Kétségbeesve próbálta életben tartani a gyermekemet

2010.11.21. 06:00

Tisztelt Praxis Blog !


Két hét elteltével most jutottam oda hogy leírjam, mi történt november 2-án hajnalban.Lányom 33 évesen első babáját várta, akkor a 34 hétben. 6 hete szigorúan feküdt már, mert már a 12 hetes terhességi UH-on hátul mélyen, majd a későbbi UH-okon elöl fekvő lepényt diagnosztizáltak, amely sajnos nem javult a méh növekedésével, hanem romlott.

 


A 18. és a 26. héten vérzett is, de nem utalták kórházba, otthoni nagyon szigorú fekvés volt az előírás.A 26. héttől nálunk lakott, mert a férje külföldön dolgozott, így úgy döntöttünk nem maradhat éjszakára egyedül, nappal volt segítség.A kezelőorvosa felhívta a figyelmet, az első legkisebb vérzésnél azonnal mentő és kórház, mert 10 perc alatt elvérezhetnek mindketten, ha leválik a lepény.Sajnos ez minden óvintézkedés ellenére bekövetkezett, hajnalban levált a lepény, vér és vér mindenütt.


Hívtuk a mentőket, akiknek szakszerűen elmondtam mi történt: elsőszülő kismama, 33 éves, terhessége 34 hetében, levált a lepény, súlyos elállíthatatlan vérzés, stb. (alapszakmám eü-s, így tudtam mit tenni ilyen helyzetben)Aztán csak vártuk a mentőket, mindezt Budapesten, november 2-án hajnalban, amikor az ünnep utáni hajnalon még forgalom sem volt.


Negyed óra múltán ismét hívtam a mentőket, ahol a diszpécser annyit mondott, hogy nem nyomjon a kismama és majd jön a kocsi, csak legyek türelemmel !!!!


SENKINEK NEM KÍVÁNOM ÁTÉLNI AZT AZ ÉJSZAKÁT, AMIKOR TEHETETLENÜL ÁLLUNK A LÁNYUNK FÖLÖTT, ÉS TUDJUK HOGY ESETLEG PERCEIK VANNAK CSAK HÁTRA, ÉS NEM JÖN A SEGÍTSÉG !!!!!

 

A férjem az utcára rohant hogy majd irányítsa a mentőt, én vízzel és szőlőcukorral próbáltam kétségbeesve életben tartani a gyermekemet.35 perc múlva ért ki a kocsi, amelyben NEM VOLT ORVOS ! Ők tehetetlenül álltak az eset felett, megmelegíttettek velünk egy infúziót amit mégsem kötöttek be, majd hívtak egy másik mentőt, ami újabb 30 perc múlva érkezett meg !!!!Így 1 óra múlva indultak a lányommal a Klinikára, ahol azonnali császármetszést hajtottak végre, akkor már más választás híján, altatásban. A babát nagyon rossz állapotban emelték ki, nem sírt fel, lélegeztetni, újraéleszteni kellett.

 

A mentők riasztásához képest 2 óra múlva született meg, a véres magzatvíz tüdőgyulladást okozott, 9 napig volt inkubátorban, csövekkel, drénekkel.2 hét után engedték haza őket e hét elején. Nem tudjuk milyen károsodást okozott a késlekedés. Mindketten súlyos vérszegények még, amit a háziorvos-gyermekorvos kezel már, de most kihatással van a tejelválasztásra és a szoptatásra.


PS: amikor kétségbeesve faggattam az első mentő személyzetét, hogy mikor jön a másik kocsi, azt mondta nekem: "asszonyom maga nem Magyarországon él?????"
 

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hinta-palinta 2010.11.21. 17:07:28

@Dr.laikus PhD:
Értem, köszönöm, figyelmetlenül olvastam. Egy fokkal jobb, hogy ne nyomjon, persze, de tudnia kellett volna azt is, hogy a lepényleválás nyomástól független.Vagy lehet, azt gondolta, ha a magzat feje tamponál, akkor van egy kis idő...

Leroi 2010.11.21. 17:07:52

@szhenny:
Én mindig lepecsételt, aláírt köszönőlevelet kapok, eléggé hivatalosnak tűnik és valósnak a dolog.
Remélem én is, hogy azok veszik hasznát, akik tényleg rászorulnak...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.11.21. 17:09:55

@Pilotax: Én is vidéki vagyok, mégsem fájó vagy bántó, hogy írja, hogy Budapesten.
Igen én megszoktam vidéken azt, hogy 30 km-re vana kórház, legalább fél óra míg kiérnek. De pesten egyrészt jóval több kórház van ráadásul jóval több mentő is. Budapesten is éltem, ott viszont gáz, hogy egy órát kell várni normális mentő kocsira. Mert jóval több kórház, jóval több mentőkocsi van. Igaz , jóval több helyzet is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.11.21. 17:12:36

@Leroi: Há ez azért nonszensz. Ha dolgozol valahol, és akár munkatárs vagy akár főnök, nem szólsz rá a másikra, hogy figyu ezt nem kéne, mert úgy véled nem óvoda?

Ha az orvos nem szól rá, akkor ki fog? Vagy mindenki csak mossa kezeit, és szemlesütve kussol?

Leroi 2010.11.21. 17:15:24

@Rotoxis:

Borítékolom a következőket:
Főigazgató elolvas, fejcsóvál, hümmöget,
levelet letesz, székében hátradől.
Gondolkodik, levél be egy dossziéba amelynek a vastagsága vetekszik a szélességével...ugyanis ezer hasonló levél van benne.

Egyszerűen TEHETETLEN a hasonló jelenségekkel szemben.
Egy csonttá soványodott, kehes, vért köpő, kisebesedett patájú lovat hiába ostorozol, hogy a meredek lejtőn felhúzza a több tonnás megrakott szekeret.
Az annyit bír ezentúl is, mint eddig, sőt, egyre kevesebbet.

Ennyit bír az OMSZ is.
Sajnos.

Dr.laikus PhD 2010.11.21. 17:18:18

@Leroi:
"Hillel mondotta: Ne különülj el a közösségtől. ne bízd el magad halálod napjáig, ne ítéld el felebarátodat, míg helyzetében nem voltál, ne mondd érthetetlen dologra, hogy idővel érthető lesz és ne mondd: majd ha ráérek, tanulok, mert hátha nem fogsz ráérni..."
(Atyák, 2,4)

Leroi 2010.11.21. 17:23:38

@tildy:):
A rászólás kétélű dolog.
Aki még nem dolgozott kórházi osztályon, az nem tudhatja, hogy milyen összetett mechanizmusok szabályozzák belülről annak életét.
A nővér megtisztel, megadja a rangomhoz és beosztásomhoz méltó megszólítást, kéréseimet végrehajtja, utasításaimra adekvát cselekvéssel és relatíve prompt reagál.
Én pedig szintúgy megtisztelem, előzékeny vagyok vele szemben, megbecsülöm a munkáját, meghallgatom a problémáit.
Ha hajszolom, rámordulok, sürgetem, csicskáztatom, akkor az elindít egy folyamatot, amelynek nem biztos, hogy ő az egyedüli szenvedő alanya.
Mindehhez hozzátartozik, hogy nálunk ismeretlen fogalom az ordítozás, leugatás, lealázás jelensége a betegek irányában.
Ez eleve főorvosilag tiltott, a fejvesztés terhe mellett.

hoel 2010.11.21. 17:28:08

Azt hogy terhesség, erős vérzés, elölfekvő lepény még a legtúlterheltebb, 12 órája ott ülő szolgálatvezető is megérti. Szerintem. Muszáj visszajelezni, mi történt, mindenkinek tanulságos. Akinek a szolgálata alatt történt, annak különösképpen.

Leroi 2010.11.21. 17:28:53

@Dr.laikus PhD:
Nagyon szép idézet, köszönöm!:)

hoel 2010.11.21. 17:30:31

@Leroi: Igazad is lehetne, de valami azt súgja, ez nem kapacitásprobléma lehetett, hanem komolyan nem vevés esete forgott fenn. Tehét a gebe ló hasonlattal: nem fölküldeni kellett volna a gebét, hanem másik irányba küldeni, de sokkal gyorsabban.

Leroi 2010.11.21. 17:31:55

Más megoldás: anyuka a szomszédhoz bekopog, a pasit kiszedi az ágyból, az anyósülést háztrahajt, kismamát rá és szélsebesen elhajt az első sürgősségi betegellátó osztályra.
Hasztalan mentővárás helyett időnyerés céljából ez is jobb lett volna.

Rotoxis 2010.11.21. 17:32:31

@Leroi: Nem így lesz, ebben biztos lehetsz. A megfelelő mentőegység kiválasztásán még lehet polemizálni, lehet vitatkozni (kellett volna-e indulásból a magasabb szintű egység).

Az időn nincs mit vitatkozni. Ha a telefontól számított 35 perc alatt érkezett helyszínre az első mentőegység, az védhetetlen Budapest belterületén. A segélykocsi újabb 30 perce is elfogadhatatlan.

A mentőkhöz pedig (csodával határos módon) megfelelő számú jeletkező akad.

hoel 2010.11.21. 17:35:26

@Leroi: Amikor azt mondják az embernek, pár percen belül jönnek, nyugodjanak meg, nem fog az erősen vérző terhes beteggel elindulni egy civil autóban. És vsz. jól is teszi.

whereisthedriver 2010.11.21. 17:35:52

Az egész történet borzalmas. Várni a szörnyűség bekövetkeztét, ami a jó magyar forgatókönyv szerint el is jön... :-(

Én is ludasnak érzem az OMSZ irányítóját, nem kicsit. De van még egy dolog: az eü. költségvetés évek óta folyamatosan csökken, és egyre kevesebb jut az egészségügyben bármire (mentő, orvos, nővér, gyógyszer). Ebben is Európa legalján vagyunk.

Mindezt a politikusaink akarták (és szavazták meg), hogy így legyen, nem pedig mi, akik megválasztottuk őket.
Akkor kinél reklamáljunk?

Leroi 2010.11.21. 17:35:54

@hoel:
Akkor pedig a hátuljövőket nyomja agyon, tömegkatasztrófát okoz...

Magam is hadakozom a mentőkkel nem is ritkán, sok mentős barátom is van... és sok mentős ellenségem is.
Abban az egyben viszont mind egyetértünk, hogy négy helyen kinnt levő négy mentőből sosem lehet nyolc mentőt csinálni, sem gorombasággal sem finom szóval.

Leroi 2010.11.21. 17:38:12

@hoel:
Viszont placentavérzés köv. 65 perc alatt simán meghalhat anya is, gyerek is...

hoel 2010.11.21. 17:38:16

Nem irtam hátuljövőkről, vsz rossz helyről idéztél. De hogy ebben a sztoriban az OMSZ sáros és hogy ez nem pénzkérdés volt, a nyakamat rátenném.

hoel 2010.11.21. 17:39:55

Bp en normális emberi számités szerint 15 percen belül ki kell hogy érkezzen az eset vagy a rohamkocsi. nem 2x 30 perc alatt!!! Erre nem lehet lelkileg felkészülni egy életveszélyes helyzetben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.11.21. 17:41:16

@Leroi: Abszolút egyetértek veled, de azért szerintem oda lehet hívni egy orvosnak magához az ápolót, és közölni vele, hogy lehet kéne egy kicsit finomítania stílusán. Tudod nem csak rámordulással lehet a nemtetszésnek hangot adni, vagy a hibára figyelmeztetni. Pontosan ugyanúgy , ahogy az orvos más kéréseit ( adjon be injekciót, ez az amaz) megtes, miért ne lehetne ezt emberileg is kérni (és nem parancsolni) tőle?

Leroi 2010.11.21. 17:41:47

@hoel:
Ki tudja?
Mindenestere nem a mentőállomáson vesztegelt a mentő annyi ideig, az biztos.
Ha EZ bebizonyosodik, akkor van gáz.
Amíg bizonyítéka van arra, hogy közben más, életveszélyben lévő sürgős esetet látott el, reménytelen.

nana2 2010.11.21. 17:42:08

@Leroi: Gondoltam rá, de 5. emelet, szűk lift, vérzést csillapítani nem tudtuk, és nem gondoltam rá hogy perceken belül nem ér ki a mentő, infúzióval, gyógyszerekkel, tüdőérlelővel a babának, ne adj isten újraélesztő felszereléssel. A másik amire felhívták a figyelmünket, hogy az időn kívül a másik legnagyobb kockázati tényező a gravitáció. Ha segíteni nem tudtam, legalább ártani nem akartam. Mivel hívtuk őket, nem tudhattam melyik percben érkezik meg a segítség, így elindulni nem mertünk.

Leroi 2010.11.21. 17:45:41

@tildy:):
Ez így nagyon is helyénvaló, hisz emberek vagyunk.
Senkinek sem fenékig tejföl egy-egy napja, vannak magánéleti problémák is, amik rátelepednek az ember lelkére és ott szorongatják egész nap a torkát, ami kiütközik az arcára, megmutatkozik a beszédén, a mozdulatain...
Sokan leplezik, soknak nem sikerül.
Én minden nővér nyelvén megtanultam beszélni, olyan hosszú ideig dolgozom velük, hogy egy szavukból meg tudom állapítani, ha sántít náluk valami.
Ők pedig egy szavamból, ha nem tartok jónak bármit is.
Úgyhogy többé-kevésbé harmónikus a viszonyunk, jól együttműködünk és ennek a beteg sem látja soha kárát.

wekkew 2010.11.21. 17:48:07

@Rotoxis: Sajnos hiába jelentkeznek annyian ha nincs miből fizetni őket...

Leroi 2010.11.21. 17:49:52

@nana2:
Borzasztó kényszerhelyzet volt és pokoli várakozás a jövendő anyukának és jövendő nagymamának is...

Egy alkalommal egy pasi imbolygott az autóm előtt csontrészegen, pontosan a sávom közepén, aztán egyszerre fenékreült. Félrehúztam, addigra már keresztben feküdt az úton és az alkoholtól eszméletlen volt.
Az OMSZ-ot felhívtam és kéretlenül is esetkocsi jött ki, az onnan kb. egy kilométernyire levő mentőállomásról írd és mondd, 30 másodpercen belül, szirénázva.
Na ilyenkor nyílik ki a bicska az ember zsebében, hogy akkor a szülőnőhöz mért nem iylen gyorsan...

Leroi 2010.11.21. 17:51:31

@Ufóka:
Akkor készenléti Gripen szállítaná őket a Münchener Landeskrankenhaus-ba, gyerekek, V.I.P.-kórterembe, pár perc alatt...

hoel 2010.11.21. 17:52:55

@Leroi: A mentők ismeretében: egy úton lévő szállitókocsit irányitottak oda, hogy nézze meg, mi a szitu. Ők sose sietnek, odakanyarodtak, 30 perc. Segitséget hivtak, akkor ki tudja mi volt, de mire kiért az esetkocsi eltelt hosszabb idő. A ROKO meg bent állt az állomáson. Ez is egy lehetséges verzió.

Leroi 2010.11.21. 17:55:23

@hoel:
Ez akkor így masszívan támadható, az biztos...

Dr.laikus PhD 2010.11.21. 17:58:16

@Leroi:

Félre visz nagyon.
Mindketten meg tudják fizetni a világon bárhol az emberi ellátást.

Adót, járulékot azért fizetünk, hogy az életünk biztonságban legyen.
A dolguk ez lenne, de mások a prioritásaik.

Megint az atyafiság.
Mintha Mikszáth korában élnénk még mindig.

Leroi 2010.11.21. 18:04:16

@Dr.laikus PhD:
USA-beli történet.
Hazánkfia kiment a kinnt élő fiához látogatóba, valamelyik nagyvárosba és
útközben a fia autójában ülve szívinfarctust kapott.
A fia lóhalálában be az Emergency Hospital-ba, ki a papát az autóból és rohant be vele az ügyeletre.
Az első kérdés nem az volt, hogy mikor történt, hol és mit érez, volt-e már hasonló tünete, nem, nem.
Az első kérdés ez volt, hogy van-e biztosítása és ki fizeti ki az eü. ellátását.
Amíg a fia mindezt nem tisztázta, (és ez időbe telt) addig egy ujjal sem nyúltak hozzá.

Magyarországon az ilyesmi azért (még) ismeretlen...

Hatodéves 2010.11.21. 18:04:44

Amennyire én beleláttam ebbe (és ez nem sok, ezért nem biztos, hogy igazam van), azért a mentés-irányítást ki lehetne jobban is találni.

Például velünk volt, hogy X kórházba vittünk beteget, majd rövid szünet után másik esethez átmentünk Y kórházba a város másik végébe, és amikor Y esetet elláttuk és befejeztük, szóltak, hogy menjünk szállítani X kórházból valakit, pedig a szállítást már rég megkérték, akkor is amikor előtte ott jártunk.

Persze egy ilyen rendszert nagyon nehéz lehet összerakni, és akárhogy is, lesznek gyenge pontjai. Tényleg ismerni kellene az OMSZ pontos adatait (mikor érkezett be a riasztás, indult a kocsi stb).

Éjjel kettőkor nem tudom, mért értek ki ilyen sokára, leginkább úgy tudom elképzelni, hogy az elvileg legközelebbi kocsi(k) esetnél volt(ak), és a legközelebbi szabad kocsi pedig messze volt.

Sajnos egy lepényleválás az egyik legsúlyosabb szülészeti vészhelyzet, anya és magzat egyaránt életveszélyben van. Régen meghaltak benne mind a ketten. De ez persze ilyenkor nem vigasztalja az embert, és nem is mentség arra, ha valamilyen mulasztás történt.

Mindenesetre nagyon sajnálom, és remélem, hogy rendben lesz minden a babával.

Leroi 2010.11.21. 18:10:23

@nana2:
Én is jó egészséget kívánok a kismamának és a kisunokának is...

nana2 2010.11.21. 18:12:19

@Leroi: Köszönöm Mindegyikőtöknek !!! Holnap azért megy majd a levél is...

Dr.laikus PhD 2010.11.21. 18:12:38

@Leroi:

Az is marad reményeim szerint.

Kanadai módszerre az államnak nincsen pénze, de a szakma talán kiizzadja magából az alapellátás definícióját, aztán lehet kiegészítő biztosítást kötni.

Ja és valamelyik okostojásnak eszébe jut, hogy fokozatosan vezesse be, generációk alatt. Különben ez is összeomlik és működésképtelen lesz.

pakesz (törölt) 2010.11.21. 18:26:48

szerintem ha korrektul a diszpecserek elmondtak volna, hogy mikor tud menni a mento es hogy milyen akkor legalabb lett volna eselyuk hivni taxit, az valoszinu 5 percen belul ott lett volna...

Hatodéves 2010.11.21. 18:56:21

@pakesz:
Az a baj, hogy két különböző ember van erre: van, aki fogadja a hívást és ő tudtommal nem eü végzettségű, ami elég baj, és van az irányító, aki tapasztalt mentőtiszt/orvos. Amikor felveszik a hívást, nem tudnak semmit sem mondani.

Az irányító esetleg megtehette volna, hogy visszahívja a családot, hogy pontosabb információt szerezzen, és eldöntse, hogy milyen autó kell.

De ha meg csak a szállítókocsi (ha tényleg az volt, de az esetkocsin is tiszt szokott lenni és nem orvos) volt a közelben, akkor ez volt az egyetlen választás. Nem tudom :(

Leroi 2010.11.21. 19:01:57

Engem a 104-es hívószám túloldalán levő diszpécser szabályosan levizsgáztat tünettanból, ha mentővel akarok elszállíttatni kórházból kórházba valakit (mert ilyen is van, nem is egy esetben).
Szóval kőkeményen meg kell indokolnom és felelnem is kell a szállíttatásért.
Kevés a mentő, kevés a szakember, sok az eset.

Alap, hogy a valóságot kell bemondani, mert az ostor visszafele csattan a végén.

bloggerman77 2010.11.21. 19:07:00

Múltkor láttam, hogy egy kisebb panelházi lakástűzhöz riasztottak mentőkocsit, amire nem volt szükség, mert nem volt sérült.
Az oltás véget ért, a tűzoltók levonultak, a mentők meg...

Nos a mentők még ezután is ott lógatták a lábukat, beszélgettek, kávéztak-cigiztek, röhögcséltek, bementek a kis ABC-be vásárolni(!!)

Summa, summarum a tűzoltók levonulása után még fél órát ellébecolgattak.

Kb. ennyit a leterheltségről.

Leroi 2010.11.21. 19:10:35

@bloggerman77:
Nem volt hívásuk.
Az ügyeletes tűzoltó sem olt tüzet egész nap, úgy tudom.
Egy szendvics, egy kávé meg egy bláz nem a világ.

min 2010.11.21. 19:11:36

Bp-i mentősök....ehh.. akik nem találnak fel a Szabadság szoborhoz egy baleset kapcsán és fél órát keringenek a hegy körül... néha szánalmasak tudnak lenni függetlenül attól, hogy nagy szükség van rájuk.

Leroi 2010.11.21. 19:12:57

@min:
Szerintem régen le kellett vona onnan csapni azt a förmedvényt és kicserélni mondjuk egy gyönyörű ezredéves emlékműre.
Akkor feltaláltak volna.

Intizar 2010.11.21. 19:14:07

Veszélyeztetett terhes rossz mentőszolgálati kezelésénél nincs is jobb ürügy az otthon szülés ellen.

bloggerman77 2010.11.21. 19:15:55

@Leroi:

Akkor ne magyarázz itt a leterheltségről, ha ráérnek kávézgatni.

Nem az van inkább, hogy hamisan azt jelentik, h esetnél vannak, közben meg pihennek?

Leroi 2010.11.21. 19:16:51

@Intizar:
Komolyan nincs fogalmam, mi ennek az otthonszülés-sztorinak a lényege.
Azért van szülészeti kórházi osztály, hogy ki legyen használva a kapacitása, hozzáértő szakemberek kezébe kerüljön a szülőnő és az újszülött is, megfelelő kórházi háttérrel.

Leroi 2010.11.21. 19:17:51

@bloggerman77:
Már van GPS a kocsiban, nota bene...
Egy kávét te is megiszol a munkahelyeden szünetben, ne sajnáld már tőlük.

bloggerman77 2010.11.21. 19:19:24

@Leroi:

"Szerintem régen le kellett vona onnan csapni azt a förmedvényt és kicserélni mondjuk egy gyönyörű ezredéves emlékműre."

***

Haha, és még azt állítod, hogy a libsizás meg a páciensek származásának emlegetése az előző hsz--okban nem takar politikai szándékot.

Haha!

Leroi 2010.11.21. 19:25:17

Azonkívül amikor a munkásosztály épp jól megérdemelt békés álmát alussza éjjel a panellrengeteg mélyén, a mentős részeg romával verekszik a Szigony utcában, vérző gyomrot vagy oesophgiusvarixruptúrát lát el, gyomrot mos, narkóst éleszt újra, szívleállást reconvertál, akasztottat lélegeztet, szétvágott végtagokat és szétloccsant agyat, beleket szed össze a vasúti sínek mentén, stb.stb...
Nem egészen Pepsi-feeling az ő életük azért...

Leroi 2010.11.21. 19:26:10

@bloggerman77:
Hát ha neked ez tetszik, öregem, akkor részvétem.
Megnézted te azt közelről?

bakela 2010.11.21. 19:41:38

Cím: alany? állítmány?

A mentő sohasem késik.
Napszaktól, sürgősségtől függően, ha mexólal a csengő, 1-2-3-5 perc múlva kigurul a kapun.

Legföljebb nemvan.

-Mert a molnárhorváthshakterok akartak egy kis szeletet a téébéépéénzből a csókosoknak /profitérdekelt betegszállítás- az eredmény magáért beszél/, ezért az /addig/ méltán világhírű magyar mentésügy torkára tették a halefet.
-Mert hisztis, „panic” szindrómás p...nál van, és vizes törülközővel borogatják a homlokát.
-Mert átmenetileg hazánkban állomásozó strasbourgi menekültnél van, aznap 3x, mivel a tikleves jááj, dé sóós volt. A 104 ráadásul ingyen hívható. Egyébként délelőtt itt lopták ki a bikázógépet /defibrillátor/, és a dzsípíeszt-->
-Mert így esetleg eltévedt
dézsavűűűm van, hogy itt rágtátok a sz@rt, hogy deigenis a lumpen narkósalkoholistahomelessnek napi 10x is jáár
-Mert a sötét drájverek miatt szirénával is, ha araszol a forgalomban, meg elég gyakran fel is borítják.
-Mert unatkozó, aPhD-jüket író hordatagok azzal szórakoznak, hogy kihívják erre-arra.
-Mert a „defenziv medicina” /értsd: cave Ibrahimam/ szabályai szt. az alapellátás a sz@rt is mentővel küldözgeti a repceföldre.
KÜLÖNBEN MEG NE KAJABÁJJÁ BAMMEG: Méghogy nem volt benne orvos? A mentőorvos ritka, mint a fehér holló.
ÖRÜJJÉ, HOGY MÉG A KÓRHÁZBAN TALÁLTÁL! Pár év, és csak dr. Ábrahám, dr. Ádám. dr. „Magyar” álldogállnak a portán csodálkozó szemekkel, hogy hová-e lett a zaranytojást sz@ró tyúk?!

Egészségügyi „alap”képzéssel vízzel, meg cukorral küzdött az életéért?!?! Ja, kisdobos elsősegííjnyúlytó.
Könyörgök: HA EGYÉRTELMŰ, HOGY A DELIKVENS MŰTŐBE KERÜL, SE EGY KORTY ALOEFÖRSZTÖT, SE EGY FALAT BABAPISKÓTÁT NE ADJATOK NEKI!! Ezzel ugyanis életveszélyes altatási szövődménynek teszitek ki!

Kedves Posztoló!
Örülök, hogy lányodnak, és unokádnak SZERENCSÉJE volt, és hozzájutott a szaxerű ellátáshoz.
Szokni kell: egyre többen lesznek, akiknek nem lesz ilyen mázlijuk. /Igaz, egy ideig a hozzátartozók még egy kis „bánatpénzért” tarthatják a markukat, de majd az sem lesz./

Ha fentebb lenne 1-2 „mérnemviszikmá” tapír: Gugli: szállítási trauma → szörcs.

bakela 2010.11.21. 19:43:21

Mégegyx, hátha átmén:
Cím: alany? állítmány?

A mentő sohasem késik.
Napszaktól, sürgősségtől függően, ha mexólal a csengő, 1-2-3-5 perc múlva kigurul a kapun.

Legföljebb nemvan.

-Mert a molnárhorváthshakterok akartak egy kis szeletet a téébéépéénzből a csókosoknak /profitérdekelt betegszállítás- az eredmény magáért beszél/, ezért az /addig/ méltán világhírű magyar mentésügy torkára tették a halefet.
-Mert hisztis, „panic” szindrómás p...nál van, és vizes törülközővel borogatják a homlokát.
-Mert átmenetileg hazánkban állomásozó strasbourgi menekültnél van, aznap 3x, mivel a tikleves jááj, dé sóós volt. A 104 ráadásul ingyen hívható. Egyébként délelőtt itt lopták ki a bikázógépet /defibrillátor/, és a dzsípíeszt-->
-Mert így esetleg eltévedt
dézsavűűűm van, hogy itt rágtátok a sz@rt, hogy deigenis a lumpen narkósalkoholistahomelessnek napi 10x is jáár
-Mert a sötét drájverek miatt szirénával is, ha araszol a forgalomban, meg elég gyakran fel is borítják.
-Mert unatkozó, aPhD-jüket író hordatagok azzal szórakoznak, hogy kihívják erre-arra.
-Mert a „defenziv medicina” /értsd: cave Ibrahimam/ szabályai szt. az alapellátás a sz@rt is mentővel küldözgeti a repceföldre.
KÜLÖNBEN MEG NE KAJABÁJJÁ BAMMEG: Méghogy nem volt benne orvos? A mentőorvos ritka, mint a fehér holló.
ÖRÜJJÉ, HOGY MÉG A KÓRHÁZBAN TALÁLTÁL! Pár év, és csak dr. Ábrahám, dr. Ádám. dr. „Magyar” álldogállnak a portán csodálkozó szemekkel, hogy hová-e lett a zaranytojást sz@ró tyúk?!

Egészségügyi „alap”képzéssel vízzel, meg cukorral küzdött az életéért?!?! Ja, kisdobos elsősegííjnyúlytó.
Könyörgök: HA EGYÉRTELMŰ, HOGY A DELIKVENS MŰTŐBE KERÜL, SE EGY KORTY ALOEFÖRSZTÖT, SE EGY FALAT BABAPISKÓTÁT NE ADJATOK NEKI!! Ezzel ugyanis életveszélyes altatási szövődménynek teszitek ki!

Kedves Posztoló!
Örülök, hogy lányodnak, és unokádnak SZERENCSÉJE volt, és hozzájutott a szaxerű ellátáshoz.
Szokni kell: egyre többen lesznek, akiknek nem lesz ilyen mázlijuk. /Igaz, egy ideig a hozzátartozók még egy kis „bánatpénzért” tarthatják a markukat, de majd az sem lesz./

Ha fentebb lenne 1-2 „mérnemviszikmá” tapír: Gugli: szállítási trauma → szörcs.

Leroi 2010.11.21. 19:44:24

@bakela:
Bakker, bakela...:)))

Leroi 2010.11.21. 19:47:07

Ez a hozzászólás, bakela, megér egy kinyomtatást.
Print!

kvadrillio 2010.11.21. 19:50:16

És az EGÉSZSÉGÜGYE MINISZTER MIÉRT FELEL MANAPSÁG ?!

A SAJÁT VÁLLALKOZÁSAIÉRT ???!

És ezt a halál-reformot ki találta ki ? És mennyi pénzért ??

KI FELÜGYELI,ELLENŐRZI A MENTŐSÖK MUNKÁJÁT ???!!!

pakesz (törölt) 2010.11.21. 19:56:00

@bakela: kedves bakela...
egy kicsit ellentmondasos a gondolkodasod...
"-Mert a molnárhorváthshakterok akartak egy kis szeletet a téébéépéénzből a csókosoknak /profitérdekelt betegszállítás- az eredmény magáért beszél/,"
"-Mert a „defenziv medicina” /értsd: cave Ibrahimam/ szabályai szt. az alapellátás a sz@rt is mentővel küldözgeti a repceföldre."

ez a ketto velemenyem szerint pont ellentetes, azaz ez a ket megallapitas egyszerre nem lehet IGAZ

Hatodéves 2010.11.21. 19:59:34

@bloggerman77:
Ha úgy kávéznak, hogy lejelentik, hogy végeztek a helyszínen, csak beugranak az abc-be, az szerintem nem baj, mert akkor tudják őket riasztani. (Az ellenkezője nem tetszik, tudom sajnos, van erre is példa.)

Az a helyzet, hogy az ilyen szakmákban a leterheltség nem azt jelenti, hogy az emberek éjjel nappal dolgoznak, hanem azt, hogy ha pl. Pestlőrincen történik valami és az ottani kocsi esetnél van, akkor esetleg csak a Markó utcából tudnak kocsit küldeni.

Az a baj, hogy pl. vidéken tudtommal nincs rohamkocsi, és nagy körzetekre egy-egy esetkocsi van, és lehet, hogy órákat semmittesznek az egyik nap és nincs hívás. De ettől még olyan értelemben leterhelt a rendszer, hogyha éppen kint vannak valahol, és a "körzet" másik felében történik valami, akkor cseppet sem biztos, hogy van kocsi, ami fél órán belül odaér...

pakesz (törölt) 2010.11.21. 19:59:35

@kvadrillio: emlekszem amikor Hodmezovasarhelyen egy alkesz 60+ -os IQbajnokot nem sikerult ellatni, oszt meghalt, akkoriban Lazar Jancsika tomeggyilkos kialtott, pedig ez a ketto eset ossze nem hasonlithato!!!

zar116 2010.11.21. 20:01:37

Nálam leereszkedett volna a lila köd és valószínűleg tettlegesen bántalmaztam volna valamit/valakit. Más f**sságából veszélybe sodorni valakit, pláne egy meg nem született kisbabát, aki végképp nem tehet semmiről, az nem kóser. Aztán a hirtelen felindultság és a beszámíthatatlanság (ilyen helyzetben nem lehet józanul mérlegelni a tettek súlyát) enyhítő körülményként figyelembe vevődik.

kvadrillio 2010.11.21. 20:03:55

Azért azt még mindig nem akarom elfogadni, hogy a kapitalista eü. kialakítása, a profitérdekelt eü. magánvállalkozások kialakítása, elterjesztése az orvosok között, ilyen halál-posvány megjelenéséhez vezetett.
Az orvosok, ápolók már annyira asszimilálódtak ehhez a posványhoz, hogy miattuk egyre több a haláleset.
Magánvállalkozások, magánklinikák ezreit építették,alakították rövid idő alatt, a legpénzközpontúbb orvosok, tényleg hagyják majd a jelenlegi eü.irányítók meghalni a nem klinikákra vágyó betegeket ???!
Nem akarom elhinni, hogy az emberi faj ilyen aljassá vált az eü-ben !

A SZOCIALIZMUSBAN SOKKAL JOBBAN MŰKÖDÖTT AZ EGÉSZSÉGÜGY !

min 2010.11.21. 20:08:30

@Leroi: nem ezen van a hangsúly és nem kell idióta "nemzeti" faszságokat belevinni

pakesz (törölt) 2010.11.21. 20:12:00

@kvadrillio: azert nem ennyire durva a dolog
csak hat amikor nincsen szamonkeres es nincsen a kirugasnak elrettento ereje, akkor felszaporodnak az ilyen esetek bizonyos korzetekben
de a tudatos veszelyeztetes szerintem nem letezik...

azert van pl. nehany szakma sokkal jobban megfizetve halapenzugyileg mivel ott sok ido van tudatositani a betegben hogy fizetnie kell, ahol meg elet-halal kozott van a delikvens, ott az orvos nem tudja kihajtani a halapenzt

kvadrillio 2010.11.21. 20:17:02

Nagyjából 3 250 találat (0,23 másodperc)
Hirdetések

1.
Betegszállítás országosan
www.fonixmed.com/t_betegszallitas modern, légkondicionált, jól felszerelt mentőautókkal országosan
2.
Betegszállítás
vipambulance.hu/betegszallitas Megbízható szolgáltatás, 1 órán belül indulás, non-stop call center

jAHHH... HOGY EZEK A PROFITORIENTÁLT BETEGSZÁLLÍTÓK MIND LÉGKONDÍCIONÁLT MENTŐAUTÓVAL ÉS ORVOSOKKAL VANNAK ELLÁTVA A TÖBBI ROVÁSÁRA ???!!!

ERRE KÖLTÖTTÉK AZ EURÓ-MILLIÁRDOKAT ???!
ÉS KÖZBEN veszélyeztetett BETEGEK várják
A CAMMOGÓ NEM PROFITORIENTÁLT, LÉGKONDI ÉS ORVOS NÉLKÜLI LEROBBANT MENTŐAUTÓKAT ?????

ÍGY CSINÁLTÁK MEG ILLETÉKESÉK A NAGY-NAGY EGÉSZSÉGÜGYI REFORMJUKAT ???!

KÖSZÖNJÜK !

MOST MÁR ELMEHETNÉNEK EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL !!!

szabidoki 2010.11.21. 20:25:18

@pakesz: már miért ne lehetne igaz egyszerre a kettő?
@kvadrillio: való igaz, a cucilizmusban sokkal jobban működött sokminden - az izgága orvosok például nem tudtak külföldre menni dolgozni. Meg a finanszírozás is lényegesen jobb volt. Ettől még nem feltétlenül az a megoldás, hogy visszasírjuk a Kádár-korszakot. Esetleg meg lehetne próbálni korszerű egészségügyet kialakítani. Persze az sok pénzbe kerül, de fizetni senki nem akar...

szabidoki 2010.11.21. 20:26:32

@Hatodéves: rosszul tudod, minden megyében van egy rohamkocsi.

Hatodéves 2010.11.21. 20:27:09

@szabidoki:
Lehet, de nekem a mentősök mondták ezt, de lehet, hogy úgy értették, hogy a megyeszékhelyen van és a megye más részén nincs.

Leroi 2010.11.21. 20:34:44

Kedves Vörös Október Internacionalista Brigád, azaz a fentebb kommentelők egy jókora része...

Volt egszer egy vidám barakk itt, a közép-kelet-európai régióban, ahol minden de minden magyar úttörő megtanult együtt, egyszerre lépni, megtanulta, hogy van egy irány, amelyet követünk és van egy vezér, akire felnézünk.
A kohász bácsi elvtárs vasat öntött, a paraszt bácsi elvtárs dolgozott a téeszben, a doktor bácsi elvtárs rendelt az esztékában és gyógyított a kórházban, állambácsielvtárs pedig osztotta a kártyákat és a fizetést. Nem sokat, de eleget.
Hát körülbelül ez szűnt meg Gorbacsov tavariscs engedélyével 1989-90-ben, csak az irányt a rendszerváltó elvtársak nem Nyugat-Európa felé vették, hanem Amerika felé.
De a tájolás olyan volt, hogy Észak-Amerikát célozták meg és Közép-Amerikában kötöttek ki, annak is egy szegény banánköztársaságában.

A hibát tehát ne a "zegésségügyben" keressétek, elvtársak, hanem jó mélyen ássatok le az elmúlt évtizedek ugarában,
hátha leértek azokig a pondrókig, akiket ama rezsim kitermelt magából, és akik ma is ugyanúgy rágják az ország gyökereit, ahogy mindig is megszokták.

"Föl, föl, ti rabjai a földnek, föl, föl, te éhes proletár...!"

szabidoki 2010.11.21. 20:40:42

@Hatodéves: az igaz, hogy Mucsaröcsöge-külsőn nincs rohamkocsi, de azért nincs, mert nem lenne kihasználva.
Megyeszékhelyeken van, mert azok nagy városok, ott van hozzá feladat.
Mondjuk az aktuális tendecia épp az, hogy az eset/rohamszolgálatot felváltja az amerikai típusú paramedic-alapú ellátás, esetleg kiegészítve mentőorvosi kocsikkal.

Leroi 2010.11.21. 20:47:27

@min:
"Jóízlésre vall", hiába, a főváros egy jól látható pontján egy szovjet időket idéző csöcsös-faros, kinyújtózott barisnyát nézegetni.
Igaz, az osztrák sógoroknál is ott van Bécsben a szovjet emlékmű, a davajgitáros orosz komával a tetején...
Gondolom, nem a megerőszakolt többszázezer német nő jótékony adományaiból építették...

min 2010.11.21. 20:53:53

@Leroi: tudod szabadság szobor a neve de ha te ezredéveset akarsz akkor valami fél európát leigázó mindenkit megerőszakoló emléket kell feltenni oda mert ilyen volt a hódító magyar is. Ez nem a kuruc infó oldal.

Leroi 2010.11.21. 21:04:04

@min:
Nem tudom, hol tanultad a történelmet (Moszkva? Leningrád?), én sose hallottam, hogy fél Európa a mienk lett volna.
Egy-két perszonálúniós évtizedről Nagy-Lajos, Mátyás király és Báthory István idejéből, de arról, hogy hogy fél Európa és végigerőszakolás...

Erről nem hallottam, tisztelt /Ho Shi/ Min Elvtárs...

Leroi 2010.11.21. 21:06:14

Mellesleg ez ugyanúgy nem a Magyar Kommunista Párt agitprop-oldala sem, ezt azért én is megjegyezném...

Hatodéves 2010.11.21. 21:06:27

@szabidoki:
Hát igen. Nem lehet minden ház elé rohamkocsit állítani azzal, hogy hátha leáll valamelyik lakó szíve... Nyilván van egy határ, amit meg kell húzni, és mindig lesz olyan ember, aki megmenthető lett volna, ha több kocsi van, és korábban érnek oda.

Azt hogy ebben a konkrét esetben erről van-e szó, vagy valaki hibázott, vagy hogy milyen körülmények játszottak össze, azt nem fogjuk megtudni.

drpeti 2010.11.21. 21:56:34

@nana2: Csak egy kérdésem lenne. Ha az Örstől 2 percre laktok, akkor hogy a viharba kerültetek a klinikára?

bes3 2010.11.21. 22:24:20

@nana2: megkérdezhetem hogy pontosan milyen ellátásra volt szüksége a lányodnak a vérzést követôen? Kapott vért? Hány egység vért kapott?

dajan 2010.11.21. 23:05:24

@Leroi: Shalom, akkor az én vagyok!

Scala 2010.11.22. 00:38:08

@bakela: Jó lett nagyon! :-)))

TamásD 2010.11.22. 06:51:04

Én csak annyit tennék hozzá okulásként, hogy ha valaki otthon a kezét tördelve a mentőt várja, a műtétre váró súlyos beteget ne itassa vízzel és ne etesse szőlőcukorral (mert vagy ezzel is tolja a műtétet, vagy ha annyira súlyos, akkor megoperálják teli hassal is, de könnyen aspirál, és aztán károghat).

Leroi 2010.11.22. 07:00:05

@dajan:
Shalom, boker tov, Dayan...:)

kata63 2010.11.22. 07:36:34

..ugyanez, velem, 28 hetesen.... mentőket saját magam hívom, mondok, levált lepény, súlyos vérzés, jöjjenek (Bp, belső kerület)... 25 perc múlva újabb telefon... "ja, komolyan kimenjünk...?"...ekkor mondjuk tényleg kijöttek, én vértócsában feküdtem...a baba nem maradt életben, de ez a koraszülés eredménye volt.
Ha várható, hogy baj lesz, tartalékoljunk kis pénzt, és azonnal hívjunk taxit, lehetőleg ismerőst.

Kísérletinyúl 2010.11.22. 07:40:32

kedves Levélíró!
az én fiam pontosan ugyanígy született
több,mint egy óra volt,míg a kórházba értünk és ott orvost találtunk
szintén majdnem elvéreztem és a gyerek halva született,akire azt mondta a főorvos,hogy "ebből gyerek nem lesz"
az önöknél is nagy szerencse,hogy a vér kifelé távozott,mert lehetett volna belső vérzés is,ahogy nálunk is volt ilyen a családban és ott a baba megfulladt
szóval ez bizalomra ad okot
az én fiamat 3 éves koráig epilepsziával kezelték és fejlesztő tornára hordtuk
most 4 éves,már nem epilepsziás és semmi nyoma nincs az átélteknek!
lett belőle gyerek!!
sok hitet és kitartást kívánok önöknek,mert vannak csodák,én megtapasztaltam!

nana2 2010.11.22. 07:49:33

@drpeti: A SOTE 2-re vitték, mert ott van az egyik legjobban felszerelt PIC Budapesten, (elsődleges indok) valamint ott van a kezelőorvosa, akit a szülés előtt 6 héttel keresett meg, mert a körzeti SZTK és kórház nem vette komolyan az előzetes vérezgetéseket. Így lett egyáltalán előírva a szigorú fekvés is, és délután döntés született volna végre a befekvésről.

nana2 2010.11.22. 08:08:48

@TamásD: Köszönöm a jótanácsot, a vérveszteséget próbáltam csak pótolni....

nana2 2010.11.22. 08:10:54

@Kísérletinyúl: Köszönjük szépen a jókívánságokat és a bíztató híreket !!!!

nana2 2010.11.22. 08:12:17

@bes3: Kapott vért, megnézem majd a zárójelentésben hogy hány egységet.

DenisaM 2010.11.22. 09:39:54

@Irise: Mond tudsz olvasni? Értelmezed is? Világosan leírja a nagymama, hogy végig a terhesség alatt VESZÉLYEZTETETT volt! Ergó, abszolult semmi köze az otthonszüléshez, amit szigorúan egészséges, problémamentes szülésekkor vállalnak be a bábák! Mellesleg unokanővérem a 3. gyerekét otthon szülte. Nem direkt, csak nem volt közlekedés, mert tanyán élt. Érdekes, semmi bajuk nem lett! Pedig még bába sem volt velük!

formed 2010.11.22. 14:00:26

Nem tudom, ki írta már, hogy "hamisan azt jelentik, hogy esetnél vannak...", de ez egy baromság. Az esetet ugyanis a kp-i irányítócsoport adja ki a mentőegységnek, akiknek mindent vissza kell jelenteni, tehát az ICS-nak nem lehet azt mondani, hogy esetnél vagyunk, mert ők tudják meg legelőször, ha eset van:-)
Olyan előfordul, hogy úton lévő mentőautótól közvetlenül kérnek segítséget, pl. előttük a zebrán elájul valaki, de ilyenkor is még az ellátás megkezdése előtt (!) szólni kell az irányítónak, pl. leintettek minket, hamarosan visszaszólunk...

Neduddgi 2010.11.22. 15:47:40

@Leroi: "Na ilyenkor nyílik ki a bicska az ember zsebében, hogy akkor a szülőnőhöz mért nem iylen gyorsan... "

Pl. mert a közelben lévő egység épp egy alkoholtól eszméletlen, úton keresztben fekvőt lát el és szállít detoxba. Ami adott esetben a város másik végében van. Ha 5 mentőhívásból 2 valóban beteget találsz, már nagyon jó napod van. Csak a másik 3 esetében pl. lehet, hogy valaki tényleg beteg nagyon várja már azt a kocsit. Szóval ha már bicskanyitogatás, akkor nálam inkább az nyitogatja, hogy a detoxtaxi is "ingyé van".

Irise 2010.11.22. 23:48:55

@DenisaM: Vegyel be valamit,mondjuk a kapat,mint a tanyan otthonszulo testvered.
Darwin nem teved,eljen a termeszetes szelekcio. Csak a gyermekeiteket sajnalom,mert ok nem tehetnek semmirol.

Veg_ 2010.11.23. 06:30:55

@bakela: Marha vagy. Általában nem is altatnak császárnál, hanem érzéstelenitenek, tehát altatási szövődményről nem beszélhetsz. Ha mégis altatnak, akkor se lesz senkinek se baja egy pohár viztől és némi szőlőcukortól, ha tényleg ennyi, mert akkor minden altatott, szülés közben kialakult, váratlan csaszinál gond lenne.
Az aloe fisrttől tuti nem lesz, ugyanis az egy spray, amit sebekre, gyulladt torokra és hasonlókra szoktak fujni (mondjuk ha szülés elött megvágta az ujját egy darab papirral, és vérzik, mert belsőleg ugye nem tudják használni a spriccniflakont). Tehát ha árt az altatásnak, felfedezted a spanyolviaszt: senki se használjon dezodort vagy szájsprayt test- és szájszag ellen, mert még altatási szövődményt okoz... Röhög a májam.

kvadrillio 2010.11.23. 09:49:07

@szabidoki: bocsánat , de korszerű egészségügy létezik.....a magánklinikákon !

ezek kialakítására igen sok vissza nem térítendő támogatást vehettek fel az erre pályázók !!!

Csakhogy kicsi országunkban nagyon sokan ezt a "belépőt" még...sokáig nem fogják tudni kifizetni !

DenisaM 2010.11.23. 10:02:38

@Irise: Szerencsére olvasni sem tudsz, meg értelmezni sem. Igazán nem sajnállak, de látom a funkcionális analfabétizmus erősen terjed...
Egyrészt UNOKAtestvérről volt szó. Másrészt az én gyerekem kórházban született, főleg mert meg sem fordult a lehetőség a fejemben egészségügyi okok miatt, hogy otthon szülhetnék, pedig az budapesten volt.
A posztra visszatérve, ott lett elszúrva a dolog, amikor az orvosa nem utalta be az anyukát a kórházba, felügyelet alá. Ilyen egészségügyi előzmények után, normálisabb orvosok rögtön beutalják a kismamát a terhespatológiára. Még örülhet is, hogy mindketten élnek!

Scala 2010.11.23. 13:12:08

@DenisaM: általam érthetetlen ok miatt nem volt választott orvosa, pedig első babája, csak SzTK. Anyuka leírja, (nana2 nick alatt), hogy nem sokkal az eset előtt lett választott orvos, klinikán dolgozó szakorvos, az másnap este (aznap este?) akarta befektetni. Az egész tényleg ott kezdődik, hogy egy budapesti nő 33 évesen, első gyerekkel veszélyeztetettként miért nem fogadott orvossal hordja ki a magzatot.

Otthonszülés, Csermely Gyula:
www.medical-center.hu/article.aspx?a=188&c=6&lang=hun&title=meg_egyszer_az_otthonszulesrol&FromMail=claudia.fonal@index.hu&Newsletter=520280a4-338f-40ec-b6be-a259c5116d35

" Hiszek abban, hogy a szülésnél segédkező bába és orvos feladata az, hogy szakmai tudásával támogassa a kismamát terveiben egészen addig, amíg az anya és magzat érdeke is ezt követeli meg. Számomra a legérdekesebb felismerés az, hogy az otthonszülés nem elsősorban a helyszín, hanem az ehhez társított „beavatkozásoktól mentes szülés” iránti vágyból ered...

(...) Nem hiszek abban, hogy létezik bábai és szülészi modell. A szülést egy széles útnak képzelem el, amelyen a szakma szabályai szerint haladjunk úgy, hogy figyelembe vesszük, a szülő nő hogyan kíván életet adni gyermekének. Aktív segítséget vagy inkább passzivitást vár el, kinek a kezét szeretné fogni vajúdás közben, csak a maga erejére hagyatkozik, vagy fájdalomcsillapítást kér, milyen pozícióban szeretne vajúdni és még sorolhatnánk. Ma már a szülő nők határozott elképzelésekkel rendelkeznek arról, milyen szülést szeretnének, fontos, hogy a terhesgondozás során ezt megbeszéljék, az orvos tudja és érezze, mivel tudja leginkább segíteni a leendő édesanyát gyermeke születésekor. Abban hiszek, hogy a szülésnél segédkező bába és orvos feladata az, hogy szakmai tudásával támogassa a kismamát terveiben egészen addig, amíg az anya, magzat érdeke is ezt követeli meg.

Az otthonszüléssel kapcsolatban a leginkább vitatott pont a biztonság kérdése. Az otthoni szülést ellenzők vagy az azt igazán nem támogatók – ezek közé tartozom én is - fő érve az, hogy az otthonszülés veszélyesebb, mint a kórházi. A tudományos felmérések elég eltérő eredményeket hoznak, amely magyarázata annak, hogy miért hivatkozhat mindkét oldal olyan statisztikai adatra, amellyel a véleményét támasztja alá. Készült azonban 2010 júliusában egy átfogó tudományos elemzés*, amely szerte a világban a témával kapcsolatos kutatásokat összefoglalóan vizsgálta. Az eredmény az újszülött biztonságának kérdésében egyértelműen a kórházi szülés felé dönti a mérleget. A tudományos munka szerint a legkörültekintőbben működő otthonszülési rendszerekben is a szülés során bekövetkező magzati-újszülött halálozás háromszorosa a kórházinak.

Személyes tapasztalatom is ebbe az irányba mutat. Az István Kórház orvosaként találkoztam olyan esetekkel, amelyek az otthoni szülés – megítélésem szerinti - túlzott erőltetése miatt egy kockázatosabb és nehezebb kórházi ellátást tettek szükségessé a bekerülő szülő nőknél. A tudomány és a szakmai tapasztalat alapján én azon a véleményen vagyok, hogy a legnagyobb biztonságban a kórházi szülésnél van az anya és gyermeke, az otthonszülés esetében a kisbaba már a születése pillanatában átéli élete első esélyegyenlőtlenségét.

A vágyat azonban, amelyet az otthonszüléssel szimpatizálók éreznek, komolyan kell venni, és nem csak azért mert ez alkotmányos joguk. Körvonalazódik egy jó kompromisszumos megoldás, amikor a szülészettől teljesen független, de a kórháztömbön belüli születésházak üzemelnek, ahol nem orvosi, hanem csak bábai közreműködéssel zajlanak a szülések. Az ezt választó kismamák csak magzati vagy anyai vészhelyzetben kerülnek át a kórházba. Ilyen megoldásnál, baj esetén a segítség olyan közel van, mintha kórházi szülőszobán lenne a kismama.

Dr. Csermely Gyula
szülész-nőgyógyász szakorvos

*A hivatkozott tanulmány: Wax JR, Lucas FL, Lamont M, et al. Maternal and newborn outcomes in planned home birth vs planned hospital births: a metaanalysis. Am J Obstet Gynecol 2010;203:243.e1-8. A tanulmány kivonata elolvasható itt."

@Irise: érdekes hozzászólás, nem mondom... Grat.

Irise 2010.11.23. 14:09:44

@DenisaM: draga szivem,sehiol nem mondtam,hogy aposzt iroja otthon akart szulni,meg irgumburgum. Azt mondtam,hogy ez a poszt talan ellehetetlenitene felelotlen egyedeket (akikbol van boven). Nekem tenyleg tokmindegy,hogy uncsitesod volt, vagy tesod, nem erdekel.

@Scala: o,ne adjuk elo a meglepodottet. ha valaki igy szol hozzam ,akkor az kap a buksira.

DenisaM 2010.11.25. 09:03:21

@Irise: Hát, ha belegondolok, milyen szép a kórházi szülésekkor és utána elhalálozó anyák és csecsemők száma, nem biztos, hogy az otthonszülő a felelőtlen :D

DenisaM 2010.11.25. 09:04:58

Mindentől függetlenül, veszélyeztetett kismamának kórházban és főleg szakfelügyelet alatt a helye! Pont azért, mert benne van a fogalom nevében: VESZÉLYEZTETETT!

bes3 2010.11.28. 14:35:02

@kvadrillio: mégis milyen magánklinikán van korszerû szülészet?
csak kérdezem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása