Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Porig alázva a nőgyógyásznál

2011.07.06. 06:00

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt Praxis blog!

 

3 évvel ezelőtti történetemet szeretném megosztani önökkel. Kopott orvosi rendelő, benn a szobán belül két apró fülke, ahol le kell vetkőzni derékon alul meztelenre, és remegő gyomorral várakozni, hallgatva az előző beteg vizsgálatát, a hideg műszerek csattogását, mely azt a kényszerképzetet vetíti az ember elé, hogy perceken belül minden borzalmat rajta fognak kipróbálni.


Közben, pedig egy csinos doktornő vár arra, hogy a zavarodott páciens 1 cm-esre összement férfiasságát elnéző mosollyal kézbe vegye, miközben az intimitást jelképező függöny csak derékon felül takarja el a belépő dolgozók, az ajtó előtt várakozó páciensek elő.

 

 

Valami makacs fertőzést kaptam, aminek kikezelésére fel kell keresnem a nőgyógyászatot. Bár érdekes volt számomra, hiszen abban az időben elég távolságtartó életet éltem, még nem heverve ki egy érzelmi sokkot. Talán az uszodában szedtem össze valami.gondoltam. Addig vidéken éltem, ott jártam egy nagyon megbízható orvoshoz, de őt nem tudtam többé felkeresni, hiszen tanulmányaim, munkám már Budapesthez kötöttek. Így került sor arra, hogy nem ismerve egy orvost sem Pesten, a területileg illetékes SZTK rendelő nőgyógyászatát kerestem fel.


Igen megörültem, hogy az egyetem és munkám közti kevés időbe bele fog férni a vizsgálat, mivel épp senki nem várt a rendelésre. Egy idő után az asszisztensnő kijött, megkérdezve, mire várok. Elmondtam, hogy egy vizsgálatra. Kérdezi tőlem, be vagyok-e jelentkezve, mert a doktor úr csak bejelentkezett betegeket fogad.


Nagyon meglepődtem ezen, erről még addig nem is hallottam, de mondtam, nem. Az asszisztensnő nagyon pesszimistán ingatta a fejét, hogy nem hiszi, hogy így beférek(!) a rendelési időbe. Mondom, hiszen senki nincs itt!

 

A doktor úr másfél órát váratott, mire nagy kegyesen behívtak Az asszisztensnő kért meg, hogy vetkőzzek le, és utána menjek be a doktor úrhoz, aki még a köszönésemet sem fogadta. Odaléptem hát az asztalához, erre ő azonnal a bal felső, tőlem legtávolabb lévő szobasarokba nézett.Én is odapillantottam, vajon mit nézhet ilyen kitartóan, de nem volt ott semmi.


Fogai közt szűrve a szavakat, kioktatóan és egyben unottan megkérdezte, választottam-e már magánorvost közülük? Majd rövid monológot adott elő arról, hogy most kivételesen megvizsgál, de magánorvoshoz kell legközelebbi alkalomtól járnom. Közben végig a szoba felső sarkába nézett.

 


Felfeküdtem a vizsgáló asztalra, mindenki el tudja gondolom képzelni, mennyire „lazán”. Azt gondoltam, a vizsgálat alatt csak legalább egyszer rám fog nézni, de tévedtem. Kitartóan nézett a felső sarokba, pusztán a kezével gyakorlottan tapogatva ki, amit éppen csinált. Még a jéghideg kacsát is úgy tette be, hogy nem is pillantott oda. Nem csoda, ha felszisszentem, erre rásózott egy jót a combom belső oldalára, hogy lazitsak!


Mire végeztünk, én teljesen meg voltam semmisülve. Kitámolyogtam a folyosóra, ahol csak leroskadtam a padra, fel-feltörni készülő könnyeimet nyeldekelve.


Van érvényes társadalombiztosításom. Persze választhatok magánorvost, ha akarok, de ez nem kötelező. A magánorvosnál egy vizit a cicám havi kajájának az árával egyenlő. (Ja! Az én bajom. Minek kényeztettem el annyira, hogy csak nyers nyúlmájat hajlandó enni a kisasszony?) Egy egyszerű bakteriológiai vizsgálat, vagy rákszűrés miatt miért fizetnék súlyos ezreket magánorvosnak? Persze nyilván komolyabb baj esetén az ember fogad magánorvost.

 

Porig voltam alázva. Megbénulva gondolkodtam éppen azon, hogy mit tegyek, mikor mellém ült egy nő, aki szintén akkor támolygott ki a rendelőből, és kitört belőle a sírás. Persze rögtön összebarátkoztunk, és szó szerint ugyanazt mesélte el, amin az előbb én is átestem.Ugyanazt a mély megalázottságot érezte, amit én.

 

Beérve a munkahelyemre, valami óriási düh és harci kedv szállt meg, felhívtam azon nyomban a Margit Kórház igazgató főorvosát, hogy az orvost bepanaszoljam.Az igazgató rendkívül kultúráltan, velem együtt felháborodva fogadta a bejelentésemet, megígérve, hogy gondja lesz arra, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő, valamint megnyugtatott, hogy a TB utánam sok-sok pénzt fizet a kórháznak, bizony ők ebből élnek. Azt kérte, hogy bármikor máskor nyugodt lelkiismerettel keressem fel az SZTK nőgyógyászatát, személyesen garantálja, hogy nem fordul elő hasonló többé.

 

Eltelt pár nap. A koleszban, ahol dolgozom, vannak érettségi utáni képzésen résztvevő tanulók is, páran közülük a Margitban gyakorolnak, van, aki a nőgyógyászaton.Hallom ám, amint egymás közt mesélik, hogy nagy banzáj volt a nőgyógyászaton, összehívtak minden dolgozót, az orvostól a takarítókig, és az igazgató főorvos nagyon lebarnította őket. Megmondta, ha valaki nem érzi, hogy itt mindenki a betegekért van, akkor javasolja, keressen már másnap új munkahelyet.

 

Megkönnyebbülten hallgattam, mivel a következő héten a kórházba kellett bemennem ultrahang vizsgálatra.Valószínű már név szerint tudták, ki tehette a panaszt, mert éreztem, szinte vigyázzállásban várnak rám. Kedvesen bevezettek egy külön szobába, egy doktornővel (!!), aki igen barátságos, kedves stílusban érdeklődött a panaszaim felől.Megnyugodva feküdtem fel a heverőre, kicsit olyan érzésem volt, mintha Freudhoz jöttem volna pszichoanalízisre. A kezdeti görcs eltűnt belőlem.

 


Aki volt már hüvelyi ultrahangon, az ismeri a vizsgálati eszközt. Férfiak kedvéért mondom el, hogy úgy néz ki, mint egy termetesebb vibrátor, még óvszert is húznak rá.Nyugodt körülmények, intimitás, védett érzés kerített hatalmába a vizsgálat alatt, még gondoltam is, lám, így is lehet. Semmi különös nem kell hozzá. Csak emberség. Kicsi empátia, beleérezni magunkat a másik kiszolgáltatott helyzetébe.

 

Egyszerre nyílik az ajtó, beviharzik egy férfi, akiről később derült ki, hogy nem is orvos.Kávézni ugrott be a doktornőhöz. Leült a két csésze kávéval a lábam közé, majd felszabadultan elkezdtek beszélgetni. Megtudtam rövid pár perc alatt, hogy síeléskor a gyerekének eltört a lába, és milyen más izgalmas kalandokat éltek át az Alpokban.


Egész egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem történik meg. Rettenetes szégyenérzet vett erőt rajtam, kínomban mindkét karommal eltakartam a szememet, hogy legalább ne lássam a helyzetet, ha át is kell szenvednem.Fel akartam háborodni, kikérni magamnak ezt az egészet, kizavarni a férfit, számon kérni a doktornőt!Csakhogy elég komikus és nehéz az embernek úgy felháborodnia, hogy közben mozgatnak benne egy nagyméretű vibrátorszerű tárgyat, és a lábai szét vannak tárva.Mire vége lett az egésznek, azt sem tudtam, hogy kászálódjak le a heverőről. A legborzalmasabb az volt a számomra, hogy ők nem is érezték, ez milyen érzés volt nekem.

 

Soha többé nem mentem vissza abba a kórházba, hanem kerestem egy másik orvost, akiben maximálisan meg tudok bízni, nemcsak szakmailag, de emberileg is.
 

A bejegyzés trackback címe:

http://praxis.blog.hu/api/trackback/id/tr653043081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

El Visco Stello (törölt) 2011.07.06. 12:27:10

@El Visco Stello: Én még a kábel nélküli hosszával is kiegyeznék.
Pampalini erre gondolhatott. Ez sem rossz, bár alacsonyabb frekvenciás.
www.istockphoto.com/stock-photo-1579813-dildo-golden-vibrator-isolated-on-white.php

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 12:29:19

@El Visco Stello: Ilyenem biztos nincs a konyhai eszközök között:))))

Dr.laikus PhD 2011.07.06. 12:31:08

@batgirl:

Lusták a mai fiatalok... :DDDDD

tódór piroska 2011.07.06. 12:31:38

Kétkedve olvastam a posztot, azon morfondírozva, hogy vajon a posztoló hm., hogy is mondjam, amiből nem lesz baj nem teljesen bontotta ki a valóságot, vagy én vagyok teljesen hülye. A második kommentnél (Laikus PhD) megnyugodtam, nem is jutottam tovább.

tódór piroska 2011.07.06. 12:36:17

@Hatodéves: A III kerületi RI NEM tartozik a Margit Kórházhoz, az Önkormányzaté, külön orvosigazgatója van, NÁLA lehet panaszt tenni, nem a Margit Kh igazgatójánál, neki ehhez semmi köze.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 12:37:07

@Dr.laikus PhD: te ma nagyon ott vagy:)))) Tudod ilyenkor szokták mondani, hogy lesz még ennek böjtje:)))))))))
(NE LEGYEN!!)

Irkutszk 2011.07.06. 12:37:17

Ebben a történetben leginkább magát a posztolót izgatta az, hogy mi van a két lába között (a diagnózison kívül).

Irkutszk 2011.07.06. 12:38:58

Kérem vissza a kommentemet :(

Bikli néni 2011.07.06. 12:47:09

Off, megmondaná valaki, hogy lehet mobil verzión látni az összes kommentet, hogy ne csak random módon töltsön be párat? 100 alatti kommentszámnál se szokott látszani az összes. Valaki? On

Dr.laikus PhD 2011.07.06. 12:49:04

@tódór piroska:

Érdemes pedig. Jókat nevettünk. :)))
Hatodévesnek is jó kedve lett.

Dr.laikus PhD 2011.07.06. 12:53:27

@batgirl:
Előre sugárzom, pedig nemsokára indulok és kapok még hozzá...

Megjelölnek és három percig morognak velem. Ez az ő sugárzásuk, pedig mennyivel jobb az enyim.. Nem?

Dr.laikus PhD 2011.07.06. 13:04:34

@batgirl:

Nem azért írtam, de köszönöm!

Leroi 2011.07.06. 13:17:29

@Irkutszk:
Gondold el, ha a Clooney Gyurka jön be történetesen egy kávéval és megtelepszik a csaj lábai közt, megkérve a doktornőt, hogy csak nyugodtan pihizzen, ő majd folytatja...

Mária 2011.07.06. 13:30:01

@batgirl:

Tippelnék:

Vagy egy tökös csaj keveredett el a nőgyógyászhoz, vagy egy férfi, akinek "Pussy" van a lába között, ami beteg lett a sok nyúlmájtól :)

Bikli néni 2011.07.06. 13:31:26

@Leroi, elengedett Morpheus? :-)
Látom, senki nem tudja a választ a kérdésemre, kár...

Leroi 2011.07.06. 13:36:38

@Bikli néni:
Mais oui, chérie, il m'a laissé déjá...:)
A választ sajna én sem tudom.

pampalini20 2011.07.06. 13:43:55

@El Visco Stello: Bocs, tényleg, krómacélból a kacsa van... Ezt a szerkezetet én nem láttam, csak éreztem, és vékonynak de keménynek tűnt. Minthogy az isss, mosthogy látom :)

Fyall 2011.07.06. 13:44:04

@Leroi: igen, de ez teljesen alap. Ha rusnya vagy és rányitsz egy lányra a zuhany alatt, akkor fú de bunkó, ha meg jól nézel ki, akkor hű de izgi szitu.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 13:59:39

@ReignOfdark: Ezt miből szűrted le?:)) Milyen sűrűn nyitogattál??:))
És csúf vagy e vagy Brad Pitt?:)

Leroi 2011.07.06. 14:01:41

@ReignOfdark:
Különösen ha nem dícséred meg az adottságait és túl hamar kiosonsz, hevesen szabadkozva.
Lám, a fenti csaj is kiakadt, mert a doki nem az ő (aznap ezredik) vulvájában gyönyörködött, hanem a pókot nézte a sarokban. Amúgy a vv. az palpatio és nem inspectio, fogalmam nincs, mit nézhetett volna rajta az orvos miközben vizsgálta. Az arcán a kéjt?

*Catalina* 2011.07.06. 14:04:53

@Biga néni: Nem nevezném azt mimózaságnak, ha valakit zavar, hogy nőgyógyászati vizsgálat közben benyitnak esetleg még ott is maradnak cseverészni.
Egyrészt a szeméremérzet miatt, másrészt meg az orvos figyeljen a betegre.

Pontosan az ilyen típusú páciensek miatt történhetnek hasonló esetek. (miért zavar ez téged: apácának készültél, mi lesz veled ha szülni fogsz, stb...)

Az ilyeneket az sem zavarná, ha a július 4.-ét ünnneplő amerikaiak a rendelőn masíroznának át, miközben ők a vizsgáló asztalan feküdnének széttárt lábbakkal...

Leroi 2011.07.06. 14:05:38

@batgirl:
Mért, B.P. az jóképű pasi?
Kapásból felsorolok tíz magyar színészt vagy sportolót, akik mellett elbújhatna az ipse.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 14:08:20

@Leroi: pillanatnyilag ő jutott eszembe:)

Leroi 2011.07.06. 14:13:42

Még mindig hatalmas kérdőjel, hogy mért is jelentette fel az orvost a posztíró...
/amúgy az orvosok imádják a jelentgetős geciket, különösen az ok nélkül vamzerkedőket, ez külön kategória/
Mert nem nézett rá?

"Beérve a munkahelyemre, valami óriási düh és harci kedv szállt meg"...

Uram, adj eszet annak, akinek elment...

Leroi 2011.07.06. 14:21:00

"abban az időben elég távolságtartó életet éltem, még nem heverve ki egy érzelmi sokkot"

Erre mondják, hogy (posztja alapján) az a típusú nő, akit egy valódi férfi még bottal sem piszkálna meg.
De csak hajrá, egye amit főzött.

adamantium 2011.07.06. 14:28:29

@Leroi:
Nõi társkeresõ hirdetések értelmezése :

40-es = 49 éves
Kedveli a kalandokat = Már az összes haveroddal lefeküdt
Atletikus = Nincsenek mellei
Átlagos = Olyan az arca, mint egy tacskóé
Feminista = Kövér ripacs
Szabad szellemû = Narkós
Megértõ = Majdnem autista
Hagyománytisztelõ = Lámpa lekapcs, kizárólag hagyományos pozíció, furulyázás nincs
Társaságkedvelõ = Hangos és zavaró
Szenvedélyes = Érzelgős alkoholista
Elhivatott = Profi örömlány
Romantikus = Gyertyafénynél jobban néz ki
Szívében fiatal = Öreg, mint az országút.

Irkutszk 2011.07.06. 14:33:02

@Leroi: Nono, ha oly sok jóképű magyart ismersz, te miért C. Gyurkával példálózol? :)

@adamantium: Az elhivatott és a hagyománytisztelő akkor egymásnak ellentmondó jelzők? És ha valaki elhivatottan hagyománytisztelő, esetleg hagyománytiszteletből elhivatott? *fejvakar*

Tőlem ennyi volt mára a bulvárkodás. Ti mindig kihozzátok az emberből a legrosszabbat. :P :)

Leroi 2011.07.06. 14:36:19

@Irkutszk:
Bármelyik magyar színésznőt előnyben részesítem egy (bármelyik) amerikaival szemben, a legkomolyabban mondom...

Irkutszk 2011.07.06. 14:44:45

@Leroi: Velem erről nem fogsz tudni vitázni, mert sosem értettem ezt a távolról, kinézet alapján való imádást. Egyetlen pillanat volt, mikor utánanéztem egy fiúnak, sosem voltam belé szerelmes, egyszerűen csodálatosan állt neki a szalagavató bálon hordott frakk, és tudta is hordani, ezt merészeltem megcsodálni rajta (mondjuk tény, táncolt is a fiú versenyszerűen). Tudom, kilógok a sorból, dehát ez van, ezt adta az ég :)

Buzuki Stift 2011.07.06. 14:56:10

Jajjj, hát ez aranyos! Annyi mondanivalóm lenne.
"Férfiak kedvéért mondom el, hogy úgy néz ki, mint egy termetesebb vibrátor, még óvszert is húznak rá" Miért pont a pasik kedvéért? Honnan tudja egy pasi, hogy milyen egy termetesebb vibrátor?
"
Nyugodt körülmények, intimitás, védett érzés kerített hatalmába" Kell-e több nekünk, hogy beinduljunk?
"a zavarodott páciens 1 cm-esre összement férfiasságát" Ez nekünk egy átlagos méret, emiatt ne legyenek komlexusaid.
"ha felszisszentem, erre rásózott egy jót a combom belső oldalára, hogy lazitsak!" Ez izgi:)))

Hú, csak érjen haza a zuram!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 15:00:34

@Buzuki Stift: Neked ez egy átlagos méret?????????? 1 cm??????? Húúú..q-va nagy szerencsém van:))))))))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 15:01:30

mondjuk ez azért tényleg durva lehetett:
"ha felszisszentem, erre rásózott egy jót a combom belső oldalára, hogy lazitsak!"

Milyen alapon?

Buzuki Stift 2011.07.06. 15:01:58

@batgirl: Azt írtam, hogy nekünk. Nem a pasiknak. A mi pici "férfiasságunkra":)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 15:02:37

@Irkutszk: Hm..azért én utána szoktam nézni egy-egy jóformájú farmernek. Ja, csak ha pasason van:)

Buzuki Stift 2011.07.06. 15:06:23

@batgirl: Egy-két jó helyre, jó időben elhelyezett pacsi nincs ellenemre:)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 15:17:31

@Buzuki Stift: Ezt majd közöld a nőgyógyászoddal, amikor a székben fekszel, és könyékig benned van:))))))))

adamantium 2011.07.06. 15:21:08

@batgirl: könyékig??? ilyen méretek interracial XXX filmekben vannak, na meg olyanokban amiket normál ember nem néz meg. ejnye bejnye

adamantium 2011.07.06. 15:23:24

@Leroi: egyébként megvan ugyanez a gyűjtemény férfiakra is:
Férfi társkeresõ hirdetések értelmezése:

40-es = 25 évesekre vadászó 52 éves
Atletikus = Mindig megnézi a Forma1-et
Átlagos = Feltûnõen szõrös az orra, a füle és a háta
Mûvelt = Folyton kioktat mindenkit
Szabad szellemû = Lefeküdt a húgoddal s a húgával
Szórakoztató = Jól elvan egy távirányítóval és egy láda sörrel
Ragaszkodó =Túlsúlyos, szõrösebb, mint egy medve
Érett = Idõsebb, mint az apád
Fitt = Minden héten bowlingozik a haverokkal
Költõi = Felírta az ex-barátnõje nevét legalább egy férfimosdó falára, majd a tiédet is felírja...
Érzékeny = Elbõgi magát, ha rászólsz
Nagyon érzékeny. = Homoszexuális
Megérintette isten. = Közösült már temetõben
Figyelmes = Bocsánatot kér fingás után.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.06. 15:27:19

@adamantium: hihihiiiiiiiiiiiiii.
" a könyékig, csak költői túlzás volt:)Bár nem esküszöm, hoyg szüléskor nincs benn könyékig:))

adamantium 2011.07.06. 15:30:38

@batgirl: erről az a vicc jut eszembe, hogy:
móricka meg a szülei sétálnak és móricka észrevesz egy csődört aminek éppen alul kilóg a szerszáma, megkérdi az anyukáját, hogy:
- anyu mi az ott a ló hasa alatt?
- az kisfiam, az semmi
megkérdi erre az apját is:
- apu, mi az ott a ló hasa alatt?
- az kisfiam egy lóf@sz
-???, de anyu azt mondta, hogy az semmi!
- hiába na, anyád el van kényeztetve

Fyall 2011.07.06. 15:49:42

@batgirl: Sűrűn nyitogattam, egy olyan koliban laktam, ahol sem zár a közös zuhanyzón, sem zuhanyfüggöny nem volt, a két zuhanyzó meg egymás mellett. Ja és ha az egyik tele volt, akkor bementünk a másikba, és ennyi.

Amúgy nem vagyok rusnya, mint bredpitt.

@Leroi: Tavalyelőtt nyáron egy ásatáson cukkoltunk egy lányt, hogy ha már két hónapja nem volt együtt senkivel, biztos értékelné, ha a bokorba vinnénk egy körre, mire mondja hogy neeem, neeeem, fúúj... nem vagyok én kurva... és ha Dzsoni Depp vinne? Jaaa, úgy oké. Tehát röviden az ilyen típusú önérzet sosem a "szenvedő" alany lelkivilágából, hanem az "elkövető" jóképűségéből ered.

@adamantium: :-DDD

El Visco Stello (törölt) 2011.07.06. 15:56:00

@batgirl: Hú de közölném vele! Elég vonzó pasas.

El Visco Stello (törölt) 2011.07.06. 15:58:03

Köztünk maradjon, nem lenne mivel csapkodnia utána.

Fyall 2011.07.06. 15:59:51

@adamantium:

Van benne valami különös = minden volt már benne, csak én nem

Aranyos = mosolyog akkor is, amikor nem ért semmit a beszélgetésből

Egyedülálló = amint többen vannak, lefekszik

Házias = az első héten beköltözik hozzád azzal a szöveggel, hogy majd mosni fog rád

Csinos = problémái vannak a külseje miatt

De tényleg csinos = neked lesznek problémáid a külseje miatt

stb.

:-)

VaTi 2011.07.06. 17:24:39

@adamantium: Komolyan, ezek után keddek másképpen nézni a zuramra. Kiderül itt, hogy egy atletikus és szórakoztató pasi. Ja, és nem is kopaszodik, csak dúl benne a tesztoszteron. És nem ereszt pocakot sem, csak nem akar a kockás hasával hivalkodni, ezért betakarja :)))
@batgirl: na, ezért nem érdemes morogni a pasikra, ha megbámulnak egy nőt. Én is megbámulom a pasik seggét :) Állítólag a nőknek jobba perifériás látása, azért nem olyan feltűnő a stírölés, nem kell utánnafordulni :) Részemről azt szoktam mondani, hogy nézni lehet, mert a házasságkötési szertartásnak nem volt része a szemünk kivésése :)))

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 17:34:28

@Hatodéves: van. hallod, agyrém, amelyiket én ismerem, csak a lidlis schwarzwalder sonkát eszi.

az enyémek meg úgy vannak nevelve, hogy amit kapnak, azt eszik. akinek nem tetszik, éhen marad vagy fog egy egeret.

Bikli néni 2011.07.06. 17:37:50

Na, engem mindenki hülyének néz, mert adamantium szövegén hangosan röhögök a zsúfolt metrón :-)

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 17:40:59

@batgirl: azokban a kenőkékben akármi lehet, én csirkenyakat szoktam nekik főzni rizzsel. elvétve valami disznóbelsőséget, ami hasonló 2-300 forintos árban van.
kiszámoltam, ha 200 forintos rizsből főzöm, olcsóbb, mint a dobozos kaja, és jobban is szeretik.
@adamantium: hát igen, szoktatás kérdése. az enyémek a kutyákkal egyetemben nem bántanak semmiféle állatot. hogy mennyire nem, az is mutatja, hogy egyik nap az egy napos kiscsibe kiverekedte magát a szoba padlójára, és csak azt vettem észre, hogy a macska, a beagle meg a jack russel ott ülnek körötte és nézik. azért elzavartam őket, mire a jack behurcolta az ágy alá. a ma reggeli esetből kiindulva (amikor is ugyanez történt, csak most egyedül volt vele, és ott őrizte az asztal alatt, és nyüszögött nekem, hogy baj van) csak védeni akarta.

teljesen kész vagyok tőle. mindig aggódom, hogy előjön a vadászösztön, de nem.
miközben az egereket és egyéb betolakodókat simán elkapják.

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 17:44:43

@batgirl: én is vastagabbra emlékszem....

Irkutszk 2011.07.06. 17:47:33

@Babette_: Szerintem a szagminta és a te viselkedésed miatt nem bántják a naposcsibét. Rajta van a szagod, minden nap óvatosan bánsz velük. Aztán majd amikor tyúk lesz belőle, szépen a fejükre nől :D

A macskaetetésről meg: Ahhoz, hogy a nyúlpástétom meg a Fekete erdei sonka-ínyencség kiderüljön, először is el kell kezdeni etetni ilyesmivel azt a macskát :D Nem hiszem, hogy rögtön az anyatej elhagyása után csak ilyesmit kapott volna az a szegény szerencsétlen kicsi állat :D Nálam is felkopna annak a házikedvencnek az álla, amelyik csak valami hiperdrága akármit hajlandó megenni. No persze, ha megkeresi az árát, akkor majd válogathat :)

Irkutszk 2011.07.06. 17:53:17

@Babette_: Oh, és ha már kutyáról van szó. A vizsla pl. képes olyan finoman megfogni a 'vadat', hogy annak semmi baja nem lesz a nyálasságon kívül. Láttam már egeret a vizsla nyelvén rohangálni, miközben a kutya fogai voltak a rácsozat a börtönén :)

adamantium 2011.07.06. 17:57:40

@Babette_: a cirmossal nincs gond de az angóramacska.... hazavitt már vagy 10 verebet, egy pár egeret, egy denevért és reméljük, hogy a szomszéd csirkéit nem vadássza le

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 18:11:46

@Irkutszk: igen, én is erre tippelek.
bár némileg ellentmond neki, hogy az egy napos csibén alig van a szagom, plusz akkor sem bántják, ha nem vagyok ott. az ösztön pedig erősebb lenne.

mondjuk amikor azt látom, hogy nagy az izgalom, akkor rájuk mordulok, hogy "enyém":)

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 18:12:36

@Irkutszk: a többi vadászkutya is képes rá, én biztos vagyok benne. a biglim is tudja úgy húzkodni a jackemet a szájánál fogva, hogy az meg se nyikkan:)
pedig csak háromszoros méretkülönbség van köztük, nem úgy, mint egy nagytestű kutya esetében.

ja és a macskákkal is így játszanak, az meg tűri:)

Irkutszk 2011.07.06. 18:30:11

@Babette_: Nos, ha az ételüket ki tudod venni ezzel a paranccsal a szájukból, akkor miért kérdés a csibe ;) Az is kaja, csak még nem tudja, és még mozog. Majd amikor tyúk lesz belőle, milyen finom lesz a far-hát. Lehet, egyszerűen előre terveznek :D

Irkutszk 2011.07.06. 18:33:09

@Babette_: Ja, az vadegér volt. A kutya vette észre, a gazdi szabadította rá a kutyát az egérre, és ez lett az eredmény :)

Irkutszk 2011.07.06. 18:35:09

@Babette_: Na majd egyszer, ha nagy leszek, nekem is lesz állatkertem :)

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 18:41:54

@Irkutszk: az ételt nem, ahhoz túl éhesek:) de minden mást igen.

a nagy tyúkokkal meg játszanak:)

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.07.06. 18:48:05

@Irkutszk: én is ezt mondtam, és tessék. megvalósult.
:)

Biga néni 2011.07.06. 19:03:28

@*Catalina*: valamit valamiért. Ha diagnózist akar, ennyit túl kell élnie. Ahová én járok nődokihoz, ott pl. mindig jelen van asszisztens is a vizsgálatnál. ...
És igen, pont a szülés miatt kell hozzászokni egy nőnek az ilyen helyzetekhez. Az egy dolog, hogy ott a szülésznő, meg a doki, de ha komplikáció van, jönnek egy csomóan, jól is néznénk ki, ha a kismama sikítva takargatná magát, miközben a staff mondjuk a bébit akarja menteni:-P

Kedvenc mondatom amúgy a posztból: "pusztán a kezével gyakorlottan tapogatva ki, amit éppen csinált."
:DDD
Vszű azért, mert nőgyógyász és nem fülorrgégész...

adamantium 2011.07.06. 19:18:08

@Biga néni: most így hirtelem eszembe jutotta kép amikor a fül-orr-gégész gyakorlott kezeivel kitapogatja a mandulagyulladást - asszem nem sok embernél okozna osztatlan sikert :D

Circus 2011.07.06. 19:23:54

Először aszittem, a subára tévedtem, illetve a kihelyezett orvosi tagozatra, de komolyan :D

Miután empatikusan leápoltátok a posztolót oda-vissza, csak annyi kérdésem lenne, hogy a franc relevanciája volt a nyúlhúsevő macskának ebben az egész posztban? Meg úgy általában majd' mindegyikben van valami pont eggyel több információ, mint amire szükség lenne, de arra pont jó, hogy a poszt élét elvegye... áh...

Laliath 2011.07.06. 19:24:39

Orvosok, ha még itt vagytok. Abszolút off:
apósomat nemrég vitte be mentő a Péterfybe. Úgy kelt fel, hogy nem látott, szédült, rosszul volt; amúgy magas a vérnyomása (és valszeg nem szedte be a gyógyszereit). Elvben most viszik a neurológián CT-re.
Nagyon paranoidok vagyunk, ha agyvérzéstől félünk?

Circus 2011.07.06. 19:28:08

@Laliath: nem vagyok orvos, de nagypapit ugyanezzel, ugyanígy és igen... :(

de szorítok, meg mint mondtam, nem vagyok orvos, csak lehet más is...

tódór piroska 2011.07.06. 20:09:32

@Circus:

"... a franc relevanciája volt a nyúlhúsevő macskának ebben az egész posztban?"

Az összefüggés annyira világos és egyértelmű, hogy álmunkban sem gondoltuk volna, hogy létezik olyan ember, aki nem érti.

Hatodéves 2011.07.06. 20:34:22

@Circus:
Bár én hoztam fel, nem a macska a lényeg, hanem hogy ez az írás tele van a történettel kevésbé kompatibilis stíluselemekkel, emiatt bennem tényleg felmerült, hogy viccből írták.

Ez nem változtat azon, hogy bunkóság egy orvostól a fent leírt módon viselkedni.

@Laliath:
Van azóta hír? Magas vérnyomás (és sok más állapot, apróságok is) önmagában is hasonló tüneteket okozhat, bár azt jó lenne tudni, hogy mit értettél "nem lát" alatt? Remélem, nincsen komolyabb gond!

Irkutszk 2011.07.06. 20:37:14

@Circus: Szerintem az egész posztban csak ez az egy relevanciával rendelkező információ volt.

Laliath 2011.07.06. 20:39:25

@Hatodéves:
még semmi. Az utolsó, amit tudunk, hogy bő órája elvitték koponya CT-re.
Az élettársa elmondása szerint szó szerint nem látott ébredés után. Aztán ez később elmúlt. Elvben a tudata tiszta és eszméletlen sem volt, de annyira rosszul volt, hogy támogatni kellett.
Ma volt a lábával is CT-n, mert hogy fáj meg zsibbad, de annak az eredményét sem tudom. Onnan még hazaengedték.

Hatodéves 2011.07.06. 20:46:15

@Laliath:
Nézd, fogalmam sincs innen a távolból, hogy mi a baja, de az, hogy nem volt beszédzavara, komolyabb mozgászavara, hogy a látása kitisztult, azért mindenképp jó jel. Átmeneti agyi keringészavar is lehet. Gondolok Rátok, és írj majd.

Laliath 2011.07.06. 20:46:50

@Hatodéves:
köszönöm szépen.
Majd jelentkezem, ha lesz valami.

serfecs (törölt) 2011.07.06. 21:22:57

@Panni75: megkérdem újra, hátha valaki tud segíteni: hbsag pozitív mit jelent? Nekem akkor most hepatitis b-m van/volt?? És akkor hogyan tovább??
Köszönöm, ha valaki segít.

adamantium 2011.07.06. 21:49:51

@Panni75: ez arra utal, hogy a vírus a vérben van, magyarán aktív hepatitis B infekció. de ez még nem ad túl sok infót arról, hogy mennyire agresszív a folyamat, ahhoz további vizsgálatok kellenek, pl core antigén (HBcAg) és még lehet mérni: HBeAg, anti-HBe, anti-HBs és anti HBc IgG, ezek a virulencia és a fertőzés pontos fázisának megállapítására kellenek. továbbá érdemes a hepa D re is szűrést végezni mert az szokott a B-vel kapcsolódni.
a lényeg, hogy fel kellene venni a kapcsolatot a háziorvossal és az infektológiával. a betegség nagyrészt spontán gyógyul de ha a HBsAg kimutatható fél év után is akkor krónikusnak mondható a betegség, ilyenkor már kezelni kell.
szal szerintem egy hbsag pozitív eredmény nem elég kellene egy komoly virológiai teszt, ez valószínűleg meghaladja a háziorvost

*Catalina* 2011.07.06. 22:02:25

@Biga néni: Szerintem nincs igazad.
"valamit valamiért" ez hogy jön ide? Szerinted ha valaki diagnózist akar, akkor köteles eltűrni, hogy olyan személy is jelen legyen, akinek ott semmi keresnivalója?

Elvileg az orvoson és az asszisztensen kívül más nem is lehetne a vizsgálóban.

Ha a szülésnél "jönnek egy csomóan", akkor az valószínűleg indokolt, te is írtad, h. komplikáció esetén.

De az nem indokolt, h. egy vizsgálat során valaki beugrik beszélgetni az ismerőséhez, miközben egy beteg is ott van félmeztelenül.

Érzed a különbséget?

Egyébként nem csak a meztelenség miatt, hanem azért is, hogy ne vonja el más az orvos figyelmét, ne zavarják.

Szóval, én például azt sem szeretném, hogy miközben a fogorvos fúrja a fogam, a barátjával beszélgessen, mert ha ezmiatt hibázik, az nekem fájna...

adamantium 2011.07.06. 22:29:16

@Panni75: én nem vagyok szakértő ebben, de ha ez pozitívnak jött ki nem ártana utánajárni

Laliath 2011.07.07. 06:00:59

@Hatodéves:
Megvan a diagnózis:
a CT alapján agyi infarktusa volt. A doktornő szerint nem is az első.
Azért egy agyvérzésnél még mindig jobb.

serfecs (törölt) 2011.07.07. 07:37:28

@adamantium: köszönöm, mindenképpen utánajárok, csak az a baj, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. A háziorvos (helyettese) tegnap nagyon ingatta a fejét és ide sem adta a leletet, hanem visszarendelt jövő péntekre, mondván, addig utána jár. így az értéket sem tudom és azt sem, hogy még milyen vizsgálatokat végeztek el (én azért kértem a vizsgálatot, mert vérátömlesztést kaptam márciusban, nem tudom, a kérőlapon miket ikszeltek be).
Nem tudom, hogy most akkor én fertőző vagyok-e, milyen óvintézkedéseket kell megtennem, pl vérvételnél szóljak-e, meg egyáltalán. Nem érzem magam betegnek, bár az elmúlt hetekben sok olyan dolog volt, amire ismerősök azt mondták, hogy nézessem meg magam, nincs-e epekövem.
Szóval a nagy kérdés, csináljam most össze magam és aggódjak nagyon, figyeljem magam (mit figyeljek?), vagy éljem ugyanúgy az életemet, aztán majd az orvosok megmondják, mit hogyan?
Köszönöm, ha segítesz, ez a terep elég új nekem és az eredmény is nagyon-nagyon váratlanul ért.

Circus 2011.07.07. 13:18:50

@Hatodéves: én még az eredeti, posztban szereplő utalásra reagáltam, hogy a francot érdekel ittésmost a kényeztetett macska...

@Irkutszk: valahol párhuzamban már megvitattuk, hogy nem mindenki tud orvosnyelven nyilatkozni, sőt és sajnos, már érthetően és összefüggően magyarul sem. Én, laikusként, el tudom képzelni (bár átérezni nem, egy negyed kromoszóma hiány következtében) és jogosnak tartom a felháborodást.

Az megint más kérdés, hogy kettő sorban össze lehetne foglalni az egész történést, megint. Lehet, hogy nyitok itt egy rovatot 'összefoglaló' címen? :)

Circus 2011.07.07. 13:46:43

@Irkutszk: akkor jó :D
rohadt meleg van, tompulok...

Hatodéves 2011.07.07. 15:10:43

@Laliath:
Sajnálom, hogy nem lett negatív. Jó, hogy nem egy nagyobb vérzésről van szó, és főleg az jó hogy, amennyire leírtad, nem maradt vissza semmilyen károsodás. Remélem, jó osztályon van, ahol gondját viselik!

adamantium 2011.07.07. 15:31:38

@Panni75: először is ki kellene deríteni, hogy akkor az összes marker mit mutat, jellemzően a labor ilyenkor a lelelt végére ad egy diagnózist is, pl aktív fertőző fázis, vagy fertőzésen átesett immunitással rendelkező, vagy hordozó, nem aktív hasonlók.
a vérátömlesztés relatív biztonságos, 1/10000 a fertőzési veszély kb. azért is lenne érdekes a többi marker mert egy szakértő meg tudná mondani, hogy van-e összefüggés a kettő közt.
a betegség (ha van)egyébként minden testnedvvel terjed, szexuális úton is, de kézfogással nem, nagyon jó oltás van ellene egyébként

Fyall 2011.07.07. 16:50:54

@Panni75: Szia!

A HBsAg egy Hepatitis B vírusok külső részén található fehérje. Ennek a vérből mért koncentrációja arányos a vérben lévő vírusok számával.

A Hepatitis B az esetek 9/10 részében akutan zajlik, kóros májpanel (GOT, GPT, GGT) és sárgaság (icterus) kíséri. Ez esetben a fertőzés magától gyógyul.

A többi esetben krónikus fertőzésről van szó, mely akár életveszélyes is lehet, de vannak tünetmentes hordozók is.

A laboratóriumi kimutatás 3 fázisból áll a betegség patológiájának ismeretében: 1. inkubációs, 2. akut, 3. gyógyuló.

A pozitív HBs antigén azt jelenti, hogy a fertőzés fennáll a szervezetben. Ha 6 hónap után is kimutatható, akkor krónikus fertőzésről van szó. A gyógyulás jele az anti-HBs antitestek megjelenése és felszaporodása.

Szerintem is mindenképp fordulj orvoshoz, ez a következő hónapokban kontrollt igénylő állapot, de önmagában nem jelenti azt, hogy életveszélyben vagy.

Irkutszk 2011.07.07. 17:08:07

@ReignOfdark: Annyit merészelnék hozzátenni (miután végigolvastam az előzményeket), hogy az Ag = antigén, az Ab = antitest (antibody). Az antigén a kórokozón van (ahogy Reign is írta), az antitestet pedig a szervezetünk termeli, eliminálandó az antigén hordozóját.

Tehát ha antitest-pozitív valaki, akkor védett (én pl. HepB vakcinát kaptam, tehát a szervezetem termelt antitestet, ezért ez a vizsgálat pozitív kell legyen az én véremből). Ha antigén-pozitív valaki, akkor ő éppen meg van fertőzve, és jelen van a szervezetében a kórokozó.

serfecs (törölt) 2011.07.07. 21:01:49

@ReignOfdark: @adamantium: @Irkutszk: Köszönöm szépen a válaszokat mindannyiótoknak! Most abban a fázisban vagyok, mint amikor 17 éve kiderült a nemkívánt terhességem, vagy amikor 5 éve megtaláltam a csomót a mellemben: úgy csinálok, mintha nem történt volna semmi, ami tök gáz, mert leírom és közben érzem, hogy nem jó, de akkor sincs kedvem tudomásul venni a dolgokat. Gondolom, semmi baj nem történik, ha a hétvégét a szülinapom ünneplésével töltöm, nem pedig a májam körüli történésekkel, ugye? Nem értem magam, én annyira racionális vagyok, hogy egy csomóan számítónak gondolnak, erre itt hisztizem vadidegeneknek.

adamantium 2011.07.07. 21:17:09

@Panni75: hát azért "halál a májra" típusú bulit ne rendezz :D
vizsgáltasd ki magad és ha úgy van kezeltesd magad, van ennek már kezelése, elég hatékony. ha bebizonyosodik a betegség le kell szűrni a többi családtagot is főleg férjet

serfecs (törölt) 2011.07.07. 21:47:55

@adamantium: :-)) Pont ez jár a fejemben egész délután, h halál a májra :-)

SAM2 2011.07.17. 15:34:47

Szerintem igen is durva hogy csak úgy besétálnak valódi ok nélkül vizsgálat alatt,ráadásul még nem is orvos,kávázgatni,akit ez nem zavar,az beteg,vagy eleve a testéből él.

Szerintem sehol sem szabadna azt megengedni és felelősségre kellene végre vonni azokat az orvosokat akik nem képessek kulturált,diszkrét módon,intimitást biztosítva a munkájukat elvégezni,úgy hogy az még adva is van nekik.Amikor dolgozik,nem tracs partit kell tartani,aki nem orvos,az sem teheti meg hogy egy illetéktelen,nem szakmabelit,nem kollegát hív be beszélgetni.

Nem hiába vannak eleve vizsgálókba függönyök is,azért hogy elhúzzák őket vizsgálat alatt.Az ilyen orvosokat mind ki kellene szűrni,nem még védeni is.

Azért nagyon durva az egész,elvileg a betegek jogairól,empátiáról,intimitásról is tanulnak,aztán kikerülnek az iskolából a való életbe és mintha mindent elfelejtenének és nekik mindent lehetne.

Megnézném az ilyen orvosok mit szólnának ha ők állnának egy száll péniszben,vagy épp punciban és minden ajtónyitáskor belátnának oda mások,vagy behívnák kávéra egy kedves barátunkat.Abból biztos lenne felháborodás.

A kisasszony férfiorvosnál való felháborodása onnan ered,se visszaköszöni nem tudott az orvos,még rá se nézett,amikor bemennt,bocs de ez olyan mintha valami undorító,alsóbbrendű lény lennél,aztán vizsgálatkor mivel nem nézett semerre,csak felfele még fájdalmat is okozott.Egy köszönés,egy kedves szó,egy kis figyelmesség igen is sokat számít.

Leroi 2011.07.17. 15:43:32

@SAM2:
A posztok egy részében az orvos egy perverz, aki a 17 éves pucér lányok micsodájára kíváncsi (akik ezt leírják akkor barmok, hogy a Hortobágyon sem tenyészik nagyobb szarvú, de megteszik).
Itt pedig az a baj, hogy "nem néz a betegre".
Mintha hüvelytapintáskor legalábbis a beteget kellene bámulni.

A nyuszika mindenképpen fülest kap, ha van rajta sapka, ha nincs.

Irkutszk 2011.07.18. 00:46:44

@Leroi: Hogy azok micsoda gyönyörű állatok! Hogy hasonlíthatod egy ilyen fenséghez ezeket az embereket?

dobogommt.hu/img/2002_4_006.jpg

prolee 2011.07.18. 09:52:31

Az orvosok viselkedése valóban hagy némi kívánni valót, de azt is megjegyezném, hogy szerintem a postoló talán túlságosan érzékeny és szemérmes.

Engem pl. egyáltalán nem érdekel, hogy ki néz be a lábam közé, úgysem látom többet az életben.

Rendszeresen járok nudista strandra. Egyszer elhívtam az unokahúgomat, aki közölte, hogy ő oda nem jön, mert nem bírná ki, hogy mindenki nézi őt meztelenül. Először azt hittem, hogy viccel. Egyszerűen nem hitte el, hogy senki nem kíváncsi az ő meztelenségére. Én sem emlékszem vissza egyetlen egy emberre sem, akivel találkoztam a nudista strandon, vagy az utcán, vagy a Palatinuson.

SAM2 2011.07.19. 19:49:54

@Leroi: Senki nem írta soha hogy perverzek,meg pedofilok lennének az iskola orvosok,én is olvasam hasonló posztokat amik tinikről szólnak.

És tudom nem fog tetszeni de én sem vetkőtem volna le és most sem vetkőznék le iskola orvos előtt,esetembe üzemorvos előtt teljesen meztelenre,bugyira igen ,de tovább nem és tovább vizsgálni se engedtem volna,ez valami mostani hóbort.Ha megakartam volna vizsgáltatni magam akkor elmentem volna nőgyógyászhoz.Az én időmben pedig 30 sem vagyok még bugyira sem kellett vetkőzni és mégis minden rutin vizsgálat megvolt.

Senki nem arról írt panaszában hogy az iskola orvos mivel 17 éveseket hoztál fel,így ez a téma,rájuk kíváncsi,de tény hogy még felnőtt fejjel sem vetkőznék le orvosi vizsgálahoz meztelenre,hiába nem rám kíváncsi az orvos,sose volt ez szokás.Mindig arra törekedtek hogy a vizsgált személynek is meg legyen a kényelem érzete.Ez olyan mintha közölné velem az üzemorvosm vetkőzzek le meztelenre,ez diáknál is olyan.Én is magán nőgyógyászhoz járok és több év kellett mire rászántam az első vizsgálatra magam.Azért diákoknál az hogy vetkőzz meztelenre és tedd szét a lábad,mert kb így zajlik,igen is durva és sértő,sehol nem így vizsgálnak,betartanak bizonyos szabályokat,arról meg ne is beszéljünk,nálunk is kevés idő volt a vizsgálatokra és nem is voltak ilyen indiszkrétnek nevehető vizsgálatok sem mégis egyenként vizsgáltak meg,itt meg sokat lehetet olvasni,hogy az orvos úgy képzeli egy még ezt is a többi diák előtt csinálja,azért ne haragudj,lehet sok diák bunkó,néha apró érthetelenségek miatt is kikéri magának,de azért ilyet sehol sem szabadna.Eltértünk a témától,de én így látom.És azt hozzá tenném az ilyen orvosok,meg a többi lelkiismeretes és valóban a betegeivel törödő orvos járatja le.

De egy biztos engem a doktornő tapintatlanság sokkal inkább felháborít.

Itt nem arról van szó,hogy az a baj,nem nézett rá,de én is igen szarul érezném magam,ha bemennék egy orvoshoz köszönöm,vissza se köszön rám se néz,nekem is olyan lenne mintha undorodna vagy valami.Bár ezt lehet eltúlozta,de igen sokan félnek a vizsgálattól és egy kedves szó,egy köszönés azért jól esik.

De az sokkal gusztustalanabb volt,sőt az volt gusztustalan amit a doktornő csinát,hogy ott vizsgál és behívja kávézni az ismerősét.Na az ilyet bűntetném renesen,ez nem engedém sehol sem.Én ha orvoshoz megyek,és vizsgálnak akkor ott semmiféle barátnak nincs keresnei valója,azért ez nagyon megalázó

SAM2 2011.07.19. 19:57:39

@prolee: Nem lehet mindenki nudista sem,van akik szégyenlősebbek,amivel nincs is baj,hogy ha van szeméremérzete.Bár a posztot írónál engem a doktornő jobban felháborítót.Az meg nem mindegy ki néz a lában közé,mert egyfelől nem mindegy mennyire diszkrét,bejárkálás ne legyen vizsgálat közben és nem utolsó sorban mennyire ügyes,mennyire tud óvatosan vizsgálni,figyel rám stb..Akárki előtt mert orvos nem húzom le az alsóneműm és hát nem mindegy az ügyessége az orovosnak sem.Meg szeretem magam eldönteni mikor is óhajtok elmenni.Azért a vizsgálat nem kellemes ezért is fontos a jó és ügyes kezű orovos.
Én sem mennék nudistastrandra ezen mi meglepő?Nem vagyunk egyformák,hagyni kell hogy mindenki megtalálja kinek milyen strandolási forma a lejobb,ettől senki sem lesz jobb,vagy rosszabb.Nekem a nudizmussal nincs semmi bajom,de azt utálom amikor sokan azt hiszik,hogy nyugodtan kérdezés nélkül rányithatnak a másikra,akár ha az még gyerek.

SAM2 2011.07.19. 20:02:01

@prolee: De ez megint másik téma a tapintatosság,és figyelmesség témája.

Én példám:
Amikor gyerek voltam a nagybátyám 2.felesége gondolta (2 gyereke volt az előző házasságból,na egyik magamutogatos,de szószerint,meg kikapos lett,a fiú meg tök szégyenlős,ezért sem értem hogy gondolta az ő fia 9 évesen már zárta a fürdőszobát akkor ő idegen,ismeretlen gyerekekhez csak úgy bemehet )hogy mivel gyereke van,bármilyen korú,nemű gyerekhez kopogás,kérdezés nélkül benyitogálhat csak úgy.Sőt felnőtthez is,azzal a szöveggel,ne zavartasd magad,engem nem zavar.

Röhej engem sem zavarna,ha én nyitok másra rá direket.Bezzeg ő nem tolerálja a fordítottját.
© 2010-2012 praxis
blogszabályzat