Levél - Táppénz ötezer forintért

2012.10.22. 06:00

42282_halapenz-400.jpgMegismételte, ha táppénzre akarok menni, akkor fizessek, nem jöttem le hozzá az első napon, amikor kezdődtek a problémák, így csak akkor hajlandó kiírni, ha fizetek és még örüljek, hogy csak ötezer.

Tisztelt Praxis blog!

 

Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a blogra, az elmúlt napokat olvasgatással töltöttem, és szeretném, ha az én történetem is bekerülne a többi közé. A hálapénz témához van két aktuális élményem, élményünk. Az első saját tapasztalat. Nem műtét, nem is valami komoly beavatkozás, csak egyszerű háziorvos látogatásra került sor részemről 4-én, mivel már napok óta lázam volt és így dolgozni sem voltam képes elmenni. Nem akartam nagyon komolyan venni, így első két napban csak a házi gyógymódokkal próbálkoztam és szabadságot vettem ki, de semmi eredményt nem sikerült elérnem, ramatyul voltam.  Úgy döntöttem, lemegyek az orvoshoz, és ha muszáj, kiíratom magam táppénzre.

 

Le is mentem, mondtam a helyzetet, jött az azonnali maroktartás, 5000, ha kiír táppénzre. Én nézek értelmetlenül, hogy most mi a fene van, rá is kérdeztem, hogy mégis miről beszél a doktor úr. Megismételte, ha táppénzre akarok menni, akkor fizessek, nem jöttem le hozzá az első napon, amikor kezdődtek a problémák, így csak akkor hajlandó kiírni, ha fizetek és még örüljek, hogy csak ötezer. Hát én dobtam egy hátast és nem a pénz miatt, hanem a pofátlanság miatt mondtam, hogy akkor hagyjuk az egészet, inkább terhelem még pár napig a szabadságkeretemet, írjon fel valamit, ha már ott vagyok. Hát nem írt fel semmit, mondta, hogy szedjek lázcsillapítót és hogy erre a megfázásra (?) jók a vény nélkül kapható cuccok is. Na itt fogyott el a türelmem és miután kifejtettem a véleményem, dühömben bevágtam az ajtót és hazamentem ledőlni. Még majd egy hétig nyomtam az ágyat, talán, ha kapok valami tényleges gyógyszert, hamarabb végzek a betegséggel.

 

Másik édesanyám esete. Ő nálam sokkal sűrűbben kénytelen orvosokhoz járni, van gond sajnos a szívével, valamint az ízületeivel. na, nála például havi 10-15 ezer forint is elmegy hálapénzre és ő ott is ad, ahol nem várják el ennyire pofátlanul. Mellesleg a gyógyszerei is egy kisebb vagyont tesznek ki havonta, és a kis nyugdíja, na az nem igazán elég semmire, így amennyire tudom, én is támogatom. Persze nem szívesen adok arra, hogy az a pénz sokszor minden ellenszolgáltatás nélkül mások zsebébe vándoroljon, de tehetetlen vagyok, mert hiába mondom neki, hogy csak akkor adjon, ha valóban érdemes rá, aki kapja, egyszerűen a falnak beszélek. Meggyőződése, csak akkor látják el tisztességesen, ha fizet érte. Talán nem is téved ebben és ez az igazán szomorú. Egy kis öreg hölgy inkább otthon maradna a fájdalmaival, nyűgjeivel, ha épp nincs pénze, mert fél. Fél, hogy nem látják el, hogy megsértik, lenézik, megalázzák, emberszámba sem veszik. Rengeteg története van, amikről akár könyvet is lehetne írni, így megértem őt. De azon el kéne gondolkodni, hogy valószínűleg nem ő az egyetlen, aki így gondolja és vajon hányan lehetnek, akik ezért nem is tudnak megfelelő ellátáshjoz jutni?

 

K. Imre

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.10.22. 15:11:18

@VaTi: A főnökünk telefonon érdeklődött mindig, ha betegek voltunk, így próbálta leellenőrizni, igaz-e. Nagy marhaság, de egy kollégám bizony lebukott, hangszalag gyulladással, állítólagos teljes némulással/rekedtség/ maradt otthon, majd mikor a főnököm odacsörgött, a néma dolgozó hangosan, érhetően, rekedtség nélkül beszólt a telefonba, bemondta a nevét, stb... :-)

sárga nyúl 2012.10.22. 15:15:38

@Turchi: Nekem egyszer volt csak olyan, hogy a bronchitis 3. napján már nem bírtam bemenni. 1 hét táppénz- ki is vágtak utána azonnal. Próbaidőn nincs táppénz (ha az ember ott óhajt maradni.) Valóban fiatalon, gyerek nélkül könnyebb, csakhogy a beosztottaim 98%-a fiatal volt, gyerek nélkül. Ja és a gyerekes idősebb nők soha nem voltak táppénzen... Értékelték, hogy valaki adott nekik munkát.
Mivel most már jópár éve a saját cégeinkben dolgozunk (és nem, nem aljadék vállalkozó, fizetek a teljes fizum után tébét- ezt csak annak írom, aki venné elő azonnal a sztereotípiát), most már mi döntjük el, mennyit engedélyezünk magunknak. Gyakorlatilag csak vészhelyzetben (mondjuk műtét, vagy 40 fokos lázzal influenza) pihenünk 1-2 napot, többet nem lehet, mert akkor egyrészt a másikra terhelődik minden otthoni munka, másrészt nem dolgozik helyettünk senki.

2012.10.22. 15:23:32

@sárga nyúl: Nincs vita köztünk, van ilyen is, meg másmilyen is. Bizonyos munkákat bizonyos betegségekkel nem lehet ellátni.

sárga nyúl 2012.10.22. 15:29:33

@Turchi: Persze. De hozzáteszem, hogy az én munkámat se végezhettem volna betegen. Csak muszáj volt.
Addig jó, amíg ez a dilemma ritkán merül föl! Mióta a gyerek ovis, hihetetlen milyen sokat vagyunk betegek. Én már úgy vagyok vele, hogy inkább levágatom a fejem, akkor többet nem lesz felsőlégúti fertőzésem! :)

2012.10.22. 15:53:34

@sárga nyúl: Nem ara gondoltam, hogy betegen elvégezhető, vagy el akarom végezni a munkát, hanem amikor fizikailag képtelen vagyok rá, még akkor is, ha akarnám. Pl. az előbb említett ténylegesen táppénzcsaló kollégának ha valóban elmegy a hangja, és pedagógus, mint én voltam, pár napig még el lehet mutogatni, de minél többet beszél az ember, annál rosszabb lesz a helyzet. Amennyiben hang nélkül irodában dolgozik, és csak akkor szólal meg, amikor nagyon muszáj, akkor megy. Ha viszont előadásokat kell tartani viszonylag nagy termekben sok embernek, akkor azt nem lehet helyettesíteni mutogatással. Nyilván ez speciális helyzet, de én ilyenre gondoltam. Azt meg kifejezetten utáltam, ha valaki fertőző betegséggel körbeköhögött mindenkit, mert neki dolgozni kell, majd a fél gárda megbetegedett. Az óvodás kor valóban egy horror volt. Nem évente 2 hét betegség, hanem minden 2 hónapban 2 hét.

sárga nyúl 2012.10.22. 16:02:37

@Turchi: Igen, van ilyen is. És egy pedagógusnál még rajta van a nyomás, hogy vagy le kell mondani az előadást, vagy helyettesítőt kell beállítani, ami nem biztos, hogy jó.
A körbeköhögést én is iszonyúan utálom! Szerencsére viszont sosem kellett többszemélyes irodában dolgoznom, ezért ezt csak iskoláséveim alatt kellett túlélni. Egyébként nem értem, hogy betegen miért megy valaki iskolába. Tanulni otthon is lehet.
Igen, pontosan, ráadásul nekünk most már krónikus arcüreggyulladásunk van családilag, épp most fogom szétműttetni az enyémet, hátha attól jobb lesz.

2012.10.22. 16:58:40

@sárga nyúl: Mielőtt szétműttetnéd magad, nincs más mód? Vannak tapasztalataim, saját, meg a gyerek, megúsztunk minden drasztikus lépést, ha gondolod, privátban folyt.

sárga nyúl 2012.10.22. 17:06:24

@Turchi: Köszi, de már mindent próbáltam. Több, mint 1 éve a fél fejem gyulladásban van folyamatosan, rá se ránt a kezelésekre. Férjemnek megcsináltattuk nemrég a műtétet, azóta kutya baja. A gyereknek még nem ennyire durva a helyzet. Ő is állandóan bekap mindent, de most találtunk valami vírusellenes immunerősítő gyógyszert ami úgy tűnik, hogy működik (csak azt nem értem, hogy eddig miért nem írták fel).

Tempus-Anh 2012.10.22. 17:53:13

@zsázsika:
Játszhatjuk majd azt is, hogy minden orvos magán lesz, és akkor nem az adófizetői forintjaidból fogunk élni (ami különben bődületes marhaság), hanem kőkeményen lecsengeted a nem kevés pénzt még a rendelőbe történő belépésed előtt, csak azért, hogy az orvos RÁDNÉZZEN. Mehet a játék?

zsázsika 2012.10.22. 18:12:44

@Tempus-Anh: én alig várom ezt a rendszert. Nekem minden szempontból összehasonlíthatatlanul jobb lenne. Orvos vagyok...
Azt pedig tessék tudomásul venni, hogy egy állami rendszer- egészségügy, oktatás, tömegközlekedés stb- akkor működik, ha a köz azt fizeti. A "bődületes marhaság" adófizető forintjaiból. Természetesen lehet hőbörögni, hogy " én fizetek, nekem jár", de nézzük meg, mennyit is fizet be a "nekem ez jár" ember és azt is nézzük meg, hogy a társadalom többi tagja mennyit fizet be. Mert egy olyan közösség, mint Mo., ahol mind a mai napig sikk adót csalni, lopni, hazudni , sajnos, sosem fog tovább lépni. Sosem lesz közoktatása, egészségügye, legalábbis olyan, ami valóban színvonalas... Azokban a bizonyos irigyelt nyugati egészségügyekben a honpolgár kötelességének tartja az adófizetést és akkor jelenti fel a szomszédját, amikor az nem teszi. Mert pontosan tudja,
hogy az államtól csak akkor várhat el valamit, ha bele is tesz... És dolgozni is szeret... ez egy ilyen játék... nem a cucualista "majd az állam megoldja" felfogása van...

@Andriana44: természetes, hogy a betegség elején ajánlgatja, hiszen pontosan látja, hogy akkor, abban a pillanatban szakmailag szüksége lenne rá. Mint ahogy azt is látja, amikor már nem kell. Sehol a bibi...

Rivero 2012.10.22. 20:10:50

@sárga nyúl:
Hát sajnos ha lázam van ( 38, 38,5) alig birok kimászni az ágyból teljesen legyengít.
Egyszerű náthával én sem megyek betegállományba.

pefki 2012.10.22. 20:13:19

@Tempus-Anh: Bocsi, én benne lennék de akkor azért már valamit nyújtani is kell ám!!

Tempus-Anh 2012.10.22. 20:35:06

@zsázsika:
OK, bocsánat, félreértettelek, tehát egy lövészárokból lesünk ki ezek szerint...:)

lpt1 2012.10.22. 22:14:17

@Turchi: Szintén vállalkozó, nekem is felajánlották, asszisztens előtt - ők is társak, jóban, rosszban :)
Vállalkozó+táppénz=(majdnem) dupla nyeremény, második nyertes az ügyön az orvos, nem véletlenül ellenőrzik őket.

Euscorpius Hungaricus 2012.10.23. 00:18:53

@Rivero: Nekem apám volt ilyen. Egy stramm kis ember volt, de a láz képes volt úgy kiütni, hogy nem bírt lábra állni, vagy képes volt összeesni. Szerencsére nagyon ritkán volt beteg, de idős korára ez sajnos többször előfordult. Volt, hogy bemászott a fürdőkádba és anyám kétségbeesve telefonált, hogy menjek és szedjem ki az Öreget a kádból, mert leütötte a láz és remeg, mint a miskolci kocsonya, de nem tud kijönni.

emzéperiksz 2012.10.23. 00:20:13

Ha köcsög a háziorvos, ott kell hagyni, és keresni kell egy másikat - ez a tapasztalatom. Nekem is volt totálisan idióta háziorvosom, Erdélyből szakadt ide, gondolom, ezzel a píárral nyomult, szerencsére évekkel ezelőtt otthagytam a francba. Semmihez sem értett, mondtam neki, mi a betegségem (colitis ulcerosa), se kép, se hang... Lehet, hogy Erdélyben ezt nem tanítják. A markát tudta tartani a paraszolvenciáért, meg sopánkodni, hogy mit is mondjon a betegségemről a kollégáimnak, ha kérdezik (ti. ő volt az üzemorvos is). Na, mégis mit? Orvosi titoktartásról még nem hallott? Ott is hagytam a picsába, és kerestem egy normálisat.

Rui Blaaz 2012.10.23. 01:53:42

engem egyszer átlőttek - akkor voltam legtovább táppénzen: két hónapig
(amolyan akciófilmes, eltalálták, de túléli típusú váll-lövés volt, cukkoltak is vele, hogy miért ennyire gagyi, átlátszó sztorit találok ki, peersze, váll, meg lövés...)

a témához: tőlem egy JNSZ megyei kisvárosban kért egy hét táppénzért ötezret jó tíz éve a házi. Azt mondta, nála az a rend, hogy az első hét ingyen van, a többiért tejelni kell. Senki más soha nem kért - igaz, legtöbbször Pesten jártam orvosnál. Talán ezért.

2012.10.23. 06:58:43

@lpt1: Ok, én elhiszem, biztos mert én nem vagyok vállalkozó, ezért nincs ilyen tapasztalatom :-)

stabiloboss 2012.10.23. 08:16:59

A házi gyógymódokkal próbálkozni abszolút pozitív LENNE és akkor még tanítani is KELLENE, HA munka mellett, vagy hétvégén történne (ha a hétvége szabad).
DE batzpapuccsal kellene nagyon durván felébreszteni azt a lúzert, aki szabadságot vesz ki betegségre!! Miért panaszkodik valaki a rendszer hibái ellen, ha maga élteti butaságával a rendszer hibáit??
Kamu cikk, vagy tényleg van ennyire felfoghatatlanul buta ember is?

2012.10.23. 08:20:16

@Slanger: @Alonee: Az összes jelző amit írtatok, rátok is jellemző! :-)

stabiloboss 2012.10.23. 08:24:10

Nincs kedvem végigolvasni a kommenteket, mert az első néhány már leírta a jeleket, amik megmutatják, hogy kamu írás..
1. Ha nem vesz fel aznaptól táppénzre, akkor van a sarkon egy másik orvos..
2. Sántít, hogy visszamenőleg akarta a táppénzt az illető és most fröcsög a neten..
3. 2 nap előtte egy hét utána.. hacsak nem 3 gyerekes 50 éves anya vagy, akkor ezzel elment VOLNA az éves szabadságaid minimum egy harmada.. de tudjuk h a készpénz és a szabadság a 6 általánost végzetteket is képes gondolkodásra motiválni, tehát ilyen nem történhetett meg.. -> KAMU
4. anyuci szívszorító történetével próbálja a figyelmet elterelni arról h kamu.. ki ne venné be az amúgy is tényként ismert "kisnyugdíj", "nyugdíjas mindenhol fizet" joker-lapokat..?

rüfke (törölt) 2012.10.23. 08:33:21

@stabiloboss: nettó hülyeség, amit írsz, ne baj, ez a blog az ilyen fröcsögők terepe
mindent írást egyből lekamuznak itt, ami nem az orvosokat isteníti

nálunk van egy orvos, aki ha elkerekedik valakinek a szeme a pénzéhségén, akkor felhozza gyorsan a testvérét, hogy az mennyit keres és milyen jól megbecsülik külföldön...
ezzel mintegy lelkileg zsarolja a betegeit (jó részük daganatos stb.)
közben másnak meg elmondja, hogy semmi pénzért nem menne külföldre, mert neki itt anyagilag jobban megéri
mondjuk nem háziorvos a faszi

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.23. 08:33:53

@stabiloboss: sajnálom, hogy pont nekem kell felnyitnom a szemed, de a világ NEM csak budapestből vagy a városokból áll, ahol a sarkon van másik háziorvos.

vitalis06 2012.10.23. 08:40:38

1. Ha egy háziorvos a markát tartja ilyen stílusban, akkor szépen elkérem a kartonom és átmegyek egy másikhoz. Ha már nincs betege (akik után a pénzét kapja) akkor majd elgondolkodik.
2. nagyon helyesen egy lázas megfázásra nem írt fel antibiotikumot, mert minek. Köszönd meg, hogy helyesen döntött.

stabiloboss 2012.10.23. 09:04:23

@Babette_: vidéki vagyok, és igen, van a sarkon másik orvos..

stabiloboss 2012.10.23. 09:06:32

@rüfke: szóval nálatok van egy szemét orvos, ezért igaz ez az írás?? pont ezért írnak be ilyeneket mert a nagyon buta emberek meg is védik.. akár nettó akár bruttó, bármit is jelentsen ez a modoroskodó stílusodban..
Vannak, Igen vannak f___fej orvosok, de ez az írás nem az, ez az írás kamu!

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.23. 09:30:10

@stabiloboss: és akkor nyilván mindenhol így van, mi?

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.10.23. 09:32:21

Névtelenül, nem megnevezett orvosok... Mi értelme ennek a blognak?

2012.10.23. 09:41:19

@KKKKKKK: És te ki vagy? Te se írod ide a neved. Jogi akadályai vannak, de bizonyára ezt te is tudod. A blognak meg annyi értelme van, mint a többinek, valakik írják, mások meg elolvassák. Ez nem bíróság.

Taxomükke (UK) 2012.10.23. 09:50:55

@Slanger: Kb. én is ezt akartam írni... Rosszindulatúak és önteltek.

2012.10.23. 09:56:30

@Taxomükke: Mint te! :-) Te sem vagy kivétel!

2012.10.23. 09:59:12

@KKKKKKK: Hát ha úgy vesszük, semmi. Attól függ, miért olvasod. Ha infót akarsz, vannak. A történetek vagy igazak, vagy nem. A válaszolók szakértelme nem eldönthető, mint ahogy a kilétük sem.

stabiloboss 2012.10.23. 11:02:27

@Babette_: ezt csak te mostad össze jó politikus módjára, senki más nem állította...
akkor vissazkérdeznék a te politikusi stílusodban: ha nálatok nincs a sarkon másik, "akkor valószínűleg mindenhol így van, mi?" még a poszt írójánál is tudod hogy így.. gratulálok :-) nagyon hamar megcáfoltad magad

cenzorilla 2012.10.23. 11:12:49

@stabiloboss:

Ne személyeskedj!

Ezen a blogon ez nem szokás.
Ha más a véleményed érvelj, fogalmazz pontosan, hogy ne kérhessék számon, olvasd el még egyszer hátha rosszul érted.

Ez a blog azért van, hogy a betegek értsék mi történik, tudják mit tehetnek, tehetnének, ha tennének.

pacagánycsök 2012.10.23. 11:21:15

vegyel fel mindent. minden okostelon van diktafon, hivasrogzito stb. Egy klikk. Aztan kamara, birosag, kuria, strassburg.

Farkasokkal táncoló 2012.10.23. 11:53:48

Jó, elismerem, hogy én már nem a mostani farkastörvények szerint voltam állásban, hanem régebben, beteges sem voltam soha (most bezzeg...) , de bizony ha valami bajom mégis akadt, akkor úgy elmentem táppénzre mint a sicc, és mélységesen leszartam, hogy erről kinek mi a véleménye. Engem még úgy neveltek, hogy a sulyosabb megfázást, influenzát, lázas betegségeket KI KELL FEKÜDNI egyenletes ágymelegben, gyóccer, diéta, sok pihenés, és nem pedig reggelenként behúzni a belemet a munkahelyemre és ott szenvedni egész nap, csak azért, hogy aztán olyan szövődményeket kaphassak (ha pechem van), amivel még kórházba is lehet kerülni.
Szóval aki nekem azzal dicsekszi, hogy ő betegen is bejár dolgozni, az menjen a sunyiba, mert nemhogy felnézek rá, hanem kifejezetten dühös vagyok, ha a többieket is fertőzi a nagy hősiességben. Éppenhogy hacolni kéne ez ellen erre lennének a szakszervezetek, ha ez egy normál ország lenne és nem Abszurdisztán.

Hogy a posztoló és a háziorvos közt mi történt, azt nem tudom, mert nekem ez az egész sztori afféle sci-fi história, egy kukkot nem értek belőle.

Farkasokkal táncoló 2012.10.23. 11:57:28

Ja a másik dolog. Már csak amiatt is elé sci-fi kategória nekem az ilyesmi, mert mainapság már szote mindenkinek van mobiltelefonja, amivel jeleneteket lehet lefilmezni, párbeszédeket felvenni, stb. Ha én tudom, hogy a háziorvosom egy afféle korrupt disznó, és tenni akarok ellene, akkor szépen a zsebembe rakom a mobiltelefonomat, bekacsolom a magnócskáját és felveszem az egész beszélgetést, méghozzá úgy, hogy minden dologra rákérdezek, hogyaszondja: "ezt most úgy érti doktor úr, hogy....blablabla".

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.23. 12:19:49

@stabiloboss: ez a megszólalásod még ostobább, mint az első.

stabiloboss 2012.10.23. 12:28:16

@cenzorilla: ezért szóltam kizárólag a poszthoz és nem Magyarország általános helyzetéhez, mint azt egyesek vették, mielőtt személyeskedni kezdtek.. (te majom)

sárga nyúl 2012.10.23. 17:27:51

@Turchi: Köszi a privit, de ez már sokkal durvább helyzet. A gyereknél még lehet, hogy kipróbálom egyszer. (Sós vízzel inhalálunk napi 2x szinte kihagyás nélkül, az se használ semmit, szóval nagy reményeket azért ehhez se fűzök.)

A privát érdeklődőnek: az említett szer az Isoprinosine, de az abbahagyása óta mindössze egy hét telt el, tehát még nem tudok óriási eredményről beszámolni. Most épp jól van a gyerek, ha hétvégén is még jól lesz, az már valami.

2012.10.23. 17:48:01

@sárga nyúl: Isoprinosine-t az én gyerekem is szedte, pont az az orvos írta neki, akihez az arcüreg problémával is jártunk. Az inhalálás nekünk se használt, meg semmi, ezért jutottunk el oda, amit írtam. A helyzet a gyereknél már kritikus volt, mert más szövődményeket is okozott az arcüreggyulladás. Engem is műteni akartak fél év után, aztán miután a gyereknél bevált, én is kipróbáltam, azóta nincs. Mondjuk bízni én sem bíztam benne, csak a gyerek után :-).

sárga nyúl 2012.10.23. 18:10:08

@Turchi: Az a gond, hogy most (illetve általában) meg se tudják mondani, mi bajom van. Momentán sem tudható, csak az, hogy rövidesen egy kiskéssel elnyírom az idegeket a nyakamban, mert megőrülök úgy fáj a fülem meg alatta a nyirokmirigy. Holnap du. megyek az orvoshoz, fel kéne íratnom legalább egy dózis antibiót míg szétnyesi az orrkagylót (ugyanis elzárja az arcüreget), mert további 1 hónapot így ki nem bírok. Ha csak simán fájna az arcüregem, még azt mondanám, volna értelme "vizezni", na de nem is ott fáj most, hanem már befertőzött mindent, amit arrafelé be lehet.
A gyereknél azért van minimális esélye, hogy beválhat, mert neki még nem fajult el. De ha így megy tovább, akkor el fog. Tehát lehet, hogy megpróbálom, ha megint visszaesik.
Elnézést a nyafogásért, tudom, hogy itt többeknek sokkal súlyosabb gondjaik vannak.

2012.10.23. 18:50:56

@sárga nyúl: Mért lenne nyafogás? Úgyis valaki kérdezte, mire való ez a blog? Hát pl. erre. Hasonló a probléma, csak nincs teljes elzáródás.

sárga nyúl 2012.10.23. 19:11:52

@Turchi: Ha kicsit megnyitja, szerintem a továbbiakban nekem is elég lesz a házi barkács. :) Csak az a gond, hogy rettegek az altatástól. Annál jobban már csak az endoszkóptól! :D Nevezhettek sárga nyúl bélának. :D

2012.10.23. 19:17:58

@sárga nyúl: Én inkább az altatás nélküli műtéttől félnék. Egyszer volt orrsövény műtétem ébren, hát mit mondjak...

sárga nyúl 2012.10.23. 19:19:04

@Turchi: Fájt? Vagy a kellemetlenségek?

2012.10.23. 19:31:00

@sárga nyúl: Maradjunk annyiban, jobb ha alszol! :-)

macska69 2012.10.24. 07:58:40

@sárga nyúl: nekem azt mondta a háziorvosom, hogy inhalálni TILOS, (főleg gyereknek) mert tönkrevágja , megégeti a nyálkahártyát, sokkal-sokkal többet árt, mint gondolnánk.

Amúgy érdekes téma lenne az is, hogy a betegállomány fontossága nátha/influenzaszerű betegségek esetén. Bemegyek a munkahelyemre, teletüsszögöm az irodát, büfét, szóval mindent, mindenkit megfertőzök. (Ők hazaviszik a gyerekeiknek, akik emiatt lebetegszenek, nem mennek oviba-suliba, munkatárs is kiesik, mert marad a beteg babócákkal...) Itt nemcsak az lenne a lényeg, hogy én beteg vagyok, de nem akarok otthon maradni, hanem van-e jogom hozzá, hogy (tudva, hogy beteg vagyok és fertőzhetek, szándékosan tömegközlekedek és mindenféle közösségbe megyek) ezzel másokat is megbetegítsek. Szerintetek?

sárga nyúl 2012.10.24. 12:43:32

@macska69: Az inhalálás már nem az, mint régen. Géppel megy, porlasztja a sós, szobahőmérsékletű vizet.

Ebben a világban az ember elsősorban arra törekszik, hogy ne haljon éhen a köv. hónapban. Nincs ideje azon filozofálni, hogy ha ő betegen bemegy, akkor más is beteg lesz és esetleg elveszti a munkáját emiatt. Ez van sajnos a kisgyerekeknél is, mindenki beviszi szépen az oviba a náthás, köhögős gyereket. Nincs más választása, dolgozni kell menni. Emiatt pedig engem műteni fognak. :( De még örülhetek, hogy egyáltalán van ovi és ingyen.

macska69 2012.10.24. 14:14:55

@sárga nyúl: Ó, hálistennek nincsenek friss élményeim az inhalálással, de ez így merőben más, tényleg. Én még a forróvizes, lepedő alatti módszer korában inhaláltam utoljára.
Őszintén sajnállak amiatt, ami vár rád! És én is azt mondom, ne akard, hogy ne altassanak. Nekem is volt arcüreg műtétem ébrenlétben, nem kívánom senkinek (csak az alperesemnek, mindjárt kettőt is egymás után). Mostanában nagyon biztonságosan altatnak, egy hete műtöttek engem is valamivel és egy felszínes szunyiban olyan frankón átestem rajta, hogy csuda. Egy óra sem telt el ágytól-ágyig és nem kellett végig élnem azt, amibe korábban -ébrenműtétben- már egyszer majd megőszültem.
És jobbulást! Amit írtál, tökéletesen igaz, rákényszerül az ember. Amerikában biztos megnyernéd a pert, amit annak a gyerkőcnek a szülei nyakába sóznál, akitől elkaptad és elfajult.

sárga nyúl 2012.10.24. 14:19:40

@macska69: Köszi az együttérzést! Ha már többen mondjátok, hogy ébren rémes (rokonaim is mondták), hajlamos vagyok elhinni. Ez mélyaltatás lesz gondolom, mert intubálós.
Jó pár szülőt kéne ehhez beperelnem! És azért a többség tényleg csak a túlélésért küzd.

karcsibácsi 2012.10.25. 11:12:08

@sárga nyúl:
Az isoprinosine (mint általában a vírus ellenes szerek) leginkább csak a gyógyszergyárnak használ. Makacs, visszatérő, szövődményes orrmelléküreg gyulladás aligha úszható meg műtét nélkül, azonban nem kell félni tőle, kibírható, és jók az eredményei - persze, olyan helyre kell menni, ahol nem a tied lesz az első ilyen műtét. Ha lehet, altatásban. Mielőbbi gyógyulást!
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:PYzBIgr7okcJ:www.orl.hu/cikkek/endoszkopos-orr-es-mellekuregmutet-fess+fess+m%C5%B1t%C3%A9t&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

sárga nyúl 2012.10.25. 11:33:53

@karcsibácsi: Köszi, meglesz. Tegnap a neurológiai ügyeleten kötöttem ki este, mert mint kiderült nem a fülem fáj, hanem az alatta futó ideg. Most kissé le vagyok szedálva Tegretollal. Hát nem kívánom ezt ellenségemnek se. Mármint az arcideggyulladást.

Most voltam életemben először neurológusnál. Nem volt semmi a vizsgálat.

Elnézést a széteső írásmódért, ez a gyógyszer eredménye.

Tempus-Anh 2012.10.25. 16:32:10

@sárga nyúl:
Csak fájdalom volt vagy érintette a mozgató ágat is (félrehúzódott a szájzugod, nehezen hunytad be a szemed)? A carbamazepine amúgy valójában nem szedálásra használatos, fájdalomcsillapításra IS alkalmazzák neuralgiákban, amellett, hogy ismert antiepilepticum.

sárga nyúl 2012.10.25. 16:53:07

@Tempus-Anh: Reménykedtem, hogy válaszolsz. :) Csak a fájdalom van, de gyilkos. Nem nagyon tudok enni-inni, mert fáj a nyelés (de azért erőltetem). Gondoltam, hogy elsődlegesen nem ez a funkciója, de én még egy fél Xanaxtól is elalszom, úgy látszik, hajlamos vagyok erre.
Elküldött a kollégád mindenféle vizsgálatokra, hogy kizárjanak ezt-azt (latinul van, egy szót nem értek belőle). Rákerestem a neten magyarul ( www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=104190 ). Ez tényleg ilyen komoly?
Egyébként nagyon érdekes és alapos volt a vizsgálat, ennyit én még egyszerre orvosnál nem voltam bent.

Tempus-Anh 2012.10.25. 20:02:06

@sárga nyúl:
A leírtak alapján inkább glossopharyngeus neuralgia, de ténylegesen fontos lenne, hogy fül-orr-gégész is lásson (a n. facialis paresisét ill. neuralgiáját is megmutatják fülésznek). A facialis érintettség spontán is szűnik, Tegretollal a tüneteit enyhítik (meg későbbi tüneteit is), szoktak steroidot is alkalmazni. Ha már a mozgató ágat is érinti, mimikai torna, steroid- és B 1-vitaminkúra, esetleg szelektív ingeráramkezelés az, amit bevethetnek.

sárga nyúl 2012.10.25. 20:09:18

@Tempus-Anh: FOG orvosnál voltam először, azt hittem, fülfájás és egy doboz antibióval jól leszek. Kiábrándítottak. De legalább azonnal átküldtek a neurológiai ügyeletre és gyorsan jutottam a Tegretolhoz. Milyen későbbi tünetei vannak???
Köszi az infót! Remélem, hogy akkor spontán megszűnik, nem kell a többi. Most megnéztem, milyen vizsgálatokat kért az orvos: nyaki ér UH, MR, MRA, labor. A labor gyorsan megvan, az UH belátható időn belül, de az MR-re időpont sincs. Szerinted érdemes privátban csináltatni? Vagy várjak nyugodtan?

Tempus-Anh 2012.10.25. 20:45:54

@sárga nyúl:
Ha nem megy gyorsabban, megéri magánúton. A valódi arcidegbénulás az fülmögötti fájdalommal szokott kezdődni, ott, ahol a főidegtörzs felszínre lép, utána a hangok felerősödése ugyanabban a fülben, ízérzékelészavar, a homlokráncolás, szembehunyás zavara, a száj félrehúzódása, nyelvzsibbadás lehet ugyanazon az oldalon, ameynnyiben környéki arcidegbénulásról van szó. A neurológus ilyenkor elkülönítő kórismét végez a környéki és központi forma között, utóbbi agyszövetkárosodás jele lehet, de Nálad ezt szerintem kizárták. Nyaki ér ultrahangon gondolom, carotis-vertebralis-Dopplert értettek, de nem ártana egy nyaki lágyrész-ultrahangvizsgálat, nyelési próba sem. Ha csak neuralgia, az többnyire szűnik. Általában mást keresnek abban a régióban, de ez ne rémisszen meg. Fültőmirigy-gyulladás (mumpsz, amúgy felnőttkorban nem gyakori) esetleg nem jött szóba?

Tempus-Anh 2012.10.25. 20:47:34

Kórismét végez helyett kórismézést végez, bocs elírtam...:)

sárga nyúl 2012.10.25. 21:07:14

@Tempus-Anh: Nem olcsó, de akkor megcsináltatom. Na most már értem a sok fura vizsgálatot! Időnként elég döbbenten néztem az orvosra, pl. mikor egy hangvillát rakott a fejemre meg a fülemhez! :O De így már világos. Nyaki UH-m már van: reaktív nyirokcsomók, más nincs. Nyelési próba nem volt. (Mondjuk az most fájna...)
Én már eléggé meg vagyok rémülve... A fültőmirigy-gyulladást a fülész kizárta.
Huh, hogy nem tudtam valami egyszerűbbet produkálni. :(

Tempus-Anh 2012.10.25. 21:26:38

@sárga nyúl:
Weber meg Rinné hangvillapróba, igen, csinálják még, elkülöníti az idegi meg vezetéses halláscsökkenést. Így van, minden szakma a saját eszközeivel dolgozik.
Gyógyulást kívánok Neked!

sárga nyúl 2012.10.25. 21:36:46

@Tempus-Anh: Eltűnt pár bejegyzés. De megkaptam és köszönöm! Majd beszámolok, ha elkészültek a vizsgálatok.

Fergio 2012.10.26. 20:53:09

@Tempus-Anh:
Most sem az adófizetők pénzéből éltek csak, hanem a hálapénzekből, a gyógyszergyárak nyaraltatásaiból/juttatásaiból és a magánrendelésekből. Azt hiszitek, hogy mindenki hülye, és nem lát a falak mögé??? Nem egy orvos ismerősöm van, egyik sem nyomorog. És mesélnek. Élnek a kis budai házaikban, és német luxus autókkal járnak dolgozni. (Sebészek, nőgyógyászok, belgyógyászok)

Tempus-Anh 2012.10.26. 22:41:07

@Fergio:
Megszólítottál, tehát válaszolok neked.
Én nem kívánom, hogy olyan országban élj, ahol az orvos nyomorog...
Gondold el, akkor te hogyan élnél.
Az orvosok életkörülményei minősítik azt az országot, ahol élnek, azt a népet, akit gyógyítanak.
Az a nép, amely a tanítóit, tanárait, nevelőit, orvosait nem becsüli, nem fizeti meg, nyomorban tartja, annak se kultúrája, se jövője, se egészsége.

Nota bene.

Fergio 2012.10.27. 00:56:24

@Tempus-Anh:
Egy kicsit túllőttél a célon. Nem a nép nem becsüli meg az orvosait, tanítóit, hanem az állam. A kettő nem ugyanaz. Ahogy most van pénz új stadionra, 4-es metróra, úgy lenne pénz az egészségügyre. Nem az emberek nem adnak nektek jó fizetést, hanem az állam. Az a helyzet, hogy az emberek pénzének hála, hogy még vannak orvosok. (Ez a hálapénz.) Szóval nem a népet kell szidni, hanem az államot. A mesterkélt bölcsességgel és hatásvadász prológgal pont az ellenkezőjét éred el, mint amit a válaszoddal sugallni próbáltál. Ráadásul butaságot írtál. (Egyik országban sem nyomorognak az orvosok, ez egy költői túlzás volt... A Te korábbi nagyképű véleményedre utalt, ahol azt írtad, mekkora marhaság, hogy az orvosok az adófizetők pénzéből élnek, és milyen jó lesz, ha majd magánpraxisok lesznek, és fizetni kell majd azért is, hogy az orvos !RÁDNÉZZEN!...) :DD

Tempus-Anh 2012.10.27. 07:36:08

@Fergio:
Ja, itt is az állam szólal meg többedszerre és pocskondiázza rendszeresen az orvosokat...Okos, okos...
Szóval örüljön az "eltartott" orvos, hogy anusa van és tud defecalni, mert Fergio és mögötte a magyar nép eltartja az adójából...Ekkora sík csúsztatást eléggé nehéz keresztben lenyelni.
Megsúgom, hogy a befizetett tb.-járulékod az ágytálad kivitelére sem lenne elég Nyugaton, de csak folytasd nyugodtan, egészen jól mondod.

SusanneF 2012.10.27. 12:20:23

Nekem azért fura ez a pénzért táppénz-mert nálunk,az én cégemnél épp fordítva van.Hisz kevés a táppénz,(Most 60%?),a fizetés sem sok,de mégis több.Ezért a dolgozók zöme ha nem hosszútávú betegségről van szó,inkább szabit kér,akár saját maga beteg,akár a gyermeke...tehát inkább szabit veszünk ki,mint táppénzre menjünk..:)

lpt1 2012.10.27. 15:55:30

@SusanneF: Nem akarok ötleteket adni senkinek sem, de fentebb vállalkozókról volt szó, nem alkalmazottakról ;)

SusanneF 2012.10.28. 17:50:04

@Fergio: A nép is megbecsülheti az orvosokat,mint ahogy teszi is,nem feltétlen pénzzel,hanem tisztelettel,megértéssel,a kapott instrukciók betartásával.....mint ahogy megbecsülheti az átlagpolgár a tanítókat,tanárokat,ügyvédeket,bírákat,stb....
Ne mindig csak a pénzre gondoljunk!

Fergio 2012.10.28. 19:57:04

@Tempus-Anh:
a tirpák, bunkó orvosokat "pocskondiázzák" az ide írók általában, mint ahogy magasan képzett orvosok játszák az eszüket Veled az élen. Megsúgom Neked, hogy külföldön sem a nálunk 50-szer magasabb bérből élő külföldiek fizetik a még magasabb bérű orvosokat, és a még drágább műszerek beszerzését, kórházak fenntartását egy-az-egyben. Azért mert a magyar nép egy része ingyenélő, és nem fizet adót, azért azok, akik fizetik az adóikat rendesen a hozzád hasonló nagyokosokat - AKIK UGYANANNYI TB-T FIZETNEK, MINT ŐK - , visszapattintják, ahogy én is teszem. Majd ha Te kisbarátom, hajlandó leszel 5-ször annyi TB-t fizetni a kis fizetésedből amiért annyira rinyálsz, és ezzel pékdát mutatsz, majd akkor magyarázhatsz arról, hogy mi van az adófizetők pénzével. De amíg ugyanazt a pénzt fizeted, mint mások, és a Te ágytáladra sem lesz elég ha majd egy komolyabb betegséget összeszedsz, addig vegyél vissza a lendületből, és húzódj meg...

Fergio 2012.10.28. 20:14:38

@SusanneF:
igazad van, egyáltalán nem a pénz a lényeg a legtöbb esetben. De azért írtam, amit írtam, mert ezen a blogon a legtöbb poszt arról szól, hogy minden azért van, mert az orvosokat nem fizetik meg.
Még abból a posztból is, amely teljesen pozitív volt, és tényleg dícsérte az adott kórházat és a benne dolgozó eü-seket, még abból is sikerült egyik orvosnak negatív posztot csinálnia. Az örökké elégedetlen emberekkel nem lehet mit csinálni, képtelenek elismerni ha nem minden úgy történik, ahogy ők gondolják. (Ilyenek bizonyos betegek és bizonyos orvosok is...)
De hallunk nagyon pozitív véleményeket is, ami azt jelenti, hogy vannak kórházak, iskolák, ahol a kevés fizetés ellenére is vannak elhivatott szakemberek! Csak ők nem irogatnak erre a blogra... :DD

Tempus-Anh 2012.10.30. 13:21:32

@Fergio:
Miután "nagyokosnak" titulálsz meg "kisbarátodnak", természetesen
a "barátaim" közé fogadlak.
Innentől nem szólsz hozzám, kishaver, ha nem akarod, hogy "rangodnak" megfelelően beszóljak neked. Mert azt nem tűzöd a melledre.
Ignore on.

Kristof.1975 2012.11.01. 14:40:11

@Fergio:
Túl kemény a stílusod, és felesleges ezt a vitát ennyire eltúlozni! Az orvosok nincsenek megfizetve, és az állam már régóta nem tesz semmit... Majd ha nagy lesz a baj, majd akkor lesz tűzoltás, figyeld meg!

Kristof.1975 2012.11.01. 14:48:47

@Tempus-Anh:
Sajnálom, hogy az a véleményed az emberekről (a népről), amit a poszt során megfogalmaztál. A fölényes stílusnak gyakran az a következménye, hogy felbőszít embereket, és csúnya vitákba torkoll... De felesleges ezt a vitát folytatni, mert nincs megoldása. Legalábbis itt biztosan nem lesz...

zsázsika 2012.11.02. 13:29:26

@Fergio: kedves Fergio, bocs, hogy több nap múltán reagálok a kommentedre, most láttam meg. Igazából csak kissé árnyalni szeretném az általad alkotott képet.
Sajnos, igenis vannak nyomorgó orvosok. Szülészt, nőgyógyászt és belgyógyászt emlegettél, pontosan azokat a szakmákat, ahol boldog-boldogtalan jelentős mennyiságű pénzzel tömi az orvost (személy szerint én sosem tudtam megérteni sem a betegek, sem az ilyen orvosok mentalitását). A hálapénz túlnyomó többségét a szakma relatíve jelentéktelen hányada teszi el. Ez van. Engem aneszt-intenzíves orvosként sok havonta egyszer-egyszer , ha megkeresnek- a közszájon forgó összegek töredékével, amit nem fogadok el. A fiatal orvosok, ill. a nem "sztárszakmában" dolgozók bizony nem a hálapénzből élnek, hanem a sokadik mellékállásukból. ( ennek hatását a magánéletükre és kipihentségükre a képzeletedre bízom.) Nem járnak nyugati kocsival és nem budai villában laknak. Én sem. A lakásomat a szüleim vették, 20 év hitelre- minigarzon-, akocsit nem engedhetek meg magamnak. És egyáltalán nem vagyok egyedül. Természetesen az országban sokan nincsenek megfizetve, csak éppen a többi embertől nem várnak el akkora szakmai tudást, felelősséget és mindemellé természetesen mindenre kiterjedő empátiát.
Ami azonban ennél is elszomorítóbb, az az, hogy a társadalmi megbecsültségünk konkrétan nulla... Én sokkal inkább emiatt hagynám el az országot, mint a pénhiány miatt. A betegeink és hozzátartozóik immáron többsége úgy gondolja, hogy mindent szabad, minősíthetetlen stílusban, azonnal és nyugati színvonalon, mert neki jár, ő fizet tb-t... És ha ő azt mondja, CT-t óhajt, akkor CT legyen, mer' ő fizet. És különben is, mit ugrál itt ez a doktor, mert én tudom, mi a bajom, mi kell, mert olvastam az interneten. Sajnos, ez a színtiszta igazság....
:(((((((

2012.11.02. 13:50:33

@zsázsika: Általában egyetértek a hozzászólásaiddal, most is majdnem mindennel, de ahogy Fergio kijelentését is árnyaltad az orvosokról alkotott képéről, úgy én is árnyalnám azt a részt, mikor azt írtad:
"A betegeink és hozzátartozóik immáron többsége úgy gondolja, hogy mindent szabad, minősíthetetlen stílusban"...
Az idézettel is egyetértek, kivéve a többsége szóval nem. Tényleg ilyenek lennénk mi betegek? És a többsége? Szégyelleném magam helyettük is, ha így volna. Nagyon sok beteg meg azt éli meg, hogy az orvos viselkedik minősíthetetlen stílusban vele. Szerintem egyik oldalon sem igaz a többségére a negatív jelző. A betegek többsége nem ilyen, és az orvosok többsége sem olyan, mint amit Fergio állít. Mindkét oldalon van ilyen is, olyan is. Persze csak a saját nevemben tudok nyilatkozni. Az én családomban az anesztes orvos ugyanolyan megítélés alá esik felelősségben, munkában, hálapénzben, mint a többi, akinek megháláljuk. Való igaz, nem hálapénzes szakma.

ZöldszemM2 2012.11.02. 14:55:58

Szerintem is kamú az írás.

Manapság már nagyon lecsökkent a táppénzen lévők száma. Nem nagyon életszerű így ez adolog. De kivételek mindig lehetnek !!

ZöldszemM2 2012.11.02. 14:59:51

@Farkasokkal táncoló:
Azért a fertöző betegségeken kivül létezik más is !!

hibiszkusz75 2012.11.02. 15:03:56

@zsázsika: @Turchi:

Szerintem sem, magam részéről nincsenek nagy elvárásaim, korrekt tájékoztatás, emberi bánásmód és szakmai odafigyelés. Az onkológián és a balesetin ennél jóval többet kaptunk, a helyi kórházban még ennyit sem, tisztelni viszont csak azokat tudom, akik embernek tekintenek.

zsázsika 2012.11.02. 15:04:03

@Turchi:
ne szégyelld Magad mások helyett, mint ahogy a normális orvos, a "normális" beteg sem veszett ki , de sajnos, valóban a többséget képviseli a negatívum... Régebben néhány havonta volt egy követelőző, "nekem jogom van" beteg, most már inkább néhány havonta van egy, akivel normálisan lehet kommunikálni ( na jó, ez azért túlzás, de tényleg nem áll messze a valóságtól). A köszönöm szót igencsak ritkán lehet hallani. Szt. az egész mögött annyi áll, hogy az emberek idegesek, stresszesek az élet minden területén és általában sem tisztelik egymást. Nézz körül a buszon, boltokban, bárhol. Mindenkinek jogai vannak, kötelessége semmi ( hiszen ön megérdemli á l'Oreál Paris, ugyebár). Az egészségügyben azért nagyobb a felháborodás ellenünk, mert itt jelentősen több empátiát várnak el tőlünk és az orvosláshoz mindenki ért... és azért "minősíthetetlen " az orvosok többsége- szt. sajnos ez is realis-, mert hihetetlen mértékben túl van hajszolva és olyan szakmai és infrastrukturális elvárásokat támasztanak, amik pusztán a magyar egészésgügy anyagi helyzete miatt is lehetetlen megoldani- képzeld el, amikor naponta többször a fejedhez vágják, hogy miért nincs elég nővér, orvos, gyógyszer, miért omlik a vakolat, miért nincs tiszta ágynemű... Mert Te szeretsz így dolgozni, mi több, egyenesen Te tehetsz róla. Két éve megmentettem egy anyuka életét. Amikor néhány nap múlva kihívott a férje a folyosóra, az első gondolatom az volt, hogy feljelenteni akar, kverulálni stb. Egy dolog nem merült fel bennem: hogy köszönetet szeretne mondani, hogy megmentettük a családját ( nem pénzt adott és ez így volt jó.) Én szégyelltem magam. Mert az előző hónapok élményei után fel se merült bennem, hogy nem feljelenteni akar... Hát itt tartunk. Nagyon, nagyon szomorú...Én a magam részéről mérhetetlenül el vagyok keseredve, és valóban emiatt fontolgatom a külföldre távozást...
Tisztelet a családodnak, hogy minden orvost egyformán kezel, jók az üdítő kivételek, ezért érdemes élni...
Szép napot Neked, az enyémet már felvidítottad.

zsázsika 2012.11.02. 15:16:54

@hibiszkusz75: az én elvárásaim sem olyan nagyok: a beteg legalább annyira legyen tisztában a saját testével és betegségeivel, hogy el tudja mondani a panaszait, ill. eddigi kórtörténetét, gyógyszereit, fogadja el, hogy kettőnk közül én vagyok a szakember- ezért jött hozzám-, ha kérdése van, tegye fel, ha nem ért egyet, mondja el, és betegtársaival szemben legyen legalábbis annyi belátása, hogy előfordulhat, nem ő a legsürgősebb eset... Ezen felül még a minimális, a másik embernek kijáró alaptisztlet- köszönés, bemutatkozás, adott esetben nevem megjegyzése... Mert én is csak azt tudom tisztelni, aki emberszámba vesz.

hibiszkusz75 2012.11.02. 16:14:27

@zsázsika:

Kedves Zsázsika!

Mindig igyekszünk elmondani édesanyám betegségeit, de nem értünk az orvosláshoz így rendszeresen magunkkal visszük az előző leleteit a biztonság kedvéért.

Kérdezni esélyünk sem volt pénteken közölték, hogy műteni kell a csuklóját, menjünk be hétfőn a traumatológiára, meg is tettük, keddig senki nem szólt hozzánk a műtéte kapcsán, gondoltuk vannak sürgősebb esetek is, így vártunk türelemmel. Kedden délután bejött egy orvos és közölte, hogy ebből két műtét lesz, se többet, se kevesebbet nem mondott és ezzel távozott. Majd felvitték a műtőbe, ahonnan úgy hozták vissza, hogy sírt és remegett a fájdalomtól és elmondása alapján a beavatkozás közben is is erős fájdalmai voltak, de szólni nem tudott csak nyöszörgött kínjában. Miután elhelyezték a kórteremben és kapott fájdalom csillapítót még közel egy óra telt el míg enyhültek a fájdalmai és nem egy hisztis, panaszkodós típusú betegről beszélünk.

A szüleim megtanítottak köszönni és bemutatkozni és meg is szoktam mutatni, és nem szoktam ordítani sem orvossal, sem beteggel az itt dolgozókkal ellentétben és szaros néninek sem szoktam nevezni senkit az itt dolgozó nővérrel ellentétben.

A balesetiben ezzel szemben az orvos elmondta, hogy miért van szükség a műtétre, milyen kockázatai vannak stb. A műtét napján 8-16-ig szépen türelmesen vártam, hogy sor kerül a műtétre, sajnos különböző okok miatt nem került fel addig az osztályra, nekem pedig haza kellett jönnöm. Egy nővér volt olyan kedves, hogy édesanyám kérésére értesített arról, hogy megműtötték és jól van, ezt nem vártam, de végtelenül hálás vagyok érte neki. Gondoskodtak róla, hogy ne legyenek erős fájdalmai, és nemhogy nem szedték le a fejét, mert ágytálat merészelt kérni, hanem olyan kedvesek és segítőkészek voltak, amiről álmodni sem mertünk az itteni rossz tapasztalataink után.
Ugyanezt mondhatom az onkológiai intézet dolgozóiról is.
Attól függetlenül, hogy én vagyok a magában csendben pánikolós hozzátartozó és emiatt lehet, hogy nem látszik rajtam, de örökké hálás leszek nekik mindazért, amit kaptunk.

Van olyan is, mikor nem a beteg és a hozzátartozó a hibás.

zsázsika 2012.11.02. 17:47:39

@hibiszkusz75:
ha elolvastad a kommentemet, akkor egy dolog igen nyilvánvaló belőle- mint ahogy az összes eddigi kommentemből, mindig. Nem azt mondtam, hogy MINDEN beteg/hozzátartozó hibás/alávaló/tiszteletlen, hanem hogy sajnálatos tapasztalataim szerint immáron a többség. Ha Te és családod a kisebbségbe tartoztok, örülök neki. Ki nem inge, nem veszi magára. Természetesen a praxisblogon csak és kizárólag mindig tökéletes, hibátlan betegek/orvosok blogolnak...
Én sem gondolom, hogy a tirpák orvost/nővért tisztelni kell és azt sem gondolom, hogy mindig a beteg a hibás. Általában ezt is le szoktam írni, ha úgy gondolom, avagy nem szólok hozzá, ha igaza van, mert nincs mit szépíteni. De bizony előfordul, hogy igenis a beteg a hibás...
ui. elfogadhatatlannak tartom, ha egy orvos nem tájékoztat, mert elemi kötelessége. A betegnek joga van a tájékoztatáshoz és utána kell menni a doktornak, ha nem teszi. Semmilyen indokkal nem rázhat le ( kedvencem a "doktor úr mindig siet"). Alapelvem, ha nem tetszik az orvos, elveszett a bizalom, mást kell keresni. Lesz más. Mint ahogy én is alapvető jogomnak tartom, hogy más kollégát kérjek meg a beteg gyógyítására ill. felvilágosítására, ha nekem van vele problémám ( előfordult már). Bizalom nélkül nem megy.

hibiszkusz75 2012.11.02. 18:22:22

@zsázsika:
Azért írtam le, mert nekem címezted a választ, biztos vannak ilyenek is, de mi nem várunk 5 csillagos szállodai szolgáltatást csak annyit, amiről már írtam és volt "gyerekszobánk".

Mi már nem mertünk utána menni az orvosnak, mert két éve mikor édesanyám bátortalanul megpróbált tájékoztatást kérni, szabályosan ordított vele a sebész, hogy mit képzel magáról, nem ér rá.

A történtek után inkább kerestünk egy másik orvost egy másik intézményben, jobban mondva édesanyám kezelő orvosának és a műtétet vállaló orvosnak köszönhetem, hogy nem kellett ide visszajönni.

zsázsika 2012.11.02. 19:22:25

@hibiszkusz75: ha mind a ketten hibátlanok vagyunk, nem értem, hol a probléma... :)
Na, az ilyen sebészt kell udvariasan felvilágosítani arról,hogy ő mit képzel magáról, amiért nem ér rá a kötelességét teljesíteni, majd közölni vele, hogy más orvost keresünk a kedvességéért cserébe- és másnak leszünk hálásak is...

2012.11.02. 19:58:39

Az a baj, hogyha mindkét fél azt mondja, hogy a másik fél többsége bunkó, kinek hihetőbb a szava? Az orvosnak, mert köztük mindenki diplomás, és ezért hitelesebb, és mert orvos, és ő ott van személyesen az egyes eseteknél, vagy a betegnek, aki ugyan csak a saját helyzetében hiteles tanú, mert ott volt, járt több orvosnál élete során, van ismeretségi köre, akiktől hasonlókat hall, ezért ő is azt mondja, a többség. Ráadásul sok olyan hely van, ahol a beteg nem ugrálhat és váltogathatja az orvosokat kedve szerint, mert ...(sok oka van). Szóval mindkét oldalt hitelesnek véve a többség szót egyik féltől sem tudnám elfogadni. Ha mégis így van és igaz az orvosok véleménye, akkor azt a munkát nem szívesen csinálnám. Egyszer már volt erről szó, akkor is azt írtam, hogy ha én a saját munkakörömben megboldogult pedagógus koromban (nem volt olyan rég) azt éreztem volna, hogy a gyerekek és a szülők többsége bunkó, akkor egyrészt hazudtam volna, másrészt a munkámat bizonyára rosszul végeztem volna emiatt. Az orvosok beteganyaga ugyanabból a körből kerül ki, mint akikkel adott esetben a saját szakmámban találkoztam, de a véleményünk ugyanazokról más. Azt azért elismerem, hogy a helyzet sokat romlott az én volt szakmámban is, de még a többség bunkó állítást most sem tartom reálisnak.
@zsázsika: Csak hogy tudd, az életemet és az egészséges gyerekemet egy altatóorvosnak köszönhetem, és persze a szülésznek, aki szintén tette a dolgát. Akkor éreztem át csak igazán, mennyire fontos a látszólag háttérben dolgozók munkája is, akikkel a beteg nem találkozik napi szinten, altatóorvosok, radiológusok, stb. Megjegyzem, az én altatóorvosom többször is meglátogatott, mert kíváncsi volt mi van velem, ill. szakmai szempontból is érdekelte, nem történt-e valami utóhatása az előzményeknek. Ráadásul a műtét előtt is megkeresett két alkalommal is, hogy kikérdezzen az addigi egészségügyi dolgaimról, ill. tájékoztasson az érzéstelenítés vagy altatás részleteiről.
Szóval ez a többség téma beigazolódása nagyon elkeserítő lenne mindkét fél számára.

hibiszkusz75 2012.11.02. 20:30:21

@zsázsika:
Hát hibám az van bőven, csak más téren. :))

Nem voltam olyan állapotban, hogy bármit is közöljek vele, kicsit megviselt az elmúlt két év + anyumnak 4 hónapon belül 3 műtétje volt és leginkább az itt történtek. Inkább felkerestem azt az orvost, akiben teljes mértékben megbízom és segítséget kértem tőle.

Kristof.1975 2012.11.03. 19:55:19

@zsázsika:
Kedves Zsázsika, nagyon örülök a válaszaidnak, gondolkodásmódodnak, stílusodnak! Sokkal jobb és egyszerűbb úgy beszélgetni ezen a blogon, hogy senki sem akarja "túlüvölteni" a másikat, ahogyan sajnos ezt teszik sokan... :-) Valaki írta egy másik posztnál, hogy idegesek az emberek, betegek és orvosok egyaránt, és ahelyett, hogy megpróbáljanak segíteni egymásnak, egymást szapulják. Azt látom itt, hogy sokan az embereket hibáztatják szinte azért, mert az eü-s dolgozók keveset keresnek. (amit fizet eü-i hozzájárulás, vagy adóként az semmire sem elég, ezt tényleg így van...) Azt szeretném kérdezni, hogy ez a valóságban is így van? Tényleg az orvosok/ápolónők így gondolják? Azt láttam több posztot átolvasva, hogy nagyon sok esetben ide lyukadnak ki, és itt elfajul az egész... és bizonyos orvosok azt hangoztatják, hogy örüljünk, hogy egyáltalán foglalkoznak a beteggel, mert Nyugaton sokkal többet fizetnek az emberek. Szóval ez már tényleg csak a pénzről szól? (írtad, hogy Neked sokszor csak egy "köszönöm" hiányzik, és ezt nagyon tisztelem Benned!) :-)

Tempus-Anh 2012.11.04. 09:20:52

@zsázsika:
Köszönöm, köszönjük, nagyon szépen és finoman rávilágítottál egy eléggé súlyos valós problémára...:(

rikitiki 2012.11.06. 01:08:46

@Kristof.1975: Úgy vélem már korábban is írtam erről, de nagy szívfájdalmam nekem ez ezért ismételgetem időnként. Volt szerencsém egy igazán jó kollektívában dolgozni, ahol nem munka volt a munka, hanem öröm és bódottság, mert olyan emberek, olyan hangulatban dolgoztak. Nagyon sokat dolgoztak, nagyon kevés pénzért. Kínjában persze, de mégis nevetett mindenki a gondokon. A keserűség és fásultság, kiégettség nagyon sokáig nem jelent meg a mindennapokban. Aztán egyre gyakrabban. Mert egyre kevesebbet kerestek. Egyre többet dolgoztak. Egyre kevesebbet mosolyogtak. Éjszakánkánt 2 nővér 35 ágyra. Fürdetni, ágytálazni, pelenkázni, figyelni. Végül a többség elment fóliába dolgozni, repcét vetni/aratni, káposztát kapálni, mert azért több pénz jár(!), mint heti 80 órában, lelkiismeretesen, nehézségek ellenére is vidáman ápolni beteg embereket.

Mindezt hagyni nem bűn. Több annál.

Néha járok arra, és látom a kevésbé hozzáértő, kevésbé jókedélyű, még leterheltebb gárdát. Mindig összeszorul kicsit a szívem.

(Utoljára az egészségügyi dolgozók nagy részét érintő érdemleges béremelés 2002-3-ban volt, azóta folyamatosan csökkent a reáljövedelem, a hangulat az én érzékelésem szerint kb. 2009-2010 óta váltott teljes elkeseredettségbe és egyre inkább)

Fergio 2012.11.11. 13:44:50

@zsázsika:
Kedves Zsázsika, most tudok Neked válaszolni, köszönöm amit leírtál. Engem sokszor felbosszantanak egyetemet végzett emberek priitív megnyilvánulásai, emiatt mérgemben eltúlzok esetleg dolgokat, ez lehetséges.
Értem, amit írtál, hogy sok orvosnak nincs jó fizetése, én is tudom ezt, de sok helyről hallom ugyanakkor az elenkezőjét is, ahogyan Te is írtad. (Sztárszakmás szakok) Viszont ez az ellentmondás jelenti a legnagyobb problémát. Emiatt nincs konszenzus, és emiatt pattognak a betegek is, mert hát hallják, hogy nincs pénz az egészségügyben, és közben látják, hogy a doktor urak közül páran luxuskörülmények között élnek... akkor most kinek higgyenek? És persze vannak sokan a betegek közül, akik tényleg azt hiszik, hogy bárkit előránthatnak mert ők fizetik a tb-t. Ez ostobaság. Igazad van. De az is ostobaság, hogy az embereket okolják néhányan azért amiért ők keveset keresnek. Nálam ez verte ki a biztosítékot. Ez az egész megoldhatatlannak látszik a számomra, legalábbis a következő 10 évben. Én azt gondolom - saját példámból -, hogy ha normális és kedves vagyok az ügyfeleimmel - betegekkel -, akkor talán több köszönetet kapok, mintha csak megcsinálom amit kell, aztán mindenkit ott egyen meg a fene, ahol van. Az egyik barátom felesége az egyik állami kórházban volt már hónapok óta agyvérzéssel. Fizetett hetente a nővérkéknek, és fizetett az orvosnak. Elmondták neki, hogy a felesége állapotán nem tudnak segteni, vigye el egy elfekvőbe, öregotthonba valahova. Ok. Nagy nehezen óriási szerencsével talált egy kórházat, ami Budapesten az Amerikai úton van, és magánkórház. 50.000 Ft-ot kell fizetnie havonta - a legolcsóbb öregek otthona 69.000 volt -, és azt mondták az orvosk ott, hogy meg akarják gyógyítani a feleségét. Azt is elmondta a barátom, hogy abban a kórházban majdnem minden betegre esett egy nővér (!), míg az előzőben 3 volt 120 betegre. Ezt azért meséltem el, mert már igazán nem értem, mi a lényeg... ahol jó a fizetése az orvosoknak, és ahol nem kell horribilis pénzeket kifizetni az ápolásért ott sokkal jobban állnak a betegekhez, mint ott, ahol zsebbe kaptak pénzt, és ennek ellenére azt mondták nem tudnak segíteni. Lehet, hogy nem is akartak?

2012.11.12. 19:20:06

@Fergio: Mondjuk ki, na - meg akarták ölni.

Én még soha a büdös életben nem láttam olyan orvost, aki direkt ártó szándékkal viseltetett volna akármilyen beteg iránt.

De meséld már el, hogy képzeled egy átlagos klinikus napját? Reggel felkel, belenéz a tükörbe, aztán a pénztárcájába, nem keresek jól - gondolja, ma is kicsinálok pár kiszolgáltatott beteget, ha nem tömik meg a tárcámat; és köp egyet az arcképe felé. Vagy mi?

Amikor én felkelek, a barátnőmmel szoktam foglalkozni, hogy mosolygósan kezdődjön a nap.

A legszigorúbb orvos, akit valaha ismertem, soha egy dicsérő szót nem kapott egyetlen betegtől sem, mivelhogy labororvos. Ennek ellenére az életben nem hallottam panaszkodni. Mondjuk egyszer közölte velem, hogy még nagyon sok csalódás fog érni az idealizmusom miatt, ami azért azt sugallja, hogy nincsenek tévképzetei a helyzettel kapcsolatban.

Nyugdíj mellett járt vissza dolgozni egy megyei laborba, amíg nem államosították. LoL. Azóta egyenesen egy kisvárosba jár be, hogy az ottani szatellit labort vigye.

Ez a jelenlegi viszonyok között olyan, mintha egy közgazdász zseni egyenesen egy dél-somogyi faluba menne, hogy a szakértelmét az ottani emberek javára fordítsa. Ja hoppá, ilyen is van.

Csak kis összehasonlítás: Németországban 2000 kórházi laborból mindössze 160-at vezet laborszakorvos (mondjuk a niedergelassene praxisokat muszáj szakorvosnak vinnie).

Lehet mondani, hogy ez nem fontos, de perpill egy kistérségben sorra kerülnek ki az olyan leletek, amelyekből simán helyes következtetés a 60 körüli embereknél a monocytás leukemia. Szerinted édesapám számára milyen súlyú egy ilyen lelet?

Nem gond, mert mehet a térség egyetlen hematológusához, aki 4 gyereket nevel egyedül. Próbáltál már egy sötét csőben erősen koncentrálni egy erős fényre? Na, egy hematológus pont ezt csinálja, hogy a fent említett labor gagyi tévedését kizárja.

Na, hagyjuk is.

Fergio 2012.11.12. 19:57:59

@Fyall - Separate or superstate!:
Senki sem írta, hogy meg akarta ölni, olvasd el még egyszer amit írtam.
Sajnos nem azt mondta a barátomnak az orvos, hogy "Drága Uram, azt javaslom vigye a feleségét egy másik xy kórházba, mert itt sajnos nem tudjuk meggyógyítani, mert elvileg van rá esély, de nem áll rendelkezésünkre sem emberi- sem technikai erőforrás, hogy ezt megtegyük." Ugyanis ebben az esetben a barátom már réges régen elvitte volna máshová a feleségét, ha tudja itt nem tudják meggyógyítani. (A mostani kórházban sem azt mondták, hogy biztosan meggyógyul, csak annyit mondtak megakarják gyógyítani, úgy látják van rá esély.)
Ehelyett eltették minden héten a kis pénzt, amit a zsebükbe csúsztatott, amjd kb. 5 hónap után közölték vele, hogy a felesége gyógythatatlan, és egyébként is vigye el innen, mert így is sokat volt ott...

A válaszod többi részére nem kívánok válaszolni, mert nem értettem, hogyan kapcsolódik ehhez a témához.

zsázsika 2013.01.10. 01:34:14

@Fergio:
hónapokkal késett válasz , tudom.
Én alapvetően azt gondolom, hogy ha valaki tisztességet munkát végez és lelkiismeretes, az akkor is az, ha nem kap érte külön pénzt. Aki meg nem az, akkor sem lesz az, ha mégannyi pénzt is kap... Rengeteget kínlódom az ilyen orvosokok által teljesen kikészített, megalázott és emiatt persze felháborodott, sok esetben magából kifordult beteggel-hozzátartozóval. Sose tudtam megérteni, hogy valaki, aki ezt a hivatást választotta, hogyan tud kegyetlen, bunkó és embertelen lenni... Ha itt olvasgatod a posztokat, az esetek kb. 90 %-ban az a probléma , hogy az egészségügyi személyezet viselkedése volt kritikán aluli, nem is feltétlenül a szakmai ellátás. Egyértelmű, hogy egy 5 perces beszélgetés- átlagos beteg nem igényel többet- minden szempontból jobban megtérül, mint amikor napokon keresztül megpróbálják elkerülni a beteget , majd utána jól legorombítják. Egy orvosnak nem lehet fontosabb dolga, mint hogy a beteggel foglalkozzon... Ha "nincs ideje a doktor úrnak", azt gondolom, akkor már nem orvos.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása