Az egészségügy másik oldala

2012.05.04. 11:11

Sajnos az a gyakorlat, hogy az emberek általában nem írják meg az egészségüggyel kapcsolatos pozitív élményeiket csak a negatív élményeket és az nagyon gyorsan hír lesz.

 


Viszont úgy érzem, hogy nekem most tollat kell ragadnom mert ami velem történt az nem egy egyszeri pozitív élmény hanem egy általános. Persze tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan egészségügyben dolgozó személyek, orvosok is akik negatív példák. De ez nem az egész egészségügyre jellemző, hanem egyes embereket minősít.

 

Ne felejtkezzünk el az élet minden területén találkozhatunk az adott szakmákban elkötelezett és tisztességtelen dolgozókat. A képviselőktől kezdve az utolsó munkásig, de az nem azt jelenti, hogy az egész szakma fertőzött. Bár a képviselőkről ez nem mondható el sajnos.


Az egészségügyben természetesen nem szabad elfelejteni, hogy szinte alig keresnek és rengeteget dolgoznak, néha mostoha körülmények között. Természetesen ez emberfeletti munka közepette még az is előfordulhat, hogy tévednek, sajnos. Pedig ez nekünk betegeknek nagyon fájhat.

 

Ne feledjük ők a lehetőségeiket felhasználva hozott anyagból dolgoznak. Néha másodpercek alatt kell jó döntést hozniuk és eldönteni, hogy mi jó nekünk. Miközben nekik is anyagi, vagy családi gondjaik lehetnek

 

Mi is az a pozitív élmény ami írásra indított.Egy  férfi orvul megtámadott és másodpercek alatt szétverte a jobb kezemet. Mivel az első ütésével kificamította a kezemet így harcképtelenné váltam azonnal és miután földre kerültem tovább rugdosta a már kificamított kezemet.

 

Így mentő vitt be az Országos Baleseti Intézetbe. A Fiumei útra.
Az ügyeletes orvos Dr. Krisár Attila vizsgált meg és nagyon segítőkész és emberi volt, a jelenlévő asszisztensnővel együtt. Sőt mindenhol a röntgenen is nagyon emberbarátok voltak. Még a röntgen felvételt is megmutatták és a karom a beszűkült mozgás ellenére nagyon épnek látszott. Majd hazaengedett az éjszakai busszal. De nem hagyta nyugodni az eset és másnap utána járt önszorgalomból, hogy mi lehet a karommal a gond. Ott egy kollégája fedezte fel, hogy egy hátsó ficamom van ami az elölről történt röntgenről nem látszik. Azonnal küldtek egy táviratot, hogy menjek be mert gond van.

 

Ott nagyon segítőkészen fogadtak és befektettek az osztályra. Maximális kiszolgálást kaptam annak ellenére, hogy munkanélküli ként semmi pénzem nem volt és nem tudtam nekik adni semmit csúszópénzt. Sőt közöltem már az elején mindenkivel, hogy sajnos az anyagi életem nem engedi meg, hogy plusz pénzt adjak, mire mindenki megnyugtatott, hogy ők hivatástudatból dolgoznak. Amit valójában meg is tapasztaltam mert mindenhol a maximális kiszolgálást kaptam és teljes értékű emberként kezeltek. Az osztályon a Dr. Gulyás Károly szakorvos műtött akinek szintén elmondtam, mit várhat tőlem és mégis teljes, maximálisan megértő és szolgálatkész volt. Majd a nővérekkel kapcsolatban ugyanezt az emberi hozzáállást tapasztaltam.

 

Ezt követően Rehabilitálás miatt Dr. Litvai Gabriella Főorvoshoz kerültem aki szintén mindenféle plusz pénz nélkül maximálisan azon volt, hogy a lehetőséghez képest minél jobban visszakapjam a régi mozgásomat.
A gyógytornát pedig Hubert Annára bízták, aki nagyon lelkiismeretesen azon van, hogy a lehető legjobban visszaálljon a régi mozgásom. Miközben a gyógytornára járok, ott is azt fedeztem fel, hogy a kolléganője Baranyai Ágnes is egy nagyon érző szívű fantasztikus dolgozó. Láttam amint bizonyos gyógyászati eszközöket vásárolnak a saját pénzükön, hogy hatékonyabbak legyenek. A betegeknek megadják a maximum segítséget, hogy teljesen felgyógyuljanak.

 

Egy másik helyen folyik az elektromos kezelés ahol szintén azt tapasztaltam, hogy emberek, dolgoznak, olyan hölgyek akiknek vannak saját gondjaik, de amíg bent dolgoznak csak azt tapasztalom, hogy lelkiismeretesen mindent bedobnak, hogy a betegek a legjobb ellátást kapják.

 


Ezért az Ő neveiket is felsorolom a teljesség igénye nélkűl. Márta Judit, Dr. Nagyné Bak Zsuzsanna, Gonzalves Szilvia, Dekanics Petra, Fábián Borbála.

 

Még egy dolgot felfedeztem, mert sokan azt hiszik, hogy az egészségügyben érzéketlen emberek dolgoznak, de azt tapasztalom, hogyha meghallják a mentőhelikopter hangját, azonnal összerezzenek, hogy jaj megint egy sérült ember. Reméljük életbe marad és rendbe jön teljesen. Igazi emberszerető és érző szívű emberek dolgoznak az egészségügyben, mostoha körülmények között, miközben saját gondokkal küszködnek.

 

Hoffmann András
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trekk 2012.05.04. 12:02:56

eddig nem voltak nevek
es rasszista megjegyzesek sem
jobb lenne ennel maradni

R.-né Kerrigan Sára 2012.05.04. 12:39:54

a táviratos résznél már vinnyogtam a röhögéstől......

cenzorilla 2012.05.04. 12:44:09

Pozitív posztban nincs akadálya. Sőt.

A rasszista megjegyzés töröltem.

R.-né Kerrigan Sára 2012.05.04. 13:36:21

@cenzorilla:

öööö ha "az" rasszista megjegyzésnek minősült, akkor szeretném jelezni, hogy a "férfi" megjelölés is egyértelműen az, és én elhatárolódok....:D

karcsibácsi 2012.05.04. 17:05:29

@cenzorilla:

Nagy tisztelettel vitatkoznék abban, hogy rasszista megjegyzés lett volna a törölt rész. Legalábbis, amit én délelőtt olvastam, abban csak annyi volt, hogy egy "néger" férfi. Nem volt semmiféle negatív minősítés hozzákapcsolva, így nagyjából annyit jelentett csak, mintha azt írta volna, hogy egy "középkorú", egy "jól öltözött", egy "átlagos külsejű", vagy akár azt, hogy egy "ázsiai" vagy "európai" kinézetű férfi. Szerintem ez teljesen P.C.
Kivételesen Korrigált Sárával értek egyet, ilyen értelemben a férfi megjelölés is rasszistának tekinthető, és ha a gondolatmenetet továbbvisszük, csak azt szabadna írni, hogy "egy ember, akinek a nemét nem árulom el, orvul megtámadott...".

El Visco Stello (törölt) 2012.05.04. 18:22:33

Nagyon fontos információ került ki a posztból. Magyarázta a körülményeket, az "orvul" minősítést. Tudniillik a "néger" sötétben nem látszik. Így fordulhatott elő, hogy az áldozat nem tudott védekezni, mert az ellenfél kvázi láthatatlan volt.

Sokorai_Atala 2012.05.04. 18:27:38

@karcsibácsi: kösz, most legalább tudom, mit töröltek:)

Igazság, hol vagy? 2012.05.04. 18:41:07

Pozitív történet:Laikusok kételkednek.Negatív történet hozzáértők kételkednek.Eredmény 1-1.Igazság,hol vagy?További szép napot.

jágör68 2012.05.04. 18:41:25

Hát az egyirányú ízületi röntgen az eléggé szakmai hiba:DDDDDDD
Bár én csak egy egyszerű anesztes vagyok

karcsibácsi 2012.05.04. 18:45:17

Na szóval. Abban semmi sértő vagy rasszista nincs, hogy néger valaki. Ez tényközlés. 100 évvel ezelőtt, koleszosként 10-en laktunk egy szonbában, volt köztünk néger, arab, vietnámi meg skandináv tipusú szóőke kék szemű észt fiú. Nagyon jól elvoltunk egymással. De ha valakinek nem tudtuk a nevét - és ez az első időben előfordult, voltunk ott vagy kétszázan- ,akkor azt mondtuk: az a magas néger fiú. Vagy: a köpcös arab srác. Nem szántuk sértésnek, nem is sértődött meg senki rajta. Ők maguk is gyakran poénkodtak.
Egy koromfekete szudáni gyerek azzal viccelődött, hogy az apja börtönőr. Képzeljétek, milyen bajban van, amikor a sötét zárkában keresi a rabot, mondta gyakran, és jót röhögött a saját viccén. Másik néger barátunk szavajárása meg a nagy melegben az volt, hogy "ez már nem fehér embernek való".

jágör68 2012.05.04. 18:49:10

@karcsibácsi:
Ja lassan nem "cigányútra tévedt" hanem "romaútra" lesz a szavajárás..
Ezek a PC németek pölö már "Romatomate"- nak híjják a cigányparadicsomot...
Ez a szép új világ.
Cigánypecsenye helyett Romabárbekjú.

2012.05.04. 18:59:19

@Igazság, hol vagy?: De most szerinted ennél a posztnál miről lehetne beszélni? Esetleg arról, amit @jágör68: írt, de speciel arról meg nem tudok, mert nem értek hozzá. @trekk: megjegyzése a névtelenségről jogos, mert attól, hogy valakiről jót írnak, még nem biztos, hogy név szerint ebben a posztban szeretne szerepelni, pl. ha jágör észrevétele igaz, akkor máris kitörölné magát az érintett. :-) @R.-né Kerrigan Sára: már röhög, én is majdnem. Főleg ha arra gondolok, hogy ennél fontosabb dolgokban sem kaptam táviratot még kórháztól. @karcsibácsi: elemzi a rasszizmus fogalmát, megjegyzem, tetszik :-), @El Visco Stello: meg hozza a szokásos formáját. Jól! :-) Te leírtad, hogy 1:1, én meg összefoglaltam az eddigieket. A posztról jóformán nem tudunk semmit se mondani, kivéve jágört.

Igazság, hol vagy? 2012.05.04. 19:10:39

@Turchi: Ezt ugyan úgy el lehetne mondani nagyon sok panaszról,de ha megpróbálod megválaszolni.akkor jön:mundér becsülete,védekezés...stb.Végül is igazad van.

Ugyandehogy (törölt) 2012.05.04. 19:22:59

szóval csak azért nem fizettél, mert nem volt pénzed...

Rivero 2012.05.04. 19:25:47

Szerintem nem mindenki merné felvállalni, hogy munkanélküli...
Sokan inkább titkolják mert szégyenlik.

Igazság, hol vagy? 2012.05.04. 19:33:01

Sok panasznál,posztnál is van úgy,hogy "miről lehetne"beszélni.Egy negatív poszt esetén sem tudunk semmit sem mondani.Ha valaki megpróbál magyarázatot adni.az a válasz,hogy védjük a mundért,magyarázkodunk.Jön a sokszor lebunkózó,ordenáré módon íródott válasz.Nekem ez a meglátásom.Egyébként meg igazad van,nem vitatkozni akarok,csak a negatív és pozitív posztok megítélését próbáltam érzékeltetni.

El Visco Stello (törölt) 2012.05.04. 20:07:07

Az még csak rendben lenne, hogy a négercsók a továbbiakban afrósütemény, de mi lesz az ősi magyar közmondással, ami úgy szól, hogy "villog, mint néger a zebrán"?

2012.05.04. 20:44:49

@Igazság, hol vagy?: Posztja válogatja, hányszor mondják hogy védik a mundér becsületét, vagy nem. Szerintem sokszor a laikusok is észreveszik, ha a posztoló ordenáré hülyeségeket ír, hát persze az arányt nem tudom. Mindenesetre ha nincs probléma, nincs miről beszélni. Ha valaki úgy írja le a pozitív posztot, hogy mindenki, de mindenki a világon mindent megtett érte, és még annál is többet, akkor csak gratula, de ennyi. Én sem vitatkozom, csak próbálom elemezni a pozitív posztokra jött válaszokat. Talán kellene valami előszó a pozitív posztokhoz, ami ad valami támpontot, miről is lehetne az esettel kapcsolatban beszélni. Már persze ha valaki nem tud kitalálni magától. Én pl. nem tudok. @El Visco Stello: megint elemében van :-))

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.04. 21:21:53

hát asszem itt egy hátsó vállficamról lehet szó.
elég ritka, és könnyű elnézni. egy sima AP felvétel az teljesen alkalmas arra, hogy ... ezt a sérülést ne lehessen felfedezni :D
a következő variáció a 15-20 fokos szögben végzett betekintő vagy Neer felvétel. na ez már sokkal jobb csak az a gond vele, hogy ha a kritikus jel (a felkarfej és a glenoid egymásra vetülése) jelenléte azt sugallhatja, hogy egy klasszikus AP készült, amiben ez a két képlet alapból egymásra vetül, aki ebből kiszúrja a hátsó ficamot az nagyon vájtszemű csávó
a legjobb az axiális felvétel emihez a beteg 90 fokban fel kell emelje a karját és a kazettát a hónaljába teszik és felülről jön a sugár, na ebben egyértelműen látszik a dolog, hogy a felkarcsont feje hátrább van mint kellene. ezzel csak egy a gond, hogy a betegnek ez nagyon fáj, alapból nem is kivitelezhető önerőből, ha ilyenkor jön a sajnálat és nem sikerül jól a felvétel akkor a ficamot bizony elnézik és ha 1 hónapon belül nem kerül a helyére akkor fel is út le is út, abból már váll nem lesz soha
a diagnózis tehát szimatra megy meg tapasztalatra, ha felmerül a gynú akkor CT-t kell készíteni, ezzel csak egy a gond, hogy a helyrerakás után meg muszáj CT-t készíteni, mert ki kell szűrni a Bankart léziót (az a glenoid, tehát a lapocka ízesülési felszínének a peremtörése) illetve a Hill-Sachs léziót ami a felkarcsont fejének beroppanásos törése. ezeket, ha jelentősebb területeket érintenek, illik műteni. a műtét pedig nagyon de nagyon komplikált tud lenni, ha ez a hátsó felszínen történik

2012.05.04. 22:52:24

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "hát asszem itt egy hátsó vállficamról lehet szó."
Hát ezt írta a posztoló is.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.04. 23:00:53

@Turchi: hol írta? én csak azt találtam, hogy :"kollégája fedezte fel, hogy egy hátsó ficamom". nem írta, hogy a válla ficamodott ki, lehetne a könyöke vagy a csuklója, vagy más kisízülete is, de lehet, hogy csak én vagyok figyelmetlen

2012.05.04. 23:04:20

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Igaz, tényleg nem írta a vállát! Megjegyzés visszavonva!

R.-né Kerrigan Sára 2012.05.05. 00:17:57

@csak néha benézek ha marhaságot látok: @Turchi:

szerintem a testrészrasszizmus elleni harc jegyében cenzorilla kitörölte, hogy milyen alkatrészről van szó..... :D

2012.05.05. 07:54:04

@karcsibácsi: Teljesen egyet tudok érteni, a rasszbeli, nemi, vallási, munkahelyi megjelölések önmagukban nem sértőek vagy rasszisták.

A diszkrimináció elleni harc ilyen szélsőséges formája már nem szolidaritásra, hanem az önbizalom totális hiányára vall.

Ehhez fel kell nőni, hogy attól még nem akarom kiirtani Afrikát, hogy a négert négernek hívom. Életemben a legkeményebb buzipoénokat egy homokos sráctól hallottam.

Mark Twain nyomán: 9gag.com/gag/4062138

cenzorilla 2012.05.05. 08:39:40

@Fyall:

Nnnnnaaaaa.... :DD

Szóval mindenkinek!

Akkor amikor a színvonalas hozzászólásban a blogoló random, csak úgy ami a történet szempontjából jelentőséggel nem bír verekedő partnere rasszát, mint egy nevet nagybetűkkel kiemeli törölhettem volna stilisztikai céllal is.

Figyelmetlen voltam, helyben hagytam egy megjegyzést és megismételtem a szóhasználatot.

Szeretettel! ;)

cenzorilla 2012.05.05. 08:40:47

@Hoffy:

Ne kapj gellert!
A többieknek van humoruk!

Hoffy 2012.05.05. 09:24:12

@cenzorilla: Oké nincs semmi gond mert én az egészségügyről írtam nem a fajokról. De az amit most ide írtam, hogy Turchi teljesen jó diagnosztikát állított fel a történtekről, miért lett kitörölve, abba mi volt a gond? De sebaj ez van tiéd a blog.

Hoffy 2012.05.05. 09:33:27

De leírom hátha ez nem lesz kitörölve. Turchi teljesen az történt amit írtál. Valóban teljesen jó diagnosztikát állottál fel. Valóban egy másfél órás műtéttel tudták scak helyre rakni.

Hoffy 2012.05.05. 10:43:45

@Rivero: Én is szégyenlem, de ettől még sajnos tény.

trekk 2012.05.05. 11:07:41

ez a prxis blog, erdektelen, hogy ki verekedett
nem arrol van szo, hogy keresik az elkovetot, tehat le kell irni, hogy ki volt,milyen volt
vegul is mindegy, csak megmutatja, hogy ki hogy gondolkodik a vilagrol
de az jo, hogy az orvosokkal, kezelessel elegedett volt, bar ketelkedem, hogy fontos egy korhzban lepten-nyomon hangsulyozni, hogy en nem fizetek

Hoffy 2012.05.05. 11:09:04

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Bocsánat de te állítottál fel jó diagnózist nem a Turchi. Bár a dicsőséget neki adtam. Valóban a vállam ficamodott ki és minden úgy történt amint diagnosztizáltad. Másfél órás műtéttel tudták csak helyre állítani.

Hoffy 2012.05.05. 11:13:44

@trekk: Igazad van csak az a híre sajnos az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, hogy ha nincs pénz a beteg nem kapja meg azt az ellátást amit egyébként meg kapna. Én pedig pont azt próbálom bemutatni, hogy ők emberségből, elhívatás tudatból választották ezt a szakmát és maximálisan ellátják a beteget akkor is ha nem tud nekik adni. Lehet, hogy nem jól írtam le de a szándékom ez lenne.

Hoffy 2012.05.05. 11:18:28

@trekk: Sőt a kórházon belül is valóban ezt nem kellene hangoztatni, de én még soha nem jártam betegként ilyen helyen és a sok negatív hírt elhittem, hogy elvárják és ha nem adok hátrányba kerülök. Ezért az elején szerttem volna tisztázni és pont ezért lepett meg a sok pozitív reakció és a hozzáállás.

jágör68 2012.05.05. 12:24:10

Már 1 milliószor leírtam:
-teljesen felesleges zsebbe pénzt adni- attól nem lesz hirtelen XXI. századi modern épület a lepusztult kórházból-
-nem lesz belőle se több, se jobb, se fiatalabb nővérgárda
-nem lesz belőle tele az üres kórházi gyógyszer/eszközraktár
stb stb.
Nagyon nehéz felfogni???????????

2012.05.05. 13:36:50

@Hoffy: Pedig már kezdtem örülni, milyen ügyes vagyok ! :-)), miközben fogalmam sem volt, mit is állítottam fel :-)) A dicsőség @csak néha benézek ha marhaságot látok: -é, bár jólesett, hogy összekevertek vele :-))

2012.05.05. 13:38:54

@R.-né Kerrigan Sára: "testrészrasszizmus elleni harc jegyében cenzorilla kitörölte" :-))
Nincs vele semmi baj, nem rossz fej ő, csak próbál mindkét oldalon igazságos lenni, de ez nem olyan könnyű.

2012.05.05. 22:59:32

@cenzorilla: Nemrégiben beszélgettem egy ismerősömmel, hogy szerinte be kellene tiltani az árpádsávot. Meg hogy vannak, akik - úristen - olvasták a Mein Kampfot.

Mondtam neki, hogy én is olvastam, és különben is, szerintem meg mindent legalizálni kéne.

Akkor tiltunk be valamit, ha félünk tőle, hogy az emberek jobban hinni fognak benne, mint a mainstreamben.

A szélsőségek politikai térnyerése fordítottan arányos egy demokrácia életképességével.

Na ez a baj, és nem az, hogy lenégerezek valakit! :)))

2012.05.05. 23:26:05

@Fyall: Hát van abban valami, amit írsz, ha nem is szó szerint gondolom ugyanúgy, de okosat szóltál. Van egy általános szabály a blogokon, meg egy csomó helyen, ahol alapszabály a rasszista megjegyzések mellőzése. Mivel nincs meghatározva pontosan, mi számít annak, ezért a bonyodalmak elkerülése végett semmit se szabad írni, amiben van valami konkrét. Egy ismerősöm fél éve nem szól hozzám, mert egyszer azt mondtam neki, hogy egy valaki valamit csinált, amit nem kellett volna. De hát az ilyen ismerősök felejthetők.

2012.05.05. 23:28:48

@Fyall: Megborotválkoztál már legalább? :-))

Dr.laikus PhD 2012.05.06. 04:51:57

@Fyall:

A félelem egy jelzés, olyan, mint a fájdalom.

Persze könnyű akár libertániusnak is lenni, nem is liberálisnak, amíg kívülállóként nézheted más félelmét, mert soha nem fog érinteni - legalább is azt hiszed.

A tűz éget, soha nem lesz jég belőle. :((

Dr.laikus PhD 2012.05.06. 05:13:02

@Fyall:

Történelmet az ember nem azért tanul, hogy megismételje, ellenkezőleg.

A pszichológia az emlékeket sem törölni akarja, hanem tompítja, igyekszik a rettegést csak félelemmé alakítani.
A félelemből már csak egy lépés a tapasztalat.

Az emlékeid a jövőt építik -akinek van - az okos utána olvas és empatikus.

felicitasz.blog.hu/2009/10/12/a_negyevesed_meg_emlekszik_a_szuletesere#c16519718

www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/virag.htm

VaTi 2012.05.06. 09:48:56

@Turchi: nemrég azt kaptam a fejemhez, hogy intoleráns vagyok. A facebookon 2 ismerősöm rendszeresen zsidózott. Kértem ne tegyék. De csak ment ez naponta többszöri kiírás. Én úgy gondoltam, nem tudom vállalni ilyen emberek ismeretségét. Töröltem őket. Ekkor kaptam meg, h nem vagyok toleráns. Én nem vagyok...Furák az emberek...

2012.05.06. 09:52:02

@VaTi: Az a baj, hogy a furaság kétoldalú. Az egyik rendszeresen szid másokat, a másik meg nem engedi nevén nevezni a dolgokat. Egyik sem jó.

Dr.laikus PhD 2012.05.06. 11:07:04

@Turchi:

Mindent néven lehet nevezni, csak az a fránya kontextus (ej-ej)...

zajaroland.hu/public-trauma.html

Hatunk egymásra, Virág Teréz mindkét oldal, zsidó nem zsidó, liberális-kirekesztő sokat tanulhat tőle.

Azért linkeltem, hogy termékeny talajra hulljon ott ahol ez érdemes. :)

Én magam is megértettem a saját gyermekkori tagadásom (ezért nem csodálkozom most), értem a közönyt, a vállvonást, a felelőtlenséget a kimondott szavakért, amikor bagatellizáljuk a jelentését.

Ez akár orvos-beteg kapcsolatra is transzplantáható (sic. Freud, de nem javítom :D).

Dr.laikus PhD 2012.05.06. 11:10:57

@Dr.laikus PhD:

Jár az eszem, nem jár a kezem....nem olvasom el, de elküldöm. :(((

Hatunk egymásra, Virág Teréztől mindkét oldal, zsidó- nem zsidó, liberális-kirekesztő sokat tanulhat.

VaTi 2012.05.06. 20:15:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok: az is csak olyan, mint az egész intret,te döntöd el, h mire használod. Lehet az jó is :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása