Megkérdezték a férjemet, hogy engem akar, vagy a gyereket

2010.10.05. 06:00

Veszélyeztetett terhes voltam. Volt egy kisfiam, most kislányt vártunk. Elég problémásan indult a terhesség, vérzés, nyitott méhszáj, stb. Kórházban is voltam közben, majd betegállományban. Szinte végig nyitott volt a méhszáj, nagyon oda kellett figyelni. 7 és fél hónapos terhesen felülvizsgálatra kellett mennem, jogos-e betegállomány, - ahol annyit kérdeztek, mit dolgozok?

 


Titkárnő voltam éppen. Ki is írtak, mehetek dolgozni, hiszen ez "könnyű" munka, meg hát elég sokat voltam már betegállományban - bár megállapították, hogy továbbra is nyitott volt a méhszáj...

Első munkanapomon nem volt jó a lift, én meg ugye a 4-ik emeleten dolgoztam... Fellépcsőztem... Azután fél emeletre le, ott volt a postázó, majd vissza a 4-ik emeletre, majd ebészünet le és ismét fel... Fél 3-kor megkezdődtek a szülési fájadalmak...


A kislány haránt fekvéses volt. Megkérdezték a férjemet, hogy engem akar, vagy a gyereket? Ő engem választott (nem szép, de azóta sem tudtam megbocsájtani). Több hasi műtétem volt, ezért nem vállalták a császárt. A kislányt úgy húzkodták ki belőlem. 1 óra múlva meghalt... A zárójelentésbe azt írták, vetélés... No, de 7 és fél hónaposan??? Valószínűleg így nem rontottam annyira a statisztikát... Soha nem tudom elfelejteni, már akkor szerettem, amikor ott mocorgott, rúgdosodott, mocorgott bennem... Utána nagyon beteg voltam, soha többé nem lettem terhes, nem várhattam újra kisbabát...


Fogadott orvosom annyit mondott, hogy miért nem mentem azonnal a felülvizsgálat után hozzá. Azt gondoltam, akik ott vannak, azért vannak, mert értik, tudják, szeretik a szakmájukat és nem azt gondolják, hogy minden kismama táppénz csaló...

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2010.10.05. 13:11:33

@Sorelle: nem tudjuk mikor történt, rákosi idejében ez bizony simán megtörténhetett, és akkor a műtéti kockázat is igencsak nagy volt, nem mint ma

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 13:13:19

@Polifémosz:

Hála Neked, ha Te nem így csinálod.

Menni kell felülvizsgálatra, várni sokat, aztán a kutyanyelvet elküldeni a munkáltatónak és a megfelelő idő után a főorvosi vizsgálatra is el kell menni.

Saját kis munkatársam példája nem is oly régen.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.10.05. 13:17:10

ez nem lehet igaz. ugye nem is igaz?
ha mégis, akkor nem tudom mit mondjak. ilyen választásnak nem szabadna lennie, ma, itt és most

cenzorilla 2010.10.05. 13:24:40

Kérek mindenkit, hogy a posztolót se csendesen, se kiabálva ne hibáztassátok.

Ott és akkor történt vele ami történt.

Ennyit tudunk amit a posztban leírt.

Törölni fogok mindenkit aki nem tartja tiszteletben az érzéseit!

maria_bloghu 2010.10.05. 13:27:25

@cenzorilla:

Gratulálok, Cenzorilla!

Glitetres animgif angyalkákat nem akarsz beszúrni a posztba, hogy nagyobb legyen a meghatódás?

maria_bloghu 2010.10.05. 13:32:10

@ehja:

Mint korábban már írtam, és a rendkívül népszerű Cenzorella törölte, nem vagyok a szivikéd.

A posztoló meg maga tehet arról, hogy hét hónapos terhesen nem maradt otthon, hanem lépcsőt mászott.

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 13:32:10

@adamantium:

Nem tudom, de meddig lehet feltételezni, hogy a gyerek befordul?
Egy hetedik hónapban lévő magzat már túl nagy, hogy ne műtsék meg.

Ez egy nagyon hirtelen döntés kellett, hogy legyen - írja is, hogy megindult a spontán szülés - talán az apát ezért kérdezték.

Ha műtétek miatt nem lehet császár, akkor egy hüvelyi szülés nem okoz nagyobb bajt?

Sorelle 2010.10.05. 13:34:30

@Mantlesorrow:
Nem, ez a történet nem igaz.

maria_bloghu 2010.10.05. 13:36:32

@cenzorilla:

Aha, kezdem érteni.

A posztolót nem szabad hibáztatni, akkor sem, ha valamelyik kommentező hibásnak tartja.

Ellenben gondolom, kötelező elem szidni ezen a blogon az orvosokat, és a poszt tartalmából adódóan a férjet is.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.10.05. 13:38:47

Csatlakozva a részvétteli kórushoz, annyit hadd mondjak halkan, hogy tapasztalatom szerint felülvizsgáló orvos/főorvos abból lesz, aki túl hülye/lusta ahhoz, hogy gyógyítson.

ehja 2010.10.05. 13:44:37

@maria_bloghu: Ja édes szivikém... Ha meg nem megy dolgozni akkor joggal rúghatják ki mert a felülvizsgáló alkalmasnak találta. Az is az posztoló döntése ugye? Ha van rajta sapka azért ha nincs azért hibás.

Gondolta a szerencsétlen posztoló, hogy a felülvizsgáló is orvos. Persze az, de valószínűleg van neki egy kvótája, hogy hány potenciális táppénzcsalótól kell megmentenie az országot.

adamantium 2010.10.05. 13:48:15

@Dr.laikus PhD: a császármetszés a gyermek érdekeit szolgálja, ritka az amikor az anya érdekei miatt császároznak. ha nem cél megmenteni a gyereket akkor a hüvelyi szülés a preferált mert a védendő anyának az kisebb kockázat.
régebben a gyermek helyzetét kézi vizsgálattal állapították meg, ma egy gyors UH és megvan. a farfekvés sem abszolút indikációja a császárnak de mindenesetre készen kell lenni rá.
ha régi szülészeti tankönyveket olvasol ott le van részletezve hogyan kell benyúlni és megforgatni a gyereket, vagy ha téraránytalanság állt fenn akkor hogyan darabolták fel a gyereket, hogy ki lehessen szedni és megmenteni az anyát, tehát mindig az anya volt az első.
én annak idején láttam egy nőt aki azzal jött be, hogy nem mozog a gyerek, Uh kiderült, hogy sajna a köldökzsinór rátekeredett a nyakára és meghalt a gyerek, megszülették a nővel, nem császározták meg azzal, hogy így jobb az anyának

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 13:50:09

@ehja:

Fölösleges ebbe belemenni.
Történetesen ez az állapot szerintem nem kvóta kérdése.
Kétségtelenül van a betegségeknek egy optimális gyógyulási ideje.
Felülvizsgáló főorvos, idős öreg, vagy Dr.Morcz által vázolt doktor.
Nézi a papírokat, ránéz a betegre, ha elég rózsás az orcája akkor jó, ha nem akkor még tovább küldi, de nem ő dönt.

Posztolót meg hibáztatni bármiért is botorság. Elég nagy a fájdalma az is feldolgozatlan. szakemberre van szüksége.

énis 2010.10.05. 13:50:45

az mindig érdekelt, hogy ha valaki a gyerekéről beszél, miért nem azt mondja, hogy "kislányom" vagy "kisfiam", ez nekem rendszeresen feltűnik, hogy annyit mond, kislány, vagy kisfiú a saját gyerekére...akkor ott nincs kötődés véleményem szerint.

ehja 2010.10.05. 13:54:12

@Dr.laikus PhD: Nem hibáztattam a posztolót. Mária volt aki hibáztatta. El kellene olvasni az előzményeket is. Én kifejezetten úgy gondolom, hogy pl. ha egy orvos valakit alkalmasnak talál eü. szempontból valamire aki aztán látványosan majdnem belehal az "alkalmasságba" akkor ennek szakmai, büntetőjogi és kártérítési felelősségét viselje az orvos. Magyarul legyen garancia az orvos által végzett tevékenységre is.

maria_bloghu 2010.10.05. 13:54:41

@ehja:

Le merném fogadni, hogy te vagy Despota másik blogjáról a tragikus hirtelenséggel eltűnt "Mothe"... :)

maria_bloghu 2010.10.05. 13:57:35

Cenzorella, légy szíves, ne töröld a hsz-aimat, amit Mothe kartársnak címzek.

Kösz.

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 13:58:09

@adamantium:

Ja igen, persze, a XVIII-XIX. század fogós szülései.

Van ilyen metszet gyűjtemény itthon, még könyv is. :))

ehja 2010.10.05. 13:58:37

@maria_bloghu: Hát nem vagyok az. Csak éppen unatkozom.

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 13:59:27

@ehja:

Bocs!
Neked írtam, hogy más is értsen belőle. :))

adamantium 2010.10.05. 14:00:42

@Dr.laikus PhD: nem kell annyira visszamenni, egy császármetszés még a XX század leső felében sem volt kockázatmentes

cenzorilla 2010.10.05. 14:01:09

@maria_bloghu:

Magánban veszekedjetek ha kérhetem. :)

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 14:06:23

@énis:

Tájanként változik.

Falun szokás a gyerekekről így beszélni, hogy a kislány így, vagy úgy, vagy a fiú csinált már megint valamit.

Ha több van, akkor a Mari lyány, vagy a Pisti fiú.

mérien 2010.10.05. 14:07:35

Én úgy tudom, hogy kérdés nélkül az anyát mentik, tehát az orvos kérdése nagyon-nagyon etikátlan.
Őszinte részvétem. Nem kell mondani, tudom, de azért Szeresd nagyon a férjedet s gyermekedet. Kívánom, hogy fel tudd dolgozni a történteket, elfelejteni úgy sem lehet.

Frucsasz 2010.10.05. 14:13:02

Én is sajnálom a posztolót. De tényleg nem szép, hogy a férjét hibáztatja a döntésért. Bele kell gondolni, hogy haa férj a babát választja, akkor ott marad egy újszülöttel, akit el kell valahogy látni, gyászolva, egyedül, és lehet, hogy magában keserűséget érezne a gyereke iránt, hiszen az ő szemszögéből az a gyerek ölte meg az ő szeretett feleségét. Míg, ha a feleségét választja, akkor ki tudja, lehet, hogy lesz még gyerek. (Sajnos itt pont nem áll fenn ez az esély.)

Tényleg nagyon szomorú, de ez volt a lehető legjobb és legracionálisabb döntés. Csoda, hogy egyáltalán megfordult az orvos fejében a másik eshetőség...

lapos a Föld 2010.10.05. 14:16:27

"Ő engem választott (nem szép, de azóta sem tudtam megbocsájtani)." Tragikus történet, a tragédia miatt gondolom, mindenki megérti ezt, de inkább fordulj pszichológushoz, mert a férjed helyesen döntött, és gondolom mély sebeket is ejtett rajta. Nekem volt veszélyeztetett terhes ismerősöm, ő még az ágyból sem kelt ki, nemhogy a 4-re ment volna fel gyalog. Szóval ne a férjedet okold azért, mert szeretsz áldozat lenni. Én szülők nélkül nőttem fel, borzasztó érzés ez gyerekként, nem lehet olyan a gondolkodásod, hogy a saját szenvedésedet helyezed előtérbe ahelyett, hogy örülnél: egy másik gyermek anyja lehetsz és nem két gyerek sír az anyja után.

Mikrobi 2010.10.05. 14:17:44

Őszinte részvétem!
7,5 hónaps magzat bizony nem szokott vetélődni, az már szülés, ha halva szülés is. De tegyük hozzá, az egynapos zigóta is meghal, még ha szakmailag nem is így mondják. Már az is élet!

adamantium 2010.10.05. 14:31:20

@mérien: már leírtam, te vagy az etikátlan ha ilyet feltételeztél, vannak vallási közösségek ahol pont fordítva van, a gyermek elvétele halálos bűn, ha az anya meg meghal császár közben és a gyermek megmarad akkor az óriási hőstett, tehát a kérdés abszolút indokolt és kötelező, annak ellenére, hogy az orvos tudja mit csinál, csak előtte megbizonyosodik, hogy mi vár rá

fumerin 2010.10.05. 14:37:06

Őszinte részvétem!

Ebbe bele gondolni sem könnyű, még laikusnak sem.

Ami nekem is furcsa, ha nekem benne van a "kiskönyvemben", hogy veszélyeztetett terhes, azt nem törlik ki onnan, hanem fokozott elővigyázatossággal követik a terhességet egészen a szülésig.

A kórházból pedig ilyen esetben úgy engednek ki, hogy alá kell írni, saját felelősségre távozok.

Hatodéves 2010.10.05. 14:39:58

Ha egy ilyen helyzet után egy nő haragszik a férjére, akkor az nem azért van, mert jellemtelen vagy buta vagy bármi.

Hanem így reagál a traumára, és valószínűleg nem tudatos a haragja, sőt szégyelli is magát miatta, de attól még így érzi.

Az, hogy kimondja ezt az érzést, az első lépés a feldolgozás felé. Sőt, a legjobb lenne, ha a férjének is kimondaná, és egy szakemberrel együtt meg tudnák beszélni, mert úgyis ott van közöttük a feszültség, és annál rosszabb, minél kevésbé néznek vele szembe.

Celtic 2010.10.05. 14:55:03

@Sorelle: Az elso kettore csak igent tudok mondani. 40 folott vagyunk, az elso gyerek jott (tobb mar nem is lesz :( ), baratnomnek kinyilt a mehszaja, korhazban fekudt 1-1,5 honapot. Gyilkos idok voltak. Bevarrtak volna, csak volt egy hulvelyi fertozese, ami miatt nem lehetett. Mire megjott a laboreredmeny, addigra meg megindult ki a gyerek...Hat honaposan, 740 grammal. Most masfel eves es (lany letere) kis vasgyuro, eleven, erdelkodo orokmozgo, de az elso hetekben 2 ml tejet kapott etkezesenkent es antibiotikumot (merthogy baratnom fertozese a gyereknel tudogyulladast okozott)

Szoval senkinek eszebe se jutott visszakuldeni dolgozni, felallni se engedtek az agybol.

Engem nem kerdeztek, hoyg mit akarok, amikor megindult a gyerek, kivettek csaszarral (holott elotte harom nappal meg a mehszajat akartak bevarrni).

Leroi 2010.10.05. 15:05:12

A poszt zűrzavarából csak egy dolog nem világlik ki logikusan: az anyát gondozó nőgyógyász kezdettől fogva fel kellett volna világosítania őt arról, hogy NEM lehet császármetszést végezni (a "sok hasi műtét miatt"?) és hogy ez magzatfekvési problémák esetén mivel járhat. Másrészt abban az esetben, ha NEM császárolható az anya, hogy engedték a terhességet kifejlődni (remélték, hogy per vias naturales megszületik,komplikációmentesen a baba?), másszóval tudatosan kockáztattak?

És ötvenedszerre is: a férj sohasem jogosult DÖNTENI az egyik vagy másik élet vonatkozásában, ez egy nagy mese. Ilyen kérdés sosem merülhet föl, mindig az anya élete az elsőrendű ebben az esetben.

Leroi 2010.10.05. 15:08:01

@El Visco Stello:
Bocs, de ilyen kérdés sosem merül fel, az orvosnak is kell tudnia, hogy mi a TÖRVÉNYES, másszóval miért felel (büntető)jogilag: elsősorban az anya életéért, ezt bármelyik törvényszéki orvostani jegyzetben elolvashatjuk. Minden,amit ehhez hozzátettek, a képzelet szüleménye.

Viktus 2010.10.05. 15:12:35

Ez Magyarország ... persze, ha nem idén barnult lett volna az illető mereszthetné otthon semmiféle veszélyeztetés nélkül.

mérien 2010.10.05. 15:12:54

@adamantium: Az, hogy Te indokoltnak látod az ominózus kérdést, mert tartozol egy szektához, az egy dolog.
De hogy kötelező, ahogy fogalmazol?...
Nem vitatkozom, ez az, amikor felesleges.
Írhatsz nyugodtan, ahogy a moderátor mondaná: ne itt vitatkozzunk, tehát részemről lezártam. S valóban a történtek tragédiája a lényeg, kár, hogy provokációra adtam okot, nem való ide.

lac64 2010.10.05. 15:24:46

A betegek jogairól szóló link (Semmelweis egyetem honlapján található):

www.sote.hu/intezetek/info/?inst_id=29&page_id=15

Pár dolgot azért kiemelnék:
'A törvényi elôírásból következik, hogy a beteg minden testi - lelki ártalmának (betegségének, kóros állapotának) kezelését (megelôzését, megszüntetését, javítását) - a pontosan meghatározott jogszabályi kivételekkel - az érdekelt egyetértô beleegyezésével szükséges elvégezni ahhoz, hogy bármely lehetséges jogi felelôsség e tetintetben kizárható legyen."
"A beteg megfelelô tájékoztatás után dönt saját gyógykezelésérôl és ezáltal választ a rendelkezésre álló terápiák között is. A beteg a gyógykezelés befejezéséig egyetértését bármikor visszavonhatja, illetôleg megváltoztathatja. A kezelôorvos kötelessége ilyen esetben, hogy a beteg megváltoztatott akaratának kockázatát és következményeit részletesen ismertesse."
"A páciens hozzájárulásának hiányában a beteg beleegyezéséhez kötött beavatkozások közül szakmai vétség megalapozása nélkül csak olyan kezelés végezhetô el, amely hirtelen fellépett, közvetlen életveszély elhárítását szolgálja."
"A cselekvôképtelen, illetôleg korlátozottan cselekvôképes betegek gyógykezelésénél, amennyiben törvényes képviselô nincs, nem nyilatkoztatható, vagy a nyilatkozat tételt megtagadja, az e rendeletben hozzátartozóként meghatározott bármely más személy nyilatkozata az irányadó.
Hatályos jogszabályaink nem zárják ki annak a lehetôségét sem, hogy a sorrendben elôbb álló hozzátartozó elutasító nyilatkoztata ellenére a késôbb említett hozzátartozó beleegyezésével a beavatkozás jogszerûen elvégezhetô legyen."

Ez egy másik honlapon szerepel: A hozzátartozók sorrendje: a beteg törvényes képviselője, ennek hiányában a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes házastársa vagy élettársa, ennek hiányában gyermeke, ennek hiányában szülője, ennek hiányában testvére, ennek hiányában nagyszülője, ennek hiányában unokája

fumerin 2010.10.05. 15:26:10

Most sokan, látom, az orvosokat hibáztatják, írtam, laikus vagyok!

Aki még nem járt a terhességi patológián (ritka ronda név rá), annak elképzelése sincs arról, hogy miről szól.

Sem most, sem 13 éve nem engedték haza azokat, akiknek felmerült a koraszülés leghalványabb gyanúja is!

Viszont az orvos nem gyámja a felnőtt nőnek, aki szabadon dönthet, mert neki joga van, a saját és a gyermeke sorsáról. Csupán aláírja a saját felelősség részt.

A döntés nem könnyű, mert otthon már vár egy gyermek, munka, de a mérleg nyelvét mindenki maga dönti el.

Ebben az esetben az anya döntött rosszul, mert neki joga lett volna a kórházi kezelésre, meg olvasom, hogy saját orvosa is volt, aki nem azért van, mert neki kell adni a hálapénzt, hanem azért, mert behatóbban lát bele az esetleges anomáliákba, kórtörténetbe.

És persze megint az orvos a hibás, meg az egészségügy meg mindenki, csak saját magunk nem...

Na ettől magyaros, nem az orvosainktól!

szubjektiv 2010.10.05. 15:34:06

"Megkérdezték a férjemet, hogy engem akar, vagy a gyereket? Ő engem választott (nem szép, de azóta sem tudtam megbocsájtani)."
Biztos bennem van a hiba, de én ezt nem értem sehogy sem. Mi az hogy a férjet kérdezik meg, hogy a nő vagy a gyerek??? A második felét meg ugyanúgy nem értem. Szerette, nem akarta elveszíteni a feleségét, mi a csudát kéne ezen megbocsátani??
De az sem világos, ahogy ezt már páran megjegyezték, hogy miért vállalt újabb gyermeket a nő, ha kizárt volt nála a császármetszés.
Én mindkét terhességem alatt táppénzen voltam, de sosem kellett felülvizsgálatra mennem bizottsághoz vagy másik orvoshoz, pedig az sem ma volt.
Nem igazán értem az egész posztot.

Viktus 2010.10.05. 15:56:52

@szubjektiv:

Nem kérdeznek senkit ez a romantikus rész az élet utólag megszépít dolgokat történetben. Valójában ilyenkor megvan az orvosi protokoll , és az anyát mentik automatikusan.

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 15:58:33

@szubjektiv: @Viktus:

lac64 2010.10.05. 15:24:46
A betegek jogairól szóló link (Semmelweis egyetem honlapján található):

www.sote.hu/intezetek/info/?inst_id=29&page_id=15

Pár dolgot azért kiemelnék:
'A törvényi elôírásból következik, hogy a beteg minden testi - lelki ártalmának (betegségének, kóros állapotának) kezelését (megelôzését, megszüntetését, javítását) - a pontosan meghatározott jogszabályi kivételekkel - az érdekelt egyetértô beleegyezésével szükséges elvégezni ahhoz, hogy bármely lehetséges jogi felelôsség e tetintetben kizárható legyen."
"A beteg megfelelô tájékoztatás után dönt saját gyógykezelésérôl és ezáltal választ a rendelkezésre álló terápiák között is. A beteg a gyógykezelés befejezéséig egyetértését bármikor visszavonhatja, illetôleg megváltoztathatja. A kezelôorvos kötelessége ilyen esetben, hogy a beteg megváltoztatott akaratának kockázatát és következményeit részletesen ismertesse."
"A páciens hozzájárulásának hiányában a beteg beleegyezéséhez kötött beavatkozások közül szakmai vétség megalapozása nélkül csak olyan kezelés végezhetô el, amely hirtelen fellépett, közvetlen életveszély elhárítását szolgálja."
"A cselekvôképtelen, illetôleg korlátozottan cselekvôképes betegek gyógykezelésénél, amennyiben törvényes képviselô nincs, nem nyilatkoztatható, vagy a nyilatkozat tételt megtagadja, az e rendeletben hozzátartozóként meghatározott bármely más személy nyilatkozata az irányadó.
Hatályos jogszabályaink nem zárják ki annak a lehetôségét sem, hogy a sorrendben elôbb álló hozzátartozó elutasító nyilatkoztata ellenére a késôbb említett hozzátartozó beleegyezésével a beavatkozás jogszerûen elvégezhetô legyen."

Ez egy másik honlapon szerepel: A hozzátartozók sorrendje: a beteg törvényes képviselője, ennek hiányában a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes házastársa vagy élettársa, ennek hiányában gyermeke, ennek hiányában szülője, ennek hiányában testvére, ennek hiányában nagyszülője, ennek hiányában unokája

hoel 2010.10.05. 16:01:43

Én csak azt szeretném tudni ( persze őszinte részvétem, meg minden) melyik az a betegség/ kórkép amiben NEM LEHET császármetszést végezni. Ha valaki meg tudná irni, akár kb is, megköszönném.

Leroi 2010.10.05. 16:04:08

@Dr.laikus PhD:
"A cselekvôképtelen, illetôleg korlátozottan cselekvôképes betegek gyógykezelésénél, amennyiben törvényes képviselô nincs, nem nyilatkoztatható, vagy a nyilatkozat tételt megtagadja, az e rendeletben hozzátartozóként meghatározott bármely más személy nyilatkozata az irányadó."

A terhes vagy szülő nő nem cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes.
A fentemlített cselekvőképtelenség a szellemi beszámíthatóságra vonatkozott és nem arra, hogy a nő történetesen a szülőágyon fekszik.

Leroi 2010.10.05. 16:08:39

Mondjuk a hölgyet a betegállományból ilyen állapotban kiíró orvoskollega simán megüthetné a bokáját és jogosan, ha történetesen beperelné a kárvallott...

Leroi 2010.10.05. 16:10:30

Nem beszélve a sok, állam pénzén dőzsölő tökegészséges táppénzcsalóról, akik közül rengetegen ezalatt maszekolnak...

szubjektiv 2010.10.05. 16:12:00

@Viktus: Én is úgy gondolom, de nem akartam úgy írni, mintha nem hinnék a posztolónak.

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 16:15:59

@Leroi:

Én is így gondolom, de azért ott van előtte a testi ártalom is, nem csak a lelki (ami a lelki betegségre értendő).
Szeretem azért a jogot én is a magam hasznára érteni... :-)))

Az én gyerekemnél engem kérdeztek és nem a férjem.

Különben meg nagyon tisztázatlan. Harántfekvéses babát kihúzkodni....
Mert ha sikerül megfordítani még ha nem is fejvégű és és és....
Nem segít rajta sajnos.

A lelki terhét kéne kezelni.

Hatodéves jól írja a harag nem tudatos, ha képes kimondani egy lépés a gyógyulás felé.

p.i.g 2010.10.05. 16:16:38

Részvétem. Talán segít: a feleségem ikrekkel volt veszélyeztetett terhes. A fenti tragédia csak elvi szinten merült fel de már akkor úgy döntöttünk, hogy amíg nem születnek meg addíg nem szabad gyermekünknek tekinteni. Ha vmi hasonló történik akkor bele kell rugdosni az agyunkat ebbe a nézetbe.
A férjed az egyetlen egészséges döntést hozta. Ha nem tudsz megbocsátani akkor gondolj arra, hogy Ő mekkora dolgot vitt véghez. Ő hatalmas áldozat, hiszen mit érezhet egy ilyen döntés után???????? (én is így döntöttem volna)

adamantium 2010.10.05. 16:17:48

@mérien: ne nevezz már engem szektásnak, én sem neveztelek téged. tapasztalatból beszélek, ami saját kollégámmal esett meg az életmentését perrel köszönték meg, szóval az ilyen kérdéseket jó előre letisztázni

Leroi 2010.10.05. 16:20:22

@Dr.laikus PhD:
Azt viszont magam sem értem, hogy miért nem volt megcsászárolható az anya.
A magzat simán kifejlődött benne 7 és fél hónapos koráig, ami már egy tekintélyes méretű térfoglalást jelent a hasüregben, a császármetszést viszony "nem vállalták"...
Kissé fura, talán még furább, mint a doki kérdése, amit az apának feltett...
/HA feltette.../

fumerin 2010.10.05. 16:22:03

@Leroi: Reagálnék:S

1. Ugye senki nem hiszi el, hogy egy nyitott méhszáj magától összezáródik a terhesség (pláne utolsó terminus) alatt?
2. Gondolom senki nem azért választ orvost, hogy mással is (kivétel, ha a saját nem ér rá) vizsgáltassa és kezeltesse magát?
3. Nem első terhesség, gondolom teljesen tudatában volt a hölgy azzal, hogy mit jelent az a 9 hónap.
4. Táppénzcsalók...persze...aki veszélyeztetett terhes az úgy is él(gondolom én)! És nem hiszem, hogy a gyermek életével szemben van olyan eszköz, dolog, tevékenység, ami első helyre kerülhet.
5. Akkor miért vannak olyan sokan a kórházban ezzel a problémával, akiket nem dobnak ki?
6. Mit tesz a kezelőorvos, ha az édesanya azt választja, hogy haza fog menni?

Csak ezek jutottak eszembe hirtelen!

adamantium 2010.10.05. 16:23:47

a félreértések elkerülése végett én teljesen elképzelhető forgatókönyvnek tartom, hogy a nő a gyereket akarta menteni, erre az orvos megkérdezte a férjet, hogy a férj mit döntene ha döntenie kellene, persze a férj a feleséget akarta menteni, szorult a hurok, közvetlen életveszélynek minősítették a helyzetet, figyelmen kívül hagyták a nő véleményét és a férj beleegyezésével a feleséget megmentették

Leroi 2010.10.05. 16:25:02

@fumerin:
A kérdéseidet, bocs, nem értem...
Gondolom, az anyát kiíró dokihoz címezted.
A táppénzcsaló jelző nem a hölgyre vonakozott.
Nagyon is nem.

Leroi 2010.10.05. 16:27:15

@adamantium:
Szerintem nincs olyan jogi fórum, amely előtt tisztára mosták volna magukat a nőgyógyászok azzal a verzióval, hogy (saját kérésére) hagyták az anyát meghalni egy koraszülött, talán már életképtelen magzat javára...

adamantium 2010.10.05. 16:27:49

@fumerin: nem tudjuk a történet mikor zajlódott, lehet 50-60 éve volt

Rotoxis 2010.10.05. 16:29:59

@Dr.laikus PhD: Akárhányszor bemásolhatjátok ide a linket, vagy akár a szöveget is. A nyilatkozat addig "ér" valamit, amíg nem lép fel életveszély. Akkor biza ki lehet dobni és mentik az anyát. Pont.
Az meg télleg szuper lenne, ha a nyilatkozatképtelen betegről a hozzátartozó mondhatná meg, hogy megmentsék-e az életét. Életmentő beavatkozásról is le lehet mondani, de rendkívül szigorú feltételek mellett és nem ilyen esetekben.

adamantium 2010.10.05. 16:30:32

@Leroi: te én láttam olyant, hogy a beteg aláírta, hogy nem enged magának transfúziót beadatni és szépen meghalt, mert mire eszméletlen lett és fölül lehetett volna írni az akaratát már menthetetlen volt. próbálkoztak minden jogi megoldással de azt mondták vizsgálja meg pszichiáter, ha beszámítható akkor joga van meghalni. mondjuk jelen esetben a helyzetet komplikálja a gyerek, de az még nem született meg

fumerin 2010.10.05. 16:31:20

@Leroi: Félrekommunikálunk!

"Mondjuk a hölgyet a betegállományból ilyen állapotban kiíró orvoskollega simán megüthetné a bokáját és jogosan"

Talán erre:1., 2., 3., 6.,

Majd:
"állam pénzén dőzsölő tökegészséges táppénzcsalóról,"

Mert nem hiszem el, hogy van olyan orvos, aki ezzel a problémával valakit is kiír dolgozni! Így valószínű, ha azok a nők, akik otthon és a kórházban tengetik hónapjaikat, mind azok?
Mert sokan vannak...

Erre jött volna a 4., 5.,

És nem táppénzcsaló, neeeem, felelőtlen anya!

Dr.laikus PhD 2010.10.05. 16:31:30

@Leroi:

Állandóan újra kezdem.

Nem tudjuk mi történt.
Lényeges információknak nem vagyunk birtokában.
Jó lenne, ha jelentkezne és lehetne kérdezni.
Kibeszélhetné magából és választ kaphatna a kérdéseire is, mert úgy látom azért vannak neki is, nem csak nekünk.

Halfbreed 2010.10.05. 16:34:10

@cenzorilla: "Törölni fogok mindenkit aki nem tartja tiszteletben az érzéseit!"

Ez szép, több ilyen ember kellene a világra, akiknek az érzések fontosabbak.

Legmélyebb részvétem az írónak! Gondolj arra, hogy a férjednek nagyon nehéz helyzetben kellett döntenie, és biztos lehetsz benne, hogy mindketten ugyanannyira szerettétek a kislányt. A férjed választott: ahelyett, hogy mindkét gyermeket anya nélkül hagyta volna, megmentette a kisfiad édesanyját. Neki mindkettőtökre szüksége van, neveljétek szeretetben, neveljétek becsületre, neveljétek Emberré.

Leroi 2010.10.05. 16:41:56

@adamantium:
:(((
Én ezért b@szom oda minden J...a tanújának, hogy az Életre esküdtünk fel, annak a megmentésére, a mi überel minden szektás vadmarhaságot...Nagyon fel tudják piszkálni bennem a pumpát a hasonló bigottságok, bizony...

Leroi 2010.10.05. 16:47:26

@Reggie:
Ilyet csak Zola regényeiben kérdeztek anno...(ld. Gérminal...)
Ma holtbiztos, hogy szó sincs erről.

odamondó 2010.10.05. 17:12:23

Az nem is kérdés, hogy ilyenkor egy anyát kell menteni. 2 ember meg egy gyerek ami egy egész család könnyebben át tud vészelni egy krízist - egy baba halálát - mint egy apa egyedül!

Képzeljük már el apuka egyedül marad elvesztette a feleségét és ott van két gyerek amelyikből a nagyobbik felfogja hogy elvesztette az anyját.... képtelenség. 1 hét és diliotthonba kerül ha nincsenek szülők akik megmentsék.

Elismerem ez hatalmas tragédia, de ha ezt a második verziót egy nő elvárja a férjétől akkor valami hihetetlen feladatot szeretne rászabni. Tudom meghalni se egyszerű, de ebben az esetben feláldozni az életed nagyságrendekkel egyszerűbb mint annak akinek ezt majd végig is kell dolgoznia.

Hatodéves 2010.10.05. 17:23:38

@adamantium:
A férj véleménye azért is irányadó lehet, mert ha a házaspár következetes döntése, hogy a gyereket kell menteni (mert mondjuk bigott katolikusok), akkor ő is azt mondta volna.

Az a baj, hogy könnyű elveket sorolni, a szitu az, legalábbis a leírtak szerint, hogy ott fekszik az anya és követel egy olyan beavatkozást, ami az orvos szerint veszélyezteti az életét. A hüvelyi szüléshez szükség van az anya együttműködésére, ha nem kooperál, hanem sírva követeli, hogy ne ez történjen, akkor tuti el fog húzódni a szülés, és csak még nagyobb baj lesz.

Az orvosnak döntenie kellett, hogy melyik elvet/szabályt sérti meg:
1. Az anya jogát a döntésre
2. Azt az elvet, hogy baj esetén az anya életét kell menteni.

Külön-külön mind a kettővel egyetértünk, de itt választani kellett közülük.

És lehet, hogy szükség volt arra, hogy az orvoson kívül a férj is próbálja nyugtatni, meggyőzni az asszonyt.

Ha fordítva lett volna: a nő a saját élete mellett voksolt volna, a férj pedig a baba mellett, akkor kizárt, hogy figyelembe veszik a férfi véleményét.

Bennem egyedül a császármetszés kontraindikáltsága vet fel kérdést. Sok hasi műtét valóban nagyobb szövődménykockázat, esetleg hasi sebészt kell hívni stb, de azért valószínűleg nem egyenlő a biztos halállal. A leghihetőbbnek Adamantium véleményét tartom: hogy ez az eset évtizedekkel ezelőtt történt, amikor még más volt a kockázat mértéke.

Igazából akárhogyan is történt, ez a poszt jól mutatja, hogy mért nehéz jogi és egyéb elveket alkalmazni kritikus helyzetben.

:(

Hatodéves 2010.10.05. 17:34:22

És még annyit, hogy nem fekete-fehér az élet és senki nem tudja, mi lett volna, ha...

A gyerek megszülethetett volna egészségesen hüvelyi úton is, az anya meghalhatott volna a műtét miatt, meghalhattak volna mindketten, és lehet, hogy mindketten túlélték volna császárt.

Az egyedi körülmények alapján kellett a valószínűségeket mérlegelni, méghozzá gyorsan, és ezeket a körülményeket mi viszont nem ismerjük.

macskaorr 2010.10.05. 17:44:16

Az egészen biztos, hogy ha nincs ott
senki, akit kérdezni lehetne, és az anya
nincs olyan állapotban, hogy érdemben
kommunikáni lehetne vele, akkor mindig
az anya életét mentik. Az már külön boldogság, ha ebből az egész szituációból a gyerek is megmarad, és még egészséges is lesz. Mindezt azért tudom ilyen biztosan, mert velem történt!Az viszont igaz, hogy a kórház hatalmasat bukott volna, hiszen végig
bent feküdtem egy vesével, magas vérnyomással, terhességi toxikózissal,és a főorvos és az én orvosom közti vitának nevezetesen /császár vagy nem/lettünk majdnem áldozatai. Én olyan szinten maradtam áldozat, hogy az egészségem, ami akkor sem volt rózsás mára már csak a múlté. De van egy gyönyörű okos felnőtt lányom, és mostmár csak ez számít. Persze a nagyhírű kórház főorvosa mikor túl voltam az életveszélyen a viziten úgy fogalmazott:
Köszönjem meg ennek a timnek,hogy én és a gyermekem élünk,és a gyermek egészséges.A későbbiekben még titokban
egy nem várt terhességet úgy gondoltam kihordok, de végül is győzött bennem a józan ész, és a belgyógyászomnak elmondva, sajnos el kellet vetetni a babát. Ő így fogalmazott. Ha meg is tudnánk menteni a születendő gyermeket, ami szinte kizárt, a már élő, egészséges gyermekére, és a férjére gondoljon, aki ezután egy egészséges és egy beteg gyermeket nevel egyedül.A gyereknek szülőre,és elsősorban anyára van szüksége. Azt sem látom tisztán, hogy a posztírónak milyen műtétei voltak, hiszen nekem is 4 hasi műtétem volt már akkor, ebből 2 nagy kiterjedésű,aki tudja milyen az izrael féle metszés, biztosan tudja miről beszélek, mert a vese, és epe az ilyen. És mégsem mérlegeltek, hanem minden előkészítés nélkül tették, amit kell.A felülvizsgálatot simán el tudom képzelni, hogy így volt, és ez régebben is így volt, mert megmondták, míg meg nem lesz a baba kell felülvizsgálatra járni, én csak azért nem jártam, mert nagyon hamar bekerültem.De egy napra, még hétvégére sem engedtek haza. Mindenesetre a posztírónak javaslom, hogy örüljön az élő egészséges gyermekének, és a családnak, tudom, nagyon nehéz a feldolgozás.A jogi lépéseket én biztosan megtenném, már ami a felülvizsgáló orvost illeti, hiszen egy szakorvos véleményét vizsgálta felül, minden szakértelem nélkül, magyarul: ölt

stukov1 2010.10.05. 17:45:18

Ilyen eseménynek ma Magyarországon nem lenne szabad megtörténnie.
Mi az, hogy ne memrik vállalni a császármetszést? Ez valami kis kórház, ahol évi néhány száz szülés van?
Kimutatott tény, hogy 28hetes korban a császármetszés előnyösebb a magzat számára. Harántfekvésnél kötelező a császármetszés! Nem vagyunk hősök, mint régen, nem fordítunk lábra, ilyen korban a külső fordítás is összetöri a gyereket.
Császármetszést kellett volna végezni, akár sebész bevonásával is.

stukov1 2010.10.05. 17:49:49

Ja és ma már nincs olyan, hogy válasszunk az anya meg a magzat között.
Egy eset van... egy olyan tünetegyüttes, ami pont 23-26 hét körül szokott bekövetkezni, és ilyenkor tényleg nem sok esélye van a gyereknek, de az anya simán meghalhat. Később pedig bármilyen terhességi korban arra kell törekedni, hogy az anya és magzata számára ideális időben legyen a születés, akkor is ha ez mondjuk koraszülés lesz.

Leroi 2010.10.05. 18:10:34

@Hatodéves:
Az élet megmentése egyik alaptétele a törvényszéki orvostannak és nincs olyan, hogy szabad döntési jog, ha az életéről van szó valakinek.
Ezért van az, hogy a (csak deklarált vagy már megkísérelt) öngyilkosjelölteket akár kényszer alkalmazásával is (zárt) psychiatriai intézményekbe szállítanak és így próbálják megmenteni az életét.
Egy adott pillanatban tehát sem az anya sem a férj "döntése" nem irányadó.
A jogszabály az, amit be kell tartani, ez pedig az élethez való jogot preferálja mindenféle más jog előtt.

Erich von Däniken 2010.10.05. 18:18:15

Nem tudom, van-e olyan férfi, aki a gyakorlatilag még meg sem született gyereket választaná a felesége helyett (ha választania kell).

Az a nő pedig, aki erre azt mnondja, hogy nem tudja megbocsájtani neki, az vagy túl sok Romana Regényújságot olvasott, vagy hazudik és akart írni valami bombasztikusat.

Erich von Däniken 2010.10.05. 18:20:47

@p.i.g: Én is ezt mondom; gyors körkérdés a munkahelyemen (igen, még mindig dolgozunk :( ) és nyolc pasi közül hat azonnal a nő mellett döntött, a másik kettő rövid gondolkozás után ugyancsak.

IrishOak 2010.10.05. 18:29:34

Szép Kedd estét:-)

Először is nagyon sajnálom a régen elvesztett babát.Bármikor történt, és bárhogyan akkor is óriási veszteség egy anyának:-(
Azért mondom, hogy régen, mert nagyon-nagyon régen kb 20 évvel ezelőtt volt az a rendszer, hogy a veszélyeztetett terheseknek is kellett menni felülvizsgálatra.
Manapság a terhesgondozást végző orvos adja az igazolást a házorvosnak így sem felülvizsgálat, sem a kiíró orvos nem szólhat bele, hogy a kismama mikor hogyan marad otthon, vagy kerül szoros ellenőrzés alá.
Régen a császárt -nem végezték el, ha sok volt az előző műtétek hege.Régen nekem sem volt, de így öregségemre négy hasi műtét helye volt és most kaptam egy szép újat-de már benőtte a"bozótos".Legfeljebb ha nagyon nagy a baj tesznek be hálót.

Az, hogy megkérdeznek bárkit is, hogy hogyan legyen -már nem lehetséges.Úgy van, hogy mindenkit menteni kell, de ha választani akkor az anyát fogják.
"Régen" a 7,7fél hónaposokért nem küzdöttek fele annyit sem, mint manapság a 24-26 hétre született babák esetében.
Régen a kinyílt méhszájat nem kezelték,csak fektették a kismamákat lábbal a plafon felé, manapság bevarrják, és lehet menni világgá -de óvatosan.
Sajnos nagyon régről tudok sok-sok olyan orvosi, kórházi estet ami manapság már nem is fordul elő egy kismama, vagy egy koraszülött "életében".
Nagyon, nagyon sajnálom- igazán.A felnőtt és egészségesek felé kell fordulni, és szeretni azokat akiket lehet, az elveszettekért meg gyújtani gyertyákat, és elengedni őket.

IrishOak 2010.10.05. 18:38:06

@Erich von Däniken:

Lehet egy kérdésem?

Mi van akkor, ha az anya a műtőben a teljes személyzet előtt azt mondja, hogy a gyermekemet mentsék inkább.

Mit dönt akkor az orvos? Ha tudja, hogy az anyát kéne...

Hatodéves 2010.10.05. 18:41:40

@Leroi:
Ha a császármetszés valóban életveszélyes volt ebben az esetben, akkor igaz.

Ugyanakkor, mint kategorikus állítás, nem állja meg a helyét. Nem életmentő kezelést bárki visszautasíthat. (Például, jogom van elutasítani a kemoterápiát, még akkor is, ha az meggyógyítana, nélkül pedig meghalnék.) Végstádiumú beteg pedig megtagadhat életfenntartó vagy életmentő kezelést is.

Nyilván ez is felvet sok kérdést, problémát, de a hatályos eü. törvény ez.

adamantium 2010.10.05. 18:42:06

@IrishOak: amíg az ember magánál van addig azt csinál amit akar az életével, megfelelő aláírás és felvilágosítás után. persze ha abszolút marhaságot akar akkor az orvos nem vállalja vagy várnak amíg eszméletét veszti (ebben lehet segíteni is diszkréten) és akkor már ugye újraértékelhető a helyzet :)

IrishOak 2010.10.05. 18:45:31

@adamantium:
Köszönöm, teljesen érthető.

Én is nagyon hasonlót gondoltam erről, de ha már így szóba jött , csak megkérdem egy hozzáértőtől:-)

Leroi 2010.10.05. 18:52:30

@IrishOak:
A főnököm óva intett kezdettől fogva minden ilyen susnyásba vezető akciótól.
Egy papír és egy rajta levő aláírás sohasem fog megmenteni, ha az elhunyt hozzátartozói történetesen feljelentenek...mulasztás okozta veszélyeztetés és emberölés miatt...
Az életveszélyben levő beteg akaratának figyelmen kívül hagyása büntetőjogilag századannyira veszélyes rám nézve, mint a papíron rögzített akaratának engedelmeskedve végrehajtott "passzív euthanasia"...

IrishOak 2010.10.05. 19:29:31

@Leroi:

Az már csakugyan igaz, hogy mindent aláíratnak az emberrel.Így tulajdonképpen nincs is dilemma.

De az is megtörtént már -szerintem.(mert ugye én mindent el tudok képzelni, és szerintem a valóság még azon is túltesz amit ember el tud gondolni) hogy az aláírások ellenére egy anya azt mondja, hogy a gyereket mentsék,(esetleg még oda is szól a családnak, hogy azt akarja...és ő életben marad... majd klasszul feljelentik az orvost.:-( esetleg ha véletlen a férj, vagy valaki odaszól, hogy de ne is figyeljenek az asszonyra, már nem is tudja mit beszél-akkor egy életre szóló harag érlelődik.

Leroi 2010.10.05. 19:44:37

@IrishOak:
A dokik igencsak óvatosak ezzel...ezért van az, hogy a lázlapon és a decursusban elég pontosan rögzítenek mindent. Mo.-n rég a defenzív medicína dívik, nem az számít, ami jó a betegnek, hanem az, ami nem veszélyes a dokira nézve. Na ez az USA-ban kb. ezerszeresen így van, hisz ott egy köhintésért feljelenthetnek és jönnek a jogállam keselyűi, az ügyvédek, orvosperekre kihegyezett karmokkal.

Leroi 2010.10.05. 19:47:16

Vö. az Index friss, Geréb Ágnesről szóló cikkével...:(

IrishOak 2010.10.05. 20:00:26

@Leroi:
Uramatyám!!!!
Már megint.Már annyiszor eltiltották, meg büntették, és de' mégis...nem elég semmi?

Nem értem azokat az "ősanyákat" sem akik ilyenekbe belemennek.Nincs még szabályozva, és nincs hozzárendelt ellátás.Nincs biztonságban senki.
Nem véletlen, hogy manapság nem akkora a csecsemőhalandóság mint száz éve!
Persze lehet menni tornára, légzőgyakorlatokra,meg uszodába - de otthon szülni?

A harmadik trimeszterben meg a légzőgyakorlatokkal, meg az altáji izomstimulálással is nagyon vigyázni kell -ezt nem tanították az okos tojóképzőben?

Még jó hogy arra járt egy mentő, és apukának volt esze!Remélem nem lesz nagy baj!:-(
húú de ideges lettem!Aztán majd anyuka lenyilatkozza, hogy cudarul bántak vele a kórházban, és elláthatták volna sokkal jobban...

_Molly 2010.10.05. 21:13:23

@adamantium: "azt, hogy miért könyvelték el vetélésnek az megint érdekes, bizonyára van itt még infó amit nem tudunk, de a szülés szerintem jobban fizet mint a vetélés (több HBCS) tehát nem hinném, hogy pénzügyi vagy statisztikai okokból, nem-e volt a gyermek amúgy is életképtelen valamilyen okból?"

Nem valami olyasmi lehetett az ok, hogy ha vetélés, akkor nem kell temetni, ha viszont szülés, akkor a családnak az egy plusz költség?

(Nekem ez jutott az eszembe egyetlen épkézláb magyarázatként.)

_Molly 2010.10.05. 21:13:39

@adamantium: "azt, hogy miért könyvelték el vetélésnek az megint érdekes, bizonyára van itt még infó amit nem tudunk, de a szülés szerintem jobban fizet mint a vetélés (több HBCS) tehát nem hinném, hogy pénzügyi vagy statisztikai okokból, nem-e volt a gyermek amúgy is életképtelen valamilyen okból?"

Nem valami olyasmi lehetett az ok, hogy ha vetélés, akkor nem kell temetni, ha viszont szülés, akkor a családnak az egy plusz költség?

(Nekem ez jutott az eszembe egyetlen épkézláb magyarázatként.)

_Molly 2010.10.05. 21:21:31

@Erich von Däniken: "Nem tudom, van-e olyan férfi, aki a gyakorlatilag még meg sem született gyereket választaná a felesége helyett (ha választania kell).

Az a nő pedig, aki erre azt mnondja, hogy nem tudja megbocsájtani neki, az vagy túl sok Romana Regényújságot olvasott, vagy hazudik és akart írni valami bombasztikusat."

---
És milyen élete lehet egy gyereknek, aki megtudja, hogy az anyja miatta halt meg? Azért, hogy ő megszülethessen. Nem hiszem, hogy a gyerek ezt meg tudná bocsátani saját magának - vagy az apjának.

_Molly 2010.10.05. 21:33:14

@fumerin: "Ebben az esetben az anya döntött rosszul, mert neki joga lett volna a kórházi kezelésre, meg olvasom, hogy saját orvosa is volt, aki nem azért van, mert neki kell adni a hálapénzt, hanem azért, mert behatóbban lát bele az esetleges anomáliákba, kórtörténetbe."

---
A történetnek ezt a részét én sem értem.

Egy anya, aki ha a gyerekéről van szó, vérfarkassá képes változni, mi a fenének lépcsőzött 7és fél hónapos terhesen 4 emeletet föl és le?!

Egy várandós nőt nem lehet elbocsátani. Ha gyedre-gyesre megy, akkor a gyerek 3 éves koráig úgyszintén védett. Mi értelme volt ennek a mártíromságnak, nem értem.:((((

Én amikor meglátom, h. rossz a lift, tutira leültem volna a portán egy székre, és ott, azonnal kiíratom magam szabadságra, vagy ha másként nem megy, akkor azonnal fölmondok!

adamantium 2010.10.05. 23:03:42

@_Molly: hát jellemzően ha élve született akkor nevet is adtak neki, akkor már el kell temetni, a család is ragaszkodik ilyenkor hozzá, láttam ilyen sírfeliratokat, hogy "Kovács Józsika, élt két napot". szóval szerintem eltemették

adamantium 2010.10.05. 23:06:19

@_Molly: ez nem mindig volt így, édesanyám is 8,5 hónapos terhesen még dolgozott, de mesélte, hogy volt kolléganője, akit a munkából vittek szülni, és amikor a gyerek 3 hónapos volt mehettek vissza dolgozni, szóval nem volt ez mindig ilyen liberális. a történet meg nem tudjuk mikor játszódik

steierhoffer 2010.10.06. 06:39:12

Kizárólag szakmai szempontok alapján azt feltétlen meg kell jegyeznem, hogy harántfekvés esetén 32 hetes korban abszolut kontraindikált a spontán hüvelyi szülés még intrauterin elhalt magzat esetén is. ( Halott magzat esetén nincs magzati érdek, ami a császármetszést szükségessé tenné. Harántfekvés, előlfekvő lepény (placenta praevia) és néhány egyéb, ritka eset kivételével a hüvelyi utat kell választani.)

hohahohahohaho 2010.10.06. 18:22:20

akko most hibaztatod a ferjed hogy nem a gyuereket valasztotta?

legend of a dead spider 2010.10.07. 12:54:35

Arra gondoltál , hogy mi lenne a gyerekeddel , ha te nem lennél ?Intézetbe kerülne ? Vagy lenne egy új anyja , egy igazi mesebeli mostoha ? Modhatsz bármi pozitív példát is , de ha a férjed beújított volna egy új feleséget , akkor bizony elég sanyarú sors jutott volna a kislányodnak.

Téged választott a férjed ? Ebben mi a baj ? Tudod , nem csak a regényekben és a filmekben fordul elő , hogy egy férfi a gyereket hibáztatja , hogy meghalt a felesége.

Izett 2010.10.07. 18:03:27

Milyen okosak vagytok :-)
A kislány a Boglárka nevet kapta, - el is temették..., - felírat: élt x napot...

A férj nagyon szerette a feleségét. A feleség is nagyon szerette a férjet. Még utána is...

huncut 2010.10.07. 20:41:29

@Izett: Te voltál a poszt írója? Milyen műtétek miatt nem lehetett császározni? És nem óvtak a terhességtől már eleve?

Sanyi 2010.10.08. 12:01:01

Ne haragudj a ferjedre, szeret teged. Te mashogy dontottel volna a helyeben?

Hámozott Szőlő 2010.10.11. 16:31:26

"Ő engem választott (nem szép, de azóta sem tudtam megbocsájtani)."

Anyád! A jó *****va anyád! A kiba**tt jó édes k***va anyád!

Hámozott Szőlő 2010.10.11. 16:33:20

Minek írtad le a zárójelbe a világ legnagyobb szemétségét, hogy leugattasd magad? Hülye picsa!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása