A nem létező végbélrák

2011.09.06. 06:00

Tisztelt mindenki!

 

Egy több éves de mégis fájó esetet szeretnék elmesélni, ugyanis a napokban olvastam itt egy részben hasonló esetről "Eltették láb alól az anyámat" címmel. Szeretném együttérzésemet kifejezni a beküldőnek, és elmesélni a saját történetemet. A dolog elszenvedője a nagyapám volt. Hónapok óta nehezen kapott levegőt, így felkereste az orvosát, aki teljes kivizsgálást rendelt el. Valami módon az egyik mintavétel eredményeképp megállapították, hogy az öreg (végbél)rákos. Ezzel a dologgal zaklatták is vagy egy évig, de csak nem találták meg a daganatot, viszont levegőt egyre nehezebben kapott.

 

 


Ennek következtében került be a mosdósi tüdő és szívkórházba, hogy a tüdejét megvizsgálják. Kevéssé meglepő módon folyadékot találtak benne, s közölték, hogy minden bizonnyal az egyetlen közel egy éves vizsgálat óta meg nem talált rákja lesz áttétes tüdőre. Le is csapolták a folyadékot ám abban egyetlen rákos sejtet sem találtak, az orvosok mégis kitartottak az első (hibás) diagnózis mellett. Persze időnként kapott gyulladáscsökkentőket, olyankor javult az állapota, ez mégsem volt elég az orvosoknak arra, hogy kikövetkeztessék, hogy valami meg nem szűnő gyulladás lehet nagyapám szervezetében.


A történethez hozzá tartozik, hogy az öreg, kb. 40 évesen TBC-s lett, majd kigyógyult belőle, hála az akkori orvosi kezelésnek, amiért hálás kell legyek, mert akkortájt nem volt jellemző, hogy az emberek ilyen életerőssé gyógyulnak fel ebből a betegségből, és ez nyilván valóan az akkori orvosának köszönhető. Ez a tétel egyébként csak amiatt fontos, mert ha valaki túléli a TBC-t, később (20 éves intervallumon) szövődménye lehet egy mellhártya gyulladás ami jelen esetben is fenn állt, mégsem vette észre egyetlen orvos sem, sőt nem is gondolt rá. Egyetlen ok miatt szomorú ez nekem. A nagyapám egy egyszerű, időben elkezdett gyulladáscsökkentős kezeléssel megmenthető lett volna, ha nem mindenáron, a nem létező rákját keresik.


Persze a téves rák diagnózis egyetlen oka egy összecserélt lelet lehet, és sajnos azt az illetőt sem irigylem, akiről megállapították a vizsgálat alapján a nagyapám eredményeiből, hogy nem rákos, hiszen ő nagy valószínűséggel mégis csak az lehetett.
Szomorú, hogy a háziorvos, aki tudta az öreg teljes kórelőzményét nem gondol egy ilyen, tudtommal viszonylag gyakori szövődményre, illetve hogy egy tüdő és szív kórházban nem sikerül felismerni egy mellhártya-gyulladást és ez az összesen három hiba a nagyapám életébe került.


Ha a háziorvos kicsit utánagondol, eszébe jut, hogy ilyen szövődmény nem ritka. Ha a leleteket nem cserélik el, valószínűleg tovább keresik, mi lehet az öreg baja, illetve ha a mosdósi kórházban nem akarják mindenáron letudni azzal a dolgot, hogy az öreg rákos, több mint valószínű, hogy a mai napig élne.


Ahhoz, hogy végül kiderüljön, mi volt a baj, Budapesten kellett egy teljesen független kivizsgálássorozaton átesnie. A gond csak az volt, hogy mire felkerült BP-re és a kivizsgálása véget ért, a mellhártyájának egy része már visszafordíthatatlanul levált, és a gyulladáscsökkentőkkel is csak a hátralévő idejét tudták kitolni. Persze ha úgy vesszük, a család is hibázott, hogy nem vizsgáltattuk át a nagyapámat 3 különböző helyen tetőtől talpig, de hittük, hogy az orvosok tudják mit csinálnak, annak ellenére, hogy már volt tapasztalatunk azzal, hogy ez nem mindig igaz.
A rák-sztori lezárása egyébként az, hogy végül a sokadik mintavétel (amit az ellenségemnek sem kívánok) után megoperálták az öreget, és egy apró jó indulatú polipot találtak. Az egyetlen gond, hogy amíg az orvosok ez után a kis ártalmatlan rendellenesség után kutakodtak, megfeledkeztek a tüdejéről ami végzetesnek bizonyult.


Nem azért vagyok panaszos, mert keveset élt a nagyapám, azért vagyok panaszos, mert élhetett volna többet, sokkal többet. Tudom, hogy a vele egyidősek akik elkapták a TBC-t többnyire az 50-60 éves kort sem érték meg, de ő igen, és ha ez a kis viszonylag komolytalan szövődmény nincs még ma is élne..

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 06:57:29

Komolyan nem értem a posztolókat.

Megszokhatták már, hogy ízekre szedik őket, ha egy hozzátartozó halála miatt orvos, de mint itt is orvosok hadát hibáztatja egy nagyon-nagyon tudatlan unoka.

TBC-s fertőzés után - még akkor is - ha az súlyos volt a háború utáni kezelések után sokáig és teljes életet élhetett a beteg. Anyám 98 éves, sokat dolgozott egész életében, tenyérnyi TBC-s fertőzése volt - meggyógyult.
Apósom fél tüdejét is kioperálták - nagyobbik lebenyt - élt még 15 évet a jósolt 5 év helyett.

Szóval TBC:
hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCm%C5%91k%C3%B3r

Mellhártyagyulladás, ami mellesleg rohadtul fáj, nehéz nem észre venni:

hu.wikipedia.org/wiki/Mellh%C3%A1rtya

Komolyan nem értem.
Van egy végbélrák gyanú, amit vizsgálnak, többször vesznek mintát, valamiért nem találják a gócot, aztán mintavétel után kiderül, hogy nincs rák.

A családi legendárium fenntartja magának a jogot, hogy rákról (tényként) beszéljen a gyanú helyett, az unoka meg elcserélt leletről beszéljen, bár fogalma nincs mi történt.

Nálunk szokás megtartani a leleteket, a családi papírokat, Érdemes lenne legalább az unokának utána nézni (ha megvannak) az időrendnek és felfejteni a legendáról a tényeket.

Fiatal még, lesz beteg is. Bizalmatlanul orvoshoz menni, a jelen helyzetben más orvos konzíliumát kérni lehetetlen lesz.

Kedves Unoka!
Szerintem a nagypapáját odafigyeléssel vizsgálták.
A valaha TBC-n átesett betegnek vigyáznia kell magára, ha betartja hosszan élhet.

Ha itt van és figyel, időben - ha tudja - jó lenne leírni a tünetei időrendben hogyan követték egymást.

Mosdósról:
www.parokia.hu/lap/mosdos-korhaz/cikk/mutat/bemutatkozas/

macska69 2011.09.06. 09:59:05

@Dr.laikus PhD: szerintem ez a poszt azért született meg, mert a hátramaradottaknak sokkal könnyebb, ha lehet valakit hibáztatni, nem pedig csak tétlenül nézni, illetve elfogadni a visszavonhatatlant. Én is sokszor megkönnyebültem volna, ha valakit felelőssé tehettem volna különböző dolgok miatt. Unoka is így gyógyítja a lelkét, okol, hiábztat. Neki így talán könnyebb. Én is telekiabáltam a világot amikor anyukám meghalt, mindenkit felelősnek gondoltam, aki élt és mozgott. Persze ettől sem lett nekem könnyebb, pedig azt vártam. Már évek teltek el és még csak mostanában nyugodtam meg. Magamtól. Még pár év és Unoka is másképp fogja látni.

tódór piroska 2011.09.06. 10:17:34

Ehhez nincs mit hozzátenni, Laikus leírta a lényeget, ráadásul választékosan és eufémisztikusan fogalmazott ("nagyon-nagyon tudatlan unoka"). Új posztot kérünk!

marand22 2011.09.06. 10:21:31

"Le is csapolták a folyadékot ám abban egyetlen rákos sejtet sem találtak, az orvosok mégis kitartottak az első (hibás) diagnózis mellett."

Negativ cytológia semmit nem jelent, kizárni a daganatot ez alapján nem lehet.

"Persze időnként kapott gyulladáscsökkentőket, olyankor javult az állapota, ez mégsem volt elég az orvosoknak arra, hogy kikövetkeztessék, hogy valami meg nem szűnő gyulladás lehet nagyapám szervezetében."

Ez semmit nem jelent (CRP, We, fvs ?).

"valaki túléli a TBC-t, később (20 éves intervallumon) szövődménye lehet egy mellhártya gyulladás"

Ennek semmilyen szakmai alapja nincs.

"A nagyapám egy egyszerű, időben elkezdett gyulladáscsökkentős kezeléssel megmenthető lett volna"

Ennek sincs semmilyen szakmai alapja.

"A gond csak az volt, hogy mire felkerült BP-re és a kivizsgálása véget ért, a mellhártyájának egy része már visszafordíthatatlanul levált, és a gyulladáscsökkentőkkel is csak a hátralévő idejét tudták kitolni."

Ezt nem értem, mi az hogy levált a mellhártya (esetleg összenőtt, vagy letokolódott a folyadék) ?

Öszintén szólva az egész történet relytélyes a számomra. Mellhártyagyulladásba nem hal meg senki. Nem lehet, hogy egy rendszerbetegség részjelensége volt a mellűri folyadék (autoimmun betegségek: pl. rheumatoid arthritis, SLE, stb.) ? Nemrég kezeltem egy beteget, akinél a szívburokban láttak folyadékot, utána került hozzám. Churg-Strauss syndroma igazolódott, mostanra teljesen tünetmentes.

sárga nyúl 2011.09.06. 10:39:00

@tódór piroska: OFF: leírtam a dolgot a blog.hu rendszerén belül, de rájöttem, hogy azt se fogod megkapni.Úgyhogy röviden: berobbant aranyér, ezzel egyidőben (pár órával később kezdve) nagyon erős bélgörcsök, puffadás, állandó székelési inger. Mindez 2 hete folyamatosan, menni nem nagyon tud. Eddig beszedve Detralex (sok), Algopyrin, Nospa, telefonos orvosi javaslatra Immodium, Meteospazmin. Orvos nem jön ki, székletlabor még nincs kész.
Gasztroenterológia vagy sebészet? Előre is köszi!

2011.09.06. 10:50:03

Épp akartam írni, amit @marand22: is mondott, gyulladási markereket keressen az Unoka az elhunyt leleteiben. HSA-szintet is nézzen a kardiológusunk által megadottakon kívül, aztán írja meg, ha gondolja.

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 10:57:28

@sárga nyúl:

Ha piroska nem néz vissza.
Sebészeten nálunk van proktológus.
Addig is, reszelt alma, fogja a székletet, kamillás ülőfürdő, székelés után azonnal langyos, szappanos mosdás, hogy a híg széklet a sebes végbelét ne izgassa tovább.
Patikában adnak végbélkúpot recept nélkül, az is jobb a semminél és krémet is.

Eltotyogni sebészhez. Nem irigylem a papád.
Jobbulást! :)

sárga nyúl 2011.09.06. 11:22:09

@Dr.laikus PhD: Anyukám. :( Nem merem az almát, hasmenése nincs, csak az inger, félek, ha almázunk meg Immodiumozunk, akkor még rosszabb lesz az aranyér. Minden kúpot végigpróbált, még receptest is (még volt korábbról), semmi nem használ. :(
Rejtélyes nekem ezzel az állandó ingerrel, puffadással, azért gondolok gasztroenterológusra. Az ÁEK-re gondolsz? Nem oda tartozik, hanem az Uzsokihoz. Itt a sebészet jó, a gasztrón meg van ismerős, csak épp nem bír menni, se ülni... Marad a privát, ahol nincs várakozás.
Köszi, most már időszerű volna.

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 11:34:53

@sárga nyúl:

Ennyire rosszul azért nem voltam, de én a körzeti proktológusnál voltam.

Kíméletesen vizsgált, jól megnézett, alaposan megnyugtatott, a gyógyszer meg használt.

Jobbulást! Valahová menni kéne, mert ha rövid ideig is éreztem, de pokol tud lenni az élet.

sárga nyúl 2011.09.06. 13:44:43

@Dr.laikus PhD: Nekem (még) nem volt ilyen tapasztalatom, de el tudom képzelni, milyen borzasztó. Holnap jön meg kb. a székletlabor eredménye, úgyhogy holnap vagy holnapután tudom orvoshoz vinni, ha le bír jönni egyáltalán a lépcsőn. Ma már azt emlegette, hogy ha kórházba kerül, akkor ezt meg ezt kell intéznem. :( Azért csak nem!!!!

cenzorilla 2011.09.06. 14:55:02

Ki fogok törölni minden jogásznak látszó trollt.
Kár próbálkozni!

marand22 2011.09.06. 14:56:45

@kulfold:
Lelke rajta. A jelen posztban leírtak semmire releváns dologra nem világítanak rá, kusza véleményhalmaz az egész.
Egy dolgot pedig ne felejtsünk el. A kártérítést a kórház, mint intézmény fizeti (csak a magánpraxisban dolgozó orvosnak kell felelősségbiztosítást fizetnie). A kórházat pedig az adófizetők pénzéből finanszírozzák (TB járulék, egészségügyi hozzájárulás, ill. adók). Így végső soron az adófizetők fizetik a kártérítést is. Magyarán az ügyvédek meggazdagodását.

marand22 2011.09.06. 14:58:15

@cenzorilla:
Bocsánat. Úgy látom, sikerült egy trollt megetetnem.

cenzorilla 2011.09.06. 14:59:41

Mindketten első regisztrálók.
Provokálnak, valakinek nem volt igaza.

ArgonX 2011.09.06. 15:21:21

@Dr.laikus PhD:

Kedves Dr. úr,

Nem egészen értem a hozzászólásodat, dehát én is csak egy ostoba fajankó vagyok nem egy félisten orvos.

Biztos én értettem félre a hozzászólásod, ami azért esett egy kicsit rosszul, mert mi is éppen ilyen cipőben járunk. Röviden:
Apámat tüdőrák után kemózták. Ennek fél éve. Azóta szajkózza, hogy rohadtuk fáj a dereka és lázas. Elmondta vagy 10 orvosnak (háziorvos, sebész, onkológus), válasz: a kemó utóhatása. Aztán hirtelen (saját) ötlettől vezérelve elment egy idegsebészhez, aki 15 perc után felállította a diagnózist, amit a CT és MR is igazolt: daganat a gerincén és a gerincvelőben... A lázat még most sem tudják megmagyarázni (lymphoma gyanús).

Most akkor a beteg, a beteg gyereke, vagy az orvos a hülye????

Ja, az orvos nem hülye, tehát biztos a félidióta apám az, és a mongolidióta gyereke, ÉN.

Köszönöm a lehetőséget, és köszönet a sok magasan kvalifikált orvosnak.

Egy, a sok hülye közül, aki az orvosokat hibáztatja.

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 15:48:58

@ArgonX:

Nem vagyok orvos. :)

Amit írtam azt tartom.
A blogolónak nincs fogalma arról mi történt a nagypapával.
Amit írt az így nem lehet, legenda és tudatlanság.

Visszatérve hozzátok.
Nagy-nagyon sajnálatos.
Én sem hagynám magam, hiszen én érzem amit érzek.
Irtó nagy szerencsém van és nagyon hálás is vagyok az én onkológusomnak.
Már panaszkodni sem merek, mert azonnal küld és vizsgáltat, megnézet hisz a daganatom szóródásra hajlamos.
Azt is megmondja, ha nem ő az illetékes, de keres megoldást.
Nekem szerencsém van, nagyon nagy szerencsém.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy hanyagok, csak nem jó szakemberek. Illetve nem tudom... :(((
Háziorvosnak kár panaszkodni, az enyém mindent megtesz, de nem ért hozzá, igaz ezt meg is mondja.

Furcsa. Itt minden csontfájdalomra (nekem is) csontizotóp vizsgálatra küldenek. Én is megyek pénteken.

Erőt, kitartást, gyógyulást az édesapádnak!

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 15:57:28

@ArgonX:

"daganat a gerincén és a gerincvelőben."

????

Még tud járni?
Amiért háborgok, hogy a hozzátartozónak aki aggódik, kicsit utána kell néznie a biológiának, az egészségtannak. A ráknak. :(( Csak így tud a hozzátartozója mellett állni, ha tudja érti mi történik.

Ezek miatt a félreértett diagnózisok miatt lesz aztán, hogy nem lehet megnyugtatni senkit, mert nem érti ha jóindulatúan felvilágosítják. :(((

bubo cupropenis 2011.09.06. 16:15:48

Magyar beteg örüljön, hogy az orvos kegyeskedik ránézni a hálapénzért, ne járassa a pofáját, a hozzátartozó meg kussoljon és ne vádaskodjon, mert legközelebb az ő leleteit cseréljük el.
Mit képzelnek magukról a betegek, hogy belepofáznak az istenek dolgaiba. Buta parasztok, inkább tejeljenek, mert a gyógyszercégek most évente csak egyszer visznek el minket thaiföldi szexturista körútra, kell a pénz, hogy legalább még kétszer külföldön nyaralhassunk.
Ha nem tetszik a kurva magyaroknak, akkor egy héten belül megyek Svédországba vagy Írországba és viszem a több tízmillióba kerülő diplomámat, amiért az adófizetőktől kaptam ingyen.

Dr. átlagos magyar orvos

polly graph 2011.09.06. 16:19:27

Lehet hogy én olvastam felületesen, de mintha orvosai ragaszkodtak volna a téves diagnózishoz. Én nem hülyézném le a posztolót, már csak azért sem mert épp elég, ha az ember elveszít valakit, minek még lehülyézni.

Másrészt az én családomban is előfordult hasonló eset,amikor téves diagnózishoz ragaszkodtak az orvosok, aztán az illető abban a betegségben halt meg, amit magabiztosan kizártak már évekkel korábban.

polly graph 2011.09.06. 16:22:01

@bubo cupropenis: asszem megragadtad a lényeget.

Irkutszk 2011.09.06. 16:25:02

Sajnálatosnak tartom, hogy a tüneti kezelésben ily nagy mértékben bízó hozzátartozó az oko(ka)t kereső orvosokban ily kevés mértékben bízik.

@sárga nyúl: Sokat én sem tudok sajnos tanácsolni. Ha kívül van az aranyér, arra lehet, jobb a kenőcs, mert a kúp hatóanyaga nem ér el odáig.

emegén 2011.09.06. 16:48:55

Nekem úgy tűnik a tünetek alapján( fulladás), hogy valami a haemoglibin szinttel lehetett, ezért gyanakodtak az orvosok először végbéldaganatra(rejtett vérzést okoz)
Mivel nem volt daganat( mint később kiderült) lehetett volna csontvelő mintavétel- amire már nem kerülhetett sor a beteg elhurcibálása majd halála miatt.
A tbc-nek ehhez nem sok köze volt.
Azt meg nem is tudom, mit takarhat az, hogy levált a mellhártya.

emegén 2011.09.06. 16:58:45

A beküldő írja, hogy Mosdóson a nagyapja kapott gyulladáscsökkentőt, aztán meg a gyulladáscsökkentőt hiányolja....
"Persze időnként kapott gyulladáscsökkentőket, olyankor javult az állapota, ez mégsem volt elég az orvosoknak arra, hogy kikövetkeztessék, hogy valami meg nem szűnő gyulladás lehet nagyapám szervezetében."

majd:

"A nagyapám egy egyszerű, időben elkezdett gyulladáscsökkentős kezeléssel megmenthető lett volna, ha nem mindenáron, a nem létező rákját keresik."

Na, akkor csak kapott...Mosdóson, a szakkórházban meg kizárt, hogy ne ismernének fel egy volt tbc-s beteg mellhártyáját...

Szóval semmi leletcsere meg félrediagnosztizálás.Nem volt IDŐ a pontos diagnózisra,( protokoll szerint kizárni az egyszerűbbeket és haladni a fájdalmasabb vizsgálatok felé) a leukémia gyakori időseknél és fulladással kezdődik.

sárga nyúl 2011.09.06. 17:06:24

@Irkutszk: Valami kenőcsöt is vettem neki. Azt mondja, ha beszedi az Immodiumot, jobb, mert nem kell állandóan wc-re szaladnia. De szerintem nagyon nem jó napokig Immodiumot szedni. :(

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 17:08:07

@polly graph:

Senki nem hülyézett le senkit.
A tudatlanság, nem hülyeség csak lustaság. :((

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 17:14:46

@Irkutszk:

Az nem úgy van, hogy az értágulat belül is van, de az erőlködéstől kizáródik, vagy kitüremkedik?

emegén 2011.09.06. 17:22:03

@Irkutszk: dehogynem ér el a kúp hatóanyaga. Nem direkt ráterjedéssel hanem a keringéssel is mennek ám a dolgok.

Irkutszk 2011.09.06. 17:47:42

@Dr.laikus PhD: Gondolom, kiterjedéstől és alapvető elhelyezkedéstől függ, de igen, persze.

@emegén: Semmi kedvem egy ilyen vitába belemenni. Csak jelzésképpen: példának okáért a Reparon hatóanyaga (E. coli) jobb, hanem jut a vérkeringéssel az aranyér közelébe. Ugyanez igaz a helyi érzéstelenítőt tartalmazó készítményekre is.

@sárga nyúl: No, legyünk pozitívak: Ezek szerint van, amire reagál a szervezete, és jobban érzi magát tőle.

kutykuruty 2011.09.06. 17:53:32

@Dr.laikus PhD:

>Furcsa. Itt minden csontfájdalomra (nekem is) csontizotóp vizsgálatra küldenek. Én is megyek pénteken.

Nekem meg az a fura, hogy anyósom, akinek 20 éve volt egy emlődaganata, majd ugyanabban a mellében 3 éve is (akkor le is vették a jobb mellét), folyamatosan panaszkodott minden orvosának, hogy fáj a háta, dereka. A történetnek szerves része, hogy nagyon-régóta fáj a háta, tehát a dokik szempontjából nem új tünet. Vizsgálták CT-vel MRI- vel is és megállapították, hogy csigolya törése van. (és talán még az összecsúszást is). Ez egy éve volt kb.
Most a háziorvosa és az onkológusa is állítja, hogy áttétje van, de sehol nem mutatták ki. Az onkológus azt mondja, hogy a tünetek összerakásából és tapasztalatából mondja ezt. Tumormarkereket kértek emlőrákra, emésztőszervi (így hívják?) rákra és csontrákra. Az első kettő emelkedett volt, a harmadikra az írták -szószerint már nem emléksze-, hogy nem volt az az anyag, amivel el tudják végezni a vizsgálatot. Férjem beszélt az onkológussal, aki azt mondta, hogy valószínüsíti a csontrákot - mégsem készült erre vonatkozó vizsgálat. (mert az el nem végzett tumormarker nem tekinthető befejezett vizsgálatnak)
A legutóbbi zárójelentésén, amit két napja kapott meg ez szerepel: nem tisztázott etiológiájú csigolyatörés.

A hátfájdalmára morfium tapaszt kap.

Csontcintigráfia egyszer sem volt.

Mostanság minden alkalommal azért került kórházba, mert hányt, nagyon sokat és panaszkodott arra, hogy fáj a gyomra.

A kiszáradásra és káliumpótlásra kapott sok infúziót, volt hasi ultrahang és röntgen valamint endoszkópia. Kiderült, hogy epekövei vannak. Semmit nem tettek velük, hanem így hazaengedték a kórházból. Itthon megint hány, igaz nem annyit.

Az is sajnálatos, hogy a kórházból nagyon-nagyon rossz állapotban adták ki.
MIkor bement még nem kellett pelenkázni, benn már igen és most itthon is. Fel tud állni és tenni pár lépést, de nincs annyi ereje, hogy olyan tempóval menjen, hogy kiérjen a mosdóba.
Mindkét sarkán és a fenekén felfekvések okozta seb.
Egy hétig volt a kórházban.

Nyilván nem írtam most minden le, csak a tőled idézett mondatra reagáltam.

Vannak gondok rendesen az egészségügyben. És természetesen vannak nagyon jó és szakmájukat kíválóan végző orvosok és nővérek is. Ez is tapasztalat -főleg apukám révén.

csutkababa 2011.09.06. 17:54:37

@sárga nyúl:
Bocsánat, hogy belevau, de nem képzelhető el sipoly vagy tályogosodás? Sürgősen megnézetném proktológussal.

emegén 2011.09.06. 18:01:04

@Irkutszk: elölt baktériumok.
Antigén.És minden felszívódik a keringésbe, amit a nyálkahártyára teszel.

tódór piroska 2011.09.06. 18:09:36

@sárga nyúl: Így látatlanban ezek elég komoly panaszok. Egyszerűen nem értem "az orvos nem jön ki" kijelentést, nagyon szomorú és felháborító, ha ez tényleg előfordulhat. Minél előbb orvosi vizsgálatra van szükség (ha máshogy nem megy, ügyeletet hívni, vagy egyszerűen, akár beutaló nélkül is, bevinni egy nagyobb kórház sürgősségi osztályára).
Ha nincs azonnali beavatkozásra szükség, akkor gasztroenterológiai kivizsgálás kell (végbél/béltükrözés, UH, stb), tovbábbi teendőket a vizsgálatok eredményei és a klinikai kép alapján lehet majd eldönteni, valszeg sebészet lesz a vége. Akárhogyan is, mielőbb lássa orvos! Jobbulást!

tódór piroska 2011.09.06. 18:10:36

bocs, most kerültem csak gépközelbe és rögtön válaszoltam, a további kommenteket még nem láttam.

Dr.laikus PhD 2011.09.06. 18:13:09

@kutykuruty:

"Vannak gondok rendesen az egészségügyben. És természetesen vannak nagyon jó és szakmájukat kíválóan végző orvosok és nővérek is"

Ez így van, de nem csak most jók a tapasztalataim. Vannak jó és rossz orvosok. Még mindig van lehetőség választani, megkeresni a jobb képességűt.
Attól, hogy orvos még lehet átlagos, sőt tehetségtelen.
Ha némi képem van, vagy legalább annyi képességem, hogy utána nézzek és rá tudjak kérdezni a tüneteimre, akkor már nem kell annyiban hagyni.

Én listával megyek és kérdezek.
Ha van idő magyaráz, ha nincs tőmondatokban utal rá hol nézzek utána.
De hát én fogom az isten lábát.
És még nem vagyok visszaeső. :D

tódór piroska 2011.09.06. 18:18:26

@bubo cupropenis: Adófizetőktől ingyen egyetlen orvos sem kap diplomát. Nagyon keményen meg kell azért dolgozni.
Meg lehet próbálni...

sárga nyúl 2011.09.06. 18:32:00

@csutkababa: Én is ilyeneket emlegettem neki. :(
@tódór piroska: Köszönöm! Akkor megpróbálom a gasztroenterológiát, nem küzdök a háziorvosával. (Az a véleménye az orvosnak, hogy úgysem tud tenni semmit. De hogy nem hajlandó kijönni, azt én sem értem. 10 éve a betege anyukám, és sose hívta házhoz eddig.) Fogalmam sincs pillanatnyilag, hogy miképp tudom odavinni. Na de nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Irkutszk 2011.09.06. 18:33:29

@emegén: Még szerencse, hogy ezt a lenyelt kapukulcs és a bélflórát képező bacik nem tudják.

kutykuruty 2011.09.06. 18:47:13

@Dr.laikus PhD:

Anyósómnak kezdetektől ugyanaz a háziorvosa már 25 éve, ő elégedett vele.
Az onkológusát is ismeri már az első daganata óta.

Sajnos ahhoz, hogy valaki kérdezni tudjon, tudnia kell sok mindent. A kérdéseknek is fel kell merülnie az emberben ráadásul meg is kell tudnia fogalmaznia.
Sokan viszont abszulút nincsenek képben betegségek tekintetében. És miért is kéne? Férjemnek pl -pedig egy nagyon intelligens ember - fogalma sem volt a felfekvés miben létérőlés az emlőrák áttéteiről sem. Mert még nem találkozott ilyennel és nem is olvasgatott utána.

De akkor most én is megragadnám az alkalmat. (ugyan megyek holnap - de csak délutánra van időpontom-orvoshoz)

Nagyon sokat kell pisilnem (egyébként ez nálam egy jellegzetes dolog,még éjszaka is, de nem 5 percenként, hanem mondjuk fél-egy óránként), nagyon fáj maga az "aktus" is, de a két történés között is, most már a bal fenekem felett, kisugározva az combba(előre). Cataflamot, meg meristint, meg nospat szedtem eddig, de nem igazán hatnak. Meleg sót tettem a a hasamra, ücsörögtem meleg vízben. Hatás nem igazán.
Tegnap - hogy már vigyek valamit a házidokihoz elmentem uh-ra - amin azt írja a radiológus: bal oldalt tágabb üregrendszer, uréter megtörés (összenövés?)

Amit még írt, de nyilván az nőgyógyászra tartozik: bal oldal policisztás jobb oldal heges ovárium.

Kérdésem: a vesém miatt kell-e aggódnom, vagy ez simán felfázás? Nincs lázam. Egyszer volt vesemedence gyulladásom -láz nélkül - több hónapig szedtem antibiotikumokat.

2011.09.06. 18:53:06

@emegén: Szia! Csv biopsziát csontfájdalomra önmagában nem szokás kiírni. Csontvelő térfoglaló folyamatai okozhatnak csontfájdalmat, de ezekre általában alapos gyanú kell vértesztből. Rejtett gasztrointesztinális vérzés hemoglobin vesztésnél is gyorsabban látszik RDW,MCV, süllyedés hármasból (mellesleg ebből következtetni lehet a vérzés akut jellegére is).

@kutykuruty: Na igen, ugye erről beszéltem, hogy ez a nincs hozzá reagens felirat egyre gyakrabban fog megjelenni a leleteken. :-(((

A tumormarker-vizsgálat amúgy sem perdöntő csontrákra nézve (sem).

bubo cupropenis 2011.09.06. 18:57:51

@tódór piroska: Minden orvos ingyen kapja a diplomáját az adófizetők pénzén. Az, hogy sokat kell tanulni, akkor is igaz lenne, ha rendesen kellene fizetniük a képzésért. Hidd el, akkor is sokszoros lenne a túljelentkezés az orvosira, fogorvosira. Nem is értem, miért ingyenes.
A vegyészek, molekuláris biológusok, fizikusok is marha sokat tanulnak, legalább annyit, mint az orvosok és mégsem tekintik szardarabnak embertársaikat és önmagukat félisteneknek.

kutykuruty 2011.09.06. 18:58:41

@ReignOfdark:
az-az: reagens hiány. Fiamat két éve októberben elvittem allergia vizsgálatra, vért is vettek tőle. Febrárban -sokszori érdeklődés után - közölték, hogy reagens hiánya miatt nem tudták elvégezni a vizsgálatot és már meg is kellett semmisíteniük a levett vért.

Persze, tudom, hogy a tumormarker nem perdöntő, csak egy jelzés.
Nekem a petefészek marker szokott magasabb lenni, de nyilván a ciszták miatt. Tehát nem mindig jelent rákot.
Csak neki semmivel sem igazolták a gyanút- miszerint csontáttéte van. Az orvos nyilván tudja, mire alapozza,de azért egy csontvizsgálat talán belefért volna.

Irkutszk 2011.09.06. 19:09:37

@bubo cupropenis: "Hidd el, akkor is sokszoros lenne a túljelentkezés az orvosira, fogorvosira. Nem is értem, miért ingyenes."

Szerintem azért ingyenes az orvosképzés, amiért az informatikus-, a közgazdász-, a jogász-, a vegyész-, a molekuláris biológus-, fizikus-, tanár-, óvónő-, mentőtiszt-, gyógytornász- (stb) képzés is ingyenes.

ezegylehetetlenember 2011.09.06. 19:24:20

Nos, én úgy olvastam, hogy a tuberkulózist nem lehet kigyógyítani, a fertőzés elszigetelődik, de nem szünik meg. Sohasem. Lappangva ott marad a szervezetben,ha az immunrendszer legyengül, újra aktiválódhat. Olyan, mint a bárányhimlő meg a herpes zoster-övsömör. nyugodtan okozhat pleurális folyadék felgyülelmlést. Vagy hallott valaki olyanról, hogy mezothelioma?
a folyadék nem mindegy, hogy a pleurális üregben van, vagy a tüdöszövetben. Egyiket vízhajtókkal kezelik, másikat lecsapolással.
A mellhártya is két részből áll. Nem válik le, maximum összenőlhet. Régen kezelték is így a tuberát. Talcitot szórtak bele, nem volt a víznek helye. A gyulladás csökentő pedig kortikoid volt vagy antibiotikum?
Tudatosíttani kellene, hogy a kórházben team munka folyik, végső szava a fődokinak van.
Gyakran elöfordul, hogy az origot nem találják meg, van olyan daganat, hogy carcinoid daganatok vagy MALT daganatok, linitis plastika, stb nagyon nehezen, talán laparoszkopia folytán diagnosztikálható. A vastagbél daganatra talán azért gondoltak, mert az az egyik legyakoribb tumor.
Nem olyan egyszerű dolok ez.
Talán a jogászember is tudja ezt, akik a várótermekben várják a kijövő beteget, és lecsapnak rá, mint keselyű a prédára. Csak nem szabad elfelejteni, ha esetleg elveszítti a hozzátatozó a pert. a jogász akkor is igényt tart a tiszteletdíjra. Ja a korház meg visszaperel becsületsértésért.
Ja a végbélprobléma- ha a detralex nem segítt, nyomás a sebészet, gasztroenterológus. lehet nagyobb baj is, kár kisérletezni kúpokkal, fürdőkkel. Proktoszkopia, rektoszkopia kötelező. nem mondom hogy rák, de lehet fissura, fisztula, polyp,condyloma. UFF

kutykuruty 2011.09.06. 19:40:55

@kutykuruty:
Kicsit javítom magam: az egy órája bevett 2 db cataflam most segített, legalább a derékrész és a combom nem fáj.

Irkutszk 2011.09.06. 19:52:00

@ezegylehetetlenember: Igen, a tuberkulózis képes betokozódni, tályogot képezni, és később újra aktivizálódni, azonban nem minden betegnél fordul ez elő. Ha az öregúr TBC-je jött volna elő, az az első vizsgálatoknál ki kellett, hogy derüljön.

Irkutszk 2011.09.06. 19:54:13

@Irkutszk: Egyébiránt, ha már TBC: szerintem fontos róla tudni, hogy:

1, most is van

2, kezelése fél-egy évig tartó antibiotikum (koktél) szedését jelenti

kutykuruty 2011.09.06. 20:04:15

@Irkutszk:
Én nem tudom minke hívják (betokozódás-e vagy sem), de a mi családunkban négyünkből háromnak -apunak, anyunak és bátyámnak volt tbc-je. Több évtizede.

Apukámnak pár hónapja tüdővérzése volt. Azt mondták a dokik - akik egyébként nagyon odafigyelve és gyorsan kezelték -, hogy a tbc által legyengített tüdőszövetet megtámadta egy baci és az vérzett. Bátyámnak sokszor volt utána tüdőgyulladása, anyukámnak meg copd betegsége van. Sosem dohányzott. Persze nem bízonyított, hogy az egykori tbc miatt lett a betegsége.

2011.09.06. 20:44:48

@kutykuruty: Hátööö, ha 2 tumormarker emelkedett, amelyek jellemzően nem csontráknál eleválnak, akkor még a vizsgálat elvégzése esetén sem igazolódik a csontrák, a gyanút ilyenkor képalkotó csontvizsgálatokkal és biopsziával tesztelhetik.

Irkutszk 2011.09.06. 20:45:24

@kutykuruty: Nem ugyanarról beszélünk. A TBC-t okozó baktérium képes egy védőburkot képezni maga körül, amely elzárja a baktériumot az immunrendszertől (és a tápláléktól). Nem fertőző, lappangó állapotba kerül a beteg. Ez nem ugyanaz, mint az, hogy a fertőzés károsítja a tüdőszövetet (Édesanyámnak évekkel ezelőtt volt egy tüdőgyulladása, most is kimutatható a tüdőröntgenjén a fertőzés nyoma, ez van, károsodott, sosem lesz ugyanolyan, mint előtte volt).

kutykuruty 2011.09.06. 20:54:52

@ReignOfdark:
Na, de neki semmivel nem vizsgálták.
CSak mint írtam régebben.

ArgonX 2011.09.06. 22:53:30

@Dr.laikus PhD:

Még tud járni, de a hármas csigolya nagy része gyakorlatilag felszívódott. Elég egy rossz mozdulat és a gerinc összeroppan. Most egész nap fekszik, és a műtét időpontjára vár, hogy protézist ültessenek be. Már ha egyáltalán lehetséges a daganattól...

Igen, sajnos itt tartunk, hogy az embernek önképző kutatásba kell kezdenie, ha baja van.

Reméljük a legjobbakat, köszi a jókívánságokat.

Dr.laikus PhD 2011.09.07. 07:26:38

@ArgonX:

Sajnálom és sikeres műtétet!

Nem sokkal értek az egészségügy "átszervezésében" egyet, de az onkológiai központok létrehozásában igen.

Ahol kezelnek betartják a protokollt, még a gondozási szakaszban is pedig az OEP adminisztrátorai ott tesznek be ahol tudnak... :(((

cenzorilla 2011.09.07. 07:29:48

@bubo cupropenis:

Lehet ellenvéleményed, de gorombaság nélkül indokold.
Az elsőt bennhagytam, a másodikat is, mert kaptál rá adekvát választ.
A következő hasonló írásod törölni fogom!

DreamerX 2011.09.08. 10:41:51

Hogy rohadna meg az összes dilis orvos, aki ide írogat.

Ha valaki utánanéz, és van véleménye az a baj. Ha az orvosok valakit félrekezelnek, akkor meg a beteg meg a hozzátartozói a hibásak, hogy mért nem diagnosztizálták ők.

Ezt ti tényleg komolyan gondoljátok? TÉNYLEG?

rikitiki 2011.09.08. 11:27:01

@DreamerX: "Hogy rohadna meg az összes dilis orvos, aki ide írogat."

Említetted, hogy elvárod, és megköveteled a dolgozóidtól az etikus viselkedést. Hogyan követelsz valamit, amiről neked fogalmad sincs?

mex18 2011.09.08. 11:48:04

Mi az hogy tudatlan unoka ? Miért kellene neki érteni az orvos tudományhoz ?
Miért rossza a poszt ? Mert laikus módon írta le ?
Egy orvos mégis hogyan írna le egy matek megoldó képletet, vagy akármi mást amihez nem ért ?
Tisztelet a kivételnek, de nagyon úgy néz ki, hogy az értelmesebbje már kiment, a dúródó önös érdek dokik maradtak/maradhattak csak.
Mert a többinek felfordult a gyomruk tőlük.
Fel sem merül, hogy hibásan diagnosztizálták a papát ?
Komolyan akár politikusokat olvasnék orvosok helyett a posztokban.

Irkutszk 2011.09.08. 14:38:39

@DreamerX: Nagyon remélem, hogy az ilyen személyeskedő, trágárkodó kommenteket nagyon gyorsan kiszedik innen!

cenzorilla 2011.09.08. 16:59:58

@Irkutszk:

Rikitiki válasza miatt nem törlöm.

Irkutszk 2011.09.08. 19:26:52

@cenzorilla: Igazán nem kell magyarázkodnod, Rikitiki válasza nekem is nagyon tetszik, egyszerűen tökéletes.

maim 2012.03.17. 02:27:03

Pár hónapja halt meg az édesapám 88 évesen.Mániákus orvoshoz járó volt,amiben támogatták is az orvosok,mert állandóan utalgatták ide-oda és rendszeres kezelés alatt állt,az
amúgy nem létező prosztatarákjával.Azt,hogy nem volt rák,a kórboncnok nekem személyesen mondta el.Amit viszont nem vettek észre,
az az ordas nagy gégedaganat volt a torkában,a halála oka is ez volt,holott
három gégész is látta,mert állandó nyelési panasza volt,végül
senyvességbe halt bele.Utolsó percéig bízott az orvosok mindenhatóságában.Az
sem tűnt fel az orvosoknak,hogy gyomortükrözésnél nem ment le a szonda és apám majdnem megfulladt.A patológus szerint akkora volt a daganat,hogy már kilátszott.Nem haragszom senkire,de az orvosok iránti bizalmam nullára csökkent.Ez nem egy eldugott vidéki intézményben történt,hanem a híres belvárosban.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása