Négy óra alatt ért a sérülthöz a mentő

2012.04.28. 09:18

A munkahelyemnél lámpa nélküli zebrán próbáltam átkelni a reggeli csúcsforgalomban, valamint az útfelújítást végző gépek közepette. A zebra egy út és egy tér találkozásánál van, ahol egy tábla jelzi, a téren nem körforgalom van, de körbe lehet menni, több utca csatlakozik bele, ki és bevezető, egyirányú utcák. A táblát az útfelújítás miatt fekete műanyaggal letakarták.

 


A zebrán megkezdtem az áthaladást, amikor egy német rendszámú mercedes közeledett elég nagy sebességgel, - bizonyára nem volt helyismerete - meglepte a letakart tábla, így berántva a kéziféket, megfordult a zebrán. Ahhoz, hogy ne üssön el, elugrottam előle, átestem a felhalmozott aszfaltdarabokon, amely eltörte a bal alkaromat.


A munkahelyemet őrző kapusok kirohantak, segítettek felállni, bekísértek a kapun, lehívták hozzám a munkahelyi orvost, aki helyben adott egy fájdalomcsillapító injekciót, majd átvitetett az akkor még létező BM kórházba, ahol megröntgeneztek. A felvételen kiderült, mindkét alkari csontom eltört, összecsúszott, ezt ott nem tudják megcsinálni, mert műteni kell, a kórházban pedig soha se volt traumatológia. Várnom kellett a mentőre, közben a kollégám, aki elkísért, elvitte a rólam levágott ruhát, valamint a táskámat, minden iratommal együtt. Ekkor reggel 9 óra volt.


A mentő délután 1 órakor érkezett, majd közölte, miután nincs nálam személyi igazolvány, nem tud átszállítani az Orthoped Klinikára. Hosszas alkudozás után még átvitt, ahol az ügyeletes orvos nagyon kedves volt velem (minden köszönetem neki) átvett papírok nélkül, azzal, a férjem majd utólag behozza. Megnézte a felvételt, majd felküldött az osztályra, ahol nem volt üres hely, de kiraktak valakit az ágyból azzal, ő majd úgyis hazamegy valamikor, én meg feküdjek le. Éjjel fél 12-ig vártam a szobában, vajon mikor kerülök a műtőbe. Mielőtt elaludtam volna, gondoltam, elsétálok és megkérdezem. Bementem a műtő folyosójára, ahol megörültek nekem, ha már itt vagyok, feküdjek le, elérzéstelenítik a kezem. Háromszor szúrtak a nyakamba érzéstelenítőt, nem használt, amit nem akartak elhinni. Érkezett valaki, aki megnézte a lábamra tett röntgen-felvételt, megkérdezte, melyik lábamat kell műteni. Komolyan megijedtem, hiszen a kezem sínben volt, elég feltűnő. Óvatosan közöltem, nekem a kezemmel van baj, és remélem nem ő fog műteni. A férfi megfordította a röntgen-felvételt, és közölte, tényleg.


Végül betoltak a műtőbe, ott rengeteg medikus, altató orvos. Nem tudták, hogy nincs elérzéstelenedve a kezem, hárman nekiestek, húzták- vonták a karomat, miközben a csillagokat láttam, közben hiába mondtam, hogy fáj, engem altatni fognak. Végre megérkezett az orvos is, aki felvilágosította a körülöttem ugrálókat. Kaptam a kezembe egy művénát, majd mellette még szurkáltak valamit, az orvos pedig kiabált a medikusokkal, nem a kezem kell szurkálni, hanem a csőbe kell beleszúrni a többi injekciót. Ezt követte az altatás. Maszk a fejemre, kérték számoljak.


Negyvenkettőig jutottam el, amikor levették a fejemről, és megkérdezték, milyen vércsoportom van. Még annyira éber voltam, hogy feleselni is tudtam, mondván, ha szükségem lenne vérre, talán kevés, ha azt mondom A+. Maszk vissza, újabb számolás, majd alvás. Nem tudom, meddig tartott, de arra ébredtem, hogy valakitől kaptam két nagy pofont. Ez volt az ébresztés. Vissza a szobába, ahol reggel öt órakor arra ébredtem, enyhén illuminált állapotban lévő takarítónő becsörtetett a fém vödrével, amibe belerúgott, az összes víz szétfolyt. Megtudtuk, ez a takarítás. Jött a nővér, fiatal, erősen kifestve. A szobatársam egy 80 éves néni volt, mindkét csuklója eltörve, gipszben. Hozták a reggelit, amit leraktak neki az éjjeli szekrényére, és ott hagyták. Gondolták, valahogy majd megoldja.


Nekem nyomókötést tettek a kezemre, alá egy párnát, amibe beleragadtam a kiszivárgó vér miatt. A kezem feje teleragasztva ragtapasszal, amire allergiás vagyok. Kértem a nővért, segítsen, mert nem tudom leszedni a kezemről. Az ajtóból foghegyről visszaszólt, "hát van magának szája!" Tényleg van, azért szóltam neki.


Elérkezett a reggel fél 9. Jött az orvos, aki műtött, én kértem, engedjen haza, otthon körbe fognak ugrálni, és ha valami baj van, megígérem, visszajövök. Az orvos nem tartóztatott, szerintem pontosan tudta, hogy miért kérem. Dr. Mády Ferenc erején felül teljesített, minden elismerésem az övé. Pedig bizonyára ő sincs túlfizetve. Felvételes kórházként, ügyeletben, nem gondolnám, hogy sokan visszamennek hozzá paraszolvenciával. Na de a személyzet! Kritikán aluli.


 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr-eam 2012.04.29. 10:57:00

@kermi: maximálisan egyetértek.

Tempus-Anh 2012.04.29. 11:06:15

A kommentek egy részét lefoglalja ninimimi (hű ez egy nyikknév már...) bolsevikozása és szardobálása, nem tudom, a poszt erről szól-e vagy konkrétan a posztoló esetéről.
Egy korábbi jó periódusomban nagyon kihúzta volna ezzel nálam a gyufát, szerecsére azóta szelídültem.
Ezen túlmenően a posztban sok a népmesei elem, a pofozva ébresztéstől a kisminkelt nővérkéig meg vödörrugdosó takarítónőig.
Csöpög a tendenciózusságtól, malignitástól.
A végkonklúzió: ha a karom eltörik, nem vagyok annyira lúzer, hogy négy órán keresztül várjam a mentőt, van két erős lábam, némi pénzem is, taxit hívok vagy egyszerűen bebékávézom a kórházba.
De nyilván kell egy ürügy, hogy fekáliával dobálózva kiéljük neurózisunkat...

Tempus-Anh 2012.04.29. 11:08:22

Remélem, a ninimimi nevű troll már jól megérdemelt pihenőszabadságát tölti a blogon kívül, ugye cenzorok?...

cenzorilla 2012.04.29. 11:38:04

A moderálás eddig nem volt kívánságműsor.
A magam részéről ezután sem lesz.

Ninimini figyelmeztetve lett.
Ettől független, egy orvos volt aki emberi módon elmagyarázta amire kíváncsi volt.

Ahogy az már lenni szokott az orvos megsértődik, dupla intenzitással felháborodik, a probléma elsikkad és úgy tűnik nincs megoldás.

Minden ismeret tudója az orvos.
Tetszik, nem tetszik ez azért még jár TB-re.

Flector67 2012.04.29. 11:42:38

@cenzorilla: Többen próbáltak Neki segíteni, információt kérni, hogy segíthessenek. Már az elején egy kritikátlan, primitív hozzászólással kezdett. Elvártunk volna egy bocsánatkérést.

2012.04.29. 12:01:32

@Tempus-Anh: "A kommentek egy részét lefoglalja ninimimi "
Igen, nekem is feltűnt, 118 hozzászólásból már a 7. hozzászólás az övé volt, és onnan folyamatosan az ő problémájáról volt szó.

2012.04.29. 12:04:21

@cenzorilla: "Ettől független, egy orvos volt aki emberi módon elmagyarázta amire kíváncsi volt."
Azt se érdemelte meg :-)
Én nem egy orvos volt az elején, hanem más is, aki próbált vele értelmesen kommunikálni, többek között én is, bár én nem orvosként, majd közölte, troll vagyok :-)).

2012.04.29. 12:05:40

@Flector67: Most látom, megint ugyanazt írtam, mint Flector. Tényleg nem másoltam :-))

Flector67 2012.04.29. 12:08:28

@Turchi: Erre figyeljünk, mert a végén meggyanusítanak, hogy valójában egy és ugyanazon személy vagyunk:)

cenzorilla 2012.04.29. 12:10:37

Ettől még a jelenség általános!

A sokat elváró beteg, a kevesebbet, vagy nem személyre szóló kommunikáció.

A jelenség most különösen érdekes lehet a személy minősíthetetlen stílusa mellett, főleg ellenében.

Flector67 2012.04.29. 12:14:09

@cenzorilla: Figyeljen, ha Önre támadnának így mit tenne? Hogy esne Önnek, és milyen hangnemben beszélne az illetővel? Gondolja csak végig.
Mindenki örüljön inkább, hogy van orvos, aki még itthon marad és próbál segíteni. Hogy van mentős, aki vállalja a melót ennyi pénzért is. És kérem most ne hozzuk fel az esküt, meg, hogy ezt vállalták. Meg kéne becsülni azt, amink van.

2012.04.29. 12:15:20

Csak zárójelben megjegyezném, többen kikérték maguknak, hogy ne tegezzék. Itt a blogon a tegezés normális, de most már nem merek senkit letegezni, hátha megsértődik! :-)Persze ha a név mellett ott lenne, ne tegezz :-), mindjárt könnyebb lenne.

2012.04.29. 12:22:31

@karcsibácsi: "Legelő Őse: Jóképű legény vagy!" :-))

cenzorilla 2012.04.29. 12:25:13

@Flector67:

Figyelek! Ez a dolgom. :-)

A jelenség a gond, nem a foglalkozás.
Itt a blogon nem érdemes személyes sértésnek venni, pláne, mert a személyeskedést törlöm, másodszorra végleg.

Rövid időn belül hatalmas átszervezések történnek, ez nem könnyű az orvosnak aki még itthon tényleg igáslóként dolgozik, de nem ellensége a beteg...
Akárhogy is van, azért a beteg akkor beteg amikor beteg, ha nem ismeri a tennivalóit, több jogot gondol, mint amire (mert joga van) lehetőség adódik. Ez csak türelemmel gyógyítható. Magyarázattal.
Talán egy idő után, ha kellően plakátolva van miért kell fizetni, ha feleslegesen "nyafogunk".

Flector67 2012.04.29. 12:48:19

@cenzorilla: Nekem nem a mondanivalóval volt problémám. A hogyan-nal. Senki ne várjon segítséget, ha rögtön így támad. Én bárkinek segítek bármiben, szívesen, de az emberi hangnemet megkövetelem.

Irkutszk 2012.04.29. 13:03:47

@cenzorilla: Még szerencse, hogy zsázsika ment orvosnak, nem én.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 13:04:15

@Flector67:

Ne haragudj, de én tegezni foglak, tényleg blogon így szokás, a harag jele a magázás. :)

Tekintsünk el most a blogolótól.
Annyit kell tenni csak, hogy elképzeled, hogy valaki rosszul kommunikál, ez még mind nem elég, de rosszul is dönt, habár a dolga az előzetes alapos szakszerű kikérdezés és a világos _nem kétértelmű_ beszéd.

Egy közeli hozzátartozó elvesztése egész más érzelmeket, indulatokat kelt.
A jólneveltség és politikai kultúra itt nagyon hiányzott, de a jelenség létezik.
A fájdalom és az indulat is jogos, mert hiába - ahogy kiderült, volt más baja is, talán nem biztos, hogy megmentik - is van egy csomó indok, a másik oldal elkeseredése, itt volt hiba, nem kicsi.

A dühe miatt nem fogta fel amit rajta kívül mindenki más is, de a nyugodt kielégítő magyarázat elég volt.

Több oxiológus van itt a blogon, a lelkük kiteszik, a kelleténél többször hívják őket feleslegesen, de a koponyacsonton csak akkor fog átmenni az információ, ha az személyre szabott, vagy itt a blogon sokszor elmondják, sértődés és viszont-gorombaság nélkül.

Két régi blogoló is van, aki hasonló történetet mesélt el aminek a vége egyelőre szerencsés agyműtét, de még mindig döntési helyzetben van aki életveszélyes döntést hozott és még fel sem fogta, hogy a döntése mennyire etikátlan és hibás volt. A beteg lányát jól megdicsérte, hogy mennyire ügyesen intézett gyors ellátást.

Ha innen nézed az indulataid nem gyilkolnának szíved szerint?

Flector67 2012.04.29. 13:11:59

@Dr.laikus PhD: Kedves Laikus. Ebben az esetben engedd meg, hogy én is tegezzelek. Tény, hogy én is hasonló lelkiállapotban lennék. De az Úr még panaszt sem tett. Ha nekem tényleg fontos a dolog, nem itt, egy blogon osztanék olyan embereket, akiket nem is ismerek. Megkeresném azt, aki "átvert" és tönkretenném az életét.
A részletes, szakszerű, mindenre kiterjedő kommunikációval egyetértek, de beláthatod, ebben a helyzetben erre nem mindig van lehetőség. Nálam az alpári hangnem ütötte ki a biztosítékot.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 13:22:52

@Flector67:

Fennakadsz a sértésen.
Helyre kell tenni két mondatban, ebben karcsibácsi, El Visco nagyon jók. :D

Maga a jelenség érdemel kibeszélést és az elsikkadt.

"Nálam az alpári hangnem ütötte ki a biztosítékot."
Mindenkinél, nálam is, de ismétlem, ha van egy rendelet, hogy mentőt csak akkor küldenek, ha az ügyeletes orvos rendeli, akkor azt kell mondani.
Tudatosítani kell, hogy mentőt közvetlenül csak akkor hívhat laikus, ha ..... felsorolás.

Elbizonytalanított az eset.
Most akkor mi van? Stroghoz sem jön? A küldöm a segítséget azt jelenti, hogy várjam az ügyeletet?
Én keressem az ügyeletes strogambulanciát?
Bocsánatos hiba, hogy diszpécsernek akinek el kell dönteni kell-e esetkocsi nem elég a szakértelme?
Az OMSZ-nál dolgozó orvosok ezt kikérik maguknak joggal, de a hiba megtörtént.

Azt valahol később megírta miért nem tett akkor panaszt. Ezt is érteni kell, hogy sok a szerencse, mert én sem tennék, pedig nagyon harcos amazon vagyok. Ilyenkor más dolga van az embernek.

Egyáltalán mi van!?

Flector67 2012.04.29. 13:28:40

@Dr.laikus PhD: Ennek csak egy oka van. Nincs elég mentő. Ha az idős nénihez nem megy ki, mert hány az a baj. Te Magad linkelted be a szöveget. Szervezetlen az egész. De ez nem biztos, hogy csak az EÜ hibája. Mellesleg írta, hogy több orvos barátja van. Én felhívtam volna valamelyiket, hogy mi legyen.

2012.04.29. 13:30:55

Ezt magyaráztam én is neki, csak ő cinizmust érzett (akart érezni?)a válaszomból. Hogy egy ilyen szituban panaszt kell tenni. Mert csak az segíthet, az itteni nyilvános panaszkodás nem. Meg felhívtam a figyelmét, hogy igencsak kicsi az esélye annak, hogy rosszindulatból intézkedtek volna a mentésirányítók úgy, ahogy. De fölöslegesnek tűnt a billentyűzet koptatása...

cenzorilla 2012.04.29. 13:33:08

@Irkutszk:

Te másban vagy olyan jó, mint zsázsika. :-)

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 13:38:09

@Flector67:

Nekem is van több orvos barátom... :)

Nem ez a megoldás, bocsánat.
A megoldás az, ha segítségre van szükség akkor a segítség, egyértelmű és megy.

A fogalom mentő esetében azt jelenti, hogy a mentő, azaz rögtön a jelenlegi tudásom szerint.

A segítség, mint fogalom ezek után azt jelenti, hogy megy az ügyelet?
Ha nincs orvos barátom, ha nincs orvos ismerősöm?

Az egyszerűt miért kell bonyolítani?
Ha rosszul van szervezve, akkor jogos a düh.
Ha mától másként van, akkor azt valahol el kéne mondani.
Ha beteg nem tudja, a hozzátartozója is hülye annyira, hogy nem tudja azt is el kell mondani. :(((

Ez annyira bonyolult?
Valami kibúvó mindig lesz?

Flector67 2012.04.29. 13:40:14

@Dr.laikus PhD: Sajnálom, hogy így fogod fel. De, ha van orvos barát, akkor cselekedni kell. Ha nem jön a mentő, akkor kocsiba kell ülni. Tenni kell valamit. Ha nem jött volna a mentő, én 10 perc után kocsiba ültem volna. Főleg, hogy 10 percre volt a kórház.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 13:56:20

@Flector67:

Nem! Nem értem félre!
Te érted félre és még észre sem veszed.

A rendszer rossz, rosszul működik, vagy ebben az esetben működött rosszul.

A jelenség az érdekes és nem a posztoló baráti köre, egyetemi diplomáinak a valódisága...
Hogyan mondjam?

A jelenséggel magával van a baj.
Azzal van a baj, hogy mindenki ezt gondolja.
Azzal van a baj, ha nincs orvos ismerős, ha nincs kocsi akkor akinek ez a dolga végezheti rosszul?
Ezt véditek minden oldalról, kibújva, tekeregve, hogy mi miért rossz, ki miért goromba, ki miért fáradt és ki miért nem jó.

Nem tudod te sem, én sem, az orvos sem, a mentős sem, hogy ma mi a stájsz, mert tegnap más volt. A posztolót érintette és érinti még most is.

Mi a stájsz?
Mert semmi nem szembe babám, mindenki sutyiban csinál mindent és bár nem ezt akarod mondani, de ezt mondod.

Flector67 2012.04.29. 14:02:29

@Dr.laikus PhD: Én nem sumákolok. Egyenes ember vagyok és mindenkinek elmondom a véleményem. Soha nem "sutyiban". Több pénz kéne az EÜ-be ez a baj.
Ha meg szerinted valaki hibázott, hibázott, panaszt kell tenni. A végére kell járni.
Persze, könnyebb itt, egy blogon névtelenül szidni másokat.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 14:11:13

@Flector67:

Volt egy csomó kérdésem hozzád, azt csak sajnáltad, hogy úgy fogom fel.

Végül is mindenki felmenthető, mert az egészségügy forráshiányos és ismereteid szerint te mindenki szemébe megmondod a véleményed és nem sumákolsz.

Ok. Én befejeztem. Nem beszélünk egy nyelven. Ha a jelenségről gondolkodnál akkor nem ragadnál le a posztolónál és az egyedi történetnél.

Flector67 2012.04.29. 14:13:23

@Dr.laikus PhD: Tényleg nem egy nyelvet beszélünk. Szomorú látni, hogy ilyen emberek vannak, mint Te. Lehet elmegyek pszichiáternek. Egy örök állás.:)
Na további jó fröcsögést. Még szerencse, hogy Te/Ti ilyen gerincesen (névtelenül) csináljátok. Szia.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 14:19:02

@Flector67:

Drága Flecto67.
Nekem van nevem, neked ellenben nincs.
Itt szinte mindenki ismeri a nevem...

Nem fröcsögtem, csak neked nincsenek válaszaid, ami nem baj, csak nem kell azt hinni, hogy vannak.

Ne menjél pszichiáternek, mert ennél jóval többet kell elviselned, jóval többre kell válaszokat adnod.

Választ adni, nem kioktatni.

Flector67 2012.04.29. 14:23:19

@Dr.laikus PhD:
1. Ne mondd meg, hogy mit csináljak:)
2. Akkor mutatkozz be kérlek.
3. De fröcsögtél.
4. Vannak válaszaim. Le is írtam őket. Vissza kell hallgatni a beszélgetést. Hogy milyen panaszokat mondott el a kedves kommentelő. És ez alapján elindulni. Ha igaz, amit leírt, akkor panaszt tenni és eltávolítani a helyéről, aki hibázott és jobbat felvenni. Mellesleg a posztban az volt a baj, hogy kartöréshez nem jön. Akkor most mihez menjen kartöréshez, vagy stroke-hoz? Hmm?? Mert véges az állomány.

Flector67 2012.04.29. 14:55:19

Én most megyek. Örültem a virtuális beszélgetésnek. Jó az a blog. Még jobb lenne, ha több orvos lenne fenn, és a betegek/hozzátartozók higgadtan mondanák el a problémáikat. Én próbáltam választ adni, a hozzám intézett kérdésekre. Ha valamivel baj van, akkor meg kell próbálni a felelőst megkeresni, nem itt a blogon pocskondiázni.
Hogy vannak-e hibák? Persze. Elvégre mindenki hibázik. És sajnos minél többet dolgozik valaki, annál többet. Minél kevesebb a pénze és minél több emiatt a magánéleti problémája még többet. Ebben a szakmában ez életekbe kerülhet.
Stroke-hoz mentőt kell hívni, mondani a bénulást, az érzéskiesést, beszédzavart és azt, hogy időablakon belül van. Ebben esetben kötelességük mentőt küldeni és stroke centrumba vinniük a pácienst. Azonnal. Ha ez nem történik meg, akkor bizony panaszt kell tenni. Nem revans, vagy bosszú gyanánt, hanem hogy mással ne történhessen meg.
Mellesleg a lakosság egészségügyi tudása katasztrofális. Már az iskolában kéne tanítani, hogy ilyen tüneteket rögtön mindenki felismerjen és cselekedjen. Legalább az életveszélye állapotok tüneteit. Szerintem ez a megoldás. Remélem ez kielégítő válasz volt Kedves Laikus.

FuBu 2012.04.29. 15:24:51

@zsázsika: Az csak irónia volt. :)
Sajnálom, hogy elmennek/elmentek, de elfogadom. Ez van.

FuBu 2012.04.29. 15:25:27

@Flector67: Mellesleg a lakosság egészségügyi tudása katasztrofális. Már az iskolában kéne tanítani, hogy ilyen tüneteket rögtön mindenki felismerjen és cselekedjen. Legalább az életveszélye állapotok tüneteit. Szerintem ez a megoldás.
Szívemből szóltál. :)

Tempus-Anh 2012.04.29. 16:04:31

@Flector67:
Kár pedig, hogy elmész, értékes résztvevője vagy a vitáinknak, én pedig ismerem Laikust annyira, hogy tudjam, valójában szeret Téged...

epres négercsók 2012.04.29. 16:31:45

@SusanneF: Susanne, valószínűleg nem ülök én sem örökké a gép előtt...

ninimimi 2012.04.29. 17:33:21

@Dr.laikus PhD: "Ne haragudj, de én tegezni foglak, tényleg blogon így szokás, a harag jele a magázás. :)"

Ennek szellemében köszönöm, hogy szívemből szóltál. Elnézést, ha ebben a közegben újabb "rossz pontokat" hoz neked ez a dicséret. Mégis elmondom, hogy egy egésszégügyes szakmabelitől hazánkban ilyeneket olvasni - túl azoknak a normális véleményén, akikét személyesen ismerem - azt jelenti, hogy van remény a javulásra!

Mert ez a lényeg (meg a többi, amit írsz):
"A rendszer rossz, rosszul működik, vagy ebben az esetben működött rosszul.
A jelenség az érdekes és nem a posztoló baráti köre, egyetemi diplomáinak a valódisága...
A jelenséggel magával van a baj.
Azzal van a baj, hogy mindenki ezt gondolja.
Azzal van a baj, ha nincs orvos ismerős, ha nincs kocsi akkor, akinek ez a dolga végezheti rosszul?
Ezt véditek minden oldalról, kibújva, tekeregve, hogy mi miért rossz, ki miért goromba, ki miért fáradt és ki miért nem jó..."

Amíg nem ez a felismerés kerül többségbe a (vagy bármely rosszul működő) rendszerben, addig hiányzik a megújulás legfontosabb feltétele: az igény. Az ehhez szükséges pénz csak ezt követő feltétel.

2012.04.29. 18:07:38

@Dr.laikus PhD: Nem tudhatjuk, hogy a rendszer ebben az esetben hogyan működött, mert nem voltunk ott. Nem hallottuk a bejelentést, nem tudjuk, a körzetet ellátó kocsik hol jártak éppen, a beteg állapotát sem tudjuk tisztán. Tehát nem mondhatjuk ki ennyire kevés infó alapján, hogy a rendszer rossz, és azt sem, hogy ebben az esetben jól vagy rosszul működött. Nem tudhatjuk, miért döntött úgy a mentésirányító, ahogy.
Egyébként vannak hibák, persze, minden rendszernek vannak hibái, de nem tudhatjuk, hogy itt a rendszer hibája mennyire játszott be. Halkan hozzáteszem még, hogy külön vizsgálatot igényelne, hogy a rendszer hibáiért mennyire tehető felelőssé a rendszerben dolgozó egyén.
Valaki elégedetlen, sértve érzi magát, de nem tudhatjuk, mennyire jogos. Ha panaszt tett volna, kivizsgálták volna, és kiderülhetett volna. Így viszont nincs miről beszéljünk. És egy kivizsgálatlan történés kapcsán elhangzó vád esetén azért engedtessék meg a megvádoltnak, hogy hasonlóan általánosságban védekezhessen is. Mert azért itt elég konkrét vád hangzott el.

2012.04.29. 18:23:04

Az egyébként mindennapos, hogy nincs szabad orvosos/mentőtisztes kocsi. Ilyenkor az orvosi ügyeletet keresik fel, ahol viszont ismét csak nem állnak úgy a kocsik, mint a taxidroszton, hanem egy nagyobb körzetre jut egy, esetleg két ügyeletes. Ők ellátják az ügyeletre betévedő betegeket, és a körzetet is járják. Ők nem tudnak úgy készenlétben állni, mint a mentők, tehát ők szinte biztosan lassabban érnek ki a helyszínre. Be lehetne állítani több mentőt, de azonkívül, hogy a mentőautókra nincs pénz, az sincs, aki dolgozzon rajta. És még úgy is, n darab mentőautó mellett bejöhet n+1 darab feladat, és megint kevés lesz a kocsiszám.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 18:30:01

@kermi:

Igen, igazad van semmi nem biztos.
Az egész hozzászólás akár a képzelet szüleménye is lehet, de a tegnapi tapasztalatom alapján nem. Sajnos.

Nem egyéni hiba, ha a telefon másik végén rosszul kommunikálnak. Az bizony a rendszer hibája, mert az oktatás, a felkészítés, úgy szakmailag, mint kommunikáció ügyben a rendszer kötelező eleme kell legyen.

Ennél jóval kevesebbet keresnek egy coolcenterben, de a kommunikációt a saját jutaléka érdekében meg kell tanulnia. Ebbe beletartozik a kérdezéstechnika, zárt kérdések feltétele, az információ tömör és rövid áthatoló érdemi átadása.

Igazad van, nem tudjuk hogyan történt, de tegyük fel, hogy így történt, mert a számomra ez nagyon életszerű.
Okos mondat: küldöm a segítséget.
Ez igaz, csak ebben az esetben nem a valóságot fedi.

Erről van szó és erről kár beszélni, lebegtetni, hogy nem tudjuk, meg másként történhetett, meg egyáltalán az nem más, mint egy jó rejtvény, rossz utánérzése.....

Tudjuk, hogy a rendszerben sok a hiba.
A jelenlegi átszervezésekkel egyre több, egyre dühítőbb.

Példa.
Barátnőm rosszul van.
Elmennek ügyeletre, felmerül a gyanú, hogy esetleg sebészeti probléma, akár két fajta is lehet, vakbél, vagy epe. Legközelebbi SBO, cím az ügyeletről származik.
Odaér, A4 az üvegajtón, SBO itt már nincs, csak a másik telephelyen, elutaznak SBO ott aznap nincs, de szervezetileg oda tartozik és már nagyon marodi, hát hívtak mentőt.
Egyik klinika baromira megvizsgálta, inkább kivizsgálta, diagnózis ugyanolyan esetleges, lehet mindkettő, várni kell.
Lehet hazamenni. Reggel 9h-tól éjjel 2h-ig tartott az alapos és lelkiismeretes ellátás.

A fentiek alapján jó a rendszer szerinted?
Mert szerintem nem.
Ki a hibás, hogy nincs fogalma arról, hogy a betegnek hová kell menni, ha még járni tud és elmegy és mégsem oda?
Mert ha várni kell, hát várni kell, ha sokat akkor sokat, mint látható él, túlélte, edzett, Angliában él egy pár éve. (már várakozás miatt edzett)

Nem érdemes tamáskodni. A rossz rendszeren érdemes és _kell_ sürgősen változtatni.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 18:33:04

@kermi:

Ez annyira nem igaz.
Még soha, de soha nem kellett várnom, ha sürgős mentőre volt szükség.
Nem is mondta a diszpécser, hogy küldi a segítséget és nem jött mentő, hanem időpontot mondott mikor érnek ide.

Itt hiba volt és mert tényleg mindenki maszatol, az embernek az lesz az érzése, hogy ezek után már mindig így lészen.

2012.04.29. 18:49:49

@Dr.laikus PhD:
1. Nem is gondolnád, milyen tréningeket szerveznek a telefonosoknak. Nem úgy működik, hogy Jancsika telefonos akar lenni, aztán akkor nosza! Elég szigorú protokollok vannak.
2. Perse, hogy igyekeznek mindenhova időben kocsit küldeni, még szép.
3. Nem értelek. Nincs maszatolás, mert nincs konkrétum, amit el lehetne maszatolni. Ezt fejtettem ki éppen pár sorral feljebb. Nem ismerjük az eseményeket, hát nem is tudunk ítélkezni sem. NINCS MASZATOLÁS! De elhangzott egy alátámasztatlan vád, miszerint a mentésirányító SZÁNDÉKOSAN HAZUDOTT, ÉS EZZEL VALAKINEK A HALÁLÁT OKOZTA. Erre írtam, ismerve milyen emberek ülnek bent a telefonnál, hogy ezt elképzelhetetlennek tartom. De ez nagyon-nagyon súlyos vád. Aki ilyet leír, az szíveskedjen bizonyítani is. Ezt pedig egy egyszerű panaszlevéllel megteheti, amelyben pár sorban leírja, mi bántja. A tényeket már szinte nem is kell, mivel a mentőknél meglehetősen pontosan dokumentáltak az események, és úgyis kiderül az igazság. Ha hibázott valaki, akkor az. De ez nem történt meg, csak megy a köpködés.
Azt hiszem, Flector67 után én sem óhajtok tovább vitatkozni veled. Nincs miről.

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 19:02:19

@kermi:

Az isten áldjon meg titeket.
Nem itt kell elítélni senkit, maximum a posztoló minősíthetetlen stílusát.

Valaki hibázott, ha kiabálsz akkor is, valaki meghalt - maga a posztoló mondja, hogy talán más egyéb bajság miatt is bekövetkezik - a felháborító a rossz kommunikáció amitől még mindig úgy érzi, hogy oksági kapcsolat lehet....

Ez ellen berzenkedtek, teljesen feleslegesen, többet ártva, mint használva.

Amit itt megírt zsázsika, leírtál te.
Mindkettő igaz és így van. Ez megnyugtat.

A többi a posztoló erős túlzása, de maga a _jelenség_ ami bizony egyre gyakoribbá válhat, mert a tájékoztatás igenis rossz, a hiba kijavítása, annak nem elismerése a maszatolás.

Én nem köpködök! Ezt akár én is kiabálhatnám a füledbe, mert a másik oldalon ugyanúgy igazságtalannak érzem a kiszolgáltatottságomat, mert nekem ez az életem és nem a munkám.

Ha érzed a kettő közti különbséget akkor talán érted miről is kéne beszélni.

Na részemről is jóccak.... :-)

2012.04.29. 19:14:21

@Dr.laikus PhD: De milyen jelenségről beszélsz? Megbeszéltük, hogy nem tudjuk mi történt, de te jelenségről beszélsz. 1, azaz egy darab, nem ismert esemény kapcsán.
Egyébként az a jelmondatunk, hogy mindenkit érhet baleset. Akár minket is. Nincs kivétel.
Viszontlátásra.

akarlak-e 2012.04.29. 19:25:13

Imadom olvasni a posztokat!.:) Neha jol elbeszeltek egymas mellett.Az informacio aramlas a tajekoztatas - tapasztalatom szerint,meg egeszen kis kozossegben is hagy kivannivalot,nem hogy......

aprika.emdé 2012.04.29. 23:11:07

Nagyon érdekes és izgalmas mese volt az eredeti poszt..
Külön kötetben várnám a varratszedés, kontrollvizsgálatok, valamint esetleg folytatásként a fémkivétel történetét..
Rtg csere, plexus nyakba, sérült karba branül, nem az orvos reponálja a törést, a beteg mondja meg a vércsoportját ( ami miért is kell egy alkar lemezeléshez??).. Csak ami elsőre feltűnt..Ja és éjfél után azért nem rajzanak a medikusok szerintem egyik műtőben sem..
Édes Drága jó Istenem...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.04.30. 02:10:41

@Irkutszk: Csak eszembe jutott a korhazi ellatasrol.

Dr.laikus PhD 2012.04.30. 06:56:09

@kermi:

Flektro67 nem orvos, sem nem orvostanhallgató. Valamiért azt gondoltam.

Ezért vele érdemben gondolkodni, tőle számon kérni, hogy kissé távolodjon el a történettől és végső érvként ne annak valódiságát kérdőjelezze meg nem lehet.

Rólad azt gondolom (szinte meggyőződésem), hogy orvos vagy, tőled elvárnám, hogy ismerve a szakmát próbálj velem együtt gondolkodni. Én is azt teszem betegként, akceptálom a helyzetet és bőven leadtam már a jogaimból, mert ugyi van jogom, csak mibúl.....

Ha lehet azt mondani kilfeldről orvosnak, hogy a betegek követelőzők, kiabálnak, gorombák - nem is mondom - sommásan elítélni nem lehet senkit.
Orvost sem, betegirányítót sem, beteget orvosnak pláne nem. Ennyi maradt a betegnek. :((

Szóval ott ahol a betegirányító dolga eldönteni kihez küldjön mentőt és kihez ügyeletet ott (te mondod mekkora tréningeken kell keresztül menni), nem fordulhat elő kétértelmű beszéd, ott ahol nincs csak asszisztens, ott a neurológus kutya kötelessége megvizsgálni a strokgyanús beteget.
Külön meggyőződésem, hogy nem is lehet betegirányítóra telefonon ekkora felelősséget hárítani.

Te is olvasod a blogot, mert én folyamatosan, tevékenyen részt is veszek benne. Az utolsó pár hét eseményei után joggal beszélek jelenségről amin kell és muszáj javítani.

Flector67 2012.05.01. 11:56:13

@Dr.laikus PhD: Kedves Laikus!

1. Legalább a nevem írd le helyesen. Legalább egyszer!
2. Orvostanhallgató vagyok.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 12:00:29

@Flector67:

Akkor valahol máshol mást írtál, de akkor elnézést.

Már azért, hogy orvostanhallgató vagy mégis.
A névelírás talán még bocsánatos lehet ugye?

Flector67 2012.05.01. 12:03:43

@Dr.laikus PhD: 1* elnéztem. 2* már rosszul esett:)
Nem kérdőjeleztem meg egyik történet valóságát sem. Mellesleg számon kérhetsz. De úgy gondolom választ adtam kérdéseidre, nem?

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 12:16:24

@Flector67:

Azért folytattam, mert nem.

Minden esetre az is jelenség, hogy azonnal sarokba szorítva érzi magát minden orvos és hallgató, ha azt kéri valaki (abszolút a szakma mellett állva), hogy kicsit emelkedjen el a konkrét történettől és csak filologice megoldást keresve - ha már itt vagyunk - próbáljuk nézni az egyébként konkrét történetet.

Ennyit elvár(na) az ember lánya egy orvostól, egy leendőtől is szeretném ha szabad. :-)

Háromszor néztem meg a neved, hol hibáztam.
Hát mit tegyek... Öregkori diszlekszia. Bocsánat!

Flector67 2012.05.01. 12:35:08

@Dr.laikus PhD: Hát, ha az eddigi hozzászólásaimban nem találtad meg a választ, akkor nem is tudok válaszolni, ne haragudj. Akkor ez nekem egy visszajelzés, hogy még fejlődni kell:)
Mellesleg azt nem szerettem volna írni, hogy, ha meghalt a rokona, így is, úgy is meghalt volna. Mert nem biztos.
És lehet, ez egy kommunikációs hiba volt a két fél között. Ő küldött, segítséget, az ügyeletet. Mind a ketten hibáztak. A diszpécser, mert nem volt egyértelmű, illetve a rokon is, mert 10 perc után nem ült kocsiba.
Ha a megoldást keressük, szerintem az iskolában biológiából nem a rovarok szaporodását kell tanítani. Hanem ezt. Hogy mi az agyvérzés, szívroham tünete. Mit kell mondani a diszpécsernek. Mit kell tenni. Legalább az életveszélyes kórképeknél. Tanítani kellene az újraélesztést. 4 év biológia alatt azért szépen meg lehetne tanítani. Kimarad a mitózis/meiózis, a fűzfalevél erezete, ez igaz, de az élethez ez fontosabb. Én így gondolom.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 12:44:55

@Flector67:

Mindenben egyet értünk és értettünk is.

Itt pl. pontosan tudta a hozzátartozó mit kell mondani, de ha nem tudja a diszpécsernek kell jó kérdéseket feltenni.
Na ezt a felelősséget nem lehet diszpécserre testálni, hogy eldöntse mikor kell ügyelet és mikor esetkocsi.

Te sem olvasol itt folyamatosan.
Közelmúlt két sztrókos epizódja ahol a nővér eldöntötte, hogy nem engedi orvos színe elé a beteget, hanem beutalót kér pénteken.
Hétfőn háziorvos, sürgős beutaló, CT kérés már nem az, így időpont sok....
Elintézve három nap, azonnali agyműtét.

Súlyos, sorozatos mulasztások történtek megelőzően a sebész szerint.

Vissza neurológushoz, ahol a nővér buksisimogatással elintézte, hogy a gyermek milyen ügyes volt, elintézte három nap alatt a CT-t.

Ez is az előzménye a kekeckedésnek, mert elhiszem, hogy nincs szakember, vigyázni kell az idejére annak aki van, de akkor .... és hogyan tovább így?

Van annyi orvos és szakértelem még, hogy ne haljon meg beteg, mert valaki fontoskodik, vagy arra kényszerítik.

Flector67 2012.05.01. 12:48:43

@Dr.laikus PhD: Hát itt a nővért kellett volna elővenni. Csak nem merik, mert így is kevés van belőlük.
Tényleg nem olvasok itt folyamatosan. Tanulnom is kell:) Csak néha, egy egy érdekes posztot elolvasok.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 13:13:09

@Flector67:

:))

A nővér azt teszi amit mondanak neki.
Ha az orvos (a főnöke, feljebbvalója) arra utasítja, hogy szűrje meg a betegeket akkor teszi - felhatalmazással - tudás nélkül, eszetlenül és még fel sem fogja.
Így nincs hibatestálás.
Ha a beteg nem kapja meg az ellátást, de megkaphatná, az soha nem a nővér hibája.
Így épül fel ez a hierarchia.

Flector67 2012.05.01. 13:16:38

@Dr.laikus PhD:
És akkor szerinted mi a megoldás?:) Mit kéne tenni, hogy jobb legyen?

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 13:25:23

@Flector67:

Szervezni. Megszervezni, egyértelművé tenni, hogy mikor hová kell beutaló.

Ugyanis a neurológiára nem kell pl.
Mégis egyedi rendeleteket gyártanak, sokszor ex/has.

Szóval az állandóság, a megszokott rítusok, teendők azok a rendet jelenteik a legtöbb esetben.

Ez pedig biztonságot nyújt.
Orvosnak, mert tehermentesít, betegnek, mert legalább ez ismerős és nem bizonytalanít el.

A kórház, a rendelő is üzemel, még akkor is ha emberekkel élő szervezetekkel foglalkozik, akik ilyenek is és olyanok is. Különböző betegségük van, pláne tünetük.

Linkelek, ha van időd nyitott elmével olvasd el.

kaizen.freeblog.hu/categories/Lean_egeszsegugy/

Flector67 2012.05.01. 13:31:09

@Dr.laikus PhD: A neurológia beutaló köteles. A pszichiátria, na az nem. Szerintem összekeverted.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 13:44:41

@Flector67:

Most megnéztem, mert az én tudatomban az él, hogy vannak ellátások amik nem beutaló kötelesek.

Amit most olvastam, lényegében minden beutaló köteles....

Ahol én lakom a neurológia nem, ellenben a pszichiátria igen.

Ez még nem ment fel senkit az alól, hogy ahogy még én sem - pedig büszke vagyok arra, hogy kiigazodom a rendszerben - sem tudom hová forduljak, ha sztrokos tünetet észlelek a vendégemen nap közben...
Van egy történetünk ugye...
Van egy másik is más oldalról, mindkettő sztrók.

Ezek azok amiknek nem szabadna időről időre változni, főleg ha nem is egységes.

Csak úgy gondolkodom....

Ahogy ez sem ment át a koponyacsonton, az hogyan menjen át, hogy nem jár minden, feltételei vannak?

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 13:51:25

@Flector67:

Neked van igazad.
2012-től változott csendben, magyarorszag.hu-n megtaláltam.

Erről kéne óriásplakát, mindenkinek könnyebb lenne.

Flector67 2012.05.01. 13:52:24

@Dr.laikus PhD: A stroke nem beutaló köteles. Stroke centrumba kell menni azonnal. Ha vendéged összeesik stroke-os tünetekkel, akkor mondani kell a tüneteket és azt, hogy időablakon belül van. Erre kutya kötelességük mentőt küldeni. Ezt nem lehet félre érteni.
Vagy be kell rakni a kocsiba és irány a legközelebbi kórház, ahol van neurológiai osztály, CT.
Erre írtam, hogy ezt kéne tanítani az iskolában. Mert ott mindenre megtanítanak, csak ez életre nem.

Flector67 2012.05.01. 13:54:12

@Dr.laikus PhD: Én se ismerem ki magam benne. Pedig, ha valakinek, nekem ki kéne.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 13:58:39

@Flector67:

Ja értem.
Hol a sztrok centrum?
Hol az ügyeletes SBO?

Hét végén jártunk így, hogy más van a honlapon, mint a valóságban.

Engem is kűdözgettek, végül itthon kaptam infúziót, mert én megtehetem... :))))

A többivel egyet értek.

Még elolvasom, de a sokat szidott szadeszos beutalás rendje műxik most, ha nincs beutáló igénybe lehet venni, ha fizetünk, csak nem 1000.- Ft-ért, hanem jóval derágábban. :(((

Erre mondják, hogy ögyes.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 14:00:21

@Flector67:

Majd, ha nagy leszel... :DDD

Remélhetőleg lesz jó mentorod is.
Ki lesz függesztve szemmagasságban napra készen.

Flector67 2012.05.01. 14:07:58

@Dr.laikus PhD: Itthon nehéz jó mentort találni. Tapasztalatból mondom sajnos. Hogy hol van stroke-centrum? www.stroketars.hu/info.aspx?sp=18
Ügyeletes SBO? Attól függ hol laksz. Ezt nem tudom.

ninimimi 2012.05.01. 17:59:09

@Flector67: Örülök hogy legalább egymás közt kialakult a megértés. Mégis bele kell szólnom:
"Ha vendéged összeesik stroke-os tünetekkel, akkor mondani kell a tüneteket és azt, hogy időablakon belül van. Erre kutya kötelességük mentőt küldeni. Ezt nem lehet félreérteni."

Pontosan ennek ellenkezőjéről szólt a történetem. Szerintem is kutya kötelességük lett volna! Viszont ha már valamiért esetleg nem tudtak volna küldeni mentőt, akkor legalább ne vezettek volna félre! Akkor jöhetett volna sokkal korábban a saját kocsis megoldás.
Most ha mégsem azt tették, ami a kutya kötelességük lett volna, akkor mi van? Azért marad rossz a rendszer, mert én nem tettem panaszt?
Egyetértek az iskolai oktatás megfelelő tananyagának hiányát bíráló véleménnyel.
Azonban az én példám pont nem erről szól, hiszen pontosan előadtuk a stroke tüneteit, az első pillanattól erre gyanakodtunk.

Az oktatási anyag hiányával kapcsolatban azért arra is fontos emlékeztetni, hogy éppen a - rákosi rendszerben kitalált - hálapénzrendszer ennek a bajnak is az egyik okozója. Ugyanis a "fehér köpenyes varázsló" kádárizmusban tovább fejlesztett mítoszába nem fért bele a "tudjon minél többet a nép és tenni is tudjon magáért" elve. Legyen csak ráutalva minden pillanatban arra a köpenyre, aminek az oldalán ott egy zseb!
Nyugat-Dunántúlon nőttem fel, saját szememmel láttam a hazai kádárizmus idejében, hogy az osztrák tévében micsoda felvilágosító kampányok folytak például éppen a stroke felismeréséről. A szívinfarktus megfelelő, azonnali ellátásáról, a gyanú indokairól, a megelőző állapot enyhítéséről, míg megérkezik a mentő, a mesterséges lélegeztetésről egy lépcsőházban, bárhol.
"Schach dem Herztod", ez volt az egyik kampány címe - hatvanas, hetvenes évek! Miközben itthon semmi, a világon semmi nem történt ezen a téren. Miközben körzeti orvos sógorom azon rimánkodott az égiekhez, hogy csak nehogy fölemeljék duplájára az orvosok fizetését, mert akkor majd erre alapozva nem fognak "parát" adni a betegek - volt ilyen nekibuzdulás a kádárizmusban is, de nem lett belőle semmi. Tökéletesen bele illett - illik - ebbe a szemléletbe a "buta nép jobban tejel" elve.
Szóval ott tartottunk, hogy ha nem tette a mentőközpontos, ami a "kutya kötelessége" lett volna és speciel nem tettem panaszt, akkor maradjon ilyen a rendszer? Vagy esetleg mégis érdemes lenni gondolkodni, mit kellene nagyon másképp tenni?!

ninimimi 2012.05.01. 18:08:48

@Flector67: Ja, és megnéztem a linket a Stroke Centrumokról. Amit 5 perc után, saját esetünk alapján mondhatok:

1. Miért "titkos" ez az anyag? Miért nincs ez kitéve pl. az EÜ intézményekbe?

2. Konkrét esetünkben hiába kerestem volna a pesti centrumok közt a legközelebb esőt. Mert nem pesti, hanem Pest megyei, mégis 10 percnyire van (Kistarcsa). Ha akkor a véletlenül elért idegsebész orvos barátom nem mondja, nem gondoltam volna rá, hogy budapestiként ne a pesti kórházak közt keressem a legmegfelelőbbet. Jó lenne odaírni, hogy egy XVI. kerületi, vagy más budapesti, de pest megyei központhoz közeli azt is nézze ilyenkor!

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 18:27:48

@Flector67:

Az a helyzet, hogy az ismerősöm is odament, mert egy csomó van, de nem tudni melyik az ügyeletes.

A CT-ot ott csinálták végül az egyik centrumban, de nem mentővel vitették oda ahol végül műtötték. Ismerős kocsijával amire szintén várni kellett, azonnali mű
tét aztán éjjel.

Van itt mit szervezni bőven és beteget tájékoztatni, ha megérti legalább tudja mit tegyen. Így maradnak a felesleges körök, mert még az sem tudja akinek kéne tudnia.

Flector67 2012.05.01. 19:08:13

@ninimimi: @Dr.laikus PhD:
Egyikőtök se haragudjon meg, de ezekkel miért hozzám fordultok? Az orvosok ne szervezzenek, gyógyítsanak. Szerintem.
Van erre megfelelő minisztérium. Ott kéne valakinek rendesen megmondani, hogy ez így katasztrófa. Káosz az egész.

Flector67 2012.05.01. 19:09:19

@Flector67: Helyesbítek. Nem a mi jogkörünk. Nem tudunk rajta változtatni.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 19:15:23

@Flector67:

Ez igaz lehet, de a betegé se.

A kör bezárult. :(((

Flector67 2012.05.01. 19:20:04

@Dr.laikus PhD: Hát be. Bár igazából nem tudom mi lenne abban a nehézség, ha a magyaroszág.hu-n a sok felesleges infó mellett, mondjuk ezek is fenn lennének. Vagy akár a tudakozó meg tudná mondani. Nem hiszem el, hogy ez akkora innovációt kívánnak.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 19:24:48

@Flector67:

Kicsit elgondolkodtam... Hmmm...

A te korodban én meg akartam váltani a világot és ez még most sem áll távol tőlem.

Az életemben nem mondtam valamire ami rossz, akadályoz a munkában a saját önbecsülésemben, de abban is, hogy mások megbecsüljenek, hogy nem az én dolgom.

Irkutszk 2012.05.01. 19:25:33

@Dr.laikus PhD: Az ügyeleteseket mindig a Központi Ágynyilvántartótól kérdezzük, nem?

Flector67 2012.05.01. 19:26:16

@Dr.laikus PhD: :) Belém kell rúgnod azért. Látom hiányzik Neked:) Akkor váltsd, meg hajrá. Intézd el.

Flector67 2012.05.01. 19:29:19

@Dr.laikus PhD: És még egy kérdés? Megváltottad?:)

Flector67 2012.05.01. 19:38:09

@Flector67: Én is gondolkodtam. Az akadályokat én is el tudom hárítani,. nyugodj meg. Nem Te vagy egyedül képes erre:) De például, ha jön egy beteg, aki a főorvosra vár, akkor csak azt tudom mondani, hogy kérem várjon, majd jön a doktor Úr. Nem rángathatom ki a műtőből. És a fent vitatott szituáció is ilyen. Tudok segíteni. Neked is belinkeltem egy jó honlapot. De ettől nem tudom átszervezni az egészet, mert én vagyok ott a minisztériumban.

Flector67 2012.05.01. 19:39:05

@Flector67: Hopp. Én nem vagyok ott a minisztériumban:) Így a helyes:)

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 21:26:30

@Flector67:

Az a honlap már nem jó honlap.

Sajnálom, ne haragudj. Elfelejtem, hogy hozzám képest te gyerek vagy, de a rezignált belenyugvás, a probléma eltolása egy blogon, ahol alternatív lehetőségről beszél, beszélget az ember, engem meglep.

Egyébként igen, én megváltottam a világot.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 21:29:07

@Irkutszk:

De igen. Többször megbeszéltük és soha nem próbálom ki, de mentségemre legyen mondva, hogy a szakember sem kérdezi meg.

Szombaton így mászkáltak tól-ig. :(((

Flector67 2012.05.01. 21:31:28

@Dr.laikus PhD: Igen, és mit változtattál meg?
Miért nem jó a honlap?

Flector67 2012.05.01. 21:35:22

@Dr.laikus PhD: Mellesleg elmondtam az alternatív lehetőségeket. Az, hogy Te nem érted/ nem karod megérteni őket, már nem az én hibám.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 21:40:23

@Flector67:

Ami helyes és valszeg napra kész az ANTSZ oldala.
Nem lehet csak odamenni egy sztrokcentrumba, mert tudni kell melyik ügyeletes.
Konkrét az információ és ez napra kész.
Az igazán helyes az, ha a mentő viszi, ha hajlandó elvinni.

Aranyos vagy, hogy megkérded mit váltottam meg.
Bármit mondok jelent valamit? Ez személyes és nem is bizonyítható.

Elvben van arról szó, hogy a sok tanulás mellett az ember adrenalin többlete egyetemista korában brémstormingra van kalibrálva.

Hagyjuk ezt. Ez nem sértés, csak csodálkozom.

Flector67 2012.05.01. 21:43:46

@Dr.laikus PhD:
Fogalmad sincs miket értem el, és mennyit dolgoztam eddig. Mennyit tettem másokért, de itt egy blogon ismeretlenül leoltasz.
Elárulom Neked, bármelyik stroke centrum fogad stroke-os beteget. Ha ügyeletes, ha nem.
Én próbáltam segíteni, de az én kezem tovább nem ér. Akkor se, ha fejre állok. Lehetőségeimen belül én is megváltottam már a világot. Többször is. Kicsit szállj magadba szerintem és több alázattal állj másokhoz.

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 21:44:59

@Flector67:

Még szerencse, hogy nem vagytok egyformák.
Többen vagytok itt hallgatók.
Mindegyiket másért lehet szeretni és becsülni.
Szerencsére! :)))

Dr.laikus PhD 2012.05.01. 21:47:29

@Flector67:

Nem tollak le, miért is tenném?
Csodálkoztam.
Azt szabad öreg nagyinak? ;)

Flector67 2012.05.01. 21:51:58

@Dr.laikus PhD: Csodálkozni persze. Csak nem értem miért kötsz állandóan belém, mikor nem is ismersz. Hidd el, amikor tudok, segítek másokon. Az, hogy itt egy blogon nem töröm össze magam egy álmodozás miatt, nem jelenti azt, hogy az életben ne tenném.
Leírtam Neked mit változtatnék, hogy könnyítenék, ha tudnék. De nem tudok. Érted? Nem hagy hidegen, de nem tudok ellene tenni. De feltételezem Te se. Ám, ha igen, akkor rajta tegyél. De addig ne bírálj másokat. És itt fejezzük be. Váljunk el egymástól, tisztelettel és békével. Majd egy másik posztnál, másik témával folytatjuk:)

ninimimi 2012.05.01. 22:34:17

@Flector67: @Dr.laikus PhD:
De sajnálom, hogy nem cseréltetek elérhetőséget! Olyan szép lenne hinni a csodákban!

Flector67 2012.05.01. 22:37:02

@ninimimi: Bárki elérhet, bármikor. Elég írni egy privátot:)

karcsibácsi 2012.05.02. 00:14:54

@Dr.laikus PhD:
Igazad van, minT (MAJDNEN) mindig, but for my great sorry the brainstorming is changing to brainbwashing,.

Dr.laikus PhD 2012.05.02. 06:53:42

@karcsibácsi:

:)))))

Csak nem kell még egyszer látni, hogy ez mit is jelent?

karcsibácsi 2012.05.02. 08:06:46

@Dr.laikus PhD: Nem igazán értek jelbeszédül... Pláne ha tudatmódosító szer hatása alatt vagyok

karcsibácsi 2012.05.02. 08:50:26

@Dr.laikus PhD:
Magyar kifejezések angolra fordítva

King Fucker = Királyhágó
Powder Sucker = Porszívó
Shit Iron Beef = Szarvasmarha
Left Brake = Balfék
Wheel Sided Image Wearer = Kormánypárti képviselő
Bottle Cap Advice = Kupaktanács
Full Vision = Televízió
Pig Cheese = Disznósajt
Green Eyed Whipper = Zöld szemes ostoros
Mother Book Driver = Anyakönyv-vezető
Wine Salt Vomited to Wall = Falrahányt borsó
Bird Milk = Madártej
Children String Grass = Gyermekláncfű
Wine Stone Acid = Borkősav
Today Distance = Matáv
Mind Harvester = Észkombájn
Beaver Field Sale Place = Hódmezővásárhely
Earth Drawing = Földrajz
Boquet Neck Kerchief = Csokornyakkendő
Half Battery = Félelem
Radius Drive = Sugárhajtás
Bowel Colour = Bélszín
Capable Page = Képeslap
Mother if good = anyahajó
I too you no, good too you no = Én Istenem, jó Istenem!

Dr.laikus PhD 2012.05.02. 08:56:22

@karcsibácsi:

:DDDDD
Ne csináld!
Azt fogom hinni, hogy inkontinens is vagyok.

2012.05.02. 09:21:38

@karcsibácsi: :-)) Ha most ezeket beírom a gyerek angol házijába, kivágják az iskolából? :-))
Mother if good-anyahajó :-)) ez a legjobb!

Irkutszk 2012.05.02. 15:19:40

@Dr.laikus PhD: Mikor nekem tört a karom, Édes jó anyukám is azt hítta (no az is igaz, hogy orvos ismerőst hítt először, hogy jaj istenem, a kislányom, most mit kell csinálni :D, de mentségére legyen mondva, röntgenorvost hívott fel telefonon :) )

Irkutszk 2012.05.02. 15:21:55

@karcsibácsi: :DDD (bár én a brainwashing-on nevetek, nem az (el)fordításokon)

karcsibácsi 2012.05.02. 17:52:55

@Irkutszk: utoljára egy ínyencség:
Véres hurka = bloody sausage

Első pillanatra korrektnek tűnik a fordítás, de ez veszélyes is lehet, mert a véres hurka valójában black pudding vagy blood sasusage (az angol mindent sausage-nek, azaz kolbásznak hív, ami hosszúkás és hús is van benne), ha bloody sausage-t kérsz a hentesnél, az nagyjából annyit tesz, mintha azt mondanád, hogy ezt a szar (rohadt) kolbászt kérem, amiért egy önérzetes hentes könnyen szájon vág...

srác7878787878 2015.01.26. 12:45:30

Én is voltam vendég az Ortopédiai Klinikán. Az orvosok kiválóak, a nővérek a főnővérrel az élen, hogyan is fogalmazzak, hát elég nagy pokrócok. Műtő előkészítőben nekem is kijutott medikákból, a kézfejemen négyszeri szúrásra sem találta el a vénát, majd végre szólt a dokinak, hogy nem csúszik be, megakad mindig, majd a doki elsőre beszúrta és elmondta neki, mit kúrt el. Persze ez benne van mert oktató kórház is, ezért egy szót nem szól az ember. A takarítónő meg nincs berúgva hanem ilyen a stílusa kicsit lökött és halál jófej. A nővérek stílusán és a főnővér idegbetegségén lenne mit csiszolni, az tény. :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása