltorzultan távol a 9 éves kislányunktól, aki sajnos halmozottan sérült vak gyermek, aki különleges nevelést és kezelést igényel. Én nem tudtam dolgozni, mert a gyermeket nem tudtam kire hagyni. Mi Tiszafüreden lakunk, de a feleségemet nem hagyhattam a rossz tapasztalatok után magára. Feleségem gyermekünk születése előtt és után sem volt soha kórházban. Sajnos a beteg kislányunkat végig kellett hurcolnunk, ezen a procedúrán és megviselte kétségbe esésünk, ami a lelkivilágát teljesen tönkre tette  a 25 hétre született, labilis neurológiai panaszos, shuntös, vak gyermeknek.

 

Én hivatásos nagy vőfély vagyok, munkámat hirdetés útján szerzem, ami ezen a hétvégén Budapest sport arénában megrendezett Esküvő kiállításon történt volna ahová nem tudtam elmenni, rengeteg promóció, reklám és marketing anyag kinyomtatva, kiállítási költség elveszett, ezzel elestem legalább 20 megrendeléstől, egy évem kiesett, nem beszélve az egyéb nem tervezett kiadásokról, mivel lakóhelyünk 160 km-re van. A kiesett, valamint felmerült költségeink megtérítését és az érintett személyek minimum, szakmai tévedésük elismerését, bocsánat kérését várjuk.  Tiszafüred 2010.12. 29  Sándor   

 

A bocsánatkérés azóta sem történt meg.

 

 Üdvözlettel, Sándor

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemhiszem, hogy 2012.11.12. 10:17:28

"fő orvosok" műtöttek volna egy atheromat. sajnos műtét utànni màsodlagos fertőzés előfordul. Még egyszerűbb műtéteknél is. Az orbànc a penicillin felfedezése utàn màr nem halàlos kór. Szerintem egy haziorvos ezt simàn meg tudta volna oldani, hacsak nem atipikus lefolyàsú volt a betegség.A gyulladt bőr oedema vesicula bulla megjelenése rànézésre diagnosztikalható.

VaTi 2012.11.12. 10:26:57

"Az ügyből nem lett semmi" Ezt hogyan értsük? Volt rendőrségi feljelentés, nyomozás, meddig ment el az ügy? A kórház részéről mi volt a válasz? Fura, hogy egy ügyvéd olyat mond, hogy azért nem érdemes perelni, mert nem halt bele, ez nem magyarázat, ilyen miatt ügyvéd nem utasít el ügyet.
Engem ez a része érdekelne tovább, hogy mi történt a kivizsgálás során. Hiszen ez a feljelentés szövege, akkor csak indult valami ügy? Posztoló, ha olvasod, reagálj, kérlek.
Általában a blogon öncélú panaszkodás megy, itt van egy ember, aki lépett is valamit. Érdekelne az ügy lefolyása.

VaTi 2012.11.12. 14:21:26

@Dr.laikus PhD: számomra nem csak az a kérdés, hogy orbáncban miért kellene meghalni, hanem hogy egyáltalán a pernek miért volna feltétele bármiben is meghalni? Perelni nem csak halál esetén lehet, egyéb rossz következménye is lehet a gondatlanságnak/veszélyeztetésnek. Az ügyvéd valamiért nem látta megalapozottnak a pert, de nem hiszem, h azért, mert a beteg nem halt meg

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.12. 16:21:22

azért szeretném megtudni, hogy a kedves levélíró nézetében mi a zsírmirigy és mi a ciszta? ezen a területen jellemzően a bőr alatt zsírcsomók (jóindulatú zsírdaganat, lipóma, nem mirigy), kötőszöveti burjánzások (fibrómák, nem mirigy) illetve atherómák (kásadaganat ami mirigy ugyan de faggyú) vannak, ciszta nem jellemző.
az atherpma alapvető tulajdonsága az, hogy visszakeletkezhet, begyulladhat. a fej bőre nagyon jól vérellátott ezáltal gennyes gyulladásai ritkák.
azt még érdemes tudni, hogy az orbánc egy streptococcus (jellemzően a pyogenes) által okozott gyulladás és fő jellemzője az élénk piros (tűzszerű) nagyon élesen körülhatárolt elváltozás a bőrön, a fent leírtak ennek nem nagyon felelnek meg.
amikor eltávolították az említett elváltozásokat, nyilván felvilágosították a sebfertőződés esélyeiről? ez belefér abba. mivel intenzív osztályon nem kezelték, így élete sem igazán forgott veszélyben

Dr.laikus PhD 2012.11.12. 16:54:54

@VaTi:

Áhhh.... Hüle vagyok és rosszul fogalmazok.
Legyen a mentségem, hogy reggeltől vártam az orvosnál magam is és jó fáradt voltam már.

Soha nem fogom ezért megérteni miután annyi tájékozódási lehetőség van a neten - ha már az orvos nem tud kimerítően tájékoztatni - legalább elolvasni egyet azért kőne. Ennél több linket és képet is lehet kifejezetten az orbáncról találni.

A többit csak néha benézek..... /csinálj rövidebb nevet kérlek! :-)/ alaposan leírta.

Marcangoló Korelnök 2012.11.12. 18:04:46

Rettenetes. Együttérzek a posztolóval. Esete sajnos általánosnak mondható.

2012.11.12. 18:21:33

Ebből a történetből egyedül az ügyvéd fog jól járni, Sándor.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.12. 19:00:44

@Marcangoló Korelnök: szerintem is általános, hogy a betegek felgyógyulnak a fertőzésekből

bloggerman77 2012.11.12. 19:13:49

Látom az orvos hozzászólók szerint megint a páciens a hülye. Mondjátok, egy hivatásos vőfélynek honnét a búbánatból kéne tudnia, hogy milyen elváltozások fejlődhetnek ki a fejbőrön, hm?

AgiHooper 2012.11.12. 20:08:01

1. Az orbànc bakteriàlis fertőzés, mely antibiotikummal egyszerűen kezelhető.
2. Streptococcus baktérium okozza, mely nyílt sebbe jut. Pl. mosatlan disznóhúsos kézzel pattanást elvakarni ezért nem szerencsés.
3. A fertőzés egyszerű vérvizsgálattal + a tipikus bőrtünetek megjelenésével könnyen diagnosztizálható.
4. Testszerte előfordulhat, arcra kiterjedő eseteit Bőrgyógyászati osztályon látják el.

Farkasokkal táncoló 2012.11.12. 20:16:24

@bloggerman77: Igazad van, én is kezdem unni, hogy elvárnák minden betegtől, hogy képzett orvos is legyen . Bezzeg mikor mondjuk elromlik a kazán és kijön a fűtésszerelő, az nem vágja a fejükhöz, hogy "hát miért nem vette észre, hogy ez az izébizé romlott el rajta, iderángat engem, pedig annyi megrendelésem van, hogy alig győzöm sokkal komolyabbak olyanok ami miatt szét kell szerelnem az egész fűtésrendszert, ott az internet rajta van a műszaki leírás!" Pedig így lenne igazságos... ez a szerencsétlen asszony csak szenvedett és egyik orvos sem volt hajlandó komolyan venni a panaszait, kivéve a gégészt meg az ottani orvosokat.... és mi az, hogy egy olyan arcödéma, amivel már látni sem tud csekélység?

Farkasokkal táncoló 2012.11.12. 20:20:15

Egyébként nem érdekel senki véleménye, ha egy sebész csinál egy apró kis műtétet, akkor is minden alkalommal rendesen ki kell tisztitani a sebet és megnézni, hogy minden szempontból rendesen gyógyul e? Ebben az esetben a sebész gondatlan és hanyag volt, és ezzel hatalmas anyagi és érzelmi veszteséget okozott az egész családnak. Aki ezek után azt mondja, hogy a beteg volt a hibás, az szarjon sünt.

bárisnya 2012.11.12. 20:57:08

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
oké, remélem, amikor megjelenik nálad rendelésen (ha van neked ilyen, és nem csak stikában vagy ilyen tájékozott) pali bácsi és a jajongó felesége, akkor is ilyen okos, tájékoztató és kompetens egészségügyes vagy, csírája sincs benned a lekezelő mindentudásnak, az ál-elhavazott, időhiányra hivatkozó, alulfizetettségből dacos és az adminisztrációs terhek miatt kéklő fejű közalkalmazottnak, aki sanda mosollyal nézi idióta hisztisnek a 41 fokos lázban égő kisgyerek miatt kétségbeesett anyát is.
Zsírmirigyek, ciszták, atherómák és pyogenes közötti különbségek tudásával kellene a feleségemmel kórházba rohannom? Nooormális tetszik lenni??

szabidoki 2012.11.12. 21:02:11

@Farkasokkal táncoló: érdekes, az előző kommentedben síkra szállsz amellett, hogy a laikusoknak ne kelljen érteni a medicinához, utána viszont te osztogatsz tanácsokat a sebészeknek... Hogy is van ez?

qbr 2012.11.12. 21:15:18

@Farkasokkal táncoló:
Azt hiszem, nem a beteg a hibás, hanem a Streptococcus. Csak azt nehéz perelni, így marad az orvos.

Az, hogy a sebészeten nem a műtétet tartották a probléma okának, az utólag tévedés volt, de abban az adott pillanatban egyáltalán nem biztos, hogy hibát jelentett. Ha a tünetek, a beavatkozás jellege, és egyéb körülmények azt valószínűsítették, hogy nem a sebből ered a fertőzés, akkor akár teljesen jogos is lehetett a gondolat, hogy máshonnan (Még akkor is jogos, ha téves. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, de az orvostudomány - a patológiát kivéve - nem képes 100%-okkal dolgozni, csak valószínűségekkel). Épp ezért egy másik szakmába tartozó orvoshoz utalta a beteget, hogy ott vizsgálják tovább, ahol szerinte meg lehet oldani a dolgot.

Sándor nyilván konzultáljon ügyvéddel, ha akar, pereljen is, ha akar: ha azt állapítják meg, hogy tévedett az orvos, kaphat kártérítést (a felesége, és nem ő), ha azt állapítják, hogy nem tévedett az orvos, lehet, hogy ki kell fizetnie a per költségeit.

Facehugger 2012.11.12. 21:17:47

Néha benézek, és Einstein jut eszembe a világegyetem és az emberi ostobaság végtelenségéről (az elsőről nem volt meggyőződve.) Csak egyszer jöjjön hozzám ügyfélnek egy ilyen kivagyi-énszartamavilágot-kussojjáköcsög beállítású troll, aki arra veri, hogy többet tud a szakmájáról, mint egy szerencsétlen hozzátartozó, vagy páciens. Dózer, kedves orkjaim, dózer, ezt kívánom minden olyan intézménynek és osztálynak, ahol ilyen alakok mérgezik a levegőt, mint ti. Azzal meg ne gyertek, hogy "de akkor mi lesz veled, ha épp beteg leszel" - a magyar egészségügyben sok esélyem akkor sincs a túlélésre, ha az utcáról beszaladok a büfébe egy szendvicsért. Hányok ettől a félfeudális-félszocreál-fullundorító-fullfullparaszolvenciás magyar eü mentalitástól.

Facehugger 2012.11.12. 21:18:56

Bocsánat az általánosításért, ha annak hangzott. Szóval, aki nem ork, ne vegye magára.

qbr 2012.11.12. 21:27:37

@Facehugger:
Azért az elég rossz lenne, ha egy orvos nem tudna többet a szakmájáról, mint egy páciens, és hát bizony, lehet, hogy gyarlóság, de én nem ítélem el azt aki büszke egy általa felhalmozott, megszerzett tudásra. Én nem vagyok orvos, de arra, amit magam tanultam meg, néztem utána, amiért megdolgoztam, hogy okosabb legyek - erre én "verem". Nem vagyok sajna tökéletes.

Akkor ezt most egy ígéretnek vehetjük, hogy nem fordulsz majd orvoshoz, ha megbetegszel?

qbr 2012.11.12. 21:34:37

@bárisnya:
"Zsírmirigyek, ciszták, atherómák és pyogenes közötti különbségek tudásával kellene a feleségemmel kórházba rohannom?"
Azt talán nem, de a feljelentés írásánál illett volna pontosan fogalmazni. Tudod, feljelenteni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...

Tempus-Anh 2012.11.12. 21:38:48

b+
Kb. ennyi. Ebben minden benne van.

Tempus-Anh 2012.11.12. 21:46:09

Mondjuk a kórház úgy ledarálja a posztolót, mint a répát a tárgyaláson (ha lesz), ha egy ilyen kusza, pontatlan, hibáktól hemzsegő irományt ad be...Orbáncot pedig én is tudok szerezni magamnak a kiskertemben járva, rózsafát locsolgatva nyáron, mezítláb...Úgyhogy tökre nem jatrogén ártalom az az erysipelas, nem, nem...
A sebbe pedig per primam nem, nem nyúlnak, hacsak nem suppural, annak sarjadzania kell, mert seb, szövethiány és azt az ügyes kis szervezet tartalommal tölti ki. Értve vagyon?
A többit ld. fentebb...

Facehugger 2012.11.12. 21:48:53

@qbr:
Fussunk neki még egyszer. Egyikünk sem tökéletes.

1. A te szakmádról többet tudsz, mint én?

2. Többet tudsz a saját szakmádról, mint én, vagy ez az életben minden szakma szakértőjével jó esetben így van (kellene, hogy legyen) - mármint hogy többet tud a szakmájáról, mint egy nem szakértő?

3. Na, most akkor eljutottunk odáig, hogy viszonylag természetes dolog, hogy egy szakértő érti a szakmáját, egy nem szakértő meg nem érti a szakértő szakmáját. Léphetünk tovább, vagy még ragozzuk, hogy egy orvosnak illik egy cseppet többet tudnia a betegségekről, mint egy egyszeri páciensnek?

4. Mi az én problémám? Csak hogy maradjunk a szintaxisnál. Az, hogy ha a képzett orvos arra veri, hogy miért nem tudta az ostoba beteg és a még ostobább hozzátartozója, hogy egy ilyen vagy olyan fertőzésbe nem hal bele a beteg. És minek rinyál itt, túlélte, nem? Na, ez az attitűd, mondom, attitűd, ami nagyon is jellemző a magyar egészségügyre, és mit tesz isten, nagyon zavar. Mert embertelen, mert gonosz, mert kivagyi, mert feudális, mert szocreál, mert kontraszelektált, mert balkáni posvány, mert ez is csak urambátyámkodás.

5. Miért zavar? Cuppanj az első és második pontra. Meg az előzőre. Meg egyáltalán.

6. Köszönöm az aggodalmad. Run, QBR, run! Kívánom neked és minden hozzátartozódnak, hogy soha ne találkozz(anak) olyan orvosi attitűddel, amit épp védsz.

Ennek szellemében jó éjt.

1kutya 2012.11.12. 21:57:21

orbán(C)? úristen! már itt is? :-DDD

Facehugger 2012.11.12. 21:58:59

@1kutya:
Nem Orbán. Papcsák!!! Beperel, vazze!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.12. 22:06:25

a gond itt az, hogy ha megpróbálja az ember felhomályosítani a népet népegészségügyileg az is baj, miközben mindenki azért sír, hogy a nép egészségismeretei a nullát közelítik (alulról)

traktoroslány 2012.11.12. 22:13:43

Kedves Kommentelők!
Én a kommenteknek a felét sem értem, lévén semmilyen tudásom hozzá. A posztból azért értek valamit, és az a következő: egy embernek volt egy kisebb egészségügyi problémája, amivel felkeresett egy orvost. Az orvos csinált vele valamit, ami után sokkal rosszabbul lett. És folyamatosan rosszabbul lett. Járt kontrollra, orvos látta többször is, nem tette a megfelelő dolgot, beteg már rohadt rosszul lett. Ügyeletes bunkó volt. Egy másik kórház szintén bőrgyógyász orvosa meggyógyította. Első kórház bőrgyógyászai miért nem tudták meggyógyítani? Lehet máshonnan is ilyen fertőzést, vagy orbáncot vagy mit szerezni? Nem csak a műtét következménye lehet? És akkor mi van? Akkor nem kell meggyógyítani?

Facehugger 2012.11.12. 22:20:33

Nem, a gond az a hangnem, ahogy a felnek nevezett világosítás zajlik. Egyszer gyere be a cockpitba, és kérdezd meg, hogy mit fékez a fékszárny. Majd elmesélem, ugyanígy.

@traktoroslány:
Nem kell. Ott gebedt volna meg, amikor az út szélén hirtelen kinőtt a fején még egy fej. Vagy egy pukli, nem mindegy? Nem kell beszarni, meggyógyították. Tehát fertőzésbe nem halunk bele, osztjónapot. A Papcsák jelentse fel az ilyen macerás hozzátartozót.

qbr 2012.11.12. 22:59:50

@Facehugger: várj, mi most ugyanarról beszélgetünk? A poszt levele egy feljelentés, ami azért egy elég komoly dolog, és konkrét ember ellen szól. Legyen akkor komolyan is véve, komolyan megfogalmazva, nézzen utána, miért jelenti fel. Vagy te is azt a nézetet vallod, hogy ha valaki megbetegszik, akkor ő is meg a hozzátartozói is gyakorlatilag minden felelősséget ledobnak magukról az életben, kimenőt kapnak minden elvárás és felelősség alól?

Nem nagyon kell futnom sehova. Járok orvosokhoz, és nem tapasztalok több kivagyiságot vagy úrhatnámságot, mint más hivatalban, vagy a villamoson, vagy akár a saját munkahelyemen. És sokszor jöttem már ki élve kórházak kapuján, pedig még a büfét is útba ejtettem.

kisgalád 2012.11.12. 23:14:52

Ha jól értem, mert "kín szenvedés el olvassni eztet".:)

A hölgy fején volt pár zsírcsomó (biztos nem zsírmirigy) ami lipóma vagy ateróma lehetett. Nem, nem vagyok orvos, de nekem is volt, google-n kikerestem anno, mi ez. Szerintem aki posztot tud írni, annak ez sem kellene, hogy gondot okozzon.

Nem életveszélyes, főleg esztétikai gond. Legfeljebb későbbi, esetleges szövődmények veszélye miatt szokták eltávolítani, vagy esztétikai okokból.

Mint minden műtétnek, a zsírcsomó kimetszésének is van kockázata. Sebfertőzés, gyulladás stb. Erre van a kontroll, amire a hölgy járt. Gondolom az utolsó kontrollon, mikor a nyirokcsomó duzzanatot észlelték azt is mondták, amellett, hogy ez előfordul ennél a beavatkozásnál, hogy ha nem javul, vagy rosszabbodik, vissza kell menni. Bár erről nem ír a posztoló, esetleg az asszonyka beszámolójából is kimaradt otthon.

Az ügyeletes dokinak nem azt kell magyarázni, hogy 12 napja szokatlan a fejfájásom, és most éjjel jutott eszembe segítséget kérni, hanem azt, hogy kisebb műtétem volt, a seb begyulladt, kezd feldagadni az arcom. Persze lehet, hogy ezt is mondták. Szerintem el kellett volna látni őket.

A Péterfyben éjjel várni kellett, ó borzalom. Ismerjük el, nem volt sürgős eset. Ott az orvos valamiért nem fedezett fel összefüggést a napokkal korábbi műtét és a beteg jelen állapota között. Külön, új problémaként kezelte. Nem tudjuk, miért, lehet, hogy a seb és környéke tiszta volt? A fertőzés a bőr alatt, nem láthatóan terjedt? Ez csak felvetés, nem értek hozzá, bár én laikusként biztos összefüggőnek gondolnám a két dolgot. Ez nem tudom műhiba-e, és szakértői vélemény nélkül a bíró se fogja tudni.

De legalább beutalta valahová (MÁV) ahol megállapították, hogy nem fül-orr gégészeti a gond, és tanácsolták ha rosszabbodik menjenek vissza. Na, rosszabbodott. De könyörgöm, hol itt az életveszély, amit a dramatikus leírás sejtet? Mondjuk nekem pár hete 2 napig volt 38-39 fokos lázam. Megfázás. Elmentem dokihoz, miután az otthoni kikúrálás nem működött, írt gyógyszer, lement a láz. Mellesleg én is "eltorzulok a fájdalomtól" havonta egyszer, 2 napig.... Azt hiszem ezen csak a menopauza fog segíteni.:)))) Én is jártam már betegen a majdnem elájulás határán, a majdnem hányás határát meg sokszor átléptem, lázasan is. De életveszélyben nem voltam, ahogy a hölgy se. Persze, ha a fertőzést/szövődményt nem kezelik, abba bele lehet halni, de ugye kezelték. (Ennyi erővel, mikor megvágtam üvegszilánkokkal a talpam edzés közben, és a seb begyulladt, mert nem sikerült minden szilánkot elsőre kiszedni, ezért vissza kellett mennem én is életveszélyben voltam a feldagadt lábfejemmel. Persze, ha nem megyek vissza bele lehet halni, de ugye visszamentem az orvoshoz, ahogy a beteg is.)

Mielőtt nekem ugranak a többiek, igen, sajnálom a beteget, biztos ijesztő helyzet volt. Meg komoly gond, hogy amíg anya beteg, hogyan gondoskodjunk a fokozott gondoskodást igénylő gyerekről. De kissé túl lett dramatizálva. Egy kisebb műtétet követő szövődményről van szó, aminek megvolt a kockázata. Mert ugye az ember nem kazán, hogy ezt meg azt megfoltozunk és olyan lesz, mint az új. A gyógyulás folyamata mindenkinél más, ahogy a szövődmény kialakulásának kockázata is.

Ha a Péterfyben az orvos hibázott a diagnózis felállításakor, azt a bíróság meg fogja állapítani. Nyugodtan mondhatom, hogy meg szokta. A keresetben az utolsó két bekezdés kiválóan fog mutatni, mikor a kártérítés összegét akarják feljebb srófolni. A bocsánatkérés meg nyilván nem történik meg, mert az a vétkesség elismerése lenne.

kisgalád 2012.11.12. 23:52:38

Pár szót a "nekemnemkelltudnimijabajomarravanazorvos" típusú kommentekről. Komoly gond nálunk, hogy az emberek többségének halvány fogalma sincs a teste alapvető működéséről. Mert ugye arra van az orvos. Ez kb. olyan, mint a középkorban az, hogy nem kell tudni mindenkinek olvasni, arra van a pap. :))

Igenis kellene némi alapismeret a testünk működéséről. Nemrég voltam egy tanfolyamon, többek között szóba került az emberi test is. A vezető (belgyógyász lévén) még segített is, felvázolta a test belsejét. Megdöbbentő volt, hogy felnőtt emberek vígan összekeverték a májat a tüdővel, vagy nem ismerték fel a vesét. (Könyörgöm, senki se bontott még csirkét közülük?) A szervek funkcióit tekintve meg pláne nem voltak sokan képben. Pedig igenis kellene.

Ha a kazánszerelő kijön, lehet, hogy nem tudom melyik bigyó mi a kazánban, de hogy hány köbméteres a kazán, mikor lett beszerelve, milyen fűtőanyaggal működik stb. azt azért illik tudni. (Mellesleg én a konvektorunknál simán rájöttem, hogy azért nem tudom begyújtani, mert a szikráztató izéhez vezető drót nem kapcsolódik a szokott kis csavarhoz, hanem eláll. Ezzel is indítottam a szerelőnél. Aztán kiderült, hogy még egy bigyóval is gond van.)

De ugye a testünk nem konvektor, abban benne élünk! Naponta 24 órát lehet érzékelni a működését vagy azt is, ha rosszul működik. Mellesleg, ha a kazán nem indul, lesz pár hideg napunk otthon, ha a testünkkel van gond az sokkal nagyobb baj. Szóval illene tudni róla ezt-azt. Pl. iskolai biológia órákról, netről, orvostól kérdezgetve, uram bocsá' könyvből.

Nekem általában szívesen elmagyarázták eddig az orvosok, hogy mivel van gond, mi mihez kapcsolódik, minek a működése mit befolyásol. (Persze nekem nem is ott kellett kezdeni, hogy ugye a vese páros szerv, és a kiválasztásban van szerepe.)

Ha esetleg sikerül megérteni pár dolgot a testünkről akkor világos lesz az is, hogy NEM egy mechanikus szerkezet. Tehát nem lehet úgy javítani, mint az ingaórát, két év garanciával. Ezt ne is várjuk az orvostól. Hogy én majd bemegyek, ő jól megjavít, ha meg nem, akkor gonosz, rossz orvos. Nem véletlen, hogy a gyógyításban a betegnek is partnernek kell lenni. Pl. figyelni mit mond az orvos, utasítást betartani. (A szerelő ugye jön, dolgozik a kazánon, elmegy, mi meg ugyanúgy használhatjuk. Semmi közünk a javításhoz.)

Persze sok orvosnak gond még partnerként bánni a beteggel, de ez a szakma problémája, próbálják javítani. Erre nincs sok ráhatásunk, szóval van időnk a saját portánk előtt is söprögetni kicsit.;)

És persze ne feledjük: ha a kazánban megjavítják a hibás alkatrészt az minden azonos típusú kazánnál ugyanúgy megy. Az emberi test viszont bonyolultabb, nem biztos, hogy ugyanarra a dologra, ugyanaz a beavatkozás, ugyanannyi idő alatt és ugyanúgy fog hatni két betegre. Mert az ember olyan kazán, amiből 7 milliárd hasonló, de kicsit mindig különböző típus lett legyártva. (Pl. ugyanaz a gyógyszer nekem elmulasztja a fejfájásom, másból allergiás reakciót vált ki.)

Ezért mondják az orvosok is, hogy a gyógyítás statisztika: adott módszer, adott problémára a betegek többségénél eredményes. Ha ez a nagy többség, akkor lehet alkalmazni, mint bevált módszert. Egyébként a diagnosztizálás is az. Ha valaki bemegy a körzetorvoshoz, hogy lázas, fáj a feje, folyik az orra, akkor az orvos megfázásra/influenzára fog gyanakodni és nem mondjuk ebolára. Erre mondják, hogyha patadobogást hallasz, akkor lóra gondolsz és nem zebrára.:)))

Éppen ezért irreális az orvost egyfajta istenségnek nézni, aki majd úgy helyre tud hozni, mint szerelő a rossz kazánt. Tudom, ennek a képnek a kialakításáért az orvosok is sokat tettek. Így most van sokakban valami fura kép, ahol az orvosok hol istenek, hol garanciális javítások elvégzésére köteles csicskák, akik a mi TB-nkből élnek.

Na ezen az egészségtelen képen kellene változtatni, orvosoknak és betegeknek közösen.

Farkasokkal táncoló 2012.11.13. 11:46:53

@qbr:
Nem a feljelentő dolga lett volna a pontos fogalmazás, hanem az ügyvédé, aki átnézi és pontosítja. Amúgy ahhoz, hogy tudja az ember mit is szedtek ki az asszonyka fejéből, minimum a zárójelentéseket kellene látni pl.

És igen, a sebészethez - már az ilyen kis ambuláns sebészethez - értek valamicskét, mert volt a családban pár ilyen eset, zsírmirigyet pl az én fejemen is találtak, bár annak más vége lett, mindjárt el is mesélem. Azonkívül a kutyáimat és macskáimat is gyakran kellett kisebb nagyobb sérülésekkel állatorvoshoz vinni, namármost az emberről kezdetnek nem kell leborotválni a szőrt, de amúgy maga a sebellátás ugyanolyan, legfeljebb az utána kapott atibiotikum más. Ha a fejtetőn lévő heg alatt a fejbőr pl puha , akkor ÉN gyanakodnék arra, hogy alatta különféle oda nem való dolgok vannak, mert normális esetben a fejbőr feszesen a koponyához tapad.

A saját zsírmirigyem meg olyan volt, hogy nőtt a fejemen egy pukli, a fésülködésnél zavart, és egyáltalán, undorító volt, és én azt hittem, hogy ez valami daganat, vagy rák... nem mertem vele orvoshoz menni (nem sokat értettem az orvosláshoz, az egyetlen elérhető tudomány a könyvespolcon lévő "Emberi test" c mű volt, és abban ilyesmiről nem volt szó, hiába tudtam hol a vesém és hol a májam). De aztán mégiscsak rászántam magam, és a bőrgyógyászatra mentem vele (nem tudtam hova kell), ahol mondta a nő, hogy semmi vész, nem halálos, csak egy ronda kis zsírdaganat, teli van faggyúval, ambulánsan kikapják a sebészeten, addig is kinyomja . Ki is nyomta, odaadta a beutalót, én meg hazamentem. Másnap a kezem önkéntelenül odatévedt a daganat helyére, és kiállt belőle valami kemény kis antennaszerűség, amit én megfogtam és ki akartam húzni.... és kihúztam, és életemben olyan furcsát nem éreztem, mert a fejbőrőm alól kijött vele az a zacskó is amiben a faggyú felgyülemlett, lett a helyén egy kis gödör, amit betadinnal lemostam..

Még valami. Ha valaki elolvassa az eddigi beírásaimat, akkor tudja rólam, hogy orvospárti vagyok, egy orvosra haragszom, de egyébként a lábuk nyomát megcsókolnám az orvosaimnak (amúgy végső stádiumban lévő tüdőrákos vagyok, szóval sajna mostaság elég sok orvossal és nővérrel van dolgom), mert én inkább nagyon rendes dokikkal találkoztam, és felháborít sok beteg bunkósága.De ebben az esetben annyira fel vagyok háborodva, különösen amiatt, hogy azt a szerencsétlen kislányt aki vak volt és fogyatékos is cipelniük ellett - őt nem vették észre az orvosok????? Ennyi emberség nem volt bennük?????

Dr.laikus PhD 2012.11.13. 12:25:24

@Farkasokkal táncoló:

Vőfély a posztoló, de láthatóan csak a felesége gondozza a sérült gyereket, vőfély csak sajnál és pénzt keres. Most amíg anya kisműtéten vett részt, majd befeküdt orbánccal csak nem viselte meg annyira a gyereket?

De ha mégis. Kérdelek mit kellett volna az orvosoknak tenni?

Az életben fordul elő még halmozottan sérült gyereket nevelők esetén is, hogy az egyik szülő nota-bene kórházba kerül.
Ezért nem szokás kártérítést fizettetni.
Még azt a pánik-gombot sem találták fel, hogy ilyen esetben az orvos megnyomja és csudás gyógyulás és pénzeső hullik az égből....

Gondold át még egyszer.

qbr 2012.11.13. 13:06:49

@Farkasokkal táncoló:
"Nem a feljelentő dolga lett volna a pontos fogalmazás" - ebben nem értek veled egyet, de ezzel semmi gond.

"fel vagyok háborodva, különösen amiatt, hogy azt a szerencsétlen kislányt aki vak volt és fogyatékos is cipelniük ellett - őt nem vették észre az orvosok?"
Azt, hogy nem hivatalosan, a rendszer által megengedetten kívül mit tettek vagy nem tettek értük nővérek, orvosok, nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer nem igazán tud különleges eljárást biztosítani ilyen esetben (vannnak még ilyen esetek, ahol szerintem is abszolút jogos lenne a különleges bánásmód, de mégsincs meg rá a jogszabály és/vagy az infrastruktúra)

Mert őszintén, mit tudtak volna tenni a kislányért? Az őt ért traumát (hogy az édesanyja kórházi kezelésre szorul) elhárítani nem tudták.

Az egyetlen kérdés, hogy a kontrollvizsgálatokon lehetett volna-e észlelni a seb fertőződését, illetve hiba volt-e annak nem észlelése? (A kettő nem ugyanaz)

Farkasokkal táncoló 2012.11.13. 14:51:00

@qbr:
A levélből én azt veszem ki, hogy egyszerűen egy szavát se vették komolyan a fiatalasszonynak, leintették, hogy ezt ők jobban tudják, nem törődtek azzal, hogy fájdalmai vannak, hogy láza van, NEM FOGLALKOZTAK VELE, küldözgették ide-oda. Hogy ez most hiba e avagy az orvoslás velejárója, azt ugye nem tudom megitélni, de én speciel igenis hibásnak tartom az őt kezelő orvosokat (kivéve a MÁV kórház ugye). Ha az őt műtött kórház sebészetén kicsit jobban megnézik a sebet, le merem fogadni, hogy felpuhultnak találták volna, illetve nagyon forrónak a sebkörnyéket, ha megnyomogatták volna, akkor kiderült volna, hogy sokkal érzékenyebb mint ilyenkor még illendő, és még sorolhatnám.

Nem tudom, hogy miért kell a normálisnál is jobban utolsó csepp vérig kiállni az orvosok tévedhetetlensége vagy hibátlansága mellett, miért nem lehet egyszer azt modani, hogy hát ezt elbaszarintották, szerencsére nem lett végzetes.

2012.11.13. 22:13:47

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ugyan, egy sebésznek mit számít némi fizikai ismeret.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása