Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Miért hívott mentőt?

2010.07.05. 06:00

1,5 éves kislányom leesett a kismotorról, nekiesett egy ház sarkának, 1 centi hosszan felnyílt a homloka, dőlt belőle a vér, a seb nagyon mélynek tűnt (utólag már tudom, hogy megdagadt a feje az ütéstől és attól még mélyebbnek tűnik a seb a valóságosnál) és persze üvöltött a gyerek folyamatosan a fájdalomtól.


Egyik nagyszülő épp nálunk volt, másik 2 gyereket ráhagytam és hívtam a mentőket (férjem munkában volt a kocsinkkal). Mentő 20 perc múlva ért ki, bevitt minket a Heim Pálba, én persze kész voltam az idegességtől, ambulancián orvos kérdi: Melyik kerületből jöttek? Megmondtam, (egyébként 20 percre a a kórháztól, nem a város másik végén), erre kérdés tőle: Miért hívott mentőt, miért nem jöttek villamossal?


Nem viccelt, nem poén volt, tök komolyan, nagyon érzéketlen és rideg módon kommunikált velem. Én persze kezemben a még mindig zokogó gyerekkel, a könnyeimen át nem bírtam semmi frappáns választ kinyögni, utólag persze már zseniális riposztokat vágtam volna a fejéhez.


Mindig rendesen fizettem a tb-t, eddig sosem hívtam mentőt és egyáltalán nem vagyunk betegesek, nem terheljük a tb pénztárcáját. Nagyon megalázó volt az egész, szerencsére a gyereknek nem lett nagyobb baja, összeragasztották a sebet.


Lehet, hogy az orvos meglátása szerint nem volt olyan mértékű a baj, ami mentőt indokolt volna, de mégis mit tehettem volna?

A bejegyzés trackback címe:

http://praxis.blog.hu/api/trackback/id/tr632129063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Gest anyó férje 2010.07.05. 13:34:22

@szabidoki: "meg lehet varrni egy egy centis sebet is, de sok vele a macera"
Lehet matyó hímzést tenni rá az anyuci által megrendelt színben főleg ha kislányról van szó

A kommunikációról: nem voltam ott, ezért én nem ítélkeznék. De egy felajzott mamának akármilyen hangnemben mondják meg hogy felesleges volt mentőt hívni biztosan megsértődik. Ha én volnék döntési pozícióban nem is vitatkoznék vele mert felesleges. Kiszámláznám viszont a tényleges költséget ha indokolatlan volt a hívás

Rotoxis 2010.07.05. 13:35:28

@P75: Azt hol olvastad, hogy az orvos nem lezelheti a családtagjait? Pro fam receptről nem hallottál még? A gyerekemre pedig (már az ember csak ilyen) még jobban odafigyelek, mint más emberre.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 13:40:09

@Rotoxis:

Hát én ellátom a gyerekem, el is láttam, mert ő is elesett felrepedt a szemöldöke, pont úgy nézett ki mint akinek a szeme folyt ki.
Egyáltalán nem volt a felételezés túlzó, mert egy kiálló gyökérdarabban botlott el.
Gyerek visít, vonaglik, istentelenül vérzik, az utcán mindenki tanácsot ad.

Én higgadt anya elláttam, megnyugtattam,
sőt hülye beszari anyánál még elsősegély cucc is volt - első gyerek -
de aztán én ájultam el, konstatálva, hogy nagyobb baj nem történt.

Írtam, hogy nem vagyunk egyformák.

Más gyerekénél ez persze nem így van.

Rotoxis 2010.07.05. 13:46:50

@Dr.laikus PhD: Akkor indokolt lett volna a mentő! :-)
De látod, Te is csak akkor ájultál el, amikor már konstatáltad, hogy nincs nagy baj, addig tartottad magad! Ez így kerek történet.

De gondoljunk csak bele, mi van akkor, ha tényleg nagy a baj. A történek ugyanez, de a gyerek a hátán fekszik, eszméletlen és hány. Akkor hogyan számol el az anyuka azzal, hogy esetleg meghal a gíerek, pedig csak oldalra kellett volna fordítania, hogy nem fulladjon meg? Vajon a túl későn érkező mentő lenne a hibás? Ha a saját gyerekemről van szó, előbb cselekszem (mint akkor Te is) és csak utána kezdek el kétségbe esni. Még ha nem vagyunk egyformák, akkor is.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 13:55:50

@Rotoxis:

Nézd én hívtam már mentőt a fiamhoz, mert mumpsza volt és istentelenül fájt a feje egész éjjel. Reggelre már hányt. Valahol emlékeimben olvastam szövődményként agyhártyagyulladásról.

Nem jöttek ki, de az ügyeleti váltás idején megkérték az ügyeletes orvost, hogy nézzen már be hozzánk.... Nagyon alaposan kérdeztek ki, még a nyaki merevséget is elmagyarázta akivel beszéltem hogyan vizsgáljam.

Megmondták mit tegyek és nem jöttek ki. Igaz, hogy rendkívül alaposan és jól kérdezett, számomra ismeretlen területről tudtam jó válaszokat adni.

Turboanyu 2010.07.05. 13:56:36

Már az is baj ha mentőt hív az ember, akkor azért cseszik le, ha pedig nem hív akkor meg az a baj. Elvárjátok, hogy a szülő a vérző gyerekét a lehető legnyugodtabban, alaposan - mint egy orvos - vizsgálja meg, és pontosan megállapítsa hogy a gyereknek milyen ellátásra van szüksége. Ti naponta láttok X vérző sebet, ránézésre meg tudjátok állapítani, hogy az komoly-e vagy sem, mi, átlagos anyukák pedig talán még évente egyszer sem. Én elvégeztem - saját pénzemen - egy elsősegélynyújtó tanfolyamot, de az őszintén szólva nudli. Sőt, a munkahelyemen szervezett ingyenes oktatásra is elmentem (hűű, komoly 2 napos volt, szemben egy 5 éves orvosival+ szakmai gyakorlat), de attól én még nem lettem tapasztalt elsősegélynyújtó, hogy párszor belefújtam a babába meg bekötöttem a mellettem ülő karját. Attól még beijedhetek ha tényleg dől a vér.

Egyszer egy rendezvényen a pici játszótéren voltam a lányaimmal, amikor egy tíz év körüli kislányt fejbe vert a hinta. Azonnal elővettem a vizet, tiszta textilpelenkákat, amíg lemostam megnyugtattam a gyereket, utasítottam a rémülten álló barátnőjét hogy szaladjon a szülőkért. Mire letöröltem a vért, ott volt mindenki. Én akkor nem láttam tragikusnak a helyzetet, de a résztvevők között volt orvos is, aki miután megvizsgálta a kislányt, azonnal - holott voltak ott páran autóval - mentőt hívott. Később láttam ahogy a kislányt a mentősök bekötött fejjel rakták az autóba. Ezek után legyek okos és mondjam meg én, hogy komoly-e a sérülés vagy sem. Hát köszi.

P75 2010.07.05. 14:00:57

@Rotoxis: jó, ez nem ilyen sarkos... Szedtem már én is ki kalácsot a fuldokló gyerekem légcsövéből, és nyugtatgattam, amikor orrából és szájáól ömlő vérrel kérdezgette, hogy anya, meghalok?, de tény az, hogy az ember sokkal kevésbé tud objektív maradni, ha érzelmileg érintve van.
Amikor magamat böködtem cukormérés okán, mégcsak meg sem éreztem. A gyerekemet egyszer kellett megböknöm (na akkor muszáj volt nekem, nem lehetett várni, mint kiderült, 1,2 volt a cukra), háromszor vétettem el. Ilyen dolgok ezek.

Rotoxis 2010.07.05. 14:04:39

@Dr.laikus PhD: Ahogy írtam is, így kell(ene) tenni mindenkinek. Ez lenne az elvárható magatartás.

@Turboanyu: Te is engem erősítesz! Elmentél elsősegély tanfolyamra. Végre ilyet is olvasni!

Szerinted nem ért semmit. Ehhez képest a sérült gyereket a leírak alapján teljesen szakszerűen elláttad. Hogy az orvos miért hívott mentőt, így nem megítélhető, ő ugyanis lehetett szakember és olyasmit fedezett fel ami indokolta a dolgot, vagy félig laikus ( sértő szándék nélkül pl.szülész), aki nem ért a traumához.

Mindketten megfelelően jártatok el az adott szituációkban. A posztoló azonban nem így tett. Ahelyett, hogy elment volna egy tanfolyamra mint Turboanyu, az egyszerűbb utat választotta és megsértődött a nyilvánvalóan jogos kritikán.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 14:11:48

@Rotoxis:
Szerintem meg csak érzékeny volt.

Rotoxis 2010.07.05. 14:17:41

@Dr.laikus PhD: Így is lehet mondani. Külföldön azonban ez a fajta érzékenység zsebre megy, nálunk "csak" a közös zsebre.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 14:20:58

@Rotoxis:
Külföldön van szűrő, aki kikérdez és tanácsol.

Van sürgősségi ellátás, ahol ugyan sokat kell várni, de előtte van osztályozás.

Szülő mindenképpen nyugodt. Itt ez nem műxik.

Doktor az államháztartási hiányt a szülőn veri le, mert most már értenie kell hozzá.

Nem jól van ám így.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 14:22:37

Mennyibe kerül egy mentős kiszállás?

Mondjuk a sógoromnál a rohamkocsi 45 perc múlva ért ki, akkor nekik kellett volna fizetni a család részére kártérítést.

Turboanyu 2010.07.05. 14:35:06

@Rotoxis: Ha nincs ott az az orvos, lehet hogy a kislány nem jutott volna el a kórházba, mert a hajas részen sérült, ott még nincs is az az igény, hogy szépen és nyom nélkül forrjon össze. Aztán ha később kiderül hogy komoly a probléma, akkor meg azért cseszte volna le a szülőket az orvos, hogy miért nem vitték be.
Nekem csak az a bajom, hogy mindenért a beteget és a hozzátartozókat hibáztatjátok, néha persze jogosan is, de van hogy csak azért, mert elvárjátok hogy pontosan megállapítsuk, szükséges-e mentő/orvos, stb. Ha az orvos vagy az ápolónő ideges, nem úgy válaszol, akkor is jogosnak ítélitek, szegény fáradt, alul van fizetve. Szóval túl elfogultnak érzem a hozzászólásokat az orvosok irányában.

A tanfolyammal kapcsolatosan: elsősegély nyújtási ismereteket kötelezően kellene oktatni már általánosban és középiskolában is, de onnantól kezdve hiába az alapszintű tanfolyam, a "tudást" - már ha ezt lehet annak nevezni - időnként frissíteni kell. Ha az én munkahelyem nem lenne ilyen, akkor bizony nem jutottam volna el a második tanfolyamra.

A jogosítványt még akkor szereztem, amikor még csak tesztből állt az egészségügyi vizsga. Az egy nulla ugyebár.

Az első tanfolyamot én fizettem a GYED-ből, több ezer Ft volt, és csak azért tudtam elmenni az 5x4 órás tanfolyamra, mert anyukám elvállalta a lányomat.

A második 2 teljes nap volt, a munkahelyem szervezte.
Egyik sem volt rossz, de azért komoly tudást nem igazán adott, ráadásul ezt tényleg legalább 3-5 évente frissíteni kéne.

Vajon hány munkavállaló, GYES-es anyuka tudja megengedni magának, hogy több ezet Ft-ot és a szabadságát áldozza fel egy pár napos tanfolyamért? Én könnyen beszélek, én ha egyet telefonálok akkor anyukám szalad a gyerekekért, ha azt mondanám hogy hó vége van és elfogyott a pénzem, csak annyit kérdezne, hogy mennyi kell. Könnyű azt mondani, hogy tessék tanfolyamra menni. Mikor? Miből? Egy átlagos munkahelyen nemhogy nem szerveznek ilyet, de lehet hogy el sem engedik a munkavállalókat.

Rotoxis 2010.07.05. 14:35:41

@Dr.laikus PhD: Na most ezt nem értem. Eddig a mentőhívásról beszéltünk. A sürgősségi ellátóhelyig hogy jut a beteg? Egyébként meg már műkszik. Minden megyei súlyponti kórházban van sürgősségi és néhány budapesti kivételével a fővárosban is.

@pcr: Minden esetre kicsit drágább, mint a taxi. Sok mindentől függ, pl. attól hogy milyen felszereltségű és személyzető kocsi vonul ki. Rohamkocsiból pl. kevés van. Megyénkét egy-egy (Somogyban van egy Siófokon is), Budapesten 5-6 fut. Az "eu koform" 15 perces kiérkezés csak álom és ebben nem kis szerepe van az indokolatlan hívásoknak is.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 14:40:39

@Rotoxis:
Nade, egy infarktusos beteghez 45 perc alatt kiérni, az azért túlzás, addig ha nincs rohamkocsi, egy sima mentőt is megteszi, míg lélegeztetni, vagy intubálni kell, azért még nem kellene meghalnia egy 46 éves férfinak.

Rotoxis 2010.07.05. 14:41:31

@Turboanyu: Sok mindenben fején találod a szöget. Ez már csak egy ilyen ország. Jogosítványt lehet szerezni semmitérő fal tanfolyammal pl. Egyébként az általános és középiskolákban van kötelező elsősegély oktatás. A színvonaláról írtál. Éppen emiatt fizet egyre több munkahely színvonalasabb tanfolyamokért.

Mint írtam senki nem várja el, hogy a beteg kész diagnózissal és kezelési tervvel érkezzen a kórházba. A józan ész határain belül igenis eldönthető, hogy mennyire sürgős a dolog. Egy, a leírt fejsebbel horribile dictu még a villamosra is fel lehet ülni, ha már a taxi anyagi okokból nem játszik. Mellesleg van olyan európai állam, ahol a mentőellátás fizetős. Kihívod, elvisz, fizetsz. Mindegy miért hívtad. Aztán ha kötöttél olyan biztosítást, majd rendezed a biztosítóddal.
Az indokolt mentőellátás Európában áltaálban ingyenes. Hangsúlyozottan az indokolt. Ha nem az volt, kiszámlázzák és fizeted. Ott magyarázhatod, hogy megilyedtem, meg nem vagyunk egyformák.

Rotoxis 2010.07.05. 14:44:54

@pcr: Sajnos el kell hogy keserítselek. Az infarktus ellátásához nem elég egy sima mentő. Mit is tudna csinálni kompetencia és felszerelés hiányában? Nagyobb kocsi meg vagy van, vagy nincs. Egyébként az nem fordul elő, hogy van de nem küldik. Egy infarktusosért a helikopter is kimegy, ha van hol leszállni.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 14:48:18

Egy baj van. Itt élünk és nem valamelyik európai országban.

Ezekkel a szabályokkal amikről nem tudjuk, hogy mi.

Nálad ez a van rajta kalap nincs rajta kalap. (Tudod biztos szülész volt az orvos és hülye volt hozzá - ki tudja)

Egymásnak is betesztek, akkor mi mihez igazodjunk?

Salemi boszorkány 2010.07.05. 14:48:40

Nemcsak a rohamkocsikban van mentőorvos, igazam van?
Azért injekciózni, lélegeztetni addig is tudták volna, nem kellett volna 45 percet elpazarolni, a nővérem hamarabb száguldott haza a kocsijával, mint a mentők.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 14:50:46

Azt azért ne várja már el senki, hogy otthonról minden anyuka egy orvosi táskával indul el, ha gyermekét sétálni viszi.

Turboanyu 2010.07.05. 14:55:11

"Egy, a leírt fejsebbel horribile dictu még a villamosra is fel lehet ülni, ha már a taxi anyagi okokból nem játszik. "

Azért megnézném az utasok fejét, amikor egy könnyes szemű anyuka felszáll a villamosra egy vérző fejű bömbölő gyerekkel.... amikor már egy normálisan viselkedő, nem hisztiző 1,5 évessel vagy egy babakocsival is a halálba kíván a segítőkész utazóközönség.
Akkor kapna csak igazán az anyuka, hogy milyen felelőtlen, miért nem hív mentőt a gyerekhez, mit villamosoztatja ilyen állapotban.

"Az indokolt mentőellátás Európában áltaálban ingyenes. Hangsúlyozottan az indokolt. Ha nem az volt, kiszámlázzák és fizeted"

Ebben csak azt a veszélyt látom, hogy a kiszámlázástól való félelmében a hozzátartozó nem hív mentőt, a beteg meg útközben meghal. A betegirányító vagy nem tudom hogy hívják, annak kellene alaposan kikérdezni a telefonálót.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 14:57:56

@Rotoxis:

Nem tudom hol élsz?

Ha nem én vagyok a tanúja annak amit a háziorvosom átélt akkor nem hiszem el.

Nem kell rá órákat várni, de most igen.

Rohammentő jön, orvos emelt hangon kb fél óra múlva ahogy kijön vitázik háziorvossal, hogy ez nem infarktus, nem oda viszi ahová a háziorvos kéri.

Közben beteg fekszik a kocsin, infúzió bekötve. Kitolja, egy beteg be, majd óriási rohanás, háziorvos telefonál másik kocsiért, beteg be a vizsgálóba, újraélesztés.

Ilyen is van. És baj, hogy van.

NemesekErnyo 2010.07.05. 14:58:39

@Turboanyu: Ezt nem egyéni, hanem állami szinten kellene kezelni. Ha TV-ből nem az agymosás, szappanoperák, idióta reklámok dőlnének, hanem 3 perces blokkokban felvilágosító műsorok, előbb-utóbb ragadna az emberekre valami. Például megtanulnánk, hogy 37. 2 C nem láz, még akkor sem, ha 37-től pirossal van jelölve a hőmérőn. Égésre nem olajat, tejfölt kenegetnénk stb. Lehet, hogy nem néznénk, átkapcsolnánk más csatornára, de akkor joggal lehetne számonkérni.
Egyelőre a média azt harsogja, hogy az állampolgárnak joga van a legmagasabb szintű ellátáshoz, anyagi fedezet, és felelősség említése nélkül.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.05. 15:01:37

@Rotoxis: Amikor a lányom bölcsődés volt, a dadus azzal fogadott, hogy "anyuka ne ijedjen meg..(na itt már megijedtem) de a kislány betörte a fejét, de elvittük az orvoshoz..stb..stb..
Igaz, hogy ennek harminc éve. Régen így működött.

Turboanyu 2010.07.05. 15:02:46

@pcr: Én pont egy ilyen túlbuzgó vagyok. :-)
Már fél napos Margitszigetes séta esetén is van nálam szunyog és kullancsriasztó, fásli, Calcimusc, gyógyszer hasmenésre, fejfájásra, allergiára, fertőtlenítőkendő, Fenistil krém, sebtapasz több méretben (Szezám utcás és hercegnős is), kötszer, kullancskiszedő kanál, stb.

Egy csapatépítő tréningen is röhögtek rajtam a kollégák, hogy bármi kellett, az én hátizsákomban biztos volt.

A 3 gyerekes barátnőm még rajtam is túltesz, ő még egy atomtámadásra is fel van készülve. :-)

Rotoxis 2010.07.05. 15:03:31

@Turboanyu: Bocsánat, egy szóval sem mondtam, hogy egy vérző fejű üvöltő gyerekkel kell villamosra szállni. Először el kell látni a sebet, bekötni, gyereket megnyugtatni, aztán villamosra szállni. Az indokoltság objektív kategória, független a beteg vagy a hozzátartozó szubjektív megítélésétől.
A példákkal csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nálunk még mindig könnyebb mentőt hívni mint máshol.

@pcr: A sérülés otthon történt. Otthon pedig igenis legyen minimális kötszer és fertőtlenítő szer, legalábbis ha gyerek van a háznál. Sajnos ennek még nem nagyon van kultúrája kis hazánkban.

@Dr.laikus PhD: Felesleges belemagyarázni bármifajta "alátesztek"-et. Csak azt írtam, nem eldonthető, miért hívott mentőt az ott lévő orvos.

Egy kicsit megint elkezd a dolog személyeskedésbe menni, pedig eddig olyan szépen ment...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.05. 15:06:15

@Gest anyó férje: Bocs, de azt hiszem, hogy a mentő azért van, hogy sérülteket szállítson, és nem a betegnek vagy a hozzátartozónak kell megállapítania, hogy a nagyon vérző seb, komoly, vagy nem komoly. Nem attól veszteséges a mentőszolgálat, hogy sérült fejű kisgyereket szállít.

Turboanyu 2010.07.05. 15:06:51

@NemesekErnyo: "Ezt nem egyéni, hanem állami szinten kellene kezelni. Ha TV-ből nem az agymosás, szappanoperák, idióta reklámok dőlnének, hanem 3 perces blokkokban felvilágosító műsorok, előbb-utóbb ragadna az emberekre valami."

Az tényleg jó lenne....

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:06:52

@Turboanyu: :)))
Elképzeltem a nagyfiaimon a hercegnős meg Szezám utcás sebtapaszt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.05. 15:08:00

@Gest anyó férje: Ja, és még valami..
" az állam fizeti" nos, én is fizetem, és még vagyunk sok millióan. Igaz, lehetnénk többen is.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:09:02

@Rotoxis:
Otthon van szerintem mindenkinél, de itt szerintem, nem is a kötszer hiányról, meg betadinról van szó, hanem arról, hogy anyuka miért merte kihívni a mentőket.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 15:09:32

@Rotoxis:

De elhiszed, hogy nem veszitek észre a személyeskedés nem a betegtől indul?

Hát ha egyszer a szülő nem képes, vagy nem tudja eldönteni a homlokán sérült gyerekről, hogy mit kell tegyen, akkor a mentőnek kell eldöntenie. Ellátni és kész. Nincs mód, hogy most kifizesd a fuvardíjat. Legyen, ez még annál is jobb lenne, mint hogy kötelezettségeket írtok elő, vagy vágyakat, de szervezve meg nincs semmi.

Egyébként homlokseb sokáig vérzik, ha nincs összehúzva, szinte végig.

Miért kell nem tanítani szülőt, aki egy ilyen pici gyereknél egyébként is oroszlánanya, hanem okítani?

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:12:23

Mi a kolleginákkal a múltkor éppen arról társalogtunk, hogy lassan már csomagot kapunk majd az egynapos sebészeti ellátáshoz, amelyben benne lesz a szike, a sebvarrótű, meg minden egyéb, és ki-ki kedve szerint elláthatja majd a saját baját otthon, csak nehogy pénzbe kerüljünk az eü biztosítónak.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 15:14:41

@pcr:

Tényleg van egy csomó fölösleges betegút.

De mégis mit kell tegyek? Semmi nem jó, mert ki vannak zsigerelve az orvosok.

Igaz. Ki vannak. És én mit tehetek?

Turboanyu 2010.07.05. 15:22:01

@pcr: Mi még mesefigurákban utazunk. :-)))
Nekem muszáj, mert van két hisztérika gyerekem egy pánikolós apukával, meg rémüldözős nagyszülőkkel. Volt hogy anyukámnál nyaraltak a lányok, hívott hogy baj van, a nagy térdre esett, nem tud járni, kéne a TB kártya mert be kell vinni a kórházba. Mondtam tegyen ki egy nyalókát az asztalra, ha tud járni, érte megy. Na mit kaptam érte!
Aztán 20 perc múlva jött a telefon, a gyerek ugrál és táncol, csak megbeszélték vele hogy milyen kár hogy nem tud elmenni velük fagyizni, mert nem tud járni. Nálunk a fagyi, nyalóka vagy egy seggbebillentés ígérete fantasztikus gyógyulásokat szokott eredményezni.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:25:39

Megjegyzem mi szemét módon az elmúlt 1 hónapban kétszer vettük igénybe a mentők szolgáltatását.
Egyszer mikor a fiam begörcsölt az utcán 3 heti félrekezelt vesekő után, látta háziorvos, kétszer ügyelet, harmadjára egy "nagyokos" urológus(UH-n nem látott semmit), aztán csakúgy hányt az utcán meg begörcsölt, és a kerítésnek támaszkodva hívta a mentőket, addig is hasonló görcsök gyötörték, de hiába volt véres a vizelete, felfázásnak minősítették, sürgősségin sem ismerték fel az rtg és UH után a calc. uréterkövet .
Másodjára vesekőzúzás után meggypiros vért pisilt és szintén begörcsölt(pedig utána kapott görcsoldó injekciót).Hazamentünk.
A mentőknek nem is tetszett, hogy vesekőzúzás után őket hívtam, ja csak senki sem közölte, hogy a 45 percig tartó vesekőzúzást a finanszírozás egynapos sebészeti ellátásként ítéli meg.

Na akkor feketették be VÉGRE és nyomták belé a sok infúziót, injekciót.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 15:25:46

@Turboanyu:
Pánikolós apuka az nálunk is volt... :-)))

adamantium 2010.07.05. 15:29:27

a mentő annak a betegnek a szállítására lett kitalálva amelyik állapota miatt tömegközlekedési eszközt nem tud igénybe venni vagy a tömegközlekedési eszköz igénybevétele által elszenvedett késedelem állapota romlásához vezethet. továbbá a mentőt az különbözteti meg a betegszállítótól, hogy rajta szakszemélyzet is van (ápoló, mentőstiszt, orvos, kategóriától függően). egyrészről minden fejseb veszélyeket hordoz magában, mert ugye közel az agy, ez a direkt sérülésre és a fertőzésre is vonatkozik. azonban higgyétek el a röntgen csak extrém esetben mutat ki valamilyen sérülést, csak a koponyaboltozat törései látszanak rajta (az se mindig), a koponyaalap töréseire csak röntgenjelekből illetve fizikális jelekből lehet következtetni (legjobb a CT ha már akarunk látni valamit). persze mindenkit nem lehet agyonsugarazni mert akkor rákban hal meg, a törvény viszont előírja, hogy kellő körültekintéssel kell eljárni, ebből lett a középút: a röntgen, ez több mint a semmi, de nagyon gyanús esetekben úgy is CT kell. Amire esetleg jó a röntgen az a fém idegentestek kimutatása. A seb mérete egyébként nem mérvadó abban, hogy megvarrjam vagy sem, lehet 10 centis is egy seb és nem kell összevarrni és lehet fél centis és fel kell tárni és megnézni mi van alatta. engem is csak egyszer vittek gyerekkoromba orvoshoz fejsebbel, mert nem akart megállni a vérzés, tett bele a nővér egy kapcsot, eszükbe se jutott röntgent készíteni, az orvost meg nem is láttam. amikor leestem a diófáról az agyrázkódást is kialudtam otthon, nem lett szerencsére bajom belőle. manapság persze már óvatosabb mindenki és igyekszik a felelősséget is az orvosra átruházni, meg esetleg nincs otthon senki 2-3 napig, hogy figyelgesse a gyereket

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:32:19

@Turboanyu:
:)))))))

Nekem is pánikolós a férjem.
Csakogy a utolsó nagy pánikolós rohamának alig hittem, mert előző évben karácsony előtt meghalt a sógorom, következő évben az édesapám ment el ugyanúgy infarktusban, három napra rá, nagyobbik fiamat műtötték vakbéllel, aztán temetés, majd mikor már azt hittük vége a fiam szülinapján december idusán elkezdte mondogatni, hogy rosszul van és ő a harmadik férfi a családban, aki elmegy, először nem hittem el(vérnyomást mértem,diganosztizáltam), aztán gyorsan ügyeletet hívtam, az meg kiküldte a rohamkocsit.

Turboanyu 2010.07.05. 15:39:07

@Dr.laikus PhD: Én már eldöntöttem, hogy legközelebb leütöm. Legalább nem hiába jön ki a mentő és még engem sem idegesít fel. A gyerekeknél 38 fokos láznál képes lenne kórházba utaltatni őket, hogy a főorvos felügyelje az egészségüket, egy-egy fehér foltocskában már diagnosztizálta náluk a vitiligiot. Ezt már magán is többször, hiába röhögte ki már több bőrgyógyász is.

Mások vagyunk, otthon én vagyok a felelőtlen anya. :-)
Amikor kigyulladt a kapcsolószekrényünk (füstölt, de semmi komoly) akkor is kétségbeesetten üvöltötte: MENEKÜÜÜÜÜLJ, én meg a lépcsőn lefelé menet azon gondolkodtam, hogy vajon olyan helyes tűzoltók jönnek-e, mint amilyeneket félpucéran a naptárokon látni.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:40:48

@Turboanyu: :))))
Fehér folt a lepránál is jelentkezik:)))

Turboanyu 2010.07.05. 15:47:03

@pcr: Ezt el sem mondom neki. :-)

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:51:54

@Turboanyu:
Szerintem is jobb ha nem:))))
De a tűzoltókat se!
Hah azokat én sem mondom el neki.:)))

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 15:52:41

@pcr:

Uréter = húgyvezeték, ott is meg tud akadni a kő
Urátkő = vesekő egy fajtája

Salemi boszorkány 2010.07.05. 15:59:39

@Dr.laikus PhD:
Jaj értem.
Calc. uréterkő
Ennek a kőnek 3 hete volt rá, hogy elakadjon, alighogy kibújt a veséből.
Ez egy meteorithoz hasonló színű kő volt, láttam, a darabjait.
A baj ott volt, hogy 3 hete volt fennakadva és a doki azon csodálkozott, hogy miért nem gennyesedett be és miért nincs láza, hát azért nem volt, mert két adag antibiotikummal etették meg addigra szegényt.
Egyet nem értek, hogy egy szakorvosjelölt miért lát jobban, mint egy rtg orvos és egy urológus adjunktus?

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 16:06:16

@pcr:

Ez régen volt, de urát kőben otthon vagyok.

Röntgen a calcium tartalma miatt szerencsés esetben árnyékot mutat, de nem szokott. Persze attól függ mekkora.

Az én férjem megszült egy borsszem nagyságú követ, jó tüskés volt a felszíne.
Nagyon régen volt, CT még nem létezett.

Ennyit tudok róla, valószínű a tudás elavult.

Majd adamantium helyre rak. :-)

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 16:09:57

@pcr:

Értelek, de másra írtam.

Talán azért, mert nem ott kereste ahol volt.
Szerencsétek volt.

Apámat elzáródott uréterrel operálták - még a múlt században... (de fura, hogy vén vagyok...), a sebésze kirajzolta a hasára, melyik ponton akadt meg.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 16:10:59

@Dr.laikus PhD:
Ez az a fajta kő volt, amelyet látnia kellett volna a hozzáértőknek.

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 16:13:47

@pcr:
Ne mérgelődj rajta.

Van orvos aki tehetséges, ez már "kiskorában" megmutatkozik.

Főnökség sokszor az eltöltött idő függvénye és nem annyira tehetséges.

Jól végződött és ez a lényeg.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 16:22:54

@Káin:

HOGY VAN AZ,

HOGY MINDEN POSZTNAL BENNE VAGY AZ ELSO 10 KOMMENTBEN

ES MINDIG A PANASZNAK ADSZ IGAZAT?

MUNKAKORI LEIRASODNAK A RESZE?

Turboanyu 2010.07.05. 16:23:55

@pcr: Az egészben az a legbosszantóbb, hogy ő tőlem követeli, hogy a gyerekeket mindenféle piszlicsáré vacakkal (pl. egy kicsivel dagadtabb szúnyogcsípés) vigyem orvoshoz és meg van sértődve, ha oda akarom adni a TB kártyát, hogy tessék, vidd el te őket én nem röhögtetem ki magam.

Közben legalább 4 éve mantrázom, hogy az allergiájával menjen orvoshoz. Tavasztól nyár végéig taknya nyála egybefolyik, tőlem, a könyvelőtől kérdezgeti, hogy mit vegyen be. Mondom menj orvoshoz, nekem is 2 év és többféle gyógyszer kellett mire kiderült, melyik a jó nekem. Megkérdezi TŐLEM, hogy szerintem az én gyógyszerem jó lenne-e neki. Mondom a halál tudja, menj orvoshoz. De mi lenne ha adnék neki az enyémből. Mondom nem, azt nekem írta fel az én bajomra, menj orvoshoz. De hátha. Addig baszogat, amíg azt nem mondom, hogy oké, tőlem akár ciánt is. Erre megkérdezi, hogy ha bevenné a gyógyszeremet, akkor nem lenne-e baja tőle, vagy elmúlik tőle az allergiája. Honnan a büdös francból tudjam?!? (különben sem adok neki az enyémből, ez nem egy szimpla fejfájáscsillapító)
Hétvégén elhangzott ugyanaz a mondat, ami az elmúlt években szinte szóról-szóra: - Miért nem mész már orvoshoz?
-Mert már kijött rajtam az allergia, most nem tudnak megvizsgálni, majd ha vége az allergiás szezonnak.
... amikor ugyebár újra jól lesz, ezért nem megy, mert nem beteg.
És csodálkozik amikor nem kap levegőt én meg megkérem hogy csendesebben haldokoljon.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 18:47:10

@Turboanyu:
Jesszusom.
Ezzel azért rendesen betegségtudatot kelt a kicsikben.
Célszerű lenne komolyan elbeszélgetni vele.
Mondjuk én nem ismerem a pszichológiát, de eddig csak olyan hipochonderről hallottam, aki általában csak magának képzeli be a betegséget és állandóan orvoshoz rohangál, de ilyet, hogy a gyerkőcöket vitetné állandóan veled orvoshoz, az nem normális dolog.
Nem irigyellek.

Az én férjem csak annyiban volt elviselhetetlen, hogy amikor köhintett egyet, vagy fájt a torka, már ágynak esett, persze azért a munkáját ellátta,de itthon kiszolgáltatta magát, gondold el, amikor egyszerre 3 kisfiút ápolsz, mert a két gyerkőcnek is magas láza volt, ő is beteg volt, nem győztem a patikát járni, teát főzni, gyógyszerelni, etetni őket. Bezzeg amikor én kerültem sorra, ők már vígan elvoltak, én meg szenvedhettem egyedül:))
Amikor nagyobb baja volt olyan lett mint egy galdiátor, mikor szívkathéterezték éppen indultam volna elé, ő meg úgy gondolta hazajön egyedül, reggel leszedette magáról a szorítókötést(hajnalban már kilógott a wc-re is a nővér tudta nélkül) és a hóban, -10 fokban hazajött busszal.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 18:55:45

@Dr.laikus PhD:
Szerencsére jól végződött, köszönhetően a szakorvosjelölt kisdokinak.

adamantium 2010.07.05. 19:05:01

szóval a húgyvezeték kövekről :)
nem minden kő (epe, vese emg miegymás) látszik a röntgenen, csak ha nagy a calcium tartalma. a másik dolog ami tovább zavarhatja a képet és ez az ultrahangot is zavarja, hogy egy böcsületes epe, vagy vesekő krízis közepén általában puffadtak a belek (ez amiatt van, hogy ilyenkor a belek mozgása lelassul és kezd rohadni bennük az anyag). szóval ilyenkor már nem olyan könnyű megtalálni, főleg, hogy néha aránytalanul kicsi kő óriási gondot okoz, egész nagyok meg elvannak. Annak, hogy megmutatta előre, hogy hol van elakadva a kő annak az a magyarázata, hogy a húgyvezetéken van asszem 3 természetes szűkület, ezekben szokott jellemzően elakadni a kő, tehát nem olyan nagy őrdöngősség a tünetek alapján valamelyikre rábökni, hogy ott van, ha van némi tapasztalatod akkor szerintem erre nagy esélyed van

Salemi boszorkány 2010.07.05. 19:22:31

@adamantium:
Azért egy urológus adjunktustól és egy sürgőssségi osztályhoz tartozó UH-tól elvárható lett volna, hogy kimutassák a követ.Én már legelőször sem hittem a felfázásban teóriában.

Végülis 3 UH ÉS 2 RTG készült "csak".
Engem az érdekelne, hogy miért kellett eltelni hozzá 3 hétnek, hogy diagnosztizálják?
Bár erre asszem nem kapnék értelmes választ.
Az urológus adjunktus azt írta a papírra a mentős beszállításelőtti napokban: Sine Morbo= semmi baja, mondjuk akkor is görcsölt.

Úgy az ötödik orvossal volt szerencsénk.

adamantium 2010.07.05. 19:31:03

@pcr: hát mondjuk egy 3 mm-es nem sugárfogó kő ami gondokat okoz az nehezen diagnosztizálható gázos belek mögött, de erről inkább radiologus.hu-t kérdezd

epres négercsók 2010.07.05. 19:32:32

Páromnak nemrég vesegörcse volt (akinek már volt, az tudja, miről beszélek, állítólag jobban fáj, mint a szülés), és amíg ő üvöltve vonaglott az ágyon, én felhívtam az orvosi ügyeletet. A következőképp nézett ki a dolog: elmondtam, hogy minden bizonnyal vesegörcs, és hogy adtam neki egy halom görcsoldót, mit csináljunk még? Mondták, hogy menjünk be mindenképpen, mert az egyéb fennálló problémák miatt muszáj volt a kórház. Mondtam, hogy nincs autónk (BKV és lábbusz a görcsök miatt kizárt), erre az ügyeletes asszisztens mondta, hogy sürgősen hívjunk mentőt, de menjünk be mindenképp (a kórház amúgy normál gyalogtempóban kb. 15 perc innen). A párom a mentőről hallani sem akart, végül egy taxit hívtunk, aki nagyon gyors volt, és nagyon korrekt is, a sürgősségi bejáratáig vitt. Akartunk adni neki borravalót, de nem fogadta el, csak jobbulást kívánt.

Nem csak a mentőre, hanem a háziorvosi ügyeletre is vonatkozik, hogy indokolatlanul hívják ki őket sokszor, aki meg becsülettel végigüli a sorát a rendelőben, vagy netán nem jut ki hozzá a mentő, pedig tényleg kellene, az meg pukkadjon meg.
Nálunk itthon mindig van mini gyógyszertár, fájdalomcsillapítók, görcsoldók, kötszerek, stb. Ha pedig valamit nem tudok, akkor először telefonálok az ügyeletre, esetleg a mentőknek, és tanácsot kérek. Mindenkinek így kellene csinálni.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 19:33:06

Mondjuk 7mmx5mm-es kő volt, lehet hogy csak szemüveg kellett volna hozzá.

adamantium 2010.07.05. 19:35:55

@pcr: ne haragudjál már de neked mekkora tapasztalatod van röntgen meg ultrahang diagnosztikában? mert feltételezem óriási. kontrasztanyag adása történt? az mondjuk sokat tud segíteni a dolgon

Salemi boszorkány 2010.07.05. 19:37:11

Az adjunktus is gondolom miért éppen csak a városi szakrendelőben rontja a levegőt, mert az a vizsgálat, amit pár másodperc alatt lezavart, ráadásul elég durván, nem lehet értékelhető.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 19:40:04

@adamantium:
Nem haragszom, de ha az urológiai kilnikán egy kis szakorvosjelölt egyből beazonosítja a jól látható 7mmx5mm-es követ, akkor annak ott kellet lennie már reggel a sürgősségi osztályon és hamarabb is, nem pár óra alatt alakult ki.
A vizsgálatot a kisdoki kontrasztanyag beadása nélkül végezte.

adamantium 2010.07.05. 19:46:14

@pcr: a röntgenre gondoltam, hogy volt-e intravénás kontrasztanyag adás, mert azt szokták nézni, hogy a kiválasztási fázisban mennyire egyenletesen rajzolódik ki a húgyvezeték. az a kő bizonyára reggel is a szervezetben volt csak az a kérdés, hogy hol? mert lehet, hogy reggel még csak a vesemedence-húgyvezetés határán okozott panaszokat míg délutánra lecsúszott 10-20-30 centit

Dr.laikus PhD 2010.07.05. 19:46:17

@adamantium:

Köszönöm, mint mindig.

Egész kicsi gyerek voltam. valamikor az 50-es évek elején volt.
Nyilván így van ahogy mondod, hiszen apám gyerekkori barátja, akkor már neves professzor volt.

Nyilván kis színház volt ez mamának.
Abban az időben nem nagyon volt gyógyszer, sokat szenvedett apám, anyám meg minden követ megmozgatott gyógyszerért. Jutott belőle másnak is.

Belefért és belefér ez ma is. :-)

Salemi boszorkány 2010.07.05. 19:51:16

@adamantium:
Leírtam már, hogy ez a kő éppenhogy kicsúszott a veséből, egészen fent helyezkedett el, ott akadt el fent a vesénél.
A kisdoki megtudva a történteket visszaküldte rtg-re, ott is látszott a kő.
A sürgősségi vizsgálat és az urológiai között eltelt úgy 2-3 óra.

adamantium 2010.07.05. 19:54:13

@pcr: akkor vissza kell nézni az első röntgeneket, az ultrahangokat ugye nem lehet, és megnézni, hogy látszott-e a kő vagy nem

Salemi boszorkány 2010.07.05. 19:58:34

Szerinted a Euromedic Diagnostics nevű cég átadja az összes rtg felvételt, pláne ha tévedett?
Ők is ultrahangozták, ott sem láttak semmit?
Egyedül az utolsó rtg felvétel van meg és az UH amit direkt lefényképezett nekünk a doki és még mérgelődött is.

adamantium 2010.07.05. 20:05:17

@pcr: a rólad készült mindennemű röntgen, CT, MRI, UH meg ami létezik felvétel a te tulajdonod, kérjed és kötelesek kiadni. mondjuk az ultrahang képeket jellemzően nem szokták elmenteni, de a röntgeneket több évre (általában 5) szokás arhiválni

Salemi boszorkány 2010.07.05. 20:11:10

Most menjünk vissza veszekedni a rtg-re, hogy de igenis adják ide a fiamról készült felvételeket?
Tudod ez a cég milyen?

Egyébként örülünk, hogy ezt a 3 hét szenvedést megúszta műtét nélkül, mert ha begennyedt volna és belázasodik, akkor visszatolták volna valamilyen uk csővel a vesébe, meg kathétert is tettek volna be neki.

adamantium 2010.07.05. 20:14:55

@pcr: Ismerem a céget, hidd el :) visszamehetsz veszekedni, de ebből igazán még perrel se sokra számíthatsz, mint mondtam valójában sem könnyű kiszűrni egy fél centis nem túl meszes kövecskét a hasüregben, ahol van száz dolog ami jobban látszik a röntgenen, az UH meg egy szubjektív dolog, abba még nehezebb belekötni

Salemi boszorkány 2010.07.05. 20:18:40

A franckarika akar pereskedni, de tudom mostmár, hogy a sügősségit kizárjuk, ha lehet, meg a Euromedic nevű céget is.
Még jó, hogy az urológusoknak külön ultrahangkészülékük van és kardiológiára sem tehette be a lábát ez a cég.

adamantium 2010.07.05. 20:40:28

@pcr: azért az a cég elég komoly, sok helyütt jelen van és terjeszkedni is fog, és sajnos ha akarják akkor el fogják tudni érni, hogy sem az urológus sem a nőgyógyász nem ultrahangozhat mert nincs szakvizsgája hozzá, ez csak idő kérdése

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.05. 20:55:17

A húgyúti kövekhez.

Létezik a köznyelvben "vesehomoknak" hívott dolog, ami magyarul az az apró vesekő, ami nem látszik sem az ultrahangon, sem a röntgenen, mert túl pici. A 4-5 mm-nél kisebb kövek az esetek túlnyomó részében nem láthatók az ultrahanggal, és a röntgenfelvételen is alig találhatók meg.

A vese üregrendszerében elhelyezkedő apró kő ultrahangvizsgálattal csak akkor látható, ha valamelyik kehelyben helyezkedik el, és ott elfolyási akadályt okozva kis tágulatot okoz, illetve ha a helyből (veleszületetten) tágabbra kifejlődött üregrendszerben úszkál.

A legtöbb apró, 1-3 mm-es vesekövet nem lehet megkülönböztetni ultrahanggal a vese saját szerkezete által keltett hangárnyékoktól.

A vese és a hólyag között a húgyvezetékben található kövek az esetek legkisebb részében mutathatók ki ténylegesen (én kb. 12000-15000 embert ultrahangoztam életemben, és egyszer sem látszott maga az ureterben levő kő), pusztán csak indirekt jelek alapján, a fájdalmas oldalon látható vese üregrendszeri tágulata alapján tudunk következtetni. A húgyvezeték legvégén, a húgyhólyag közvetlen közelében levő köveket ugyanakkor meg lehet találni.

Visszatérve az urológusok (és más klinikus kollégák) által végzett ultrahang-vizsgálatokra. Kb. annyit érnek, mintha én kezdenék el vesetumort operálni, netán combnyakat szegezni, avagy hipertóniát beállítani. Tisztelet az igen kevés kivételnek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.05. 20:57:47

@adamantium:

Valójában az kell, hogy csak az végezzen vizsgálatot, aki ért hozzá. Ez annyit tesz, hogy az ultrahangozzon, aki hetente legalább 50-60 vizsgálatot végez. Aki nem, az meg lássa be, hogy nincs meg a szükséges gyakorlata.

És amikor a klinikusok kezdik el egymást tanítani, az a "vak vezet világtalant" tipikus esete.

adamantium 2010.07.05. 21:37:12

@radiologus.hu: én a röntgenek meg a CT-k elemzésébe szoktam csak véleményeket nyilvánítani, azokban ha nem értek egyet a radiológussal át is megyek megbeszélni vele, az MR leleteket elfogadom bár meg szoktam nézni, az ultrahang meg olyan, hogy átmegyek minden gyanús esetben megnézni az ultrahangot (szabad hasi folyadék, lép, máj, vese sérülés...) de azért nem bíznám magamra egy komplikáltabb dolog felismerését, a negatív leleteket általában simán elfogadom, ha meg kétségem van felveszem megfigyelésre a beteget

Salemi boszorkány 2010.07.05. 22:18:53

@adamantium:
Azért, mert az eü vezetői eladták a képalkotó diagnosztikai egységeket ennek a rohadék cégnek, attól még nem ők irányítják a egészségügyet.
Talán a New York-i tőzsdén könnyebb lesz megtámadni őket, mint pereskedni velük:)))

@radiologus.hu:
Ha vesekőről van szó inkább egy urológus, mint egy radiológus, már bocsi.
Pontosan a fiam példája bizonyítja, hogy kevés egy radiológus a diagnosztizáláshoz.
Nem véletlen, hogy a szakorvosok újravizsgálják az rtg felvételeket.
A szülészek is saját maguk csinálják az UH-kat.
Legfeljebb letesznek majd két szakvizsgát is.

Salemi boszorkány 2010.07.05. 22:27:25

@radiologus.hu:
Mégegy ha neked nem sikerült ureterkövet kimutatni , akkor hogyan lehet, hogy naponta ureterköveket is zúznak ESWL készülékkel az urológiákon?
Sőt többet mondok a nővéremnek is ureterköve volt, amit szintén ezen a klinikán diagnosztizáltak, csak neki vissza kellett tolni a veséjébe uk csővel.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.05. 23:51:49

@adamantium:

A sima csontröntgeneket azok a traumatológus kollégák általában nagy biztonsággal meg tudják ítélni, akik napi 50-100-200 beteget látnak.

De ha kétségeik vannak, akkor bizony megkérnek, hogy én adjak róla véleményt.

Egy-egy bonyolultabb eset áttekintéséhez meg hasznos, ha a klinikus és a radiológus egyszerre van jelen, mert mindketten más aspektusokból nézik ugyanazt a betegség által képviselt problémát

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.06. 00:04:31

@pcr:

Tisztelettel: hülyeséget írsz. A fiad példája pusztán azt bizonyítja, hogy a vesekő képes rövid idő alatt is elmozdulni és látótérbe kerülni.

Ha annyi millióm lenne, ahány urológus által ultrahangozott, majd sikeresen félrediagnoszizált pácienssel találkoztam, (általában vesedaganatokat képzelnek a képernyőre, és kérnek miatta CT-t, persze nem ők kapják a megadózisú ionizáló sugárzást), akkor már megvettem volna az MR-emet. Azaz néhány száz(!) efféle betegem volt már, CT-s napokon átlag 3-4 naponta 1. Az egyik budapesti orvoskarhoz tartozó urológiai klinika eredményei. :-)

Az ureterkövek pontos helyét meg nem ultrahanggal keresik, hanem vagy CT-vel, vagy urográfiával, azaz kontrasztanyagos kiválasztásos röntgennel.

"A szülészek is saját maguk csinálják az UH-kat."

No igen. Nagyon kevés nőgyógyász képes tényleg ultrahangozni, a heti 1-2-10 vizsgálatot meg inkább jobb lenne, ha nem csinálnák.

Ismétlem: az ultrahangozás szakmai szempontból ugyanolyan szinten van, mint egy combnyakszegezés.

És te ezek szerint azt is nagy örömmel vennéd, ha én operálnálak meg. :-)))))

adamantium 2010.07.06. 06:57:45

@radiologus.hu: az egyedüli ami a nőgyógyászok mellett szól, hogy sokaknak van pénzük a magánrendelőjükbe megvenni a legújabb legnagyobb felbontóképességű UH gépeket, a legjobb fejekkel. olyan készülékeket melyekről a kórházak csak álmodnak. persze ez a szakmai hozzáértést nem pótolja. érdekelne, hogy ha perre kerül a dolog akkor az urológus, nőgyógyász által kiadott lelet, szakvizsga hiányában milyen súllyal bír?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.06. 07:45:45

@pcr: Euromedic Diagnostic nevű cég: tulajdonosa egy holland izraeli pasas J.P.
Magyarországi kórházakban ők működtetik a gépeket, amikért súlyos pénzeket szednek be az államtól. Tudom. Ott dolgoztam valamikor.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.07.06. 07:47:50

@adamantium: Látom ismeritek a céget. Esetleg rajtuk lehetne spórolni, nem a mentőkön:)

Salemi boszorkány 2010.07.06. 08:10:22

@radiologus.hu: Ezek az urológusok legalább annyit UH vizsgálatot végeztek és végeznek, mint te.
Hülyeségeket nem tudom ki beszél, de egy vesekő miatt, ami nem vesehomok, nem fogják CT-re küldeni a beteget, mert a CT beosztást az Euromedic nevű cég végzi, a várakozási idő pedig 5-6 hónapra tolódott ki az legutóbbi évben.
Persze valahonnan vissza kell nyerni a Euromedicnek a befeketett pénzt, a műmárvány csili-vili padló, a hatalmas információs pultok, a gépek, a falakon lógó festmények árát, úgyhogy itt simán a betegek kárára megy a dolog.
Addigra mire CT-re kerülnek a betegek nagyon súlyos szövődmények léphetnek fel.
Ez olyan mint a tüdőszűrés,sok esetben nem jó semmire sem, tüdődaganattal diagnosztizált beteg visszakérte a pár hónappal azelőtt készített tüdőszűrés felvételét, veszekednie kellett érte, érdekes a daganat már akkor is ott volt, mégsem diagnosztizálták.

Ha hiszed, ha nem nekem UH felvételem van az ureterkőről és kihansúlyoznám, hogy egy 7x5mm-es kő nem vesehomok!

Tévedés nem venném örömmel ha egy radiológus matatna bennem, mert nincs szakmai felkészültsége.
Sőt ha lehet senki ne matasson bennem:DDD

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.06. 09:54:46

@adamantium:

A nőgyógyászoknak van egy évente ismétlendő továbbképzésük, ha azt megcsinálták, akkor elvileg legalább ahhoz értenek, hogy a negatív és pozitív eseteket elkülönítsék. Erről a tanfolyamról pecsétes papírjuk is van, amit per esetén a bíróság figyelembe vesz.

Hogy az urológusokkal mi a helyzet, nem tudom.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.06. 10:01:25

@pcr:

A CT-re a beosztást az Euromedic az OEP által a rendelkezésére bocsátott pénzből teszi. Ha több pénzt kapnak, akkor akár 24 órában is működnének.

Tavaly november 27-én vagy 28-án valamennyi OEP-finanszírozott járóbetegellátó intézmény kapott egy körlevelet, melyben tájékoztatták őket, hogy december 1-től az addigi OEP-pénz 55 %-át utalják.

Emiatt az én OEP-es szakrendelésemre is potom 3-4 hónap lett az előjegyzés. :-(

A vesekő képalkotóval történő diagnosztizálása egyébként ma a korszerű elvek szerint alacsony dózisú natív CT-vel történik. Minden más radiológiai eljárásnak rosszabb a hatékonysága.

Jelzem mellékesen, hogy a tüdőszűrés leletezését sem radiológusok, hanem "nagy tapasztalatú" tüdőgyógyászok végzik.

Salemi boszorkány 2010.07.06. 10:11:37

@radiologus.hu:
Ha ennyire képben vagy, akkor arra is tudnál válaszolni, hogy a tbc szűrésről miért nem adják ki a felvételt?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.06. 19:14:09

@pcr:

Valószínűleg azért, mert az átlag magyar állampolgár mintegy 2-10 nap alatt veszti el a képet, aminek ugyanakkor jelentősége van évek múltán is.

Salemi boszorkány 2010.07.06. 22:10:27

Akkor én vagy nem vagyok átlag, vagy nem vagyok magyar, vagy egyik sem.
Nem értem miért kell velük veszekedni a leletért, amiért esetenként akár 2 ezer ft-ot is elkérnek.

P75 2010.07.07. 10:07:54

@Dr.laikus PhD: Bocs, de én is otthon vagyok ebben :-), és ha otthon vagy, tudnod kéne, h uréterkőnek az uréterben tartózkodó követ nevezik. Ezt sajnos sokkal nehezebb megtalálni és felismerni, mert "elbújhat", ugyanis a 30 cm hosszú uréter jó része takarásban van.

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 18:42:38

@P75:

Mit olvastál? Van tovább is... :-)

Tudta a fene... Jeleztem, hogy volt egy kis félre értődés.

Sics68 2010.07.12. 01:36:59

Én még a mentőhívásnál tartok.

Ami elgondolkoztatott: az a ki fizesse a révészt bocsánat a mentőst probléma. És rá kellett jöjjek: gőzöm sincs ...

Nem tudom, mikor "lehet" mentőt hívni és mikor nem indokolt. Nem tudom, mikor "jár" a TB szerint a mentő és mikor nem. ( OK, vélhetőleg aki épp mentőt hív az se mindíg van teljes józan esze birtokában..)

Most némi fejvakarás után a következő ötletem támadt: több kategóriát felállítani, döntsön az orvos/mentőorvos hogy melyik volt a hívás.

1.
A hívás indokolt volt, mindent a TB fizet

2.
A hívás nem volt indokolt, de valamennyire érthető ( komolynak nézhető probléma plusz bepánikoló hozzátartozó): részben a mentőt hívő fizet ( Fix tarifa kell, mert a biharnagybajomi és a kútvölgyi úti kiszállás költsége nem azonos... akkor se ha ugyanakkora mellényúlás volt kihívni a mentőt.)

3.
A hívás felesleges volt, ehhez nem kell mentő: na itt is fix tarifa, de jó vastagon. ( Lehet, hogy rögtön olcsóbbnak fog tűnni az a pár napos tanfolyam.... )

bye
Sics
3.

kbi 2010.07.12. 10:04:35

"Miért hívott mentőt?"
Tőlem ezt így kérdezték: "Miért ezt a szolgáltatást választotta?" - miközben vizsgálták, hogy mi okozza a tűrhetetlenné vált gyomorfájdalmat.
Annyit tudtam kinyögni, hogy nem bírtam tovább a fájdalmat és nem tudtam volna elmenni az autónkig.
Sajnos nálam nagyon hamar beigazolódott, hogy jogos volt a "szolgáltatás igénybevétele", mert néhány óra múlva már stoppolták be a kilyukadt gyomromat.
Bár a elég homályosak az emlékeim erről az éjszakáról, de erre a kérdésre nagyon tisztán emlékszem.
Amúgy nem panaszkodhatok, mert rendben megkaptam minden szükséges ellátást utána.
© 2010-2012 praxis
blogszabályzat