Meg is halhattam volna

2012.06.06. 07:24

Tisztelt Szerkesztőség!


Egy történetet szeretnék megosztani az olvasókkal, ami velem történt a Központi Orvosi Ügyeleten Nyíregyházán.2 héttel ezelőtt 22:30-kor este, hirtelen nagyon rosszul lettem, folyamatos szúró fájdalmat éreztem a mellkasom közepén. Ilyet azelőtt még sohasem éreztem. Gondoltam magamban biztosan csak megfáztam előző nap, és az ilyenkor szokásos házi praktikákra hagyatkozva kamillával gőzöltem és ittam egy forró teát. A fájdalom nem múlt el, sőt csak erősebb lett.

 

Megpróbáltam elaludni, bízva abban, hogy reggelre elmúlik, de a szúró, görcsös fájdalom olyan erős lett, amitől képtelen voltam aludni. Kb. 30 percig győzködtem magam arról, hogy be kellene menni a Központi Orvosi Ügyeletre, de valahogy nem tudtam elindulni. Ekkor történt az a dolog, hogy a 2 kutyám bármiféle hívás nélkül hozzámbújt és a mellkasom köré feküdtek. Ebben a pillanatban döntöttem úgy, hogy ez nem véletlen és muszáj mennem. Így is történt, ahogy ilyenkor szokásos, felöltöztem, és a testvérem bevitt az ügyeletre, mert már állni nem voltam képes, mit sem sejtve a későbbi következményeket.

 

Orvosi Ügyelet, bemegyünk, az ajtó természetesen zárva, csengetünk, mire kijön egy fáradt tekintetű hölgy és az alábbi kérdést intézi felénk:


-Mi a baj?
-Elmondtam a sztorimat... amire a következő kérdés jött
-Van már 18 éves? ... ekkor még mindig a bejárat előtt állunk...
-Hölgyem, 25 éves vagyok és nagyon rosszul érzem magam!
-Jöjjön be, a doktornő jelenleg nincs itt, de nemsokára megérkezik.

 

Bementünk a váróba, leültünk és vártuk ezt, hogy eljöjjön ez a nemsokára... Közben az asszisztens elkérte a személyi irataimat és ezt az idióta kérdést:
-Ha fáj valamije, miért nem vesz be fájdalomcsillapítót?
Csak annyit tudtam válaszolni, hogy nem szoktam bevenni... és Ő bement, becsapva maga mögött az ajtót.

 

Akkor már annyira rosszul éreztem magam és nem találtam a helyem, hogy fel-alá mászkáltam a váróteremben és számoltam a földön a csempéket, szinte azt sem tudtam hol vagyok. A következő pillanatban azt vettem észre, hogy felébredek és a széken ülve, az öcsém mellettem szitkozódik, hogy már eltelt egy óra és még sehol az orvos.

 

Valamivel később megérkezik a doktornő, melegítőben, lóbálva a táskáját, mintha csak a moziból jött volna ki. Még egy kis várakozás és végre behívnak.
Elmondom mi a panasz, hogy előtte való héten lázas voltam (39.5), voltam háziorvosnál, aki írt fel antibiotikumot is, mert vírusos mandulagyulladásom van/volt.


Ekkor ő megvizsgálja a torkom, és meghallgatja a mellkasom, és ezt mondja:
-Valószínűleg ez a mandulagyulladás kicsit erősebb lett és halad lefelé a légcsövemben és ezért fáj a mellkasom. Adok Önnek egy kálciuminjekciót, amit ha gondolja meg is ihat és hazafelé menet vegyem fájdalomcsillapítót.

 

Meglepettem ültem ott és közben az járt a fejemben, hogy ennyi, mehetek is haza, semmi egyéb vizsgálat, vagy nem küld tovább a sürgősségire...?!
Gondoltam nem tudok mit tenni, felöltöztem és vártam a papírokat. Látva az orvos, hogy nem nagyon vagyok a helyzet magaslatán, hirtelen megszólal: - azért fiatalember csináljunk már egy EKG vizsgálatot.
Úgy is tett, lefeküdtem rám rakta a csipeszeket és a vizsgálat eredményét meglátva, a székre esve ennyit mondott:
-Nővér, hívja a mentőket!
-A nővér visszakérdez, annak mennyi is a száma?
-104.

 

Az EKG alapján, bal oldali 2-es és 3-as kamrában elzáródás van. Ez azt jelenti, hogy most éppen van, vagy bármelyik pillanatban infarktus következhet be.
Lemeredve feküdtem az ágyon és közben arra gondoltam, hogy mi történt volna, ha ezt a vizsgálatot nem csinálja meg. Hazaküld, hogy pihenjek és minden el van intézve?!

 

3 percen belül megérkeztek a mentők, akkor már nem engedtek felülni sem. Átraktak a hordágyra, behívták a testvéremet, közölték vele a helyzetet és betoltak a mentőautóba. Elvégezték a szükséges vizsgálatokat, bekötötték az infúziót és konzultáltak a sürgősségi rendeléssel, hogy egyből vihessenek a kardiológiai intenzív osztályra. 10 percen belül már az osztályon felvettek és akkor már mindenféle gépre kötve, begyógyszerezve feküdtem egy félhomályban lévő teremben. 3 orvos vizsgált, hasi- és szívultrahangot végeztek, ami alapján közösen arra a döntésre jutottak, hogy szívkatéterezést kell végezni. Elmondták a következményeit, én pedig gondolva arra, hogy mi mást tehetnék, beleegyeztem.


Ekkor már hajnal egy óra is elmúlt, amikor jött a beteghordozó és átvitt a műtőbe. Megcsinálták a szükséges beavatkozást és az orvosok megelégülten és megkönnyebbülve azt mondták, hogy Márk az eredmény negatív, nincsen elzáródás a szívben és nagyon szépen festettek az erek. Ettől a választól nagyon megkönnyebbültem... Hajnal 2:45 körül visszavittek az intenzív osztályra és közölték velem, hogy szívizomgyulladásom van, melyet valószínűleg a mandulagyulladás okozott.

 

Amíg kórházban voltam mindenféle vizsgálatot végeztek rajtam. Vérvétel, mellkasröntgen, szívultrahang, hasi ultrahang, stb. Minden eredményem negatív, így tényleg a mandulagyulladás szövődményeként lépett fel a szívizomgyulladás. 5 napot voltam kórházban, majd gyógyszeres kezelés mellett hazaengedtek. Azóta már jobban vagyok és minden megy tovább, ahogy az szokott lenni. A kardiológián dolgozó orvosok előtt le a kalappal, 3 orvos és 6 nővér vigyázott rám és úgy végezték a munkájukat, ahogy azt mindnyájuknak kellene, elhivatottan és precízen. Köszönetképpen whisekyvel és minőségi pálinkákkal honoráltam az áldozatos munkájukat.

 

Így utólag komolyabban átgondolva a történteket, tettem fel a kérdést magamnak, mi lett volna ha az ügyeletes doktornő nem csinálja meg az EKG-t? Bele sem merek gondolni...Elképesztő, hogy ha valaki mellkasi panaszokkal orvoshoz fordul és nem gondolnak arra, hogy mellkas, szív és árrendszer... nem csinálnak EKG-t?!


Sajnos elértük azt a pontot, amikor az egészségügy helyzete olyan mélypontra süllyed, hogy az orvosok külföldön vállalnak munkát és azok akik meg itt maradnak, azok azt gondolják, hogy ennyi pénzért nem szakítom meg magam és nem végzik megfelelően a munkájukat, amire még nagyon régen felesküdtek.

 

Tisztelt Szerkesztőség, remélem a cikkem közzéteszik, hogy hasonló esetekben tudják az emberek, hogy nem szabad engedni az orvosoknak és sajnos saját magunknak kell belőlük kikényszeríteni a szükséges vizsgálatokat.

 

Üdvözlettel: Márk

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.06. 16:11:13

@ColT: nagyapám tökéletesen ugyanígy járt...

KovA 2012.06.06. 16:14:14

@ColT:
Az a baj, hogy meglehetős káosz van a gyógyszarok terén mióta a gyógyszergyártók profitérdeke betehette a lábát az orvoslásba - ez együtt a gyógyszertámogatások rendszarának nyomorával lenni halálos coctail... a gyegélkedők idejekorai kirtásával járul hozzá az ország rapid egészseggesüléséhez :-(

Rotoxis 2012.06.06. 16:15:05

Ott rohadjon meg az összes naplopó orvos meg nővér. Ledobta az agyamat az ékszíjj a sok ököz hozzászólás miatt.Még egy szívbajt sem tudnak megállapítani.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.06. 16:16:16

@totorohun: maximálisan így van...
Plusz a tömény képmutatás... Nagyapám különféle "agyi eseményeken" esett át, (TIA, agyérgörcs) az egyik rendelőben azt olvastam, hogy a jelek feltűnésekor azonnal 104, név, cím, bemondva: stroke! Akkor még nem tudtam, hogy két hétre rá ezt kell majd tennem, éppen kettesben voltam a nagypapámmal. A mentős undorító, lekezelő, kioktató hangja mellbevágott, miközben nagyapám egyre riasztóbb tüneteket produkált. Könyörögtem, hogy igyekezzenek, ilyenkor minden perc számít. Sz-tak rá, tovább ocsmánykodtak. A következmények súlyosak lettek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.06. 16:24:03

@KovA: Attól még elolvashatná az idiótája, hogy mit ír fel :D

@Farkantoán Chatpartner: Plusz az altató a kórházi osztályokon, hogy a beteg ne problémázzon. :)

Farkantoán Chatpartner 2012.06.06. 16:25:23

@ColT: túlszedálják őket, Andaxin marokszám beléjük tömve, a nővérszobában meg ott kacarász az összes nővérke.

Alternatív 2012.06.06. 16:27:38

@ColT: "De azért megnézném, mekkora botrány lenne, ha valaki kihívja a mentőt, és nem megy ki, mert nem tartják indokoltnak."

Semekkora. Mindennapos eset. Velem is megtörtént.

(Tökidegen helyen albérletet keresve becsöngettem egy idegen házba. Két mondat után a házinéni pánikrohamot kapott, legalábbis én úgy gondoltam. Hívtam a mentőket, azt mondták, nem jönnek ki, viszont húzzak egy nylonzacskót a nő fejére. Kérdeztem, hogy a főtárgyaláson hivatkozhatok-e rá, mint a diagnózis és a terápia forrására, erre azt mondta, hívjam ki a háziorvost. Egy vadidegen helyen honnan a kicsodát? Erre nagy kegyesen hajlandó volt ő maga felhívni és kiküldeni. :))

KovA 2012.06.06. 16:29:16

@Farkasokkal táncoló: "Mesélte, hogy mikor 1000 ft-ot kellett fizetni az ügyeleti ellátásért (vizitdíj),, akkor kb negyed annyian keresték fel az ügyeletet, és mindenki sokkal hamarabb sorra is került. De hát a gonosz Gyurcsány aljas ötletét lenépszavaztatták, pedig az a kis pénz bizony nagyon jól jött volna a rendelőknek, kórházaknak!!! "

És nagyon rosszul a kispénzű betegnek akinek rendszeresen kell járni orvoshoz.
De tényleg nagyon jól a vizitdíjasdi hátterét biztosító cégeknek.

Amúgy ebben van valami igazságod, a rendelőben sokféle állatfaj megfordul és nem mindegyiket kell abban a nyavalyában kezelni amire panaszkodik.

Az is kézenfekvő, hogy esetenként jobb híján pénzbeszedéssel lehet gyógyítani bizonyos nyavalyákat.

De az a rendszer átgondolatlan volt úgy, nagyobbat ártott mint amennyit használt - a gyógyítás szempontjából.

Kell tudni különbséget tenni indokolt és - mondjuk így - egyéb eü. szolgáltatás igénybevétel között.

És még van sok szervezési marhaság és ésszerűtlenég ami miatt az egészségügy hatékonysága pocsék. A korrupcióról nem is beszélve.
Elég utánanézni mennyiért szerzik be a mindennapi betevő kiflit pl... hogy az ember megalapozottan gyanút fogjon :-)

Rotoxis 2012.06.06. 16:30:16

@Farkantoán Chatpartner: Hát ez az! Elég volt valami irgalmatlan barom sületlenséget posztolnom és még tíz perc sem kellett, hogy ott legyen rá a tromf.
Hatalmasnak gondolom a bajt. Kikiáltanak kollektív bűnösnek egy szakmát, szívlapáttal szórják rá (ránk) a szart, de ha baj van, azonnak rohannak és elvárják ánuszuk lingvális tisztítását is. Nem skizoid egy kissé a helyzet?

KovA 2012.06.06. 16:32:29

@ColT: ja ... pl. 3 évig rendszeresen kortizont egy kis asztmahajlamra, meee' a mú'tkó' olyan jól hatott...
aztán lehet lefogyasztani a tizenéves gyerkőczöt a 110 kilóról...
Meee' értünk hozzá...

Rotoxis 2012.06.06. 16:33:36

@KovA: Minek kellett hízlalni a szerencsétlen gyereket?

KovA 2012.06.06. 16:39:24

@Rotoxis:
Tehehettek róla és ellene.
Hozzáállás kérdése.

Rotoxis 2012.06.06. 16:43:03

Igen, tehettek róla és tehettek volna ellene. Félreértés ne eeék, a szülők!
Ha látom, hogy a gyerekem zabál mint egy tisztességesebb anyakoca, visszafogom, de erősen. Arra meg ne tessék nekem hivatkozni, hogy mernemmontaazorvos. Minde gyógyszerben ott a betegtájékoztató. El lehet olvasni. El kell/enne olvasni.

KovA 2012.06.06. 16:47:49

@Rotoxis: Tuod ollyan jó étvágya van attóó a kortezontóóó...
hát sajnálod tőle az ételet ?

Ki az orvos, te aki felírod a gyógyszert vagy a szülő ? Ki felügyeled ?
Annyi kurva sok adminisztráció és háziorvososdiság ellenére nincs számontartva kit mióta mivel gyógyszarolsz ?

Kinek köll tisztában lenni a kortizon mellékhatásaival ?

Gyerkőcöt le kellett fogyasztani majd összevissza plasztikaiműteni meg csomóeltávolítani... érdekes azóta megvan kortizon nékű életfogytig összeszabdalva...
Aki főz az felel azért amit főz, az Orvosságért az orvos különösképp ha bőven van ideje megfigyelni a mellékhatás kifejlődését 3 év alatt egy gyógyszerről amit max fé évig lett volna szabad adni...
meeee ért hozzá....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.06. 16:51:14

@KovA: :S

Különben nagyanyám is mindig ad pénzt az ügyeletes orvosnak, aki amúgy a falu orvosi ellátását is csinálja.
És persze jön, ha kell, ha nem.

Anyám már leszokott róla, amióta volt kórházban. Azóta nem ad hálapénzt.
Én meg sosem adtam.

@Farkantoán Chatpartner: Simán.

@Alternatív: Azért ez nagyon meredek. Én nem hagytam volna ennyiben.

gaborka78 2012.06.06. 16:52:04

@KovA: Természtesen mindenért a beteg felel. Csak csókólja meg az orvosnak még a lábanyomát is. De diagnosztizálja magát (ld. fent), legyen tisztában az összes hatóanyag összes hatásával, mellékhatásával, kereszthatásával. Olvassa el a betegtájékoztatót, lehetőleg az összes az elmúlt 2000 évben az adott betegséggel kapcsolatosan megjelent/fennmaradt írást.

KovA 2012.06.06. 16:54:22

@Rotoxis: az orvostól elvárhatod, hogy írástudó legyen, a pácienstől nem. Akár a 8 általánost sem. Sem pedig azt, hogy ő értelmezze a sokmindent aminek a fele gyakorlatilag túlzott óvatosságból van rutinszerűen felsorolva a gyógyszereken, mert ha véletlenül kimarad, a gyártó jogilag felelős... Azért ott van az öreganyámkínja is.
Viszont a doki tudja mi jellemző. Ő írástudó a doktorijával, neki van tapasztalata. Nem az anya tudja mitől hízik a gyerek.
Megintcsak: az efféle mentegetődzés gyenge, orvostól pedig alkalmatlansága tünete hivatása gyakorlására.
Mondja, hogy nem ér rá, túl van terhelve, de a betegre tolni a felelősséget amit az orvos adagolt túl úgy hogy rendszeresen látta a gyereket - gyengeség... az ilyen hozzállás az eü sok betegségének gyökere...
Mondhatni kórokozó hozzáállás.

Rotoxis 2012.06.06. 16:55:22

@KovA: Tételezzük fel, hogy az orvos nem mondta el a gyógyszer mellékhatását. Tételezzük fel, hogy nem szólt a gyerek növekvő túlsúlya miatt. Bár szerintem mindkettő valószínűtlen, de tételezzük fel.

A szülő megnézte, amint csemetéje a dulájára növekszik és lassan eléri a vágósúlyt. De a zorvos a hibás.

Rotoxis 2012.06.06. 16:58:46

@KovA: Igenis elvárható az olvasni tudás. Az általad képviselt álláspont promitív baromnak bélyegzi a beteget, aki még írni-olvasni sem tud.

gaborka78 2012.06.06. 16:59:09

@Rotoxis: Ha én eladok egy berendezést (mérnök vagyok) nekem olyan szinten kell tájékoztatást adjak a vevőnek, amit tuti megért. Sőt bizonyos szinten meg is kell győződjek, hogy tényleg megértette. És ezért én vagyok a felelős. Pl. agyon vágja az áram mert belekotort abba amibe nem kellett volna. De ha az orvos elront valamit akkor csak és kizárlólag a beteg lehet a felelős. Az orvos soha az életben nem felel semmiért. Szánalmas

Alternatív 2012.06.06. 17:01:41

@Farkantoán Chatpartner: "A következmények súlyosak lettek." Remélem, ezt úgy érted, hogy rájuk küldted az ukrán haverokat. :)

(Egyszer összeakadt a levegőben két vitorlázógép, mind a kettő lezuhant egy erdőbe. Az egyik pilótának semmi baja sem lett, a másik súlyosan megsérült. Kijöttek a mentők, azt mondták, hogy ezt már nem viszik el, megvárják, amíg beírhatják a halál időpontját. A sértetlen pilóta ott könyörgött nekik, hiába. Aztán elrohant. Közben megérkeztek a reptéri srácok, és megtalálták a sértetlen pilótát: felkötötte magát. Hogy utána mi történt, senki nem mondta el, de amikor a másik pilóta hónapokkal később kijött a kórházból gyógyultan, a mentősöknek még maradni kellett...)

Rotoxis 2012.06.06. 17:06:03

@Alternatív: Szupcsi történet. Hol történt?

livengood 2012.06.06. 17:06:23

Mindazoknak, akik a fenti hozzászólásaikban védik a leírt éjszakai ügyeleten történteket, szívből kívánok hasonló élményeket! Mérget veszek rá, hogy amikor ők lesznek ott, hogy dönteniük kell menjenek e éjszaka az ügyeletes orvoshoz, vagy ne? - vigyék e gyereküket, anyjukat, testvérüket vagy ne? - amikor szembesülnek a közönnyel, lebeszéléssel, arroganciával, nemtörődömséggel és időnként még szóbeli agresszióval is, - akkor, csak akkor megfogják érteni a fent leírt állapot tarthatatlanságát.

Azok pedig akik azemberek felkészültségét informáltságát és helyes, takarékos, előrelátó döntéseit kérik számon, - azok pedig nyissák ki a fülüket, szemüket amikor tévét néznek, rádiót hallgatnak, újságot, folyóiratot vagy netet olvasnak, mert évtizedek óta dől az információ arról, hogy az időben komolyan vett tünetek mekkora segítség az orvoslásnak. A felhívások, miszerint MINDENKI IDŐBEN MENJEN ORVOSHOZ!!!!! - mindennaposak. Azemberek pedig megpróbálnak ennek eleget tenni, bár...

...amikor az ember végül odakerül, időben megy, akkor tapasztalja azt, hogy egy dolog a duma amely a médiában nyilatkozó orvosoktól érkezik, és megint más dolog a VÉRES valóság. Többnyire szerencse, rámenősség vagy pénz kell ahhoz, hogy időben kapd a segítséget. Sokan, akik nem mennek "időben" és ezért később "lehülyézik" őket, ezért nem mennek!

Ezért rossz nálunk a halálozási statisztika. Ezért pedig legeccerűbb azembereket okolni!

Emberi méltóságában megaláztatva ki szeretne lenni? - főleg akkor amikor a fájdalom miatt amúgy is kiszolgáltatott, védtelen?

Alternatív 2012.06.06. 17:10:09

@ColT: Vagy tíz éve történt az eset, de nem tudom tudomásul venni, hogy ez így működik. Amúgy végülis csak fél órát kellett várnom a háziorvosra (a földön rángatózó beteg nem tudta volna beengedni, meg kellett várnom), és egy kalciuminjekció tényleg megoldotta a problémát. De azért nincs ez így rendben.

Azért ha sokáig él az ember, sok érdekes esettel találkozik (ld. pl. a második hozzászólásomat).

Alternatív 2012.06.06. 17:12:22

@Rotoxis: Bács-Kiskun megye, hetvenes évek végefelé. Igen nagy kuss volt az esetről, senki nem írta meg, és a reptéri srácok ellen se indult eljárás.

cenzorilla 2012.06.06. 17:40:52

Megkérem a laikusokat, hogy fogják vissza magukat, mert törölgetni fogok.

Nincs személyeskedés ezen a blogon, nincs fölösleges történetek meséje, azt Despotának tessék megküldeni.

Dr.laikus PhD 2012.06.06. 17:43:49

@totorohun:

A hozzáállás azért ez, mert a többi beteg úgy gondolja, hogy biztos ami biztos, lásson orvos.

Aztán amikor nagyon sürgős éppen ott jár ahol nem kellene.

Sokorai_Atala 2012.06.06. 17:56:11

Nem vagyok "eü" dolgozó vagy hozzátartozó, de azt gondolom a posztoló több empátiát váltott volna ki oda-vissza, ha nem taglalja, minősíti a doktornő ruháját, testbeszédét.
Irodalmilag ezt hangulatkeltésnek hívják, amint azt is, mikor azt írja-látva nem vagyok a helyzet magaslatán(sic), amit nem is értek.
Örülök, hogy meggyógyították.

El Visco Stello (törölt) 2012.06.06. 18:16:04

Kedves Márk!
Én nem hinném, hogy az ügyeletes azért csinált EKG-t, mert marhára megijedt tőled. Csakis azért, mert alapos és lelkiismeretes volt. Miért esik nehezedre ezt belátni? Neked akkor és ott csak egy bajod volt; ha te rosszul vagy, más se legyen jól! Hogy mer az az orvos felszabadultan viselkedni?
Egyébként pedig 1+3 orvos és 6 ápoló + "beteghordozó" és még az általad nem látott jónéhány ember foglalkozott veled. Kérdem én - és joggal: ez megfelel-e annak a kiábrándító képnek, amit az egészségügyről próbálnak festeni? Nálunk gazdagabb országokban előfordulhat-e ez?

jágör68 2012.06.06. 18:22:45

Bal oldali 2-es és 3-as kamra......
Hmmm.... A színek négy ürege van 1 pitvar, 1 kamra mind 2 oldalon.
EKG alapján "kamrai elzáródást" valószínűsíteni eleve hülyeség.
Valszeg ingerületvezetési eltérésre gondolt, ami lehet 1.000.0000+1 ok:
-megfázás
-mellhártya- gyulladás
-szívburok- gyulladás
-hasi gyulladásos folyamat
-szívbelhártya- gyulladás
-és ingen infarktus is- de az nem a kamara elzárósása- és nem valószínű 40 év alatt.
A postolónak sztem a szívbillentyű- gyulladása vagy mellhártya- gyulladása lehetett.
Az agybajon kívül.

jágör68 2012.06.06. 18:23:40

@jágör68:
bocs kisit fáradt vagyok így ümeló után

jágör68 2012.06.06. 18:25:21

Na erre a posztra már jönnek a piócák.
Tökmindegy hogy teljesen baromság sz egész, mindenki a saját meggyőződését itkálja, hogy milyen rohadék, pénzéhes, gyilkos banda is vagyunk.
Hát ezért (is) nem vagyok már Magyarországon.

Dr.laikus PhD 2012.06.06. 18:26:43

@jágör68:

Van diagnózis. Szívizomgyulladás. :)

jágör68 2012.06.06. 18:31:00

@Dr.laikus PhD:
Eztet felsoroltam én is, úgyhogy...
De mondjuk hasnyálmirigy- gyulladásnál is láttam már infarktusosnak imponáló EKG-t.

jágör68 2012.06.06. 18:44:35

Ja és, EU nagy részén nincs olyan hogy ORVOSI ÜGYELET- házhoz- lábhoz meg bent a renelőben "hosszabbított, várakozás nélküli rendelés"- a'la magyar nép.
Lehet betaxizni az SBO-ra vagy
mentőt hívni.
Vlaszeg Angliában annyit mondtak volna:
"Vegyen be egy Paracetamolt, ilyen korban nem valószínű a szívinfarktus, ha nem múlnak a panaszai hívjon vissza fél óra múlva"
Aztán mikor 1 óra múlva beballag az SBO-ra, a Triage Nővér- igen, nem orvos-
szépen hazaküldi, hogy szedjen Paracetamolt csóringerkém, biztos csak megfázottt vagy megerőltette magát.

ff48bp 2012.06.06. 18:50:44

Valóban kissé túlreagálod a dolgot. Az orvos gyanúját valamilyen szinten igazolta a kórház vizsgálata, mert tényleg a mandulagyulladás okozta a szívizomgyulladást, tehát jó irányba diagnosztizált, de utána végiggondolta a dolgot és ki akarta zárni az esetleges infarktust is. Szerintem ezért tett rá az EKG-ra. Azért mert kissé flegma volt veled a nővér és a doktornő melegítőben ügyelt, nem kell a hozzáértését lebecsülni. Egy ügyeleti szolgálat fásulttá teheti az embert, de azért a hivatását nem feledteti el. Vannak orvosi műhibák, de ez nem volt az. Szerintem kár volt ezt a cikket megírni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.06. 18:59:17

@ff48bp: a cikket nem volt kár megírni, mert fontos népnevelési tényező van benne, konkrétan, hogy a mandulagyulladás az nem játék és igencsak komoly problémákat okozhat. a cikk stílusával van a gond és a hozzáállással, azzal, hogy nem a megmentőjét látja az első ellátóban hanem még megpróbálja úgy beállítani, hogy majdnem megölte. és ezt sokan helyeslik.
egyébként ehhez hozzászoktam, a legtöbb ember akinek megmented az életét még egy köszönöm-öt sem mond, sőt kollégámat feljelentették, hogy miért vágta le a balesetesről a ruhát, mert az nagyon drága volt és vegyen újat, ez a köszönet.

jágör68 2012.06.06. 19:21:59

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Pontosan.
És ehhez még jön a bal 2-3. kamra...
Azért ennyire sötétnek lenni még Kaya Ibrahim óta sem állampolgári jog.

Igazság, hol vagy? 2012.06.06. 19:44:40

@KovA: Az ügyeletes orvos nem otthonról tinglitangozik be a munkahelyére!Az ügyelet házhoz is megy.Miért baj az,hogy az orvosnő nem "kiskosztümben,retikült "lóbálva jött?A beteg,aki kihívta biztos örült volna ha orvosi táska nélkül megy ellátni Őt.. Utána kéne nézni az ügyeleti rendszernek és utána írni Pl.Tinglitangli....

Igazság, hol vagy? 2012.06.06. 20:03:53

@KovA: Igazán laikus vagy,fogalmad sincs az eüről,csak vagdalózól csípőből.Szerezz némi információt hiteles forrásból,ha lehet.

qbr 2012.06.06. 21:56:56

@livengood:
1. Igen, én is kívánom neked, hogy megfelelő diagnózisban és ellátásban részesülj, ha neadjisten rászorulnál, ahogy a levélíró is.
2. Az "időben orvoshoz menni" az én értelmezésemben inkább azt jelenti, hogy még akkor megyek ellenőrzésre, amikor nincs baj, vagy még kicsi a baj.

@Alternatív: Gondolom olyanok mesélték ezt a sztorit, akik ismerték azoknak a barátait, akik ott voltak.

Tempus-Anh 2012.06.06. 21:59:21

25 évesen elég hamar kezdte szegény posztoló...
Melllkasi fájdalomnál alap, hogy EKG-t készítünk, fontos DD kritériumokra vet fényt, a mellkasi fájdalmat okozó sok szervi baj az okok egyik rémét, a myocardialis infarktust ill. ennek előfutárait képes kimutatni.
Elmulasztani súlyos, jogilag gyakorlatilag kivédhetetlen műhiba.

qbr 2012.06.06. 22:13:21

@KovA:
"értelmezze a sokmindent aminek a fele gyakorlatilag túlzott óvatosságból van rutinszerűen felsorolva a gyógyszereken, mert ha véletlenül kimarad, a gyártó jogilag felelős... Azért ott van az öreganyámkínja is."

Az nem rutinszerű felsorolás, hanem a gyógyszer addigi története során észlelt mellékhatások, azzal kiegészítve, hogy milyen gyakorisággal észlelték.
Ha te ezt csak jogi csűrcsavarásnak akarod tekinteni és figyelmen kívül akarod hagyni erre hivatkozva, az kizárólag a te felelősséged.

qbr 2012.06.06. 22:19:09

@Tempus-Anh: Számomra arról szól ez az egész vita, hogy bár nem mulasztotta el az EKG-t, nem követett el szakmai műhibát, mégis hibás, mert elkövethetett _volna_

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.06. 23:36:24

@Tempus-Anh: tegyük hozzá, hogy nem traumás mellkasi fájdalomnál
@qbr: így van keressük a kákán a csomót, ahelyett, hogy örülne, hogy túlélte

Irkutszk 2012.06.06. 23:43:32

@gaborka78: "Ha én eladok egy berendezést"

Volna egy egészen komoly kérdésem: A gyógyszert most akkor ki adja el kinek? Mert a gyár gyártja és adja el a nagykereskedőnek, a nagykereskedő a patikának, a patika meg egyik felét a betegnek, a másik felét meg az államnak. Amit a beteg kivált gyógyszer, azt az orvos rendeli (és nem a beteg), és a beteg és az állam vásárolja meg közös erővel, a beteg és az állam pénzén, de az orvos rendelése alapján.

Irkutszk 2012.06.06. 23:44:26

@Irkutszk: És itt még csak a közforgalomba került gyógyszerekről beszéltem, az intézeti gyógyszerellátásról nem. Ott ugyanis a gyár gyártja, az orvos rendeli és az állam fizeti ki, de a beteg kapja meg.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.06. 23:50:00

@Irkutszk: nevetséges amit ír, én már vettem pár tucat elektronikai cikket, köztük veszélyeseket is (flex, láncfűrész) soha senki nem világosított fel komolyabban, arról meg, hogy meggyőződtek, hogy korrektül használom, na ne vicceljünk

Irkutszk 2012.06.07. 00:02:32

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Az igazat megvallva csak kihasználtam a helyzetet, hogy érdekességeket és furcsaságokat említsek a gyógyszerpiacról :)

platelet 2012.06.07. 00:49:47

@KovA: Sajnos itt a beteg az, aki kapja az ellátást, de nem fizet. Nem a hálapénzre értem. A beteg ember, általánosítva a társadalom, nem fizeti meg azt a csoportot, aki ellátja őket. Kiken verje le, ha nem a társadalmon, akinek fizetnije kéne, mégpedig annak kézzelfogható megjelenésén, a betegen.

Ez persze nem így történik, senki nem gondolja ezt végig, nem is helyes, de mint modell szerintem magyarázza ezt a hozzáállást. Az emberek legnagyobb része, ha bekerül az egészségügybe (mint dolgozó) ezt a hozzáállást veszi fel. Hogy lehet akkor hibáztatni, ha ez a környezet nagy valószínűséggel kitermeli ezt?

Fiatalon pedig senki nem gondolja ezt végig, mert akkor még lelkes, naív és idealista, azt hiszi, életeket fog menteni, aztán rájön, hogy nem, de ha már 10 évet ráfordított az életéből, hogy ezt tanulja, nem fog váltani.

SusanneF 2012.06.07. 08:58:56

@KovA: Nem tudom,honnan kerültél ide és miért-de az általad képviselt bunkó stilus itt nem nyerő,itt igyekszünk értelmesen kommentelni,és nem sértegetjük egymást....
Ha ezeket nem vagy hajlandó figyelembe venni,lehet hogy nem lehetsz itt sokáig.

marand22 2012.06.07. 09:34:29

Rekonstrukció:
Láz, felső légúti tünetek után mellkasi fájdalom leginkább szívburokgyulladást valószínűsít. EKG-eltérést is ez okoz (szívinfarktus korai szakaszára jellemző ST-eleváció ún. kontralateralis ST-depresszió nélkül, ill. PR-depressió látható jellemzően az EKG-n, utóbbit sokszor kardiológusok sem ismerik). Amennyiben - ahogy írta - nem volt laboreltérés, a szívizomgyulladás kizárható, mivel az definíció szerint a szívspecifikus enzimek (troponin, CKMB) emelkedését kell okozza.

Az egyik leggyakoribb differenciáldiagnosztikai lehetőség az ST-elevációval járó mellkasi fájdalom esetén. Ezen betegség az esetek több mint 90 %-ában teljesen, maradványtünetek nélkül gyógyul, ritkán a szívburokban folyadék szaporodik fel, vagy összenövés alakul ki a szívburok lemezei között, ami hosszú távon a szív tágulásának akadályozottságát, szívelégtelenséget okozhat. Leggyakrabban vírusok (főleg ún. enterovírusok - fertőzött széklettel terjednek) okozzák, baktérium ritka (pl. TBC), egyéb gyakorlatilag nem fordul elő.
Kezelése: ágynyugalom, nem szteroid gyulladáscsökkentő, folyadék termelődése esetén colchicin.
Jóindulatú betegség.

KovA 2012.06.07. 09:58:53

@platelet:
"A beteg ember, általánosítva a társadalom, nem fizeti meg azt a csoportot, aki ellátja őket."
Ebben igazad van, ezen változtatni kell, sőt nem lett volna szabad, hagyni, hogy így alakuljon.
Sajnos a magyar "értékrendetlenség" jellemzője az összevisszakompenzálgatás - ráadásul törvényi szinten...
Egyszerre volt kormányrendelet arról, hogy az orcos pénzt a betegtől nem fogadhat el és a beteg nem adhat - ám ugyanennek a jövedelemnek külön rubrikája volt az adóbevallásban.
Tudathasadásos állapot...
A fizetést meg nem kő' emelni neki ugyis kap a betegtől. Akitől tilos elfogadnia. De adóban bevallhatja azért...
No ez tipikus példája a magyar kompenzálósdinak, - ahelyett, hogy rendet csinálna kompenzálja a káoszt.
Ez egy lélektani szövevény ami behálóz bennünket.
És mert régóta így van és régóta rohadt ilyenné a helyzet, még akkor is nehéz volna rajta változtani, ha nem vált volnabeidegződéssé, ha nem ehhez az istállószaghoz szoktunk volna.

De, ugyebár van egy olyan dolog hogy Hippokratészi eskü... meg olyan is hogy emberség - és orvosnak lenni nem kötelező - és az egészségügy helyzete, tehát amibe kerül a leendő orvos régóta ismert - amikor döntött önként vállalta a helyzetet amibe csöppent.
Ami nem jelenti azt hogy bele kell nyugodnia, sőt !
Viszont az eszközeit meg kell válogatnia.
Ahhoz azonban hogy elfogadja a társadalom a követeléseit - tiszta vizet kell öntenie a pohárba.
Ha tudni lehet róla, hogy tényleg annyi a pénze amennyit keres - nincsenek láthatatlan jövedelmei - jobban elfogadja a harcát és kiáll az orvosai mellett.
Ha pl. szervezetet alakít - kitűz egy kitűzőt, hogy keresetem ennyi hálapénzt nem fogadok el, de ha nem lesz a fizetésem ennyi és ennyi egy éven belül, akkor elhagyom szeretett hazámat - és teszik ezt tömegesen - na ez elég ütős ahhoz hogy a politikának lépni kelljen és a tömegek is megtámogassák.

Viszont se a Hippokratészi eskübe se az emberségbe nem fér bele a beteg szivatása. Az csak frusztráció kiélése, és csak visszaüt - előre nem visz.
Hogy a társadalom mellédálljon, ahhoz úgy kell viselkedned. Nem fog megérteni a beteg akinek a tökét szorongatod, hanem utálni fog. És nem szar fizetésedet fogja látni vélni, hanem hogy tele vagy hálapénzzel. Meg hogy különben is az ő adójából lettél taníttatva.
Az indirekt szivatások visszaütnek.
Tiszta beszéd kell, tisztességes érdekképviseletbe tömörülés, ami megfogalmaz követel dolgokat és ami mögé oda lehet állni.
A sok vélt és valódi mutyizás az egészségügy körül - csak konzerválják a szart erkölcsileg is: mee televagytok hálapénzzel, különben is a kórházigazgató darabonként a bolti árnál 2 forinttal drágábban szerezteti be a kiflit, tutti meg lett véve a kórház kufliellátásának üzleti lehetősége.
Vagyis mindeni ott rohadjon meg ahol van...

Érted ?
Ezekkel az állapotokal kell végre szembenézni és ezekkel a szörnyekkel kell megharcolni. És ez nem megy akárhogy. Így biztosan nem.

Van a dolognak egy másik vetülete is: az erkölcsi alap gyártás az orvoslás lezüllesztéséhez - ami tudattalanul hat úgy, hogy a beteget már nem mint embert, hanem mint objektumot kezelik - akihez az ellátó orvosnak nővérnek semmilyen emberi viszonya nincs.
Ez nem sima belefásulás, ez már megideologizált hozzáállászüllesztés.
meggyőződésem, hogy ez az orvosnő sem tudatosan tüntetett a bénázásaival.
Meg az is, hogy egészen másképp állt volna olyasvalakihez aki NEKI számít...
Márpedig mindenki számít valakinak ahogy neki az övéi...

A másik dolog meg amiért ne szivassa az ember a beteget saját nyomoráért - hogy gondoljon bele, az ő helyében ő talán különb volna ? Megindulna egyénileg parlament elé tüntetni doktorbácsija magasabb fizetéséért ?
Ha az orvosok képtelenek megszervezni, megharcolni, hogy a maguk érdekeit tisztességesen képviseljék (nem a mutyi-hálapénzt védjék) - akkor te ezt a pácienstől várod ?
Légy alkalmas az élre állni, úgy hogy mogéd álljanak... és ehhez több kell mint a frusztrációk páciensen kiéléséhez gyártott ideológia...

KovA 2012.06.07. 10:04:11

@SusanneF: Nem is szándékozom itt lenni sokáig. Nem tetszik a tartalom hát stílus kifogásolással lövoldözöl vissza.
Lepattan.

KovA 2012.06.07. 10:33:42

@Igazság, hol vagy?:
Nem nálad az biztos :-)

Idefigyelj, én mondtam, hogy nekem nincs az ellen kifogásom, hogy akár melegítőben rendel.
Meg azt is, hogy a magával cipelt orvosi táska nem jelenti azt hogy betegtől jön.
És ezek mind mellékes dolgok.

Mondandóm lényege mellett elmentél, te nem igazságot keresel, hanem győzni akarsz kötözködéssel.

Tökmindegy honnan került elő az orvos.
Egy óra múlva került elő ügyeleti időben - amikor problémás esetekre kell számítani.
Megengedte magának, hogy amikor fölhívták ne tájékozódjon a beteg állapotáról.
Két kérdés a beteghez:
Mi a panasz ?
Szívtáji szúró fájdalom.
Hogy változik ?
Órák óta romlik.
Helyzetfelmérés: infarktusgyanú, életveszély lehet.
Kérdés önmagamhoz: odaérek perceken belül jobban megbizonyosodni ?
Válasz nem.
Mérlegelés első/másodfajú hiba lehetősége a körülmények ismeretében...
Eredmény: azonnal mentőt odarendelni.

Ennyi.
Most pedig nézd meg mi történt ehhez képest.
Az asszisztensnek feltehetőleg vannnak egészségügyi ismeretei.
A tünetek iránt vagy nem érdeklődött vagy nem esett le a fatantalusz pedig - itt valamelyik dr. immár-magasabb-rangú-nagyokos szerint akinek magasabb rangja okán egészségügy által finanszírozott saját papucs jár :-/ - még a laikusnak is illene tudni, hogy ilyen tünettel mentőt hívni és nem az ügyeletre furikázni kell.
Ugyanezt se az asszisztensnek nem kell tudni, de még a doktornő is megengedheti magának, hogy (majdnem) hazaküldje. A betegnek kell tudni mi baja...
Innentől kezdve, már arra volnék kíváncsi mit is jelent az, hogy dr. meg mit nem tanítanak az orvosi egyetemen.
Meg az egészségügyi szakközépbe... mert úgy néz ki, hogy még a mentők hívószámát se.
Hál' istennek doktorival az már ment.
Mint ahogy az elsős fiamnak is kapásból...

Namármost ami igazán beteg az egészben, hogy itt vannak doktorok, akik ezt az egészet úgy ahogy van védelmükbe veszik különböző ürügyekkel.

Nos ez a hozzáállás az egészségügy igazi kórokozója.
Ez már nem szimpla hiba tévedés, hanem gyárilag rossz értékrend, orvosi hivatás gyakorlására lelki alkalmatlanság.

Ilyesmire (rák)szűrni kellene az egészségügyet.

KovA 2012.06.07. 10:35:49

@Rotoxis: "De a zorvos a hibás."
Úgy van. Megmondta a másik orvos :-)
Gaz áruló ugye ?

KovA 2012.06.07. 10:54:56

@Rotoxis: "Igenis elvárható az olvasni tudás. Az általad képviselt álláspont promitív baromnak bélyegzi a beteget, aki még írni-olvasni sem tud."

A beteg az olyan amilyen. Még az sem elvárható, hogy ismerje a betűt.
Ha ismeri a betűt nem elvárható hogy értse mit olvas.
Ha érti mit olvas nem elvárható, hogy értse mint komoly veszélyt.

Minden értelemben az orvos az írástudó, akinek a szeme előtt van a gyerek és mégis évekig rendszeresen felírja a gyógyszert amiről tudni kellene, hogy adhatósága korlátozott idejű.
És látja mi történik - és ismeri a gyógyszert nem egy alkalmazásból - mégis a szülőtől várod hogy írástudó legyen és fölismerje az orvos által felírt gyógyszer mellékhatását a gyereken.

A te elvárásod arcátlanság.
Nem én bélyegzem primitív baromnak a beteget hanem te, hogy nem ismeri föl a kortizon mellékhatásait, amit az orvosának az ő adójából megadatott megtanulni - viszont neki nem.
Na ilyenkor rátolni a felelősséget: az a primitívség.
Meglehet ők, úgy néznek az orvosra mint félistenre, amit mond az úgy van, a gyógyszer amit felír az meg gyógyulni van.

Tudod sokféleképp lehet az ember analfabéta - itt pedig némelyőtök az analfabétizmus sajátos intellektuális formájáról tesz tanúbizonyságot.

Valóban félelmetes.
Még jó hogy józan parasztok is vannak az országban. Ideje lesz kapanyéllel megegyengetni a hátatokat.

Dr.laikus PhD 2012.06.07. 11:01:12

@KovA:

"Egyszerre volt kormányrendelet arról, hogy az orcos pénzt a betegtől nem fogadhat el és a beteg nem adhat...."

Belinkelnéd ezt a kormányrendeletet?

"Tökmindegy honnan került elő az orvos.
Egy óra múlva került elő ügyeleti időben - amikor problémás esetekre kell számítani."

Az nem merül fel okos kis fejecskédben, hogy betegnél járt?
Annyira kevés az orvos, hogy még ügyeletben is csak egy van. Kimegy a beteghez ha kell, a többi aki el tudott menni az vár, ha kell órákat.
A nővér néha rátelefonál, hogy valaki halódik, ne bejöjjön, mert a rendelőben még van aki várni tud...

Itt felnagyítod amit tulajdonképpen írt a posztoló.
Lényegében ez egy pozitív poszt, csak a fiatal ember neveltetése okán minden úgy ítél, hogy mi lett volna ha... beüt a ménkű.
Pechjére nem ütött és hát nem tudja, de persze te sem - aki ahogy olvaslak baromi ritkán jársz orvoshoz - hogy a beteg embert, mint az alkoholistát is angyal (orvos a fedőneve, de pszt...) védi, hogy ne az ügyeleten haljon meg. :))

2 és fél éve járok rendszeresen orvoshoz, különböző helyekre (pártunk és kormányunk új rendszere okán), hasonló hozzáállásra amiket írsz itt orvosokról, még nem találkoztam.
Szakmailag nem egyformák, kedvük sem azonos, de nekem sincs jó kedvem mindig, a rendszer miatt szívnak ők is és mi is betegek. Ezt nem nehéz látni, akár megosztják veled ezt az információt akár nem.

Tegnap épp mammográfia volt, fél éves időpont, ami pontosan két és fél órát csúszott. Kevés az orvos, kevés a nővér.
Két váratlan biopszia csúszott be, ettől a csúszás.
A betegek attól a fiatal lánytól akadtak ki aki balhézott, hogy...... mint te.

Annyit tőlem bocsánatot nem kértek, mit tegnap, már nekem volt kínos. Amit éreztem (keveset) evvel jár. Hálapénz nélkül, csak úgy emberségbúl.

Ja és a főorvos asszony bemutatkozott és kezet nyújtott.

Elismerem, ez nem általános még az én praxisomban sem, meg az sem, hogy mondja mit csinál és főleg mit lát, de az igen amikor a vizsgálatnak vége beszél velem a vélhető értelmi szintemnek megfelelően.

Szoktam kérdezni, kapok választ.

Tényleg te kötözködsz, minősítesz és még nálam is laikusabb vagy.

Csak ne csinálnál úgy, mintha értenéd amiről beszélsz.

Sajnos nem, nagyon nem.

marand22 2012.06.07. 11:34:23

"...tudják az emberek, hogy nem szabad engedni az orvosoknak és sajnos saját magunknak kell belőlük kikényszeríteni a szükséges vizsgálatokat..."

Jelen esetben ki kényszerített ki kiből mit ??? A leírásban is úgy fogalmaz, hogy a doktornő magától készített EKG-t, nem kényszerítették.

platelet 2012.06.07. 11:36:44

@KovA:
Ez nem ideologizálás, senki nem emiatt dönt úgy, hogy ezt a hozzáállást választja, ez egy magyarázat egy szociális/pszichológiai jelenségre. Ha egy környezet kitermel egy magatartásformát, nem az a megoldás, hogy a magyarázatot ideológiának bélyegezzük, hanem az, hogy megváltoztatjuk a környezetet.

Nem vállalta önként ezt a helyzetet. Egyrészt, mert akkor még nem volt ilyen szar, tehát max. azt lehetne mondani, hogy egy kevésbé szarabbat vállalt. Másrészt, a legundorítóbb dolog egy embernek felróni a fiatalkori lelkesedését, idealizmusát. Enélkül nem lenne utánpótlás. Azt meg, hogy ki kinek az adójából lett taníttatva, inkább hagyjuk. Mindenki mindenkinek az adójából lett taníttatva.

Te elolvastad valaha a jelenleg érvényes orvosi esküt? Az nem a jótékonykodásról, mártírkodásról, ingyendolgozásról szól.

Ez a helyzet mindenkinek rossz, betegnek, orvosnak egyaránt, tehát együtt kell változtatni rajta. Mégis, ha néha van egy orvostüntetés, vagy akár egy vélemény, arra a reakció az, hogy "már megint pénzt akarnak, pedig tele vannak hálapénzzel". Amíg a beteg az orvost ellenségnek tekinti, addig ez fordítva is így lesz.

A másik hozzászólásodhoz: 25 éves ffi, több órája rosszabbodó szúró mellkasi fájdalom - nem infarktusgyanú (mint ahogy ki is derült, hogy nincs infarktusa), lehetséges persze, de más kórképek sokkal valószínűbbek. Ha minden ilyenhez rögtön odarendelnénk egy mentőt, nem jutna a tényleges infarktushoz. De ezt már leírtuk többen is.

Tempus-Anh 2012.06.07. 12:31:24

@qbr:
Igen, gyakran tapasztaljuk betegeinknél azt, hogy az irántunk való bizalmuk és belénk vetett hitük csökken abban az esetben, ha "átveszik az irányítást"...
Ugye, én vagyok az orvos, ő pedig megmondja, hogy mit tegyek, ne adj'Isten még igaza is lesz...
És ilyenkor feljogosítva érzi magát, hogy mulasztással vagy potenciális hanyagsággal vádoljon.
Inkább egy vizsgálatdömping, mint ez.

Tempus-Anh 2012.06.07. 12:32:06

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Igen, köszönöm szépen adamantium...:)
Üdv.L.

Farkasokkal táncoló 2012.06.07. 12:53:17

@KovA: Ilyen orvosok is vannak persze.

Anyám Sincumárt szedett (volt egy enyhe trombózis a karjában) , aztán jobban lett, és elment az akkori körzeti orvosunkhoz, hogy "doktor úr én olyan jól vagyok már, muszáj nekem ezt a sincumárt szednem, annyira gyülölöm az orvosságokat", mire az vállat vont, hogy "hát akkor ne szedje". Na egy héten belül kapott is az egyik lábában kettő db mélyvénás trombózist, akkor kezdődött el az első kálváriája a kórházakban, és akkor váltottunk körzeti orvost is. Hálistennek a többi orvos a szakmája csúcsán volt, és adtak még neki 7 évet.

Anyatársam másfél éves kislánya kapott valami hasmenéses vírust, a gyerekorvos felírt neki egy bizonyos antibiotikumot (is). ztán nem lett jobban, felírt még egy adagot. Aztán még egyet, aztán még egyet, mindig ugyanazt (ha jól emlékszem Chlorocid szirup volt). A gyerek egyre jobban fogyott, a hasmenés maradt, akkor elvitte az anyja valami specialistához, aki egyből csináltatott székletmintát, kiderült, hogy semmit nem szív már fel a szervezete, mert a bélbolyhokat tönkretette a sorozatosan adott ugyanolyan antibiotikum. Na ők is elpártoltak akkor ettől az orvostól.

Ugyanez az orvos az én 8 hónapos lánymnak viszont nem volt hajlandó antibiotikumot adni, pedig súlyos bronchitisze volt, csais Ipecacuána köptetőt. ztán egyszer csak beugrott az a bizonyos görcsös spasztikus asztmás légzés nála, amivel egész iskolás koráig küszködtünk... akkor is aznnal orvost váltottam.

Neked is tönkretette a gyerekedet egy ilyen orvos, és azóta öklelsz mint a bika, ha vörös posztót lengetnek előtte, mikor orvosokról van szó. Holott annyira a te eszed is elsülhetett volna, hogy elviszed egy másik orvoshoz is, hogy doktor úr, van ötlete mitől hízik ennyire a gyerekem? Talán egy lelkiismeretesebb orvos vagy rögtön kikérdezte volna milyen gyógyszereket szed, vagy pedig elküldte volna szakrendelésre, ahol szinté pillanatok alatt a fejükre csaptak volna, hogy "ohóóóóó" - hát itt ez a régóta szedett szteroid....

KovA 2012.06.07. 15:00:58

@Dr.laikus PhD: "Belinkelnéd ezt a kormányrendeletet?"
Nem fárasztom vele magam - pontosan emlékszem rá, hogy ki volt akasztva a folyosókra - és egyidejűleg lehetett adóbevallani a hálapénzt.
Nagyjából Horn Gyusziék időszaka és előtte.

"Az nem merül fel okos kis fejecskédben, hogy betegnél járt?"
Nehéz felfogással tetszik bírni.
De. és ha ott járt ?
Fel tudták hívni. És tájékozódott ? Nem. És az asszisztens tájékozódott a maga eü tudásával ? Nem.
Nekik nem kell se tájékozódni se tudni, az ilyen tünetekkel hozzáfordulás esetén mentő - mentő de a nagyokos dr. sajátpapucs megállapítja, hogy a laikus betegnek kell tudni, hogy ilyen tünetekkel nem ügyeletre kell furikázni, hanem kórházba.
Az ügyeleten ahol valamislyen szintű szakszemélyzet van nem kell tudni.

Figyelj - te is szerecsent mosdatsz - ne fáraszt vele magad.
Ez sokkal súlyosabb dolog különösen a tény, hogy ilyen sokan próbálkoztok vele - mint az, hogy néha egy ügyeletes személyzet bénáz.
Ez a szerecsenmosdató hozzáállás a bénázások lélektani, erkölcsi gyökere ugyanis.
Morális csőd.
Aligha vállalná ezt a szerecsenmosdatást bermelyikőtök a nyilvánosan vagy a betegei előtt így.

"hasonló hozzáállásra amiket írsz itt orvosokról, még nem találkoztam"

Na állítsd le a látszatkeltést sürgősen.
Pontosan kétféle dologról írtam.

Az egyik konkrétan hibás viselkedés/magatartás ügyeletben.

A másik, hogy jelenlévő orvosok védelmükbe veszik a hülyeséget.

Az egyik konkrétan egy eset és hiba.
A másik viszont az efféle hibák ki nem apadó forrása: hozzáállás.
Belátás nulla.

Én nem tudom hogy nevelnek ilyen orvosokat az egyetemen hidrogénnal fújják ekkora hólyaggá, hogy így elszállnak maguktól vagy mi ?

Eszerint a hozzáállás szerint, ha az ügyeletre időben érkező betegünk mégis elpatkolt volna, akkor az orvos moshatja kezeit hülye volt mér' ment ügyeletre mér' nem tudta hogy kórházba kellett volna mennie.
Az orvosnak se az asszisztensenek nem kellett tudni eü végzettséggel. Mer' a betegnek kell tudni.
Namármost egy dolog ilyen hibát elkövetni, de még ezt védeni az sokkal súlyosabb.
Na ez igen nagy orcátlanság is sötétség.
Különösen dr. -ral a név előtt.
Basszus az ilyentŐl előbb el kell venni a doktori címet mint az államelnöktől.
Az legalább a légynek sem árt - de az ilyen nézeteket valló dr. sajátpapucs az közveszély !

Azt meg én is tudom hogy nem az orvosok többsége ilyen. De túl sok a kivétel !
Szerecsenmodatósdival meg ártotok az orvosok ügyének is.
Mert hiába kisebb a sárfolt mint a ruha.
Nem a sárfolt ruhás, hanem a ruha sáros...
És így a szerecsenmosdatással még sárosabb.

KovA 2012.06.07. 15:34:27

@platelet: "Az nem a jótékonykodásról, mártírkodásról, ingyendolgozásról szól."
Ja, de pénzről sem szól.
ha valaki életekért felelős státuszban csinál valamit elvárható, hogy legjobb tudása szerint tegye - vagy ne vállalja.
Itt a legjobb tudással baj volt, ez csak hiba.
Hogy aztán ilyesmit az alacsony jövedelemmel magyarázod illetve a betegekre gyakorolt presszióval akarod igazolni - az egyrészt a konkrét esetre nem igaz - ezt még én sem feltételezem - másrészt ellentmond ennek "A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok,"
gondolom felismerd honnan van.

"Nem vállalta önként ezt a helyzetet. Egyrészt, mert akkor még nem volt ilyen szar, "
A helyzet konkrétan legalább 20 éve szar.
Az is igaz, hogy egyre csak szarabb ami mögött politikai szándékosság sem kizárt - igy szokás a privatizációt előkészíteni egyrészt gazdaságilag (olcsó ár) másrészt erkölcsileg igazolni. Egyre szarabb mert szartak rá.

Azt senki nem számíthatja ki 20 évre előre hogy mi hogy változik. Legalább 20 éve látszik, hogy gond van az egészségügy és a fizetések körül - amikor pedig az ember dönt kockázatokról is dönt.
Nemcsak az orvosok szívnak 20 évre előreláthatatlan változások miatt.
Ők kinél reklamáljanak ?

"Mindenki mindenkinek az adójából lett taníttatva."
Igen. Akinek megadatott, hogy tanulhat a többiek adójából is. Akinek nem adatott, az meg csak fizette azok tanulását akiknek megadatott.
Hogy a szemére vessék, hogy nem ért(elmez)i a gyógyszertájékoztatót, és nem tudja, hogy mellkasi fájdalommal és rosszulléttel nem furikázunk, hanem mentőt hívunk doktor egyközössztetoszkóp szerint.

"A másik hozzászólásodhoz: 25 éves ffi, több órája rosszabbodó szúró mellkasi fájdalom - nem infarktusgyanú (mint ahogy ki is derült, hogy nincs infarktusa),lehetséges persze, de más kórképek sokkal valószínűbbek."

Na idefigyelj - még épp doktor sajátnemgombáspapucs az elébb sérelmezte, hogy ilyen tünetekkel betegünk ügyeletre furikázott ahelyett hogy egyből mentőt hívott volna.
Ugye nem vonod kétségbe a szakmaiságát ?

Másodszor meg az derült ki hogy életveszélyben volt egész konkrétan: "Az EKG alapján, bal oldali 2-es és 3-as kamrában elzáródás van. Ez azt jelenti, hogy most éppen van, vagy bármelyik pillanatban infarktus következhet be."

Nekem már az alapból felkiáltójeles helyzet, ha valaki éjszaka jön be az ügyeletre ilyen állapotban.
Annak sincs nyoma, hogy a személyzet a kielégítő mértékben megpróbált volna tájékozódni állapota iránt.
Minden ilyen esetben az első az, hogy fennállhat-e közvetlen életveszély.

"de más kórképek sokkal valószínűbbek"

Nem az a döntő mi a valószínűbb. Első és másodfajú tévedés mond valamit ?

Hogy egyszerűsítsem: ha nem zárod be az ajtódat amikor elmész nagyobb az esély, hogy amíg odavagy nem rámolják ki a lakásod mint az hogy kirámolják.
Mégis bezárod az ajtód.
Mert ugyan nagyobb a valószínűsége a tévedésnek, hogy feleslegesen zárod be, úgysem jön a betörő, ám sokkal nagyobb az ára a kisebb valószínűségű tévedésnek miszerint nem jön a betörő és nem zárod be, ha mégis jön.
Capisco ?

KovA 2012.06.07. 15:58:33

@Farkasokkal táncoló: "és azóta öklelsz mint a bika"
Tévedsz, nem személyes okokból "öklelek mint a bika".
Meglehet én is leszek súlyosan érintett, közvetve vagy közvetlenül.
Különben is személyes indítékokra hivatkozás nem érv - a dolgokról kell beszélni.
2x2 nem azért 4 mert tanárnéninek úgy tetszik és nem tartja tiszteletben Pistike véleményszabadságát.

Vannak tévedések/hibák.
Aki csinál valamit hibázik.
Vannak gyengeségek - az ember nincs mindig a helyzet/hivatása magaslatán.
Ám rossz hozzáállás ezen túlmenően olyan hibák forrása, ami nem véletlen és nem átmeneti gyengeség, hanem szisztematikus.

Na ez az ami igazán súlyos.
Hogy itt látok magosabrangú exdoktoranduszokat - kiknek már saját papucs is jár munkáltatói költségre, akik védelmükbe veszik a szart és azzal szaporítják.
Minden téren. A megítélésük terén is.
És csakugyan a teljes orvosi közösség szempontjából érdemtelenül - mert csakugyan nem minden doki lelkiismeretlen, meg hanyag.
Nem akarok általánosítani.
Konkrét esetekről van/volt szó amik a kelleténél jellemzőbbek nem alaptalnul feltételezhetően egyes orvosok hozzáállása okán - amiről itt túl sokuk tanúbizonyságot tett önmaga ellen.
Azt kívánom nekik sose kerüljenek ilyen üggyel elém, és konkrétan az érintett ügyeletes doktornőnek üzenem, hogy nagyon nagy szerencséje volt és éljen az eséllyel okulni belőle.
Ilyen "szakmai" védelemmel esélye nem lenne, ha balul sül el a dolog.
Ha a páciens fűbe harap, a védelmének törik bele a foga az ügybe.
De a "tünetek" alapján biztos vagyok benne, hogy tanult a dologból.
Végülis nem ok nélkül dr.

jágör68 2012.06.07. 16:00:31

@KovA:
1)Nem várható el, ha törvénytelenül ügyel 24 helyett- 48 meg 64, 72 órákat.Csak ugye nem ellenőrzik, mert akkor be kéne csukni a házhoz- lábhoz hívható orvosi ügyeleteket. Meg lassan egész kórházi osztályokat is- és nemcsak kisvárosokban, Budapesten is.
2)Lehet orvosnak menni, színötös érettségivel, gumniáziumi jegyekkel- plusz egy nagyon jó írásbeli, szóbeli felvételivel- fizika/kémia+ biológia- ja hogy a 98% fullhülye ezekhez? Hát amiatt nem azokat kell szidni, akik hajlandóak megtanulni és bekerülnek az állami finanszírozott rendszerbe.
3)NINCS bal oldali 2-3. kamra....
4)Nagyon sok- sok nyugat- európai országban NINCS házhoz- lábhoz hívható orvosi ügyelet.
Lehet betaxizni az SBO-ra vagy mentőt hívni. Aztán vagy küldenek vagy nem. 25 évesre biztos nem fogják sehol se ráküldeni hasonló panaszokkal.
38 évesre már igen.
Két ország van Európában, ahol van házhoz- lábhoz hívható orvosi ügyelet:
Franciaország, Ausztria
Ugye nem kell magyaráznom, hogy egyiknek a közelében sem vagyunk gazdasági tekintetben.
De a posztoló és a "laikus" hozzászólók nagy részének szellemi és erkölcsi színvonalának tekintetében sem.

platelet 2012.06.07. 16:04:57

@KovA: nem értem, miért sértegetsz, én teljesen normálisan beszéltem veled.

Amit már kétszer leírtam, nem fogom mégegyszer, olvasd vissza.

Arra, hogy szerinted a "betegtájékoztatót" nem a "betegnek" írták, és nem neki kell értelmezni, nem tudok mit mondani...

"az derült ki hogy életveszélyben volt egész konkrétan: "Az EKG alapján, bal oldali 2-es és 3-as kamrában elzáródás van. Ez azt jelenti, hogy most éppen van, vagy bármelyik pillanatban infarktus következhet be""

Olyan, hogy bal 2-es 3-as kamra nincs, ha a kamra elzáródna, a beteg rögtön meghalna. A koszorúerek elzáródása az infarktus, ez látszik az EKG-n, de nem egy címke jelenik meg, hogy "infarktus", hanem a görbe alakja megváltozik, nem ennyire egyértelmű értelmezni. A koszorúérfestés kimutatta, hogy nincs elzáródás (nincs infarktus). A szívizomgyulladás okozta azt az elváltozást az EKG-n, amit általában az infarktus szokott okozni.

Az, hogy éjszaka ment, nem jelent semmit, ugyanúgy mennek akkor is hülyeségekkel az emberek, mint nappal (hiszen nappal nem érnek rá, dolgoznak...)

Nagyon fontos, hogy mi a valószínűbb, ezt is kifejtettem korábban. Nem tudunk száz százalékra menni, ez kifizethetetlen lenne (plusz a mellékhatások). Az ajtós példád nagyon jó, pont így működik az egészségügy is. Csak ott más árakkal/valószínűségekkel dolgozunk.

jágör68 2012.06.07. 16:07:45

Most hogy jön ide a hálapénz?
Mindig erre megy ki minden.
Ha nem lenne hálapénz, akkor
1) Minden munkaképes korú magyar lakosnak EÜ- járulékot kéne fizetni MINDEN HÓNAPBAN- nem csak baj esetén borítékozni- ja és nem minmum 6390 Ft- ot- hanem mondjuk a tripláját.
Minden hónapban.
2) A jelenlegi 760 milliárd Ft helyett évi 3000 milliárdot kellene egészségügyre költeni.
Na most erre sem a kormányzat nem hajlandó, sem a lakosság, úgyhogy marad a kommunista, pitiáner zsebbe dugdosás.
Már akinek van még gyomra hozzá...
Párezer- tízezer szaros Ft- ért nem érdemes- legalábbis sztem.
Arról nem is beszélve, hogy abból nem lesz se:
-több orvos
-több nővér
-jókedvű, kipihent személyzet
-XXI. századi kórházi épület
-modern eszközök, gyógyszerek, stb

jágör68 2012.06.07. 16:09:27

@KovA:
Ja, és egy koszorúér- festés
az többszázezer Ft.
Mivel indokolatlan volt, normális országban kiszámláznák szépen.
Akkor aztán lehet a x@ros párezer Ft- os borítékot lobogtatni...

cenzorilla 2012.06.07. 16:34:40

@KovA:

Nyugodj meg, ne légy durva, érvelj, ne személyeskedj!

Szeretném ezt elősegíteni, így pihenj egy ideig.
Ha más néven regelsz, ezzel a stílussal és tudással nem lesz itt hosszú életed, mert végleg töröllek.

Irkutszk 2012.06.07. 17:25:32

@jágör68: Kérdés ez alapján. Ha az orvos rendeli el a drága diagnosztikai eljárást és kiderül, hogy felesleges, akkor azt kiszámlázzák a betegnek? Vagy a biztosító kifizeti, de kap egy fekete pontot a biztosítónál, és esetleg többet kell fizetnie betegbiztosításra?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.07. 17:39:10

@Irkutszk: be akarták vezetni, hogy az orvos kapjon fekete pontot vagy fizesse ki egy részét, de szerencsére nem sikerült

Dr.laikus PhD 2012.06.07. 17:48:33

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ettől ez még félrediagnoszty....

Hogyan lehet még diagnosztizálni?
Milyen más jellemző tünete van, hogy mégse kelljen a szívkatéter?

Irkutszk 2012.06.07. 18:32:55

@csak néha benézek ha marhaságot látok: De mondjuk Amerikában a fenenagy magánbiztosítási rendszerben hogyan megy ez? Én ezt sem tudom... :(

Dr.laikus PhD 2012.06.07. 18:46:01

@Irkutszk:

Az orvosnak szigorúan be kell tartania a protokollt.
Ha megkerüli tiltólistára kerülhet.

A betegnek is van felelőssége. Az nem fordulhat elő, hogy pl. nem mondja meg, hogy mandulagyulladása van egy ideje.
Ha ilyen van, nő a biztosítás összege.

A biztosító minimalizálni igyekszik a kockázatát és beleszól mindenbe.

Igazság, hol vagy? 2012.06.07. 21:51:56

@KovA: Nem akarok kötözködni,most is az a véleményem,hogy Te semmit nem tudsz az egészségügy működéséről.Tanácsomat előbbi hozzászólásomban már leírtam.

jágör68 2012.06.07. 22:23:33

@Irkutszk: @Dr.laikus PhD:
Hát igen ez a "pre- existing condition" kategória, Michael Moore filmjéből sokat idézik.
Ilyen esetben a biztosító nem fizet egy fillért sem.
Magyarul a beteg nem kap ellátást. Semmit. Zéró. Nulla. Hagyják meghalni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.08. 00:04:57

@Dr.laikus PhD: itt mindenképpen indokolt volt a szívkatéterezés, az a legbiztosabb vizsgálat és egyből lehet valamit tenni is. egy kardiológus jobban el tudná magyarázni milyen lehetőségek vannak még (szívMR, scintigráfia meg miegymás) de ebben a korban meg kellett csinálni a szívkatéterezést, mert nem mindegy, hogy 10 vagy 60 évet kell még éljen azzal a szívvel az ember.
ez egy szükséges de utólag negatív eredményű vizsgálat volt. ez olyan mint amikor félrelépsz és bedagad a bokád, megröntgenezik, nincs eltörve, akkor most fölösleges volt a röntgen?
@Irkutszk: itt nálunk a röntgenvizsgálat a nagy mumus, el kell menni két 3 napos kurzusra, hogy hivatalosan is röntgenvizsgálatot rendelhess el, ha indokolatlanul rendelsz el röntgeneket akkor elküldhetnek agytágításra, hogy az milyen káros a betegnek, de az, hogy kárt okoztál a kórháznak vagy a biztosítónak az fel sem merül.
egyszer szóba került, hogy van-e korlátja, hogy mennyi CT-t vagy MR-t rendelünk el? azt mondta a radiológia főnöke, hogy amennyit csak akarunk, a gép a mienk, az a jó ha fut éjjel-nappal.
itt egy invazív vizsgálatról volt szó, van ugyan anyagköltsége is de inkább abból lehetne balhé, hogy egy veszélyes vizsgálatot végeztek el rajta ami negatív lett. ha pofátlan perelhet is, de ezt elvesztené simán.
a magánbiztosító egyébként veszélyes dolog, saját orvosaik, jogászaik, kódolási szakértőik vannak és bizony néha ellenőrzik, hogy szükséges volt-e a vizsgálat, nem-e lehetett volna hamarabb hazaengedni a beteget, olcsóbb vizsgálattal megállapítani a betegséget, tényleg jó-e a diagnózis. itt hallottam olyan biztosító kontra kórház perről, hogy a biztosító szerint rossz a kódolás és indokolatlanul magas összeget fizettettek ki a biztosítóval, de ez a kórház balhéja nem hinném, hogy rá tudják varrni a kódoló orvosra.

marand22 2012.06.08. 10:16:10

@Dr.laikus PhD:
Korábban leírtam, hogy jellegzetes EKG-eltéréseket okoz, csak sokan (még kardiológusok sem) ismerik. A szívkatéterezés elvégzése nem hiba, de sokszor felesleges (sajnos vannak olyan helyek, ahol futószalagon végzik: konkrét esetről tudok, ahol előzetes vizsgálat nélkül elvégezték, majd a meghalt beteg boncolásánál derült ki, hogy feszülő légmell okozta a mellkasi fájdalmat).
A szívizomgyulladás kórisméje ma laboreredményeken, szív MR vizsgálaton és szívizombiopszián alapul.
A szívburokgyulladás képalkotóval nem kórismézhető, csak akkor, ha folyadéktermelődéssel jár, ami az akut szakban ritka.

marand22 2012.06.08. 10:23:25

@jágör68:
Szívkatéterezés Mo.-on 150000 HUF OEP finanszírozás, koszorúér CT (maszek alapon) 164000 HUF, USA-ban ugyanez kb. 10000 vs. 2000 USD.
PCI (koszorúértágítás) Mo.-on AMI-ban 1.2 millió HUF, USA-ban kb. 20000 USD.
A felhasznált eszközök ugyanazok, a különbség a bérköltségekből, műtőhasználatból adódik.

kutykuruty 2012.06.08. 13:50:37

Kedves posztoló, nem olvastam el a kommenteket így nem tudom, mások mit írtak.
Én neked annyit szeretnék javasolni, hogy a saját magad érdekében legyél sokkal toleránsabb és elfogadobb a többi emberrel szemben, mert ha most fiatalon ilyen kis kekec vagy, akkor időskorodra egy házsártos vénember leszel.
Itt ugyanis a leírásod alapján minden rendben volt, normális hangon beszéltek veled, megkaptál minden odafigyelést és kivizsgálást.
Hogy fáradt volt valaki? Igen, fáradt...emberből van.
Hogy megkérdezte a nővér a mentő számát? Nyilván nem azért, mert nem tudta, csak akkor éppen -lehet, hogy pont a fáradtság miatt - nem ugrott be neki. Ne keress mkindenben hibát, biztos te sem vagy tökéletes.

További jó egészséget és vigyázz magadra!

tundee 2012.06.09. 16:02:24

@jágör68: Bár olyan igényes lenne a kedves posztoló a saját anatómiai és élettani ismeretei terén is, mint amit az egészségügyi személyzettől elvár. Persze az általános iskolai 6.-os tanagyaggal úgy tűnik már nem olyan sikk tisztában lenni, mint az ügyeletes orvos mackóját kritizálni.

zsázsika 2012.06.09. 16:56:46

lehet, együgyű vagyok, de árulja már el valaki, hogy mi is voltaképpen a posztoló problémája???? Mert amíg az utolsó bekezdést el nem olvastam, meg voltam győzödve, hogy hálákodni fog a kolléganőnek, hogy észrevette a bajt és meggyógyította...
Egy orvosnak nincs joga ahhoz, hogy beszégetés, vizsgálat vagy akár már a papírmunka végzése közben újragondolja, értékelje a beteg esetét? Már elnézést, de ha egy huszonéves beteg jön azzal, hogy fáj a mellkasa és elmondja, hogy néhány napja megfázott, nekem sem az lett volna az első, de még csak nem is a második, hogy szívproblémára gondoljak... Egyik kollágának sem... Mert a pansazok és a beteg elmondott története nem erre utalt...Nagyon helyes, hogy vette a fáradtságot, és a saját megérzéseiben bízva, űjra levetkőztette és EKG-t rendelt el...
Nekem is gondolkoznom kellett valamelyik nap a mentők számán... ( időnként az utcán menve megteszem pont azért, mert tisztában vagyok vele, hogy könnyű összekeverni a három életmentő számot és elfeledem... Mindenki nézzen magába és most, gondolkozás nélkül sorolja fel a mentők, tűzoltók és a rendőrség számát... MOST, ITT!)

Ui. nincs bal oldali 2- es és 3-as szívkamra... Bal oldali van meg jobboldali, érből se bal meg jobb...
Ezen kívül vírusos megbetegedésre nem írunk antibiotikumot, tessék már végre megjegyezni!!! Néhány év és nem lesz hatóképes antibiotikum, mert úton útofélen kikövetelik a betegek, anélkül mi orvosok hülyék vagyunk," pedig csak egy kis mandulagyulladás és én megmondtam...."

Egészében véve bosszantó, érthetetlen poszt...

zsázsika 2012.06.09. 17:01:36

@Dr.laikus PhD: ugye tudod , hogy nagyon szeretlek? :)))))))

Dr.laikus PhD 2012.06.09. 17:54:25

@zsázsika:

Annyira jól esik!
Köszönöm szépen. :))))))

rikavagyok 2012.06.11. 22:37:06

Kedves Posztoló!
Akkor elmondanám a sztorit, az ügyeletes doki szemszögéből, ahogy ez egy sör mellett elhangzana:
Éjjel bejövök hívásról, bent ül egy fiatalember láz + mellkasi panasszal. Gondolom jó kis tüdőgyuszi. Meghallgatom: átszuszogja egyformán a két oldalt, nem crepital, nem sípol, nincs dörzszöreje... Írom a papírt, oszt átfut rajtam a rossznyavalya, hogy nem tetszik a színe/arca/lehelete: nosza lehúzunk egy gyors ekg-t, legalább mindenki megnyugszik. Majd a görbe láttán szemkigúvadás, majd mentőhívás.
Ezt követően képzelt alanyunk megveregeti a saját vállát, mondván hogy milyen ügyesen fogott ügyeletben egy infarktust/perimyocarditist a megérzései alapján.

És ÁLMÁBAN SEM GONDOL RÁ, HOGY A TÖRTÉNET NEGATÍV FELHANGGAL JELENIK MEG A PRAXISON!

És tudod mi a pláne ebben? Hogy tök jogosan veregeti a vállát, mert tényleg ügyes volt.

(És Nyíregyházának még a közelében sem ügyelek :P)

rikavagyok 2012.06.11. 23:06:56

@KovA:
Atípusos anamnézis? (Lázas, torokfájós volt)
Atípusos mellkasi panasz (nem mellkas közepéből, nem sugárzik bal karjába, állába vállába, nem nem nyomó jellegű)?
Atípusos életkor (25 év)?
=> koszorúér eredetű mellkasi fájdalom esélye kicsi.
folyománya: a diagnosztizálást a valószínűbbtől kezdjük
=> tüdőgyulladás? mellhártya gyulladás?

A dokit akkor savazhatnád, ha nem húzza le az ekg-t. De lehúzta.

karcsibácsi 2012.06.12. 09:16:31

Hogy is mondta Einstein?
Két dolog van, ami végtelen: " az emberi hülyeség és a világegyetem. Bár az utóbbiban nem vagyok biztos."
Márkot olvasva be kell látnom, hogy Einsteinnek igaza volt.
Tényleg megáll az ész. MIn den szinten kifogástalan ellátást kapott, és van bőr a képén itt piszkoskodni.

karcsibácsi 2012.06.12. 09:20:24

@Dr.laikus PhD:
Vannak indirekt módszerek (necroenzimek, troponon negativitása, ASO titer emelkedés, virus serologia, vérkép, echo - ha van pericardiális folyadék-, stb) de egy ST elevációs EKG esetén csak koronarográfiával lehet kizárni (vagy igazolni, és egy ülésben el is látni) az infarktust.
A negativ koronarográfia ugyanolyan értékes vizsgálati eredmény, mint a pozitiv.
A posztban ismertetett esetben nagy hiba lett volna, ha nem történik katéterezés.

karcsibácsi 2012.06.12. 09:30:37

@Dr.laikus PhD:
most látom, nálam autentikusabb személyek is válaszoltak.
Ezek után is úgy gondolom, hogy a katéterezés nem volt hiba. Szívizombiopsziát sürgősséggel nem nagyon végeznek, és pláne nem értékelnek.
A cardio CT, amivel nagy valószínűséggel (de nem teljes biztonsággal) megállapítható, hogy épek-e a koszorúserek, csak egyes centrumokban hozzáférhető, ügyeleti időben még ezekben se mindenhol.

Dr.laikus PhD 2012.06.12. 09:30:58

@karcsibácsi:

Köszönöm szépen neked is. :)

bes3 2012.06.12. 14:16:20

"....mi lett volna ha az ügyeletes doktornő nem csinálja meg az EKG-t? Bele sem merek gondolni..."

Semmi. Hazamentél volna és otthon gyógyulsz meg a szívizomgyulladásodból. Amit legtöbbször nem is diagnosztizálnak. Tudod, otton egy hét alatt gyógyul, kórházban 7 nap....

rikavagyok 2012.06.12. 21:34:42

@bes3:
Azért ezzel a kórsággal jobb szeretnék a kardiológia egyik kényelmes ágyán heverészni.
Általában a világ legunalmasabb betegei, ekg-echo-laborok...hazamenne-mert-már-jól-van. De ha véletlen mégis baj van vele, akkor bizony nagy baj van.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása