Agyvérzéssel haza küldtek

2012.06.11. 10:35

Bocsánat, de ez a történet sem rövid…

 

2011. február 18-án nagyon „furcsán” éreztem magamat, már reggel 6 órakor. A szemeim majd ki akartak esni, szinte kigúvadtak és zsongott a fejem, folyamatosan hallottam, ahogy folyik a vér az ereimben. 10 óra körül vettem be egy fájdalomcsillapítót, mert addigra már a tarkóm is fájt. Haza mentem, lepihentem. Vérnyomásom jó volt, azonban a pulzusszámom elég magas 105 volt. A gyógyszer javított rajtam, de délutánra levitettem magamat az ügyeletre. Biztos, ami biztos alapon. Ügyelet 16 órától van, így a már ott lévő ügyeletes orvos (15.45-kor) felküldött a közeli korházba, a belgyógyászatra. Ott nem sokat vártunk (10 percet) és jött az ügyeletes. Kérdezte, mi a panasz. Elmondtam. Megmérte a vérnyomásomat: 140 volt. Legyintett. Ez jó, nem magas. Mondtam: de nagyon fáj a fejem. Hát nagy nehezen adott egy eseti vérnyomás csökkentőt és írt egy másikat, amit 18 óra körül vegyek be. Kiváltottuk a gyógyszert, hazamentünk. Bevettem az írt gyógyszert. Nagyjából jobban lettem, de nem jól. Az éjszaka eltelt.

 

 

2. nap reggel férjem elment, én otthon maradtam a nem egészen 7 éves lányommal. Nem voltam túl jól. Délben felhívtam, jöjjön haza, vigyen el az ügyeletre, mert már zsibbadnak a végtagjaim és az orrom, szám. Rögtön a helyi korházba vitt. Ott leültünk a nővérpulttal szemben, ahol állt két nővér, beszélgettek. Férjem odament és szólt, hogy hívjanak orvost. Mondják: rendben. De nem tettek semmit. Újra szólt nekik, akik felháborodottan mondták: ha ilyen rosszul van a felesége, minek hozta be saját autóval. Szóltak az orvosnak, és közben bevittek egy vizsgáló szobába, ahol szinte letépték rólam a ruhát, hogy EKG-t csinálnak. Mire az orvos megjött, el is készült. Tökéletes volt. Addigra azonban annyira fájt a fejem, hogy nem tudtam tartani a fejemet, sem letenni, mert ha ráfeküdtem még rosszabb volt.

 

Orvos mondta: minden rendben. El kezdett kérdezgetni mi hogy történt. Elmondtam neki. Úgy ült ott, mint ahogy a filmekben a nagy pszichológusok szoktak. Én meg feszengtem, mert nem találtam a megfelelő szavakat. Ja igen. Ez alatt a férjemet kiküldte, hogy velem akar csak beszélni. Ezeket kérdezte: „baj van otthon, feszült, a férjével milyen a viszonya” Ilyeneket mondott: „szóval zsibbadt … szóval megijedt…. szóval sírt is…” Bocsánat, de ki nem ijed meg ilyen helyzetben?????

 

Kiment a férjemhez és közölte, hogy a felesége pánik beteg. Természetesen kiakadt a párom, mondta, hogy nem pánik beteg, hanem két napja fáj a feje. Mondta orvos, hogy bent fog megfigyelésre. Egyikünk sem ment bele.

 

Kaptam egy bogyót, ami kiderült, hogy depressziós betegeknek van. Eltelt negyed óra (még mindig a vizsgálóban voltunk) és – bocsánat - , de hánytam. Abban a pillanatban infúzióért szaladtak, hogy biztos elkaptam a hányás-hasmenéses betegséget, ami akkor volt járvány.

 

Saját felelősségre hazamentünk.

 

A papíromon az áll: pánikbeteg!!!!

 

3. nap otthon voltam, magam sem tudom milyen állapotban, szüleim felügyeletében. Állítólag kommunikáltam, ettem-ittam, de rengeteget aludtam.

 

4. nap: látott a 3. orvos. Visszagondolva ezen a napon történt velem meg a baj, itt forrták ki magukat a tünetek. Félrebeszéltem, és nem tudtam az egyik lábamra állni. Kijött az orvos (a harmadik), megnézte a szememet, reflexeket. Mivel a tarkómnál fájt, izomlazítót kaptam. Ő is a helyi korházba akart utalni megfigyelésre. Nem mentünk be. Itt a helyi korházban a röntgengépen kívül semmi nincs.

 

5. nap: Hasonlóan telt,, mint a 3-4-5. napok. Azonban mire férjem hazajött és szüleim elmentek, már nem válaszoltam a kérdésekre, üveges volt a tekintetem, nem tudtam magamról. Kihívták az ügyeletet a 4. orvossal: hát beutalom a helyi korházba, megfigyelésre. Ennyi elég volt!!!! Ő sem tudta, mi a bajom. A férjem odaállt az ügyeletes elé: Nem! Olyan helyre vigyenek, ahol legalább CT van,, hisz a feje fáj! A válasz: hát jó, akkor beutalom a megyei korházba. Hívott mentőt. Este 10kor kaptam infúziót, csináltak CT vizsgálatot.

 

Ott azonnal tudták, mi a bajom! Stroke volt.

 

Az ottani főorvos azt mondta a férjemnek: „Szerencséje van a feleségének, hogy ilyen gyorsan ide került!” Mikor kimondta, hogy négy orvos látott, és 5. napja megy a huza-vona, senki sem tudta mi bajom, szó szerint leült.

 

A bajom: agyvérzés (stroke) és mivel több mint 24 óra eltelt a stroke megtörténte után és nem kaptam kezelést, így kialakult egy agyi trombózis is. 36 éves vagyok!

 

Ha nem is pénteken az első orvos után, de legalább szombaton tovább megyünk (pánikbeteg diagnózis után) magunktól, talán olcsóbban megúszom ezt az egészet. Lehet, hogy nekünk kellett volna megoldást keresnünk, nem várni? Valószínű. De akkor ez nem így alakult.

 

Szándékosan nem írtam kórház neveket, orvos neveket! Nem tettünk feljelentést senki ellen sem, mivel egyenlőre úgy néz ki, hogy nincs külsőleg látható visszamaradt tünetem ebből, és ők is emberek, tévedhetnek. Na de négyen????


Én tudom, aláírom, hogy rossz a helyzet, nincsenek meg a feltételek, kevés a fizetés…. stb. De ők ezt tanulták, nem? Ezért van az a két betű a nevük előtt. Kire mutogassak: az oktatásra? a kormányra? a felelősség nélküli munkavégzésre? Nem tudom.

A.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 17:46:47

@csutkababa: én is várnék, nagyon könnyen dobálóznak itt egyesek a CT-vel, miközben egyre több tanulmány van, hogy mennyire káros. ettől függetlenül csúcskorszakomban elrendeltem belőle pár ezret, egy ügyelet alatt asszem 8 volt a rekord :D
ma visszafogottabb vagyok, a neurológiai tünetekben hiszek, koponyaröntgent sem csináltattam senkinek vagy 2 éve ha nem több

zsikuci81 2012.06.11. 17:48:17

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Tudomasom szerint Berettyoujfalu, Edeleny, Karcag (itt a felujitas utan asszem lesz CT). Tobb videki korhaz van CT nelkul.

bes3 2012.06.11. 17:49:15

leginkább sinustrombózisnak hangzik következményes vérzéssel. (az elvezetô vénákban áll meg a vér, a növekvô nyomás miatt másodlagosan lesz bevérzés, késôbb.)

Sima CT nem mutatja ki, kontraszt kell vagy MR.

Hazamenni saját felelôsségre nem kellett volna, de hát felnôtt ember, így döntött, minden döntésnek van következménye. Ez alkalommal ez. Remélem mégis jól alakul a továbbiakban.

csutkababa 2012.06.11. 17:51:43

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Mintuggyuk, a CT, az MRI, sőt, PET-CT a nagy bajmegállapítók :)

@zsikuci81:
Nem beszélve arról, ha valami miatt mondjuk a kistarcsai kh CTje nem üzemel, akkor csúcsra jár a mentő a CT szállításokkal Vácra és Pestre...

Бабаяга 2012.06.11. 17:54:42

@Aliem: Betegként adok neked igazat. Nem bizonyítható objektíven a bíró számára, hogy mennyire adott megfelelő tájékoztatást az orvos. Amit én megértek minimális klasszikus latin tudással, az is kevés, de alapvetően felfogom, hogy mi a bajom, ezáltal partner vagyok, és a már sokszor említett beteg-kötelességeimet is teljesíteni tudom. De ha ugyanezt elmondják egy iskolázatlan betegnek, ő nem biztos, hogy felfogja. Másrészt ilyenkor szerepet játszik a pszichés állapota is: egyesek képtelenek ilyen helyzetben (közeli vagy távoli fenyegető életveszély) reálisan gondolkodni, ezért a kooperációra is képtelenek. Tudtommal orvos egy félév pszichológiát hallgat, tehát nem várható el, hogy gyakorlottan tudja mérlegelni az adott beteg pszichés állapotát, vagy akár a hozzátartozóét. Tehát én fontosnak tartom velem szemben a megfelelő kommunikációt, sokat segít, de nem lehet ennek a hiányát jogi útra terelni, mert borzasztó nehéz az objektív bizonyítás.

Aliem 2012.06.11. 17:54:57

@Farkasokkal táncoló: Igen illetve még az alábbiak: reszketés, szívdobogásérzés
izzadás, mellkasi fájdalom, hányinger, görcsök, szédülés, deperszonalizáció, kézzsibbadás, fejfájás.

És mit akarsz mondani? Ráadásul a posztolóról online süt hogy egy hiszterika. El tudom képzelni mit művelt a kórházba, szegény kolléga.

egy atlag 2012.06.11. 18:04:07

a válasz a posztban: "ezt tanulták, nem". egyszerűbb a pénzre fogni. a mo-i orvosképzés a béka segge alatt van, volt. sok a külföldi csóró, mert itt olcsón kap papírt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 18:04:55

@zsikuci81: berettyóujfaluban nincs CT de van neurológia, Edelényben nincs belgyógyászat (csak krónikus), karcagon tényleg nincs mert megszüntették a beszerzési eljárást, mezőtúron sincs.
tényleg van pár hely, de azért már nem sok ahol nincs CT

egy atlag 2012.06.11. 18:05:30

ja, remélem a zsebüket azért jól kitömte a posztoló

zsikuci81 2012.06.11. 18:09:37

@csutkababa:
A fejfajasokkal kapcsolatban egyetertunk. Sajnos lattam par atipusos tunetekkel biro SAV-ast, ezert szeretek ovatos lenni. Valszeg azert ertunk egyet, mert sokszor a beteg eloszor az SBO-hoz ill. a mentohoz fordul. Erzi, hogy baj van, de meg nincsenek eros tunetei. Konnyu elnezni.
A posztoloval kapcsolatban: inkabb sinusthrombosisnak hangzik a tortenet. Remelem, hamar felepul. Azt azert vegye figyelembe, hogy Onnek tobbszor felajanlottak a korhazi megfigyelest. Ha elutasitja, minden tovabbi felelosseget ON vallal.

csutkababa 2012.06.11. 18:12:02

@zsikuci81:
Én is óvatos duhaj vagyok. És nagyon örülök, hogy már két szakember is visszaigazolta, hogy feljebb felvetettem a sinusztrombózist is :) köszönöm.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 18:13:08

@egy atlag: hát nem is tudom, Linzben van egy magán orvosi egyetem ott 10 ezer euró egy év, és a program is flexibilis, úgy, hogy 5 év alatt is elvégezhető, ettől a magyar egyetemek sem olcsóbbak és a magyar nyelv sem egyszerűbb mint a német

Sokorai_Atala 2012.06.11. 18:29:29

Szerintem az is baj, hogy nem vették észre a bajt, meg az is, hogy hazament.
Gyerekemet megcsapta az áram a munkahelyén, helyi rendelő ekg majd 24 órás megfigyelésre beutalták a kórházba (protokoll szerint), ahol a felvevő orvos nagyon húzta száját, mondván saját felelősségre elmehetünk, de az intenzíven a hölgyek, profik, kedvesek voltak, semmi ellenszenv, megértettek,hogy biztos ami biztos alapon hagyom ott a fiam.

Бабаяга 2012.06.11. 18:35:13

@csak néha benézek ha marhaságot látok: német vagy angol nyelven végzik a külföldiek a magyar orvosit.

Tiltsuk Bea 2012.06.11. 18:36:55

Apukám agyvérzésének története:

Én Pesten lakom, épp dolgoztam, apukám Cegléden élt egyedül egy társasházban.
Szomszéd hív kora délután, hogy apám kint áll a gangon meztelenül, fél arca borotvahabos, tekintete zavaros, összefüggéstelenül beszél.

Én egyből azt gondoltam stroke (dolgoztam ápolóként is, többek között épp stroke-osokkal).

Azonnal indultam le, de előbb még kocsit kellett szereznem barátoktól, mert nekem épp nem volt. Ugyanakkor hívtam nagyanyámat, aki odaküldte apám egy ismerősét, hogy nézze meg és ha kell azonnal hívja a mentőket. Fickó odament, apám még ajtót nyitott, és tudott még motyogni is valamit, úgyhogy ismerős azt mondta biztos részeg.

Én persze nem hittem neki, hívtam a mentőket. Mivel ünnepes hosszú hétvége volt, a mentők azt mondták, ők csak úgy nem mehetnek ki, ha az ügyelet küldi őket. Vagyis először az ügyeletet kell hívnom, és majd ők eldöntik, hogy az eset súlyossága alapján kimegy-e az ügy. orvos (2-3 óra múlva), vagy küldetnek mentőt. Ettől teljesen ledöbbentem, és elkezdtem sorolni a tüneteket, és próbáltam emlékeztetni őket arra, milyen fontos, hogy egy stroke-os minél hamarabb ellátásra kerüljön. Erre bunkó módon elkezdtek kioktatni, hogy én ne diagnosztizálgassak, és le is rakták a telefont.
Ekkor felhívtam az ügyeletet és elmondtam még egyszer mi a helyzet, mire ők kisebb tanakodás után kiküldték a mentőket. (ez a vacakolás több mint fél órát vett el).
Én mindeközben sikeresen szereztem egy autót és indultam Pest túlsó oldaláról Cegléd felé.
A mentők kb. háromnegyed óra múlva hívtak, ekkor voltam félúton Cegléd felé. A központból telefonáltak, miszerint a kiérkezett kollegák nem tudnak bejutni a lakásba. Elmondtam még egyszer az egész sztorit és kértem, hogy törjék be az ajtót, mert minden perc számít. A válasz persze az volt, hogy hívjam a rendőrséget, mert ők nem hatolhatnak be sehová, addig ott várnak. Rendőrség diszpécsere ez után közölte, hogy nem illetékesek, ha nem történt bűncselekmény: hívjam a tűzoltókat.
Ez a beszélgetéssorozat kb. fél órát tartott, úgy mire a tűzoltókat hívtam volna, addigra oda is értem a ház elé.

A ház előtt még ott volt a mentő, - a két mentős épp papírokat töltött ki -, úgyhogy nagyon megörültem: mondtam nekik megjöttem, én vagyok a fia, itt a kulcs menjünk.

A válasz az volt, hogy ők már most nem fogják apámat elvinni, mert visszarendelték őket., úgyhogy hívjam újra a mentőket és kérjek új kocsit.

Könyörögtem, hogy segítsenek mégiscsak (a kórház öt perc kocsival), aztán persze már kiabáltam velük, de simán elhajtottak.

Újra hívtam a mentőket, mondtam, hogy most már itt vagyok be tudnak jönni, stb... Erre megint visszairányítottak az ügyelethez: szabály az szabály.
Ügyelet ismét, - újra elmondani az egész esetet, mert már más orvos volt bent, jó küldik a mentőt.

Újabb fél óra: és visszajött ugyanaz a mentőautó ugyanazzal a két fickóval, akik nagyon csúnyán néztek rám.

Apám természetesen járni, állni beszélni már nem tudott, szarban és vérben fetrengve ült a földön - én mostam le és adtam rá valami ruhát amíg a mentők újra kiértek.

Innentől már húsz perc alatt a kórházban voltunk (4.-ről kellett lépcsőn lecipelni; pedig délután még járni is tudott volna).

A kórházban is vártunk még vagy 20 percet egy orvosra, mert volt bent egy késeléses eset (két embert egy ügyeletes kórház ambulanciáján nem tudnak egyszerre ellátni?), de végül egy újabb fél óra múlva már túl voltunk a diagnózist megerősítő CT-n.

Az első mentőhíváshoz után majdnem öt órával jutott kórházba egy egyértelműen stroke gyanús ember egy közepes méretű városban, 2 kilométerre a kórháztól.
Először fel akartam jelenteni a mentősöket, az ügyeletet mindenkit, de végül letettem róla, egyrészt mert a mentősök odajöttek bocsánatot kérni, másrészt pedig mert épp elég volt utána apámat ápolni.

Lassan négy év elteltével szerencsére már kezd jobban lenni, de rengeteg olyan károsodást szenvedett, ami úgy tűnik már visszafordíthatatlan.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 18:37:27

@Бабаяга: tom, oktattam őket :D, de német nyelven csak budapesten teljes a képzés, a többi helyen asszem csak az első 2 év

csutkababa 2012.06.11. 18:53:13

@Tiltsuk Bea:

Mivel ünnepes hosszú hétvége volt, a mentők azt mondták, ők csak úgy nem mehetnek ki, ha az ügyelet küldi őket. Vagyis először az ügyeletet kell hívnom, és majd ők eldöntik, hogy az eset súlyossága alapján kimegy-e az ügy. orvos (2-3 óra múlva), vagy küldetnek mentőt.

uramatyám, már ez úgy ahogy van, nem igaz! A mentőnek ilyen esetben ki kell mennie! ha csak mentőgépjármű van, nincs esetkocsi, akkor is! Esetfeladatot fog akkor ellátni, ha olyan állapotban van a beteg, hogy meghaladja a kompetenciáját, kér segítséget, azonnalra, ami lehet kiegészítésként ügyelet, de leginkább esetkocsi. De addig is, obszervál, vérnyomást, vércukrot, pulzust mér, tudatállapotot vizsgál, ha kell, elkezdi az újraélesztést.
Nagyon sajnálom édesapádat...

ulpinus 2012.06.11. 18:57:08

@Aliem:
Akkor a lényeg: a beteg kellemetlen, bunkó, orvosilag képzetlen stb. Mégis ez volt a szerencséje, mert addig kapálózott, amíg ellátást is kapott és nem feküdt be aszalódni az elfekvőbe.

Gratulálok amúgy az online sütés távdiagnosztikai másoddiplomához. Elképesztő, milyen tárgyak kerülnek már be a curriculumba...

Semper Fidelis 2012.06.11. 19:11:49

@Tiltsuk Bea: Mindjárt jönnek az ügyeletesek és jól megmagyarázzák ne aggódj. Rád sütik, hogy hazudsz, meg hogy kitaláltad, és egyébként is. Én már csak tudom, bekommenteltem már a feleségem sztoriját, meg a sajátomat is. Kijelentették itt, hogy én hazudok, ilyen nincs, csak kitaláltam. Ja, persze, az embernek más dolga sincs, mint kitalál...

Semper Fidelis 2012.06.11. 19:14:22

@Aliem: "Ráadásul a posztolóról online süt hogy egy hiszterika. "

Ez ám az online távdiagnosztika. Gratula. Hisztérika. ja. Nem tudom, hasonló esetben is ilyen nagy lenne-e a mellény.

Igazság, hol vagy? 2012.06.11. 19:21:33

Talán mindenkinek el kellene gondolkozni azon mit is jelent az,hogy saját felelősségre,orvosi tanács ellenére nem fogadom el a kórházi megfigyelést.Ezek után kár hibáztatni bárkit is.

alfa.orionis 2012.06.11. 20:26:52

A kommenteket olvasva egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy egy levelező orvosit el kellene még végezni (a jog mellett).

A mi családunkban szinte senkinek nem fáj semmije-vagy csak alig.Amikor más fetreng és ordít a fájdalomtól, mi fintorgunk meg szuszogunk. Soha senki nem hiszi el, hogy tényleg baj lehet.Legutóbbi példa a lányom, aki egy vasárnap reggel és este is alhasi görcsökkel ment az ügyeletre(mondjuk otthon négykézláb mászott már), ahol görcsoldót kapva elküldték, mondván úgyse csinálnak vele sehol semmit. Másnap nőgyógyász, sorbanülés, rohamműtét. Mínusz 1 petevezető többszörös tekeredés és vérző ciszta miatt. Köszike, ügyelet, szép volt!

csutkababa 2012.06.11. 20:45:31

@alfa.orionis:
Ez is kétoldalú dolog ám...
ha esetleg az ambuláns naplón az szerepel, hogy továbbra is fennálló panaszok esetén ide és ide fordulni ajánlott, akkor sajnos nincs igazad.
A leírásod alapján petefészek-ciszta volt, ami kocsányos volt, ezért tekeredhetett, mellette lehet, meg is repedt, és a hasüregbe szivárgott a vér.
Valóban, UHgal (douglasban folyadék) és kétkezes nőgyógy vizsgálattal (fájdalom)szokták észrevenni valamint 2 óra különbséggel vérkép, ha csökken a hemoglobin, valszeg vérzik, feltáró op javasolt. Mellette ki kell zárni a méhen kívüli terhességet is.
A fenti állapot ún. akut has kórképet is tud okozni, azt a fájdalmat már senki sem sziszegi el.

Jobbulást a lányodnak.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.11. 21:13:51

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "a CT meg bizonyítottam agyrákot okoz, akkor most megCT-znél minden fejfájóst?"

Ja, nem tudtam, hogy te vagy a gyomai ember, aki benéz, oszt nem lát semmit.
Van dr a nevem előtt, de azért operálni nem mernék, és nem mondtam olyat sem, hogy cétézni kellett volna a posztolót.

Azt mondtam, hogy a tünetek eligazítják az orvost, de ha azokat hanyagul tárják fel, akkor fordul elő, hogy 4 orvosból egy sem ismeri fel az agyvérzést. Talán a beidegződött "tünetek" az elmúlt tízévekben változhattak is, mint ahogy az emberi betegségek is változtak. Talán ezen is elmeditálhatnál.

Úgy sejtem felcser vagy, ezért inkorrektnek tartom, hogy a CT-nek ingyen antireklámot csapsz. Valsószínűleg nem fogok oda menni, ahol te ténykedsz.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.11. 21:16:58

@Aliem:
Honnak tudom? Innenen:"...jött az ügyeletes. Kérdezte, mi a panasz. Elmondtam. Megmérte a vérnyomásomat: 140 volt. Legyintett. Ez jó, nem magas. Mondtam: de nagyon fáj a fejem. Hát nagy nehezen adott egy eseti vérnyomás csökkentőt és írt egy másikat,..."

Olvass is néha.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.11. 21:20:05

@csutkababa:
Tudnom kéne mi az a SAV? Nem az orvosoknak kellett volna tudni?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 21:43:07

@látjátok feleim szümtükkel: nem én találtam ki, hogy az ionizáló sugárzás rákot okoz. ne is gyere, egyrészt mert az neked sem jó, másrészt mert én se szeretem a szemetet

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 21:44:41

@alfa.orionis: mondjuk az elementáris dolog, hogy hasi fájdalommal sebészetre megyünk. mit vártál az ügyeleten? melyik ügyeletnek van ultrahangja? az ügyelet tünetileg kezel betegségeket

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 21:47:26

@látjátok feleim szümtükkel: subarachnoideális vérzés. az arachnoidea az egyik agyhártya a 3 közül (pókhálóhártya a magyar neve) ez alatti vérzés a SAV

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 21:48:49

@látjátok feleim szümtükkel: "elmondtam" ebbe sok minden belefér, az is, hogy naponta szokott fájni a fejem de most nagyon

jágör68 2012.06.11. 21:58:06

140- es- valszeg systolés- vérnyomásnál nem valószínű agyvérzés fiatal nőbeteg esetén.
Maximum, ha aneurizmája van (Marfan- Szindróma keretében pl), sajnos az olyan ritka, hogy Svédországban is simán nem gondolnak rá.
Viszont:
több napja fennálló, nem csillapodó, sőt erősödő fejfájás és új tünetek jelentkezésekor igenis indokolt a koponya CT, de neurológus mindenképp.
Most ez meg is történt-5. orvos.
Minden fejfájós 140- es vérnyomásosnak - ELSŐRE- nem csinálunk koponya CT.
De nem csinálnak Svédországban, Németországban sem- max. magán szolgáltatónál, 100% térítés ellenében.
Még 1x: ELSŐRE semmiképp.
Vannak olyan ritka kórképek- pl megfázás a Szaharában- amikre elsőre, másodikra, de még harmadikra se biztos, hogy gondolunk.

Aliem 2012.06.11. 22:30:44

@látjátok feleim szümtükkel:
Te olyan vagy mint a politikusok, állsz a fehér fal előtt és hangosan magyarázod hogy fekete. Az általad írt idézetbe többszöri olvasás után sem találok még csak utalást sem arra hogy szokott e a beteg feje fájni, vagy hogy ez egyáltalán felmerült e vagy sem.
Egyébként teljeséggel lényegtelen az ügy szempontjából, mindenki kórházba küldte a beteg ahol megpróbálták elátásban részesíteni de ő azt visszautsította. Első alkalommal pedig jobban lett, felteszem ez azt jelenti hogy enyhült a fejfájása, pedig az elmondás alapján még csak fájdalomcsillapítót sem kapott.

Aliem 2012.06.11. 22:32:52

@alfa.orionis:
Biztos a lányod is hálás neked amiért amikor négykézláb mászot a fájdalomtól otthon, te elvitted az ügyeletre...

Aliem 2012.06.11. 22:37:35

@Semper Fidelis:
Valószínűleg ha olyan mértékű fejfájásom lenne mint amit a posztoló leír megelégednék egy vacak kis rtgs kórházzal is, csak kapjak valami fájdalom csillapítót végre.

alfa.orionis 2012.06.11. 22:41:55

@csutkababa:
Pontosan az volt. Nemcsak mellette, rajta, benne.És elsziszegte, mert sima hastapintás után is csak azt mondta, hogy "hát eléggé fáj". Pedig a lelkére kötöttem, hogy nagyon fájjon!Az ambuláns naplón valami olyan volt, hogy továbbra is fennálló panaszok esetén keresse fel a háziorvosát. Ez a nesze semmi. Csak párhuzamként említem az esetet, hiszen itt sem volt egy többletgondolat sem. Nem mondták, hogy lehet ez meg ez, induljunk tovább ide meg ide. Köszi, már jól van.:)

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nézd, ott kezdődik, hogy fogalmunk sem volt, melyik sebészet lenne ügyeletes, és ott épp milyen sebész kezébe kerülne.A cisztának még a gondolata sem merült fel bennünk, a vakbelét meg már régen kivették. Tehát még végig szenvedte az egész vasárnap éjszakát, reggelre összetelefonáltunk egy belgyógyász-nőgyógyász-urológus triót, a nőgyógyászunknál kezdtünk és pont beletaláltunk.

Aliem 2012.06.11. 22:46:37

@ulpinus:
Ez a beteg sajnos bunkó (ez nem jelenti azt hogy a többi is az lenne), mégpedig azért mert azok után hogy saját felelőségére távozik a kórházból, majd baja lesz az orvosokat kezdi el vádolni, össze vissza hazudozik hogy őt haza küldték agyvérzéssel stb. Ezt bunkóságnak hívjál magyarul.
Egy olyan kórház ahol a beteg véleménye szerint nincs CT (hogy ezt honnan veszi azt nem tudom) az persze csak elfekvő lehet.
Kapaszkodj meg. Jelenleg angliában dolgozm egy jól menő magán kórházban ahol 3 műtőben operálnak napi 16 órában és képzeld, nincs CT. Ha szegény betegek tudnák hogy egy ilyen elfekvőért fizetnek edott esetben több 10.000 fontot....

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.11. 22:50:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "...én se szeretem a szemetet."

Miért, még ki nem szereti? Vagy csak benéztél a tükörbe?

alfa.orionis 2012.06.11. 22:56:03

@Aliem:
Te szedsz valamit ész ellen vagy eleve is komoly hiányod van belőle?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 23:03:28

@alfa.orionis: van még száz más dolog is a hasban ami begyulladhat, kilyukadhat, megcsavarodhat. az esetleges halállal szemben milyen kifogás az, hogy "fogalmunk sem volt, melyik sebészet lenne ügyeletes". a hasi kórképek jó részébe, és a jelen esetben leírtba is bele lehet halni ha sokat gondolkodik az ember.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.11. 23:04:22

@látjátok feleim szümtükkel: rád gondoltam konkrétan, azért többes számban mert a többi kollégámat is meg szeretném menteni az olyanoktól mint te

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.11. 23:10:54

Azárt egy-két felcser elég szép önarcképet festett magáról, de sajnos az empátia igen csak hiánycikk náluk. Talán meg is van az egyik oka az egészségügy mai helyzetének. Régen is voltak orvosok, ct-k nélkül is diagnosztizáltak, de emberszámba vették a beteget.

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Én tisztelem az ORVOSOKAT ( már aki megérdemli ), de te nem látszol annak.

alfa.orionis 2012.06.12. 00:22:26

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ez igaz-ezért is gondolom, hogy kellene az a gyorstalpaló orvosi kurzus!
Ezen kívül kellene némi odafigyelés az orvosok részéről, nem? Meg tájékoztatás. Ha én most beütöm a keresőbe, hogy ügyeletes kórház, sebészet, semmi nem fog előjönni, ami hasznos.Honnan fogom megtudni? Felhívom az ügyeletet?? A mázlifaktor nélkül piszok rosszul járhat az ember. A férjem baleset szenvedett vidéken, összegipszelték mint egy múmiát,és megmondták, hogy a ripityára törött karját csak 3 nap múlva tudják műteni, akkor lesz olyan orvos, aki meg tudja csinálni.Persze nem orvos mondta, hanem valaki az aggódó ápolószemélyzetből.(mivel azonnal leutaztam, amint megtudtam)Hoztam is haza,végigtelefonálva az utat, hogy hova szállítsam éjnek évadján, ahol meg is marad a karja.(mert ugye, ha gyorsan akarom, nekem kell, a mentő ismeretlen hosszúságú időintervallummal működik..."kellemes" utazása volt, de gyorsan lezavartam, azóta is csodálkozom, hogy se rendőr, se radar nem volt, ez is mázli)A sebész meglátta a gipszet, szinte sírva szedette le róla, mert azt a sérülést úgy nem lett volna szabad rögzíteni.Csak az ő zsenialitásán múlt, hogy most nem béna az emberem, aki 1 évig betegállományban volt. Vagyis kénytelenek vagyunk gondolkodni, információt gyűjteni és a szerencsére hagyatkozni. Mindez akut esetekben lehet veszélyes, de ugyanolyan veszélyes ész nélkül bízni bárkiben csak azért, mert van két betűcske a neve előtt, miközben semmit nem tudunk a kvalitásairól.

Aliem 2012.06.12. 00:53:28

@alfa.orionis:
Kár személyeskedni.
Saját elmondásod alapján te lekülted a görcsöktől négykézláb mászó lányodat az ügyeletre és azt tanácsoltad neki hogy mondja azt hogy nagyon fáj. Hát nem tudom, biztos jól van ez így, én azért biztos elvittem volna (igaz én nem levelezőn végeztem az orvosit). Ezek után elment az ügyeletre ahol kapott görcs oldót és haza küldték. Amikor kiderült hogy komoly baja van akkor azt te az ügyeletes orvosnak tudtad be.
Na most két dolog lehetséges.
1. a lányod nem négykézláb mászot a görcsöktől amikor elkülted az ügyeletre, tehát nem mondtál igazat.
2. ha a lányod mégiscsak négykézláb mászot akkor nem tudom hogy milyen jogon vonsz bárkit is felelőségre. Az ügyeletes orvos legalább görcsoldót adott neki. Mégiscsak humánusabb volt mint te. Az hogy a petevezetékét el kellett távolítani nem az ő hibája, kár neki "köszönni" az egészet. Az ő ténykedése legalább a lányod fájdalmát csillapította, nem úgy mint az oda-vissza út egyedül.

huhhhu 2012.06.12. 01:15:29

Gyomorforgató ami ezen a blogon megy. "Orvosok", "ápolók/ápolónők", vagy akik annak adják ki magukat. A legszánalmasabb az, hogy ha valóban azok, akiknek mutatják magukat, akkor ugyanezzel a nagy arccal állnak a beteggel szemben is. Gyalázat. Nagyon ráférne az egészségügyi ellátásra egy alapos vizsgálat. Felháborító a hozzáállás a betegekhez. Mi az, hogy hisztérika? Mindennek oka van. Ha valaki saját felelősségére elhagyja a kórházat, annak oka van. Talán ez a nagy mellény, ez a nagy arc elég ahhoz, hogy a beteg továbbmenjen.

Aliem 2012.06.12. 01:31:12

@huhhhu: Persze hogy oka van. Olvashattad, nincs CT. Szó nem volt arról hogy azért ment volna el mert nagy volt az orvos arca.
Idézek:
"Ő is a helyi korházba akart utalni megfigyelésre. Nem mentünk be. Itt a helyi korházban a röntgengépen kívül semmi nincs."
Valóban gyomorforgató ami a magyar egészségügyben és ezen a blogon zajlik, de nem az orvosok hanem a betegek részéről. Az ilyen jellegű műfelháborodások meg vizsgálat követelések biztosan nem segítenek a dolgon. Azért mert le írjuk az igazságot kár megsértődni, sárdobálás helyett inkább el kéne gondolkodni hogy mivel lehetne az orvosokat itthon tartani, ugyanis ők mennek tovább nem a betegek.

alfa.orionis 2012.06.12. 01:40:14

@Aliem:
Te sehogy nem végezted el az orvosit, mert a minimális logikád is hiányzik. Ez nem személyeskedés, ez tény.
1) A lányom felnőtt nő.
2) Négykézláb mászott.
3) Elvittem, mert megkért.
4) Elküldték, görcsoldóval.
5)Este visszamentünk, újabb fájdalomcsillapító+görcsoldó.Megint elküldték, hogy semmi komoly.
6)Még egy rossz éjszaka.
7)Reggel nőgyógyász+ műtét. Még nincs gyermeke, viszont már csak egy petefészke és petevezetője maradt. Felfogod?Rábízta magát két ügyeletes orvosra, egyiküknek sem jutott eszébe "semmi komoly" a hasi görcsökről. Idézzem, mit mondott a nőgyógyász a kollégái hozzáállásáról?

+1) Nem hazudok, nincs rá szükségem.
Te viszont másodszor írod a "mászott" szót egy t-vel, ami engem kurvára idegesít. A stílusod is, szóval csá "doktor"!

Aliem 2012.06.12. 01:44:47

@alfa.orionis:
"Legutóbbi példa a lányom, aki egy vasárnap reggel és este is alhasi görcsökkel ment az ügyeletre"
"a lelkére kötöttem, hogy nagyon fájjon"

huhhhu 2012.06.12. 02:08:14

@Aliem:
A késői időpontra való tekintettel most csak 2 megjegyzésem lenne...
1. leírjuk és nem "le írjuk"
2. nézz utána a degradálás szó jelentésének, mielőtt használod.

Aliem 2012.06.12. 02:15:49

@huhhhu:
Örülök hogy tartalmi kifogásod nincs az általam leírtakkal szemben.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.12. 06:57:46

@Aliem: Te magad vagy a tartalom. Nincs benned annyi ész, hogy a beteget és az esetről készült leírását ne a magad szemszögéből nézd. Tudod lesz majd rá eset, amikor a te hozzátartozód is ( mint laikus ) hasonlókon fog átmenni, mert találkozik egy hozzád hasonlóval, aki leszarja, hogy az ő rokona orvosnak nevezi magát. Tudod szokták néha a hóhért is akasztani.

Tempus-Anh 2012.06.12. 07:26:59

@Aliem:
"Lelkére kötöttem, hogy nagyon fájjon"
Pffff...
Hagyd, ez körülbelül a keresztmetszete a mai magyar betegtársadalomnak.

huhhhu 2012.06.12. 08:43:10

@Aliem:

"Örülök hogy tartalmi kifogásod nincs az általam leírtakkal szemben."

Te tényleg ennyire sötét vagy?

"A késői időpontra való tekintettel most csak 2 megjegyzésem lenne..."

Szerinted ez azt jelenti, hogy nincs tartalmi kifogás? Jéééééézus...

Na nesze tartalmi kifogás:

"Persze hogy oka van. Olvashattad, nincs CT."

"Hívott mentőt. Este 10kor kaptam infúziót, csináltak CT vizsgálatot.
Ott azonnal tudták, mi a bajom! Stroke volt."

Nem csak a nagy arc, de a felületes ellátás is elriasztja a beteget. És elmondanám, hogy igaza volt a betegnek, mert már legelőször CT-t kellett volna csinálni, nem nézegetni, figyelgetni, amíg szép csendben meghal.

Addig nem lesz itt változás, amíg nem vonják felelősségre az orvost/ápolót minden egyes elszúrás, felületes ellátás miatt. Az nem lehet kifogás, hogy kevés a pénz. Ez hivatás. Aki nem tudja szívvel-lélekkel csinálni, akinek a fejében csak számok járnak, nem a beteg gyógyulása, az menjen kapálni. Nem leszünk rosszabb helyzetben, mert az ilyenek jelenleg csak a statisztikát változtatják. A betegek nem érnek vele semmit.

2012.06.12. 08:45:15

@csutkababa: Az ott a háttérben a Campus Mitte gyönyörű, XVIII. századi épülete! Könnyek szöknek a szemembe, ha az ottani gyakorlatomra gondolok.

Ha I. Frigyes tudta volna, hogy egy pestisház megalapításával minek az alapjait rakja le...

A Charité egy más dimenzió. Annak a kórháznak és egyetemnek annyi Nobel-díjasa van az ott végzett munkából, mint amennyit Magyarországnak születésből.

És őmellettük voltak még neves alakok, Rudolf Virchow (a sejtpatológia megalkotója, nem szerette Semmelweist), Hans Gerhard Creutzfeld (aki a róla és Jakobról elnevezett kór leírója) és persze az élők közül Gero Hütter hematológus, aki egy leukemiás HIV-fertőzött betegbe ültetett át egy speciális csontvelőt (CCR5-Δ32 mutáció), aminek köszönhetően a HIV-vírusok száma az analitikailag kimutatható alá csökkent a szervezetében, gyakorlatilag ez volt az első komplett gyógyítása a HIV-fertőzésnek.

karcsibácsi 2012.06.12. 08:57:24

@R.-né Kerrigan Sára:
Valakinek meg kellene már alaposan korrigálni ezt a Sacit.
Ha az autója elromlik, nehogy szervízbe vigye! Összevissza vizsgálnák csak, de tuti nem jönnének rá, hogy mi a baja!

karcsibácsi 2012.06.12. 09:01:58

@huhhhu:
Te tényleg ennyire sötét vagy.
(téged idézlek, csak kérdőjel nélkül, mert a választ magad adtad meg)

marand22 2012.06.12. 09:24:07

@Sokorai_Atala:
(Mai) protokoll szerint a legtöbb esetben (tehát rutinszerűen) nem szükséges kórházi megfigyelés áramütés után, KIVÉVE ha eszméletét vesztette az áramütéskor (vagy utána), vagy 1000 V-nál nagyobb feszültség ütötte meg. Régi az a protokoll, ami alapján ellátták a gyerekedet.
Elektromos áram alapvetően 2 szövődményt okozhat:
1. Amennyiben a szív ingerületvezető rendszerén, ill. a szívizomzaton keresztülmegy, ingerületvezetési zavarokat és/vagy ingerképzési zavarokat okozhat (előbbi lassú pulzust, utóbbi gyors pulzust eredményezhet és szívmegálláshoz vezethet, ennek tünete az eszméletvesztés). Ilyenkor lássa kardiológus.
2. A nagyfeszültségű váltóáram (nagyteljesítményű egyenárammal ritkán futunk össze) a szövetek felmelegedését okozza, ezáltal roncsolja azokat, a szokásos 220 V csak áramjegyet eredményez az áramnak a bőrrel történő érintkezése helyén (bemeneti és kimeneti áramjegy). 1000 V felett képes az áramütés olyan - akár a mély szöveteket is károsító - roncsolást, égést eredményezni, mely súlyos szövődményekhez vezethet (sepsis, shock, CRUSH syndroma, stb.). Ilyenkor traumatológián vagy még inkább égési osztályon van a sérült helye.

Aliem 2012.06.12. 09:37:25

@huhhhu:
Olvasd el hogy mit ír a többi orvos kolléga arról hogy kell e CT-t csinálni fejfájás esetén.
Egyébként kevés orvos megy kapálni. Inkánn külfödre mennek, ott tisztelet tudóbbak a betegek, számon kérnek minden felületes ellátást és még meg is fizetnek. És közel sincs annyi paraszt mint itt...

huhhhu 2012.06.12. 09:50:53

@Aliem:

Megsúgom neked, hogy külföldön hamar lapátra kerülnének azzal a mentalitással, azzal trehánysággal, amit itt produkálnak. Az tény, hogy nagyságrendekkel többet keresnek. Ezzel nincs is semmi gond. Akkor tessék elmenni. Mindenkinek jobb lesz. A kormány rákényszerül, hogy megfizesse a JÓ, TISZTESSÉGES orvoslást, a beteget is emberszámba veszik, mindenki jól jár. Magas fizetést az orvosoknak, azonban az elszúrásokat, trehányságot szigorúan számon kell kérni. Gyakorlatilag most ott tartunk, hogy a beteg lapos kúszásban közelítse meg az orvost a bankszámláját lobogtatva. Hát ez nem vezet sehova.

karcsibácsi 2012.06.12. 09:51:57

@alfa.orionis:
" egy levelező orvosit el kellene még végezni (a jog mellett)."

Te nem végeztél jogot. Sem levelezőn, sem nappalin. Honnan tudom? Ismerek pár jogászt. De nem kell ahhoz jogásznak lenni, szerintem minden, 8 általánost végzett ember is tudja, hogy orvosit nem lehet levelezőn végezni... Szóval, inkább azon kellene gondolkoznod, hogy megszerezd az érettségit. Levelezőn.
Jut eszembe: két rendőr beszélget:
- Képzeld, beiratkoztam a gimnáziumba.
- Ne mondd, megtanultál írni?
- Dehogyis, nem levelezőre.

karcsibácsi 2012.06.12. 09:54:15

@karcsibácsi:
Ugyanez szőke nőkkel:

- A barátom a műegyetemre jár.
- Az semmi, azt enyém a valódira.

cenzorilla 2012.06.12. 09:56:19

Kérek beteget, orvost és olvasót.

Beszéljetek egymással úgy, mintha orvos-beteg kapcsolat lenne.

Beteg belátóan (ne akarjon okosabb lenni), orvos tudós módján.

Nem akarok törölni, fontos és érdekes a probléma, érdemes lenne beszélni róla.

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 10:22:23

@karcsibácsi:

tegyük fel, hogy azt érzed, valami nem stimmel az autód fékjével. beviszed a szervizbe, elmondod a szakinak, hogy valami nem kerek a fékkel, majd a szaki hümmögve körüljárja az autót, és közli, hogy szerinte a kipufogódobbal van a baj.

te tényleg otthagynád egy ilyen "mesternél" az autódat?

karcsibácsi 2012.06.12. 10:32:16

@R.-né Kerrigan Sára:
A példa nem jó, mert a beteg panaszait okozhatta (volna) pánikbetegség, a fékhibát viszont a kipufogó dob kilyukadása nem. Ha analógiát akarunk, akkor az a következőképpen lenne korrekt:

"érzed, valami nem stimmel az autód fékjével. beviszed a szervizbe, elmondod a szakinak, hogy valami nem kerek a fékkel, majd a szaki hümmögve körüljárja az autót, és közli, hogy szerinte" nincs komoly baj, csak a fékbetétet kell kicserélni. Másnap, miután lekapta a kerekeket és megvizsgálta a fékbetétek, féktárcsák, fékcsövek stb. állapotát (értsd: elvégezte a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat), közli, hogy nem, a fékbetét a hunyó, a baj nagyobb, nem megfelelő a nyomás, eresztenek a fékcsövek, ráadásul barázdásra kopott a tárcsa is, az egész rendszert cserélni kell.

Hülye, lekiismeretlen kókler volt vajon a szerelő, mert előzőleg mást mondott?

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 10:41:25

@karcsibácsi:

nana, aljas módon csúsztatsz, a posztbeli esetben szó nem volt lelkiismeretességről,fájt a beteg feje, EKG és vérnyomás rendben, a doki meg - nehogy gondolkodni kelljen - bemondta, ami neki a legegyszerűbb: pánikbetegség.

Akkor lett volna korrekt, ha azt mondja, hogy nézze hölgyem, fogalmam sincs mi baja, feküdjön be, csinálunk egy csomó vizsgálatot, és kiderítjük. De ez így, hogy közli a diagnózist (mert muszáj a Dr. House-t előadni a betegnek) és mindenféle további vizsgálat NÉLKÜL ad neki depresszió elleni gyógyszert, az igenis kóklerség.

alfa.orionis 2012.06.12. 11:12:59

@karcsibácsi:
Segítek: ne szó szerint értsd!
Keress mögöttes tartalmat.
Mond neked az a szó valamit, hogy irónia?

karcsibácsi 2012.06.12. 11:16:07

@R.-né Kerrigan Sára:

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Gyengébbek kedvéért ezt magamra értettem, és a Te "aljas módon csúsztatsz" kirohanásod váltotta ki.
Amúgy nemcsak logikusan gondolkodni, hanem olvasni sem tudsz, vagy elfelejted, amit 5 perce olvastál. Az antidepresszánst a "doki" azután javasolta, hogy a beteg a kórházi felvételt megtagadta.
Na mék a korcsmába, a pálinka kevésbé ártalmas mint az a sok hüjeség, amitt öszehórdótok ittenla.

alfa.orionis 2012.06.12. 11:23:49

@cenzorilla:

Te tudod, ki az orvos, ki a beteg, ki az olvasó?
És főleg, ki a troll?

A betegnek a saját problémája a fontos, ha erre itt az orvostól-akinek csak egy a sok közül-ugyanolyan kioktató, esetenként lenéző választ kap, azzal csak megerősödik benne az az érzés, hogy tucatáru, cserélhető, félredobható.
Az (értő) olvasó, mint kívülálló, próbál egyensúlyt teremteni.

A troll meg troll, örömét leli a kekeckedésben.

(Meg vannak még a szövegértésben gyengén teljesítők.)

Nem egyszerű ez! :)

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 11:26:05

@karcsibácsi:

"Az antidepresszánst a "doki" azután javasolta, hogy a beteg a kórházi felvételt megtagadta."

ja, hogy ez ilyen automatikus dolog, hogy ha a beteg nem akar bennmaradni, akkor alapos vizsgálat nélkül adnak neki antidepresszánst. nahát, a sok hülye drogos ha ezt tudná, ott állnának sorban fejfájással.......

Aliem 2012.06.12. 11:29:01

@alfa.orionis:
Nagyon csöndben maradtál a lányod ügyében...
Rossz ugye amikor arra sem emlékszel hogy mit írtál 2 kommentel ezelőtt? Mert ugye a "ment" magyarul nem azt jelenti hogy vittem.
Azt hiszem a minimum ezek után egy bocsánat kérés lenne, bár nyílván ez nem fog megtörténni.

karcsibácsi 2012.06.12. 11:31:01

@cenzorilla:
Ebben talán nincs igaza, kedves Cinderella.
Ez a fórum nem orvosi rendelő vagy kórházi kórterem, az itt felszólalók nem orvos-beteg viszonyban vannak egymással. Szabad országban mindenkinek joga van véleményt, akár sarkítottan negatív, méltánytalanul elítélő véleményt alkotni és mondani a másik emberről, vagy ad absurdum egy foglalkozásról, ahogy itt rendszeresen meg is teszik. Nem mondom, hogy jól esik, vagy egyetértek vele, de tudomásul veszem, hogy vannak ilyenek...
Ha nagyon nagy marhaságnak tartom, amit írnak, akkor legfeljebb közlöm, vagy ha nagyon felszalad a pumpa (zaklatott, piás beteghordóknál ez biz néha előfordul) én is lehülyézem az illetőt
(az igaz, hogy rendre meg is bánom, és sajnálom, ha a párbeszéd kocsmai szintre süllyed, ahol egyébként szívesen időzök). De mosmá télleg mennem kell mer az elvonási tünetekkel nem szabad huzakodni.

alfa.orionis 2012.06.12. 11:52:10

@Aliem:

Azt sem írtam, mit reggeliztem.
Oktondi.

qbr 2012.06.12. 11:55:14

@R.-né Kerrigan Sára:
A gyógyszerre adott tüneti változás sokszor ömmagában is diagnosztikus értékkel bír.

A beteg életkorából adódóan egy valószínű feltételezése volt az orvosnak, hogy ez egy pánikroham volt.
Amit adott, az valószínűleg egy SSRI antidepresszáns lehetett, amelyet általában pánik kezelésére is használnak - és emellett benntartotta megfigyelésre (hiszen ott bevette a beteg, és csak a későbbi hányás után távozott saját felelősségére)

Két eredménye lehetett a gyógyszer beadásának:
1. enyhülnek a panaszok = nagymértékben emeli a diagnózis helyességének valószínűségét
2. nem változnak / súlyosbodnak a panaszok = nagymértékben csökkenti a diagnózis helyességének valószínűségét.

Mikor a gyógyszer azt eredményezte, hogy a beteg nemcsak nem lett jobban, hanem hányt is tőle, "abban a pillanatban infúzióért szaladtak, hogy biztos elkaptam a hányás-hasmenéses betegséget, ami akkor volt járvány."
-> azaz máris változtattak a lehetséges diagnózison a tünetek változását követve.

Azért lett volna jó, ha benn marad megfigyelésen a beteg, mert nagyobb valószínűséggel szűkítették volna le a diagnózist stroke-ra, mint úgy, hogy naponta egy orvos (és mindig más) néhány percre megjelent a beteg otthonában.
Hangsúlyozom: egyáltalán nem biztos, hogy a kórházban kiderült volna, előbb, mindössze nagyobb lett volna a valószínűsége.

qbr 2012.06.12. 11:56:48

@R.-né Kerrigan Sára: Nem, ezt rosszul olvastad:
"Kaptam egy bogyót, ami kiderült, hogy depressziós betegeknek van. Eltelt negyed óra (még mindig a vizsgálóban voltunk) és – bocsánat - , de hánytam. Abban a pillanatban infúzióért szaladtak, hogy biztos elkaptam a hányás-hasmenéses betegséget, ami akkor volt járvány.

Saját felelősségre hazamentünk."

qbr 2012.06.12. 11:58:33

@R.-né Kerrigan Sára:
Bocsánat, most látom, hogy @karcsibacsi olvasta rosszul

kutykuruty 2012.06.12. 11:59:23

@qbr: ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni -és ennek már semmi köze a poszthoz -, hogy az antidepresszánsok kb. két-három hét múlva hatnak.
Én feltételezem, hogy inkább szorongásoldót -xanax, frontin - kaphatott, az hat azonnal.

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 12:46:57

@qbr:

én ezt aláírom, de a kérdésem még mindig az, hogy miért nem lehet férfiasan bevallani, hogy fogalmunk sincs, mi a baja? félig meddig ex has bemond a doki valamit (és az nem érv, hogy a fejfájás lehet a pánikbetegség tünete, mert kismillió más betegségnek is az), amiről a beteg érzi-tudja hogy nem az a baja? én sem maradtam volna bent, mert mindenféle megalapozottság nélkül eleve prekoncepciója volt az orvosnak, és vélhetően később is azzal lett volna elfoglalva, hogy a pánikbetegséget igazolja.

Dr.laikus PhD 2012.06.12. 12:51:19

@R.-né Kerrigan Sára:

Csak el kellett mondani, hogy a valós diagnózisig megfigyelésre érdemes ott maradni.
Másként miért mondták volna?

Nem maradt, nem bízott.

karcsibácsi 2012.06.12. 12:55:40

@qbr:
bocsánat, azt hiszem, jól olvastam.

" Mondta orvos, hogy bent fog megfigyelésre. Egyikünk sem ment bele.

Kaptam egy bogyót, ami kiderült, hogy depressziós betegeknek van. "

Utána következik, hogy hányt, infuzióért rohantak, de saját felelősségre hazamentek.
Elég zavaros az egész, nehezen kihámozható, hogy pontosan mi történt, de az egyértelmű, hogy "a depressziós betegeknek való bogyót" azután kapta, hogy nem fogadta el a kórházi felvételt.
Vagy mégis én vagyok a hülye.
Az a baj, hugy uhuhu, Korrigálandó Sára, Alfa Centauri, Seperc Fidélió meg a többi IQ bajnok nincs ott ilyenkor a "doki" mellett, hogy megmondanák neki, hogy mit kéne csinálni. Ők is csak utólag osztyák az eszet.

qbr 2012.06.12. 13:25:24

@karcsibácsi: Hm, nehéz eldönteni, én másképp értelmeztem, de lehet, hogy neked van igazad.

@R.-né Kerrigan Sára:
Ez nem ex-has, hanem a tünetek és a beteg jellemzői alapján felállított valószínű diagnózis. Ez később módosulhat, ahogy egyre több adat, mérés, diagnosztikai eredmény kiderül. Azt nem tudjuk, hogy mennyire ragaszkodott volna később ehhez a diagnózishoz az orvos, mindenesetre benntartotta volna megfigyelésre, amire pánikbetegségnél nincs szükség, tehát nyitva hagyta a lehetőséget, hogy módosítsa a diagnózist.

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 13:48:54

@qbr:

"anem a tünetek és a beteg jellemzői alapján felállított valószínű diagnózis"

most tényleg nem kötözködésből, hanem kíváncsiságból kérdezem, hogy a tünetek és a beteg jellemzői alapján hány egyéb betegség lett volna még valószínű? mert szerintem túl sok ahhoz, hogy pont a pánikbetegséget ki lehessen emelni (ami, mint utólag kiderült, ráadásul még tévedés is volt)

Irkutszk 2012.06.12. 13:48:54

@Tempus-Anh: Köszönjük a szakember hozzászólását.

Tempus-Anh 2012.06.12. 14:02:56

@Irkutszk:
Köszönöm a méltatásod...

qbr 2012.06.12. 14:47:15

@R.-né Kerrigan Sára: Erre egy orvos jobban tudna válaszolni, de azt hiszem, ha van egy-egy dominánsabb tünet, az viszonylag jól leszűkíti a lehetséges betegségek körét. Ráadásul nem az a kérdés, hogy egy konkrét tünet hány betegségnek lehet a tünete, hanem adott tünet-együttállások esetén milyen betegség a legvalószínűbb.
Emellett pedig minden egyes lépés kizár egy adott csokor betegséget, és a maradék között lehet továbbgondolkodni.
Tehát jelen esetben -> beteg jelentkezett fejfájással -> többféle fejfájás típus létezik, ebből mondta a beteg az egyiket -> megmérték a vérnyomását -> nem volt kiugróan magas + adtak vérnyomáscsökkentőt -> fejfájás megmaradt -> csináltak EKG-t -> semmi eredménye -> megpróbáltak egy szorongásoldót -> nem segített -> itt lépett ki a beteg az ellátásból saját felelősségére

A fentiek mind egy-egy lépcsőt jelentenek a diagnosztikus gondolkodásban -> kizártak számos lehetséges problémát, és a legvalószínűbbnek az adott pillanatban a pánikbetegség mutatkozott (fiatal beteg, EKG semmi, nincs magas vérnyomás)

Egyébként én elhiszem, hogy frusztráló, hogy nehezen állapítanak meg egy-egy ritkább, vagy az adott embernél kevésbé valószínű betegséget - dehát sajnos így működik az orvostudomány.

És még azt is problémának látom, hogy sokan megsértődnek, ha pszichiátriai probléma gyanúját veti fel az orvos. Ez nem csak butaság (hiszen ezek valós betegségek), hanem a pszichiátriai betegségekben érintettek felé elég sértő is.

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 15:19:32

@qbr:

" megpróbáltak egy szorongásoldót -> nem segített -> itt lépett ki a beteg az ellátásból saját felelősségére"

igen, csak itt eljutunk a sokat emlegetett kommunikációhoz. Mert ugye a szorongásoldó előtt az orvos kerek perec kijelentette, hogy a beteg pánikbeteg, vagyis - szerintem megalapozatlanul - felállította a diagnózist (vagyis nem akarta azt ő már továbbgondolni). és a beteg talán ugyanezt érezte, hogy nem áll olyan biztos lábakon ez a verdikt.

nem lett volna szerencsésebb, ha azt mondja az orvos, hogy egyelőre nem tudom mi a baja, tessék befeküdni, és első körben ezeket a bogyókat beszedni hogy kizárhassuk vagy alátámasszuk pánikbetegséget?

qbr 2012.06.12. 15:31:44

@R.-né Kerrigan Sára: Lehetséges, bár az is lehet, hogy az orvos továbbra is meg volt győződve arról, hogy valóban pánikbetegségről van szó (mert valószínűségi alapon ezt tűnt akkor a legmegfelelőbb diagnózisnak).

Ez nem jelenti azt, hogy egy 1-2 napos megfigyelés során ne változtatott volna a véleményén, vagy másnap a főorvosi viziten ne bírálta volna őt felül a főorvosa.

Az a tény, hogy szerette volna benntartani megfigyelésre, nekem azt mondja, hogy megfelelő gondossággal járt el, mert bár volt egy diagnózisa, nem zárta ki azt sem, hogy esetleg az a diagnózis nem helyes.

R.-né Kerrigan Sára 2012.06.12. 15:37:28

@qbr:

hát igen, ennél közelebb már szerintem nem jutunk az igazsághoz.

mondjuk szerintem azon se kell meglepődni, hogy ha letámadják a beteget azzal, hogy ő márpedig pánikbeteg, akkor a beteg pánikba esik és elmenekül :D :D

Irkutszk 2012.06.12. 15:53:52

@Tempus-Anh: Sok más hozzászólást és vitát olvasva üdítő volt az a néhány szakmai szó.

Sokorai_Atala 2012.06.12. 16:27:35

@marand22: köszi, hála istennek nem volt nagy baj, elméletileg nem emlékezett az áramütésre - tehát lehettet kis kiesés, de megúsza.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.06.13. 23:53:28

Kis késéssel ugyan (mostanában nem olvasom naponta a Praxist), de itt egy cikk, ami a fejfájásokról szól: www.elitmed.hu/upload/pdf/fejfajas_a_mindennapi_orvosi_gyakorlatban-7000.pdf

Egyébként jó lenne egy-egy ilyen történet után tudni, végül is mi lett a kórisme, mert a posztból kb semmi konkrét sem derül ki.

gaborka78 2012.06.14. 19:47:16

Sajnos az utóbbi időben elég gyakori látogató vagyok különböző eü. intézményekben (családban van idős rokon, aki súlyos beteg). Illetve volt nekem is egy kisebb balesetem (járdán egy autó elszabadult kereke oldalról eltalált). Amit látok: a mai számítógépes "modern" rendszerekben kötelező valami diagnozíst írni. Volt olyan eset a beteg előtt elhangzott: asszisztens ül a gép előtt orvos a betegnek ad még tanácsokat, asszisztens kérdez: "és akkor mit írjunk diagnózisnak?" erre az orvos mond valamit ami eszébe jut ami nagyjából emgfelel a kórképnek de érezhető a szavából, hogy tulajdonképpen fogalma sincs mi a baj. Majd tovább küldtek minket még 3-4 helyre, ahonnan aztán "biztos diagnózissal, hiszen le van írva és benne van a számítógépben" elzavartak, hogy ezzel ők nem foglalkoznak. Végül kiderült, hogy totál más volt a baj (nagyjából az amit az első doki mint lehetséges dolog említett, de nagyon nem volt benne biztos). Miért nem lehet oda írni ilyenkor, hogy "lovésem sincs, ezért kérem a további vizsgálatokat, hogy megerősítsék/elvessék a következő gyanúkat..." Miért járt úgy egyik haverom felesége (aki mozgássérült), hogy receptre felírtak neki mankót mint gyógyászati segédeszközt, és ki kellett tölteni az adagolás rovatott és napi 3x1 használatra kapta? Azóta is ezen röhögünk amikor többször használja, hogy neked csak 3x1 kell... Szerintem ez az agyamentség hozzájáról ahhzo, hogy a beteg is összezavarodjon. De ez megint a kommunikáció része. Jártunk, úgy, hogy az orvos megmondta szószerint,m hogy ne haragudjunk de neki lövése sincs mi lehet. És talán menjünk x. területre (tudjuk, hogy nem volt szabályos de nem kaptunk ambuláns lapot a kezelésről, mert mondta bármit írna oda az nem lenne helyes). Utána amikor x. sem nyert és végül egy harmadik helyen kaptunk segítséget, tényleg visszamentünk az elsőhőz, elmondtuk neki, hogy köszönjük és végül ez-és ez volt a baj. Ő is megköszönte és mi is jól éreztük magunkat. Neki nem volt kényszeres, ha már itt van a beteg adjunk neki valami bogyót mert akkor talán nem jön hozzám vissza képzete.

Irkutszk 2012.06.14. 20:14:31

@gaborka78: A számítógépes rendszert nem ismerem, de recepten gyógyászati segédeszköz felírásnál nincs adagolás.

gaborka78 2012.06.14. 20:17:09

@Irkutszk: Én láttam, és kérdeztem miért.Ekkor mondta a barátom, hogy azért mert a program amit az orvos használt nem engedte tovább amíg nem tölttötte ki azt a rovatot. Lehet, hogy nem volt jó a programja, vagy nem volt jól beállítva, de akkor is érdekes.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.14. 22:20:31

@gaborka78: hát pl azért mert van egy halom diagnózis te is keresgélhetsz közte (ICD 10). ezek konkrét diagnózisok, egyet ki kell választani közülük, át lehet ugyan írni őket manuálisan de macerás.
ha meg minden rovatot ki kell tölteni a receptnél akkor csak valamit oda kell írjon az adagoláshoz is (bár ezt talán ki lehet valahogy hagyni emlékeim szerint). ez a számítógépes éra hátránya, olyan mint amikor jelentkezel valahova az interneten és a csillagozott mezőket ki kell tölteni addig nem enged tovább

vomit 2012.06.15. 16:19:47

ki mondja meg ennyibol, melyik orszagrol van szo?
"rundown state hospitals are cutting off vital drugs, limiting non-urgent operations and rationing even basic medical materials for exhausted doctors as a combination of economic crisis and political stalemate strangle health funding."
www.reuters.com/article/2012/06/15/greece-health-idUSL5E8HF17O20120615

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.15. 22:01:31

@vomit: azért egy érdekességre felfigyeltem. görögország nagyobb vagy 40 ezer négyzetkilométerrel, több lakosa van vagy jó 1 millióval és 133 kórházuk van, nekünk meg 200 de így is elégedetlen a nép, hogy nincs a közelben kórház

Fea 2012.06.18. 20:26:48

@qbr: (bár még egy csomó másik embernek is válaszolhatnék ugyanígy): nem tudom, hol lakik a levélíró, de lehet, olyan a kórház, hogy még otthon is nagyobb biztonságban van. Én pl. az elmúlt négy évem nagy részét 200 km-re töltöttem itthonról (nem vagyok pesti!), és az ottani kórház olyan volt, hogy mindenkinek megmondtam, hogy inkább hagyjanak megpusztulni, de oda nem akarok bekerülni. Konkrétan olyat nem láttam, aki jó diagnózissal jött volna ki, és kettő kivételével olyat se nagyon, aki élve.

Amúgy meg én pl. 140-es vérnyomással már nagyon rosszul vagyok, nekem épphogy közelít 90/60-hoz általában. Attól semmi bajom, de fölötte nem érzem jól magam, brrr!

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2017.02.12. 17:16:31

Az alacsony vérnyomás ismerete azonos szintűen alacsony a balkezesség és a hiperaktivitás ismeretével, ezt egy szakcikkben az író becsülettel el is ismeri:
"Mivel az alacsony vérnyomás egészen a közelmúltig nagyrészt az egészségügyi tudományos kutatások érdeklődési körén kívül esett, megbízható, bevált, empirikus terápia még nem áll rendelkezésünkre."
Akkor mi vagy te 107/x ? Beteg az biztosan nem, fogyatékos pedig egyáltalán nem. Több óra 120-130-as pulzus, vérnyomás hol átlag, hol igen magas után irány az SBO. Az akkori vérnyomás 180 felső értékre: vannak itt betegebbek, menjen az ügyeletre.
Mint túlélő javaslom ragaszkodjunk a szemfenék vizsgálathoz. Ha lábon járunk akár magánrendelésen is. Amióta kardiológia látta a szemészeti eredményt, ~110 felső érték tartásához gyógyszer. Mindez másfél hónapba és 2 mentőhívásba került. A kiváltó ok pedig egy rejtőzködő prosztata gyulladás volt. És jól vagyok. Üdv!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása