Az időpont megbeszélésre is hónapokat kell várni

2012.06.21. 10:56

Üdvözlet,

 

gondoltam megosztok egy apró sztorit, amely ma (19/Jun/2012) történt velem.Nincs benne halál, félrekezelés és egyéb horror, ellenben hűen tükrözi a közegészségügy (vissza)fejlődését. A történet színhelye egy Budapest belvárosában lévő EÜ intézmény.

 

0021312_1.jpg

 

Van egy csúnya, pigmentált naevus (anyajegy) a nyakamon, kicsivel az állam alatt, lencsényi méretben. A bőrgyógyász javasolta az eltávolítását sebészeti úton, lévén esztétikailag rombolja az összképet, ezen kívül borotválkozásnál nem győzöm kikerülni.

 

Besétáltam tehát a sebészetre, ahol alig 45 perc várakozás után (igen, tudom, ez nem is sok, sőt!) konzultálhattam az orvossal.Egyetértettünk abban, hogy el kell távolítani, elkerülendő az esetleges borotválkozási baleseteket, viszont:

 

a nyári szabadságolások miatt (sic!) augusztus huszadika után kellene visszamennem, hogy időpontot kérjek. Nem, nem azért, hogy akkor eltávolítsák, hanem azért, hogy időpontot kérjek, ami TALÁN még az idén lesz, ellenben ha tovább tolódik, akkor a januári szabadságolások miatt új egyeztetés tárgya. Látva megdöbbent és értetlen képemet, az orvos "megnyugtatott", hogy persze, adhat ő időpontot szeptemberre, de az akkor nem lesz 100%, mert még nem dőlt el, hogy ki mikor megy szabadságra.

 

Nos, én nem nyugodtam meg.

 

Értem én, hogy alulfizetettség, illetve persze, mindenkinek joga - és szüksége - van szabadságra menni, de ízlelgessük egy kicsit az alternatívákat és az időpontokat.

 

A., kapok egy időpontot szeptemberre, ami 50-50%, vagy bejön, vagy nem

 

B., visszamegyek augusztus huszadika után, kapok egy időpontot X idővel későbbre, de előfordulhat, hogy ez átcsúszik januárra, és akkor ismét A/B, ismételjük a procedúrát.

 

+1: mindenképp hónapokról beszélünk. Sok hónapról.

 

Utánanéztem, a privát lézeres műtét kb. 12,000 HUF-tól elérhető Budapesten. Ezt fogom választani a sebesség és kényelem okán.

 

Mindazonáltal nem ment jó helyre ez a sztori. Főleg annak fényében nem, hogy épp' kezdtem visszanyerni a reményt a magyar egészségügyben, köszönhetően egy fogorvosnak, aki ugyanebben az intézményben rendel, és bebizonyította: a kiszervezett állami ellátás is lehet olyan színvonalú, mint a magán/privát fogorvosok.

 

Köszönöm, ha megosztjátok.

 

Üdv,

Csaba

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.06.21. 13:31:25

Tök jó a kép! És a szöveg is hozzá: "borotválkozásnál nem győzöm kikerülni."
Szegény szőrös néni :-)

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.06.21. 13:34:09

"A történet színhelye egy Budapest belvárosában lévő EÜ intézmény." Tehát Budapesten élsz/dolgozol. Ahol természetesen ez volt az EGYETLEN sebészet. ;) Arra nem gondoltál, hogy máshol próbálj meg időpontot kérni?
(Nem gonoszkodom, csak kérdezem...)

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.06.21. 13:34:55

@Turchi: Igen, én is együttérzek a hormonzavaros hölggyel! :D

2012.06.21. 13:39:21

@Fülöp-Pusztai Beáta: Gondolom, kerületenként van valami szabályozás, ki hova tartozik.

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.06.21. 13:49:59

@Turchi: Én a XI. kerületben lakom, de a hallókészülékemet a BLESZ-nél csináltattam ( www.blesz.hu/ ), ott voltam - a készülék megrendelése előtt - a fülészeten is, a köldöksérvemet az SE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján műtötték (a Baross utcában), most ugyanitt van folyamatban a brutálisan benőtt lábkörmöm műtéte is. De a Mária utcában voltam szemészeten és bőrgyógyásznál is, az I. számú Belgyógyászati Klinikán kivizsgáláson, stb, stb. :)) A Szent Imre Kórházban - amitől kb. 10 percre lakom - mindössze EGYSZER voltam fül- orr- gégészeti ügyeleten. Soha, senki nem mondta, hogy ez gond lenne. :)

[Természetesen a fent említett egészségügyi intézményekről csak jót mondhatok!]

Sokorai_Atala 2012.06.21. 14:17:14

Én tavaly júliusban fogorvost nem találtam a városban (maszekot). Azt nem akartam, hogy a Szentkirályi utcában kihúzzák (fást nagyon) így az ismerőseimtől kértem segítséget, de csak harmadik nap a 6. orvos volt a városban.

VaTi 2012.06.21. 14:29:55

Érted te, hogy mindenkinek, még az orvosoknak is joga van szabadságra menni. Csak ha RÓLAD van szó, akkor nem. Menjenek akkor, mikor másnak van baja, igaz? :)
@Turchi: és nem elég szegény nőnek, hogy borostás, még Csabának is hívják :) Mint a keresztrejtvényekben: ritka női név. Béla.

kutykuruty 2012.06.21. 14:40:30

Ez a poszt, szerintem arról szól, hogy adott kórházban a munkaszervezés nem éppen kifogásolhatatlan.
orvos ismerőseimtől úgy tudom, hogy ilyenkor június közepén már tudják ki mikor megy szabira, tehát az augusztus 20-ai időpont túlira már bátran lehet műtétet szervezni ott, ahol előre gondolkodnak, kézben tartják a szabadságolásokat.(a konferekciákat is lehet előre tudni)

nem történt semmi nagy baj, kirívó eset, viszont azt jól példázza, hogy a kórházakban, klinikákon, rendelőíntézetekben nem csak és kizárólag anyagi gondok vanak,de munkaerő-idő szervezési problémák is. És valószínű, ahol ez gond ott egyéb fejetlenség is tapasztalható. (nem a gyógyítás területén, hanem a betegirányításban pl.)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.21. 14:58:26

hát ha arcon van akkor lehet olyan helyeken próbálkozni akiknek ehhez a területhez fogalmi zavaraik vannak: traumatológus, fül-orr-gégész, arc-állcsontsebészet, plasztikai sebészet stb. ha nem megfelelő az időpont akkor kell keresni a lehetőségeket

Irkutszk 2012.06.21. 15:01:06

Tervezhető, nem sürgősségi beavatkozás, ergó természetes, hogy a sor végére kell beállni. Elsősorban anyagi problémának látom, hiszen ha több pénz, több orvos, több nővér, több beavatkozás / nap. Ha valamit, akkor az ilyen beavatkozásokat csúsztatják úgy, hogy az életmentő műtéteket el lehessen végezni.

Rotoxis 2012.06.21. 15:08:52

Na majd akkor, ha az a sok lusta, nemtörődöm egészségügyista orvos-nővér jól elmegy külföldre, majd akkor megtanulják, milyen is az, szigorú szabályok szerint dolgozni.

Ott nincs kecmec.

Dolgozni csak munkaidőben szabad. Csak ahhoz nyúlhat, amihez ért. Csak meghatározott számú beteget szabad ellátnia. Ha letelt a munkaideje, haza kell menni. Túlórázni csak akkor szabad, ha elrendelik. Az étkezési szünetet ki kell venni. A szabadságát ki kell venni.

Csupa muszáj és kell. Szörnyű arrafelé az élet. Nem is értem, miért nem rohannak haza a Nyugat-Európában dolgozók!

Vajh’ mikor értik már meg kis hazánk derék polgárai, hogy az egészségügyre ennyi pénz van. Ennyi pénzből ilyen ellátásra futja. Mondhatnám azt is, téjbéj alapon ennyi jár. Akinek nem tetszik, mehet a magánpraxisokba.

Reklamálni pedig nem a rendelőben, hanem Állam Bácsinál kell. Hány posztoló kereste meg országgyűlési képviselőjét, hogy interpelláljon egy jót az országnak Házában?!

kutykuruty 2012.06.21. 15:10:14

@Irkutszk: Én neg szervezésinek:-)
Mert előtervezhető műtét -mindig bekalkulálják az éltmentő műtétek "beesését"is.
Tehát éppen lehet előre tervezni, max. ha valami közbejön, akkor el lehet halasztani a lehető legkorábbi időpontra.
Az eü-are amúgy is sajnosnagyon jellemő, hogy sem a gazdasági írányítás sem a munkaerő-munkaidő szervezés amolyan mostohagyerek.Pedig a gyógyítást nagyo segítené, ha ezek a területek is profi kézben lennének. (biztos van ilyen is)

frutella 2012.06.21. 15:29:00

Gyanús anyajegynél a lézer nem megoldás, mert nem tudják elküldeni szövettanra. Mivel arcról, nyakról van szó én egy plasztikai sebészhez mennék, aki elküldi szövettanra és szépen össze is tudja varrni.

2012.06.21. 15:38:37

Endokrinológiára nem egy helyen 6 hónap várólista van, pl. egy ismerősömet most műtötték PCOS-val, és októberre kapott időpontot.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.21. 15:42:01

@Fyall - Separate or superstate!: a PCOS kezelésében az utóbbi években óriási változások történtek, a műtéti kezelése nagyon visszaszorult, már a legritkább esetben kell műteni.
a PCOS bármilyen furcsán hangzik a cukorbetegség egy formája, inzulinrezistencia váltja ki és a megoldás rá a Metformin hosszútávú szedése

Braincelle 2012.06.21. 15:55:04

@Rotoxis:
Mindenesetre a Nemzeti Konzultáció 16 kérdése közé egyetlen egészségüggyel kapcsolatosat sem sikerült helyezni.
Bár el tudom képzelni, az is milyen lenne...

Braincelle 2012.06.21. 15:56:09

@kutykuruty:
Te honnan tudod, hogy lehet előre tervezni? Hogy a nyári szabadságolások alatt mi halmozódik fel? Hogy nem kell-e szeptemberben még X közepesen sürgős beavatkozást végezni?

Braincelle 2012.06.21. 15:57:04

@frutella:
Igen, elvileg minden emberből kivett szövetből szövettani vizsgálat kell, anyajegyből meg aztán végképp.

kutykuruty 2012.06.21. 16:00:00

@Braincelle: Honnan tudom? egyrészt orvos barátaimól,másrészt tapasztalatból.
Miártne lehetne elúre tervezni?
Mindig hagynak plusz időpontot a sürgösséggel érkezőknek, de természetsen egy váratlan helyzet bármikor előfordulhat. Ilynekor nyilván a tervezetteket halasztják el, aztán a lehető leghamarabbel is végzik.
az előre tervezés csak könnyíti és hatékonyabbá teszi az eú-sek munkáját (ugyanúgy, mint bárhol máshol), a fejetlenség pedig minőségromboló is.

Rotoxis 2012.06.21. 16:20:39

@Braincelle: Nagyjából egyetértek Veled, de csak nagyjából. Megpróbáltam épeszű kérdést megfogalmazni, de nem nagyon sikerült. Ha felteszed a jómagyarnak, mit akar a nemzet, hát azt a választ kapod, hogy világszínvonalú gyógyítást a legmodernebb eszközökkel, ötcsillagos hotelszolgáltatást, meg banánszoknyás csajokat a férfiosztályon. Természetesen mindezt ingyé'.
A kormányzattal kapcsolatban csak azt nem értem, hogy kétharmados többséggel hátuk mögött, miért nem vállalják be az egészségnizosítás által nyújtandó szolgáltatások pontos meghatározását, azaz az "ingyémindent" megszüntetését. Azt sem tudni, készült-e egyáltalán hatástanulmány a 6/2003-asról. Ennyi szabad munkaerő egész Európában nincs!

Braincelle 2012.06.21. 16:52:18

@kutykuruty:
És nem ezt mondták a posztolónak? Hogy adnak időpontot szeptemberre, de azt lehet, hogy el kell halasztani?

Azért nem lehet előre tervezni, mert itt nálunk például véletlenszerűen változnak azok az ügyeletek, ahol x és 8x beteg jön. Mert augusztusban lehet, hogy alig jön beteg, és minden tervezett beavatkozást meg tudnak csinálni, de lehet, hogy beesik egy csomó, akinek szeptemberre KELL időpontot adni, mert nem várhatnak tovább.

És akkor még nem beszélünk arról, hogy ki tudja, hány orvos/asszisztens jön/megy addig.

Ne értsd félre, szerintem is gáz, ha fél évet kell várni egy anyajegy leszedésére. De csak azért gáz, mert nehogy ne adj isten melanoma legyen. Ha csak azért kellene leszedni, mert beleakad a borotva és kényelmetlen, akkor még pár hónapot csak ki bír, ha meg nem, akkor magánhelyen pénzért le tudja vetetni.

Braincelle 2012.06.21. 16:54:20

@Rotoxis:
Jó, de az az egész kérdőív ilyen kamu kérdésekből áll. Egy kamu kérdés az eü-ről is lehetett volna...

kutykuruty 2012.06.21. 17:03:04

@Braincelle: Húha, nagyon élrebeszétünk egymás mellett..-)

Én arra reagálvaírtam,hogy lehet előre tervezni, hogy a posztoló szerint elászörre csak azért kellett volna visszamennie, hoyg majd akkor auguzstusban egyeztessenek egy időpontot. aztán a mégis megtörtént időpont egyeztetéskor a magyarázat a vagy megtörténik a műtét vagy nem, az volt, hogy még nem tudják a szabadságukat.
És erre írtam, hogy ilyenkor már tudni illik minden munkahelyen a tartósabb szabadságolásokat. (és az orvosoknál ez a jellemző.
És ebből a hozzáállásból -ami egyébként nem az orvosok felelőssége, hanem a személyzeti ügyekkel foglalkozó gazdaságivezetőé, vagy a közvetlen munkahelyi vezetőé.

El Visco Stello (törölt) 2012.06.21. 17:12:47

"+1: mindenképp hónapokról beszélünk. Sok hónapról."

Mindenképp évek óta ott van az a fránya anyajegy. Sok éve.

Braincelle 2012.06.21. 17:13:54

"a nyári szabadságolások miatt (sic!) augusztus huszadika után kellene visszamennem, hogy időpontot kérjek. Nem, nem azért, hogy akkor eltávolítsák, hanem azért, hogy időpontot kérjek, ami TALÁN még az idén lesz, ellenben ha tovább tolódik, akkor a januári szabadságolások miatt új egyeztetés tárgya. Látva megdöbbent és értetlen képemet, az orvos "megnyugtatott", hogy persze, adhat ő időpontot szeptemberre, de az akkor nem lesz 100%, mert még nem dőlt el, hogy ki mikor megy szabadságra."

Én ezt úgy értelmezem, hogy a vizsgálat időpontjában adtak volna neki időpontot, de az nem biztos, mert még függ a nyáron felhalmozódó, előre nem látható, augusztusban jött és legkésőbb szeptemberben megvizsgálandó betegektől,

vagy visszamegy aug 20-án, mert akkor már tudják, hogy az elmúlt két hónapban mennyi beteg jött, akiket elő kellett jegyezni, és akkor olyan időpontot tudnak adni, ami biztos.

Nem az a kérdés, hogy ki mikor van szabadságon, hanem az, hogy nyáron mennyi beteg fog jönni, és hogy a csökkentett légyszámú munkaerő ebből mennyit tud ellátni, és mennyi plusz előjegyzés keletkezik, és azok milyen sürgősek.

És ezt elég korrektül megmondták szerintem.

csakegynetező 2012.06.21. 17:15:30

Sziasztok.

Elnézést, nem olvastam végig a hozzászólásokat, szóval lehet olyat fogok kérdeni, amit már leírtatok. De ugye ismétlés a tudás anyja:)
Anyajegyet bőrgyógyász nem vehet le? Ehhez sebész kell?

Braincelle 2012.06.21. 17:19:18

@El Visco Stello:
Igen, de ha csak felmerül, hogy malignus, akkor nagyon gyorsan le kell szedni.

Ha nem merül fel, hogy malignus, hanem csak kényelmetlen a viselőjének, akkor ez kvázi egy luxusműtét, egy plasztikai műtét, amire lehet várni.

Szerintem azért problémás, mert ha megváratják fél évet és neadjisten kihozza a szövettan, hogy az addig gondoltakkal ellentétben rosszindulatú, akkor az baj. Mindenkinek baj.

Még akkor is, ha olyan értelemben korrektül járt el mindenki, hogy objektív malignitásra utaló jel tényleg nem volt, és előjegyzési hely is tényleg nem volt.

Kérdés, hogy ilyenkor ki a hibás, mert ha nincs időpont akkor nincs, de ha az én életem menne el egy későn kapott, tízperces időpont miatt, akkor biztos nem mondanám, hogy fenebánja. (bár a jelenlegi életemet nem siratnám különösebben, de a posztíróról ez nem biztos, hogy elmondható).

kutykuruty 2012.06.21. 17:32:55

@Braincelle:
>az orvos "megnyugtatott", hogy persze, adhat ő időpontot szeptemberre, de az akkor nem lesz 100%, mert még nem dőlt el, hogy ki mikor megy szabadságra."

Nekem ez elég egyértelműnek túnik.

2012.06.21. 17:44:04

@csakegynetező: "Anyajegyet bőrgyógyász nem vehet le? Ehhez sebész kell?"
Az anyajegy fajtájától függ hogy bőrgyógyász, vagy sebész kell. Nem orvosként, de saját tapasztalat, ha a bőrgyógyász rosszindulatúnak gondolja az anyajegyet, ill. feltételezi, engem pl. sebészhez küldött valami biztonsági kimetszés megjegyzéssel, azaz nagyobb vágás, sebész kell. Szakszerűbben nem tudom leírni.

jágör68 2012.06.21. 19:05:27

Irány a magánegészségügy 100% térítéssel, ha nem akarunk várni.
Így megy ez a kapitalizmusban.
Ha nem tiltakoztunk a szolidaritás ellen, akkor most ne csodálkozzunk, hogy 3,5 millió fizet 10 millió helyett- annak is a fele kamu- /- minimálbéres.

csakegynetező 2012.06.21. 19:09:34

@jágör68: É ki finanszírozná a magánegészségügyet? Ahol nem lenne elég nullszaldósra kihozni a dolgot. Igaz nem kéne várni, na de nem is lenne ellátva az ország 3/4-e.

Irkutszk 2012.06.21. 20:01:24

@csakegynetező: Nem teljes mértékben értem a kérdést. Van gyakorlati példa, ahol létezik magán-egészségügyi biztosítás.

csakegynetező 2012.06.21. 20:07:47

@Irkutszk: Én a 100% térítésre írtam. Ha a betegnek egy személyben kéne kifizetni az ellátást. Persze, lehet félreértettem.

Irkutszk 2012.06.21. 20:41:19

@csakegynetező: Természetesen az fizet a magánszolgáltatásért, aki igénybeveszi. Hogy jágör szavaira visszautaljak, a 10 millió magyarországi lakosból nem 3,5 millió fizetné, hanem a 10-ből 10 millió, aki igénybe veszi (vagy a gyámja).

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.21. 21:48:39

@qbr: a hírcsárda az kitalált híreket közöl, ezt remélem senki nem veszi komolyan :)

2012.06.21. 23:47:11

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Bárhogy is, őt műtötték, ha jól tudom, nem is csak egy szimpla PCOS volt a téma, ráadásul az illető egy fiatal hölgy, most házasodott, a férjének a testvére pedig egy amcsi kórházban halt meg műhiba miatt, szóval minden fájdalom hatszorosára van nagyítva és persze papírokat nem láttam, csak nekem így mesélték.

Szabo T 2012.06.22. 04:11:58

Kedves Csaba!
Nekem januarban nott akkorara egy anyajegyem, hogy azt hittem melanoma - raadasul ket fekete potty is megjelent benne. Olyan volt mint egy szmajli...Felhivtam az itteni egyetemi borgyogyaszt, ahol 3 honapra adtak egy idopontot. Mondtam nekik, hogy lehet, hogy addigra meghalok. Jo, akkor ket es fel honap. Vegul beszeltem egy plasztikai sebesszel es nala csak harom hetet kellett varnom. Mindez Amerikaban tortent es a borgyogyaszt nagyon nem erdekelte, hogy en is orvos vagyok es hogy egy egyetem dolgozunk. Szerencsere a plasztikai sebesz sokkal rendesebb volt.

pry 2012.06.22. 07:46:42

@Braincelle: Nem az a kérdés, hogy ki mikor van szabadságon, hanem az, hogy nyáron mennyi beteg fog jönni, és hogy a csökkentett légyszámú munkaerő ebből mennyit tud ellátni, és mennyi plusz előjegyzés keletkezik, és azok milyen sürgősek.

Eddig érthető, akceptálható. De az augusztus 20-tól, a tervezett, mondjuk októberre előjegyzett műtétig eltelő hasonló intervallum alatt sem lehet megjósolni, hogy milyen sürgős esetek lesznek. Legfeljebb az orvosok számát, kapacitását lehet valószínűsíteni. Egy szakmai okok miatt (esetlegesen) csúsztatott időpont birtokosa mindenképpen jobb pozicióban van.

csakegynetező 2012.06.22. 08:39:29

@Szabo T: De ez itt a virágzó eü-vel rendelkező Mo., nem pedig a haldokló Amerika. Itt minden jár, de azonnal.

csakegynetező 2012.06.22. 09:07:34

Egyébként, honnan lehet észrevenni, hogy melanomám van-e? Mit kell figyelni?

Dr.laikus PhD 2012.06.22. 09:23:06

@csakegynetező:

hu.wikipedia.org/wiki/Melan%C3%B3ma

Bőrgyógyász megállapítja.

Mi csak járjunk szűrésre, szóljunk, ha a már meglévő elváltozás viszket, megindul, más, mint addig.
Amit mi észlelünk nem biztos, hogy melanoma.

matilda. (törölt) 2012.06.22. 10:54:36

azért ez egy kis logikával könnyen megérthető. nyilván mki nyáron akar elmenni nyaralni, és nem télen. a másik fontos tényező, hogy amennyiben oktató kórházról van szó, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy szeptemberben elkezdődik az oktatás és akkor nem igazán lehet elmenni szabira.
az persze más kérdés h ha a nagyon kevés orvosból elmegy 1 szabira...

tecsóba sose többé 2012.06.22. 13:01:19

Hm... posztolónak mi lett volna az elfogadható várólista idő?
2-3 hónap kibírható, pláne ha nincs elváltozás.

kutykuruty 2012.06.22. 13:58:34

@tecsóba sose többé: Nem a várakozűsi idővel volt gondja.

macska69 2012.06.22. 19:59:23

Ez van "gyerekek". Ha a fejünk tetejére állunk is. Nincs orvos, aki műtsön! Én is minden lehetőséget körbejártam, de bizony hiába, az örökké nagyon fájós, sok problémát okozó tályogom műtétjére ÖT hónapot kell várnom. Rém pocsék állapot, de NEM ÉLETVESZÉLYES, ezért várni kell. Pont.

csakegynetező 2012.06.22. 20:47:57

@macska69: És ez már csak rosszabb lesz.

pepikebaba (törölt) 2012.06.22. 23:46:09

Amikor UH-ra, műtét előtti alvásvizsgálatra és egyéb beavatkozásokat, terápiákat megelőző vizsgálatokra hónapokat kell várni olyan gyerekeknek, akiknek a várakozás miatt tovább stagnál/romlik az életminőségük, akkor komolyan egy kevés pénzért is leszedethető anyajegyről beszélünk?
Kevés az orvos, kevés a pénz, kevés az ember, aki ezt nem tudja.

Sunder 2012.06.23. 19:16:29

Köszönöm a hozzászólásokat, tanácsokat, savat - borsot egyaránt.

A szövetmintás felvetés megfontolandó, azért külön köszönet!

@pepikebaba:
igen, erről IS beszélünk. Mert ahogy azt fent is elismertem, nem egy életveszélyt okozó valamicsoda, de a szolgáltatási szint az szolgáltatási szint. És sajnos a magyar állam nem ad opciókat.
Havi több mint egy bruttó minimálbérért (csak a munkavállalói befizetést nézve) ennél többet várok, akár igazságos ez, akár nem.
Ha lenne döntési jogom, miszerint nem fizetek TB-t, hanem megyek magánbiztosítóhoz, akkor nem is pattognék.
Ellenben mivel nincs, az ilyen "apróságokat" is szóvá teszem. Itt is, máshol is. Mert ha nincs napirenden az ilyen dolgok megosztása, akkor senkinek sem fog érdeke fűződni ahhoz, hogy változzanak a dolgok. Pont mint a benzinkútnál: ha nem teszed szóvá, hogy kétszáz forinttal kevesebbet adtak vissza, legközelebb egy ezrest próbálnak majd elcsaklizni. Ezt pedig senki sem akarhatja.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.23. 19:49:29

@Sunder: mennyi most a bruttó minimálbér? 93000 forint? annyi munkavállalói eü-i járulék 1.325.000 forint bruttóból jön össze, csak, hogy tévedésekben ne éljünk.

megvalaszolok 2012.06.24. 10:33:42

@Sunder: Azért ettől nem kell összeesni. Mások is fizetnek ennyit, sőt jóval többet is. A benzinkutas példáddal élve, ne itt tedd szóvá, hanem a pultnál. Mondjuk a minisztériumban...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.24. 11:37:36

@megvalaszolok: nehezen hiszem, hogy sokan fizetnének ennél többet, hány embernek lehet a bruttója 1.325.000 forint felett?

Sunder 2012.06.24. 12:02:02

@csak néha benézek ha marhaságot látok: igen, körülbelül annyiból, nem élünk tévedésben.
@megvalaszolok:
természetesen mások is fizetnek ennyit, sőt, többet is. Nem is ettől esek össze, hanem az opciók hiányától. Azért azt ne mondja nekem senki, hogy a feneketlen kalapba öntött pénz nem rossz érzés, mert az vagy túlfejlett szociális érzékenység, vagy nettó ignorancia. És egyik sem jó dolog.
A minisztréium pedig semmit nem fog csinálni, ha nem fejlődik ki az igény az emberekben a változásra.
Azért szeretem az ilyen blogokat, mert megfelelő mennyiségű példával alátámasztva fejleszthetik az emberek igényszintjét, függetlenül az anyázós kommentektől.

Amúgy relatív sok embernek van a bruttója 1325000 felett, a legtöbb "jó értelemben vett" multis közép- és felsővezető jobban keres ennél. Szerinted miért pont ennek a rétegnek szúr szemet, hogy fityiszt kapnak a sok-sok befizetés után? És nem, az nem érv, hogy mások meg megélhetési problémákkal küzdenek.

megvalaszolok 2012.06.24. 12:52:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Azért vannak páran.
@Sunder: Egyetértek Veled. Dühítő, hogy fizetsz, aztán oldd meg. Nagyon sok példát hozhatnánk. Nem is tudom, hogy lesz itt változás. Csak nézz az épületekre, felszerelésekre. Katasztrofális. Mondjuk havi 93000Ft-ért, a Te esetedben egy nagyon szép magánklinikán ellátnának. Csak ugye kötelező fizetni sajna.

vanier (törölt) 2012.06.24. 13:03:32

@megvalaszolok: Azért jó kevesen lehetnek..ha azt veszem csak az ország lakosságának valamivel több mint 10%át teszik ki azok akik bevallottan többet keresnek minimálbérnél...
A másik,ha a dokik bruttója is meghaladja az 1300000-at több orvos lesz,nem mennek el és hamarabb rátok kerül a sor. Nem itt kell szóvá tenni,tessék menni a minisztériumba, meg lehet menni tüntetni.

megvalaszolok 2012.06.24. 13:31:14

@vanier:
1.A környezetemben rögtön 5-6 embert tudnék mondani, aki többet keres. Persze 5000 másikat, aki pedig minimálbért. :)
2.Épp ezt írtam.

vanier (törölt) 2012.06.24. 13:38:47

Igen,eggyel feljebb akartam a válasz gombra klikkelni . Bocs.

megvalaszolok 2012.06.24. 13:40:58

@vanier: Nem gond. Csak egyetértésemet szerettem volna kifejezni. :)

2012.06.24. 18:03:31

@Sunder: No lám, no lám, mégsem működik az a rendszer, hogy a milliomos urakat nem érdekli a pórnép.

Összetartoztok ám. Ez baj?

A Bánk bán megvolt?

2012.06.24. 18:05:39

@megvalaszolok: És milyen munkával keresnek ennyit?

Mert én relatív sok embert ismerek, és összvissz egy ügyvéddel találkoztam, aki ennyit keres, de ő is külföldi forrásokból...

megvalaszolok 2012.06.24. 18:22:09

@Fyall - Separate or superstate!:
1. Kutatóorvos saját céggel
2. Kórházigazgató
3. Akupunktőr (a legjobb, elég nagy betegforgalommal)
4. Városunkban lakik még egy kereskedelmi cég tulajdonosa, ős is ennyit keres és még az osztalékot nem számoltam. Egy másiknak fuvarozó cége van.
5. És ismerek még 2 fogorvost, akik így keresnek.

macska69 2012.06.25. 09:45:36

@vanier: Ha a tüntetésen múlnának a dolgok, már rend lenne. Csak jómagam is sokon részt vettem, de "odafönt" továbbra is ez rá a reakció: majd megunják és hazamennek! Békés tüntetéstől még nem sok minden változott...

Sunder 2012.06.25. 11:46:01

@Fyall - Separate or superstate!:
a normális multiknál (IT, telekommunikáció, logisztika, pénzügy) kb. középvezetőtől felfele mindenki ennyit keres. Sajnos Mo.-n elterjedt, hogy a multik az a Tesco, az Auchan, meg a bankok. Nos, nem. Több tucat olyan embert ismerek, aki többet keres nálam sima közép - vagy "felsőközép"-vezetőként, ráadásul hófehéren, bejelentve, agyonadóztatva. Mert ebben a szférában nincs szürkület, nincs elkerülés, még lehetőség sem lenne rá.
Becsületes emberekről van szó, tisztességes fizetéssel, ennyi,
Bánk Bán megvolt. A szociális érzékenységemmel sincs baj. Nem tőlük akarom megvonni az ellátást azért, hogy én kevesebbet várjak. Csak lásd megvalaszolok magánklinikás kommentjét. Sajnos igaza van.

2012.06.25. 12:41:28

@Sunder: Nekem nincs bajom a magas jövedelemmel, sőt úgy vagyok vele, mint a négerekkel, tök jó lenne, ha mindenkinek lenne egy.

Azt is elfogadom, hogy létezik egy olyan réteg, akik tetemes mennyiségű adót fizetnek be, de arra azért szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az eü szervezésében vannak bizonyos struktúrák, foglalkozási körök, amelyekhez tömegek vagy irdatlan mennyiségű pénz kell, tetten érhető ez a nagyműszeres analitikában éppúgy, mint a specializált orvosi szakágakban vagy infrastrukturálisan; a magyar 1,3 millió körül keresők egyszerűen ezt nem fogják értelmessé, fenntarthatóvá tenni.

Nem vagytok elegen sajnos. Ezért mondom, hogy kellenek a Tiborcok is Gertrúd ellátásához.

Irkutszk 2012.06.25. 16:24:26

@Sunder: Fyallal értek egyet, kicsit csavarva egyet az érvelésen. Amíg a többségnek nincs ilyen befizetése, és amíg a szolidaritási elv létezik, addig hiába hadakozol (akár azért, hogy te jobb ellátást kapj, akár azért, hogy magánbiztosítással kiváltsd magad az állami biztosító alól).
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása