Hol jobb az egészségügy? Svédország vs. Magyarország

2011.01.12. 06:00

Írtam egy rövid összefoglalót a legnagyobb különbségekről a magyar és a svéd rendszer között. Egész biztosan egy csomó minden kimaradt. Nincs olyan, hogy ez a jobb, vagy az a jobb, ezek helyett következzen a lista. Mindenki döntse el maga, érdemes-e, megéri-e a váltás. Nekem egyértelműen megérte. Magyarországon egy adott pillanatban 4 munkahelyem volt, hogy megéljek. Adminisztráltam, ügyeskedtem az egyéni vállalkozói munkavállalással, tűrtem hogy néhányan belém töröljék a lábukat a munkahelyeimen. Aztán egyszer betelt a pohár és váltottam. Életem legjobb szakmai döntése volt. Persze itt sincs kolbászból a kerítés, mindenért meg kell dolgozni. Az arányok mások: feleannyi munkával stresszmentesebben tízszer annyit keresek.

 


Ma egyetlen munkahelyem van, ahol megbecsülnek és elismernek és ahol a szakmára koncentrálhatok végre, mert nem szennyeznek a megélhetéssel kapcsolatos gondolatok és a paraszolvenciás megaláztatás.

 

 


Magyarország:


1. Feudális-autoriter kapcsolat az osztályvezető főorvos és beosztottjai, valamint az orvoskollégák között


2. Magázás orvos-orvos, orvos-beteg között


3. 120-130.000 ft kezdő szakorvosi fizetés


4. Van paraszolvencia (változó, a fehér bér kb. 1-2-szerese)


5. Ügyelet bentalvós és kényszerből történik (idősebb főorvosok alig vagy egyáltalán nem ügyelnek)


6. Alulképzett, kedvetlen nővérek, akik az ISO miatt szinte kizárólag csak adminisztrálnak. Minőségbiztosítási ellenőrzés kb. félévente-évente.


7. Van orvosi pecsét, papíralapú a recept


8. Betegfelvétel, kórlapírás, zárójelentés írás papíron


9. Lelet nyomtatás, 2 példány, pecsét, aláírás, elszámolási nyilatkozat.


10. Műtéteket osztályvezető főorvos úr osztja be, ügyelve arra, hogy ne operálj „túl sokat” – ne keress túl sok pénzt


11. Fáradt, kiégett egyetlen műtősnő, aki délután fél 4-kor szól az orvosnak, hogy „hát a Kovács néni elmarad holnapra mert megy a buszom”


12. A főorvos operál először, aztán csökkenő sorrendben a „kicsik”


13. Kiöregedett műszerpark, el-elromló operáló gép, esetenként

rozsdás műszerek. Az orvos hiába kéri ezek cseréjét, mert úgysincs rá pénz, ezért megtanul ezekkel operálni.


14. Igazgató úr ismerősének megoperálása esetén telefonálni kell a titkárságra, hogy jól ment a műtét


15. Főorvosnő belejavít a lázlapodba, ezzel mintegy felülbírálva a terápiás elképzelésed, bár szakorvos vagy


16. Van szakvizsga


17. Szakrendelés szűk helyen, 2 rendelés megy egy légtérben, 40 négyzetméteren 2 orvos, 1 titkárnő, 2 asszisztens, egyidőben csengő 2 telefon, 2 beteg, 2-3 hozzátartozó. Mivel a 2 rendelésre csak 1 műszer van, vársz a sorodra szépen


18. 2 orvosi szoba 8 orvosra. A 2 szobában 2 ágy, egyiknek a matraca billeg, másiknak a lába esik ki, ha nem jól ülsz/fekszel rá


19. Liftben 3 havonta cserélődő kód, kód nélkül nem indul


20. + Magyar nyelv használata, magyar betegek, magyar közeg


21. + Szülők, rokonok, barátok, ismerősök Magyarországon


22. Műszerezettség hiánya (pénz nincs rá) – bizonyos vizsgálatok csak az egyetemi klinikán végezhetőek el


23. Közbeszerzési eljárások zárt ajtók mögött, titkos alkukkal


24. Kötelező pontszerzési rendszer a működési engedély 5 évenkénti meghosszabbításához. A továbbképző kurzusok díját, odautazást, szállást te állod. Vagy egy gyógyszercég, sok felírt gyógyszerért cserébe.


25. Munkatárs születésnapja alkalmából, gyermekének születésekor gratuláció


26. Osztályvezető nem érdeklődik afelől, hogy miként érzed magad az osztályon, min lehetne változtatni szerinted, mik az elképzeléseid a saját szakmai jövőddel kapcsolatban


27. Fizetés KJT szerint.


28. Korai nyugdíjazás, alacsony nyugdíjjal mivel a bevétel nagyja adózatlan paraszolvencia volt. Egy ügyesebb csempéző többet keres az orvosnál.

 

 

Svédország

 


1. Demokratikus rendszer a vezető orvos (verksamhetschef) és a kollégák között, a főorvosok és a rezidensek között.


2. Magázás hiánya, melynek - részben - nyelvi okai vannak (tegezés mint angolban).


3. 905.000 ft kezdő szakorvosi fizetés (a gyengébb helyeken)


4. Nincs paraszolvencia


5. Ügyelet otthonról telefonnal és megválaszthatod, ha akarod 1 hónapot teljesen ki is hagyhatsz. Jól megfizetik és szabadnapokkal kompenzáják, ergo motivált vagy, hogy ügyelj.


6. Igen magasan képzett, munkájukban motivált nővérek, akiknek papíradminisztrációjuk minimális, de azért van. ISO és minőségbiztosítási ellenőrzés nincs.


7. Orvosi pecsét nincs. A recept elektronikus, számítógépen megy a gyógyszertárhoz. Megyén belül tetszőleges patikában kiváltható.


8. Teljes adminisztráció számítógépesített. Az orvos diktál, a titkárnő beírja egy másik szobában, majd az orvos visszakapja a leletet a számítógépen elektronikus aláírásra.


9. A beteg leletet nem kap, de az kipostázható kérésre. A háziorvos és más kolléga hozzáfér a beteg teljes elektronikus dokumentációjához, mivel ugyanazt a rendszert használja mindenki.


10. A műtét egy elvégzendő feladat, külön juttatás nélkül. A napi mennyiséget az orvos magának szabja meg, de van egy elvárt éves szint, amit hozni illik. Gyors, pontos és szakszerű munkavégzés elvárt.


11. Több műtősnő van, akik cserélik egymást, ha fáradnak. Nem égnek ki, mert ők a hét minden napján nem a műtőben vannak.


12. Nincs feudalisztikus rangsorrend abban, hogy ki mikor használja a műtőt.


13. Vadonatúj, legmodernebb műszerek. Bármikor készek beszerezni újabb, modernebb műszert, ha az a műtétet gördülékenyebbé, biztonságosabbá teszi. Igaz ez időbe telhet. Mivel az orvos Magyarországról jött és mostoha körülményekhez

szokott, természetesen itt profi módon operál a jobb műszerparkkal.
14. Azt sem tudod ki az igazgató. VIP beteg fogalma nem létezik.


15. Lázlapodba nem javítanak bele, mert nincs. Elfogadják a kezelésed, elvégre azért te felelsz, mert szakorvos vagy.


16. Nincs szakvizsga. Lejár a képzésed és megkapod a bizonyítványt erről. Onnantól szakorvos vagy és felelős a terápiáidért.


17. Minden egyes orvosnak külön szakrendelője van, ami egyben az orvosi szobád is. Minden műszer megvan benne, ami a betegvizsgálathoz szükséges.


18. 15 szoba 15 orvosra.


19. A lift kód nélkül működik és bárki használhatja


20. – svéd betegek, svéd közeg, nyelvi handicap


21. – szülők, rokonok Magyarországon, de idővel barátok, ismerősök Svédországban


22. Kisvárosban olyan vizsgálóműszerek, amelyeket Magyarországon kiváltságosok kezelhetnek egyetemi klinikákon


23. Teljesen nyilvános közbeszerzési eljárások, amelyre nővér is beülhet, kérdezhet, véleményezhet


24. Kötelező pontszerzés nincs. Mindenki maga képezi magát, ahogy jónak látja. Évente 1 belföldi és 1 külföldi utat áll a klinika, ebbe beletartozik a repülőút, szállás és részvételi díj is.


25. Munkatárs születésnapja alkalmából, gyermekének születésekor gratuláció, tortával ünneplés


26. Évente fejlődési beszélgetés a vezető főorvossal. Meghallgatják az óhajaid, észrevételeid, megpróbáljátok közösen tervezni a jövő évet.


27. Fizetésemelés évente kb. 1.5-2%-kal.


28. Késői nyugdíjazás magas nyugdíjjal. Paraszolvencia nem volt de a fizetés végig hivatalosan magas volt. Úgy értem az orvos többet keres mint a csempéző.
 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walmer 2011.01.12. 16:01:53

@Réka ‎:
borzalmas stílusod van. Ezért utáltam mindig is vitázni veled.

mindegy.
találtam egy másik forrást. eszerint 2007-ben a havi bruttó 27,300 SEK (évi 327600)felett keresőknek volt plusz 20-25% adó a 29-35-ös alapadószint felett.
ez az összeg mai árfolyamon 850,000 huf. azóta lehet, hogy sokat változott, de tényleg csak a felső 10,000 keres ennyit havonta?
forrás: www.isa-northamerica.org/literature/Taxes_in_Sweden.pdf

beti 2011.01.12. 16:07:08

@tizenot: Van diplomám,bár nem orvos vagyok.Sajnos sem lopni sem többet dolgozni nem tudok.OLyan a tevékenységem,hogy minden fillérrel el tudnak számoltatni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.01.12. 16:08:42

@Walmer: bár mindenki csak ennyire lenne borzalmas.
Egyébként korábban egészen pontosan leírtam, hogy mennyi a 31+20 százalékos adó korlátja. Csak el kellene olvasni, mondjuk személyeskedés helyett.

Leito 2011.01.12. 16:10:35

@bariga:
az adócsalás büntetése itt nem olyan mint otthon, az fix...
valóban, szinte mindenki adózik

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.01.12. 16:11:48

@Leito: ha tényleg ki lehet vele kerülni a várakozást, akkor simán megéri.

Walmer 2011.01.12. 16:18:47

@Réka ‎: és azok lennének svédo-ban a rotschildok?
850-900 bruttó?
ezek magyarországon sem azok.

mindegy nem akarok vitázni veled.

lényeg. nálunk a 850ezer-900ezer-1 millió bruttót keresők 16%-ot fizetnek, svédo-ban meg 50 fölött.

tizenot 2011.01.12. 16:21:48

@beti: mennyi a havi netto kereseted minden jarulekos dolgot beleszamitva?

evergo 2011.01.12. 16:22:13

@beti: Tudod én már belefáradtam az ilyen vitákba, de néha még az önérzetem okán jó hülyén belemegyek.
Tudod én elhivatottságból jöttem erre a pályára, tisztességgel csinálom a munkámat, amiböl meg is szeretnék/kell élni. Nekem csak ez van, én ehhez értek. Nem fogok senkitöl sem elnézést kérni, hogy milyen szakmát választottam, nem untatlak azzal hogy mennyit dolgozom, biztos dolgozol te is ugyanennyit, sokat. Szeretem azt, amikor a sok ember aki volt már orvosnál, egyböl szakértö lesz ezen a területen is (persze ugyanezt más területeken is simán megteszik). Kicsit fárasztó ez a sok hivatkozás a felsöbbrendüségre, meg ilyenekre. Aki akarja, tessék, csinálja utánam. Csak annyit amennyit én.
Mellesleg a szük családom és barátaim véleményén kívül igazából másra nagyon nem adok. Ezerszer voltam már benne hasonló vitában és inkább nem akarom folytatni. Mèg az önérzet okán sem. De azért legyen egy szép estéd. Aviszonlátásra.

Walmer 2011.01.12. 16:23:44

@Walmer: ja még valami. posztoló azt írta, hogy 905,000 huf-os fizu. az most bruttó, vagy nettó? ráadásul a "gyengébb helyeken":-)

gaborka78 2011.01.12. 16:40:16

@evergo: Bocs csak annyit vitatkoznék, hogy "ha téved itt..." kijelentéseddel, hogy ezt számtalan Magyarországon alulfizetett szakma képviselője elmondhatja magáról. De tényleg ennyit mint az orvosok senki nem sír.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.01.12. 17:05:38

Na, akkor hadd vakkantsak bele én is.Kint élünk, nem én vagyok az orvos, hanem a nejem.Két évet éltünk fent a kenyában a sarkkörtől 100 kilométerre csak.Imádtuk a helyet, rengeteg a hó, gyönyörű a környezet, sehol sincs tömeg.Igen a december, január az sötétebb mint odahaza kb. 2-3 órával rövidebbek a nappalok (otthon 8-16 itt 9-14) na és?Minden ki van világítva és szikrázik a havon a fény.Lehet síelni, korizni, hokizni, szánkózni, kocsival csapatni, de ugyanúgy van bowling, uszoda, stb.És a nyár cserébe fantasztikus, éjféltől kissé "befelhősödik" kb. fél kettőig, ez az éjszaka.Sajnos azonban el kellett kötlöznünk délebbre, de nem nagyon akartuk.És pont azért, mert az északi végeken a kórházi, egészségügyi vezetők olyan barmok, amilyenek.Szocializmus van, nem viccelek.Az egész idekinti letelepedéssel csak annyi volt a célunk, hogy tudjuk fizetni a lakhatást, jusson benzin az autónkba és legyen tele a hasunk.És ez itt sikerül, odahaza meg nem, vagy csak kínkeservvel.Akkor?Aki azt mondja, hogy nem ezt csinálta volna, az hazudik.Az egészségügyben itt is vannak furcsa dolgok, nem vitás, de még így is könnyebb, mint odahaza.

evergo 2011.01.12. 17:13:12

@gaborka78: Nem is gyepálnak annyit måsokat mint az orvosokat, én legalåbbis úgy vettem észre. èn a saját és környezetem tapasztalataiból tudok csak kiindulni. Mellesleg mår rég nem sírok. 5 éve hoztam egy elég nagyszabású döntést az életemben és azóta a dolgok egy része összehasonlíthatatlanul jobb lett. Ezért szoktam mondani, hogy ha valaki elégedetlen, akkor hozza meg a döntéseket és hajrá. Lehet csinálni.

Leito 2011.01.12. 17:31:12

@Réka ‎:
eddig (kopp-kopp-kopp) simán ment mindig, szal érdemes utánanézni és megrendelni

Hatodéves 2011.01.12. 17:37:40

@stofilol:
Nekem sosem volt semmilyen hátterem, mégsem kaptam hármasnál szarabb jegyet, abból is csak hármat, mindet megérdemelten. Azért ilyeneket ne találjunk már ki, hogy hátszél nélkül nem lehet átmenni.

Van egy csoporttársam, aki minden vizsgájára ötöst kapott, pedig volt, hogy a legrosszabb hírű embernél vizsgázott. Hat év alatt soha sehol nem szívatták meg. Lehet, hogy azért, mert tudta a tananyagot? ;)

De tudom, van ez a "velem folyton kib... az élet" szindróma.

gaborka78 2011.01.12. 17:38:37

Nem tudom. Amit fentebb írtam senkinek sem könnyű. Viszont én a másik oldalt látom. (És erről már rengeteg poszt volt itt korábban), hogy ha az orvos hibázik akkor annak általában minimális jogi következménye van (általában megmagyarazzák, hogy ez így valójában jó volt, igaz a beteg meghalt de amúgy is meghalt volna...). Míg ha egy mérnök hibázik általában elég hamar megszületik az elmarasztaló ítélet. És azt se mondanám, hogy a felelősségi szint más. És most ne ilyen látványos dolgokra gondoljunk, hogy hibás tervezés/kivitelezés miatt leszakadt egy híd, leégett a ház és valaki megsérült (ld. miskolci panelház tűz). Hanem olyanokra is amikor az embert felhívják éjjel 2-kor (holott nem ügyeletes, mert nálunk ezt a fogalmat nem ismerik), hogy az x gyárban van egy üzemzavar, leállítsuk a termelést vagy meglehet oldani leállítás nélkül is (a gyárhoz annyi közöd van, hogy valamikor részt vettél a tervezésében)? Ha leállítattom a termelést néhány száz ember néhány napig kényszer szabadságra kerül, hatalmas veszteség a cégnek (dolgozók elbocsájtása ...), ha nem állítattom le és esetleg kigyullad, felrobban stb. akkor meg én megyek a börtönbe (hiszen én mondtam, hogy nem kell leállni)... Lehet azt mondani, hogy ok itt nem áll fent közvetlen életveszély/sérülés veszély de mit csináljon az a szerencsétlen szallagmunkás aki órabérben van foglalkoztva, ha 2 hétig nem tud dolgozni?

tizenot 2011.01.12. 17:44:53

@gaborka78: A felelősségi szint ezesetben valóban hasonló, de te valszeg ilyen mérnökként nem nettó 120-at keresel. Ezért sírnak.

Hatodéves 2011.01.12. 17:55:16

Viszont ami mindig felbosszant, az a magas képzési költség felemlegetése. Az, hogy mennyi a költségtérítés, nem azt jelenti, hogy ennyibe is kerül a képzésünk...

Alapvetően szerintem két oka van: 1. Magas ár kell, hogy ne lehessen csak úgy akárki orvostanhallgató, akit nem vesznek fel. 2. Az egyetem az arab/egyéb diákok pénzéből él.

Kiváncsi lennék, hogy például idén mi került bennem annyira sokba: az, hogy megyek az orvosok nyomában a gyakorlatokon (akik egyébként nem kapnak pénzt az oktatásért), vagy nézem, hogy ultrahangoznak, esetleg beállunk műtétekbe asszisztálni, beteget veszünk fel. Semmilyen gépet nem adnak az ember kezébe oktatási céllal.

Az elméleti évek pedig mért kerülnek többe, mint egy biológia vagy kémia szak?

A szakorvosképzés vajon mért kerül millióiba az államnak? Nyilván valamennyi adminisztrációs költsége van, de általában a rezidensek csinálják az összes osztályos munkát, ők látják el a betegeket, ugyanolyan munkavállalók, mint akárki más.

Most ezzel nem a külföldre menés kérdéséhez szerettem volna hozzászólni, csak pontosítani szerettem volna ezt az információt.

Utóirat: mit fogunk nyerni ezzel a hálapénz-nemelfogadós szerződéssel? Én aztán aláírom, csak nem látom, hogy mire lesz ez jó: itt nem a fiatal dokik viszik el a pénzeket, aki meg a kórházigazgatót keni meg, az meg fogja ezután is.

Utóirat 2.: Ismerősöm dolgozott háziorvosi ügyeletben, az első elfogadott hálapénz után (ami nem mersz visszautasítani, mert akkor a kollegák kiutálnak, és itt nem kifejezetten az orvosokra gondolok), szóval az ismerősöm bőgött rajta egy csomót, aztán ügyelet után visszament egy címre, és a saját pénzéből (mert amit kapott, azt ugye megosztotta az ápolóval) visszaadta a pénzt, és azt mondta, hogy teljesen rossz néven vette az illető beteg és családja.

A hálapénznek az is a másik oldala, hogy mindenki jobb ellátást akar biztosítani önmagának/rokonának, mint amit enged a rendszer, ezért is fizet, majd utána köpköd, hogy a szemét orvos mért fogadja el.

Azért azt vegyük hozzá, hogy egy fiatal orvosházaspár jelenleg nem hitelképes. Nem gondolom, hogy nagy jellemhiba, ha elfogadnak önként adott pénzt (amit értem, hogy a betegek nem önkényesnek éreznek). Igenis megalázó ez az egész hálapénzesdi, és ha meg lehetne élni nélküle, szerintem sokan nem fogadnák el.

Ráadásul az két külön dolog, hogy ha valaki utólag, az ellátás befejeztével ajándékot, pénzt elfogad, vagy ha attól függően végez el, vagy nem végez el egy műtétet, hogy kap-e előre lóvét. Utóbbi eset jogilag, erkölcsileg, törvényileg egyaránt bűn, ezt nem vitatom.

Csak az a baj, hogy az egészségügy problémáinak érdemi megoldása helyett folyton olyasmin tökölünk, ami nem megoldás, csak szemkiszúrás.

+1: Biztosan voltak racionális elgondolások az előző kormány reformjai között (én nem politizálok és nem is értek hozzá), de ahogyan kivitelezni próbálták, az vérlázító és kétségbeejtő volt. Meg sem hallgatták a szakmai fórumok semmilyen véleményét, a miniszter olyan nyilatkozatokat tett, amivel sokszor indokolatlanul megalázta, és a valósnál rosszabb színben tüntette fel az orvosokat, eü dolgozókat. Ilyen kommunikációval semmilyen új intézkedést nem lehet eladni.

gaborka78 2011.01.12. 17:59:32

@tizenot: Mivel nem kezdő mérnök vagyok jobb időszakban nem nettó 120-at valóban igaz, de rosszabb időszakban annyit se (átlagban picit fölötte de éppen ezért fogok amint lehet lelépni innen, csak a főnököm meg ne tudja.. mert nyugaton ennek többszörösét tudnám megkeresni). De nincs hálapénz, nincs borravaló... Igaz van céges autó, és van rengeteg túlóra (ami persze hivatalosan nincs). Vannak olyan munkák amik csak hétvégén/éjszaka végezhetőek (pl. le zárni egy főutat csak éjjel lehet...). Csak amikor azt látod, hogy egy évben van 52 hétvége, és ebből legalább 60-on dolgozni kéne, mert az ügyfeleid ragaszkodnak a hétvégéhez/éjszakához akkor mit csinálsz? És hiába mondom, hogy van munkatörvénykönyve és ilyen-olyan szabályok, elmegy a konkurenciához, hogy akkor ők bevállalják. És természetesen hiába van a mérnökkamarának ajánlott díjszabása az nem versenyképes, nem kérhetek plusz pénzt a hétvégéért, éjszakáért. Ugyanúgy el kell járjak továbbképzésekre, kreditpontokat gyűjtögetni. Úgyanúgy mosolyogni kell az ügyfélre. Az ügyfél úgyanúgy mindenhez ért. És van természetesen nem minden esetben korrekt konkurencia (ez ami az orvosoknál kevésbé van). Amikor azt látod, hogy egy munka x Ft alatt nem kihozható te megajánlod x-ért és a konkurencia megajánlja x/2-ért, majd a végén kiderül, hogy ilyen-olyan pót szerződéssel, ez sem volt benne stb. kifogásokkal végül 2x-ért csinálta meg. De addigra éhen haltál.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.01.12. 18:00:19

A hezitálóknak meg csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek irány külföld, szerezzen munka- és élettapasztalatot, valós nyelvtudást, lásson világot pár évig.Osztán ha hazatér, akkor neki is, meg az országnak is csak jobb lehet.Ha meg kint marad, hát kint marad.Amúgy meg, aki már nem tud váltani, annak sok kitartást, minden tiszteletem az otthon gürizőké.

Hatodéves 2011.01.12. 18:05:51

Azt is szerettem volna elmondani, hogy tavaly tavasszal reformálták a rezidens felvételi rendszert. Budapest régióban rettentő kevés helyet írtak ki, mert hiába nincs orvos, a kórházak nem tudják fizetni az újak bérét. Az a kevés hely is naponta változott, minden héten új rendelkezéseket hoztak.

A frissen végzetteknek államvizsga előtti és utáni pár hónapukban teljes bizonytalanságban voltak.

A rezidensfelvételi során 5 helyet lehetett megjelölni, és mivel a legtöbb intézmény 1-2 helyet írt ki, ez azt jelentette, hogy az embernek összesen kb. 10 sansza van (nyilván ez azért szakáganként változatos volt).

Sokan ekkor döntöttek a külföld mellett, vagy itthon maradtak, és leszerződtek külön (nem rezidensként, hanem osztályos orvosként) kórházakkal, ma is ott dolgoznak, vagy phd-hallgatók lettek (akiknek egy része szintén osztályos munkát is végez, persze ez megint változó).

Aztán utólag, mint utó, meg utóutó-felvételi, kiírtak még helyeket, de addigra már mindenki elindult valamerre (az ember azért nem vár arra júliusban, hogy talán decemberben lesznek majd póthelyek, hanem keres magának olyan állást, amilyen van).

Összességében így jön ki az az eredmény, hogy a rezidenshelyek fele betöltetlen maradt, és ezt az orvosok hűtlenségének igazolására használják, ami azért nem stimmel, legalábbis egy-az egyben biztosan nem.

anarch 2011.01.12. 18:07:07

@Leito: Hmm, időben még jó lenne, csakhát Tingstadstunnel... vészhelyzetben cinkes. De a Backalakarhusgruppen-nek vannak máshol is intézményei, nem is messze innen, rájuk kérdezek ismerősöknél.

Privátban skandia-nál vagyok, de ők nem vállalnak be mindent. Kardiológiával pl. elhajtanak. Cardiff az micsoda, cardiff.se nem dob értelmet.

Bikli néni 2011.01.12. 18:11:14

Nem olvastam végig a kommenteket, de ami szerintem kimaradt:
- a magyar állam/költségvetés mai áron minimum 15 millát fizetett annak az orvosnak a képzésére, aki ezek után elhúzott Svédországba
- a svéd állam pedig egy huncut vasat sem.
Ezzel együtt nem felejtem el természetesen a fenti szempontokat, és tudom, hogy sokan azért mennek ki, mert csak ott lehet megélni ebből.
Ettől függetlenül én ezt is szabályoznám a felsőoktatásban. Jó, ki lehet menni, de akkor fizesse is szépen vissza a 900ezres havi fizujából a tandíjat. És mielőtt valaki azt mondja, szemét orvosellenes dög vagyok (pedig tegnap vártam, mikor kapom meg az orvosbérenc jelzőt), a többi láblógató büfészakra se pazarolnék az állam helyében ennyi pénzt.
Jöhetnek a kövek. Már ha olvassa még valaki...

Hatodéves 2011.01.12. 18:18:31

@beti:
Nem felsőbbrendű. De a tanultságot meg szokás fizetni. Vagy legalábbis nem szokás kétségbe vonni, hogy meg kellene. Csak mert én például 24 éves vagyok és egyetemre járok sok-sok éve, és közben annyit tudtam mellette dolgozni (az első években annyit se), hogy legalább a kajámra meg a ruháimra ne Anyáméktól kunyizzam a pénzt, ha már elköltözni nem tudok.

Mindig arról beszélünk, hogy az állam mennyit belénkinvesztál, ami igaz is, és köszönet érte. De a másik oldal: engem az állam taníttatott, én pedig tanultam, évekig, fizetés nélkül (nyilván), megvettem a drága könyveket, a fonendoszkópot, a köpenyt stb.

Úgy gondolom, hogy érthető elvárás az, hogy az ember szeretné megtérülni látni a befektetett energiáját. Azt is értem, hogy nincs pénz, de az meg nekem fájdalmas, hogy a korosztályom jelentős része kategóriákkal jobb körülmények között él, mint én, aki tanultam, amíg ők bulizni jártak stb.

De ha nincs pénz, akkor nincs (ha így van), de ne arra fogja már mindenki az eü problémáit, hogy "pénzéhes" szemetek vagyunk.

Mosómaci 1. 2011.01.12. 18:21:30

@hunter84: akkor mindenki, aki Mo-n szerzett képzettséget, de máshol dolgozik, fizessen? És akkor a mérnökök stb miért nem?
Egyébként BÁRKI elvégezheti az egyetemet ingyen. Nem azt kéne fikázni, aki többet akar kihozni belőle, és erre máshol van lehetősége.

2233 2011.01.12. 18:23:58

@Bikli néni: a tandíj visszafizetése talán akkor lenne elvárható, ha itthon a kezdő orvosok fizetése legalább elérné azt a szintet, hogy hó végén is jusson ennivalóra. Egy orvosnak ne kelljen már 3-4 állást vállalni azért, hogy ne haljon éhen, ne fagyjon meg. Ez az egész e vicc!

anarch 2011.01.12. 18:32:46

@Walmer: Téged megtévesztettek, a statetax nem az EGÉSZ bruttódra érvényes, hanem csak a határ fölötti részre. A lakosság túlnyomó része valahol 30-33% között fizet adót. Egyébként ez a határ most valahol havi bruttó 42-45e körül van, ami azért már határozottan jó fizetésnek számít.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.12. 18:33:04

Bárhogy töröm a fejem, egyetlen elfogadható analógiát találok az orvosok kivándorlásához: A focistáét.
Egy klub kinevel egy játékost, akkor a játékos tudása a klubot illeti. Persze el lehet menni, de akkor a másik klubnak ki kell fizetnie a játékos képzésén felül a játékos akkori piaci értékét is. A kivitelezésre nincs ötletem. Egyet sejtek, hogy bármilyen a módszer, annak államközinek kellene lennie.

gregaba 2011.01.12. 18:39:03

@petbecks: nem ismerem az eskü szövegét, de ez távoláll a lényegtől, leírtam a véleményem, ami ha belegondolsz, rájössz, h. valszeg nem baromság. lásd még a másik hsz-emet ugyanitt.

anarch 2011.01.12. 18:39:20

@anarch: Egyébként ha nem hiszed akkor itt van a Skatteverkettől egy példaszámítás, 10 oldal alja.

www.skatteverket.se/download/18.233f91f71260075abe8800021511/10410.pdf

2233 2011.01.12. 18:39:38

@El Visco Stello: ez nem rossz, de a jó focisták hiánya miatt szerencsére nem hallnak meg emberek, viszont ha orvosokat "exportra" képeznek, akkor sem lesznek elegen itthon. Ráadásul abban biztosak lehetünk, hogy az az összeg, amit fizetnének értük az nem a közösbe menne vissza.

EzVan:) 2011.01.12. 18:40:35

@Hatodéves: gratulálok a jó tanulmányi eredményeidhez!

Ez kéne a példa legyen...

rikavagyok 2011.01.12. 18:40:51

@stofilol:
El lehet végezni időre hátszél nélkül (ha az nem számol annak, h jóanyádtú' mekkora maflást kapsz, ha megbuksz). :P
A többivel sajna sokban egyet kell értsek...
De a szokott túláltalánosítás itt is megvan: igenis akad egy-két marha, aki szeret tanítani, és akad egy-két magányos bozótharcos, aki legalább a saját lyukában képes/akar változtatni.

Bikli néni 2011.01.12. 18:41:27

@2233: Ezek szerint nem voltam érthető, próbálok egyértelműbben fogalmazni:
Aki itt marad Magyarországon éhbérért dolgozni, az becsülendő, természetesen szó se lehet róla, hogy az államnak bármit is vissza kelljen fizetnie, sőt, az országon belüli "röghöz kötést" is bullshitnek tartom.
A visszafizetés arra az esetre vonatkozna, hogy ha valaki a jobb fizetésért kimegy külföldre dolgozni, mert ezért nehogy már az államnak kelljen kifizetnie nagyon súlyos összegeket, hogy aztán abból semmi haszna ne legyen. Kifizet erre az állam súlyos milliárdokat, és tök fölöslegesen, mert itthon orvoshiány van, az a tudás-tőke szépen elvándorol innen. Aki viszont kimegy, és hülyére keresi magát, attól szépen vissza kell szedni részletekben a képzése költségeit. Van rá ok és keret is.
Nem tudom, érthető-e a különbség.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.12. 18:44:35

@2233: Pénzalapú társadalomban mindennek van ára. Még az egészségnek, sőt az életnek is. Kérdezz meg más orvosokat erről!

anarch 2011.01.12. 18:45:31

@El Visco Stello: Hmm, amit leírsz az alapvetően sértené az EU munkaerő szabad mozgásának elvét. Egyébként Magyarországon is sokan vannak külföldi diákok, BME, SOTE népszerűek. Nem kevés pénzt pengetnek ki a képzésre. Egyébként meg hogy állampolgároknak ingyenes az első diploma, ez egy vicc, van mindenféle regisztrációs, adminisztratív meg mindenféle egyéb címen beszedett tandíj. És nem csak egyetemeken. De manapság már a bölcsibe bekerülni is durva harc és csak kapcsolatokkal lehetséges, mert nincs hely.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.12. 18:48:15

@anarch: Miért sértené? Ha az orvos tehermentes, oda megy ahová akar. Meg a focista is.

2233 2011.01.12. 18:50:53

@Bikli néni: értem, de szerintem ez a helyzet annyira megalázó, hogy az államnak nincs erkölcsi alapja visszakérni az oktatás díját, mert kényszerhelyzetben vannak az orvosok. Itt nem arról van szó, hogy pár évig nem vesznek kocsit, nem mennek nyaralni, hanem szó szerint az alapvető szükségletek kielégítésére nem elég a fizetésük.

anarch 2011.01.12. 18:55:10

@El Visco Stello: Hmm, egyébként mi történt amikor a rezidenseknek előírta volna a törvény, hogy ott fejezzék be ahol elkezdték. Ennek a megoldása az lett, hogy inkább el sem kezdik a rezidensséget Magyarországon.

tizenot 2011.01.12. 18:57:40

@Bikli néni: Kicsit tévedésben vagy, az orvos munkájának az ellenértéke nem az oktatásának a költsége, hanem a fizetése. Az ingyenes oktatás az csak egy szociális intézmény amit az arra jogosultak igénybe vehetnek. Ha az állam fenn akarja tartani ezt a szociális intézményt akkor tartsa fenn. Ha orvosokat akar, akkor meg adjon nekik korrekt fizetést.

Az meg engem nem érdekel hogy az egyetem egy tanuló 100,000 forintos költségét 2,500,000 -ra számlázza ki, mert akkor jut pénz mutyira a havernak.

Bikli néni 2011.01.12. 19:01:55

@2233: Ezt is megértem, ezért mondom azt, hogy nem ítélem el azokat az orvosokat, akik arra kényszerülnek, hogy kimenjenek.
Csak egyszer a híradóban láttam olyat, kis másodéves csajszi belemondta a kamerába, hogy ő kifejezetten ezért tanul (állami finanszírozásban), hogy a diplomájával a kezében leléceljen külföldre.
Aki orvosnak megy, az pontosan tudja, hogy milyen állapotok vannak itthon finanszírozás és megbecsültség terén. De az ilyen fenekemen a tojáshéj-egyetemisták ne arcoskodjanak már, hogy fizessen csak az állam a képzésükre, mint a katonatiszt, és utána lelépjenek...
Egyet értek, a fizetésen kellene változtatni, mert akkor nem csak nem kidobott pénz lenne, de nem lenne még ilyen bődületes orvoshiány sem.

Bikli néni 2011.01.12. 19:07:15

@tizenot: Nem vagyok tévedésben. Mert az igaz, hogy az orvos MUNKÁJÁNAK ellenértéke a fizetés. De az oktatás költsége az nem a munka ellenértéke. A munkához a hat (vagy még több) egyetemi éven keresztül vezet az út, és az akkor is pénzbe kerül, ha az orvos utána elhagyja a pályát, és mondjuk utcaseprő lesz.
Az meg, hogy az ingyenes oktatás szociális intézmény, megint egy hülyeség. Az állami finanszírozás attól függ, hogy milyen eredménnyel felvételizik az ember. A szociális intézményt úgy hívják, hogy szociális támogatás, és független a tandíjtól. Nem azért tanul valaki ingyen, mert a szülei nem tudják kifizetni a tandíjat, illetve az sem automatikus,hogy a kőgazdag szülők gyerekeitől tandíjat vegyenek.

adamantium 2011.01.12. 19:52:50

@Bikli néni: szabad piacgazdaság van egész schengenben. a munkaerőáramlást nem lehet korlátozni, bárki szabadon ott dolgozhat ahol akar és ahol a legjobban megfizetik. tegyük fel úgy a kérdést miért nem akkorák a magyar orvosi fizetések, hogy a német orvosok idejöjjenek? akkor a német állam feje fájna amiatt, hogy kiképzett valakit aki nem marad ott.
a kapitalizmus alapja az, hogy az nyer aki többet fizet, aki sóher az veszít, és úgy nézem magyarország halmozottan vesztes

Bikli néni 2011.01.12. 20:03:15

@adamantium: Ezzel viszont nem tudok vitába szállni. Sajnos, mert ennek viszont egyértelműen mindenki csak a vesztese. Az állam, mert ablakon kidobott pénz. A beteg, mert nincs elég orvos. Az orvos, mert el kell mennie külföldre, itt hagyni az anyaföldet, családot, barátokat.

ondol 2011.01.12. 20:03:17

@adamantium: Lengyel, cseh, román, magyar orvosok tömeges vándorlása folyik. Gyakorlatilag ugyanazon országok a célterületek, mennyi lehet a befogadóképességük?

A célterületek orvosképzése, ill. ellátottsága vajon milyen? Onnan miért vándorolnak el, mi az oka az ottani orvoshiánynak?

Fontos-e az orvos-beteg kapcsolatban az anyanyelvi szintű megértés?

Leito 2011.01.12. 20:07:55

@anarch:
mitt fel:D egy f, nem kettő

cardif.se/

ja, most látom, hogy Babette_ már segített

ondol 2011.01.12. 20:10:34

blogmotor neked annyi...

bes3 2011.01.12. 20:15:21

@ondol:
a befogadóképesség korlátai még nem látszanak, nyilván nem korlátlanok, de egyelôre az eddigi bevándorlás tartható.

a helyi orvosképzés korlátozott mert drága :)

anyanyelvi szintû megértés nagyon jó ha van, de nem elengedhetetlen.

adamantium 2011.01.12. 20:18:44

@ondol: a lengyelek már visszafelé tartanak felvitték kb 4000 euróra a fizetéseket.
a befogadóképesség korlátlan, ennek több oka van: onnan is továbbvándorolnak, a bevándorlás és a kiöregedés miatt az orvosra szoruló populáció jelentősen megnőtt, ott komolyabban veszik a heti 38 óra munkaidőt
az orvosképzés nyilván komolyabb mint nálunk, magyarországon gyakorlatilag senki nem bukik évet 3. év után. ennek inkább nem részletezném az indokait, de a magyar oktatás úgy egészében csapnivaló, egyrészt az oktatók hatalmát jelentősen megnyirbálták, másrészt az életpályamodellek is jelentősen változtak és a hallgatók minősége is nagyon gyenge
a német kezdő orvos 3000 eurót keres ügyeletekkel, a norvég 9000-t, most már érted miért megy el?
jobb helyen már rájöttek, hogy már az is jó ha van orvos, ha az fehér ember, ha az nyugati neveltetést kapott. ezek nálunk még nem értékek mert a kommunizmus az egészségügyi ellátást magától érthetendőnek tette. magyarország egészségügyének már nem a nyakáig ér a víz, hanem rég ellepte, csak még nem jött rá erre a nép, de majd 5 év múlva amikor 100 kilométerenként lesz ügyeletet fentartó kórház, mert a többieknek csak nappali ellátásra fogja futni

bes3 2011.01.12. 20:20:36

@El Visco Stello:
egy mérnök vagy egy pilóta külföldi munkavállalása mennyiben különbözik az orvosétól?

Focisták: a klubok nem maguk finanszírozzák az utánpótlásképzést, keményed dotálva van minden aranylábú mire érett eladható árú lesz belôle.

Az államnak a külföldi cég egy kanyi garast nem fizet.....

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.12. 20:52:13

@Hatodéves:

A szlagosdival alapvetően egy fő baj van: hogy ebben a formában hülyeség.

Aprópénzt kérnek, hogy ismét beléjük lehessen rúgni.

Nem.

Ötszörös fizetés a tárgyalási alap, és abból lehet engedni akár 20 %-ot is. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.12. 20:54:48

@Bikli néni:

Felmenő rendszerben talán meg lehet gondolni a dolgot (kizárólag államilag garantált, jól megfizetett munkahelyekkel a végzés után), de a mostani orvosoknak egyértelműen nem működhet.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.12. 20:58:00

@Bikli néni:

Ott a gondolatmenetedben a baj, hogy végez egy évben 600 orvos.

Az állam ebből felvesz 300-400-at rezidensnek, 50-et meg PhD hallgatónak.

A maradék 200-300 meg mit csináljon?

És milyen alapon fizettetnél te bárkivel azért, mert önhibáján kívül nem kap képzettségének megfelelő munkát Magyarországon?

adamantium 2011.01.12. 21:17:30

@radiologus.hu: manapság már ez nem fordul elő, jó ha annyi ember megjelenik a rezidensi vizsgán ahány hely van. a nagy gond, hogy a képzés rendezetlen.
a rezidens képzés a jelenlegi formában egy totális csőd, a rezidenst semmibe veszik, gyakorlatilag adminisztrátorként használják, a cél, hogy társszakmákat ismerjen meg abban nyilvánul meg, hogy megismeri azok admnisztrációját. azután következik egy szakorvos képzés, ami csak abban különbözik a rezidensképzéstől, hogy a saját szakterületed adminisztrációját fejleszted a csúcsra, mert képzést legvégső esetben kapsz (eleve a képzési követelmények nevetségesek, nem olyan nagyon régen nézegettem, hogy mik is a követelmények egy csóró szakmabelimnek és rájöttem, hogy én már vagyok olyan öreg, hogy láttam olyat pl Minerva gipsz, de még 10 évvel idősebb kollégáim se csináltak már. a minimális követelmények nagy része teljesíthetetlen, egyrészt mert már nem végeznek olyat az országban, másrészt mert soha nem kapsz olyan műtétet pl protézis. mégis valaki aláírja a végén, hogy te ezt teljesítetted. akkor ez a fertő elöl ne meneküljön aki teheti?

Bikli néni 2011.01.12. 21:29:38

@radiologus.hu: Azt írod, van maradék 2-300 orvos. Ehhez képest tele van vele a tévé, meg itt is leírja legalább egy orvos naponta, hogy eszméletlen orvoshiány van. Nem lehetne mondjuk ezzel a 2-300 orvossal valahogy csökkenteni az orvoshiányt? Vagy ha már nem lehet, akkor az államilag finanszírozott helyeket csökkenteni az egyetemen? Legalább ennyivel is minőségibb lenne az oktatás.

Másrészt: nem mondtam, hogy az önhibáján kívül külföldre kényszerülőekkel fizettessék vissza a költségeket. Hanem az olyanokkal, akik direkt arra tanulnak, az itthoni körülményektől függetlenül, hogy amint megkapják a diplomájukat, elhúzzanak. Az orvosok meg a gyógyszerészek. A fenti lány, akit írtam, ő gyógyszerésznek tanult például. És kijelentette, hogy azért, hogy lelépjen külföldre. Tök mindegy, mi várna itt rá.

Ha én tudom, hogy itthon eleve esélytelen a megélhetésem, ki kell mennem külföldre, ráadásul ezt - elsősorban érzelmi okokból - nem szívesen teszem, akkor nem megyek el orvosnak. És mielőtt valaki jönne azzal, hogy nem tudom, miről beszélek, itt a saját példám: szerettem volna egyiptológiát és archeológiát tanulni. A szüleim - felmérve, hogy egy egyiptológusnak itt nem sok babér terem - kijelentették, hogy majd ha lesz pénzem a hobbimra, akkor majd elvégezhetem azt is. Addig is elvégeztem a jogot. Nem ez volt a gyerekkori vágyálmom, de ebből legalább van esélyem itthon is megélni.

adamantium 2011.01.12. 21:33:58

@Bikli néni: kétségtelenül nincs annyi képzőhely amennyi orvos végez, valaha 200-300 ember tényleg osztályos orvos címszó alatt dolgozhatott tovább, de ma már előrelátóak az emberek, el se mennek vizsgázni. egyébként kb 1000 orvos végez jó esetben egy évben és 3000 kellene, hogy ténylegesen munkába álljon, hogy ne omoljon össze a rendszer

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.12. 21:52:07

@Bikli néni:

Orvoshiány van, de ugyanakkor létszámstop is.

Rotoxis 2011.01.12. 21:54:01

Basszus! Ennyi kommentet elolvasni lehetetlen. Csak az utóbbi százhoz…

Az orvos-képzés azért ennyi, mert beleszámítják a klinikákon folyó gyógyítás veszteségeit (ld. OEP finanszírozás elégtelensége), a villanyszerelő csavarhúzóját meg még a jövő hetet is. Beleszámítják a továbbá az egészségügyben folyó kutatások sokmilliárdos költségeit, amely feltétlenül szükséges, fontos, de NEM a képzés költsége, így a képzési költségbe nem építhető be . Ahogy Hatodéves is írta, a költség ténylegesen alig haladja meg más egyetemi szakok költségeit, az a hírekben szereplő összeg töredéke. Ha már számon kérjük a külföldre távozó orvosoktól a képzés költségét, tegyük azt korrekt módon.

Röghöz kötés. Szuper ötlet! Ennyi marhát! De legyen, gondolkodjunk el rajta. Hat év egyetem = 6 év röghöz kötés éhbérért. Ez alatt az idő alatt szakvizsgát és 2-3 év szakorvosi gyakorlatot szerez az orvos. E 6 év után még a lába nyomát is megcsókolják északon is, nyugaton is ha odamegy és az ottani kezdő orvosi bér legalább dupláját fizetik neki. Eredmény, az orvosok nem kezdő korukban mennek el, hanem akkor, amikor már ténylegesen is képesek a magas színvonalú gyógyításra. Itthon pedig gyógyítanak a kezdők. Ez tényleg komoly elérendő cél lehet! Csak gratulálni tudok hozzá!

Néhányan valóban világot látni indulnak. A többség azonban boldogan maradna itthon, ha a munkakörülmények legalább megközelítenék a „kinti” körülményeket és a fizetés mondjuk fele lenne a „kinti”-nek. Nem tűnik fel, hogy öt éven belül pl. fele annyi háziorvos sem lesz, mint amennyi ma van? Hová fog menni a sok lázas-taknyos hőbörgő? Mit fog szólni, ha a receptírásra egy hetes várólista lesz?
Az ország egyik legnevesebb tüdőkórházában éjszaka 43 betegre 1 (igen, egy) ápoló jut éjszaka. Megvárjuk amíg az az egyetlen is nyugdíjba megy? Ki a bánat fogja ellátni a betegeket? Ki látja el most ott a betegeket? Ébresztő, mert nagy sz@r van kérem!

Hatodéves 2011.01.12. 21:54:32

@adamantium:
Megint osztályos orvosként dolgoznak, ahogyan azt fentebb már leírtam, mert a kórházak nem tudják fizetni a rezidenshelyeket, és nagyon keveset írtak ki tavaly. Utólag bővítették őket, amikorra az emberek többsége már elment/leszerződött valahol valamire.

Vannak szakágak, ahol sok a hely, például családorvoslás. Talán még radiológiában is. De például a hiányszakmának számító gyerekgyógyászatban nevetséges: a két klinika például 1-1 helyet írt ki, szintúgy a belklinikák.

Belgyógyászatból a 2 klinikai helyen kívül kb csak a délpestiben meg Kistarcsán volt kiírt hely Budapesten.
Az igazságügy is hivatalosan hiányszakma, de abból is csak 1 helyet írtak ki az egyetemen stb.

Hogy utána, amikor már lezajlottak a felvételik, mit bővítettek, az más kérdés.

Meg hát ez a hülye sorrendezés is megkavarja a dolgokat, nem tudni, hogy ki melyik kórházat hányadik helyre írta, és ha mondjuk felveszi öt kórház (mert az eredmények csak az összes felvételi után derülnek ki), akkor aláír egyet, de a másik négyen üresen marad a hely, ha nm tudják a többiekből pótolni, mert ők meg, mivel nem érték el a pontszámot itt, aláírtak máshol.

Iszonyatos kavarás volt tavaly. Ebből levonni következtetéseket nem igazán lehet.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.12. 22:01:01

@Hatodéves:

Mintha csak az első rezidensképzős évet (1999) látnám. :-)

Tiszta nosztalgia...

Hatodéves 2011.01.12. 22:02:24

@adamantium:
Amúgy szerintem is nagy baj, hogy anatómiából meg kémiából gyilkolják meg az embereket, a klinikai években pedig nincsen értékelhető számonkérés.

Lenne mit változtatni, csak olyan embereknek kellene hozzányúlni, akik belülről ismerik a rendszert, plusz van közgazdasági, oktatási meg szervezési (vagy ki tudja, hogyan hívják ezeket) ismeretük. Csak ilyen kevés van.

Leroi 2011.01.12. 22:05:58

@Bikli néni:
Hát jogi diplomával sajnos még Hegyeshalomnál sem lehet tovább menni.
Nyilvánvaló, hogy aki orvosira megy, elhivatottságot érez eziránt. Ez egy.
Kettő pedig az, hogy a józan eszére hallgat és megragadja a legjobb esélyt, ami kínálkozik számára és elfogadja a külföldi állást, a hivatását méltó körülmények közt, méltó bérért látja el.
Másszóval az az állam, amelybe kivándorolt, MEGBECSÜLI...
Nos, az éhbérért dolgoztatást és emellett a külföldre távozni akarótól a tandíj visszafizettetését még a legjobb eufemizmussal is cigány genyaságnak nevezik, mert az.
A rabszolgatartó uzsorás állam ne csodálkozzon, ha saját állampolgárai otthagyják, mint Szent Pál az oláhokat...Ahogy vet, úgy arat.

Leroi 2011.01.12. 22:14:28

Másrészt az állam bőven megspórolja az orvosai taníttatási költségét rajtuk azáltal, hogy kevéske jövedelmüket is csontra adóztatja, úgyhogy tulajdonképpen a tandíj latens visszafizettetése történik, miközben az alulfizetett orvosok bérkiegészítését hallgatólagosan rábízza a hálapénzre.
Ezt az Al Capone-históriába illő legalizált brigantizmust műveli a kelet-európai posztkommunista banánköztársaságok többsége.

ccke 2011.01.12. 22:19:42

@Hatodéves:
Szerintem nagyobb gond a túl nagy létszám, egyre több embert vesznek fel, de ehhez nincs kapacitás az egyetemen. 16-18 fős kórtermi gyakorlaton milyen gyakorlati tudást lehet szerezni? Ha a nyári gyakorlaton egy osztályon egyszerre 25-30 medikus van(1.,3.,6. éves+külföldiek), ott mi értelmeset lehet csinálni? Ezek után nem is igazán elvárható olyan szinten megtanulni a klinikai tárgyakat, mint az anatómiát, bikémet (amikor egy félévre jutott 4-5 vizsga, most 10-12)
A rezidens meg egy vicc... senkinek fogalma sincs, hogy hogy lesz. Sok helyet azért nem hirdettek meg tavaly, mert nem is tudták, hogy már a kórháznak kell, aztán ősszel meg csodálkoztak, hogy miért nem jön az egyetemről rezidens.

rikavagyok 2011.01.12. 22:25:39

Nálunk mindenkit phd helyre vettek föl, oszt jól befogják osztályra, meg ügyelni mert különben bedőlne a rendszer. Hogy ebből kinek, meg hogy lesz phd időre, az még rejtély...

adamantium 2011.01.12. 22:28:47

@ccke: ha most sok az orvostanhallgató akkor mi lesz ha be akarják hozni a lemaradást és megduplázzák a számukat?

rikavagyok 2011.01.12. 22:29:04

@ccke:
Ezért nem szabad klinikára menni nyári gyak-ra, ha van más lehetőséged. Kis kórházban csodájára járnak az embernek, tutujgatják és reménykednek titokban, hogy megszereti a helyet... de legfőképp tanítják.

adamantium 2011.01.12. 22:29:56

@rikavagyok: phd .... ugyan már akkor lesz valakinek phd-ja ha úgy akarja a témavezetője, fejre is állhatsz magadtól akkor sem sikerül, ha magyarországon akarod megcsinálni

rikavagyok 2011.01.12. 22:32:10

@Hatodéves:
Patoszon, gyógyszertanon nálatok nem szoktak buktatni?

adamantium 2011.01.12. 22:33:50

@rikavagyok: hol tanítottak téged magyarországon? most nem az ambulánspapír és a zárójelentésírás rejtelmeire gondolok.
és nem elméletileg, hogy én hogyan csinálom, hanem gyere próbáld ki, vedd a kezedbe a műszert.
én mindig hagytam a hallgatókat, hogy varrogassák össze a részeg fejsebeseket, nagyon örültek neki, csak kevesen jöttek, pedig én aztán ha lehetett mind nekik hagytam hadd gyakoroljanak

rikavagyok 2011.01.12. 22:35:40

@adamantium: welcome to the jungle... :S

adamantium 2011.01.12. 22:36:30

@rikavagyok: voltam a dzsungelben eleget, megjött az eszem és elmenekültem

ccke 2011.01.12. 22:49:02

@rikavagyok: na igen, én is csak 1x voltam klinikán. Csak sokan az egyszerűbb utat választják, sok ember között ellébecolják azt a pár hetet. Az évközi gyakorlatokon viszont mindenképp sokan vagyunk, sokan ritka, ha egy beteget csak 2-3 ember vizsgál. És az utánunk jövő évfolyamok még nagyobbak...

rikavagyok 2011.01.12. 22:52:53

@adamantium:
Akár névvel, címmel is, privátban :)

Az ápolástan, és a két belgyakszi ugyanott minden alkalommal jó volt. Az ITO-s gyakorlat tavaly szintén (azért le a kalappal azelőtt a türelmes anesztes előtt, aki a (két)balkezes rezidensét megtanítja CVC-t csinálni...).
Kenyéradó gazdáméknál elég vegyes a felhozatal, de azért akad olyan, aki szerintem "tanítani született".

Tőlem se lehet artéria-, véna- és hasbaszúrás készségének elsajátítása nélkül távozni. :)

rikavagyok 2011.01.12. 22:56:19

@ccke:
Az évközi gyakszik nagy része nem is ér semmit.
Volt pár amit tömbösítettek, azok általában jók voltak, illetve pár ahol nagyon jó gyakvezető volt.

2011.01.12. 23:04:34

@Hatodéves: Naja, ez tök így van. Mifelénk még a mol. sejtbiosz a totál szivatás. Amúgy teljesen káosz a képzés, mert volt olyan srác, aki a DOTÉról jött, és azt mondta, hogy náluk szimpla kollokvium volt, itt meg komplex szigorlat, és akikben volt húsz deka józanság, azok látták, hogy nem túl érdemes halálra készülniük magukat, hiszen onnan is kitűnő orvosok jöttek már :-)

Én mindig azért kapálóztam, hogy a kémia követelményeket vigyék lejjebb, de azt aktualizálva, strukturáltan és vasszigorral kérjék számon.

Egy barátnőm jegyzeteit szeretetből elkészítettem három nap munka árán, holott biokémiából ugye nem használtam könyvet meg netet, csak dolgoztam. Emlékszem, nagyon kíváncsi voltam, hogy ebből egy sebésznek tanuló hallgató vajon mennyire fog emlékezni két hét múlva, de nem piszkáltam ezzel, mert ő is elkezdett társadalmi munkában műtéteken asszisztálni TDK címszó alatt.

A külföldieknek meg szerintem még gázabb a dolog, pláne ha nem angolul, hanem pl. németül hallgatják az orvostant, mert akkor KO, kb. a prof meg én tudunk németül, a többi phd-s kiscsaj elolvassa english kiejtéssel (mókás!), ami a diavetítőn pörög, a gyakorlatokon meg megy az activity, hogy akkor most rajzoljuk, mutogassuk, vagy mondjuk el egy percben angolul hogy végül mégse robbanjunk fel?

Tehát igen, valahol érzi mindenki, hogy az első 3 év a szipókázásra van.

Hatodéves 2011.01.12. 23:04:45

@rikavagyok:
Én is kórházpárti vagyok, és engem is sokat tanítottak ezeken a helyeken.

Patosz elég lájtos (bár én küszködtem vele, mint mindennel, aminek köze van az anatómiához). Gyógyszertan: ott egy-két embert megvágnak, az igaz, de nem viszik túlzásba. És az is úgy szar ahogy van: annyi mindent be akarnak magoltatni, hogy csak azt nem tanulod meg, amit tudni is kellene. Kb. ez van minden tárggyal, csak a többit még számon se kérik.

Hatodéves 2011.01.12. 23:11:57

@ReignOfdark:
Na a külföldiek, az egy másik vicc. Patológián kb. egy órát vártam egy angol nyelvű gyerek szigorlatára (tökjó egy órát állani a boncteremben szigorlat előtti állapotban), és végighallgathattam azt, ami neki már, mint kiderült, utóvizsga volt.

Hát a mentő kérdések olyanok voltak, mint "Mondjál gyomorbetegségeket". Nagy csend. Csávókám butaságból szobrázott formás pofival hallgat. "Ok, figyelj, maradjunk a gyomorfekélynél. Mi az a gyomorfekély?" "öööö" "Na jó, az azt jelenti, hogy tulajdonképpen egy seb van a gyomor falában, hámhiány. Mi lehet ennek a szövődménye?" "háááát"
"Így nem engedhetünk át." "Miiii? Még egy kérdést szeretnék!!" "Jó. A gyomorfekély perforációhoz vezethet. Mi az a perforáció?" "nem tudom." "Azt jelenti, hogy kilyukad a gyomor fala. Szerinted az mért baj?" "öööö"....

Így tovább. Mintegy három vizsgáztató kínlódott vele, nagyon nem akarták megbuktatni, fizetősnél ez mindig ciki. Végül feladták, és fiúcska rinyája ellenére bevésték neki az egyest.

Hatodéves 2011.01.12. 23:12:37

a szobrázott szó nem tudom mit jelent :) Mondjuk "butaságtól sugárzó".

Hatodéves 2011.01.12. 23:13:48

Amúgy az nem baj önmagában, hogy az elején kemények. Nálunk az élettan a nagy halál. De meg is tanították rendesen.

rikavagyok 2011.01.12. 23:17:00

@Hatodéves:
Nálunk a 3. év a KO. A mi évfolyamunkból kb 90-en UV-ztak dékáni/rektori/jóisteni engedéllyel szeptemberben. (Nekem a mikró, (főleg a férgek) volt katasztrófa. Azon vissza is tapsoltak)

2011.01.12. 23:21:02

@Hatodéves: Alap :-D

Sajnos biokémiából is ez van velük, egyszer-kétszer engem is bevittek vizsgázni, hogy fordítsak meg ilyenek. Ugye ez úgy megy, hogy a félév elején közli a prof, hogy két jegy van, a magyar hallgatókét átlagoljuk, a külföldiekét összeadjuk :-)

De ez hagyján. A vizsgán ilyen kérdések, hogy mi az a szőlőcukor? Hát izé. Nembaj. Citromsavciklusból egyet légyszi! Nem tud. Na oké Jürgen, maradjunk ott, hogy benzol, érted. Nem? Hát most mit csináljunk? Kérdezzen még, kéri sápadtan a távoli vérrokonom. Najó. A Cl- (így, leírja a táblára) anion-e vagy kation? A srác izzad, két perc után: anion. A teremben mindenki megkönnyebbülésére megszületik a hármas.

Egy hihetetlen értékes adatbázis lesz a nálunk végzett külföldiek név- és aktuális állásjegyzéke. Oda senkit sem küldenék.

2011.01.12. 23:23:06

@Hatodéves: @rikavagyok: Melyik egyetemeken vagytok?

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.01.12. 23:27:28

Az öntudatos adófizetôktôl megkérdezném, hogy az én szüleim adójából kit képeztek? Csak hogy megismerkedhessek vele.

Meg hát még idekint sem küldtek köszönôlevelet a helyi egyetemisták, pedig szép summával támogatom az államot.

Hatodéves 2011.01.12. 23:45:44

@ReignOfdark:
Én a pestin. A sejtbiosz az ugye Szegeden buktató-tárgy?

Hatodéves 2011.01.12. 23:47:03

Nálunk másodévben mészárolnak élettannal, anatómiával és biokémiával. Harmadévben tanulni kell, de ott azért már nagy baj nem szokott lenni, legfeljebb egy-két fura vizsgáztató van kórélettanon. Negyedévtől nemigen buktatnak.

2011.01.12. 23:48:54

@Hatodéves: Lehet, hogy ott is. Én Pécset ismerem.

Hatodéves 2011.01.13. 00:47:58

Mondjuk az mindenképpen nehéz a mi esetünkben, hogy nem elég megtanítani nekünk a tárgyakat, majd levizsgázni belőle, hanem ugye elvileg folyamatosan tudni kellene az összeset, legalábbis nagyvonalakban. Felső határ meg a csillagos ég, ami miatt az ember folyton azzal szembesül, hogy nem tud semmit.

A klinikummal pedig az a helyzet, hogy bármit meg lehet tanulni szinte, csak kell utána járni, és nem várni, hogy a sült hal a szánkba repüljön (ez önkritika is), sokan vannak, akik szívesen és jól tanítanak, csak nagy létszámú csoportokat, heti egyszer két-három órában nehéz. A hatodév ebből a szempontból szerencsésebb.

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.13. 06:52:52

@ccke: @ReignOfdark: @rikavagyok: @Hatodéves:
Jó volt olvasni titeket...
Olyan deja vu érzésem volt... :)

Dr.laikus PhD 2011.01.13. 10:05:24

@pcr:

Olvasgatom itt a hozzászólásaid.
Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy Te vagy az az ember akinek nem való a demokrácia.
Amin gondolkodni kell, előre kalkulálni, számolni, felmérni a jövőbeni hatásait ott csak és kizárólag a pillanatnyi hangulatod dönt, az egyszeri önös érdeked.
Másé szóba sem jöhet. Pláne úgy nem, hogy ha felméred akkor az igazán neked lenne jó.

Szomorú.

ondol 2011.01.13. 10:22:25

@adamantium: kösz a választ.

Csak elmondanám: mikor én tanultam eü-ben, nem voltak jegyzetek, ezért orvosegyetemi könyvekből tanítottak, szakonként olyan orvostanárokkal, akiket nagy tapasztalatuk miatt foglalkoztattak. A követelmények olyan magasak voltak, hogy ha azt akartuk, hogy végezzünk, akkor güriztünk rendesen. Mellé tették a gyakorlatot, egyrészt saját gyakorlati tanhellyel, másrészt kötelező volt minden szaknak megfelelően az oktató orvos munkahelyén.

Kezünkbe adtak minden eszközt és csinálni kellett, majd ott helyben az elméletet kérdezték, de a téma kapcsán az összes lehető összefüggést tudni kellett. Mire végeztünk tudtunk dolgozni. Évekig éltem ebből a tudásból, amit ott szereztem, mert megadták a tudás megszerzéséhez a szemléletet.

Hozzánk jöttek rezidensek, de mindig elámultak, hogy tőlünk mennyit tudnak tanulni..mindegyikőjükkel ugyanazt csináltam amit tőlem is megköveteltek, gyakorlat elmélet, összefüggések..

tizenot 2011.01.13. 10:50:06

@Bikli néni: "Az meg, hogy az ingyenes oktatás szociális intézmény, megint egy hülyeség."

Nem azért szociális intézmény mert rászorultnak kell lenned hogy igénybevedd, hanem egy plusz jó dolog amit az állam ingyér' biztosít neked, mint pl. az ingyenes orvosi ellátás.

Amúgy meg meg lehet szavazni hogy kötelezően itt kelljen dolgozni mo-n amíg vissza nem fizeti az ember a tandíját, garantáltan még többen elhúznak innen.

Az országnak amúgy sem az lenne a befektetés ha a tandíjhoz kapcsolható rabszolgaszerződéssel magához köti az embereket, hanem ha rendezné a dolgait és megfelelő körülményeket biztosítana pl. az orvosoknak, meg mindenki másnak. Persze ehhez abba kéne hagyni a saját zsebek tömögetését. A fentebb belinkelt 4 milliardos igen gyanus parkolasi bizniszbol 166 orvosnak lehetne havi 500.000K-t juttatni negy even keresztul. De amig az emberek a sajat zsebuket tomkodik addig soha nem valtozik semmi. Aztan egyszer majd azt veszik eszre, hogy hiaba milliárdosok, a gyereke meghal egy vakbélgyulladásban, mert felrediagnosztizáltak. Na az kinek a hibája lesz?

És ha nekem vissza kell fizetni a költségeket, akkor fizesse vissza mindenki aki most nem a szakmájában dolgozik, csak elvégzett egy büfészakot (0 tanulással persze, nem úgy mint én), mert "kell a papír", ez kicsit több embert érint szerintem.

Droidfigyelő (törölt) 2011.01.13. 15:37:40

Szerintem butaság a képzés árával jönni. Ezzel az erővel mindenkinek, aki állami képzésben kapott diplomát, és akár 1 évre külföldre megy, vissza kellene fizetnie a "beléfektetett" pénzt.

Továbbá szerintem a többségük nem marad örökre ott (pláne, akit itthon vár a család és ingázik), hanem átmenetileg vállal így munkát. És azt a tudást, amit megszerzett külföldön (új eljárások, más terápiás módszerek, munkaszervezés, a világ megismerése stb), itthon fogja kamatoztatni.

A rokonságunkban van egy spanyol sebész, aki sokat dolgozott külföldön az egyetem után, több országban járt és tanult munka közben. Aztán amikor hazament, valamilyen új veseműtéti eljárást talált ki (betegbarát dolog, kevésbé megerőltető és gyorsabban gyógyul, én csak ennyit értek belőle.) A nemzetközi szakmában nagyon elismert lett, ezért most mindenhova hívják külföldre vendégművésznek (fizetéssel természetesen), legutóbb az USA-ban dolgozott, és betanította az ottani sebészeket. Senki nem vetette még fel, hogy fizesse vissza a képzése díját, sőt, inkább még többet fizetnek neki a spanyol kórházban, hogy ilyen nagy eredményt ért el, amelyből a kórház is profitál, a szakmai presztízsét növeli az intézménynek stb.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.01.13. 20:48:44

@ReignOfdark: Valószínûleg bennem van a hiba, ha nem értem, ez miként kapcsolódott a kommentemhez.

rikavagyok 2011.01.14. 03:43:24

@ReignOfdark:
Szegeden voltam. Míg kicsi voltam és aranyos :)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.01.15. 12:36:41

Szia!
Nagyon örülök a posztodnak.
Nyilván saját tapasztalatok alaján írsz, de azért ezekböl nem lehet minden további nélkül a svéd egészségügy egészére általánosítani.
Lassan kilenc éve dolgozom Svédországban, és noha zömmel pozitív a kép (nem véletlenül maradtam), de pár ponton árnyalnám a megállapításidat, illetve, van, ahol egész mást élek meg. Ez összfügghet persze azzal, hogy te mütétes szakmában dolgozol, én meg pszichiátrián, meg ehetünk más megyében is (én Stockholmban dolgozom):

1. A demokratikus rendszer (látszatának) ára, hogy folyton értekezleteken kell ülni, amelyek gyakran a döntés felelösségének elkenéséröl szólnak. Gyakran jobban örülnék (de még a svédek is így gondolják néha), hogy többet érnénk egy gyors, effektiv döntéseket hozni tudó centralizált vezetéssel.

5. Így van, én is nagyon örülök neki. Ennek az érmének a másik oldala viszont az, hogy ha betegként kerülsz be az akutra, nagy eséllyel egy szakvizsga nélküli orvos, vagy még inkább egy diploma (vagyis ”legitimation”) nélküli orvostanhallgató fog ellátni.

6. Itt van aztán csak igazán ISO! Iszonyú mennyiségü munkaidö elmegy ezeknek a papíroknak a megfogalmazására, karbatratására, megtanulására és megtanítására, és ezek ellenörzésére. Mind az orvos, mind a növérek munkaidejének legalább a fele adminisztrációra megy el.

7. Csodálom, hogy nálad csak megyén belül. Nekünk olyan rendszerünk van, ami az egész országot lefedi (de ha akarom, megszabhatom, hogy csak egy bizonyos gyógyszertárban lehessen kiváltani a gyógyszert). Igen, ez nagyon jó. Rezervrutinként viszont lennie kell pár papítreceptednek is, ha valamiért az elektronikust nem lehetne használni.

8. Igen, jó esetben. Én szerencsés vagyok. De van olyan kollégám is, akinek nincs titkárnö a rendelöjében, ö gépelhet mindent saját maga.

9. Azt ugye tudod, hogy a háziorvossal csak akkor olvashatjátok egymás kórrajzát, ha ugyanahhoz a ”vårdgivare”-hoz” tartoztok (vagy pedig a beteg kifejezetten hozzájárult)? Ellenkezö esetben az ”olaga dataintrång” büncselekményét követed el.

16. SzakVIZSGA valóban nincs. A munkahelyed minösít, a képzés lejártával, hogy alkalmas vagy-e szakorvosnak. A képzés rendje most van átalalulóban, jóval konkrétabb követelményrendszert terveznek bevezetni (nagyon helyesen).

19. Van olyan osztályunk, ahol kódos a lift. Egyébként jellemzöen az ajtók nyílnak kártyával, vagy kártya+kód kombinációval.

25. Sajnos, nem tapasztaltam. Torta csak akkor szokott lenni, ha valaki elmegy. Illetve szülinapkor aban az esetben, ha maga az ünnepelt hozza. Sajnos a személytelenség talán a legnagyobb minusz a svéd egészségügyben (úgy a személyzeten belül, mint orvos-beteg viszonylatban).

onderon 2011.01.15. 17:26:08

@Leito: nem egyszer hallottad? akkor nem lehet, hogy akad mögötte némi igazság? hidd el, akik ezt mondjuk, mind túl vagyunk már az első pár év nyújtotta "újdonság erején". egy pár évig itt tanuló diáknak is csodálatos hely magyarország/budapest, te, ti, mi mégis otthagytuk valamiért nem?

Svajci_munkaado (törölt) 2011.01.17. 21:49:52

@Babette_: hazaszeretet? Szeretem az országom, mert ott születtem, szeretem mert gyönyörű ország, de más szeretni való nincs benne.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása