44 perc alatt ért ki a mentő az eszméletlen, vérző fejű kisfiúhoz

2011.03.21. 06:00

Kedves Szerkesztők!

 

A minap egészen véletlenül kerültem bele egy olyan esetbe, amit most megírok önöknek. A 24-es villamossal utaztam a Vágóhíd felé (nem kell izgulni, nem a bkv hibáit szeretném ecsetelni). Az Orczy tér után egy megállóval, amelynek most nem ugrik be a neve egy iskolatáskás, körülbelül 10-12 éves gyerkőc szállt le a villamosról, ebből lett a baj. A kissrác rosszul lépett le, majdnem aláesett a villamosnak és eszméletét veszítette. A feje csupa vér volt, ijesztő, szörnyű látvány volt. Alig voltunk páran a villamoson, rajtam kívül majd mindenki nyugdíjas volt, ők nem is akartak leszállni, én azonban ezt mindenképp kötelességemnek tartottam. Ami meglepett, hogy a villamos vezetője sem szállt le, továbbment, de ez más lapra tartozik.

 

 

Az első dolgom volt riasztani a mentőket. Elmondtam a diszpécsernek, hogy mi történt, hogy ömlik a kisfiú fejéből a vér és nincs magánál. Mondták, hogy maradjak ott vele, ami természetes volt számomra. Kérdeztem, hogy csináljak-e valamit, ne hívjak-e egy taxit és vigyem valamelyik közeli intézménybe( Heim Pál, Baleseti is közel van) de azt mondták, inkább ne, csak maradjak ott vele. Így hát ott álltam és vártam. Közben jött pár bámészkodó, kérdezgettek, mi történt, én meg mondtam, hogy a baleset hogyan zajlott. Vártunk, vártunk, eltelt 10 perc, majd 20 perc, a mentők sehol. Ekkor már kezdtem ideges lenni, ezért újra hívtam a 104-et és elmondtam, hogy még mindig sehol a felmentő sereg. A hölgy a telefon túlsó végén megnyugtatott, hogy úton vannak, már oda kellett volna érnie a rohamkocsinak.

 

Újabb ideges várakozás, újabb eltelt 20 perc után ismét hívtam a mentőket, hogy már 40, azaz negyven perce hiába várjuk őket, nincsenek sehol. A hölgy azt mondta, hogy már hívta a kocsit, minden percben ott kell lenniük. Egész pontosan 44 percbe telt, amíg kiérkeztek végre és hozzáláttak a kisfiú ellátásához. Kérdezték, hogy hozzátartozó vagyok-e, vagy sem, mondtam, hogy csak egy utas, aki látta az esetet. Mondták, hogy a balasetibe viszik, elég rossz állapotban van, valószínűleg műteni kell.Kérdeztem, hogy miért jöttek ennyire későn, mire a válasz az volt, jöttek, amint kapták a riasztást. A kisfiút a gyors ellátást követően a mentőbe tették és elrobogtak vele, többet nem tudok az állapotáról.


Valahol azért döbbenetes szerintem, hogy 44 percig nem jutott megfelelő ellátáshoz az a szerencsétlen fiú. Ennyi idő alatt simán meg is halhatott volna, nem egy egyszerű felszíni sérülésről beszélünk, hiszen a majd háromnegyed óra alatt nem tért magához. Nem tudom, ki a hibás az egészért (a diszpécser, a mentősök, a rendszer), de hogy ez nem normális dolog, az biztos.Innen kívánok a szülőknek, ha esetleg olvassák a bejegyzést sok erőt, a kissrácnak pedig mielőbbi felépülést.

 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

epres négercsók 2011.03.21. 19:18:27

@Erika László: Tényleg abszolút semlegesen kérdezem: ha most vagy túl a műtéten, akkor egyrészt miért ülsz monitor elé, másrészt miért itt bosszantod magadat? Tudod, hogy egy fanyar humorú társaság jár ide... szerintem, ha kipihened magad, Te is megtalálod a bántó szándék nélküli humort a többiek írásában :)
De igazad van, sárga nyúl hozzászólását is kiszedem.
Ne bosszantsátok egymást.

epres négercsók 2011.03.21. 19:34:45

@Irkutszk: Kétértelmű volt, valójában arra vonatkozott, hogy a Mária által idézett mondatom végére szándékosan nem tettem szmájlit.
De a külföldi billentyűzeten tényleg nehéz megtalálni néha dolgokat. Szóval elnézést, nem akartam Erikát megbántani.

bakela 2011.03.21. 20:12:38

lh5.ggpht.com/_oKMWsOgA0DE/TC7R4z2vTqI/AAAAAAAAKlE/d2HPp8IDvMc/weekend-fun-

Majd mexokjátok. Életpájja modell vs. finanxirozás.
Ill. modellkísérlet a következő –asszem 47.- eü reform előkészítéseként. Tanulmány 41 ezer-millió forintokér’:

El Visco Stello (törölt) 2011.03.21. 20:36:38

@bakela: Bármibe lefogadom, hogy az általad belinkelt készséggel az inkriminált 44 perc kb. egyharmaddal csökkenthető.

Erika László 2011.03.21. 20:59:19

@epres négercsók:

igazad van es koszi.
amugy nem kell fekudnom, itt is hideg van es szakad az eso.
bujok be az agyba es magamra huzom a takarot.

jágör68 2011.03.21. 22:17:38

@bakela:
Höhöö... Ejjó.
Naggyonjóóó!
Kábé ez lenne finanszírozható a jelenlegi "mindenkinek minden jár" még semmi befizetéssel- rencerből, ha a dolgozók nem lennének annyira elhivatottak.

Dr.laikus PhD 2011.03.22. 06:21:25

@jágör68:

Az az érzésem, hogy kárörvendve figyeled a szakma lecsúszását - ráadásul a betegek rovására.

Hogy várhatod, hogy kiálljanak, tüntessenek, áldozatokat vállaljanak, hálapénzt adjanak műtét után neked így?

Áldozatvállalásról beszélsz, de ez nem látszik abból ahogy TE reagálsz.

Csak azért mondom, mert az orvosok nagy része valóban ezt teszi.

Te, mint transzparens kommentelő viszed a rossz híretek, mintha nem is orvos lennél, pláne nem anesztes szakember!

Mágia 2011.03.22. 07:57:18

@Dr.laikus PhD:

"Az az érzésem, hogy kárörvendve figyeled a szakma lecsúszását - ráadásul a betegek rovására."

Szerintem nem a szakmája lecsúszását figyeli kárörvendve, hanem a betegek lecsúszását a saját hülyeségük miatt.

Teljesen érthető és emberi hozzáállás, hogy miután rongyosra beszélted a szád a másik ember érdeke mellet, majd az végül mégis a hülyeséget csinálja, elégtételt érzel afelett, ahová a saját hülyesége miatt jut.

jágör68 2011.03.22. 08:51:24

@Dr.laikus PhD:
Ezt remélem szarkasztikusan írtad.
Akartak már nekem adni, de közöltem velük, hogy
"inkább tessenek írni az egészségügyminiszternek, hogy adjanak rendes fizetést"
@Máгia:
Na ez sem így van.... Mert 1x én is kerülhetek a műtőasztalra

jágör68 2011.03.22. 08:54:35

A másik meg:
humorérzék nélkül nagyon nehéz lenne elviselni mindazt, ami jelenleg folyik ebben az országban. Ha nem fognánák így fel, már beleőrültünk volna párezren

a Lojalista 2011.03.22. 09:09:46

A mi családunkban 2005-ben sajnos tragédiával végződött a mentők késlekedése. A riasztástól számítva jó 3/4 órával értek a helyszínre és a 48 éves férfi családtagunk szívinfarktusban meghalt. Állítólag a második kocsi jött ki az ismételt riasztásra, mert az elsőre indított nem talált oda és téves riasztásnak minősítve az esetet visszafordult. No comment.

jágör68 2011.03.22. 09:15:11

@a Lojalista:
Részvétem.
Ki vannak írva az utcanevek?
Mert én kisebb városokban is tapasztaltam, hogy sehol, semmi nincs kiírva, többször is kellett fordulnunk mennünk.
Telefonszámot nem kért el a diszpécser?
Nem hívtak vissza? Mert akkor ez nagy baj.
A "kedvencem" amúgy a tanyákra kitalálni- 6 km földút balra, majd a 3. kereszteződésnél a Béla tanyája után egy balos stb...

jágör68 2011.03.22. 09:28:25

@borso: "az utcán fetrengő csontrészeg hajléktalanhoz meg a dakota megbicskázotthoz meg rohammentő érkezik"
Na erről van szó.
Nem kellett volna így szociálisan lecsúszni hagyni ezt az országot. Meg minden szociális problémát rátolni az egészségügyre!!

jágör68 2011.03.22. 09:29:06

Amúgy sztem a legalapabb, hogy elkérik a belentő telefonszámát és ha nem találnak oda, v késnek, akkor HÍVJÁK VISSZA!!!

jágör68 2011.03.22. 09:29:38

bejelentő, természetesen

FüziMedve 2011.03.22. 09:50:31

Így van. A nyugdíj nem ment fel senkit a cserbenhagyás vétsége alól. A törvényben tudomásom szerint nem szerepel felmentést adó korhatár. De még ha szerepelne is, az embernek erkölcsi kötelessége segíteni, pláne ha ez ráadásul nem is pénzkérdés, azaz nem mérlegelés kérdése. Nem vagyok benne biztos, hogy azok a nyuggerek húsz évvel ezelőtt máshogy tettek volna. Egy rohadt közömbös szar világban élünk, amiben mindenkinek csak az fontos, ami őt magát közvetlenül érinti.

Mágia 2011.03.22. 10:02:19

@borso:

Vagy esetleg valaki a székrekedés + puffadás kombóhoz hívott mentőt azzal a trükkel, hogy azt állította, hogy csillapíthatatlan késszúrásszerű fájdalmat érez a hasában és vérzik is egy kicsit meg kezd elmenni a látása.

Volt már itt olyan kommentező, aki büszkén írta, hogy hozzá mindig kimegy a mentő, mert mindig kellően ELTÚLOZZA a panaszokat, hogy biztosan gyorsan menjenek.

SarahConnor 2011.03.22. 10:05:42

Én 11 évesen összeestem a járdán, fényes nappal, a belvárosban. Nem tudtam felállni, gyenge voltam, kiment minden erőm, és szédültem, olyan ájulásérzésem volt. Próbáltam felhívni magamra a figyelmet, nyújtottam a kezem az elhaladók felé és szólongattam őket, hogy segítsenek (hátitáskás kis iskoláslány voltam, tiszta, rendezett, szöszke). Jött egy baromi elegáns, jólszituált, kosztümös nő, az az "ügyvédnő" típus, mobilon beszélt. Meglátott, összehúzta a szemöldökét, és átlépett rajtam.
Egy járókelő se segített, egy közeli házból az erkélyen nézelődött egy néni, aki látta az esetet, ő szaladt le hozzám. Ő hívta ki a mentőket a lakásáról (nem nagyon volt akkoriban általános a mobil), ahová felvitt magával.
Szerencsére nem volt semmi bajom, csak ilyen tinikori hormonális változásokkal járó rosszullét (11 évesen már menstruáltam). A nénin kívül SENKI nem segített, csak jól megnézett.
Vérfagyasztó. Nagyon sajnálom a kisfiút, és nagyon örülök, hogy akadt egy ilyen jóérzésű ember a közelében, mint a posztoló.
Jobbulást a kisfiúnak, a posztolónak pedig köszönet!

egerészölyv 2011.03.22. 10:10:24

A rádióban egy doki pár éve türelmesen és szakértően elmagyarázta, melyek a kockázatai, ha túl későn látnak el ey agyvérzéses/agyembóliás/agyérgörcsös beteget. Tanáccsal is szolgált: 104, név, helyszín, bemondani: STROKE!, azonnal jönnek.
Néhány hónap múlva sajnos módomban állt megtapasztalni, a doki ártatlan jótanácsa hogy működik a gyakorlatban. Amint bemondtam a "stroke" szót, a mentős diszpécser brutálisan rámförmedt: ne nagyképűsködjön! Maga orvos?
Öt percig huzakodtunk az idióta kioktatgatásai miatt, egy olyan helyzetben, amikor minden perc létfontosságú.

Idet 2011.03.22. 10:12:11

@epres négercsók: És nem lehetne a cseszegetés helyett jobbulást kívánni meg együttérezni egy kicsit? Mindjárt változna az életminőségünk... Nem tudom, műtöttek-e már, de három nappal utána nagyon pocsék közérzete tud lenni az embernek.
Remélem, @Erika László és a gyerek is jobban van!

egerészölyv 2011.03.22. 10:14:25

A posztoló áldozatkészségességéért elismerést érdemel, nem lebaltázást.
Akkor is, ha amit leír, sajnos tipikus.

egerészölyv 2011.03.22. 10:20:35

Amikor nagyapám néhány éve kórházban feküdt (most nem részletezendő okokból: egy tévesen felírt gyógyszer mellékhatása miatt), állapota válságosra fordult. Ott tartottam, hogy papot hívok. Az utcánkban valósággal beleütköztem a pap bácsiba, rohantam utána. Kérdem tőle udvariasan, valamikor nem tudna-e időt szakítani etc., etc. Rámnéz, félbeszakít: azonnal mondjam meg, melyik kórterem, melyik ágy, ilyennel nem tréfálunk. Majd nekem hátat fordítva valósággal elrohant.
De jó lenne egyszer egy ilyen mentőssel találkozni...

egerészölyv 2011.03.22. 10:22:02

@jágör68: ha a bejelentő "privát hívó", akor eleve gyanús.

egerészölyv 2011.03.22. 10:23:41

@Máгia: bár érdemes lenne megtudnunk azt is, minek hív valaki mentőt magához, ha pontosan tudja, hogy nincs rá szüksége.

Morrancs 2011.03.22. 10:25:30

Először is, a szülők szerencsétlenek lehet, nem is tudják, hogy a gyerekük 44 percig ellátatlanul és eszméletlenül feküdt az utcán. Nem hinném, hogy ezt a mentősök bárhol reklámozták volna, hogy ennyi ideig tartott kiérni.

Ezen kívül a diszpécser és a mentőben tartózkodók közlései ellentmondanak. A diszpécser azt akarta elhitetni, hogy azonnal küldött egy kocsit, és ő is csodálkozik, hogy még nincs ott, míg a mentősök meg azt sugallták, hogy azért értek oda most, mert nemrég kapták csak a riasztást.

Nagyon jó lenne kideríteni, pontosan mi is történt.

egerészölyv 2011.03.22. 10:26:54

@Dr.laikus PhD: sajnos az igazság kimondása (ami egyesek sajnálatos, rosssz, kárhoztatandó szokása) valóban nem a legjobb képet festi rólatok, orvosokról...

egerészölyv 2011.03.22. 10:27:42

@Morrancs: sosem fog kiderülni, kéz kezet mos abban a kamorrában.

MagyarZizzi (törölt) 2011.03.22. 10:27:47

Gratulálok a posztolónak a helytállásáért és a figyelmességéért! Remélem, a kisfiú jobban van már, és nem történt semmi maradandó baja, akár a sérülés, akár a várakozás miatt. A történet többi szereplője pedig menjen a...

egerészölyv 2011.03.22. 10:32:57

@MagyarZizzi: van egy hölgy, aki délután 4 óra körül szokott a Moszkván felszállni a 61-esre a Körtér fele, és már a Déliig sem ér a villamos, összeesik és elájul. Mentők, forgalmi dugó. A villamosvezetők már jól ismerik, persze mit tehetnének...
A kisfiú esete természetesen más.
De ha felemelték volna a villamosba és a vezető intézkedik, akkor nem 44 perc alatt jönnek ki a frányáék.

springbok 2011.03.22. 10:34:16

Hagyjuk a GPS-es es utcatablas baromsagokat , ha egy mentosofor egy villamosmegallot nem talal meg utcanevvel , akkor az vezessen valami mast.

Egyebkent ha az en gyerekemmel tortenne, akkor utanna elsetalnek a mentosokhoz es a BKV-hoz is.

Amugy csak halkan kerdem, hogyan mukszik ez a diszpecserkedes? Mert a taxisoknal hajszalpontosan megmondjak melyik auto jon es percre pontosan mikor. Egy diszpecser ne kamuzzon, mondja meg, ha a tetves mento csak 40 perc mulva tud odaaerni, hogy addig pl. hidegben betakarjak a serultet vagy alarakjanak vmit.

Mondom ezt ugy, hogy sztem kamu a poszt, de mind1. :)

egerészölyv 2011.03.22. 10:38:03

@springbok: egyáltalán nem tűnik kamunak, az eset ugyanis tipikus :(

A lényeg pedig az, hogy ha a te gyerekeddel történik ez, sosem tudod meg. Ki mondaná el? A nővérke?

springbok 2011.03.22. 10:44:15

@egerészölyv: bakker, tenyleg, szulok nem is tudhatjak meg.

Na most nem azert, de melyik evtizedbeli minositese van a Mentoszolgalatnak?
2002-ben emlekszem a cegunknek kellett valami ISO minosites es emiatt a bejovo / kimeno faxokat iktatni kellett, megpedig idoponttal. Diszpecsernek nyilvan szamitogepben rogzitenie kell egy esetszamot, nem? Azt meg lehet adni a bejelentonek, amire hivatkozni lehet kesobb es megnezheto, hogy mikor lett felveve , mikor ert ki a mento es mikor ert a korhazba. Ez alapjan lehetne hovegen statisztikazni es kitalalni mi nem mukodik rendesen. Na majd megkerdem tolunk nyugatra ez nem igy mukszik -e, sztem ez lenne a normalis.

bauchi 2011.03.22. 10:46:03

Emberek,ez így szart sem ér.Majd jövök.Nagyon höjék vagyunk.

Morrancs 2011.03.22. 10:49:22

@springbok:
Tőlünk nyugatra számítógépes rendszer automatikusan rögzíti a hívást, az idejét, és a szövegét is. Ahogy pl. a bankokban is. Az már nálunk is működik.

mérien 2011.03.22. 10:49:46

Lehet, hogy butaságot kérdezek, de:
A kórházban hivatalból nem kell jelenteni a villamosvezető el(nem)járását?
Amikor évtizedekkel ezelőtt anyukám kalauz volt, a villamos levágta egy tizenéves lány lábát. Anyu sose nyújtott, főleg ilyen szinten elsősegélyt, de akkor ő segített, hogy ne vérezzen el a lány. Kötelessége volt, mind emberileg, mind szolgálatilag.

min 2011.03.22. 10:51:02

nehogy már ne lehessen a mentősöket hibáztatni ha balfékek voltak.
Azért mert a mentés a feladatuk még nem istenek. Egy kerékpáros balesetnél ami a Gellért szobor közelében történt majd egy óra volt mire kiértek. Indoklásuk szerint nem találták az utat. A Gellérthegyre basszus. Az ilyen sofőr ne menjen mentősnek.

Morrancs 2011.03.22. 10:52:42

Komolyan érdekelne, hogy ennek az esetnek kinek van joga utána járni. Mert ha megtörtént (szerintem igen), akkor itt valami nagyon gáz dolog történt. De feltehetőleg a szülők nem tudják ezt, tehát ők nem fognak kérdezősködni.

Csak megjegyezném, hogy ha a gyereknél ott van az iskolatáskája, és benne a tájékoztatója, akkor abban benne lehet a szülei neve, telefonszáma, elvileg kötelező kitölteni. Ha valaki legközelebb ilyen esettel találkozik, igenis keresse meg azt is, és értesítse a szülőket is!

Morrancs 2011.03.22. 10:53:47

@mérien:

De ha ő is sáros abban, hogy később ért ki, akkor nem fogja jelenteni. Lehet, hogy a kórházban már azt se tudják, hogy a gyerek a villamosról szállt le.

epres négercsók 2011.03.22. 10:56:57

@Idet: Ismerem Erika történetét, és ez nem cseszegetés volt. Én azzal kívántam neki jobbulást, hogy a műtött szemének pihentetést javasoltam, mert annak most nem tesz jót a monitor (meg a lelkiállapotának sem az itteni csapat néha kissé erős humora). Nem elzavartam innen. Úgy vettem észre, ő ezt megértette, sajnálom, ha a többieknek nem volt ilyen egyértelmű.

mérien 2011.03.22. 10:59:20

@Morrancs: Az előzményeket csak tudják a mentő által elmondottakból, azt tudtommal az Előzmények rovatba fel kell tüntetni a beteg felvételi lapján. De tényleg laikus vagyok, csak találgatok az igazságszolgáltatás érdekében. Borzasztóan irritáló...:(

Morrancs 2011.03.22. 11:03:47

Mondom, HA a mentős elmondta. De a mentősnek nem érdeke ennek kiderülése, mert ha előveszik a villamosvezetőt, akkor ahhoz az kell, hogy kiderítsék, melyik járat volt, és az mikor volt abban a buszmegállóban, és onnantól azonnal kiderült, hogy mennyi idő alatt értek ők be a gyerekkel a kórházba.

szejdzsi 2011.03.22. 11:07:35

Egyetemista voltam Debrecenben, amikor a villamoson elájultam, de éreztem előtte, hogy nincs minden rendben, így szóltam az egyik mellettem utazó srácnak, ha bármi baj van, akkor csináljon valamit.
Mikor kihívt a mentőket, mert 5 perc után is eszméletlen voltam, kb 60 perc alatt értek ki. Addigra magamhoz tértem szerencsére és a srác lesegített a villamosról.
A mentősök azt mondták, hogy ne hisztizzek már és nekem aztán semmi bajom, feleslegesen hívták ki őket. Még rendesen le is toltak. Még én éreztem magam rosszul, hogy 5 percig nem voltam magamnál és volt pofája a srácnak kihívni őket.
Persze a legtöbb esetben időben ott vannak a helyszínen és nem tesznek megjegyzéseket és nagyon is tisztelem őket a munkájukért.

jágör68 2011.03.22. 11:08:23

@springbok:
Ezt nem erre az esetre írtam, hanem az említett "Józsi tanyájánál balra" c. hívásokra.
Amúgy a sofőrök is- minő véletlen, mint mindenki az egészségügyben- nem főállásban dolgoznak a mentőknél. Emelett fuvaroznak, taxiznak, stb.
Szóval az menjen mentőssofőrnek, meg törje először a pálcát, aki csinálná ugyanezt.
Itt rendszerszintű a probléma, a magyar egészségügy már kb 5-6 éve csak vegetál a romokon...

BJani 2011.03.22. 11:11:49

Szerintem:
1, Mentőt a 104-es számon kérj, mert ott profi mentős veszi fel a telefont (ellenben a 112-vel, ahol más szakmabéli)
2, Add meg a pontos címet - családtag mentőzött, mesélte: elég sok volt a téves / hibás cím, ami miatt volt, hogy tényleg nagyon lassan tudtak csak kiérni.
3, Forgalomban meg segítsd őket, hogy tudjanak gyorsabban menni (ez külön posztot megér).

De valóban van, hogy lassan érnek ki.

mérien 2011.03.22. 11:11:59

@Morrancs: De a mentős egy konkrét bejelentést követő utasítás alapján intézkedett, ennek nem kell szerepelni a beteg lapján? Nem tudom, csak mivel annyi mindent kell adminisztrálni, gondolom, az egészségügyben is, ezért agyalok ezen.
Lehet, hogy hülyeség, csak tényleg elkeserítő adott esetben az igazságért folytatott tehetetlenség, amit azt hiszem, a posztoló egy kisgyerek kárán tapasztalhatott meg.

jágör68 2011.03.22. 11:12:27

@szejdzsi:
na erre Angliában azt mondták volna a hevrodnak- telefonon!!!:
"Akkor szépen fektesd le a földre vízszintesen és emeld meg a lábait- ha utána sem tér magához hívj újra és kimegyünk. Egyébként is tuti nem evett/ ivott és emiatt leesett a vércukra, vagy a vérnyomása."
Akinek van egyébként érvényes jogsija, annak KÖTELEZŐ elsősegélyt nyújtani!!!!
Ha valaki életveszélyben úgysem ronthatsz rajta (annyit), a másik meg meg kell próbálni.
Én egyébként évente újravizsgáztatnék mindenkit és kötelezővé tenném 14 éves kortól az oktatását.

Morrancs 2011.03.22. 11:15:25

Az a kérdés, hogy arra alapra kinek a bemondása alapján mi kerül fel. Mert ha a mentős beszámolója alapján, ő mondhatja azt, hogy az utcán fekvő eszméletlen, vérző fejű gyerekhez hívták. És még azt is mondhatja, ha később megkérdezik, hogy nem tudott a villamosról. Ha bárki is megkérdezi később. A gyerek ekkora trauma után nem fog emlékezni, hogy honnan esett le nagy valószínűséggel.

firpo88 2011.03.22. 11:19:35

@min: Naponta járok el a Gellért hegy mellett, meg a Gellért hegyen át, néha a Gellért Szálló és a Gellért Fürdő mellett is, ez elég nagy terület. A Gellért szobor, ha jól sejtem, a Gellért hegy oldalában van, és egyátalán nem triviális, hogyan lehet autóval megközelíteni.

min 2011.03.22. 11:23:56

@firpo88: Egy átlag embernek nem de egy mentősnek vagy taxisnak, rendőrnek, tűzoltónak egy turisztikailag is frekventált hely kötelezően az.

Morrancs 2011.03.22. 11:33:43

@jágör68:
Igen, de ha elsősegélyt nyújtasz, és a sérült maradandó károsodást szenved akkor téged is beperelhetnek, és mondhatják, hogy a te szakszerűtlen beavatkozásod okozta azt. És akkor egy csomó egészségügyissel szemben bizonyíthatod, hogy nem. Volt már rá példa.

Félreértés ne essék, én is segítenék, mert annak az embernek az élete fontosabb. Csak nem szabad megfeledkeznie egyéb tényezőkről sem!

BAR0KKER 2011.03.22. 11:35:43

@epres négercsók: Az biztos, hogy fanyar
Mint amennyire te magad is az vagy

Mágia 2011.03.22. 11:52:59

@egerészölyv:

Azért, mert az neki jár?

Nehogy már saját két lábán kelljen elsétálni az ügyeletre? Vagy a családi autót elővenni a 400 forintos benzinárak mellett?

jágör68 2011.03.22. 11:53:30

@Morrancs:
Na ja mindenki a kivételekkel gyün:
"de mi van ha nyaki gerinc- sérült?"
"mi van ha eltöröm a bordáit újraélesztés közben?"
A magyar hajlamos állandóan a kivételeket keresni- emlékszem én is így voltam az elsősegély- vizsgámon a jogsinál, és ugyanezt válaszolta rá a mentőápoló oktató:
"Nem a kibúvókat kell keresni, ha csinálsz valamit az még mindig jobb, mintha csak odébbállsz vagy úgy teszel, hogy észre sem veszed"
Mint a posztbeli vilamosvezető és a nyuggerek- csókoltatom őket innen is!
Én szívem szerint beperelnék mindenkit, akinek jogsija volt ott a gyerek szenvedését észre nem vevők/ végigbámulók közül.
Erre is ráálhatnának a jogászok, nem csak az egészségügyet sz*patni.

Morrancs 2011.03.22. 11:55:34

És a mentősökre nem állnál rá? Két L-el! (Tudom, tudom, másnak sem megy, és lehet törvénybe lesz iktatva, hogy ez után egy L-el írandó, de addig azért még...)

Mágia 2011.03.22. 11:56:53

@egerészölyv:

Ezt fogalmazd át úgy, hogy a vezetőnek KÖTELESSÉGE lett volna intézkedni és jegyzőkönyvet is felvenni.

A mentőnek lehetett pár oka arra, hogy miért nem azonal ért a gyerekhez.

Ellenben a villamos vezetőnek semmi oka nem lehetett arra, hogy ne menjen oda a gyerekhez és ne intézkedjen.

Szerintem még elsősegélyt nyújtani is tudott volna, ha akar, mert ki van rá képezve.

epres négercsók 2011.03.22. 11:58:52

@BAR0KKER: :))
Semmi gond, én immunis vagyok az ilyen megállapításokra. Csak a többiekkel szemben ne vesd el a sulykot, mert azt nem fogom díjazni.

Mágia 2011.03.22. 12:01:58

@mérien:
@Morrancs:

Fentebb már írtam:

a BKV honlapján bárki elolvashatja, hogy baleset esetén a vezetőnek KELL KELL KELL felvennie jegyzőkönyvet.

Ebben az esetben a villamosvezető elmulasztotta megnézni a gyereket, tenni, amit ilyen esetekre a szájába rágtak ÉS felvenni a jegyzőkönyvet.

Alikam 2011.03.22. 12:02:20

Ez tényleg lassú. Vérző fej, eszméletvesztés, ott 10 perc alatt ki kell érniük.

Nem lehet, hogy a diszpécser kúrt el valamit?

Morrancs 2011.03.22. 12:05:18

@Alikam:
Pont ezt kellene kideríteni, hogy ki volt az, aki hibázott.
A villamosvezető mindenképpen. Nem vette észre? És ha a gyerek tényleg beesik a villamos alá, akkor mi van? Ha csak a bokája mondjuk belóg a sínre ...
Aztán a mentősök közül valaki szintén nagy valószínűséggel. Ennyi idő alatt az is egyszerűbb lett volna, ha a kórházból gyalog kitolnak egy hordágyat, felrakják a gyereket, és gyalog betolják.

Mágia 2011.03.22. 12:06:15

@jágör68:

"Én egyébként évente újravizsgáztatnék mindenkit és kötelezővé tenném 14 éves kortól az oktatását."

Ebben nagy igazságok vannak, azzal egészíteném ki, hogy nem tenném jogosítványfüggővé a dolgot.

Minden nagykorú állampolgár vizsgázzon le kötelező jelleggel ötévenként elsősegélynyújtásból.

Bikli néni 2011.03.22. 12:06:49

@Alikam: Ráadásul úgy lett 44 perc, hogy a baleset helyszínétől számított kb. 2 km-es körön belül van minimum 5 kórház, ebből egy gyerekkórház, egy meg a baleseti intézet... Ha a posztoló ezt előre tudta volna, ha ölbe kapja a gyereket és nekifut, hamarabb odaért volna :(

Bikli néni 2011.03.22. 12:10:54

@Máгia: Ezt én is támogatom. Bár tegyük hozzá, hogy egy ennél kisebb esetnél is leblokkolnak az emberek, és bármennyire pengék voltak korábban a tanfolyamon, esetleg pánikba esnek, és hozzá se mernek nyúlni egy sérült (pláne vérző!) emberhez.
Velem már nem egyszer fordult elő, hogy ájult embert segítettem fel a földről, közben valaki másik jólelkű, aki arra járt, hívta a mentőket. A többi meg körbeállta, mint a birka. Egyszer szegény lány már egy ideje a földön feküdt a téli hidegben (szó szerint kiájult a villamosból), az öreglányok meg álltak és nézték. Voltam én, meg egy fiatalember, aki hívta a mentőket, amíg én próbáltam kommunikálni vele, a többi bámészkodó felől aztán meg is halhatott volna...

Mágia 2011.03.22. 12:11:38

@Morrancs:

Ezért hiányoltam én fentebb a rendőrség kihívását a történetből.

Ha a szülő pontos, hiteles, kétségbevonhatatlan tájékoztatást akar arról, ami történt, akkor mégis kinek higgyen?

Az emberek jöttek-mentek a gyerek körül.

Arról, hogy mi történt közvetlenül a baleset előtt és után, arról csak a rendőrségi dokumentációból kaphat hiteles tájékoztatást.

Ugyanez igaz felnőtt balesete esetén is, ahol ehhez még szóba jöhet az ájult ember kirablása is a segítőkésznek tűnő állampolgárok által.

Alikam 2011.03.22. 12:12:47

@Morrancs: tuti nem vette észre. Ha a mentősök mennek, akkor általában tolják. Ilyen sürgősségi riasztásra való mulasztás szerintem komoly következményekkel jár.

Szerintem a diszpécser kavart valamit, de a riasztás folyamatáról nem tudok sokat, ezért inkább nem is mondok semmit.

Mágia 2011.03.22. 12:16:20

@jágör68:

"mi van ha eltöröm a bordáit újraélesztés közben?"

Nekem egyszer azt mondta az egyik oktató, hogy ha megmentem az életét valakinek, a legkevésbé fog reklamálni amiatt, hogy eltörtem a bordáját :)

Inkább az lehet a gond ilyen esetekben, hogy valaki nem is meri annyira durván csinálni a feladatot, hogy akár csak egy bordarepedés is befigyeljen.

Alikam 2011.03.22. 12:16:27

@Bikli néni: igen, vagy stoppol.

Engem ez a mondat zavar:

"A hölgy azt mondta, hogy már hívta a kocsit, minden percben ott kell lenniük."

40 perc után a harmadik hívásnál mondta ezt. 20 perccel ezelőtt pedig azt mondta, hogy már oda kellett volna érniük.

Nyilvánvaló, hogy nem egy autóról, egy személyzetről van szó.

Valami nem kerek, vagy valami hatalmas logisztikai baki volt, amit persze nem kötöttek az orrára az egyszeri állampolgárnak, vagy valami műszaki hiba. Bár még így is sok az a 44 perc.

jágör68 2011.03.22. 12:16:27

@Morrancs:
Na ja, most a bámészkodókról volt szó.
Egyébként igen- Győrfi kolléga nyilatkozhatna- két hajbeültetés között- hogy mi is volt a kavarás, hogy 44 percig tartott kiérni.

egerészölyv 2011.03.22. 12:18:44

@springbok: nyilvánvalóan ez lenne a normális.

egerészölyv 2011.03.22. 12:21:42

@Máгia: és? Azért, mert jár neki a mentő, miért hívná ki? Eldiskurálgatni félrészeg tuskókkal?

egerészölyv 2011.03.22. 12:23:15

@Máгia: a vezetőt felelősség terheli. A mentősök magatartására pedig nincs mentség, bárhogy is erőlködjetek.

Mágia 2011.03.22. 12:23:56

@Bikli néni:

Most elképzeltem, mennyire lenne mocskos a szám egy olyan helyzetben, hogy én próbálok segíteni, harminc birka meg bámul körbeállva.

Nagyon mocskos szám lenne.

Mágia 2011.03.22. 12:27:28

@egerészölyv:

Azt, hogy a vezető mit NEM tett, ami a kötelessége lett volna, megtudtuka posztból.

Azt, hogy a mentősökre miért kellett sokat várni, nem tudtuk meg a posztból.

Persze értem én, hogy aki alapból nem kedveli a mentőszolgálatot, annak a hozzáállásán csak ront, ha Győrfi Celeb Hajbeültető Pál nem okos életmentési tanácsokkal látja el az embereket, hanem egy magánklinikát reklámoz főműsorban.

samot 2011.03.22. 12:28:24

Tatabànyàrol jött a mentö?Szégyen!Persze a fönökük àllandoan valamelyik TV csatornàn szerepel,ahelyett,hogy a dolgàt csinàlnà!44 perc a SZondy utcàbol az Orczy térig.Még kerékpàrral is sok!Nem csodàlom,hogy sokszor nekik ugranak!

Bikli néni 2011.03.22. 12:39:23

@Máгia: Ha épp akkor jársz arra, amikor összerogyok az utcán, mert megáll a szívem, felhatalmazlak, hogy üvölts a segíteni nem akaró bámészkodókkal, és eltörd egy-két bordámat :)

Győrfinek nem akarna dobni valaki egy levelet? De most viccen kívül. A villamosvezetőnek meg a BKVfigyelő blog tudna utána járni.

okostojáska 2011.03.22. 12:50:59

Mindig szegény Kolonics jut eszembe ilyenkor. Ott is 4x perc volt mire kiértek, ha jól emlékszem és ez a fővárosban. Mi lehet falun?

queenlly 2011.03.22. 13:02:59

nem olvastam végig az összes hozzászólást (kb 50!%nál hagytam abba), de lenne néhány megjegyzésem:

1. nyilván senki nem lesz kifogásoktól boldogabb és ez egy szörnyű, sajnálatos eset, csodálkozom, hogy a fókusz még nem hozta...

2. a mentők mentőállomásról indulnak. az, hogy kórház van a sarkon, az semmit sem jelent kiérkezés szempontjából. ha valaki elfutott volna a balesetibe segítséget hozni, biztos akadt volna orvos, de az nem mentő!

4. sajnos leterheltségtő függően nyugodtan előfordulhat pesten, hogy nincs autó.

5. útálom a BKVt, de honnan is tudjuk, hogy a vezető nem szólt be a diszpécsernek? honnan is tudjuk, hogy nem érkezett ki rendőr valamikor? eléggé életszerűtlen, hogy 44 percig áll a villamos és a vezető boldogan néz ki az ablakon és nem csinál semmit.

6. nem vagyok bérkommentelője senkinek (bkv pláne!), de azért ezeket érdemes lenne megfontoli a köpködés előtt!

a Lojalista 2011.03.22. 13:04:50

@jágör68: ez nem megy, nem sokkal az eset után láttam egy riportot a mentők munkájáról, NEM számítógépen és elktronikusan követik a kocsik útját, hanem manuálisan, táblán, alig pár kezelő, 5 telefonvonalon.

Bikli néni 2011.03.22. 13:27:18

@queenlly: Villamosvezetőnek nem elég, ha beszól a diszpécsernek, jegyzőkönyvet is fel kell vennie.
Meg a minimum, hogy meggyőződik arról, él-e egyáltalán a gyerek, nem csak beszól a központba, aztán utánam a vízözön.

Alikam 2011.03.22. 13:39:28

@queenlly: igen, jegyzőkönyv kell, az nem elég, hogy beszól, hogy béla, valakinek loccsant a feje a betonon leszállásnál, majd nézzetek rá...

De szerintem észre sem vette. Ha egy kisgyerek így megsérül, ahhoz még a Pándi András is odarohant volna segíteni. Bár a nyuggerek nem tették, szóval, hááát...

flea 2011.03.22. 13:50:35

Mondjuk ha én majd annak idején nyugdíjas koromban (ha ki nem nyúvadok addig) ilyen esetben odáig se viszem, hogy megnyomjam azt a k**va vészcsengőt, akkor valaki legyen kedves és rúgjon le páros lábbal a villamosról. Előre is köszönöm...

Feltéve, hogy a poszt színigaz, a gyereknek jobbulást, a posztolónak kitüntetést.

flea 2011.03.22. 13:52:22

... és vészcsengő esetén ugye az sincs, hogy a vezető nem vette észre. Bár arról a vezetőről is megvan a véleményem, aki ajtócsukás után és indulás előtt nem néz még egyszer a tükörbe (vagy néz, de nem lát).

Mille38 2011.03.22. 14:14:42

@queenlly: 5-ösre: A posztot is csak 50%-ban olvastad el: a villamos NEM állt 44 percig. Merthogy a villamosvezető tudomást sem véve a dologról tovább ment. Első bekezdés, utolsó mondat.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.22. 14:55:34

@Alikam: szerintem nem rohant volna. betonon elég nehéz ásni.

Irkutszk 2011.03.22. 14:56:32

@Idet: Három nappal a műtét után nagyon rosszul lehet lenni, de senki nem kényszeríti az illetőt, hogy ide irkáljon, ha rosszul van.

Irkutszk 2011.03.22. 15:04:45

@jágör68: Emlékszem, nekem a jogsihoz az eü vizsgán adtak egy doboz kötszert, és azt mondták, válogassam ki, hogy mit tennék pulzálóan, szép élénk piros vért köpködő vérzésbe (lehet, hogy másképp fogalmaztak), aztán másik vizsgázóval foglalkoztak. Én álltam, vártam, hogy rám nézzen a vizsgáztató, de nem vettem ki semmit a dobozból. Mikor látta, hogy nagyon unatkozom, megkérdezett, hogy no? Mondtam neki, hogy bármit. (Kis csend volt a válasz, majd megkérdezte, hogy na és, ha mindegyik ott van. Arra válaszoltam, hogy nyomókötés.)

hörgőszelep (törölt) 2011.03.22. 15:08:12

Csak egy kis helyzetkép. Ma kb. délelőtt 10 órától szinte félóránként hívtam a Semmelweis II-es Belklinikát. A kezelő kapcsolta a kért melléket, azonban a vonal állandóan foglalt volt. Végre 15 óra körül nem volt foglalt a vonal, azonban akkor már senki nem vette fel a telefont, kb. 20-25 kicsöngés vártam meg. Időpontot kellene kérnünk kivizsgálásra. Most holnap beülünk a kis autónkba, amit pártunk és kormányunk adott és elmegyünk az említett intézetbe, ami tőlünk majd 60 kilóméterre van, hogy kapjunk egy időpontot. Ennyi.

Bikli néni 2011.03.22. 15:19:44

@hörgőszelep: Tudom, hogy ez nem vigasztal, de tegnap meg ma én is ugyanezt csináltam egy hivatalnál. Vagy egyfolytában foglalt, vagy egyszer véletlenül felvették, de 3 óra után telefonáljak, és akkor is vagy foglalt, vagy fel se veszik. Már a hajamat tépem...
Nekem tömközzel csak 2x1 óra lesz, de ott kb 4 óra a várakozási idő. Mindezt azért, hogy feltegyek EGY kérdést az ügyintézőnek. Átérzem a helyzetedet :(

Irkutszk 2011.03.22. 15:27:19

@hörgőszelep: És hasonló a helyzet, amikor a gyógyszerész próbálja elérni az orvost, hogy ugyan biztosan úgy gondolta-e.. miközben a beteg, vagy hozzátartozója a tára másik oldalán ácsorog, és a sor áll. Welcome to the real world!

epres négercsók 2011.03.22. 15:48:42

@BAR0KKER: A véleményedet tudomásul vettem, de ezt a stílust nem fogom itt megengedni neked. Más blogokon és fórumokon úgy acsarkodsz továbbra is, ahogy jól esik (ahogy látom, szoktál is), itt nem fogsz.

epres négercsók 2011.03.22. 20:16:17

Idet, légyszíves fejezd be.

Nazarin 2011.03.22. 20:35:15

Én is kételkedem a történet igazságában, éppen azért, mert sehol sem jelent meg a médiában. Ha valahol ilyesmi történik, azzal másnap tele az Aktív meg a Fókusz.

Idet 2011.03.22. 22:09:48

@epres négercsók: Mit fejezzek be? Irkutszknak válaszoltam egyet, és kész. De egyébként tényleg befejeztem.

@Irkutszk: Bocs. A troll tényleg erős. Némileg keménynek ítéltem a hozzáálásodat - hozzáállását, elnézést. Ennyi az egész.

epres négercsók 2011.03.22. 22:25:06

@Idet: Így már rendben van :) Gyere máskor is!

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.23. 06:26:48

@Nazarin: A tévé nem tud az esetről: a mentők nem fogják reklámozni, a szülők nem tudnak róla, a posztíró meg nem nekik szólt .

RedWing 2011.03.23. 15:29:15

@Máгia:

Nekem van jogosítványom, elméletben tudok is elsősegélyt nyújtani, de a valóságban és gyakorlatban vérzéssel járó esetnél tuti a közelébe sem mennék a szerencsétlennek, ugyanis rosszul vagyok a vér látványától... +1 eszméletlen emberrel nem sokra mennének. Uh. nem minden az EÜ vizsga.

szabidoki 2011.03.23. 22:50:12

Ilyen esetekben panaszt kell tenni, és azt ki fogja vizsgálni a mentőszolgálat. Persze simán lehet, hogy nem volt a közelben szabad kocsi, hanem arra vártak, hogy egy autó végezzen, a távolabbit meg nem akarták ezért megmozdítani, mert ugye úgyis sokára ér oda - aztán a közeli, de foglalt autó is sokára végzett. Van ilyen, hogy sakkozik a mentésirányító, és néha sajnos nem jön ki a lépés. A helyszínre érkező mentősök meg vélhetőleg igazat mondtak, a vezénylés úgy működik, hogy ha egy autó végzett egy adott helyszínen, bejelentkezik a központba, hogy X egység Y helyszínen végzett, szabad/fertőtleníteni kell, aztán kap újabb feladatot.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása