Vén hülyének nevezték

2010.12.13. 06:00

Tisztelt Praxis!

 

Hat hónap alatt veszítettem el Édesapámat, Édesanyámat. Mindketten a Hetényi Géza Kórházban haltak meg. Mindketten egy vizsgálatra mentek be, egy hétfői napon, másnap már nem éltek.

 


Édesapám előzőleg feküdt bent a belgyógyászaton, ahol az orvosok és az idősebb ápolók mindenkor tisztelettel beszéltek vele, figyeltek rá. Azonban két fiatal nővér(ke) elmerészkedett odáig, hogy a zuhanyozóban tisztálkodó apámat "vén hülyének" nevezte, majd feltöröltették vele a vizet, ami a kórház rossz vízelvezetési problémái miatt visszafolyt a kórterembe. Apám nem volt szellemileg leépült, magát az utolsó pillanatig ellátta.


Halálának okát mái napig köd fedi. A kórházi zárójelentést egy hónap után, külön igazgatónak írt kérésre -hiányosan- kaptam meg.Másik esetben pedig 40 fokos lázban találtam, vizesruháztam, s vele voltam, míg a lázát le nem húztam, a nővér(ke) megállapította: "ügyes vagyok". Apám megjegyezte: "majd fizetéskor álljak én oda a "megérdemelt" pénzemért, hiszen ügyesen megdolgoztam érte"!


Sorolhatnám napestig a hasonló történeteket. Persze tisztelet a kivételnek!


Mert akadtak olyan ápolók, nővérek is, akik hivatásnak tekintik munkájukat...csak sajnos ők vannak kevesebben!


Az orvosi ellátásról most inkább nem írok: vegyes érzések tombolnak bennem, osztályonként változó. Egy biztos: ha engem nem a mentő visz el, önszántamból nem megyek a Hetényi Géza Kórházba gyógyulni...

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2010.12.13. 14:25:51

@batgirl:
Mit pofázol itt, denevérlány?!:)))

Na, én vagyok?:)))

(Bocsánat, csak hülyéskedtem, ne vedd komolyan!)

Leroi 2010.12.13. 14:27:36

Dr.Cs.I.-ről (Bevállalja?!) mondta egyik páciense egy interjúban:
"-Annyira emberi, mintha nem is orvos lenne!"...:)

Hozzá Szóló 2010.12.13. 14:33:25

Ezt az egészet nem értem. Miben, hogyan haltak meg?

Irise 2010.12.13. 14:49:01

Én tényleg sajnálom szegényt posztolót, de.. el nem tudom képzelni,mi lehetett az a vizsgálat,amitől egy nap alatt két szülője meghalt... Atomvillanás teszt?
Mindamellett a két nővérke viselkedésére nincs mentség.

@El Visco Stello: Igen, nagyon nehéz lenne visszatenni,mert közben 20-an rúgdosnák a hátsó felem,hogy "Ne tedd, ne tedd, egyszer használatos!" lol

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.13. 14:55:27

@Leroi: jaj, kedves Leroi! Már féltem,hogy kicseréltek:)))

Bikli néni 2010.12.13. 15:01:52

Elnyelte a kommentemet ez a kötsög blogmotor...
Szóval, nem a branüllel magával volt a problémám, mert azt oké, hogy benne hagyják, de legalább azt a nyamvadék infúziós tasakot leszedhették volna róla, miután leürült, és nem lettem volna egész éjjel a rohadék állványhoz láncolva.
A blogmotorban is benne felejthetne már valaki egy branült...
(egyébként, mint a Leroi-fanclub tagja kérlek titeket, hogy ne hecceljétek már egymást :))

Bikli néni 2010.12.13. 15:11:49

@batgirl: Fel, persze :) Csak én örülök a változatosságnak is, ha pl. valaki bemutatkozik új oldaláról is (most épp tökmindegy, hogy az "új" milyen tulajdonságot takar).
A blogmotornak meg már egy egész branülcsaládot kívánok, és nem feltétlenül műanyagból...

Irkutszk 2010.12.13. 15:20:29

@Irise: "Ne tedd, ne tedd, egyszer használatos!" Én most fordulok le a székről nevettemben! :D

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 18:33:27

@Leroi: ha eldugulnak a lefolyó, a Péterfiben is frankón oda folyna a víz. De hála az égnek, nem dugult még el.
Amúgy sajnos előfordul, hogy a bunkó nővérkét fogja ki az ember, barátnőm is mesélte, hogy nem minden kolléganője volt a szakmájába való. Hozzáteszem, lehet én se bírnám, bár én mondjuk nem a paciensekkel bunkóznék. De a belem lógna attól, hogy annyit kell melózni, emberéletekkel, kabátgombért:/
Amúgy én nem vágom ezt a branül-tematikát, de tatám éjszakai hirtelen felriadásból tépte már ki a branült a vénájából, mert fájt neki. Aztán persze kiderült, hogy miért nem kellett volna (másnap kérdeztem, mi az a piros a pizsamája ujján. Ööööö semmi). MEg olyat is hallottam, hogy valakinek olyan kis branült tettek, mint a babáknak, mert akkorát bírt el az ér.

Leroi 2010.12.13. 18:37:55

@sorica123:
Vezi, in spitalele romanesti nu se iveste nici o asemenea problema.
Branula pur si simplu nu exista.
Sau daca da, costa o avere.
Cam asa stam noi la ora asta cu asistenta medicala "europeana"...

Leroi 2010.12.13. 18:41:52

@sorica123:
Branula e scoasa afara voluntar de pacienti de obicei fiindca dupa un anumit timp se produce o flebita a vaselor (venelor) respective, cu senzatie de durere, disconfort sau pur si simplu prurit.

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 18:44:57

@Leroi: én úgy vettem észre, hogy ott is kb ugyanannyira egyenetlen az ellátottság, mint itt. Magyarul vannak ritkaszar helyek, ahova csak meghalni megy az ember, meg jobbak is. Ami Románia esetében problémát okozhat, az az, hogy az ellátottság régiónként változik, és egy régió aránylag nagy. Tehát tessék Olténiából átugrani Moldvába a jobban ellátott kórházba, csókolom.
Bocs, hogy magyarul válaszoltam, de én nem tudok ilyen jól románul:)

Irkutszk 2010.12.13. 18:46:30

@Leroi: tranlate.google.com a barátod!

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 18:46:52

@sorica123: észrevevés nem úgy értendő, hogy annyit voltam itt is, amott is kórházban, szerencsére itt is inkább csak tatámat kísérem be, ő meg eddig kifogta a jó osztályokat. Romániában meg alig jártam még, csak szoktam ezt-azt hozzáolvasni, mert érdekel, és adott esetben szeretnék ott is lakni egy ideig.

Irkutszk 2010.12.13. 18:47:19

és még leírni sem tudom... szóval translate.google.com

Leroi 2010.12.13. 18:47:57

@sorica123:
Az a gond hogy mindkét helyről Olténiából is és Moldvából is Erdélybe ugranak át...:)
Bár én úgy gondolom, egy Craiova, egy Constanta, egy Braila, egy Iasi van már annyira ellátva, mint mondjuk egy Kolozsvár vagy Nagyvárad..

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 18:48:20

@Irkutszk: én értem a szöveget. Vagy csak egy-két mondatot fordított le a gép úgy, hogy érthető legyen? Egyes szavakat nem tudok, hogy úgy lenne-e helyes, sőt van, ami nem is áll össze, hogy mit jelent. De én betudtam annak, hogy nem tudok még valami jól románul.

Leroi 2010.12.13. 18:48:55

@Irkutszk:
Nem hozza ugyanazt ki...ha gondolod lefordítom Eminescu nyelvéről Petőfi nyelvére szépen, irodalmian...:)))

Irkutszk 2010.12.13. 18:51:05

@sorica123: Én egyáltalán nem beszélek románul. A google fordító ritka rossz nyelvtanilag, de egész mondatokat lefordít, és megpróbál értelmesen leírni az adott másik nyelven. Ebből már értő ember számára kikövetkeztethető (vagy félremagyarázható) a beírt, egyébként ismeretlen nyelven írt szöveg. Én ezelőtt kóreai nyelvről való fordításra használtam egyszer, amely nyelvet szintén nem beszélek, és még az ott használt írásjeleket sem ismerem.

Irkutszk 2010.12.13. 18:52:30

@Leroi: Köszönöm, csak a kíváncsiság hajtott, hajtson mást is! Nem szeretnék senkit megfosztani tőle, hogy felfedezze a google csodás világát :D

Leroi 2010.12.13. 18:52:53

@Irkutszk:
Koreai nyelvből...nem semmi!
Bár nemsokára megismétlődik az, ami 1990-ben Európában:
"Korea einig Vaterland!"
És kerül majd egy koreai Kohl is hozzá...:)

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 18:52:59

@Leroi: remélhetőleg lassan eléri azt Románia, hogy ne kelljen kiszaladni a világból, ha valami nagyobb baj van. Régebb hallottam, hogy komoly baj volt főleg a déli régiókkal ilyen szempontból. Amúgy meg már olyat is hallottam, hogy a magyarországi orvosok mennek Erdélybe dolgozni. Egyfelől ez nem jó, mert azt jelenti, hogy nem itt akarnak dolgozni, másfelől viszont Erdélynek és Romániának jó.

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 18:54:23

@Irkutszk: ja, azt hittem, Leroi szövegére érted, hogy google translaterrel fordította és értelmetlen. De akkor ugye nem én vagyok a mutuj, hogy beleláttam az értelmet?:))

Leroi 2010.12.13. 18:57:44

"Katétert kivették önkéntesen mivel a betegek általában akkor fordul elő egy bizonyos idő után a hajó visszérgyulladás (véna), hogy a fájdalomérzet, diszkomfort vagy egyszerűen viszketés."

Nocsak,elég jól fordít!:)))
Szóval:

A branült azért veszik ki általában önkényesen a betegek, mert az ér (gyűjtőér) phlebitises lesz, amely fájdalomérzetet, kellemetlen sajgást vagy egyszerűen viszketést okoz...

Irkutszk 2010.12.13. 18:57:49

@sorica123: Semmilyen alapom nincs Leroi szakértelmét kritizálni román nyelv ügyben. Elnézést, hogy félreérthető volt a bejegyzésem.

Leroi 2010.12.13. 19:01:13

Hagyd csak, vannak ilyen érdekes egyének, akik szerint ha történetesen tudunk egy nyelvet, az már azt jelenti, hogy nem vagyunk magyarok.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.12.13. 19:01:58

@Leroi: mitagadás, a válaszod adekvát volt a felvetésre :-D

Leroi 2010.12.13. 19:04:52

@sorica123:
Szóval vannak magyarlakta területeken olyan magánkórházak, ahová magyar orvosok is ki szoktak menni szakrendelni, elég jó összegekért.

Színes Géza 2010.12.13. 19:11:43

Feleségem nem rég szült a Szent Imrében. Minden korrekt volt, de a nővérek igazi büdös bunkók voltak. Nem is kaptak egy huncut vasat sem. Nem tudom mennyit keresnek, de biztos, hogy túl sokat. Ki kéne vágni a francba ezeket, és ha kell külföldről hozni munkát keresőket.

Leroi 2010.12.13. 19:17:01

Látom, a széplelkek burjánoznak ma errefelé, elem az élen...:)))

Bozont, tökösfiú!

Hadd kérdezzem meg, hogy '90 március 20.-án ugyanott voltál-e, ahol én és ugyanazt tetted-e amit én?
Na csak azután oktass engem ki magyarságtudatból és oláhozz le, OK?!

Irkutszk 2010.12.13. 19:17:06

@Színes Géza: Jó egészséget az egész családnak!

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 19:19:30

@Bozontos Bozont: nézd, cicafül, téged se bozgoroz le senki ides anyanyelved használatáért, te se tedd ennek a magyaroknak való megfelelőjét. Oké? Képzeld el, mi lenne itt, ha én nem ilyen lennék, hanem olyan, aki lemegy a szintedre és neked áll a nagy nackó Tiszától-a-Dnyeszterig-szöveggel. Jól néznénk ki... főleg te, mert érdekes mód akkor te lennél a legjobban megsértve. Mert oláhozni csak neked szabad.
@Leroi: hát az viszont elég gáz. a magánpraxis intézményét ismerem itthonról, anyukámnak volt egy műtétje hatszáz vizsgálattal, doki bácsi azonnal beirányította a magánrendelőjébe sokpénzér. Elég gáz dolog a másik kiszolgáltatottságán hízni olyan módon, hogy közben a kiszolgáltatott illető szépen fizeti a tb-t is az ellehetetlenülő állami egészségügybe. és ez megint nem csak román probléma, hanem magyar is.
@Színes Géza: hát ahhoz képest mindenképp sokat, hogy szarul végzik azt a munkát, amit aztán nagyon nem szabad félig vagy szarul végezni. Hatszáz más meló van a világon, mi a frásznak megy az ilyen ember nővérnek?? Nehogy kiokosítson itt valaki, hogy pasizni, pasi is van sok más helyen is, nem csak a kórházban.

Irkutszk 2010.12.13. 19:21:44

@Leroi: Megnéztem, mert nem írtad, hogy az milyen nap volt, kedd. Én pontosan meg tudom neked mondani, aznap hol voltam és mit csináltam (iskolapad, de arra már nem emlékszem, milyen óráim voltak aznap :( ), és biztos vagyok benne, hogy te nem voltál ott! Biztos lógtál!

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 19:54:49

@Bozontos Bozont: esküszöm te szívtál valamit. Pont azt mondom bazmeg, hogy nem vagyok olyan seggfej, mint te. Azaz: kurvára nem vagyok vasgárdás, te agybánya. De komolyan fertőz a hülyeséged, mint az ebola. Hülye ágyútöltelék. Gondolkodni nem ártana. Meg nem kellene a nackó agyhugyköveiddel szétoffolni más blogját.
Kész, téma részemről lezárva, esetleg beszélhetnénk a posztról is.

macska69 2010.12.13. 19:59:08

@Bozontos Bozont: ki a manó vagy te, hogy keveredtél ide ilyen stílussal és ilyen (un)intelligenciával? Lehetne, hogy elhajózol innen szépen csöndben??? De mondjuk gyorsan... Piszokul irritáló vagy mindenkinek, ha nem tűnt volna fel!

Figyu mindenki, ne reagáljunk ennek a nem nagyon okos valakinek a bejegyzéseire, majd elfarol...

Színes Géza 2010.12.13. 20:03:51

@Irkutszk: Köszönjük és viszont kívánjuk!

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 20:03:55

@macska69: na hát ez az. Kb Kurszán Kündü kettő, őt is etették, szép nagyra is nőtt.

Na, de szép lassan tekerjük visszafele a volánt, szóval hogy is lettem én románul megszólítva branül-ügyileg*, mikor én csak a kórterembe visszafolyó vízre reagáltam?:)
*t. i. azzal kezdődött a komment, hogy Romániában nincs semmi baj a branülökkel, mert nincsenek is. Nyilvánvalóan utalva az én nevem eredetére, románul:) Én meg ugrottam, hogy beszélgessünk a román egészségügyről is, akarok róla beszélni!:)

cenzorilla 2010.12.13. 20:09:18

Továbbra sem érdemes trollokkal törődni.

Előbb, vagy utóbb utoléri a sorsuk. :)

Irkutszk 2010.12.13. 20:13:00

@cenzorilla: Köszönjük. Az én reakcióimat is szívesen beáldozom, túlságos mértékű építő jellegű információt nem tartalmaznak, és csak a rosszra emlékeztetnek mindenkit.

Visegrádi 2010.12.13. 20:21:49

Részvétem a posztolónak. Szegény idősek. Vajon hányan részesülnek ilyen bánásmódban?!
Ami engem zavar, hogy elérte a t. nemtomki, hogy a betegjogi képviselő egy bábú lett az egészségügyben.
Merthát ez is a betegjog része.
Durván beszélnek a kiszolgáltatottakkal.
Tuti nem mostam volna fel, szóljon a takarítónőnek.
Nade egy idős ember nem ilyen, őt még nem a visszavágásra nevelték.
Ez a poszt nem diagnózisról és betegségről szól, hanem a selejt kórházi személyzetről.Sajnos van ilyen:(
Színes Géza, pl. veletek mi történt? Miért voltak bunkók az ápolónők?

Leroi 2010.12.13. 20:46:52

@sorica123:
Én is köszönöm Cenzorillának...
Szóval a romániai állapotokat, mivel circa 14 éve élek Magyarországon, csak tangenciálisan ismerem.
Azt viszont tudom, hogy tb-kártya nincs, a beteg megvesz a kórházban gyógyszertől kezdve a kegyszerig mindent...
Az orvosoknál az a trend, hogy de. 11-12 óráig mindegyik befejezi a (nyűgnek tartott) állami intézeti melót és rohan a magánrendelőjébe, ahonnan a vastagabb tejföl eredeztethető.
Vannak méregdrága szakrendelők és méregdrága magánkórházak.
Az istenadta nép szegényebb, mint Csau idején, mert akkor legalább megvolt a havi kereset, ma az sincs meg, rengeteg a munkanélküli.
Ma Romániát, akárcsak Magyarországot anno, egy tengerész vezeti.
De émelyítő, pusztító mélységek felé...

Irkutszk 2010.12.13. 20:52:35

@Leroi: @sorica123-nak kiegészítés a saját tudásomról: Én annyit láttam a román egészségügyből, hogy láttam már román receptet (gyógyszer receptet). A Magyarországon dolgozó erdélyiek hoznak át néha recepteket otthonról (anyu-apu-szomszédnéni-egész utca), és azzal indokolják az itteni kiváltást, hogy itt még azzal együtt is olcsóbb, hogy természetesen támogatást nem tudunk nekik felszámolni, azaz a gyógyszer teljes árát kell kifizetniük. Saját szemszögem miatt hozzáteszem, egyáltalán nem kötelessége semelyik gyógyszertárnak külföldi receptet elfogadnia, hiszen annak eredetiségét lehetetlen ellenőrizni. Ezért is bárki, aki olvassa e sorokat, és kapott vagy a jövőben kap visszautasítást ilyen ügyben gyógyszertárban, ne haragudjon meg érte. A gyógyszertárak egyik nagy felelőssége, hogy a _megfelelő_ beteghez jusson a _megfelelő_ gyógyszer.

Leroi 2010.12.13. 20:54:39

@Irkutszk:

Én egy picit idősebb vagyok, és már 5 évvel azelőtt leérettségiztem...

És ezzel a dátummal (1990.03.20.) kapcsolatban csak egyetlen nevet említenék meg, annak a városnak a nevét, ahol én aznap tartózkodtam:

Marosvásárhely...

Leroi 2010.12.13. 20:56:44

@Irkutszk:
Az a kérdés pedig Bozontos Bozonthoz szólt...

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 20:57:11

@Leroi: mit lehetne csinálni, hogy ne ez legyen? Komolyan kérdezem, nem vicc. Abban amit mondasz óriási adag szervezetlenség és beleszarós szintű fatalizmus van. Pedig az egészségügy a közhiedelemmel ellentétben (mindenhol azon spórolnak először) kurvafontos. Hogy az embernek ne azon kelljen rettegnie, hogy egy átmelózott élet után Lăzărescu bácsi lesz-e belőle vagy sem? Nem jó ezt hallani, amit mondasz - amikor Bukovinában voltam, rengeteg kedvvel baromi sokat dolgozó embert láttam, ők nem ezt érdemlik. Akkor sem, ha erre se szólnak semmit, hanem nekilátnak egy nyikkanás nélkül problémamegoldani és a fél családjuk külföldön dolgozik. Egyszerűen meg lehet velük tenni, de nem lenne szabad.

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 20:59:15

@sorica123: félre ne vezessen, Bukovinát nem valami rosszul értelmezett néprajzos magyarságtudatból említettem, románokról beszélek. Meg mindenki másról, aki Romániában él.

Leroi 2010.12.13. 21:02:36

@sorica123:
Volt magyar Lazarescu bácsi is.
Kihajítva a mentőből és utána az utcán
exitálva, valahol Budapesten.
A fatalizmus pedig nem itt kezdődött.
Nem Basescunál, hanem a scorniesti-i cipésznél...
Negyedszázadon át tűrték a nyakukon.
Ahhoz aztán gyomor kellett...

Leroi 2010.12.13. 21:03:29

Scorniesti=Scornicesti

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 21:09:36

@Leroi: hát hogy a pöcsbe ne lett volna. Egy össz-káeurópai probléma.
És igen: 'Ceauşescu n-a murit...' Ismered? Az a borzalom aztán ki nem szellőzik még egy darabig, az szentség! És azt is meg lehetett tenni, csak amikor már nagyon-nagyon rettenetesen szar volt, akkor borult a világ. Addig meg mindenki húzta amit ráraktak, hallottam halálra dolgoztatott emberekről, minden rémségről, amit csak értetlen, megrettent emberekkel meg lehet tenni. Valahogy nekem ez a történet nagyon beégett az agyamba, úgy tíz éve motoszkál, de csak most kezdtem el rendesen románul tanulni meg minden ilyesmi.

Leroi 2010.12.13. 21:29:34

@sorica123:
Exhumálták Elenával együtt őket a közelmúltban és genetikai vizsgálattal igazolták, hogy ők azok.
De ha két ember kilövésével egy rezsim megváltoztatható lenne gyökerestől, az maga lenne a megváltás.
Meghaltak, de hithű vérebeik élnek és azóta pártokat alapítottak, eszméket hirdetnek, tömegeket szédítenek mind a mai napig...
A halálra dolgoztatás csak egyik halálnem volt a sok közül.
Volt ott agyonverés, szemek kiszúrása, élve elásás, éhenhalatás minden...

Homo homini lupus...

Irkutszk 2010.12.13. 21:37:09

@Leroi: Tudom, hogy neki szólt. :) Csak kötözködtem, hátha élét veszem a társalgásnak.

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 21:37:33

@Leroi: hisz még abban valaki? Há ne haragudj, de az nem egy eszme volt, hanem kb maffia. Egy család irányít, oszt aki beszól, halott ember. Most az mindegy is, hogy hol volt Ceau-ékban a laza csavar, tuti nem abban a nagy házban volt a helyük, hanem a sárgábbikban... De hát azt a rendszert ki isteníti? Bürokrácia-özön, rettegés, e miatt egymás kilökdösése, az érdemi, legalsó szinteken meg nulla szervezés, rágd le a fa kérgét, ógyad meg. Kell az a fenének!! Egy kommunizmus-paródia. Aki épp jól élt benne (azaz valami rejtélyes oknál fogva mákja volt és nem szekálták ki a világból, vagy ő maga is aláhegedült a rendszernek), arról se tudom elképzelni, hogy azt újra akarja. Nem hiszem el, hogy ennyire újratermelődik az elmebaj és ilyen faszántosan betalál oda, ahova nem való (közélet, politika).

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.12.13. 21:53:24

@Leroi: Két hete jártam Bukarestben, a reptér fele menet beszélgettem a taxisofôrrel (mert a román tényleg újlatin nyelv :)), egyrészt plusz 40RON-ért kéretlen városnézést kaptam, viszont megtudtam, hogy melyik villa melyik volt pártvezetôé, szekusé (a taxisfolklór szerint, teszem hozzá), de azt is megtudtam hogy Ceauşescu igazi hazafi volt és jó ember. Ôszintén meglepett ez a közlés.

Leroi 2010.12.13. 21:58:16

@Irkutszk:
Látod, ezért szövevényesebb és bonyolultabb egy női psyche a kétbites férfiénél...:))
Észre kellett volna vennem...:)
@sorica123:
Nem, nem...
Célt értek el.
Kineveltek egy ifjú nemzedéket, akiknek nem volt gyerekkoruk.
Csak úttörőkoruk.
Emlékszem, hogy 13-14 éves korom körül mert apám először arról beszélni előttem, hogy baj van ezzel a rendszerrel, amelyet szocialista rendszernek neveztek és Ceausescu neve fémjelzett.
Nem jött, hogy elhigyjem.
Tudtam, hogy van egy szocialista világrend, amely az igazságos, építő jellegű , haladó, emberközpontú oldal és van egy kapitalista, az embertelenség, kizsákmányolás, társadalmi antagonizmusok rendje, amelyet országunk már rég túlhaladott és csak mint rosszízű múlt létezik számunkra. Vannak a testvéri szocialista országok és van a rohadt, sátáni nyugat, az ellenségünk.
Annak, amit mondott, hogy baj van, elégedetlenség van, számomra akkor nem volt semmi igazságtartalma.
A kicsiből, a mindennapi csekély anyagiakból is kiszorították az épp eleget, hogy úgy éljek, hogy ne érezzem a gyermekkoromra nehezedő súlyát annak a korszaknak.
Hihetetlen volt és kiábrándító.
Lwngyelországban sztrájkol a Solidarnosc.
Walesa...
Őrület, mi van itt?

Szóval, bőven elérte a célját az a rezsim.
Természetesen a serdülőkor előrehaladtával kinyiladozott mindannyiunk szeme, a szülők már nem titkolhatták a hatalmas nyomort, amelyben az ország élt, mert az már ordítóan kézzelfogható volt.
Szétfoszlott a pártvezér nimbusza, előbújtak az ellentétek a között, amit a pódiumról hirdetett és amit a mindennapi életben megtapasztaltunk.
Onnan tovább csak a fogak összeszorítása volt, időnként csikorgatása és a kivárás, a jobban való reménykedés...
:(

Leroi 2010.12.13. 21:59:31

@szomorutojas:
Az nagyon sok...be kell szorozni 70-nel, hogy forintban kijöjjön...
Egy nyugdíj kb. 500 RON...

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 22:04:59

@szomorutojas: hát én nem tom, milyen ember volt Ceauşescu, de, hogy elmebajos volt az szentség. Ennyi, kész. Jó ember lett volna akkor, ha marad a kaptafájánál, szó szerint, és megmenti Romániát saját magától.
@Leroi: már most mit nem? Én nem mondtam, hogy semmit nem csináltak, csak azt, hogy az, amit csináltak, az egy abszurd kommunizmus-paródia volt. Például pont mert a kölköknek úgy kellett megküzdeni egy fél marék gyermekkorért. Meg például mert 'valaki' a metróalagútba trópusi virágokat akart ültetni, ugyan ki az úristen lehetett az, ötlet?
Szóval úgy vettem észre, hogy eddig az össze szocializmus/kommunizmus-kísérlet lepofált, de a román verzió olyan abszurd és borzalmas keretek közt tette ezt, amit aki benne élt, inkább fel se akar fogni, csak néz, hogy ez így mi volt?? És most mi van?

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 22:10:13

@Leroi: bámmeg. Na ez az. De a vicc, hogy 2007-ben volt olyan, aki négy beszélt nyelvvel, pályakezdőként, recin kapott valami negyvenezer HUF-nak megfelelő lóvét (én Magyarországon jutis munkán kaptam harmincakat, ha semmit nem hoztam a konyhára). Ennek a recis lánynak fél családja Olaszországban dolgozott. [Nyilván az ők kirakatjukat verték be a Reggiani-balhé után a derék talján pógárok (volt egy ilyen, hogy egy ottani becsületes román kirakatát is beverték mikor vmi román vagy Romániából jött akárkicsoda megölt egy olasz nőt. Aztán még Laura Vasiliu aranypálmás színésznőt is ugrasztották ki a szállodaszobájából, hogy biztos gyerekkereskedő).]

Leroi 2010.12.13. 22:12:40

@sorica123:
Csau nagyobb kommunista volt Marxnál és Leninnél, megvalósította azt, amit talán csak Sztálin volt képes megvalósítani, az absolút egyeduralmat a társadalomban, a személyi kultusznak az egekig fokozását.
A falról az ő képe nézett ránk napestig az iskolában, a könyvek címoldalai vele kezdődtek, bármilyen irodalmi mű csak az ő idézetével kiegészítve volt kiadható, a TV-ben csak ő szerepelt, katonaként rá, mint főparancsnokra tettünk esküt (és csak másodsorban a haza védelmére)...
Megcsinálta a suszter a 4 általánosával...
Majdnem 25 éven keresztül úgy vezette az országot, mint a birkapásztor a nyáját, füttyszóra.
A birkák pedig visszabégetés nélkül követték.

Ebzon 2010.12.13. 22:14:41

@Leroi: @sorica123: Olvasom amit írtok, és hát elég keserű szájízem lett. Én még fiatal vagyok, szóval még pl nem is hallottam ezelött marosvásárhelyi Fekete Márciusról(ami most, hogy így utána olvastam, ledöbbent milyen "rég" történt). Ellenben már voltam romániában, több magyar családnál elszállásolva (isk. kirándulás), és soha nem éreztem magam annyira otthon, mint amikor ezeknél a családoknál voltunk. Közvetlenek, kitörő szeretettel vártak minket, mintha egy óceánt úsztunk volna át. Azóta se volt ilyen élményben részem, és ezúton is szeretném megköszönni a kint élő magyaroknak, ja és remélem ők is eljutnak még hozzánk, hogy vmikor viszonozhassuk a kedvességüket.

Leroi 2010.12.13. 22:15:32

@sorica123:
A piszkosul alulfizetettség ma is dívik. Ezért dolgozik kinnt ma a mediterrán latin országokban a munkások jókora hányada.

Leroi 2010.12.13. 22:16:36

@Ebzon:
Ezt MI köszönjük Neked, nagyon kedves vagy, hogy így vélekedsz...

Leroi 2010.12.13. 22:21:14

@sorica123:
Multumesc, noapte buna!
@Ebzon:
Köszönm, jó éjt Nektek!

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 22:25:52

@Leroi: én nem tudom, mi volt rajta ennyire hipnotikus azon kívül, hogy egy idő után kifejezetten veszélyes volt, hogy ott ül, és egy egész apparátus lesi hogy épp mikor üti be a fejét. És szerintem ez volt benne a csapda, hogy párttitkár korában még lehetett hozzászólni, vitatkozni is tudott stb, de már gyanús volt, hogy egy törtető, nulla empátiájú ember, akit nem kéne politikába engedni, mert akkor kész, ő ott pléhpofával rombolni fog (egy Diurnus nevű ember írt egy-két ilyen történeti adatot).
@Ebzon: igen, a magyarok azért is nagyon kedvesek velünk, mert magyarok ők is, mi is, a románok meg csak mert csak:) igen, én belőlük is kifogtam az ismeretlenül elszállásolós típust, egy döbbenet volt:)
Ja. Piszkosul. Tehát még jobban, mint itt. Pedig helyenként itt is csak nézek, hogy mégis mi a túrót gondol a főnök, fotoszintetizál a dolgozó??

Ebzon 2010.12.13. 22:29:05

@Leroi: Én köszönöm a vendéglátást ;). Úgy gondolom sokkal több ilyen utazás kéne mind2 fél részéről, mert nagyon keveset tudunk 1másról(magamból kiindulva), hozzánk is jöttek diákok Romániából, őket mi szállásoltuk el, hát 1 élmény volt, akkori 20-on éves társasággal, bejártuk egész pestet, buliztunk..stb Tényleg csak jó élményeim vannak a kintiekről, de ez igaz Szlovákiára is, ott azért otthonosabban mozgok, rokonok miatt. Persze vannak Erdélyben is, csak azokról már nem is tudok :((pedig onnan származom)

sorica123 (törölt) 2010.12.13. 22:40:08

@Leroi: mulţumesc frumos, şi pentru tine:)

Hatodéves 2010.12.13. 23:41:58

@Ebzon:
Én is voltam Marosvásárhelyen, igaz, csak pár napot, és nagyon örülök, hogy megismerhettem az ottani magyarokat.

Ebzon 2010.12.13. 23:53:50

@Hatodéves: Én is, csak 1-2 napot voltam 1 helyen(családnál, vagy diákszálón), de bármikor mennék újra, ha lesz ilyen alkalmam, és mindenkinek ajánlom, hogy nézzen ki, és ismerje meg a rokonainkat, mert nagyon sokat tanulhatnánk az ő szeretetükből.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.14. 06:58:55

Csak arra emlékszem, hogy éjszakákon át fenn voltunk a férjemmel, és vártuk a romániai híreket. Nagyon szurkoltunk ám nektek. Aztán minden lecsendesült, és ömlött a tv-be Romániáról szóló dokumentum filmek. Sírva néztem az árvaházakról készült filmet, és azt mondtam, hogy nem hiszem el, hogy ezt valaki megengedte...

Leroi 2010.12.14. 13:54:05

@sorica123:
Diurnus otthon még Bodor Pál néven írt, jó írói vénája volt, áttjött, Pesten aztán kissé vöröses lett, kissé kékes, mindenesetre nem egészen azt a vonalat követi, amelyen elindult...
De a regényeire szívesen emlékszem...:)

Leroi 2010.12.14. 15:02:37

@Dr.laikus PhD:
Köszönöm szépen, én ezt könyv formában olvastam.
Igen, az a szakállas bácsi B.P. ...

Leroi 2010.12.14. 15:09:54

@batgirl:
Köszönjük így utólag is, Magyarország értünk dobogó szívét jó volt érezni, kinyújtott jobbját úgy szorongattuk, mint eltévedt gyerek a meglelt anyáét...
Minden erdélyi magyar titkon azt remélte, hogy keblére ölel végre az anyaország és el nem ereszt többé...
Utána még abba is beleegyeztünk, hogy csak autonómak legyünk, egy erős nemzetiségi szövetségi párt vezetésével.
Aztán jött 1990. márciusa és a kivert szemeink, eltörött csontjaink ráébresztettek arra, hogy semmi reményünk, mégsokadrendűbbek lettünk saját szülőföldünkön, mint azelőtt: most már nyíltan is a szánkra vernek, ha jogainkat követeljük.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 15:53:46

@Leroi: vöröses, hággyámá...:) Magyarországon eleve kavarodik a fejekben jobb- és baloldal, hát még, hogy ez a elég elavult felosztás. Ha választani lehet, akkor aki úgy gondolkodik, mint pl Diurnus, az automatikusan a 'balos' dobozba kerül. Ahogy én is, sőt te is simán el leszel irányítva balra e szerint a felfogás szerint. Hogy jobb oldalt ki marad, azt meg lehet nézni, szerintem többek között pofa fesztávolságot is mérnek.
@batgirl: Senki gyermekei c amerikai film megvan? Na abban is van archiv cucc, amin a bacău-i házból vannak képek. Nem mondom, hogy árvaház, se, hogy kórház, mert kb raktár. A szülőknek meg beadták, hogy fasz helyre mennek a gyerekek, jobban foglalkoznak majd 'szegény gyógyíthatatlanokkal', mint otthon. 'Szegény gyógyíthatatlanok' általában csípőficamosak meg ilyenek voltak, tehát simán normálisak lehettek volna, ha nem ül egy rakat csimpánz a parlamentben, élükön a főmajommal, aki erős és okos és tökéletes Romániát akar kormányozni.
Diurnusról van egy nagyon jópofa rajz, ül az írógépnél, gépben papír, ami több felfüggesztett, hatalmas tekercsben folytatódik:)
Nézd, erre a dologra, amit mondasz, egy értelmes román nemzetiségi politika lenne a válasz. Az autonómia rettenetes szervezés, meló, pénz... főleg a szervezéstől félek én, hogy ha kap Székelyföld autonómiát, szétszalad az egész. Meg a vezetőség leveri az addigi ideggóc központi nemzetiségi politikát az ott maradt románokon. Sajnos, ettől se vagyok hanyattesve. Úgy érzem, hogy magát is ellehetetleníti az nép, aki a románokkal se tud és akar együttműködni. Inkább gondolkodni kéne, mindkét részről. Nagyon mindkét részről, és ez fokozottan szól a románoknak, mert itt és most ők a nagyobb. De nem a fontosabb, mert egy országnak nem mindegy, hogyan bánik a nemzetiségeivel. Se a román többségű állami vezetés ne gyalogoljon át a magyarokon (vagy bármelyik nemzetiségen, de a magyarok a legnagyobb), se a magyar ne áldozatoskodjon, ne lázadjon minden, érted, _minden_ ellen, ami román. Annak ellenére ne tegy ezt, hogy azok a rettenetek is román irányból jöttek, amik a bányászjárások meg ezek voltak. Azt nem 'a románok' csinálták, ezt nagyon fontos bemagolni, bevésni, máskülönben kész, vége. Ahogy 'a magyarok' se legyenek a román fejekben, mert akkor is megszűnik a józan ész. Akkor talán az értelmesek győznek, nem akinek nagy a szája és pattog.
Na most megint olyan okos voltam, hogy rámszakad a maradék két emelet.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 16:03:26

@sorica123: 'fasz helyre' - faszA helyre. Így se cizelláltabb, de van értelme.

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 16:24:19

@sorica123:

Ne szakadjon rád a két emelet!

Nagyon okos vagy! :))

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 16:34:16

@Dr.laikus PhD: köszi. Elégszer csesztek már le erdélyiek, hogy pesti létemre mit pofázom bele. Utánaolvasok, nem sokat jártam ott, de jártam, erdélyi ismerősöm van kiterjedt rokonsággal Kolozsvártól Csíkig, ő is jó fej. Értelmesen mesél, nem kell okvetlenül a románt utálni, ha vele vagyok, de persze ha románhülyeséget lát, azt is mondja és együtt röhögünk/fogjuk a fejünket. Úgyhogy nem azért pampogok bele, mert semmit nem tudok a témáról és nem érdekel, hanem érdekel és megyek is utána. Valahogy közösséget érzek Romániával Erdélyestül-mindenestül, sőt kicsit még Moldova is belóg a szárnyaim alá:) Én se szeretek ám a semmiről pofázni, vagyis amiről nem tudok semmit. Mindenesetre sok ilyen mérges erdélyi volt, aki azonnal leoltott, hogy mit dumálok Pestről.

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 17:11:16

@sorica123:

Néha jó a pragmatikus kívülálló.

Engem nagyon sokszor az érzelmeim vezetnek, ezért nem is látok tisztán.
Én is az ide menekült nálam lakóktól tájékozódtam, mélyen belém égett 1990 összes viharos napja, a kétségbeesett telefonálás. Kivel mi van? Élnek-e? Jönnek-e?
Ipolytölgyesre vittünk beteg gyerekkel szülőket.
A zárda fogadta őket, azokat is akik nem voltak katolikusok.
Engem ezóta csak az érzelmeim vezetnek, ezért becsülöm ezt a tisztán látást.
Erre van szükségük.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 17:19:34

@Dr.laikus PhD: ez így a normális. Hogy az ember aggódik a családjáért, kiborul, ha ok nélkül kibasznak vele, rombolnak körülötte. Főleg, hogy itt egy hatalmas manipuláció volt, román részről sűrű csenddel és bele nem folyással (amíg nem engem bántanak stb), egy kisebb román tábor részéről nagy éljenzéssel (most megmutatjuk!!!)(mit, mégis?), magyar részről meg azzal, hogy addig volt az autonómia, mint etetőszöveg (mondtam, hogy miért az), aztán meg lett egy borzalom. Én nagy vonalakban gukkerrel ennyit látok, viszont lehet, hogy olyan dolgokat is kiszúrok, amiket belülről nehéz. Ezért haragszom kicsit a mérges erdélyiekre, akik ledörögtek, habár nyilván felfogom, hogy nekik nagyon is megvan a maguk baja, nem viccből olyanok, amilyenek. Ezt eredményezte az eddigi ideggóc román nemzetiségi politika. Ezt kell baromi gyorsan befejezni, hogy ne legyen több ilyen vagy hasonló szörnyű esemény. Sőt még csak egy lepisszegés se legyen nyelvhasználatért, nem hogy verekedés. De ez gombnyomásra nem teremtődik meg. Sőt autonómiával se.

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 17:22:22

@sorica123:

Szívemből beszélsz! Nagyon!

Leroi 2010.12.14. 17:26:03

@sorica123:
Szeretem a három- és négybetűs szavaidat...:P
Talán perverzió ez részemről, de egy nőnek jól áll...
Másszóval, jól áll, ha egy nő így beszél...;P

Leroi 2010.12.14. 17:29:02

@sorica123:
Azért a Brenner-hágón ott van a "TIROL=1" felirat hatalmasan, mésszel festetten a hegy oldalán a sziklafalon...
El is érték a Südtirol-Alto-Adige lakói, amiért harcoltak...
Így lenne teljes Európa, a székelyeink autonómiájával...

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 17:32:31

@Leroi: :) bocsánat, amúgy próbálok disztingválni, mert nem mindenki tudja jól helyezni a káromkodásokat, és annál rasnyább viszont nincs, mikor valaki nem tud jól káromkodni, csak rondán beszél.
Akkor már nagyon szuperek lennénk, ha megvalósítható lenne az autonómia. Nem lehetetlen, mint a mellékelt ábra mutatja. De egyelőre már az haladás lenne, ha véget érne a nagy epeköpködés oda-vissza (és persze mutogatás, hogy a másik kezdte). Csakazértis-kurvaanyád alapon nem lehet autonómkodni.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 17:55:10

@sorica123:
Nem a romániai viszonyokhoz és az erdélyiek helyzetéhez akarok hozzászólni, mert ne tudhatom, mit éltek át.
csak mielőtt még úgy hangzana, hogy a kritika nélküli elnyomást, befogom a számat, csak nehogy én is úgy járjak féle népek ott élnek, végig kéne gondolni, hogy némely elmebeteg, aki talán orvosi értelemben is az, miért jutott akkora hatalomhoz: Sztálin, Berija, Hruscsov ( mintha ő vezényelte volna a Sztálin féle ukrán népirtást) Hitler, meg Pol-Pot és van még nagyon sok. Van valami halvány emlékem amerikai kísérletekről, az egyikben a kék és barna szemű gyerekek szétválasztása történt, hamarosan rasszista megkülönböztetés volt a kék szeműek ellen, mert ez volt a szabály. Meg egyetemistákról, akikkel rabot és börtönőrt játszattak,és nagyon csúnyán elfajult a szerepjáték, fel is kellett függeszteni. Meg valami áramütés féle is volt, ahol a fehér középosztálybeli kísérleti alany simán "megölte" az általa nem látott másik alanyt, mert a következményt nem látta szemtől szembe. Csak emlékeim vannak, már régen olvastam, de a politika helyett orvosi szempontból érdekelne ezek magyarázata. Mikor és miért válik az egyénekből kritika és felelősség nélküli massza, aki a vezér utasításaira vár. És ha kell, megkövezi az elítéltet, felmentve magát a bűntől és érezve az elégedettséget . mert kötelességet teljesített.
Bármikor lehet ilyen helyzet nálunk is, és nem tudom, mi váltja ki.
De azt gyanítom, hogy a csoport pszichológiával foglalkozó tanácsadók nagyon is jól tudják. Csak a folyamatot nem tudják mindig kordában tartani.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 18:01:12

@tbjárulékfizető: amikor nem érzi magáénak a helyzetet. Másnál van az irányítás, ő maga csak egy szerep. Ha dolgozni küldik, dolgozik, ha lődözni, lődöz. Amúgy ezt ma a lengyel közgondolkodásban is meg lehet figyelni, ezért kapkodnak utánuk két kézzel a NATÓban. Dolgoznak oszt kész. Aztán csak nem szabad szólni a katonáknak, hogy az ellenfél is ember volt, mert akkor viszont érthető okokból borulás van.
Nálunk is lehet, bizony. Csak az ember ül, és ismételgeti, hogy velünk ez nem történhet meg, mert. Mert a mindennapi életünknek része a tévé, a net, a kilencvenesévekretró - de nem része a diktatúra. Az ugye a törikönyvben van. Én akkor döbbentem rá végleg, hogy nem, nem ott van, amikor rájöttem, hogy Voronin egy ma élő politikus, nem kitalált posztszovjet rémregényalak.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:16:30

@sorica123: nem egészen ere gondolok. Az emlékeim szerinti kísérletek az USA-ban történtek, nem egy posztkommunista, vagy elszegényedett országban.
A lényeg az volt, hogy az amúgy értelmes, fehér, az amerikai létére büszke és jellemzően autonóm ( azaz nem a kolhoz szellemben nevelt, nem tudom jobban körbeírni) miként válik agyatlan tömeggé, mikor szűnik meg az egyéni gondolkodás és kontrol
Miként a nagy tömegben úszó, vagy repülő állatok is úgy maradnak meg egy bolyban és mozogna együtt, hogy csak a szomszédot figyelik, annak a mozgásához igazodnak. De valami hoz egy döntést, hogy most jobbra, vagy balra repülünk, úszunk, csak nem tudni, mi az. negy egy egyed, mert ő csak a szomszédot figyeli. De a tömeg egységként mozog.
Nem tudom, van-e ilyen az embereknél is és ilyenkor hogy kerül elő a vezér. Aki személy szerint a legkevesebb pozitív kvalitással rendelkezik.
Elkezdett érdekelni ez a téma, azt hiszem, valami irodalmat fogok ehhez keresni.
.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:18:11

Úgy látom, sokat ütöttem mellé, de azért kitalálható, mit írtam.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 18:24:24

@tbjárulékfizető: amerikai kísérletek voltak. A kékszem-barnaszem is, a börtönös is, ezek a szemtől szembenre jó példák, hogy szemtől szemben is lehet dehumanizálni az ellenfelet. Az áramos pedig arra jó példa, hogy arc nélkül mennyivel egyszerűbb - és nem nehéz a bombázásokban résztvevő katonákra asszociálni.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:32:05

@sorica123: És még Margaret Maed ( azt hiszem, így hívták)könyve, ő a primitív népek életmódját kutatta, a nevelés szerepére emlékszem. Volt nagyon szelíd falu, így választódtak ki és nagyon agresszív, még a szexuális szokásaik is azok voltak. De ehhez a közösség tényleges kiválasztó szerepe is kellett ( száműzetés, megölés, melyiknél hol)
És még mindig a kérdés: mi mozgatja a bolyban mozgó állatokat? kinél van a terv?
Van-e összekapcsolódó tudat? Nem úgy, mint a hangyáknál, mert ezek csak ideiglenesen verődnek össze. Érdekes téma, nem?

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 18:44:18

@tbjárulékfizető: sokat dobna, ha valamit sikerülne ebből megérteni. A Rinocéroszok-at ismered? Amikor a filozófusból is rinocérosz lesz, nem csak okvetlenül az átlagemberből és a butákból.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 18:45:02

Ja, Mead. Margaret Mead. Majdnem.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:32:37

@sorica123: nem, de ahogy elkezdtem erről írni és közben gondolkozni, rájöttem, hogy ez az a téma, aminek utána fogok olvasni. Minél többet. Mert menet közben elkezdett jobban érdekelni.
ki írta?
És a Mead könyv hogy tetszett? És mi a biztosíték, hogy egyáltalán igazak a történetek és nem mesék: Mert utóélete ennek a témának valahogy nincs, vagy engem került el.

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 19:35:11

A könyvet nem ismerem, de el kéne mind olvasni, mert csak idézeteket láttam belőle itt-ott (neveléstörténet, társas lény-típusú könyvek, antropológia)

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:54:12

@sorica123: A másik téma, aminek most a télen nekikezdek, a gyümölcsfák metszése és növényvédelme:)

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 20:35:27

:)
Arról is offolhatunk egy strófát, de lassan pipa lesz a bloggazda:)

tbjárulékfizető 2010.12.15. 13:18:14

@Irkutszk: Most néztem ezt vissza, köszönöm, nagyon köszönöm. Most már csak jó lehet a napom, annyira mulatságos volt. Megyek is főzni, nem dolgozok tovább.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása