Hálás vagyok a sorsnak, hogy Kecskeméten szülhettem meg az ikreinket

2012.07.17. 09:47

Tisztelt Praxis blog!



A Kecskeméti Szülészet volt „betegeként” írom ezt a néhány sort. Várandósságom előtt nagyon sok rosszat hallottam a kórházról – ahogy az összes többiről is. Így be kell vallanom, kicsit félve – a kismamák minden szorongásával, bizonytalanságával – mentem az első 12 hetes) ultrahang- és laborvizsgálatra. Féltem, hogy miként viselkednek majd velem egy némileg kiszolgáltatott helyzetben?! Hogy lesz-e egy-két emberséges szó, vagy a szokásos „futószalag” rendszert lehet majd érezni a szakembereken?! És mivel ikrek voltak a pocaklakók, talán én is kétszeres aggódással éltem meg ezeket a perceket. Szerencsére hamar kiderült, hogy ezek az aggodalmak, bizonytalanságok, félelmek szinte alaptalanok.

 ikrek.jpg

A várandósságom 36. hetéig bejártam a vizsgálatokra. Egyszer sem éreztette velem egy orvos, szonográfus, laboros, szülésznő sem, hogy én a sokadik vagyok aznap, és már jobban szeretnének otthon lenni, pihenni, családdal foglalkozni. Ez akkor is így volt, amikor 24 hetesen pánikszerűen rohantam a kórházba, mert úgy éreztem, valami nincs rendben. Akkor tényleg nagyüzem volt a szülőszobán, mégis a szülésznők nagyon kedvesen és segítőkészen, sok türelemmel álltak hozzá a problémámhoz. Végül kiderült, hogy minden rendben, tehát én plusz felesleges munkát jelentettem mindenkinek, aki azon a délutánon velem foglalkozott.

 

A 36. héten feküdtem be a kórházba, és két hetet töltöttem el a terhespatológián, majd 5 napot a gyerekágyas osztályon. A 20 nap alatt sok mindent láttam, hallottam. És megtapasztaltam, hogy nagyon odafigyelnek ránk. Sokszor láttam, hogy rengeteg dolga van a szülésznőknek, de mindig van idejük készségesen válaszolni az éppen aktuálisan feltett kérdésre. Bármilyen problémával fordultam hozzájuk, ha azonnal nem tudták orvosolni, akkor ahogyan idejük engedte, megoldották. Segítettek a babák születése után is, hiszen kezdő anyukaként sok mindenben nem volt tapasztalatom.

 

Külön hálás vagyok Bakó Ferenc doktor úrnak, aki a várandósság időszakát nagy figyelemmel és törődéssel kísérte végig, és hozzásegítette gyermekeinket, hogy elkezdjék a méhen kívüli életüket. Jól eső érzés volt az a gondviselés, amit tőle kaptunk. Kérdéseimre mindig kaptam – megnyugtató – válaszokat.

 Hálás vagyok a sorsnak, hogy Kecskeméten szülhettem meg az ikreinket. Az emberséges hozzáállást  - amiben nekem ott részem volt - tanítani kéne mindenhol - nemcsak kórházban, hanem minden olyan helyen, ahol emberekkel foglalkoznak.

 

Tisztelettel: VZs.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.17. 10:33:08

"tanítani kéne mindenhol"
Nem kell. Ez kábé mindenhol így működik, csak vannak betegek, akik az intim tisztálkodásukat is a személyzet nyelvével óhajtják elvégezni. Ők természetesen elégedetlenek.
A "pocaklakót" olvasván lábrázást kaptam.

ÉletSzép 2012.07.17. 10:52:24

@El Visco Stello: Sajnos nem mindenhol működik így, ezt tapasztalatból mondom. Ha valaki csak segítőkész orvosokkal és nővérekkel találkozik minden kórház minden osztályán, akkor nagy szerencséje van. Örülök, ha Ön így élt meg minden eddigi kezelést.

A lábrázást nem nagyon értem.

Dr.laikus PhD 2012.07.17. 11:00:03

@El Visco Stello:

A "pocaklakót" olvasván lábrázást kaptam.

:DDDDD

Azt hittem csak én kapok ettől rángógörcsöt.

Sokorai_Atala 2012.07.17. 11:34:30

@Dr.laikus PhD: én is valami ilyesmit, azt kéne nyakon vágni, aki ezt kitalálta, aztán, akik használják:)

ÉletSzép 2012.07.17. 11:47:21

@Sokorai_Atala: Igen, nyakon lehet vágni minket kismamákat, és nem kismamákat, akik használják ezt a kifejezést. De jó lenne, ha észrevennék, hogy ez a levél nem azért született meg, hogy egy benne jó vagy rossz kifejezést analizáljon valaki.
Remélem, hogy vannak olyanok is, akik a lényeget is látják, mert különben felesleges volt megírni.

Sokorai_Atala 2012.07.17. 12:00:29

@ÉletSzép: én is voltam terhes, ráadásul ikrekkel, de soha nem használtam volna ezt a borzasztó kifejezést, és engedtessék meg, hogy ne tetszen és ennek hangot adjak, mint ahogy elnézem számos fórumon, többeknek sem Kazinczy ugrik be a szóról, hanem, hogy baromság

Sokorai_Atala 2012.07.17. 12:04:21

És örülök, hogy Kecskeméten ilyen gondosak.

ÉletSzép 2012.07.17. 12:43:21

@Sokorai_Atala: oké, én nem mondom, hogy mindenkinek tetszik ez a szó (sőt, még az is lehet, hogy baromság, de attól még használják, mint ahogy sok minden más kifejezést is), és persze egy kommentben hangot lehet/kell neki adni. Csak annyit fűztem hozzá, hogy NEM EZ A LEVÉL LÉNYEGE!" És tudtommal ez nem egy Kazinczy verseny, ahol mondjuk a "lábrázást kapok tőle" kifejezés ugyanúgy nem állná meg a helyét.

matilda. (törölt) 2012.07.17. 12:46:01

kedves poszter, tudom nem illendő ilyet kérdezni, de mennyibe került a szülés + a vizsgálatok?

ÉletSzép 2012.07.17. 12:51:13

@matilda.: önkormányzat által fent tartott kórház. Nem kell az orvosnak fizetni és a vizsgálatokért sem.
Én csak a magánrendelésen fizettem!

SusanneF 2012.07.17. 12:51:29

Kedves Ikres Anyuka!
Nagyon köszönjük,hogy megírta ezt a posztot!
Reméljük,bíztatást adhat mindazoknak,akik eldönthetik,várandósságuk kapcsán hová járjanak,ill.hol szüljenek!
Igazán jó és szerencsés,hogy csupa pozitív tapasztalatot gyűjtött be...:)

Engem érdekelne-ha megírható,hogy fiúk vagy lányok,vagy vegyes páros?
Simán születtek,vagy császárral?
Sok orvos ikrek esetén majdnem automatikusan a császárt részesíti előnyben,pedig ez nem mindig indokolt.A Kismama újságban volt pár éve egy fotósorozat ikrek születéséről,akik természetes módon bújtak világra.:)DD

Igen,a "pocaklakó" kifejezés megosztja az embereket!
Huszonéve még nem is létezett,helyette csak baba vagy magzat,vagy nemes egyszerűséggel gyermek.
Én sem szeretem a kifejezést,nem is használom,de barátnőmre nem szóltam rá,mikor használta saját magukra vonatkozóan.
Jó egészséget továbbra is a gyermekeknek,és Önnek is!

SusanneF 2012.07.17. 12:53:01

@ÉletSzép: Az ikrek születése után semmit?

Dr.laikus PhD 2012.07.17. 12:58:29

@ÉletSzép:

Akárhogy is, de te kérdeztél rá.
Kaptál választ, többet is.

Mi is akkor a baj?
Egy mellékmondat volt, ha nem reagálsz szóra sem érdemes. :)

ÉletSzép 2012.07.17. 13:16:18

@SusanneF: Köszönöm! Így már volt értelme :-)
Egy kislány és egy kisfiú alszik most itt mellettem. Császárral születtek, mert az én egészségi állapotom nem engedte meg, hogy normál úton szülessenek.
@Dr.laikus PhD: nincs baj. Csak ha valakit kritizálunk egy kifejezés miatt, akkor azt tegyük olyan szavakkal, amik megállják bárhol a helyüket.

Dr.laikus PhD 2012.07.17. 13:22:13

@ÉletSzép:

Te nem értetted. Rajtad kívül mindenki más igen.

Gratulálok az ikrekhez. :)

ÉletSzép 2012.07.17. 13:26:15

@Dr.laikus PhD: Köszönjük a gratulációt! :-)

El Visco Stello (törölt) 2012.07.17. 14:05:02

@ÉletSzép: "tegyük olyan szavakkal, amik megállják bárhol a helyüket"
Várok javaslatot az "akatézia" neked is tetsző egyszavas magyarítására. Lehet, hogy nem a lábrázás a legmegfelelőbb, de mindenképp megállja a helyét bárhol.

avidan 2012.07.17. 14:06:04

Gratula a bébikhez és jó, hogy szép élményeid maradtak. Ikrek cukik lehetnek.

Amúgy ha már szülés... olyan volt már a blogon, hogy 0AB összeférhetetlenség? (vszínű nem ez a rendes neve)

Irkutszk 2012.07.17. 16:41:46

@Babette_: :DDD

Csak neked összefoglalom a történet további fejleményeit: A posztot író édesanya nagyon aggódott a szülés miatt, de minden rendben ment, mindenki aranyos volt, és ezt ő most tudatta a világgal is.

SusanneF 2012.07.17. 22:38:03

A képen szereplő ikrekről van szó?

Ezek szerint arra nincs válasz,hogy a császár után hálás volt-e a család,és mennyire?
Ez önkormányzati intézményben történt császár után is teljesenelvárt-elfogadott-előre megbeszélt dolog....!:)

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.07.18. 00:14:20

@SusanneF: Egyébként miért számít, hogy adott-e vagy sem utólag hálapénzt? Mennyiben változtat ez az egész történeten?

Egyébként mivel leírta a kórház és az orvos nevét is, nem fogja neked/nekünk megmondani, hogy mennyit adott. :) Én sem tenném. Mert magánügy. (Ha viszont nagyon érdekel, privátban valószínűleg szívesebben ad erről infót...)

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.07.18. 00:17:07

Na remek. Szóismétlés. -_-" Ideje csicsikálni...

ÉletSzép 2012.07.18. 07:04:01

@SusanneF: A két kisgyermek a képen, nem a mi ikreink.
@Fülöp-Pusztai Beáta: rátapintottál a lényegre! :-)

matilda. (törölt) 2012.07.18. 07:33:39

@Fülöp-Pusztai Beáta:
"Mennyiben változtat ez az egész történeten?"

egyszer hallottam olyanról, aki már látott képen olyat, akinek a szomszédja esetleg adott pénzt a dokinak, és nem kellett UHra várnia, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak vele, míg a közönséges halandónak (értsd: nincs para) esetleg órákat kellett várnia, és paraszt volt az ügyeletes doki, meg a szülésznők....

de persze én ezt nem hiszem el. a nőgyógyászok nem olyanok...

és félreértés ne essék persze tök jó h kellemes élmény maradt és mki hepi.

ÉletSzép 2012.07.18. 08:29:39

@matilda.: nem én voltam a szomszéd :-)
Például az UH-ra mindenki időpontot kap, és be is tartják azt. Nem volt olyan, hogy volt időpontom, mégis fél órát vártam volna.

Sokorai_Atala 2012.07.18. 09:44:51

@ÉletSzép: régebben én is írtam pozitív posztot, nagyjából 17-18 hozzászólás volt, abból a harmada az illusztrációnak berakott képről szólt igen szellemes formában, azaz az első ilyen bejegyzést követte at többi hasonló, de nem háborodtam fel a közösség reakcióján,hogy nem erről szól a cikk és miért nem ahhoz szóltok hozzá stb, hanem jót mosolyogtam magamban. Nagyjából a többiek örültek, hogy vannak még normális ellátást nyújtó helyek. Ennyi történt.

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.07.18. 12:01:31

@ÉletSzép: Nézd, én azon csodálkozom, hogy ilyen kérdés egyáltalán elhangzott. Alap, hogy nem turkálunk a másik zsebében.

A hálapénzt egyébiránt elítélem, de a gyerek az - sajnos - más téma. Ha én nem adok, akkor ha CSAK rólam van szó, maximum velem csesznek ki. Szülésnél viszont kockáztatod a gyermeked egészségét is...

Én nagyon sokat gondolkodom (még ma is) a 2007-es (császáros) szülésemen... Lehetett volna-e másképp'? Mert igen, volt "vizitdíj". Egy szakorvosjelöltnél, állami kórházban (ex pesti MÁV kórház). De fogalmam sincs, hogy mi lett volna akkor, ha nem adok? Mi történt volna...?!

Ha csak rólam lenne szó, biz' Isten belevágnék, hogy teszteljem a szülész-nőgyógyászokat... de így meg nem merném. És ez valahol qrva szomorú.

Természetesen mindenki nagyon rendes volt... az orvosom is egy tündér, hibátlanul császározott (szakorvosi felügyelet mellett). Mégsem fogom megírni a történetet soha a praxisra, mert nem tudhatom biztosra, hogy pénz nélkül is ilyen kedves lett volna-e mindenki? (Bár csak a nőgyógyászom és az altatóorvos kapott... altatóorvos mondjuk úgy, hogy előre megmondták a szülésznők, amikor EDA-t kértem, hogy oké adnak, de ők itt úgy szokták, hogy X összeget kap az anesztes.)

Szóval ez egy eléggé kényes téma...

Gyerekekhez és a pozitív élményekhez gratulálok én is! :)

tecsóba sose többé 2012.07.18. 12:46:38

A pocaklakózó kismamákról nekem az Alien filmek jutnak eszembe :)
Elnézést, ha ez valakinek sértő volt.

Mille38 2012.07.18. 13:50:37

@ÉletSzép: Az ikrekhez gratulálok és némiképp "irigykedek" :) bár az eszem tudja, hogy nincs könnyű dolgod. Szerintem a képen nem is ikrek vannak, a jobb oldali kisgyermek több hónappal, esetleg egy évvel is lehet idősebb a bal oldalinál. A "pocaklakó" kifejezés engem is irritál, de nem jobban, mint mondjuk a "csigazabáló" vagy a "kékvérű". Mindegyik egyfajta nyelvi jelenség, amit az ember használhat, ha akar, de tudnia kell, hogy semmilyen helyzetben nem semleges nyelvi értékű szavak.

Valódi Színek 2012.07.19. 21:39:51

Kedves Posztíró!

Az ikrekhez gratulálok, és kicsit, de csak egészen kicsit én is irigy vagyok.

Viszont azon megakadt a szemem, hogy úgy írsz a kórházról, ahol szültél, mintha az egyetlen kórház volna, ahol a kismamákkal jól bánnak, ahol kedvesen, és odafigyelve gondozzák a kismamákat. Valamint ha az egyetlen hely lenne, ahol segítenek szülés közben, és után.

Elárulom, NEM az egyetlen hely. Én a főváros egyik legnagyobb születésszámát magáénak tudó állami kórházában szültem lassan 6,5 éve, és jó volt. Már akkor is nagy volt a tömeg, a helyzet úgy hallottam azóta csak romlott. Azaz a születésszám emelkedett, a hely befogadóképessége pedig nem változott. Ha érdekel, velem is mindvégig kifogástalanul törődtek, engem is az elejétől a végéig segítettek a szülés alatt, és után. A gyermekágyon is nagyon segítőkész volt mindenki, DE! Én biztos vagyok benne, hogy más kórházakban is ilyen, vagy hasonló a szint. Ezek szerint a kecskeméti kórházban is. Ez örvendetes, hogy fejlődnek.

Üdv:
VSz

ÉletSzép 2012.07.20. 13:14:58

@Valódi Színek: Nem gondolom, hogy az egyetlen jó hely az országban. De én csak egy helyen szültem, és csak arról tudok jó véleményt mondani.

Kifejezetten örülök, hogy másoknak meg máshol volt jó élményük. Meggyőződésem, hogy meghatározó az ember életében egy szülészeten eltöltött néhány nap. Ha ez pozitívan marad meg az ember emlékezetében, arra lehet örömmel visszagondolni.

IrishOak 2012.07.22. 17:32:39

Mondom én mindig, hogy kméti szülészet az nagyon jó:-)) és lám, nem csak én vagyok ezzel így.
Én Pestről mentem "haza" szülni.Na nem azért mert errefelé nem lennének színes szülőszobák, vagy bármi extra.

Azt azért hozzátenném, hogy nagyon vihogtam, amikor 'újra körbenéztem,és ugyan az linóleum, meg csempe néz vissza ami már 25 éve is pont ott, és pont úgy volt.A szülőszoba folyosóján a fagyasztóládát odébb tették pár méterrel.Tettek be pár öltözőszekrényt aztán ennyi. Meg a bejárat lett máshová téve.(ami most a bejárat az régen épp egy kétágyas szülőszoba volt,(pont abban szültem) és ahol most az alternatív szülőszoba van, ott volt a figyelő.)De kérdésemre elmondták, hogy már nem újítják fel,mert már épül a hiper-szuper új szülészet a Nyíri úton.(Bár azért az elmúlt 25 évben kicserélhették volna a linóleumot legalább:-DD) A személyzet már javarészt fiatalokra cserélődött. Új, szép, és okos dokik vannak,(az öregek vagy nyugdíjban vagy már nem vezethetnek szüléseket)a szonográfus lányok(Zsófi,Ildi)nagyon jó fejek,vér profik. Andika a vérvételen egy angyal. A csecsemősök is nagyon profik.Az említett dokibácsi meg tényleg az újak közül a legjobb!:-) Sok örömet és boldogságot a kicsikhez.Majd egy pár év múlva azért kéne még legalább egy tesó, hogy az új szülészetet is meg tudja anya nézni...a személyzet ugyan az profi,kedves, és ügyes társaság lesz;-)

ÉletSzép 2012.07.22. 18:16:17

@IrishOak: Köszönöm a hozzászólást! Örülök, hogy rajtam kívül más is úgy gondolja, hogy jó a kecskeméti szülészet :-)
Az igaz, hogy kicsit retro a hangulat, de most a retro a divat, nem? :-)))
Aztán még az is lehet, hogy néhány év múlva az új szülészetről is fogok írni :-)

IrishOak 2012.07.22. 19:02:48

@ÉletSzép:
:-) Tőlem is sokan kérdezték, hogy miért épp ott,és igazából azért mert a csapat, meg a dokik "olyanok".

Nagyon is megnyugtató volt, hogy még a linóleum is ugyan az volt mint régen, így tényleg otthonosan érezhettem magam:-D Egyébiránt meg inkább költség csak szuper eszközökre, meg fontosabb dolgokra.

A személyzet az világszínvonalú.Az újszülötteknél a két gyerekorvosból az egyik (Kerekes)már 25 éve az első gyerekemet is vizsgálta, így ránézésből(is) tud mindent ami fontos.
Igazából én úgy vagyok, a külsőség egyáltalán nem fontos, csak a biztonság, és a törődés, no meg a szaktudás.Ezeknek nincsenek híján - az bizonyos:-)

Na majd az új szülészetről is kérünk beszámolót;-)

psv02 2012.08.03. 18:29:31

A kecskeméti szülészetről én is csak jókat tudok, mindkét gyerekem ott született, és minden rendben volt, örök hála érte:-) Másrészről kövezzetek meg nyugodtan, nekem bejön a pocaklakó, én Vavyan Fable-nál olvastam először, a magzat olyan rideg és hivatalos.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása