Pokollá vált az életem

2011.04.24. 06:00

Történetemet azért küldöm önöknek, hátha tudnak segíteni. 1986-ban született meg a második kislányom, a gátmetszést rosszul varrták össze(ez csak 2009-ben ,22 évvel később derült ki) ezért egy fájdalmas csomó keletkezett rajta, amit sürgősen ki kellett venni 1987 ben. Lábadozás után fokozatosan kezdtem elhagyni a lakást, egyre hosszabb utakat bevállalva. Sajnos a hazautak egyre félelmetesebbek lettek, mivel nem bírtam ki hazáig a wc-ig, bekakiltam. Kezdetben csak gyomorrontásra gondoltam, nem foglalkoztam vele.

 

 
De mikor már minden esetben elöntött a széklet, elmentem az orvoshoz, aki nyugtatót írt fel és ez így ment 22 éven keresztül, csak 2009 ben mondta a sebész proktológus, hogy a műtéti hiba az oka, nem működik a záróizmom, nem tudja tartani a székletet., amit műtét után még helyre lehetett volna hozni, most viszont már semmi nem segít, egy újabb műtét sem.


23 éven keresztül keményen küzdöttem,hogy meggyógyuljak, mindig egészségesen éltem, soha nem dohányoztam, nem ittam. Éhezve szomjazva jártam dolgozni, csak így tudtam elkerülni a megszégyenülést. Közben építkezés, válás( a férjem inni kezdett egyre többet), ilyen állapotban is egyedül neveltem, tartottam el a két lányom( ők is példa értékű életet élnek) még hétvégeken is dolgoztam, aztán 2009 ben gennyes ekcémás lábszárfekéllyel nem engedtek haza a kórházból.


Már nem tudok dolgozni, mi lesz velem? 35 évnyi munkaviszony után szakmával, érettségivel 49 ezer forint rokkant nyugdíjat kapok, kifizetem a számlákat, nem marad ennivalóra.Már a lakást sem tudom elhagyni, már akkor is automatikusan beindul és elönt a széklet, ha valaki wc re megy és csukódik a wc ajtaja. Már félek az orvosoktól, orvosi vizsgálatoktól is.


Tavaly a pszichiátrián többször megaláztak az orvosok, tőlem kérdezték hogy mi a bajom, miért nem tudok rendesen menni(!?),ha összerogytam, nem engedte hogy felsegítsenek, azt mondta, hagyják, majd feláll! Két hónappal később a helyi reumatológián azt mondta a Doktornő, csoda hogy még nem tolókocsiban ülök, mivel a laborlelet olyan rossz eredményt mutatott.


2 év kellett hogy rokkanttá nyilvánítsanak!! Az orvosszakértő leírta, hogy az állapotom véglegesnek tekinthető, ismételt felülvizsgálat nem kell, mégis júliusban ismét felülvizsgálat.ra kell mennem... hogyan gyűjtsek megint leleteket, ha nem tudok már orvoshoz sem menni.


Az utolsó felülvizsgálaton azt mondta az orvos, hogy indokolt a véglegesítés, csak írja le a szakorvos a leletbe, szakvéleménybe. Hogyan lehet emberek közé, vagy dolgozni menni újra és újra betétet telecsinált nadrággal, miközben a pánik összes tünetét produkálja? Mert újból és újból elönt a széklet, a wc től távolodva.


A pszichiáter azt mondta, 23 év alatt már megszokhattam volna! Nyugodtan csináljak be, őt nem zavarja? De ez nem így működik, addig tart míg haza nem érek, a biztonságba, fürdés, tiszta ruha, ezt máshol nem lehet megcsinálni. Meddig lehet elmenni egy ember porig alázásában, emberi méltóságát elvenni.


Gyógyszerek sem segítettek, mellékhatások, evési zavar, alvászavar,memóriazavar, stb. és még vagy száz tünet.


 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erika László 2011.04.25. 13:21:37

@Babette_:

Dehogy is én! A posztok közepefelé 1 orvos ajánlotta. Te meg felfedezted benne a szex-segédeszközt... nem az én fantáziám a piszkos!

DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Bikli néni 2011.04.25. 14:18:35

@Máгia: "...tényleges reklámokban is előállna azokkal a valótlan állításokkal, aminek a terjesztését a szájról-szájra módszerrel büntetlenül megteheti?"

Tessék, itt a lehetőség: igazold, hogy valótlanok az állításai! Ezt mire alapozod? Mi rá a bizonyítékod? Orvos vagy? Tornatanár vagy? Vagy a GVH szakértője? Vagy mégis milyen alapon mered te ezt tényként kijelenteni, hogy a Kriston-torna hazugság, nem használ és csak pénzlehúzás? Kipróbáltad már? Olvastad a könyvét?

Norbit megint csak ne keverd ide, mert a Norbi (akit én utálok) folyamatosan azzal keresi a pénzét, hogy a saját elfogyasztható termékeit nyomja. Nem egy könyvet, hanem örökké mindent a képébe tol az embernek. Kriston csak egy tornát ad el a könyveiben. Ha nem tetszik, vagy próbáltad, de hatástalan, nem kell használni, ennyire egyszerű. Még akár könyvtárból is kikölcsönözheted. De nekem erős a gyanúm, hogy életedben nem láttad még ezt a könyvet, csak ismeretlenül is elhordod mindennek.
Vagy csak azért haragszol rá ennyire, mert nem te lettél Kriston Andrea tanácsadója? :P

Bikli néni 2011.04.25. 14:28:06

Ja, még annyi, hogy Norbi burkolt reklámaival tele van a komplett média. Amikor már az is hírérték, hogy a felesége hatalmas pocakkal ugrál az emberek előtt. Meg Norbi sírt a szülőszobán. Meg ilyenek. Norbi és Réka már akkor is benne van a tévében (meg, gondolom, a bulvárújságokban is), ha szellentenek egyet. Kriston Andrea nevét ezzel szemben nagyon kevesen ismerik, és mégis...
Jelezném egyébként, hogy én nem szoktam ilyeneknek bedőlni, utálom a Norbit, nem kenek a fejemre L'orealt meg Vichy-t, meg semmit. De a Kriston tornában nincsenek ismeretlen eredetű alapanyagok, csak mozgásra ösztönző gyakorlatok. Persze nem használhat mindenkinek, mert nem létezik olyan szer, módszer, bármilyen területen, ami mindig mindenkinek használ. Most inkább nem fejtem ki, hogy nálam milyen eredménnyel járt melyik fajta tornája, de nekem használt. Ezért egy olyan ember, aki csak zsigerből utálja, de még a közelében se járt a könyvnek, tehát érdemi cáfolattal nem tud előállni, nem fog tudni meggyőzni arról, hogy most nincs igazam.

Hatodéves 2011.04.25. 14:56:27

@Bikli néni:
Egyetértek.

@Máгia:
DE Mária... Most tudom, hogy nagyon okos vagy, de képzelj el egy ilyen csóró anyukát. Mit tud ő arról hogy káros-e vagy tartalmas-e a gyümölcs-joghurt? Azt tudja, amit hall a tévében, meg esetleg azt, hogy a gyerekek mindig azt kérik, de sosem tudja megadni nekik. A vattacukor vagy a kakasos-nyalóka mennyire egészséges? Meg egy csomó minden, amit élvezetből fogyasztunk?

Borzasztó érzés egy anyának, ha nem tud megengedni soha egy kis "luxust". Most nem az a lényeg, hogy egészséges-e. A kávé sem az, nekem mégis hozzátartozik az életemhez.

@Dr.laikus PhD:
Erről meg azt gondolom, hogy nem látjátok reálisan, hogy mennyit dolgoznak a fiatalok, és mennyire nincs idő és erő főzni. Ok, darált húst nem szerencsés venni, de mindenki spagetti-port használ. Mégis honnan szerezzünk bio-paradicsomlét?

Örül az ember, ha eljut egyik naptól a másikig. Ma már fel sem merül, hogy az ember leteszi a melót a munkahelyén. Frászt. Hazaér, eszik folytatja tovább. Nem a felnőtté válás a baj, hanem az, hogy az utolsó erejükig ki vannak szipolyozva a fiatalok, legalábbis azok, akiknek maguknak kell lakásról, egzisztenciáról gondoskodni. Egy lakás manapság szinte elérhetetlen luxus. Nem a saját nyomoraimat panaszolom, nekem sok szempontból jó dolgom van. Csak mondom, hogy a fiataloknak "lapból szép a bőrük" és hasonló ideák... hát... sok huszonéves simán elmenne negyvennek.

sárga nyúl 2011.04.25. 15:04:37

@valotlan pletyka oximoron-e??: Kezdesz nekem egész szimpatikus lenni. Milyen területen dolgozol?

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:14:05

@Hatodéves:

Nem mondasz újat. Az én fiatal korom pontosan erről szólt.
Különbség csak annyi volt, hogy hitelre lakást az OTP-től lehetett venni ahol licitálni kellett ki tud magasabb összegű készpénzt felmutatni.
A gazdagok vitték el az OTP lakásokat, mert vették készpénzen, magasabb árért a meghirdetettnél.
A többi még a szövetkezeti lakás is kiutalásra ment, ahol nem járt mindenkinek lakás, vagy legalább is a legutolsó volt a sorban.
Bérlakásra meg egyetemet végzett értelmiséginek számító csak áhítozott.

Mi is sokat dolgoztunk és nagyon reménytelen volt a világ. Ráadásul csak a disszidálás volt az alternatíva. Itt hagyva szerelmet, megbélyegzett családot akiknek reményük se lett, hogy világot lássanak belátható időn belül.

Orvos az egyetem után (korrupció akkor volt csak igazán) a fővárosban csak akkor kapott munkát ha... Nem tudom hogyan, mi vándoroltunk egy darabig innen-oda. Igaz járt a szolgálati lakás.
Hol jobb, hol nagyon szar, a kórház emeletén egy, vagy két luk, néha volt rezsó, néhol csak a kórházi koszt.
Járt vele apámnak is állás, de volt, hogy nem..., de dolgozni kötelező volt, mert volt az a fránya kmk..

Szóval bármennyire is nehéz, bizonyos szempontból csak bátornak kell lenni, lépni, világot látni és jönni vissza ha akarod.

Ettől persze nektek nem jobb, hogy nekünk is rossz volt, de anyukám én nem ilyen lovat akartam nektek. Hidd el, nagyon sajnálom.

Én is dolgoztam éjszakánként kocsmában, mert nem volt hol lakni és önálló lakást akartunk mi is, gyerekeket, boldogságot.

De nem licit ez. Ami fáj az fáj akkor is, ha én már másért nyígok. :))

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:18:03

Termeszetesen belgyogyaszati ág a szakteruletem.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:23:03

En viszont orvos vagyok es nagyon nyilvanvalo, hogy a Kriston fele torna szuper ,szuper inkontinencia ellen. Segit a sulyosan es teljesen helyrehozza a szules utani minimalisat.

De hogy a tobbi szemenszedett hazugsag, az is tiszta.

Ugyanis nem terheli a vagina izmokat, csak sajatmagat huzogatja az idok vegezeteig, meg a neurologian az agyverzeses betegknek is mikor kezdik a rehabilitaciot adnak konnyebb, majd nehezebb targyat(eloszor csupor aztan nemtommik),mert az izommunka csak akkor szamit ha progressziven no a terheles az izom terhelese, novekedes [edig aranyos az lemozdulas es terheles aranyaval, ezen izmok formaja es keresztmetszete nem enged nagyszogu elmozdulast mint mondjuk a comb-labszar mozditasa plussz meg se terheled plusszba, szoval kar ezen fantazialni.

Az inkontineciat viszont abban segiti, hogy az ideget cseszegeti ami meghuzza az izmot,az izom nem fog megnoni, vagy megrugalmasodni, viszont az ideg fog fejlodni benne.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:26:28

Vagyis a neurologian a beteg kezeben az ideg akkor is valamennyire helyrejonne, ha csak a kezet szabadon lebegtetne ez eddig stimm a tornaval (inkontinecia) de ha mar vissza kell epiteni a sorvadt fekvo izmokat akkor biza meg kell azt terhelni, nem leg huzni a levegobe.Ezert nem all fenn az hogy megerositi a huvelyizmokat meg megvastagitja, stb.
Az ideget dolgoztatja es ott igenis hasznal.

Mágia 2011.04.25. 15:26:56

@Bikli néni:

Szerintem nem foglak meggyőzni sem én, sem mások, akik velem egy véleményen vannak, ráadásul ismerem azt a lélektani folyamatot, ami dolgozik benned, hogy védd az álláspontodat, de:

- fentebb már leírtam, hogy az intimtornának azzal az ajánlati részével nincs semmi baj, ami úgy álalában erősíti a medenceizmokat, megelőzve ezzel a vizelet inkontinenciát és örömtelibbé téve a nemi életet

- azonban az arctorna része nem magyarázható anatómiai szempontból
- a melltorna része nem magyarázható anatómiai szempontból
- a székletinkontinencia része csak részben magyarázható
- az aranyér része nem magyarázható

Persze tudom, hogy nem foglak ezzel meggyőzni, mert előbb vágnád le a kezed csuklóból, mint hogy megnézz egy normális és kellően részletes anatómiakönyvet és/vagy élettan könyvet.

Még a végén kiderülne, hogy nincs igazad...

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:29:05

Mondom az izomerosites sem magyarazhato.
Az inkontinecia igen.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:30:18

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Te tudod miről írtál?
Nagyon indulatos vagy, vagy nehéz ékezet nélkül írni.

Nem ismered a módszert, olyanról írsz amihez lövésed nincsen.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:30:20

A medenceizmokat pedig a hasizomgyakorlat erositi a legjobban, merhetoen, a megnott hasuri nyomas miatt kenytelen megerosodni a medenceizom.
Attol hogy rangatjuk a nyuszit ide oda nem fog, mert nincs kenyszeritve.

Mágia 2011.04.25. 15:30:29

@Hatodéves:

"Mit tud ő arról hogy káros-e vagy tartalmas-e a gyümölcs-joghurt?"

Ki gátol meg abban bárkit, hogy elolvassa a termékre nyomtatott tájékoztatót?

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:33:06

:DDDDDDDDD

Rendben, nem ismerem.
Majd te megmagyarazod hogy a miofibrillum hogy epiti magaba a glikogent, attol hogy nemigazan kepzodik hiany benne, mert picike.MArmint az a szar kis huvelyizomka.Meg a detrusorokat hozzaszamitjuk akkor is.Foleg hgoy szerencsetlen nincs is megterhelve. Mert mitol lenne????
HA te 81 szer osszehajtod az alkarodat a felkarral bicepsz edzest vegeztel?
De ha egy sulyzoval csinalod?
Szerinted melyik jobb?

A szarkolemmarol is irhatsz.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:34:52

De elmondhatod hogy egy izom keresztemtszete milyen aranyban befolyasolja a kifejtett erot.
Es melyiknel ervenyesul az a dolog a legjobban.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 15:37:22

Vagyis az izomrostok allasa az in iranyaban.
A huvelynel meg meglenne ez az in-centrum a gat kozepen, de az a baj,hogy nem tudnak elmodulni rendesen hogy tomeget noveljenek ezzel erosodve.

Erika László 2011.04.25. 15:42:25

Jesszus, én már kialudtam magam, ti még mindig a gyümölcsjoghurtnál tartotok meg az intimtornánál?

Hatodévesnek igaza van, sok káros, egészségtelen dolog élvezeti cikk és örömet okoz. (Talán, ha mértékkel fogyasztjuk, nem halunk bele.)

Az intimtorna nekem használt, meg másoknak is vizelet-elcseppenés ellen, azt azonban már kétlem, h a posztoló súlyos anális problémáját megoldaná. A mellizomra és az arcra gyakorolt hatását is erősen kétlem.

Mágia 2011.04.25. 15:43:22

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Kattints légy szíves kommentírás előtt annak a kommentnek a jobb alsó sarkában lévő nyílra, amelyikre válaszolnál, hogy egyértelmű legyen, mikor kinek a kommentjére reagáltál :)

Mágia 2011.04.25. 15:47:14

OFF:

Tudja valaki véletlenül, hogyan nyírja ki az átlagos konyhai baktériumtenyészetet egy hígítatlan állapotában 5.2 - 5.8 pH közötti, alkyl-alcohol-ethoxylate tartalmú tisztítószer úgy, hogy 48 órán át nem is tenyészik újra?

A marketinges agyammal nem találom rá a magyarázatot...

Erika László 2011.04.25. 15:50:36

@Máгia:

Épp most akartam neki én is javasolni! :)

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 16:28:07

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Régen voltál kondi teremben.

Más a gyakorlat izomtömeg növeléshez és más az erősítéshez.
Az egyikhez kevés számú nagy súllyal végzett gyakorlat kell, a másikhoz szakaszonként 5-10-es etapokban sokszor ismételt izommozgás.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 16:33:06

Es az ismetelt izommozgas az adott szegmens sulynelkuli lebegtetese??
Naugye.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 16:38:20

A rendőr elmegy egy sötét téli estén horgászni. Kimegy a jégre, léket vág, és elkezdi lógatni a csalit. 5 perc múlva egy öblös hangot hall:
- Rendőr, te itt ma nem fogsz semmit sem!
Emberünk körülnéz, de nem lát senkit, pecázik tovább. 2 perc múlva:
- Rendőr hagyd abba a horgászatot, itt nem fogsz halat!
A rendőr ismét körülnéz, de senkit nem lát, horgászik tovább. 2 perc múlva vakító világosság lesz, újból dörgő hang:
- Rendőr, itt nincs kapás!!!
Hősünk megrémülve kérdezi:
- Ó, Uram, te szólsz hozzám?
- Nem, én csak a jégpálya hangosbemondója vagyok!!

Hatodéves 2011.04.25. 16:51:02

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Attól, hogy a hasűri nyomás nő, mért erősödnének a medenceizmok? Értem, hogy nő a terhelés, de ha ez az elmélet igaz lenne, akkor az obstipáció sem vezetne végbélsérvhez és tüsszentéskor nem nőne az inkontinencia.

Egy izomnak azért nagyon más, hogy kívülről nyomás érkezik rá, vagy aktívan kontrahál. Attól, hogy beletenyerelek a combomba, még nem fogok jobban futni...

A magyarázatok nem csak anatómiára épülnek. A dolgok összekapcsolódnak és életmódbeli szerepük van.

Az aranyér okozta panaszok ellen minden jó, ami normális, rendszeres, nemkemény széklet ürítését idézi elő. Ilyet lehet a megfelelő táplálkozás, folyadék, testmozgás, de akár a pszichoterápia vagy az önszeretet erősítése. De legfőképp jó napi rutin kialakítása, hogy az ember kelljen fel időben. Reggelizzen és legyen még ideje, mert akkor elindulnak a belek, és nem munkába menet jön rá az inger. Először persze lehet, de azt is ki kell alakítani.

Sok ember szégyenlős, nem szereti a testét stb.

Szerintem az a Kriston könyv a torna szakmaiságán túl egy olyan hozzáállást, a testnek az elfogadását, kíméletét, megfelelő ritmusának segítését is pártolja. Olyan dolgokat ír le közérthetően, amit egy átlag nemdiplomás háromgyerekes gürizős családanya máshol nem hall, az orvosnak sosem lesz ennyi ideje ilyesmire. És ez pont nem egy bóvli könyv, pont véd attól, hogy más valóban bóvlinak bedőljünk.

De mindegy, ne vesszünk ezen össze. Ha valaki foglalkozott ezzel a kérdéssel és hülyeségnek tartja, oké. Oximoron tökjó dolgokat mond, de önhibáján kívül a női testet csak kívülről/könyvekből ismeri, és hiába mond valamit akkor, ha a mindennapi tapasztalat mást bizonyít. Egyébként meg írj máskor is, nem bántani akarlak, el szoktam olvasni a véleményed, érdekel stb.

@Máгia:
ööö. Hogy nem ismeri azokat a szereket? Hogy nincs internete? Hogy a legnagyobb baja az, hogy mit egyen holnap a család? Hogy fáradt és szomorú? Hogy a férje iszik, hogy a gyerekek el vannak hanyagolva ha ő dolgozik, hogy az élete nehéz és nincsenek meg az eszközei a változtatásra? Ilyesmik gátolhatják. És ha elolvassa, attól még a gyerek vágyik arra az édességre, de ha nem arra, akkor bármelyik másikra, amiben ugyanolyan E-betűk vannak...

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 16:57:43

Mert ha nem kihullanank a nok belei az elvezet oltaran vagy hogy mondjam.
nezz utana.
Komolyan.
Pubmed, medline.
Amugy a hasizomgyakorlatok nem orvendeztetik meg sem a gericet eppen,sem a csipoizuletet,dehat ez van.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:00:42

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11135380

Tessek.
Bar egyesek szerint epphogy karos, viszont ez megbizhatobb forras erre.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:02:39

www.pelvicexercises.com.au/safe-core-exercises/

Vagy itt, medencefeneket akarnak erositeni de hasizmot hasznalnak hozza.

A cikk iroja jo lenne ha beszolna, azert van ket kerdesem ami fontos lenne az esetleges tanacsban, igy hgoy nem tudunk semmit, nem sokat er.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:06:18

Visoznt nyilvan vegbelservnel nem szabad, dehat semmilyen servenl nem szoktak tornaszni, ugyhogy kar mondani.

Hatodéves 2011.04.25. 17:16:52

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Ok. Papp Zoltán: A szülészet-nőgyógyászat tankönyve:

VIZELET-INKONTINENCIA
(555.oldal)Etiológia: 1. Szülési sérülések (... "főként a m. levator ani meggyengülésével elősegítik a hüvelyfalak, illetve a hógyhólyagalap süllyedését, így ... az urethra proximalis része a medencefenék alá kerül..."); 2. Fokozott hasűri nyomás (elhízás, krónikus köhögés); 3. Ösztogénhiány; 4. Húgyúti gyulladások; 5. Pszichés eredet (szorongás, félelem, izgalom)

-> tünetek: "köhögéskor, tüsszentéskor, nevetéskor, futás és torna közben, tehát a HASŰRI NYOMÁS FOKOZÓDÁSAKOR elcseppenő vizelet.

Ez nekem azt sugallja, hogy a hasűri nyomás fokozódása nem gyógyító szerepű ebben a betegségben...

RECTOKELE:
"Húzó jellegű deréktáji fájdalmat, székletürítési zavarokat, többnyire székrekedést ... okoz. A széklet a végbélsérvben felhalmozódik ... Műtéti megoldásának lényege a gát, illetve a medencefenék izmainak rekonstrukciója."

stb,
most komolyan
ebből az egészből és még sok más infóból nekem az jön le, hogy 1. a medencefenéknek nem tesz jót, ha nagy nyomás nehezedik rá, egyáltalán nem az van, hogy megedződik. És főleg a kötőszövetek sztem csak nyúlnak az ilyesmitől. 2. sem a krónikus sem a hirtelen hasi nyomásfokozódás nem jó 3. a medence gyengesége maga is visszahat, és tovább ronthatja a tüneteket 4. a hasi nyomásfokozódásnak rengetek szar hatása van, a vitálkapacitás beszűkülésétől, a reflexes rossz közérzeten át a belek rosszabb vérellátásáig, illetve a medencefenék terheléséig 5. az aranyeret minden rontja, ami obstipációt okoz.

Nekem ebből az a következtetés, hogy bármi, ami a hasűri nyomást csökkenti, illetve erősíti a medencefeneket, az hasznos.

De komolyan lehet, hogy hülye vagyok és a piacon vettem a diplomámat, vagy csak rajta ragadtam egy gondolatkörön, igazából nem fizet nekem jutalékot Kriston Tünde, szóval tőlem az nem érthet vele egyet, aki akar.

Viszont az, hogy az emelkedett hasűri nyomás edzi a medencefeneket, az ismereteim szerint szakmailag nem igaz, sőt.

Hatodéves 2011.04.25. 17:18:48

@Hatodéves:
jó, nincs diplomám de majdnem

Mágia 2011.04.25. 17:21:40

@Hatodéves:

Ha elfogadod, hogy nem baj, ha a kevés pénzből a gyerek nem tápláló ételt, hanem műjoghurtot, chipset meg csokit kap, akkor ugye elfogadod azt is, ha anya a felnőtteknek se kenyeret meg krumplit vesz a segélyből, hanem magának cigit, apának pálinkát, a maradék pénzt meg bedobálják a játékgépbe.

Hiszen nehéz a sorsuk.

Hiszen kívánják.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:21:43

Nem erted, edes lanyom, hogy:
1.
a medencet erositeni eleg ketsegesen lehet
2.az inkontineciara jo
3.egy elszart medence azert van elsszarva mert a kollagenstruktura meg a miofibrillum megserult, hiaba tornasztatod, oda csak fibrozisos gyogyulas lesz tornatol fuggetlenul
4 nyilvan servvel nem lehet
5.valoszinu egeszseges sportolokat mertek

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:22:47

Sot biztos nem beteg embereken mertek amit linkeltem.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:24:13

Viszont most komolyan magyarazd meg nekem, hogy egy mikroserulesnel nagyobb (ez barmilyen gatszakadas/metszes) serules ugyanmar hogy jonne rendbe tornatol???

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:26:28

Persze sportoloknal meg visszaterhet a versenyszferaba, de ugye nemcsak a vegtag sajat sulyat lengeti, legalabbis a tovabbi rehabilitacioban.(mutet utan csak ezt csinalja)
Naugye.
Szoval elvarjuk hogy egy reped izom majd helyrejon attol, hogy sajat magaval megterhelve rangatjuk.
Aha.

Hatodéves 2011.04.25. 17:26:52

@Hatodéves:
Még annyi, hogy nem biztos, hogy ugyanúgy működik ez egészségesekben és nem egészségesekben.

Egy nyomásnak nem csak az erőssége számít, hanem az is, hogy hová terhelődik. Valakinek, akinek vizelet-inkontinenciája van, a medencefenék nem tudja megvédeni a hólyagot az emelkedett hasűri nyomástól.

Ha a húgycső záróizma lejjebb kerül (a medencefenék összehúzódása már nem védi), akkor a megemelkedett hasűri nyomás ki fogja nyitni a záróizmot.

Sztem vmi ilyesmi lehet a lényeg. És az intim torna abban is jó, hogy hogyan kell ahhoz állni, milyen testtartást, mozdulatot tenni, hogy a nyomás minél kevésbé terhelje meg a húgyhólyagot és húgycsövet. Nekem ez teljesen értelmes gondolatmenetnek tűnik.

Ha az ember leesik valahonnan, akkor a gyorsulása, és a rá összességében ható erő adott, de a mozdulatok, amiket tesz, befolyásolják annak az erőnek az idő és térbeli megoszlását (ok, nem vagyok fizikus, nem tudok szakszavakat).

Hatodéves 2011.04.25. 17:29:36

@Máгia:
Azt fogadom el, hogy valami élvezet mindenkinek kell. Az az anya nem azt mondta, hogy ezentúl joghurttal fogja etetni az "Aprónépet". Hanem azt (szerintem) hogy amikor legközelebb boltba mennek és a lurkók kitágult szemekkel merednek a finom cuccokra, akkor azt mondhatja, hogy "jé, most van egy kis plusz pénzünk, ma választhattok valami finomat, ma lehet a drágábbat is"

Szerintem ez az élmény néha mindenkinek jár. Mi is eszünk csokit, ezt-azt, ünnepekkor különleges és nem a legegészségesebb ételeket eszünk.. Nekem meg a kávém jár :)

Hatodéves 2011.04.25. 17:30:33

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Nem vagyok az édes lányod.

És igen, pont az 5-ös pont a bajom az idézett cikkel: egészségeseket mértek.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:32:04

Ezen hiaba vitatkozol az inkontinenciara biza jo az idegi komonens miatt .
Az erosites nem tiszta szamomra.
De ha valaki megmagyarazz hogy hgoyan erostiheto megkoszonnem.
ugyanis vazimzat a medencefenek izomzata, harantcsikolt szoval ugy kene hozzafogni az erositesehez.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:32:56

Hat nem ugyanis szerintem nagyon kicsi koztunk a korkulonbseg.

Hatodéves 2011.04.25. 17:33:09

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Lehet, picit félreértjük egymást.

Én arra reagáltam, amiket itt az intim tornáról mondtak. Nem én vetettem fel, és nem is állítottam, hogy a posztoló problémájára ez megoldás. Egy szétszakadt gátra nem tudom, hogy jó-e, való igaz.

Egy próbát ugyanakkor megérhet.
De tényleg, most kezdek már halálosan elszánt Kriston-rajongónak feltűnni, nem vagyok az. Az arctorna meg sztem poén, én jobban éreztem magam tőle, nem érdekel, milyen mechanizmussal. Lehet, hogy csak pszichésen. Na és?

Hatodéves 2011.04.25. 17:34:06

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Itt nem a korkülönbségről van szó. Van egy darab ember, akinek az édes lánya vagyok. Másoknak nem.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:36:36

HAt ez egy dolog, de egy hatodeves soha nem Schaffer Erzsebet szintjen kene megragadjon egy olyan probeat, amit fel lehet vazolni anatomiai, fiziologiai ,es hisztologiai megfontolasbol is.
Csak ezert.

Hatodéves 2011.04.25. 17:45:55

@valotlan pletyka oximoron-e??:
De ettől sem leszek a lányod. Schaffer Erzsébetet nem tudom, ki, lehet, jobb is. Szerintem volt közöttünk pár félreértés, mondjuk az, hogy pontosan ki, mit állít. Például az nekem nem jött le egy darabig, hogy az inkontinencia esetében elfogadod ezt a dolgot. Ez teljesen az én figyelmetlenségem. Idéztem a szülészet-könyvből, azt tuti nem Schaffer Erzsébet írta.

De amit Te írtál a hasűri nyomás jótékony szerepéről, az nem volt jó. Vagy legalábbis: egészségesekben lehet, hogy így van. De mindenki, akinek inkontinenciája van, tudja, hogy nem tesz neki jót az emelkedett hasűri nyomás (köhögés, tüsszentés, puffadás stb). Sem a rázkódás.

Te belgógyász vagy én meg semmi. Az az igazság szerintem, hogy urológus illetve nőgyógyász hiányában mindketten csak részleges információkkal rendelkezünk.

Lehet, igazad van, nem tudom, majd utána fogok picit olvasni, csak most nincs időm. De inkább legyen igazad, mint hogy a Praxison kelljen vitatkozni, mert az két napra el...i az ember életkedvét. Ez nem jó hely az ilyesmire, a vitahelyzet, a versengés ott van a levegőben. Nem egy rendes beszélgetés, amikor az ember jobban szeretné meghallgatni a másik álláspontját, mint elmondani a sajátját :(

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 17:53:46

Az urologus muteti technikakat ismer.
A nogyogyasz szultet.
Ide egy jo patologus kene, aki kutat, meg hisztologiaval is foglalkozik ,a mikroszkop a fegyvere nem a szike meg a boritek.
Az ertene igazan.
esetleg egy sportovos.rehab szakember
a nogyogyaszok ZEROK.azok szultetnek.
van egypar onkolgian dolgozo nogyogyasz meg egypar egyetemi kozpontban furcsabb esetekkel foglalkozo nogyogyaszok akik jartasak mindenben, a tobbi egy csaszart is vegrehajto babaaassszony az orvostudomanyok szempontjabol.
Az urologia az mas tal teszta az tiszta sebeszet,annak inkabb meghallagatnam a velemenyet.Foleg aki nogyogyaszat altal elszart medenceket varr helyre.

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.25. 19:02:57

@Dr.laikus PhD: annyit hadd pontosítsak, hogy a licit nem arról szólt, hogy többet kínálj a meghirdetett árnál, hanem hogy azon belül milyen arányban kínálsz fel kápét és hitelt. mi 45% kp-val vettünk egy ilyen lakást(menyasszonytáncból megvolt egy épülő lakás beugrója, amit drágábban adtunk el, amikor bejött az áfa-és abból)

Hatodéves 2011.04.25. 21:13:14

@Dr.laikus PhD:
Jajj, ne viccelj már... Nem a Te hibád, hogy nekünk nehéz. Nehogy miattam legyen rossz kedved :( én is többet rinyálok ám a kelleténél. Ez van, ezzel kell megküzdenünk, lehetne rosszabb is.

Örülök, hogy itt vagy megint :)

Bikli néni 2011.04.25. 21:43:18

@Máгia: Megpróbálok egyszerűen fogalmazni (így egy agyrohasztó vonatút után):
Nem azt mondtam, hogy a Kriston-torna maga a tökély és mindenre és mindenkire jó (erre írtam fentebb, hogy nincsenek tökéletes módszerek, semmilyen területen). Azt mondtam, hogy nekem bizonyos részei beváltak, ezért hiszek benne. Az arctorna, melltorna pedig egy olyan dolog, hogy mindketten zsigerből dobálózunk, de valójában egyikünk se tudott felmutatni olyan tudományos(nak látszó) pl. cikket, ami bármelyikünket igazolná.
Én kifejezetten az intim torna miatt vettem meg a könyvet, és meglepődve láttam, hogy van benne arc- és melltorna is. Gondoltam, kipróbálom, mert ha már benne van a könyvben, meg vesztenivalóm úgysincs... De ezek nélkül is megvettem volna a könyvet. Igen, kiadtam rá pontosan 2900 forintot (itt van a kezemben). De ennél haszontalanabb dolgokra is adtam már ki 2900 forintokat, szóval nem bántam meg :)
És meggyőzhető vagyok, ha valaki észérvekkel, esetleg valami Wikipédiánál értelmesebb publikációval is alátámasztja. (Ha ezt már leírta valaki, visszavonom, még nem olvastam az aljáig.)

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.25. 21:55:45

Normalis embernek eszebe nem jutna az arctorna.
Szimplna azert,mert reggeltol estig tornaszik szerencsetlen.
Talan ezert rancosabb a labszarnal meg a hatnal. Meg persze mert cserzi a nap.

PL nekem eszembe sem jutna negykezlab fetrengeni egy disznoolban kistarcsan, de nem tudok felmutatni tudomanyos cikket,ami azt mondana hgoy az nagyon karos.
Ja bacik,de ha autoval megyek ott lehet belem jon egy kamion,szoval igy nezve egy szuper relaxacios torna.
Mangalicak erkezem!!

Hatodéves 2011.04.25. 22:12:12

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Csak azt nem értem, hogy mibe fáj Neked, ha valaki azt mondja, hogy jó? Akkor az nem normális? Ez elég meredek. És nem szerencsés orvosi hozzáállás, már bocs.

Például onkológián, ahol nagyon sokat számít, hogy a betegek lelke milyen állapotban van, a hangulatuk, az önértékelésük milyen, ahol értenek hozzá az orvosok, hogy egy fájdalmas rémálmon hogyan lehet segíteni átjutni, ott tudod, hogy állnak hozzá?

Egy dolog érdekli az orvosokat: hogy az a valami káros-e. Ha nem, akkor mindennek örülnek, mindenre biztatják. Mert nem az számít, hogy bizonyította-e a pubmed, hogy a reiki vagy a relaxáció vagy bármi gyógyítja-e a rákot, hanem az, hogy ha valami segít az ember lelkén, ami elemi terápiás érdek, mert anélkül nem megy, akkor az jó, annak örülünk, azt csinálja.

Nem tudod, mi van mögötte. Nem tudod, mért használ. Lehet, hogy meg lehet magyarázni, nem feltétlenül molekuláris szinten, hanem pszichológiailag, hogy pont az az ember mit lát abban a dologban és az milyen sebét gyógyítja. Lehet, Te csak nem tudod a magyarázatát. Ettől még nem hülye...

Ok, nem kell népbutítani, és végképp nem szabad a természetgyógyászoknak azzal hitegetni az embereket, hogy ha megveszi a ... követ, akkor az meggyógyítja. Ez a "káros" kategória, ezt irtani kell.

De az arctorna... ??

Dr.laikus PhD 2011.04.26. 06:25:56

@Hatodéves:

A rinya az rinya. Azért van, mert fáj, gondolkodik róla az ember jánya. :DDD

Hát az idősek felelőssége azért meg kéne legyen. A mai generáció minden tehetetlenségével, történelmi ismerethiányával, félre értett bátorságával, rosszul értelmezett szókimondásával a mi nevelésünk, vagy nem nevelésünk.

Sokat tettem azért, hogy ne a régi legyen. Nem tudom hol hibáztam, ezért a bocsánat kérés. Egyébként meg büszke vagyok rá. ;-)

Arctornára vissza térve (csak kicsit).
Ortodox hosszú szakállas öregedő férfiak álla ugyanúgy megereszkedik, mint a nőké, felső ajka ráncosodik.
Ugyan miért?
Borotválkozó férfiak minden reggel erőteljes arctornát végeznek. Nem mikro tornát ami a mimika, hanem erőteljeset.
Ha a mimikánk annyira erőteljes lenne, mint ami az arctornához kell ami tényleg a renyhe izmok visszaépüléséhez kell, a taorminai színház utolsó sora kéne, hogy elviselhető legyen a túlzás.
Ezért vannak a speciális tartások az arc bizonyos részein, hogy nagyobb erőt kelljen kifejteni. Erős izomlázzal jár.

Lehet, hogy orvos barátunk tényleg fiatal még és nem ismeri önnön határait, idővel sokkal finomabban fogó ceruzáját.
Megsúgom, lehet rajta segíteni Kriston módszerrel.
Barátunknak MAGYARUL kell elolvasni miről szól, miért nem kell súlyzókat emelni és gésa golyókat hordani a nőknek és mégis érezhetően erősebb lesz, visszahúzódik és nem kell műteni a megnyúlt méhszalagokat, helyére kerül a húgycső nyílás és nem egyszerre nyílnak ürítésre - azaz nem csak a feltételes reflex mozgat, hanem ha kell akaratlagosan is képesek leszünk rá.

Ha valaki nem hisz a csodákban az én vagyok, ezért imádom a saját onkológusomat, aki szintén nem hisz másban csak ami bizonyított legalább egy populációnyi betegen.
És mégis.
Leszokni a bagóról egy abszolút nem bizonyított biorezonanciás módszerrel sikerült, tünetek nélkül és tartósan - remélhetőleg végleg. (ez már persze rajtam múlik)
Persze a Béki-féle áltudományos Krisztusra hivatkozó (hitet szeretne mondani, de csak az újszövetséget ismeri) mágneses ceruza elriaszt.
Ugyanakkor bizonyos esetekben felhasználja az orvostudomány is sikerrel.

Azt megtanultam mamától. Jó orvos a nyitott orvos. Nem felsőbbrendű, a hiányosságait nem takargatja az egyetemen tanultakkal. Összefoglal, tanít, magyaráz, nem kijelent.
Mama már nem mérföldkő, de beleolvasott kicsit.
Jó passzban volt és csak annyit mondott buta fiú, sok baja lesz még....

Dr.laikus PhD 2011.04.26. 06:29:14

@Babette_:

Üllő út és József krt sarkán van az az épület ami már drágábban kelt el, mint a felkínált ár.
Lehet, hogy pletyi, de akkor nagy volt az irigység bennem és elhittem.
Annyira távoli volt, hogy valaha saját négy fal között főzöm a rántott levest. :))

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 08:38:51

HAtodeves:

hogy nekem mindenfele kis titkarno elmondja hogy ilyen jo meg olyan jo valami, hat valjek egeszsegukre.
De hogy egy majdnem orvos bedol az ilyen psziches-bio-lelkivilag es kitudja minek, mikor nemreg tanulta a borszerkezetet, az izomszerkezetet, az idegi osszehuzodas idejet es felteteleit, haaat szomoru.
Amugy messzirol latszik hogy no vagy, a ferfiak analitikusabbak ennel.

HA valoban letezik valami tudomyanos magyarazat ra, nosza keresd meg, lapozd fel konyyveidet, a gugli a baratod, de nem kezdesz el ilyen marketing -viragoznak a fak-szeretem a testecskemet szovegekkel ervelni, ha orvosi dolgokat kerdeznek toled.

Nem???

Mágia 2011.04.26. 08:38:52

@Bikli néni:

"de valójában egyikünk se tudott felmutatni olyan tudományos(nak látszó) pl. cikket, ami bármelyikünket igazolná."

Ilyen tudományos cikket nem is fogsz találni.

Szerinted melyik szakember járatná le magát azzal, hogy tudományos cikkben cáfol meg egy nyilvánvaló baromságot?

Kiírná magát még azon a napon a szakmájából.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 08:42:29

Hatodeves:

Hogy akarsz te jo orvos lenni, ha ennyire befolyasol a media???
Vagyis

Hogy tud ennyire befolyasolni a media egy olyan embert aki eljutott idaig?
Hol hibazott az egyetemi felkeszultseg?

scopolamin 2011.04.26. 08:59:14

@valotlan pletyka oximoron-e??: Ilyen elven a gyógytornának sem tulajdoníthatnánk jelentőséget, sőt továbbmegyek, a sportnak sem? Az a baj, hogy átestünk a ló másik oldalára, hogy minden bajunkat tablettával és műtéttel akarnánk megoldani. Pedig szépen, karöltve, egymást kisegítve tökéletesebb a gyógyulás.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 09:03:02

Scopolamin

A gyogytorna olyan izmokra vonatkozik amiknek ket vege csontra tapad.
Mit akarsz borre tapado izmokkal?
Milyen inakkal tapadnak oda??

scopolamin 2011.04.26. 09:31:53

@valotlan pletyka oximoron-e??: Mindegy az, hogy hová tapad, az izmok az egyoldalú használattól eldeformálódnak. Az, hogy időként elhúzzuk a szánkat valami mosolyfélére, vagy nagyra tátjuk, nem meríti ki az összes mozgásformát, ami végezhető lenne. Egészen más arcberendezése van egy mufurc személynek (száj lefittyedt, szemöldök között, homlokon függőleges ráncok!), mint egy folyton mosolygósnak. Ilyen beidegződést akaratlagosan lehet befolyásolni. A példa él egyéb mozsgásformára is Járkálunk, de mikor rakjuk a lábunkat hátrafelé, vagy nagy terpeszbe, esetleg 30 cm-nél magasabbra.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 09:33:33

igen es ez miben befolyasolja a rancokat??

ahogy fentebb irtak, a botox hasznal az meg merevit,

szoval arcmereveti reggel 20 perc talan hasznalna, de ez a rangatas nem.

scopolamin 2011.04.26. 09:37:23

Nem tudom, hogy rángatás-e (nem gyakorlom), csak azt, hogy csípőből éppen ezért nem lehet elutasítani, maga az elv jó.
Botox akkor sem kellene, ha ingyen adják :)

Mágia 2011.04.26. 09:50:40

@scopolamin:

Miféle elvről beszélsz?

Hatodéves 2011.04.26. 10:05:19

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Nehezen befolyásol a média: évek óta nem találkozom vele, vagy csak meghatározott témákban. A Kriston-könyvről csak azt tudom, hogy kinyitottam, átlapoztam, és nekem tetszett. Ettől még lehet baromság.

Amit bírálok, az az orvosoknak az a meggyőződése, hogy csak mi tudjuk a tuttifrankót és csak az igaz, amit mi gondolunk, mert van rá ilyen cikk, meg olyan cikk.

Semmilyen állítást nem lehet egy pubmed cikkel védeni vagy cáfolni, engem úgy tanítottak, hogy a pubmed-en dolgozás egy témában ott kezdődik, ha kigyűjtöttél sok reviewt, a legfontosabb eredeti közleményeket, minél több full-text-et megszereztél és elolvastál. A szakdogám elég behatárolt témájához kb. 120 hivatkozásom van, és ez egyáltalán nem sok másokéhoz képest. Ennyi nem kell ahhoz, hogy egy idegen témában véleményt mondjak. De egy cikk? Pontosabban: egy absztrakt?

Nem ismersz engem, csak személyeskedsz.
Erre nagyon kevéssé vagyok vevő.

Tudod, a bioszicho-szociális izé tényleg bosszantó annak, aki a világot anatómiában, molekulákban és szervrendszerekben szeretné látni (alkalmanként nekem is), csak éppen az a baj, hogy az emberek így működnek.

Kérdés, hogy az orvoslás Rólad szól vagy a betegről. A Te meggyőződéseid mindenáron való igazolásáról vagy arról, hogy ő jobban legyen, jobban működjön, jobban érezze magát, úgy hogy közben a legjobb szakmaisággal kezeljük a diagnosztizált betegségeit...

Hatodéves 2011.04.26. 10:08:08

@Dr.laikus PhD:
A vicces az, hogy engem a környezetem kifejezetten földhözragadt, orvosi értelemben nem túl széles látókörű, szakmai elvekhez ragaszkodó embernek ismer. Fura élmény egy vitában az "alternatív oldalnak" lenni.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 10:09:03

HAt igen csak az a tutti amit az orvosok tudnak.
Persze sajnso nagyon keves.

de ami ezen a szferan kivul esik az meg alapbol hulyeseg.

De ha te olyan orvos vagy aki bizonytatlan dolgokat elhisz, meg se kiserel alatamsztani tudomanyos alapon,valjek egeszsegedre.

En pl elvarnam az orvosomtol hogy a vilagot molekulakban es hsiztologiai mintakban lassa.
Mert ez a dolga.
A tobbire ottvan Antal Vali, Kriston Andi, Beres Alexandra, Norbiek.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 10:14:03

hat az o szintjukhoz kepest az is vagy.az atlagembber gyogyito kirstalyokban meg homeopataiban hsiz, de te ne hozzajuk merjed magad, mert nem vagy veluk egy szinten.

scopolamin 2011.04.26. 12:22:04

@Máгia: A minden irányba mozgató torna elvéről. Miért, te miről?

Hatodéves 2011.04.26. 12:45:11

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Csak azt tudom erre mondani, hogy nem értek egyet. Ez van. Nem ismersz engem, és nem okos dolog megszólni, mert fogalmad sincs, milyen orvos vagyok és hogyan dolgozom.

Amúgy a fent említett könyvről tudod, hol hallottam életembe először? Az egyetemi anatómia előadáson (amelyen a gát anatómiája volt a téma) ajánlotta a rendívül szakszerű, kemény, precíz embernek ismert tanár, azzal, hogy ezt minden nőnek kellene ismernie és alkalmaznia.

cenzorilla 2011.04.26. 14:39:38

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Ha szakmai a hozzászólás maradhat.
Ha személyeskedsz törlöm.

Érted már?

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 14:42:23

Ertem mar.
De az en tapasztalatomrol csak meselhetek mar, mikor olyan ifju voltam (bar nem volt nagyon reg) az ido kereket nem forditja semmi vissza......

cenzorilla 2011.04.26. 14:49:40

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Arról írsz amiről akarsz.
A saját tapasztalatodról pláne, tudományos eredményeidről még inkább.

A véleményed másra erőszakolni, néven nevezve nem lehet!

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 14:54:13

NEKEM pedig feltunik egy dolog.
Amikor egy idos anatomia tanar nem ajanlja a ferfiaknak is ezt a tornat a maga szuper hatasaival, csak a noknek, tukrozi a mai tarsadalom viziojat a noi letrol miszerint kenyeztesse a ferfiakat kokemeny medenceval mart az a dolga, de a ferfi nehogy iparkodjon valamit.
Nekem feltunt pedig ferfi vagyok.

cenzorilla 2011.04.26. 15:03:10

@valotlan pletyka oximoron-e??:

A burkolt személyeskedést is törlöm.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 15:05:05

Azt miert nem torolted ahol engem minositettek mint orvos?

Hatodéves 2011.04.26. 15:34:06

@valotlan pletyka oximoron-e??:
tanárNŐ volt, de mindegy

Mondjuk az tök normális, hogy a nőknek kényeztetniük kell a férfiakat. A férfiak tudnak villanyszerelni és először mennek be az étterembe, dolgoznak, felelős társadalmi státuszuk van, az asszonynak is társadalmi státuszt adnak a jegygyűrű által stb. Nincs ezzel baj.

Figyelj, ne vitázzunk, nem éri meg ilyesmi miatt. Ha megbántottalak valamivel, bocsánatot kérek. Csak ne vagdalkozzunk tovább.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 15:39:30

"Mondjuk az tök normális, hogy a nőknek kényeztetniük kell a férfiakat"

Tesssek??

Hatodéves 2011.04.26. 15:42:42

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Szerintem az intim torna épp elég volt. Ne kezdjünk a nemi szerepekről is vitatkozni. Megkérhetlek, hogy az előző kommentem utolsó bekezdésére reagálj?

Dr.laikus PhD 2011.04.26. 15:44:12

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Hát tényleg ízig-vérig pasi vagy. :DDD

Leragadsz egy mondaton, se humorod, se késztetésed tovább gondolni... ;-)

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 15:48:13

Nem.
Arra reagalj amit fentebb ideztem.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 15:51:19

MErt a tanarno szerint ez igy volt, mivel a ferfiaknak nem ajanlotta,csak a noknek.

Hatodéves 2011.04.26. 15:56:17

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Melyikre?
Lehet, azért volt, mert eléggé tipikusan női betegség, legalábbis ezzel az etiológiával. De Ádámot meg Évát ne hozzuk már ide szerintem. Vitatkoztunk, nem értettünk egyet, aztán átment az egész kölcsönös észosztásba és beszólogatásba, most ezt hagyjuk abba. Annyit nem ér az egész.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:00:51

ugyan miert?
Hisz ha a verkeringest fokozza akkor az impotenia gyocccere is.
Vagy nem.
Nyilvan nem.
De azert ajanlhatta volna.
nem mintha impotens keves rohangalna az utcakon.

Irkutszk 2011.04.26. 16:00:52

@valotlan pletyka oximoron-e??:
Ha belekotyoghatok, szerintem a tanárnő azért ajánlotta a nőknek ezt a fajta tornát, mert más a nők és férfiak anatómiai elrendezése, illetve mert nő létére többet foglalkozott a női tornával, mint a férfi-tornával. Szimplán mert amit ajánlott, az a női testre van kihegyezve, a közel lévő nyílások miatt, és az izomelrendezés alapján.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:09:30

Hat ez nagyon nagyon erdekes, mivel van Kriston Andinak ferfitorna cimu konyve is hasonlo mesekkel, amugy a ferfi es noi medencefenek anatomiailag azert eleg hasonlo.
Persze a noknel eggyel tobb lyuk van de az izmok hasonlok.

Irkutszk 2011.04.26. 16:11:13

@valotlan pletyka oximoron-e??:
És mi van, ha az említett tanárnő a férfitorna c. könyvet nem olvasta / nem ismerte / mivel az anatómiaórával foglalkozott, ezért nem említette meg a diákoknak?

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:13:53

Az van, hogy feluletes. Ez van.

Olyan mintha elmondanam a fogamzasgatlo tabit nyolcadikban, de az ovszerrol elfeledkeznek.Ilyesmi.
A,mugy ha olyan ertelems ,preciz stb, nem esik le neki, hogy ami az egyik nemnel bejon ,az a masiknal is, hiszen a vazizmok nagysagukat leszamitva azonosak a ket nemnel.

Irkutszk 2011.04.26. 16:16:04

@valotlan pletyka oximoron-e??: Most tényleg egy olyan tanárról vitatkozunk, akit egyikünk sem ismer?

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:19:34

Hat ha o a Kriston modszer felbiraloja, akkor eleg furcsa hogy azert annyira nem ismeri,hogy lassa van ferfi verzioja is.
Szoval ha ennyire nemismeri de elismeri, mennyit is er az a velemeny???

Hatodéves 2011.04.26. 16:20:11

Oximoron, van rá bármi esély, hogy ezt a vitát értelmes, egymást a viselkedési normák betartásával megtisztelő emberek módjára zárjuk le, például úgy, hogy elismerjük, hogy nem győztük meg egymást és lezárjuk ezt a témát. Kezd az egész nevetséges lenni. Addig fogsz vitatkozni, amíg el nem ismerem, hogy idióta vagyok, totál alkalmatlan a szakmámra stb? Tőlem gondolhatod ezt, engem nem zavar, csak ne kényszeríts bele ilyen stílusú, visszataszító, méltatlan vitába, légy szíves. Ez semmit nem használ már a blognak és semmilyen értelmes célnak...

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:26:27

Kerdem.
Hogy nem furcsa, hogy valaki ugy ajanl egy termeket, hogy nemigazan ismeri??
Vagy ferfigyulolo volt, es nem akarta eme csodalatos titkos praktikat az orrukra kotni?
Lehet.
De most miert lett meltatlan vita?
Mert latok egy ket logikai hezagot az egeszben?

cenzorilla 2011.04.26. 16:31:07

@valotlan pletyka oximoron-e??:

Megkérlek, hogy hagyd abba.
Beteges már az erőszakosságod és nem tudományos.

Pihenni küldelek, ha nem változtatsz.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:33:59

Igen, de amikor tudomanyos, es miofirillumokrol szeretnek targyalni, troponinrol ,szarkolemmarol, egyszeruen elkanyaritjak a szot arra, hogy empirikusan hasznal.
Mig szerintem orvosok kozott ezt kene mellozni es meghanyni -vetni tudomanyos tenyeket.
De nincs kivel.

valotlan pletyka oximoron-e?? 2011.04.26. 16:36:24

Rendben, tavozom, nem nekem talaltak ezt ki, vegezetul annyit szeretnek mondani , hogy magyarul a Te, meg Rolad az te meg rolad.
Betegsegmentes majuselsejet minden munkasnak. Sziasztok.

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.26. 18:43:16

@Dr.laikus PhD: nem tudhatjuk, milyen egyedi esetek voltak és milyen visszaélések. én is csak az elvi szabályokat tudom, és a saját esetemet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása