Anyává válni 35 felett

2012.10.11. 12:00

terhes3.jpgMindennek megvan a maga ideje”,- tartja a mondás. Nincs azonban az a bölcs, aki minden tényezőt figyelembe véve - beleértve az egészségi állapotot, pszichés faktorokat, anyagi helyzetet és karriert - meg tudja mondani, hogy mikor a legszerencsésebb teherbe esni.

Míg régen ferde szemmel néztek a 35 év fölötti kismamákra, ma már senki sem csodálkozik rajta, ha valaki közel a negyvenhez vállal gyermeket. Egyre gyakoribb, hogy az első gyermeküket is csak 35 év fölött hozzák világra a nők.  Ez a viszonylag késői terhesség az anya és a magzat számára bizonyos egészségi kockázatok növekedésével jár. Más szempontból pedig egy, az anyaszerepre – a saját húszas éveivel összehasonlítva – fizikai és lelki síkon is felkészültebb nő válik anyává, ami előnyös a megszületendő gyermek számára.

 

Milyen veszélyekkel járhat 35 felett szülni? 

 

  • Minél idősebb egy kismama, annál nagyobb a valószínűsége a terhesség alatt fellépő komplikációknak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségszerűen problémák lépnek fel a kilenc hónap vagy a szülés alatt. Odafigyeléssel, a rendszeres vizsgálatokon való részvétellel az orvos tanácsainak megfogadásával sok probléma megelőzhető.  Tény azonban, hogy a 35 év fölötti kismamáknál, a fiatalabb várandósokkal összehasonlítva, gyakrabban lép fel terhességi diabétesz, magas vérnyomás betegség vagy terhességi toxikózis.

 

  • Terhességi diabétesz esetén megfelelő diétával, a kismamák számára is megengedett mozgással, illetve szükség esetén gyógyszeres terápiával (inzulin) megfelelő tartományban lehet tartani a vércukorszintet. A terhességet követően az esetek nagy részében a vércukorszint normalizálódik az anyukáknál, azonban későbbi életük során az átlagosnál nagyobb esélyük lesz arra, hogy a 2-es típusú cukorbetegség kialakuljon náluk.     

 

  • Az idősebb anyák gyermekeinél nagyobb valószínűséggel fordulhat elő a genetikai állomány sérülése, a kromoszómákat érintő rendellenességek. Így a kismama életkorával együtt nő a Down-szindróma, az Edwards-kór, illetve a Patau-szindróma gyakorisága is. Genetikai ultrahang-vizsgálattal és megfelelő laborvizsgálatokkal azonban több genetikai rendellenesség kiszűrhető. Minden esetben a szülész-nőgyógyász orvossal való egyeztetés szükséges a vizsgálatok elvégzéséről, azok kötelező vagy választható jellegéről, fontosságáról, idejéről stb.     

 

  • Annak a szemléltetésére, hogy mennyire befolyásolja az édesanya életkora a Down-kór gyakoriságát: 20 éves korban szülésnél 1664-ből 1 gyereknél várható a rendellenesség megjelenése, 30 évesen szülő anyák 1022 gyereke közül 1 Down-kóros. A 35 éves anyáknál átlagosan minden 368. baba születik betegen, 38 évesen pedig már minden 157.     

 

  • A vetélés kockázata szintén magasabb az idősebb korosztálynál. Ennek oka többek között az említett kromoszóma-rendellenességek életkorral történő gyakoribbá válásában is keresendő.    

 

  •  Az idősebb korban szülőknél a császármetszéses szülés valószínűsége nagyobb. Tanulmányok szerint a magzat nem megfelelő fekvése, azaz ha a szülés időpontjában nem fejvégi helyzetben van a gyermek, gyakoribb a korosabb kismamáknál; ez az állapot pedig sokszor műtétet indokol.

 

Elengedhetetlen a rendszeres orvosi kontroll 

 

Az előbb felsoroltak ellenére sem tekinthető a várandóság szükségszerűen nehéz lefolyásúnak vagy komplikációkkal telinek, csak azért, mert a kismama 35 év fölötti. Odafigyeléssel, megfelelő orvosi kontroll mellett, problémamentes is lehet a várandósság kilenc hónapja és a szülés. Szem előtt kell azonban tartani: mivel a 35 év fölötti nők szervezete sok esetben nehezen viseli a terhesség során végbemenő élettani változásokat, kiemelt figyelmet kell rájuk fordítani.  

 

Dr. Budai Marianna PhD szakgyógyszerész    

 

www.bebikkicsikesnagyok.hu

 

Forrás: patikamagazin.hu

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haloperidol 2012.10.11. 15:16:05

Sajnalom azokat a noket, akik nem akartak/tudtak gyereket szulni 35 alatt. A cikk jol osszegzi azokat a plusz problemakat, amikkel szembe kell nezniuk a kesoi anyaknak.

SusanneF 2012.10.11. 18:12:17

Én is 38 évesen szültem 4.,utolsó gyermekemet-farfekvés és egyéb indikációk miatt császárral,előző testvéreit simán.
Viszont édesanyám engem 42 évesen szült,és semmi probléma nem volt.
Míg régen az volt az általános,hogy huszonévesen,ill.harmincas éveik elején szülnek a nők,ma ez egyre inkább,több tényező miatt kitolódik....

balkata 2012.10.11. 18:32:55

Az első gyerekemet 25 évesen, a negyediket 46 évesen szültem. Semmiféle komplikáció nem volt, kifejezetten könnyű volt őt világra hozni. Egészséges 14 éves most, és nagyon boldogok vagyunk így együtt.

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.10.11. 20:01:09

Az első gyerekemet szültem 39 évesen, éppen csak nem voltam még 40. Nagyon jó időszak volt a terhesség, erősnek, nőiesnek, teljesnek éreztem magam... nagyon különös érzés volt, megörökítettem a blogomban később. Mert ilyenkorra az első terhesség már majd olyan meglepő fordulat az életvonulatban, mintha egy férfi esne teherbe... annyira elkönyveltek már "gyerektelennek" és lassan én is elkönyveltem annak magam.
Nagyon sajnálom, hogy akkor melegében nem vállalkoztam még egy gyerekre, tavaly, amikor az ismert színésznő 53 évesen szült, meghökkentem, éppen annyi voltam tavaly én is. De azt hiszem, akárhova tolódik is tovább a lehetőség, nem fogok már szülni többet :).
Komolyan biztatom a 40 körüli nőket: ha egészségük, érzelmi életük és egyéb körülményeik megengedik, a koruk miatt ne vessék el ezt a lehetőséget, teljesen más minőségű élet gyerekkel élni, mint nélküle volt. Összehasonlíthatatlan.

jogtörpe 2012.10.14. 14:29:17

Azt tapasztaltam: mivel a 34 év feletti nőket szűrik a krómoszóma rendellenességekre, sokkal kevesebb közöttük a Down-kóros gyereket szülők száma. Viszont a 20 év körülieket nem szűrik, mert kisebb a kockázat a beteg gyerekek nemzésére, ezért nézzük meg hány fiatal anyukának született beteg gyereke. Én személy szerint rengeteget láttam.
Szerintem sok előnye van a később szülésnek (30-35 között még ideális) nagyobb türelem, felkészültebb szülők lelkileg és anyagilag, továbbá nem érzik azt mint a fiatalok, hogy a korai szülés miatt sok mindenről lemaradtak. Beszélgettem sok anyukával akik 18-20 évesen szültek és később mindegyik bevallotta, ráért volna még vele, már utólag tudja nem veszített volna semmit a később szüléssel sem.
Amiről nem írnak, ha a nők tini koruktól kezdve szedik a fogamzásgátlót és 30 éves koruk után gyereke(ke)t szeretnének nem értik miért nem maradnak teherben. Ha valaki sejti magáról, hogy későn szeretne szülni, akkor ennek megfelelően kell az egészségéről is gondoskodni. Egyetértek az előző kommentelőkkel a nehéz vagy könnyű szülés nem életkor függvénye és sajnos egészséges nők szülése is lehet komplikált. Mindegy mikor szül valaki ha erre vágyik, mert gyerek nélkül nem élet az élet.

ViktoriaF 2012.10.16. 20:50:02

jogtorpe, a fogamzasgatlokrol szolo mondatodat nem ertem. Semmilyen bizonyitek nincs ra, hogy befolyasolna a fertilitast az ot evnel hosszabb ideig szedett fogamzasgatlo tabletta.
Amirol Dr Budai nem irt az az,hogy a 35 ev feletti noknek a ferje is 35 feletti nagy gyakorisaggal es a ferj eletkoratatol sem fuggetlenek bizonyos genetikai hatterrel rendelkezo betegsegek megjelenese a gyerekben (ld autizmus, schizophrenia). Nemcsak kromoszomalis rendellenessegek, hanem ismeretlen hatterrel rendelkezo szuletesi rendellenessegeknek is nagyobb a valoszinusege korral. De ez azert nem kellene, hogy visszafogja a probalkozokat. Es igen, 40 ev felett is lehet szulni, sot ha kesobb kepes volt az anya kihordani a gyereket, akkor valoszinuleg hosszu eletu lesz az anya is. Felesleges fikazni a kesobb szulo noket, nyilvan abban a korban mar el tudjak donteni mit akarnak igazan.

2012.10.17. 14:42:07

@Haloperidol:
Mondja ezt egy HALOPERIDOL (!) nicknévvel rendelkező egyén. Aha. Hiteles és nagyon objektív. Napersze.

2012.10.17. 14:43:44

@balkata:
:-))) Gratulálok nektek! Köszi a pozitív hozzászólást!

anothernick 2012.10.20. 14:26:38

szerintem ez ennél bonyolultabb. vannak olyan lányok, akik már tini korukban arról álmodoznak, hogy majd jön a herceg a fehér lovon, esküvő, aztán meg gyerekek. nekik valószínűleg tényleg az a jó, ha ez így van, így érzik teljesnek az életüket, talán nem is hiányzik nekik, hogy "éljenek", mert ez az élet számukra. aztán vannak, akik nem vágynak erre, inkább élik az életüket, sok olyasmit csinálva, amit egy/több gyerekkel biztosan nem lehet (sport, utazgatás, karrier). aztán amikor úgy érzik, hogy most már jöhet a gyerek, akkor valszeg nem fogják úgy érezni, hogy jajj, de miért nem repültem körbe még kétszer a Földet. a baj akkor van, ha a nő (a pasi is) rosszul méri fel, melyik csoportba tartozik. természetesen ez így sarkítottnak hangzik, de ahhoz, hogy boldogak legyünk, leginkább a magunk megismerése kell - ebben is. aki még 30asan is nyughatatlan, menne, annak jobb, ha nem szül. a leendő gyerekeinek is jobb...

anothernick 2012.10.20. 14:29:08

én amúgy 35 évesen szültem, komplikációval, ami szerencsére a gyerekemre egyáltalán nem hatott, rám annál inkább. de ennél csak komplikáltabb lett volna, ha korábban szülök, mondjuk olyannak, akit nem is szerettem igazán... van, aki későn találja meg azt, akivel el tudja képzelni a családalapítást, akkor várni kell. én ismerek olyan nőt, akit az orvosok hajszoltak bele a gyerekvállalásba 30as éveiben, csak épp akkor még nem az volt mellette, akire igazán vágyott. és így most nem jó senkinek...

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.10.20. 20:28:22

@anothernick: ... sokféle hisztériakeltő tényező van, rokonok (első helyen sokszor az anya), barátnők, női magazinok a ketyegő biológiai órájukkal, társadalmi nyomás ezerféle megjelenítésben és ezek szerint az orvosok is? Nekem, amikor már 38 elmúltam és egy ideje már próbálkoztunk hasztalan, egy bölcs orvos azt mondta: az ilyesmi néhány perc alatt szokott megtörténni, és magának még évei vannak rá. Semmi görcs, semmi hegyibeszéd, óva-intés... sose felejtem el. Nyilván az orvosoknak is megvan a maguk felelőssége, de mit várhatunk egy olyan orvostól, aki ezt abszolutizálja, életreszóló döntésekhez egyoldalúan közelít.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása